Mindenütt ott van, csak itt nincs
- Esterházy Péter halálának 10. évfordulóján barátok, pályatársak és családtagok idézik fel személyiségét, életművét és a hiányát.
- „Isten mindenütt ott van. Ezzel szemben Eszterházy Péter is mindenütt ott van, csak itt nincs” – hangzik el a címadó idézet.
- Legfőbb írói vívmánya a „végtelenített mondat” volt, amely a korlátlan szabadságvágy nyelvi leképezése.
- Meghatározó volt a humora és nevetése: „rendkívül mókásan, viccesen tudott komoly dolgokról írni politikában”.
- Halála a posztmodern korszak végét jelentette; utolsó műve, a Hasnyálmirigynapló már az önéletrajziság felé vezetett át.
- A foci és a gasztronómia is szenvedélye volt – „elég odaadóan csinálta a lágytojás-feltőrést is”.
- Családi villáját a Római-parton sikerült megmenteni és alkotóházzá alakítani, ahol külföldi írókat fogadnak.
- „Az írónak tulajdonképpen minden a szabadságában áll. Egyetlen egy dolog nem áll a szabadságában: nem írni.”
- Többen a mai napig nem tudták feldolgozni a hiányát; az egyik résztvevő „antiverbális gyászról” beszél.
Részletes összefoglaló megjelenítése
Bevezetés – Tíz év Esterházy Péter nélkül
A beszélgetés Esterházy Péter (1950–2016) halálának tizedik évfordulója alkalmából készült. A résztvevők – pályatársak, barátok, családtagok – személyes emlékeken, anekdotákon és irodalmi reflexiókon keresztül idézik fel a magyar posztmodern próza meghatározó alakjának személyiségét, életművét és hiányát. Az egyik résztvevő Esterházy egyik leveléből idézi a címadó gondolatot, amelyet az író eredetileg az édesapjáról fogalmazott meg:
„Isten mindenütt ott van. Ezzel szemben Eszterházy Péter is mindenütt ott van, csak itt nincs.” *
A résztvevők egybehangzó véleménye, hogy Esterházy jelenléte a magyar irodalomban és a hozzá közel állók életében máig érezhető – „nem halt meg olyan értelemben, ahogy meghalhatott volna” –, könyvei folyamatosan jelennek meg, alakja és mondatai élnek.
Első találkozások és olvasmányélmények
Többen felidézik, mikor találkoztak először Esterházy szövegeivel, illetve személyesen vele.
Egyik pályatárs (Cserna-Szabó András) elmeséli, hogy gimnazista korában a szentesi gimnázium férfi WC-jében – amelyet „Füst Milán klubnak” neveztek, mert ott dohányoztak – Esterházy volt a legnagyobb sztár. 1990–91-ben jelent meg a Termelési regény, amelyet azonnal megvásároltak, és fejből idéztek belőle: „alá vannak húzva az okosságok, mert az ember ezeket majdnem hogy megtanultuk.”
Egy másik beszélő gyerekkori élményét osztja meg: „apám olvassa fel anyámnak és én hallgatom… apám felolvas anyámnak a Termelési regényből. Ezt ők szokták csinálni, hogy egymásnak felolvastak dolgokat éjszaka.” Amikor később kivándoroltak, csak ötven könyvet hozhattak magukkal – a Termelési regényt bepakolták.
Egy idősebb pályatárs 1981-ben találkozott először Esterházyval az ELTE-n, amikor Balassa Péter meghívta egy előadásra a Fancsikó és Pinta második kiadása alkalmából. „Mindenki teljesen megdöbbent attól, hogy milyen figura. A lazaságnak és az eleganciának egy ilyen hihetetlen keveréke.” Ugyanez a beszélő említi Ottlik Géza találó jellemzését: „egy ürge” – egyszerre arisztokratikus elegancia és játékosság.
Egy harmadik résztvevő a Vígszínház előtt látta először, feltételezhetően 1979 körül, amikor Esterházy a saját könyvét árulta egy „egyszerű bódé” mögött, farmerban és egy kínai trikóban. „Egy lélek nincs ott… volt az arcán egyfajta flegmaságot, vagy kelletlenséget, vagy hűvösséget, tehát mint aki nem egészen szereti azt a helyzetet, amiben van.”
Az Esterházy-személyiség – humor, nevetés, közvetlenség
A résztvevők szinte mindegyike kiemeli Esterházy nevetésének, humorának és derűjének meghatározó erejét.
Egy barátja így emlékszik: „az a jellegzetes Esterházy-kacagás, nem hahota, nem nevetés… egyfajta csilingelő kacagás, amellyel… a feledik percben elkezdett kacagni és kacagtatni, hogyha valahol megjelent.” Ez a nevetés – a hajával, szemüvegével, szájformájával, fejtartásával – „ez marad meg a legerősebben.”
Másvalaki arról beszél, hogy Esterházy „rendkívül mókásan, viccesen tudott komoly dolgokról írni politikában. És ez egy olyan hang volt… ami emlékezetesen az emberek szeretnek kellemetlen dolgokról nevetve olvasni.”
Többen hangsúlyozzák, hogy Esterházy „demokratábban” szólította meg az embereket, mint bárki más – „végtelenül nagylelkű és nagyvonalú volt. Egy picit persze mindig ironikus… és mindig benne volt a komolyság is, és az, hogy komolyan venni mindenkit.” Miközben tudatában volt saját jelentőségének, ezt „meg tudta oldani”.
Egyikük így foglalja össze: „Az a típusú ember volt, aki előhívta a snobokat a napfényre, előhívta a gondolkodókat a napfényre, előhívta az igazságot szomjúhozókat a napfényre… de ezt nem patetikusan… hanem nagyon civilként: figyelj, olvastam ezt, tök jó volt. Ott valami mást kellett volna csinálni. Tehát nagyon a fű fölött szólítani az embert, miközben a fényben dolgozott.”
Verbális pingpong Prágában – egy felejthetetlen délelőtt
Az egyik résztvevő megható részletességgel meséli el, ahogy Esterházyval és Kovács András Ferenccel (KAF) Prágában, a Moldva-parton sétáltak egy felolvasás után, és „elkezdtünk poénkodni. Tehát ez a dobom a labdát, visszadobja, én visszadobom. Tehát gyakorlatilag egy verbál pingpong hármasban.” Leírása szerint „egy egészen félelmetes nyelvkatedrális épült föl ott a kora nyári Moldva-parton.” Később egyetlen poént sem tudtak felidézni belőle – „de ennek a dolognak az élménye, az emléke az nagyon intenzíven megvolt mind a hármunkban. KAF már nem él, Péter nem él. És én továbbra sem tudok konkrét mondatokra visszaemlékezni, csak a ragyogására ennek a délelőttnek.”
A végtelenített mondat – Esterházy írói védjegye
Az egyik legfontosabb irodalmi reflexió az Esterházy-stílus lényegéről szól. Az egyik pályatárs így határozza meg:
„Eszterházy Péter legfőbb írói vívmánya a végtelenített mondat. Ő elindul egy mondatba, és akkor vagy tesz pontot, vagy nem… Megy tovább a ponton vesszőn mindenen át, aztán egyszer csak megáll, visszamegy egy kicsit, aztán megint előre megy, aztán még jobban visszamegy, aztán oldalra megy, aztán a másik oldalra megy… addig megy ez az egész, amíg ennek a mondatnak nincs határa, és olyan energia van közben ebbe a mondatépítésbe, amely energia majdnem szétveti az eszközt, a nyelvet is. És én azt gondolom, hogy ez a végtelenített mondat, ez tulajdonképpen a mi korlátlan szabadságvágyunknak vagy szabadságillúziónknak a nyelvi leképezése nála.” *
Ugyanez a beszélő Szent-Györgyi Albert C-vitaminjához hasonlítja ezt az invenciót – „ez az ő találmánya”.
Nyelvi játékok – a „fűzfa”-eset és más lelemények
Az egyik résztvevő felidézi, hogy Esterházy bevezetett egy nyelvi fordulatot: a fűzfa szót használta a meg helyett – „ami szerintem nagyon Esterházy, mert ha berakod egy bizonyos állandó kontextusba, akkor csúnya lesz, illetve akkor akár érezheti valaki trágárnak, miközben nem trágár.” A vendég szerint „nem tudod leírni azt, hogy fűzfa, ha ismered ezt a kontextust, hogy ne volna mögötte ez.”
Felmerül a kérdés, hogy a fiatalabb nemzedékek vajon mit értenek az Esterházy-szövegek rétegeiből, hiszen a szerző a sorok között „röhögi ki a Kádár-rendszert”. Egy példa: „Tankok jönnek és modell. Ebből mondjuk egy 25 éves ma mit ért? Szerintem mi vagyunk az utolsó nemzedék, aki ezt még dekódolni tudja.”
Esterházy és a posztmodern – egy korszak vége
Többen egyetértenek abban, hogy Esterházy halála korszakhatárt jelentett. Egyikük így fogalmaz: „Eszterházi halála tulajdonképpen a posztmodern korszak végpontját jelentette.” Magyarázata szerint azóta az önéletrajzi írásmód lett a domináns – maga Esterházy is egy tisztán önéletrajzi művel, a Hasnyálmirigynaplóval zárta életművét, ami „átvezetést jelentett abba a korszakba, amelyikben az önéletrajziság sokkal fontosabbá vált.”
Egy másik résztvevő a képzőművészet analógiájával él: ahogy a 90-es években „illelten dolog volt táblaképet festeni”, de aztán visszajött a hagyományos festészet, „valami ilyesmi történt a prózában is. Tehát az Esterházy életművén belül is látszanak ezek a pici elmozdulások.”
„Azt gondolom, hogy ő volt a posztmodern emblematikus figurája és talán az utolsó ember, aki érvényes válaszokat tudott adni a fölvetett kérdésekre.” *
Kiemelik, hogy a mai irodalomban kevés nyoma van annak a „regisztergazdagságnak”, ami Esterházy szövegeit jellemezte. Egy példa: a futballpálya-jelenet, ahol az arisztokrata apa fia meccsén rászól a nézőre: „mit ért ön zameken?” – egyetlen szóban ütköztetve két teljesen különböző nyelvi világot.
A szövegek összetartozása és a hagyomány
Esterházy gyakran hangoztatott meggyőződése volt, hogy „nincsen mondat egyedül.” Ahogy egy barátja felidézi:
„Nincsen mondat egyedül. Minden leírt mondat kapcsolódik ahhoz az ezerhez, amit már leírtak. Tehát ha ismerem, ha nem, de az a jó, ha ismerem.” *
Ez az irodalomszemlélet azt is jelentette, hogy Esterházy „mindig a teljes magyar irodalommal dolgozott”. Egyik résztvevő szerint ez egyrészt „hódológesztus volt az irodalmi hagyomány felé”, másrészt „egy nagyon öntudatos, eltulajdonító gesztus, hogy ez ide jó. Ezt én nem tudom jobban megírni, akkor ezt én ide beteszem.”
Az egyik beszélgetőpartner felolvas egy Esterházy-szövegrészletet, amelyben a szerző kortársairól ír ironikus értékelést: „Tárgyilagosságban Mészöly a király. Vizionárius tárgyilagosságban Hajnóczy, körmondatban Krasznahorkai. Finom homályban Márton Laci verhetetlen. Erdőben Bodor Ádám, lágerban Kertész Imre. Manóban Háy János, vérfarkasban Garaczi, a semmiben Németh Gábor. Proliban Tar Sándor a főnök. Lassan Darvasi is az lesz valamiben…” – és a lista folytatódik.
Foci – a másik nagy szenvedély
Esterházy Péter futball iránti szeretete végigvonul a beszélgetésen. Egyik testvére (a beszélgetés alapján Esterházy Márton) részletesen mesél a Római-parti strandfoci világáról. Elmondja, hogy gyerekkorukban „teltházas strandok voltak. 10-kor, 2-kor, 5-kor mérkőzésrendszeren mentek a focimeccsek” – az édesanyjuk ételhordóban hozta az ebédet, ők megterítettek, „az embereknek megcsorgott a nyála, mert a büfében három napos száraz zsömlét lehetett kapni.”
Testvéréről azt mondja: „ő mindig azon a szinten, ahol játszott, nagyon jó volt. Ő nagyon technikás volt, penge volt… rúgni nem annyira tudott, mert lefegett a bokája, de nagyon penge játékos volt.” Felveti a kérdést, hogy „ha vette volna a fáradtságot, és nem a könyveit írja, ha elkezd komolyabban futballozni, akkor milyen szintig tudta volna? Hát ez már örök rejtély marad.”
Egy másik résztvevő – aki egykor maga is futballozott, és akivel Esterházy együtt játszott – humorosan idézi fel az öregedés és a futball kapcsolatát: „az érdekes folyamat… a 40 év körüli, amikor megváltozik az ember mozgása, tudod, amikor nem fordul, hanem kanyarodik. És amikor jönnek ifjú titánok, akik nagyon nem tudnak futballozni, nagyon rossz irányba szaladnak, de mégis előmérik el a labdát. Ezek alázatra nevelő processzusok.”
Egy hosszabb anekdota is elhangzik egy focipálya-jelenetről, ahol Esterházy konokul mutogatott neki egy üres területet, ahova szerinte futnia kellett volna – amikor végül odafutott, „már ott is volt előttem a labda, csak bele kellett botoljak, hogy gól legyen.”
Gasztronómia – „elég odaadóan csinálta a lágytojás-feltőrést is”
A foci mellett az evés-ivás is visszatérő téma. Egy barátja így jellemzi: „Eszterházy nagyon tudott élni, tehát mondjuk lágytojást feltörni is pont úgy tolt, mint írni. És ez a kettő szerintem egy szinten is volt nála.”
Egy éjszakába nyúló társasági eseményen a házigazda rántott csirkét készíttetett, és Esterházy „azt szétszedtük… és az látszott, hogy ez úgy meg van jegyezve. Tehát ez azért azt is látod egy másik írón, hogy mikor jegyez meg valamit, hogy mikor mondja azt, gondolja azt magában, hogy ez egy ilyen megírható dolog.”
Ugyanakkor kiderül, hogy Esterházy nem főzött. „Én azt hiszem, hogy ő egy rántottát se tudott elkészíteni. De hát ilyenkor jön az Oscar Wilde-bonmot, hogy attól, hogy nem tudok tojást tojni, attól meg tudom mondani, hogy a tojásrántotta jó-e vagy nem.”
A gasztronómiát Esterházy – a humorhoz hasonlóan – kitüntetett figyelemmel kezelte, szemben a magyar irodalomban gyakori idegenkedéssel: „sokkal jobban szeretjük az unalmat… Ő vele ki tudott ebből lépni, és vele baromi jókat lehetett erről beszélni. Ő értette, hogy mi az, amikor a gasztronómiáról, mint művészetről, a gasztronómiáról, mint kultúráról beszélünk.”
Kárpátaljai turné – együtt alvás és egyéb kalandok
Az egyik résztvevő egy kárpátaljai felolvasókörút emlékét idézi fel. Szállás nem volt elég, és egy hálóteremben kellett aludni. „Mi jelentkeztünk… egymásnak teljesen független, hogy én szívesen, és ő is jelentkezett, hogy akkor mi legyünk. Tehát annyira örültem annak, hogy mindenki attól fél, na lesz saját szobám.” Esterházy „teljesen pucéran” aludt – „nem tudom, hogy ezt minden este csinálta-e, de ott akkor igen. És ezen aztán persze poénkodtunk, meg volt ugratás másnap satöbbi.”
Ugyanez a beszélő említi, hogy Esterházy „bűbályosan tudott, viszonylag szépen, humorosan németül élő beszédben bármiféle dialógusba bocsátkozni a közönséggel.” A grammatikával nem sokat törődött: „mondta, hogy apám ugyan mindig elmarasztalt azért, hogy engem nem érdekelnek a grammatikai kötések… de ha értik, akkor én ezen…”
A négyszereplős turné – Dés, Spiró, Parti Nagy és Esterházy
Dés László zenész-szaxofonos és az egyik író résztvevő közös emléke a „hét személyes stáb” – négy író (Esterházy, Spiró György, Parti Nagy Lajos és a negyedik, feltehetőleg Garaczi László vagy más) és három zenész (Dés László, Dés András, Barcza Horváth József) közös turnéja. „Dés volt persze a főnök, és ő találta ki, hogy Esterházy, Spiró, Parti Nagy és én legyünk a fölolvasók.” Vidéki városokban léptek fel, egy kisbusszal jártak, és „Parti Nagy annyira imádta, hogy egy folyton azt firtatta, hogy mikor megyünk megint.”
Az utolsó pillanatig tervezgették a fellépéseket. Az utolsó levélváltásban Esterházy azt írta: „ha nem érek rá, akkor is mindenképpen szabaddá teszem magam” – a másik pedig „különös tekintettel, ha nem, akkor is” formulával válaszolt. „Ez volt a még egy egyszerre szívderítő, másrészt nagyon szomorú, mert ezekre már nem tudott eljönni.”
A betegség és az utolsó hónapok
Többen megrendítő személyes élményeket osztanak meg Esterházy utolsó hónapjairól.
Egy barátja felidézi az utolsó szerkesztőségi ülés utáni négyszemközti beszélgetést: „elém állt, és azt kérdezte: most kezdjek el imádkozni, vagy ráérek holnap? Mondtam neki, Péter, ismered magadat, jobb, ha azonnal elkezdesz. És ezen humor után, mert ez egy fájdalmas humor volt… mondta, hogy holnap megyek az orvoshoz, és tudom, hogy rákos vagyok-e vagy sem.”
Egy másik résztvevő – egy költő – azt meséli, hogy Esterházyval sétált a Római környékén, és az író „a lombok erősségén lepődik meg… egy ideje nem járt ott, és valahogy így ráddöbbent erre a májusi vadságra, amit a fák produkálnak.” A séta során Esterházy hirtelen azt mondta: „vigyázz”, és majdnem rálépett egy cserebogárra. „És egy komoly félelem volt az arcán, hogy az emberek össze fogják taposni a bogarakat. És ez nagyon furcsa volt… aztán egyszer csak valahogy legyintett egyet, és azt mondta, hogy hát nem lehet mit csinálni.”
Egy harmadik barát – egy egyházi személy – beszámol az utolsó telefonbeszélgetésről: Esterházy felesége, Gitta hívta fel, hogy beszéljen vele. „Röviden elmondtam, hogy mennyire szeretjük és tiszteljük… akkor nagyon gyönge, nagyon tört volt már a hangja, mindent megköszönt. Köszönöm a szeretetedet, a barátságodat.” Megkérdezte, hogy elimádkozhatják-e közösen a Miatyánkot – „és azt mondta, hogy igen… és akkor én nagyon jól deklamáltan elimádkoztam. Ő a másik oldalon feltételezetten, legalábbis mentálisan, gondolatilag velem imádkoztak. És a végkicsengés is az volt, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm háromszor.”
A Hasnyálmirigynapló – az életmű lezárása és a magány
Többen reflektálnak arra, hogy Esterházy utolsó műve, a Hasnyálmirigynapló mennyire más, mint a korábbi posztmodern szövegei. Az irodalomtörténeti összefüggéseket tárgyaló résztvevő rámutat, hogy ez egy tisztán önéletrajzi munka volt, amellyel Esterházy – akár akarta, akár nem – „átvezetést jelentett abba a korszakba, amelyikben az önéletrajziság sokkal fontosabbá vált.”
A napló kapcsán egyikük Esterházy szavait idézi: „az én hasnyálmirigyrákom jobbá teszi a világot, mert az emberekből annyi jót hoz ki, tehát valóságos jót, részvétet, szeretetet, figyelmet.” De hozzáteszi a napló alapvető felismerését is: „a legerősebb érzés azonban mégis csak az, hogy evvel az ember egyedül van. Ez bizonyos értelemben hasonlít az íráshoz.”
A beszélgetés során valaki bevallja: „most ezelőtt a beszélgetés előtt, múlt éjjel mertem egyáltalán a kezembe venni a Hasnyálmirigynaplót. Nem mertem hozzányúlni egészen mostanáig.”
Az alkotóház – a villa megmentése
Esterházy Péter családi villáját a Római-parton sikerült megmenteni és alkotóházzá alakítani. Az egyik résztvevő (aki a kezdeményezés egyik motorja volt) elmondja, hogy az ötlet Berlinben született, amikor látta, hogy Thomas Mann Los Angeles-i villáját megvásárolta a német állam. „Egy normális országban itt is ennek kéne történnie – és ezt meg is írtam.” A folyamatban Vámos Miklós és Daniel Kehlmann is részt vett. Vámos Miklós óbudai díszpolgárként a polgármesterrel is tudott beszélni, és „valamilyen csodálatos módon abban a hatalmas ellenszélben dafke módon mégis mindenki segített.”
A ház most tényleg alkotóházként működik, külföldi írókat, műfordítókat fogadnak. „Már azt hiszem a harmadik vendég lakik a házban.” A visszajelzések szerint „ott lehet érezni a hely alkotó szellemét, lehet ott írni.”
A családi fészek – testvéri emlékek
Esterházy Márton (a beszélgetésben nem nevezik néven, de a „testvér” elbeszéléseiből azonosítható) részletesen mesél a családi nyaralóról, amely eredetileg egy üdülőkörzeti ház volt. „A terasz az egy nyitott terméskő… aztán azt beépítették édesanyám, és akkor az lett először az én szobám, aztán a Péter szobája. És amikor Péter elköltözött a Bogár utcába, akkor lett az én szobám. De az elején nem volt senkinek külön szobája, tehát együtt voltunk.”
A testvérek korkülönbségéből adódóan („voltak a két nagy és a két kicsi”) a gyerekkori viszonyokról is szó esik: „a Péter nem bántott, a többiek inkább.”
Utolsó találkozások és a hiány
Több résztvevő is felidézi az utolsó találkozás pillanatait.
Az egyikük – aki Esterházy feleségével, Gittával is kapcsolatban állt – megemlíti, hogy a feleség szabadságáról verset írt: „hogy egy ilyen nagyon szabad ember mellett, hogy lehet szabad feleségnek maradni, ez nekem nagyon fontos.”
Egy másik barát Esterházy utolsó megjelenését a Könyvhéten eleveníti fel: „az utolsó erejével oda kijött, hogy az neki fontos volt, hogy megcsinálja. Előző nap még kint voltam nála, mert egyeztettük a szöveget… azt találta ki, azt játszottuk, hogy én szaxofonozom, és ő tolmácsolja azt, hogy én mit játszottam.” Amikor megkérdezte, hogy biztos benne van-e, Esterházy azt felelte: „ott leszek, ott leszek. És tényleg ott volt.”
Egy másik megható részlet: egy esős nyári estén egy könyvfesztivál utáni összejövetelre bringával érkező barátjának Esterházy adott egy inget az átázott helyett – „és akkor láttam rajta, hogy válogat, olyan inget akart választani, ami még én össze tudom gombolni, mert ő már vékony volt.” Később „nem sokkal később kiderült, hogy ez miért volt, hogy ő már olyan inget viselt, ami már nem a régi derékbőség.”
A gyász és az elhallgatás
Az egyik résztvevő személyes gyónásként fogalmazza meg, hogy Esterházy halálakor „szabályosan úgy éreztem, hogy megnémulok. És ezt a megnémulást, ezt tulajdonképpen még most is csak körbebeszélem, vagy körbejárom, de magát ezt a hiányt, vagy ezt a tulajdonképpen nevezhetem antiverbális gyásznak, ezt még mindig nem tudtam magamban megváltoztatni.”
Másvalaki pedig kifejti: „nagyjából az úgy néz ki, hogy akkor megy, tehát betömődik a lyuk, vagy átalakul az egész matéria, és megyünk tovább. És valahogy ő tudta azt, hogy ez a matéria ott maradt egy vákuum, és nem akar betömődni. De mindenki tudja azt, hogy azzal, hogy ő nincsen, azzal minden más lesz, vagy hogy minden megváltozik.” Ez a változás azonban még nem látszik – „ennek a változásnak nincsenek komolyabb vagy komolyan vehető jelei.”
A szabadság embere
Többen visszatérő motívumként említik Esterházy szabadságát – emberi és alkotói értelemben egyaránt.
„Én ilyen szabad embert, mint a Péter, én nem ismertem. Tehát valahogy annyira szabad tudott lenni. Nagyon jól tudta használni a tehetségét. Szabadon tudta használni. Nem görcsölt be a tehetsége… Ettől rettenetesen szabad volt.” *
Egy másik beszélő idézi Esterházy egy fontos tételmondatát:
„Az írónak tulajdonképpen minden a szabadságában áll. Egyetlen egy dolog nem áll a szabadságában: nem írni.” *
Személyes rituálék – szaxofon a kriptában
Az egyik résztvevő – zenész – évről évre ellátogat az Esterházy család gannai sírboltjába. „Lemegyünk a sírkamrához, ahol egyébként nagyon régi Esterházy halottak fekszenek különböző kőkoporsókban… én ott leviszem a szaxofont, és ott van egy nagyon jó fotó a Péterről, és mindig fújok neki egyet. Ez egy minden évben egy szertartás.” Hozzáteszi: „annak ellenére, hogy se vallásos nem vagyok, se semmiféle spiritiszta dologban nem hiszek, valamitől mégis azt gondolom, azt kell gondolnom, hogy ő ezt hallja… Ezért igyekszem is nagyon jól játszani szépen.”
Kánon és emlékezet – 10 év távlatából
A kánonról szóló diskurzusban elhangzik, hogy a jelenkori irodalmi kánonban Esterházy helye a halála óta némileg megváltozott. Az egyik megszólaló szerint „ez a 10 év alatti változás… a jelenkori kánon irodalmi komponensét tekintve ott sokkal stabilabb volt az Esterházy helye, mint most.” De ez nem kell, hogy zavarja a tényleges irodalmi értékrendet, mert „nagyjából 50 év után kristályosodik valami a kánon alakulásából.”
Ezzel szemben egy másik beszélő optimistább: „10 év elteltével ő hála Istennek még mindig nagyon is látható. De tegyük föl, hogy majd 100 év múlva beszélgetünk ugyanerről. Lehet, hogy akkor már nem lesz annyira magától értetődően látható, mint figura, de az ő mondatai azok ott lesznek abban az irodalomban is, ami akkor íródik majd.”
A római fürdői ember
A beszélgetésben visszatérő helyszín a Római-part és környéke, amely Esterházy életének fontos színtere volt. Egyikük nosztalgiával beszél az árvizekről: „Nagyon szeretem az árvizeket, főleg azt szeretem, minél nagyobb, annál szebb. A szociális érzékenységem csődöt mond és mindig drukkolok, hogy az előző évi vagy a legnagyobb vízszintet azt haladjuk meg.” Ő maga is a „strandosok” közé tartozott, akik a focipálya miatt jártak a Rómaira.
Másvalaki a HÉV-en utazva mindennapos élményéről számol be: a Római megállónál van egy nagy falfestmény Esterházyról – „azon kívül, hogy valaki ráírta a homlokára, hogy drogos, ami szerintem neki tetszene”. Amikor arra jár, mindig kinéz rá.
Az írás magánya – „a szobában egyedül”
A beszélgetés végén több reflexió hangzik el az írás természetéről. Esterházy egyszer azt tanácsolta egyik pályatársának, hogy tegyen minél több „nyílászárót” maga és a gyerekei közé munka közben. „Aztán nem fogadtam meg egészen, mert én azt mondtam, hogy bejöhetnek a szobába, hogyha hoznak rajzot… de én máshogy dolgoztam, mint Péter.”
Ugyanakkor Esterházy arra is ügyelt, hogy amikor kijön a dolgozószobából, „akkor legyen kint”. Egy úszós anekdota szerint egyszer azt mondta barátjának: „olyan szigorú arcom volt, hogy miért úsztam ilyen fegyelmezetten, hogy elvártam volna… hogy ezt én jobban élvezzem.”
Egy másik beszélgetőtárs így összegzi az írás és az élet viszonyát Esterházynál: „Soha nem volt partikuláris. Tehát bármiről beszéltél vele, soha nem ragadt bele abba, hogy én meg ezt érzem… mindig úgy tudott hangszerelni a mondatokon, hogy abban benne csillingelt az egész európai kultúrkincs. És ez a személyes kontaktusban is megvolt. Tehát a jelenlétében mindig volt valami angyalszerű, tehát valami nem evilági.”
Záró gondolatok
A beszélgetés résztvevői egyetértenek abban, hogy Esterházy Péter személye és életműve még évtizedek múlva is hatni fog. Az egyik záró gondolat szerint „a kultúra egy olyan organizmus, és erre ő szeretett sokszor rámutatni, ami élő, de egymásra épül”. Egy másik végszó: „az örök élet nem azt jelenti, hogy örökké tart, hanem hogy nincs is ott idő, nem is lehet mérni, vagyis élet sincsen. Akkor mire jó az egész?”
⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
- „Szavatorás szó” / „szavatolás ügy” – az átiratban több helyen szerepel torz alak. Valószínűleg a „szavatolás” szóról van szó, amit a beszélő Esterházy halál utáni „garancialis” jelenlétével kapcsolatban használ, de a pontos kontextus nem rekonstruálható teljes bizonyossággal.
- „Hajmó Budai Klub” – több előfordulás. A szövegkörnyezetből (Ottlik- és Esterházy-utalások) valószínűleg egy Esterházy-szövegbeli alak, de mivel a pontos név nem ellenőrizhető, a szakasz így marad.
- „Manóban Há János” / „Vérfarkasban Garaci” – az Esterházy által felsorolt kortársak jellemzése, az ASR feltehetően a „magánban Háy János” és „versben Garaczi László” alakot torzította.
- „Botprádám” – az ASR a Bodor Ádám nevet ismerhette félre.
- A „Fancikó spinta” és hasonló torzulások valószínűleg a Fancsikó és Pinta címre utalnak, de az eltérések bizonytalanságot hagynak.
- „Rózsaágat, a fekete erdőt és a fekete tengert, 20 Jánost…” – egy szabad asszociációs jellegű felsorolás része, egyes elemei ASR-hibák miatt nem fejthetők meg.
- A „fűzfa” történet pontos jelentése és kontextusa nem teljesen világos; a beszélő szerint Esterházy bevezetett egy belső szóhasználatot, de hogy ez melyik művében vagy milyen körben történt, nem derül ki pontosan.
- Névtévesztések és összetévesztések: az egyik résztvevőt a hölgyek Berlinben Esterházynak nézték; egy másik beszélőt vérvételkor Dés Lászlónak hittek – ezek a történetek pontosan érthetők, de néhol töredékesek maradnak az ASR miatt.
- „Vörös Sándor” – a szövegben szereplő név, valószínűleg a költő Vörös István nevének félrehallása.
- „Mndi” – a kortárs felsorolásban Mándy Iván feltételezhető.
Teljes átirat megjelenítése
[00:00:10]Tulajdonképpen nem vagyok hajlandó gyászolni egyelőre, mert annyira bennem van a Péter.
[00:00:14]Én most úgy tekintem, ő el szokott menni hónapokra, mondjuk Németországba, mint aki most is elment oda, és állandóan dialogizálok vele, mint ahogy akkor is dialogizáltam, amikor még élt, mert mert egy igazodási pont volt, és és nekem fontos volt mindig arra gondolni, hogy a Péter mit szólna ehhez.
[00:00:36]És ö és most úgy tekintem, hogy ez egy ilyen ideglenes állapot, hogy 10 év eltelt, hogy mi van a Péterrel, mi van bennünk Péterrel kapcsolatban, hol van ő az életünkben, helye van, hol mi van vele, mi van velünk együtt?
[00:00:58]És van egy ilyen szenzációs bombója, amit az édesapjának írt az édesapjáról és az Istenről.
[00:01:08]De én ezt átfordítom a Péterre, és akkor az úgy szól az édesapja helyett, hogy mi a különbség Isten és Eszerházi Péter között.
[00:01:19]A különbség jól látható.
[00:01:23]Isten mindenütt ott van.
[00:01:27]Ezzel szemben Eszterházi Péter is mindenütt ott van, csak itt nincs.
[00:01:33]Ez egy olyan, azt hiszem, hogy mondhatom, hogy barátság volt, aminek a pontos kezdetét sem tudom, és nem gondolnám, hogy a pontos vége a Péter halálának a napja volt volna, vagy vagy lett volna.
[00:01:44]Ez nem volt egy mindennapi kapcsolat, semmiképpen nem, de azt hiszem, hogy elég intenzív volt arról, hogy mindig tudtunk a másikról.
[00:01:53]a szónak most a szoros meg a kevésbé szoros értelméiben.
[00:01:59]Nagyon érdekes a a mód, ahogyan a ahogy a Péter a saját életével bánt, ahogy a saját életéről beszélt, ha beszélt, egyfelől kitett mindent, tematizált mindent, és olyan volt, vagy azt hihette a Jámborolvasó, hogy mindent tud az Eszterházi életéről.
[00:02:14]Hallod szerintem a az Eszterhádi Péter, mint magánszemély életéről gyakorlatilag nem tudott semmit.
[00:02:21]Az Eszerádi Péter alias Estikornél és így tovább leg regényhős életéről gyakorlatilag mindent tudott.
[00:02:28]Ilyenkor mindig a vidámarcai ötlenek föl, nem pedig a dühős vagy a szomorú vagy az ilyen tűnődő arcai.
[00:02:36]Mostanában arra gondolok, hogy volt egy volt egy délelőttünk hármasban.
[00:02:42]Azt hiszem, hogy hármasban a a Kafa Kovács András Ferenc a Péter és én Prágában a Moldba parton sétáltunk, valami nem tudom milyen felolvasások voltak és akkor ott elkezdtünk poénkodni.
[00:02:55]Tehát ez a dobom a labdát, visszadobja, én visszadobom.
[00:02:58]Tehát gyakorlatilag egy ilyen egy ilyen verbál pingpong hármasba, és az az egészen egészen parádés volt.
[00:03:07]És akkor így így tekertük föl.
[00:03:09]Tehát a másik már azt hitte, hogy ezt már lecsapta.
[00:03:11]Akkor az egyik erre visszaválaszolt.
[00:03:13]És egy olyan egészen mi mi magunk is meglepődtünk, hogy egy egészen félelmetes ilyen nem szócsata, hanem egy ilyen egy ilyen egy ilyen nyelvkatedrális épült föl ott a a nyári vagy a a koranyári mvaparton, és fölépült, de mint a mint a a homokvárak tornai ottál, ahogy fölépülnek.
[00:03:34]Aztán utána az egészet úgy felejtettük el, ahogy volt, és később egyetlen egy poént, egyetlen egy egy szómorzsát nem tudtunk a dologból fölidézni.
[00:03:44]De ennek a dolognak az élménye, az emléke az az nagyon intenzíven megvolt mind a hármunkban.
[00:03:54]Hát KAF már nem él, Péter nem él.
[00:03:58]És én továbbra sem tudok konkrét mondatokra visszaemlékezni, csak a ragyogására ennek a délelőttnek.
[00:04:02]Az a típusú ember volt, aki előhívta előhívta a snobokat a napfényre, előhívta a gondolkodókat a napfényre, előhívta az igazságot szomlyozókat a napfényre, előhívta a a a látni akarókat a napfényre.
[00:04:19]Ö de ezt de ezt nem ilyen patetikusan, vagy nem ilyen, nem ilyen látványosan, vagy nem ilyen nagyszabású módon, hanem hanem valahogy ilyen nagyon te figyelj civilként figyelj figyelj, olvastam ezt, tök jó volt.
[00:04:33]Ott ott valami mást kellett volna csinálni.
[00:04:39]Tehát, tehát így meg tudta nagyon, nagyon, hogy mondjam, nagyon a fű fölött szólítani az embert, miközben, miközben a fény fény ben dolgozott.
[00:04:53]Mindig így vonult el.
[00:04:57]Most azért akarják újra indítani, hogy végre legyen a tévében is nívós beszélgetés.
[00:05:02]Francesz Pedro maradsz.
[00:05:05]R Pedro hozzám.
[00:05:08]Ez gyönyörű.
[00:05:08]Ez hallatszik bent.
[00:05:08]Hát ez gyönyörű.
[00:05:11]Azt remélem, hogy ez két kutya, nem pedig a Mert azért az az nem volna jó, hogyha itt megjönnének az egyiptomiak.
[00:05:23]Ő őrület.
[00:05:25]De ez milyen érdekes, hogy ezen a hangon úgy beszélt, mintogyha szeretné a kutyákat.
[00:05:29]Én ha kutya lennék, azért ettől nagyon megijednék.
[00:05:34]Azt a mindenit!
[00:05:34]A Vörösra sétáltam egyszer föl az áldásutcán, és két ilyen őrjöngő vad vadállat kutya ugrott neki a kerítésnek.
[00:05:46]A ahogy kellett meg is ijedtem.
[00:05:46]A a Vörös Sándor az nem ijedtetnek, hanem hanem nézte nézte a kutyákat, ak vicsorogva két ilyen vérebbit.
[00:05:56]Egyébként tényleg szép állatok voltak.
[00:05:58]Én semmit nem láttam a szépségükből, csak ezt a agresszív rém rémséget.
[00:06:00]És akkor azt mondta a vörös, hogy ez a nem utánzom most az ő magas hangját, hanem mond mond Péter, mikor leszünk mi ilyen szép kutyák?
[00:06:14]És nem mertem hátranézni, lehet, hogy az a Ramses is szép kutya volt.
[00:06:15]Ados kicsit volt csak szép.
[00:06:20]Kicsit olyan loncsos volt.
[00:06:20]Kicsit loncsos loncsos volt.
[00:06:22]Ramses két loncsos.
[00:06:25]Kicsit olyan.
[00:06:25]Igen, olyan.
[00:06:27]Én ha Ramses lennék, én ha Ramses lennék, nem lennék loncsos.
[00:06:32]végtelenül nagylelkű és nagyvonalú volt.
[00:06:35]Egy picit persze mindig ironikus a humor mindig benne volt és mindig benne volt a komolyság is.
[00:06:42]és az, hogy komolyan venni mindenkit.
[00:06:45]Tehát én én ő nála, hogy mondjam így, demokratábban megszólalni, megszólítani kollégákat, nem kollégákat, olvasókat, bárkit, utca emberét nem láttam, soha nem láttam, ami nagyon furcsa módon soha nem az abból indult ki, hogy eljátsszuk rá szerény módon azt, hogy hát miért közületekolók vagyunk, vagyok én is.
[00:07:12]Nem tudom mi pontosan tudatáb annak, hogy ő kicsoda meg mit ér.
[00:07:16]Ezt mégis meg tudta oldani.
[00:07:20]Szóval ez ez valami bámulatos.
[00:07:23]Talán én gimnazista koromban voltam a legnagyobb ezt Eszterházi fan.
[00:07:29]És egyszer arra emlékszem, hogy valamikor a 90-es évek végén egy interjúban azt mondtam, hogy gimnazista koromban nekünk a Michael Jackson az az Eszterházi Péter volt, és ez akkora hülyeségnek tűnt, hogy a parakovács be is válogatta a magyar narancs szüret rovatába.
[00:07:48]És aztán egyszer söröztünk, és elmondtam neki, hogy hogy lehet, hogy ez neked baromságnak tűnik.
[00:07:52]Ugye a szüretrovatba a baromságokat gyűjtötték össze, hogy ez tényleg teljesen így volt a szentesi gimnáziumnak a Füst Milán klubjába, ami a WC, a férfi WC volt, ahol dohányoztunk, tulajdonképpen a legnagyobb sztár Eszterházi volt.
[00:08:11]A második legnagyobb sztár talán a a Hajnóci Péter.
[00:08:13]És erre tökéletesen emlékszem, ez egy ez 90 91-ben jelent meg ez a könyv.
[00:08:23]Tehát olyan harmadikos gimnazista voltam, és egy könyves bolt volt szentesen, és ahogy megjelent ez a könyv, nem tudom, rádióba vagy újságba olvastam, hogy és abba a pillanatba mentem és megvásároltam és ugye még a a és akkor itt itt ilyen számok vannak, lapszámok, ahol alá vannak húzva az okosságok, mert az ember ezeket ezeket majdnem hogy megtanultuk.
[00:08:52]És akkor fejből idéztük a Füstmilán klubból.
[00:08:58]Ezt talán még egyetemista koromba is tartott ez a ez a ez a hihetetlen Eszterházi rajongás.
[00:09:04]Nem tudom most teleprodukálni.
[00:09:04]Álltunk szembe és akkor rám nézett.
[00:09:13]Hát ez már az intimitáshoz tartozik, mikor elmondta, hogy hogy excelenciás uram, főtisztelendő uram, csuhás.
[00:09:26]Tehát a összes ilyen klerikális variációt azt úgy szembe mondta, azt meg a lényeg, a szeretet, ez itt van bent.
[00:09:39]Szóval tehát nagyon, hogy mondjam, több ilyen kifakadás, hogy hogy te csuhás, megint mit csináltál, vagy nem tudom.
[00:09:49]És hát ezt olyan spontán, ami hát hát a másikat mi szégyen, nem szégyen örömmel töltötte el.
[00:09:57]Ez az első nagy élményem volt, amikor az első igen rossz minőségű novellát megírtam, hogy hogy tudnéik én döntök ez ügyben.
[00:10:09]Én döntöm el, hogy nem nem mesélem el, miről szólt az első novella.
[00:10:13]Egyébként Madács házasságáról szólt és Fráter Erzsikét, Fráter Erzsikét nagyon erős szavakkal elítéltem, de ezt most visszavonom.
[00:10:25]És tudnék, a madás tényleg egy kiállhatatlan savanyú alak volt, tehát azt csak megcsalni lehetett, de én 17 évesen ezt nem láttam még így át.
[00:10:40]És a ott szerepelt egy egy szakácsnő, és arra emlékszem, arra arra a gőgős, isteni érzés, hogy most én fogom eldönteni, hogy a szakácsnőnek nagy feneke van, izzad és milyen idős, és egyáltalán mindenről ért döntök.
[00:10:59]Tehát az a jellegzetes, az a jellegzetes Eszterház is ö kacagás, nem hahota, nem nevetés, talán igen, kaagás, egyfajta csilingelő csillingelő kacagás, amellyel ő tényleg tehát egy a az a feledik percben elkezdett kacagni és kacagtatni, hogyha hogyha valahol megjelent.
[00:11:17]Rögtön mondott valami valamit, amin amin elkezdett ő maga is kacagni, és a környezete is kacagni.
[00:11:24]És ez a fajta nevetés ö az ő hajával, szemüvegével, szájformájával, állával, fejtartásával ez a ez a kacaj ez marad meg a legerősebben.
[00:11:38]Ez a leg ez a legélesebb képem róla.
[00:11:40]Emlékszem arra, hogy mikor láttam először életemben, tehát amikor nem fényképen láttam, mert tudtam, hogy ki eszteráz Péter, mert álltam ról fényképeket, de először életemben a Vigszínház előtt láttam egy nagyon-nagyon régi könyvétel, amikor valószínűleg az akkori kezdetleges marketing szerint az volt elgondolva, hogy neki kell árulnia a saját könyvét.
[00:12:05]És ez szerintem a termelési regény lehetett.
[00:12:08]Tehát azt sacalom, hogy ez ilyen 79 körül van ez a pillanat, és egy ilyen üt egyszerű boldén mögött áll, ott vannak a könyvek, egy lélek nincs ott, tehát nem nem vesz senki, és nincs mellette egyetlen könyvesbolti eladó sem, aki támogatná ebben az elfoglaltságban.
[00:12:30]És farmerban volt, és egy ilyen egy ilyen egy ilyen eléggé mosott kínai trikóban, úgy emlékszem.
[00:12:37]Tehát ez ez mindannyiunknak volt ez a bizonyos trikója, egy ilyen kekis színű vagy barna trikó.
[00:12:43]És volt az arcán egyébként, ami sokszor van az arcán, és lehet egy csomó fotón lehetne látni az arcán egyfajta flegmaságot, vagy kelletlenséget, vagy vagy hűvösséget, tehát mint aki nem egészen szereti azt a helyzetet, amiben van.
[00:13:01]És én ezt az arcát láttam életemben először.
[00:13:04]Tehát erre a képre nagyon-nagyon emlékszem, hogy ahá.
[00:13:07]Szóval akkor ő az Eszteráz.
[00:13:10]Erre nagyon emlékszem.
[00:13:10]Ma például, hogy a Héven jöttem, ami ugye többszörösen nehéz, mert haven jössz befele, akkor mindig látod, ugyanis a római megállónál van rejtélyes okból, azon kívül, hogy valaki ráírta a homlokára, hogy drogos, ami szerintem neki tetszene, de nem bántották ezt a nagy falfestményt, ami ráemlékeztet.
[00:13:32]Tehát amikor ott megyek, akkor mindig kinézek rá, és és akkor ma gondol azon gondolkodom, hogy mit hozzak magammal úgy az útra.
[00:13:43]Ezt azt elhoztam a polcról valami részt a assiszem a szavatorás szó miatt.
[00:13:50]Tehát, hogy mert ezen így tűnődgettem készülve arra, hogy beszélgetünk, hogy hogy mi van ezzel a szavatolás üggyel, tehát hogy meddig szavatol valaki, mert ő szerintem egy szavatoló típus volt, és hogy amikor meghalsz, akkor még szavatolsz-e.
[00:14:10]vagy óhatatlanul van egy olyan szakasz egyébként szinte bárkit mondhatunk, hogy a halála után néhány évvel finoman elkezd süllyedni az életmű, de hogy ez nem végleges szerintem, vagyis remélem nem csak egy ilyen kincstári optimizmus mondatja velem, hogy ez nem végleges, hanem pontosan annak jegyében, ahogy ő például abban a filmben, amire most ilyen módon furán emlékezünk, vagy reflektál állunk.
[00:14:39]Egyszer csak azt mondja, hogy nincsen mondat egyedül, amiben az a mély hit van, hogy minden valaha megírt szöveg összefügg.
[00:14:50]Tegyük hozzá függetlenül attól, ahogy ő is hozzáteszi, hogy valaki tudja-e azt vagy nem, amikor leír egy mondatot, akkor minden egyéb mondattal az a mondat érintkezni fog.
[00:15:01]Tehát ilyen értelemben nem tud eltűnni valami.
[00:15:07]Aztán persze jönnek emberek, akik egyszer csak valami elsületre hirtelen úgy rácsodálkoznak, mint amikor nem tudom, tudod, egy építkezésnél előlkerül egy láda tele arannyal, és tát nézed, hogy mi ez a fantasztikus dolog, amiről fogalmad nem volt.
[00:15:23]Tehát, hogy általában szerintem ez megtörténik a szövegekkel is, hogy hirtelen valakinek baromi fontos lesz.
[00:15:30]Hát az első emlékem az, hogy apám olvassa fel anyámnak és én hallgatom, de nem tudom, hogy mi.
[00:15:33]Tehát úgy az úgy kezdődöttem életemben először akkor htam ezt szöveget, mikor arra ébredtem fel, hog apám megám röhögnek és apám felolvas anyámnak a termelési regényből.
[00:15:44]Ezt ők szokták csinálni, hogy így egymásnak felolvastak dolgokat éjszaka.
[00:15:48]De akkor én ezt nagyon szerettem hallgatni.
[00:15:49]Tehát mikor már azt hiszik, azt hiszik, hogy te alszol, akkor hallgatod a hangjukat.
[00:15:52]És így hallottam először, és az akkor még nem tudtam, hogy mi.
[00:15:57]Aztán később akkor kerültem közel kapcsolatba a könyvében, amikor elkezdtük pakolni.
[00:16:00]Amikor kivándoroltunk, akkor be kellett pakolni mindent, és csak fjen 50 könyvet hozhattunk el, és azz meg kellett gondolni, hogy mit hozol el, mit hagysz ott, mert nem így lehet elhozni könyveket, de azt hiszem, hogy a kisregényt elhoztuk, mármint a termelési regényt.
[00:16:14]az a bizonyos ontológiai derű, ami közmondásosan hozzátartozott, ez is valahogy közel tudta hozni őt magát az emberekhez, mert a a magyar irodalom nagyon sokszor egyfajta folyamatos nemzethalál víziót és sötétséget és szorongást vetít, és ő azt hiszem egészen különleges és kivételes módon tudott ez ellen dolgozni.
[00:16:47]egyrészt az alkatából adódóan is, meg abból adódóan is, hogy hogy hogy ezt a magyarság dolgot ő egész máshogy érezte és magyarázta, amennyiben amennyiben a nyelvből dolgozott elsősorban nem külsődleges szimbólumokban gondolkodott, hanem hanem abból, hogy hogyan hogyan tud egyfajta egészséges magyarságtudat létrejönni egész egyszerűen a nyelvhez való viszonyulásunkból adódóan.
[00:17:29]A Péternek ugye az volt a sátossága, hogy rendkívül mókásan, viccesen tudott komoly dolgokról írni politikában.
[00:17:38]És ez egy olyan hang volt mindenféle más hang mellett, ami szintén volt, ami emlékezetesen az emberek szeretnek kellemetlen dolgokról nevetve olvasni.
[00:17:53]Igen.
[00:17:53]És ezért hálások, és ezért még máig is emlékeznek rá.
[00:17:58]Meg hát ki lett az adva is azóta?
[00:18:01]Hát a Péternek volt egy a magyar közéletben, közéleti irodalomban egy sajátos hangja, ami nagyon mókás volt időnként.
[00:18:16]Nagyon mókás volt.
[00:18:18]Akkor kezdem a legfolabb emlékemmel, amikor hát mi elég sokat jártunk vidékre is felolvasni, és és többek között voltunk Kárpátalj emberek szászon.
[00:18:33]ahol hát azért egy kicsit most tovább körülmények voltak, tehát például nem igazán lehetett tudni, hogy most hogy leszünk elszállásolva meg de ottan nagyon kedvesen fogadtak egy hatalmas táv paprikás csirkével mindenki annyit szedett belől, amennyit bírt, vagy akart, vagy jutott neki.
[00:18:50]Ez a helyi egyetemnek volt egy ilyen hát olyan, mint egy ilyen, mint az orosz regényekben a postakocsi vagy a trojkaváltóállomás, hogy van egy kemence, ottan lehet melegedni, másik helyen még csinálnak teját, vagy akár esetleg valami vacsorát.
[00:19:11]Tehát kiderült, hogy nincs elég nem, hogy szoba.
[00:19:17]Nem, nincs elég szoba, ágy volt, de volt olyan szoba, amelyikben most nem tudom én 16 ágy, és és ott ott ott két két embernek kellett megférni, mert a többieknek jutott külön-külön szoba, és hogy ki legyen az, és mi jelentkeztünk, de egymás teljesen független, hogy én én szívesen a és ő is jelentkezett, hogy akkor mi legyünk.
[00:19:42]Tehát annyira örültem annak, hogy mindenki attól fér na lesz saját szobám.
[00:19:47]Lényeg az, hogy hogy hogy hogy egy hálóteremben együtt aludtunk.
[00:19:56]Ő teljesen pucéran ez nem tudom, hogy ezt minden este ezt csinálta-e, de ott akkor igen.
[00:20:01]És és ezen aztán persze poénkodtunk, meg volt ugratás másnap satöbbi.
[00:20:09]A kisbuszban egyébként remekül sikerült utazás volt, nem csak emiatt.
[00:20:18]Bűbályosan tudott, viszonylag szépen, humorosan németül élő beszédben bármiféle dialógusba bocsátkozni a közönséggel.
[00:20:29]egyel nem törődött.
[00:20:29]mondta, hogy hát apám ugyan mindig mindig elmarasztalt azért, hogy engem nem érdekelnek a grammatikai kötések, hogy most de dás vagy d elő vagy a névelő az különösebben nem érdekes, de ha értik, akkor én ezen el és ezt nagyon szépen kedvesen, rokonszervesen, tehát azt hiszem, hogy hogy azt lehetne mondani, hogy hogy ma még nem is tudjuk, hogy Magyarországnak mennyi szimpátiát állított elő abba a közegbe Esszerház és hát erre azt hiszem rá vagyunk szorulva, maj látjuk, hogy nagyon Á vagyok szólva.
[00:21:02]Ne aggódjék, Monami, grammatikai bálya van és kész.
[00:21:07]Hogyha egy ilyen markán és nagyon erős hangú szerző megjelenik, ahhoz mindenképpen viszonyulni kell valahogy.
[00:21:16]És az a tapasztalatom, hogy vagy epigonok sokaságát termelik ki, vagy megpróbálnak radikálisan elkülönbözni tőle és elhatárolni magukat.
[00:21:25]És mind a kettő arról szól, hogy hogy bénitonhat a környezetére.
[00:21:33]Tehát ez olyan, mint egy ilyen apa-fiú viszony, tehát amikor amikor valami nagyon mást próbálnak megcsinálni.
[00:21:39]Tehát ő mindenképpen korszakhatár volt.
[00:21:41]Amikor Eszterházi meghalt, akkor akkor is ezt gondoltam 10 évvel ezelőtt, akkor lezárult egy korszak.
[00:21:49]Most 10 év távlatából sokkal világosabban és tisztábban lehet látni azt, hogy az ő halála tulajdonképpen a posztmodern korszak végpontját jelentette.
[00:22:05]És az is nagyon érdekes, hogyha megnézzük az azóta az irodalomban zajló folyamatokat, hogy tulajdonképpen a márkféle változat, a egyszerű történet vesző 100 oldal márféle változat, az még egy kvázi autufikciós mű volt, és A hasnymirigy napló pedig már egy tisztán önéletrajzi dolog.
[00:22:36]És ez, hogy az egy tisztán önéletrajzi dolog volt, mint az életműlezárása, az egyfelől beelte Eszterházit abba a sorba, amik a nagy szenvedéstörténeteket írja meg és betegségtörténeteket.
[00:22:58]Ez a magyar irodalomnak és a nemzetközi irodalomnak is egy nagyon komoly vonulata.
[00:23:03]Másfelől pedig azzal, hogy írt egy tisztán önéletrajzi művet, ezzel tulajdonképpen átvezetést jelentett abba a korszakba, amelyikben az önéletrajziság sokkal fontosabbá vált.
[00:23:24]A regényben csak az van, ami a regényben van.
[00:23:28]Tehát más nincsen.
[00:23:28]Az a világ, ugye a világon kívül a teljes, ha te azt mondjuk, hogy teljes, a teljességen kívül nincsen semmi per definíció.
[00:23:38]Tehát hogyha hogyha a csuklóztatás az reggel volt és reggel találkoztak és a regénybe aznap nincs délutánról szó, akkor nem lehet arról a délutánról beszélni, mert az a délután nincsen.
[00:23:53]Na most az Otik minden további nélkül mesélt nekem, hogy akkor medve, amikor ez délután volt, akkor medve délelőtt m és nem egészen úgy beszélt, hogy a hogy amiből ő ezt írta, hanem kicsit úgy, ahogy a bálzák, aki ugye megsiratta, hogyha meghalt egy regényhőse, azt rendesen megsiratta.
[00:24:13]A az ott egyik is kicsit így beszélt róla, hogy hogy hát akkor dél délután még mi volt még délután?
[00:24:19]pedig délután délután nem volt semmi, mert maga a délután nem volt.
[00:24:26]Úgy emlékszem, hogy Balassa Péter hívta be Eszterházi Pétert 1981-ben az eltéren egy előadást tartani abból az alkalomból, ez igen 81-ben abból az alkalomból, hogy a Fancsikó és Pintát másodszorra is kiadták.
[00:24:51]amivel én akkor találkoztam először, mármint a szöveggel, és Eszterázi Péterrel is akkor találkoztam először.
[00:24:59]Mindenki teljesen megdöbbent attól, hogy hogy milyen figura.
[00:25:03]Tehát ugye elő először is a lazaságnak és az eleganciának egy ilyen hihetetlen keveréke és annak a megtestesítőjének látszott, amit ugye az ottlik, és nem véletlenül mondom az ottlikot, a az ottlik úgy írt le, hogy egy ürge.
[00:25:22]Tehát egyfelől tényleg egy ürge volt, másfelől meg meg hát egy egy arisztokratához méltó eleganciával magát hordó valaki.
[00:25:34]Egy dekadens ifjú szájában szívószál, keze hamvas, karcsó derékon, Hi everybody.
[00:25:40]Azt kérdezte valóban kedvesen, miért is forceozzuk annyira ezt a szabadság meg igazság izét?
[00:25:50]nem válaszolt.
[00:25:51]Nekem például azt tanácsoltam, amikor mikor így arról kezdtek a gyerekeim lenni, és akkor az írásról volt szó, és azt mondta nekem, hogy Gyuri, minél több nyilászáró ezt ültette, hogy köztem és a gyerekek között mikor dolgozom.
[00:26:02]És ezt nagyon megjegyeztem ezt a tanácsot.
[00:26:06]Aztán nem foltam meg egészen, mert én azt mondtam, hogy bejöhetnek a szobába, hogyha hoznak rajzot, és akkor jöttek sokszor.
[00:26:11]Tehát én csak egy ajtót tettem magam is közéjük, de de én máshogy dolgoztam, mint Péter.
[00:26:17]Nagyon tudod dolgozni.
[00:26:19]és nagyon-nagyon szorgalmasan.
[00:26:19]Ez egy nagyon szép szép passzusa, hogy a az írónak tulajdonképpen minden a szabadságában áll.
[00:26:27]Egyetlen egy dolog nem áll a szabadságában nem írni.
[00:26:32]És ez egy ilyen szépen többször is több helyen is olvastam tőle ezt a mondatot.
[00:26:37]Hát ez egy ez egy nagyon fontos tételmondat, és azért ez egy végtelenül magányos tevékenység.
[00:26:44]Hát régen itt nagyon nagy foci élet volt.
[00:26:47]Meg mi itt lakunk, laktunk, és hát akkor ilyen teltházast strandok voltak.
[00:26:53]10-kor, 2-kor, 5-kor mellettrendszeren mentek a focimeccsek, és a bejárat az meg a túloldalon van, ami innen hát ilyen 800 m, és hát a legjobb poén az nem az volt, hogy bemásztunk, mert hát hogy hát mondjuk 2 Ft volt a belépő, vagy hat, már nem tudom, hanem hogy édesanyám megcsinálta az ebédet mondjuk szombaton és vasárnap, és akkor azt ételhordóba itt a papa kihozta, a papi az átadta, mi megterítettünk és Az embereknek megcsorgott a nyála, mert ugye a büfében három napos száraz zsömlét lehetett kapni esetleg rántottsal.
[00:27:32]Nem voltunk túl népszerűek így négyen fiúk.
[00:27:36]Számomra még mindig megfoghatatlan, még mindig el tudom bőgni magam, ha rágondolok, de hihetetlen, hogy hogy hogy 10 éve nincs köztünk.
[00:27:48]Egyszerűen hát ha csak erre a dátumra gondolok, hogy július 14, akkor látszik, hogy milyen gyorsan telik az idő, hogy félelmetes.
[00:27:57]Ugye a római szerintem két részre osztik, tehát vagy annak idején, amikor ennek még volt értelme, két részre osztott, voltak a dunások és voltak a strandosok.
[00:28:09]És én a strandosok közé tartoztam, azon egyszerű aknál fogva, mert ott lehetett focizni, futballozni.
[00:28:18]Úgyhogy én itt kicsit mindig ha nem is idegen vagyok, de vendég, ugye itt elég egyák ezek a modegák, egyformán idegesítőek, de azért használható.
[00:28:31]Tehát azért le lehet ide jönni egy sörre, vagy én inkább hosszú lépésre, és akkor nem is lángost, hanem mi is jó.
[00:28:40]Hát még ezek a kolbászfélék is jók.
[00:28:43]Tehát lehet, el lehet szöszözni, el lehet szöszözni.
[00:28:51]Azt is gondolná az ember, hogy lehetne jobb is.
[00:28:52]Nem hinném, hogy volna ilyen, hogy római fürdői tudat, vagy vagy azt nem kromanyoni és a római fürdői ember nagyon szeretem az árvizeket, főleg azt szeretem, minél nagyobb, annál szebb.
[00:29:05]A itt a szociális érzékenységem csődöt mond és mindig drukkolok, hogy az előző évi vagy a legnagyobb vízszintet azt haladjuk meg.
[00:29:16]Hát jó, csak nálunk tudod az volt, hogy volt a két nagy meg a két kicsi.
[00:29:20]Tehát amikor ők már ilyen ivari érett felnőttek lettek, akkor mi még ilyen kis pöcsök voltunk.
[00:29:28]Tehát amikor ő 18 volt, én 12.
[00:29:28]Tehát akkor nem nagyon foglalkoztak velem.
[00:29:31]Hát én inkább a Mihálya voltam.
[00:29:33]Ő csak három évvel volt idősem nálam, vagy idősem nálam a György meg a Péter.
[00:29:38]ők inkább ők voltak a két nagy 50-es, 51-es.
[00:29:43]De hát a Péter az Péter nem bántott, a többiek inkább.
[00:29:51]Nagyon jó.
[00:29:51]Most bele fogsz menni a izébe.
[00:29:55]De kár, hogy szóltam.
[00:29:55]Ez lett volna a legjobb része az interjúnak.
[00:29:59]Puff, elsüllyed.
[00:29:59]Kérdező.
[00:29:59]Elsüllyed amúgy is Sunyi, nem látszik a kép.
[00:30:05]Szóval, hogy hogy kicsit olyan, mintogyha az NDK-s turistáknak készült.
[00:30:10]És ugye akkor kiderül, hogy mi vagyunk az NDK-s turisták.
[00:30:15]Ő mindig azon a szinten, ahol játszott, nagyon jó volt.
[00:30:17]Én mindig mondom, hogy ő jobb játékos volt, mint én.
[00:30:18]Ezt nem az eredményekre gondolom.
[00:30:21]Ő nagyon technikás volt, penge volt, akkor ilyen jobb fezedett, vagy halffnak hívták, vagy jobb összekötőnek.
[00:30:29]rúgni nem annyira tudott, mert lefegett a bokája, de de nagyon penge játékos volott.
[00:30:34]Most aztán nyilván ezt nem lehet tudni, hogy ha vette volna fáradtságot, és nem a könyveit írja, ha nem elkezd komolyabban futballozni, akkor milyen szintig tudta volna?
[00:30:43]Hát ez már örök rejté marad, de ő nagyon jó játékos volt.
[00:30:47]Ha az öregedés fájna, hát eltekintve a hogy ez fáj meg az fáj, de az öregedés maga fájna, akkor nyilván ez is fájna, mert akkor látja az ember, hogy mi mindent nem bír már megcsinálni.
[00:30:57]De ez már régóta így van.
[00:31:00]Tehát már legalább mennyi jó 15 éve, hogy és ebbe segített mindenféle dolog segített, de hogy mit tudom én csípő izé nem tudom micsoda.
[00:31:13]Úgyhogy a tehát hogy nem is tudnék, tehát a vagy szóval effektív nem tudok.
[00:31:18]Az egy érdekes folyamat a a nem ez az érdekes 65-ön, hanem a 40 év körülen, amikor megváltozik az ember mozgása, tudod, amikor nem nem fordul, hanem kanyarodik.
[00:31:32]És amikor jönnek ifjú titánok, akik nagyon nem tudnak futballozni, nagyon rossz irányba szaladnak, de mégis előmérik el a labdát.
[00:31:42]Ezek alázatra nevelő processzusok.
[00:31:47]Hát ezek regények.
[00:31:47]Most nyilván főleg a a 16-os mélyén ott a György bátyámmal, aki bíró volt, mer én ott elég nagyon sokat beszélgettünk.
[00:31:57]Hát aztán persze mindig elővette a színezőt, és akkor ki lettek színezve a a történetek, de mondtam neki, hogy egyszer meghallgat minket, akkor egyből tud írni egy bestsellert, amin jót most.
[00:32:11]Na miért?
[00:32:11]Mennék én arra, kicsi szívem, amikor annak nincs értelme.
[00:32:16]Olyan ingerülten legyintett, hogy most is összeszorul a jobban, mintha idegen lennék egy hülye idegen, aki életében még nem látott labdát.
[00:32:22]Nem értettem, mit mond.
[00:32:25]Miközben én magamat tárgyszerűen ebben a kispályás, pozíciós, passzolgatós játékban kifejezetten intelligensnek tudhattam.
[00:32:36]Mikor megint egyszer pofákat vágott, akkor ráordítottam.
[00:32:40]Szóval szerinted most nekem ott kéne lennem?
[00:32:42]És mutattam egy abszurd irányba.
[00:32:46]Legnagyobb meglepetésemre bólintott.
[00:32:48]Erre én is bólintottam.
[00:32:48]Rendben, odamegyek én.
[00:32:51]Hadd lássa ez a felfuvalkodott állprofi, hogy milyen idiótaságot beszél.
[00:32:55]És futottam, és ahogy a mesében van, már ott is volt előttem a labda, csak bele kellett botoljak, hogy gól legyen.
[00:33:06]Ezekbel a ma előtérbe álló epikai művekben azért nem sok nyoma van annak a annak a regiszgazdagságnak, amivel az eszházi szövegek föl vannak ruházva.
[00:33:18]Tehát most olyanokra gondolok, hogy annak jelenete, amikor a futballpályán ez talán Fancikó spintában olvasható, hogy futballpályán ugye a az apa elkíséri a a főhőst egy meccsre, és hát hogyha az öreg grf járt futball meccsre abba az arisztokr kultúrában, ez még csak a nép neek a szintje volt és de ki kellett menni.
[00:33:44]És van egy nagyon izgalmas jelenet, amikor gólhelyzetbe kerül a pályán valaki.
[00:33:48]Ez ugye a Hajmó Budai Klub.
[00:33:52]És akkor a nézőtéren egy ugye nem a Arisztokra réteghez tartozó Drucker izgalmában a gólzetnél rávölt a csatáró, hogy Zamek.
[00:34:05]Ugye ezt ezt aki jár futball meccsre tudja, hogy hát most akkor lőj.
[00:34:10]És akkor a szó szerint a ezt mondja a novella, hogy édesapám arca megcsikordult, odafordult a kiáltó, mit ért ön zámeken?
[00:34:23]Tehát, hogy a szónak a jelent, tehát a és akkor hirtelen a két regiszter között akkora feszültség, kisülés van, ami nem talál az ember ezekben a identitás regényekben.
[00:34:34]azzal, hogy írt egy tisztán önéletrajzi művet, ezzel tulajdonképpen átvezetést jelentett abba a korszakba, amelyikben az önéletrajziság sokkal fontosabbá vált.
[00:34:53]És én ezt úgy érzékelem, hogy ez egyfajta válasz a posztmodernre, hogy mindenki elkezdett autofikciós műveket írni és saját magáról beszélni, mert a posztmodern azt állította, hogy nemhogy egységes történet nincsen, hanem történet sincs.
[00:35:14]Eszterházi maga is nagyon óckodott a lineáris a pontból, B pontba tartó történetektől, és nem is érdekelte, hogy ilyet írjon.
[00:35:24]Viszont az a nemzedék, amelyik a posztmodernben nőtt föl, az azt mondta utána, hogy hát dehogy nincs történet.
[00:35:30]Itt van mindjárt az én történetem.
[00:35:30]El is mesélem elejétől a végéig.
[00:35:33]És most meg mintogyha kicsit átestünk volna a ló túloldalára.
[00:35:39]Mindenki azt írja, ami vele történt.
[00:35:41]Szerintem ebben nagyon erős szerepe van a közösségi médiának is, mert az Y és a Z generáció az elkezdte összevetni az életrajzót az irodalommal.
[00:35:57]Tehát a szerző itt meg itt járt, ott van a fénykép, meg is írta.
[00:35:59]És mi meg ugye akik a posztmodern nevelkedtünk egyetemista korunkban, eleve hülyeségnek tartottuk azt, hogy összevessük, hogy mi történt Zsuzsikával és mit írt Zsuzsika, mert azt gondoltuk, hogy ez egy nonszensz, nem az életrajz felől olvassuk a műveket.
[00:36:16]Most meg visszatértünk oda, hogy mindent az életrajz felől olvasunk.
[00:36:20]Sőt, mulatságos módon ez lett a kvázi irodalmi hitelesség fokmérője, hogy tényleg járt-e Kual a lumpurban, mert arról ír.
[00:36:31]És amikor Eszterházin annak idején mondjuk családtagokat kértek számon, vagy életrajzi történéseket, akkor egész egyszerűen mosolygott, hogy hát kez csókolom, ez irodalom, tehát hogy jön ide az életrajz.
[00:36:44]Na, szóval arról volt szó, hogy 98-ban megjelent az első kötetem a magvetőnél.
[00:36:49]Az volt a címe, hogy f:30.
[00:36:52]És a szokásos magvető est volt a Radnúti színházba.
[00:36:55]És abban az évben a Péternek nem volt könyve, de hát ez egy elképzelhetetlen dolog volt, hogy a Péter ezen az esten nem vesz részt, és akkor ugye én voltam a legfiatalabb, és akkor ő azt mondta, hogy az én novellámat fogja olvasni a színpadon.
[00:37:12]Hát én ugye ettől eléggé boldog voltam, meg magabízó, és ő fölolvasta a legnagyobb szentesi, barok metafizikus költő című novellámat.
[00:37:24]És akkor még a a nézőtéren ott ült anyukám meg apukám is nagyon büszkén.
[00:37:27]Az anyukám azt hiszem, hogy soha többet nem vesz vett részt olyan irodalmi eseményen, amin én is részt vettem, vagy én is szerepeltem.
[00:37:37]és fölolvasta ezt az írást, ami egyébként egy szentesi búza Géza nevű kocsmajáró figuráról beszól, aki a végén beleesik egy latrinába.
[00:37:48]Ez a szamárdelelő csárdában játszódik ez a történet, és akkor még egy ilyen latrina volt, és ez egy ilyen személyes élményem volt, hogy részegen mindig attól rettegtem, egy hatalmas luk volt a latrinán, hogy ültem rajta, hogy belebillenek hátul, mint ugye a a macskaj című filmbe, beleesek a latrinába.
[00:38:11]És a Péter ezt felolvasta, és utána volt egy fogadása a büfébe, és ott voltak a szüleim is nyilván.
[00:38:17]És hát akkor rengeteg ilyen nagy név, ugye nem csak az Eszterházi, hanem a Tarsándor, a Nádasdíj, a Kertész Imre satöbbi.
[00:38:23]És hát ott iszogattunk, mindenki beszélgetett, és egyszer csak látom, hogy az anyukám így elmegy valahol így hátul eloson, de úgy félszemmel láttam, hogy egyszer csak odamegy az Eszterházihoz, és azt mondja neki, hogy Péter, tudnánk beszélni egy pillanatra?
[00:38:43]És mondja Péter, hogy persze, parancsoljon.
[00:38:45]azt mondja, én a Cserna Szabónak az anyukája vagyok, és csak azt szeretném mondani, hogy ezt a rengeteg ocsmány, trágár, borzalmas dolgot, amit összeír a fiam, azt nem otthon tanulta.
[00:38:57]Mire az Eszterházi ránézett, elmúsodott és azt mondta, hogy én sem Eszterk nagyon tudott élni, tehát mondjuk láttojást feltőni is pont úgy tolt mint írni és ez a kettő szerintem egy szinten is volt nála.
[00:39:11]Tehát, hogy elég odaadóan csinálta a láttó fejtőst is, meg a meg meg az írást is.
[00:39:15]És ez fontos, tehát hogy mindig mikor beszéltél vele, azt lehetett érezni, hogy amit csinál, az komolyan gondolja, hogy mondjuk mit tudom én, láttam egyszer hozzá értekezni arról, hogy milyen a jó rántott csirke volt egy ilyen aztán ültünk, ahol éppen a már már vége fel, tehát ez éjfél után volt már szerintem és akkor ott az egyik házigazda azt mondta, hogy jó most már ő megkíván még egy ilyen rántót csirkét és akkor a konyhában ott csináltak egy rántócsék, de nagyon gyorsan.
[00:39:43]Tehát ilyen mondjuk öt per ö öt perc múlva hoztak egy egész cséget, amíg így ki volt rán és akkor azt szétszedtük ugyefélkor, és akkor mindenki tehát így így kézzel vagy négy négyen megettük nagyjából az egészet és az látszott, hogy ez úgy meg van jegyezve.
[00:39:57]Tehát ez azért azt is látod egy másik írón, hogy hogy mi mikor jegyez meg valamit, hogy mikor mondja azt, gondolja azt magában, hogy hogy ez egy ilyen megírható dolog, vagy egy meg megjelhető dolog.
[00:40:06]És ez biztos, hogy azt akkor ő is megjegjezte, meg én is megjelyeztem, hogy milyen élvezeteszett szét azt a rántott csirkét.
[00:40:12]A gasztronómia éppen úgy, mint a foci, az az egy ilyen egy ilyen snop canon felől közelítve általában egy ilyen nem kívánatos téma az irodalomban, ami nem elég komoly az irodalom komolysága.
[00:40:24]Az kicsit olyan, mint a mint a humor a magyar irodalomban, hogy a humor az a komolytalanságnak a a a megtestesítője.
[00:40:34]Ezért ezért nem annyira kívánatos.
[00:40:36]Sokkal jobban szeretjük az unalmat és a és még jobban a hosszú unalmat.
[00:40:38]Valahogy a gasztronómiával is így van.
[00:40:41]De ő vele ő ő ki tudott ebből lépni, és vele baromi jókat lehetett erről beszélni.
[00:40:46]Ő értette, hogy mi az, amikor a amikor a gasztronómiáról, mint művészetről, a gasztronómiáról, mint kultúráról, amikor a gasztronómia történetről, mint hagyományról beszélünk, hogy ez lépten nyomon összeszövődik a történelemmel, az irodalommal.
[00:41:02]Ez egy ez egy kihagyhatatlan szelete a főleg a főleg a magyar irodalomnak, de én úgy vettem észre, hogy ő nem főz, sőt én azt hiszem, hogy ő egy rántottárt se tudott elkészíteni.
[00:41:11]De hát ilyenkor jön az Oscar White bombó, hogy hogy attól, hogy nem tudok tojást tojni, attól meg tudom mondani, hogy a a tojás rántotta a jó-e vagy nem.
[00:41:21]Tehát soha nem volt partikuláris.
[00:41:22]Tehát bármiről beszéltél vele, soha nem ragad bele abba, hogy én meg ezt érzem, meg a meg én felőlem így, hanem szóval mindig úgy tudott hangszerelni a mondatokon, hogy abban benne csillingelt a az egész európai kultúrkincs, és így egy ilyen üveggyöngy hangjáték szerűen mindenféle hangszereket meg hangokat, meg tónusokat megérintett, és ebből aztán mindig egy ilyen lebegő szöveg jött ki.
[00:41:49]Hát amilyen a könyveinek is a szövete, tehát hogy hogy sosem ragadt le egy plotba, egy egy cselekménybe, egy egy szemszögbe, hanem mindig meg megvan ez a ez a sokszínűsége, ez a ez a vízfelszínszerű villózása.
[00:42:03]És ez a személyes kontaktusban is megvolt.
[00:42:05]Tehát, hogy a jelenlétében mindig volt valami angyalzerű, tehát valami nem evilági.
[00:42:13]Az evilágít itt valamifajta sárbaradtságnak érzem, amelyben hozzáképest mindannyian nyakig, szügyig csatakosan cupfogunk.
[00:42:21]Na na.
[00:42:39]Az volt benne a nehéz, hogy nagyon jó volt a közelében lenni, ezért nagyon sokan nem bocsátották meg, mikor ez az atyai segítséggyújtás ez elmúlt, merthogy úgy adott, és aztán másnak is.
[00:42:51]Na most azt mivel ez annyira jó volt, mert olyan volt, mint egy mint egy kemence mellett melegedni, vagy egy hősugárzótól kap, tehát ha kapni az energiát, a szeretetet, a figyelést, ezért sokan fölhúz.
[00:43:01]Tehát szóval szóval éppen hogy hogy így tehát hogy haragudtak a Péterre, hogy mert úgy érték meg, hogy kiestek a kegyeiből, miközben tényleg arról volt szó, hogy kaptál egy adagogagot, egy lehetőséget, egy indulást, egy akármikor, kinek hova, hogy ért oda.
[00:43:20]Mindent egyben látott, tér tengerét, idő áramát, Rózsaágat, a fekete erdőt és a fekete tengert, 20 Jánost és egy végzetes sajtóhibát egy közepes regényben, a termopillai csatát.
[00:43:30]Jan Palach lángjait és egy Marcel nevű kisfiú születését, majd ugyanezen fiúcska lábgombáját látta az orosz tankok prágai, budapesti, moszkvai, szanói bevonulását.
[00:43:46]Látott egy kereskedelmi utazót a Harry Carel Klofanda cégtől, egy igyekvő petesejtett, egy holttestet léggyel a müncheni köztemetőből, egy bonyolult mondatot az ember bátor magányáról, egy nem nyíló állkapcsot, egy 0 kmes hengemattét, egy kerti széket, egy kinfelett nyugágyat.
[00:44:06]látja, ahogy állok a napon, Fermi atómágiáját és a ganyelin triót, ganyelint a zongoránál, taraszovot a dobnál, rossz ball lábát, az apró csekaszint, ahogy két szaxofó fúvókán játszik egyszerre az öntött vas klarinétját.
[00:44:22]Látta, hogy Thomas Van a vacsora után francia kamarazenét hallgatott és a Dina Welt bűnét olvasta.
[00:44:31]Henrich nagyon mulatságosan ír Hitler beszédéről.
[00:44:33]íróként én én hát ugye sok mindent lehetne mondani, de nem is vagyok én az, aki erre szánja magát, hogy más írókról összefüggően beszéljen, mint ha értene hozzá.
[00:44:46]De egyszer valaki felkértek, hogy valamit írjak róla, és én azt írtam, hogy az Eszterházi Péter az számomra az Eszterházi Péternek a legfőbb írói, vívmánya a végtelenített mondat.
[00:45:07]végtelenített mondatnak azt nevezem, hogy ő elindul egy mondatba, és akkor vagy tesz pontot, vagy nem, mert néha tesz, sokszor nem tesz, de az nem számít.
[00:45:18]Megy tovább a ponton vessző mindenel át, aztán egyszer csak megáll, visszamegy egy kicsit, aztán megint előre megy, aztán még jobban visszamegy, aztán oldalra megy, aztán a másik oldalra megy, megint előre megy, és akkor megint visszam.
[00:45:34]Tehát addig megy ez az egész, amíg már már ez a ennek a mondatnak nincs határa, és és olyan energia van közben ebbe a ebbe a mondatépítésbe, a végtelenített mondat építésébe, amely energia majdnem szétveti az eszközt, a nyelvet is.
[00:45:55]Ezt is meg lehet figyelni.
[00:45:57]És és én azt gondolom, hogy ez a végtelenített mondat, ez tulajdonképpen a mi korlátlan szabadságvágyunknak vagy szabadságillúziónknak a nyelvi leképzése nála.
[00:46:12]És ezért is volt annyira a személyességével mindennel együtt nagyon hatásos és megragadó.
[00:46:23]És én azt gondolom, hogy ez nagyon jellemző az ő egész életművére.
[00:46:25]És én úgy mondom, hogy ez olyan neki a végtelenített mondat, mint a Szentgy Györgyi Albertnek a C-vitamin.
[00:46:32]Ez az ő, ez az ő találmánya.
[00:46:36]Nem halt meg a Péter olyan értelemben, ahogyan úgy meghalathatott volna, vagy meghalt más, mert arróla azért az elmúlt 10 évben is elég sok szó esik.
[00:46:46]sorba jelentek meg az újabb meg újabb könyvei meg hát ő egy eléggé közismert, közkedvelt figurája volt a ennek a nemzedéknek meg ennek a magyar irodalomnak.
[00:47:06]És ezért az elmúlt 10 évben sok szó volt róla.
[00:47:12]Most se érzem azt, hogy mintogyha egy halottat kellene előkaparni az emlékeimből, és úgy gondolkodnék, hogy mi mi mit mire emlékszem, mert amennyire egy halottat, egy halott írót élve lehet tartani, azt azért a magvető és a olvasók és kollégák emlékezete azért megadta, És ezért én nem érzem, hogy a Péter egy ilyen el múlt halott lenne.
[00:47:48]Ez nem is képesség, hanem képességnek a hiánya, hogy én mindent mondatokon keresztül látok.
[00:47:53]Tehát a a hogy időnként maga a dolog az meg sem érint, csak akkor, ha mondat van róla.
[00:48:01]Ez elég rémületes dolog egyébként.
[00:48:03]Tehát, hogy a hogy akkor akkor fogom föl, hogy miről van szó.
[00:48:09]Hát és akkor ezen próbálkozik az ember, hogy na akkor ez hogy tehát hogyan írhatók ezek le a és akkor itten van akkor ez a ez a ez az általános probléma, hogy akkor hogy viszonyuk a valóság a leírthoz, mi mik a leírt mondata az most micsoda?
[00:48:38]Az az az fikció-e, vagy tehát van-e valami, amihez ragaszkodni kell?
[00:48:47]Tehát ha leí egy naplónak a kérdéséhezek, tehát hogyha van-e jelentősége annak, hogyha öt órát aludtam, akkor azt írom, hogy 5 órát aludtam, vagy jobban veszi ki magát valamilyen okráfogva.
[00:49:03]azt írom, hogy négyet, és akkor a a délutáni fáradtságnak van, tehát egy regénybe lehet akkor négyet írni.
[00:49:11]Tehát, hogy hol van a Mert az úgy igazabb.
[00:49:17]De vajon igazabb lesz-e attól valami, hogy hogy ragaszkodik a megtörténtekhez?
[00:49:26]A van-e a megtörténteknek valami különös ereje?
[00:49:30]Azt gondolom néha, hogy van.
[00:49:32]Tehát ugye az a kérdés, hogy a kánont hogyan értjük, mert a ugye van az a híres anekdota aem a Tengo Pingról, ha jól emlékszem, lehet, hogy másik kínai diktátorról kérdezték tőle, hogy hogy hogy értékeli Kína a francia forradalmat.
[00:49:51]Az ugye hagyománya és most azt mondta, hogy még nem tudják, mert még nem lehet elég idő.
[00:50:00]Tehát az ő időfogalmukhoz képest ugye kétségkívül a mieink mások, de a tréfántól, tehát a ha a kánont egy jelenkori jelenségén nézzük, tehát úgy, hogy a jelenkori irodalmi nyilvánosság kánon tudatában hol van a Eszerházi helyek pontosan, akkor ez a 10 évvel korábbihoz képest eléggé megváltozott, de ez a kánonfogalom, ez szerintem kevésbé értékes.
[00:50:35]Hát nem igazán sokra tudjuk használni ezt a 10 év alatti változást.
[00:50:39]Tehát a jelenkori kánon irodalmi komponensét tekintve ott sokkal stabilabb volt az eszerházi helyen, mint most.
[00:50:48]De ez azért a szakmai vagy a tényleges irodalmi értékrendet nem kellene, hogy zavarja, mert az igazából nagyjából 50 év körül szokott szakmai konszenzus szerint 50 év után kristályosodik valami a kánon alakulásából, amikor már bizonyos műveknek a helye nem azért stabilizálódik, vagy halványul el, vagy bizonytalanodik el, mert maga megváltozott volna a mű, hanem hogy a rákövetkező irodalmi mozgások mit kezdtek ez?
[00:51:26]Éreztek-e ösztönzést, vagy nem éreztek késztetést visszafordulni.
[00:51:32]De ez még még nem is kell feltétlenül a szerzőknek ezt a rázét olvasni, hanem hanem ami abból az életműből átment az irodalmi diskurzusba, azt tudják használni anélkül is, hogy hogy feltétlenül föllapoznák ugye a mit tudom én a bevezetést.
[00:51:49]Ezért aztán úgy és azt csinálni, amit amit Eszterházi csinált, azt azt kevesen csinálnak, vagy nem csinálódik, merthogy merthogy minden másolás giccsé válik.
[00:52:02]Tehát ez olyan ölyan dolog, hogy hogy ami ami egyszer megtörténik és unikális és megszületik abban a pillanatban és váratlan és különös, és és tényleg azzal a tehát így az eszterázi első szövegeket olvasni tényleg így akkor én még kicsi voltam így anyámék jöttek így a termelési regénnyel és ájuldoztak, hogy ez milyen elképesztően jó szöveg.
[00:52:22]És akkor én is, amikor már így amikor már így saját saját erőből olvastam, akkor így tényleg elképesztő volt annak a szövegnek a a különbsége a az akkor olvasható más magyar kortárszövegekhez képest, de ezek is divatok, tehát ezek is ezek is divatok, mint a divatok, és nagyon frissnek, üdének érezzük baromi baromi sokáig.
[00:52:48]Ö, és aztán pedig már nem vesszük föl, egy reggel arra ébredünk, hogy én nem veszek föl kockás inget, vagy nem veszek föl banánmintás alsógatyát, merthogy ki fognak benne nevetni.
[00:53:00]Legyen a az a csúnya szó, amit viszont gyakorta használt a fűzfa.
[00:53:07]annak, aki esetleg nem tudja, hogy ez miért csúnya, elárulhatjuk ezen a ponton, hogy a meg helyet használta, ami szerintem nagyon eszterázis, mert ugye azt jelenti magyarul, hogyha berakod egy bizonyos állandó kontextusba, akkor csúnya lesz, illetve akkor akár érezheti valaki trágárnak, miközben nem trágár, ugye egy elég szép, szomorú szó, de de hogy ez nagyon eszteráz is ez a trükk, hogy akkor bevezeted a a nyelvbe ezt a fordulatot, és akkor ezen túl ez lesz az egyik szótári jelentése a fűszvának.
[00:53:45]Nem tudod leírni azt, hogy fűszva, ha ismered ezt a kontextust, hogy ne volna mögötte ez.
[00:53:53]Nem tudom, hogy mit értettünk egyébként ebből ebből a ezekből a szövegekből mondjuk ilyen 15-16 évesen, de hogy rajuntunk értük, az az biztos.
[00:54:01]És nagyon sokszor gondolkozom ezen, hogy amik nekem a kedvenc Eszterházi könyveim, mondjuk a kismagyar pornográfia, hogy mondjuk a az én utánam levő nemzedékek, mondjuk a fiamnak a nemzedéke, aki ilyen sok, hogy az vajon mit ért ebből az egész szövegből, mert ugye ez a gramatikai báj, ez arról is szól, hogy valahogy a sorok között írunk és a sorok között olvasunk és valahogy a sorok között röhög ki a KDár rendszert.
[00:54:35]Tehát mondok egy példát.
[00:54:37]Mondjuk az a mondat, hogy tankok jönnek s modell.
[00:54:40]Ebből mondjuk egy 25 éves ma mit ért?
[00:54:43]Szerintem mi vagyunk az utolsó nemzedék, aki ezt aki ezt még dekódolni tudja.
[00:54:46]a 10 év eltelt, én azt látom, hogy a a mostani, tehát mondjuk az egyetemi hallgatók olvasmány tapasztalatával szem közt, akik mégis csak talán a legjobb olvasók, ugye a irodalomszakosok, azt látom, hogy náluk valamilyen módon a jelenkori irodalmi diszkurzust uraló témákra visszavezethetően nincs különösebb érdeklő ődés vagy vissza csökken az érdeklődés azok iránt a értékek iránt, amelyik ezerázan középpontiak, de ezt elsősorban tematikainak gondolom.
[00:55:34]Darabközi szövegek felhasználhatók a darabban, például úgy, ahogy a rádióban a színházközvetítést.
[00:55:41]Valami nagy nevetést hallunk, mire egy izgatott női hang elsuttogja, hogy miről maradtunk le.
[00:55:50]Hamlető.
[00:55:50]Igen.
[00:55:50]Ő az.
[00:55:50]És megfolytja.
[00:55:54]Semmi kétség.
[00:55:54]Igen.
[00:55:54]Meg desz demónát.
[00:55:58]Tovább adja Bodonyinak.
[00:55:58]Bodonyi csúnyán ellövi.
[00:56:06]Csalódott Moraj.
[00:56:09]Hát, hogy mit csinál a szöveg?
[00:56:09]Tehát, hogy a hogy nincs királyi út, tehát hogy az avval nem lehet megúszni, hogy halálpontos vagy, hogy baromira ismered a nyelvet, hogy művelt vagy, hogy semmivel nem lehet megosszni.
[00:56:26]Az ellenkező évvel se, hogy azt gondolt, hogy mindez nem számít, csak az igazság és mész át a mindenen.
[00:56:42]De néha meg az működ, tehát nem lehet tudni ezt előre, tehát nincs nincsen nincs megoldás.
[00:56:47]Tehát a a az mindig külön dől el, hogy mi van.
[00:56:52]az ő műveivel párhuzamosan jött be a prózába, hogy lineáris történetet írni, az nemhogy bájtalan, de szinte ilyen obszcén és illetlen dolog, és mindenféle megoldást be kell vetni ennek a megkerülésére.
[00:57:08]Ezt kicsit párhuzamba állítanám azzal a dologgal, ami a képzőművészetben történt.
[00:57:13]Gondoljon arra, hogy a 90-es években ugyanilyen illetlen dolog volt táblaképet festeni.
[00:57:20]Teljesen egyed uralkodóvá vált a koncept.
[00:57:23]És aki táblaképet festett hagyományos módon, az valami nevetséges masztodom volt, aki nem vesz tudomást ról, hogy mi történik.
[00:57:35]És aztán valahogy a hátsó ajtón mégiscsak visszajött a táblakép a 2000-es években, és valami ilyesmi történt a prózában is.
[00:57:43]Tehát a Eszterházi életművén belül is látszanak ezek a pici elmozdulások.
[00:57:53]Hogy hogy valahogy mégis eltolódott a a tét, ha ez így érthető.
[00:57:58]Tehát, hogy a kérdőjelek és a próza valódi tétje az már nem itt van.
[00:58:03]És ilyen értelemben szerintem ez a monumentális és megkerülhetetlen életmű bizonyos értelemben korszakhatár is.
[00:58:10]Tehát azt gondolom, hogy ő volt a a postmodern emblematikus figurája és talán az utolsó ember, aki érvényes válaszokat tudott adni a fölvetett kérdésekre.
[00:58:24]Gőgös ember volt a szónnak most a legjobb értelmében, mert egyszerűen gőgös volt arra, hogy hogy nem bírja le semmi és senki, csak a nyelv, holott ő bírja a nyelvet, talán talán a legátfogóbban mindannyiunk között.
[00:58:41]Az igazi ereje abban rejlik, hogy arra mutatott rá, hogy minden, amit magyarul írtak, valaha, az összetartozik.
[00:58:49]Ferenc Győző mondta, hogy én vagyok a boldog költő.
[00:58:50]Na most Eszterházét is egyfolytában ezzel frlizták, hogy mitől minek örül ennyire, mitől ilyen boldog.
[00:58:58]És hát a a az élethez való viszonya volt ilyen, és persze nagyon-nagyon erősen látta a sötétséget is, de de valahogy ez a könnyedség, amivel a dolgokkal bánt, meg a nyelvvel bánt, az az lenyűgöző.
[00:59:13]És azt hiszem, hogy ez hiába tudja mindenki őt követni vagy utánozni, de ezt a fajta nyelvi ö azt akartam mondani, hogy felelőtlenséget, pedig nem, tehát, hogy minden szaváért felelősséget vállal, de a nyelvi zenét, a költőiségét a nyelvnek ilyen szinten nehezen, vagy nem tudom, nem tudok olyan írót mondani, aki ezt ezt a bukfencek, ezt a sorukfencet megmeri enged magának meg is láttam a hirdetést, hogy itt egy boldog család élt ebben a házban, és akkor ebből eszembe jutott az, hogy én találkoztam Berlinben, Daniel K mutatott be engem annak az embernek, aki a boldog családokkel igencsak felelős Thomasman Los Angelesi villáját megvásárolta a Német Államnak, vagy elintézte, hogy megvásárolják, vagy részt vett ebben a folyamatban.
[01:00:02]És akkor úgy valahogy így azt mondtam, hogy egy normális országban itt is ennek kéne történnie és ezt meg is írtam.
[01:00:08]írtam erről egy rövidebb írást, hogy neki így így kellett történnie.
[01:00:11]És akkor valahogy ezzel mindenki így felelkesedett, és egyszerűen elhatároztuk, hogy azt valahogy akkor sokan mondták, hogy ezt valahogy meg kéne meg meg kellene megpróbálni, meg kellene próbálni megvalósítani.
[01:00:21]És akkor úgy alakult, hogy hogy nem tudom, Vámos Miklóssal és Daniel Kannal közelebb is elkezdtünk ezzel ezen dolgozni.
[01:00:30]És hát ez, hogy mondjam, szerencsesen alkudak a dolgok.
[01:00:34]Éppen Mikós akkor lett a Óvuda díszpolgárára, hogyha tudott beszélni a polgármesterre.
[01:00:37]És valahogy egy idő után mindenki megértette, hogy ez a ház túl nagy kincs ahhoz, hogy ezt most megveegye egy vállalkozó, lebontsa és építsen oda három lakást, vagy három ilyen modern házat középen egy parkolóval, ahogy ez szokás mostanában az ilyen típusú házakkal.
[01:00:49]És akkor valamilyen csodálatos módon abban a hatalmas ellenszbe dafke módon mégis mindenki mindenki minden mindenki segített.
[01:00:58]És tulajdonképpen most ott tartunk, hogy hogy már azt hiszem a harmadik vendég lakik a házban, tényleg ez egy olyan alkotóházzá vált, ahova külföldi írókat a magyar magyar iromhoz valamennyire kötődő írókat vagy nem is szükségszerűen és műfordítókat várunk várunk majd még nem tökéletes a működés.
[01:01:17]Rámos Viktor rengeteget dolgo dolgozott azért bebutorozta a házat, levezelte a felújítást, nem tudom.
[01:01:20]Tehát tényleg ez most egy valóban egy olyan hely, ami szerintem méltó Péterhez, és ő neki valószínűleg tetszene.
[01:01:29]Ha ha alkotóház az ő házába, akkor ilyen, mert megő megőrzö tényleg a ház szellemen teljes mértékben miközben annyira fel van olítva, amennyire amennyire ez csak lehetséges.
[01:01:39]Szóval egy és úgy tűnik a visszajelzésekből, tehát Dany Zoli, aki az első vendég volt, ő azt mondta, hogy ott lehet érezni, hogy hogy a a hely alkotó szellemét lehet ott írni.
[01:01:48]Ö volt a gyerekszoba, meg a felnőtt szoba, de aztán utána szép lassan ö megcsináltuk.
[01:01:57]Volt egy kis szoba, ahol a gázóra volt.
[01:02:00]Azt gázkamrának hívtuk, mert függetlenül attól, hogy nem volt robbanászély, de mindig volt egy kis gáz gázszag abba a szobába.
[01:02:08]Az egy ideig az én szobám volt.
[01:02:10]A Péter szobája az terasz volt eredetileg, mert ez igazából annak idején ez egy üdülőkörzet volt.
[01:02:14]Ez egy nyaralóház volt annak idején, amit az édésapámék megvettek.
[01:02:18]És a terasz az egy ilyen nyitott terméskő, és egy nagyon szenzációs és akkor aztán azt azt beépítettük, beépítették édesanyám, és akkor az lett a először az én szobám, aztán után, vagyis a Péter szobája.
[01:02:31]És amikor Péter elköltözött a Bogár utcában, akkor lett az én szobám.
[01:02:37]De az elején nem volt senkinek külön szobája, tehát együtt voltunk.
[01:02:40]Azt mondtuk ugye, hogy Eszterházi halála egy korszakhatár volt.
[01:02:45]Ez innen ebből a távlatból már egész világosan látszik.
[01:02:52]És azon gondolkodtam, hogy talán ő volt az egyik utolsó író leszámítva a már nagyon idős Sándor Ivánt, aki kézzel írt, mint balzak füzetekbe.
[01:03:07]Nem tudok már olyan íról, aki aki kézzel írná a műveit.
[01:03:11]Tehát úgy érzem, hogy valóban átléptünk egy másik korszakba.
[01:03:18]Az egyébként nagyszerű dolog, hogy sikerült a villát megmenteni és alkotóházzá alakítani.
[01:03:22]Szerintem ez fontos lépés volt a kulturális emlékezet szempontjából.
[01:03:29]20 éves voltam, és két év múlva vettem föl a Cserna nevet, és ez egy akkor még mint egyetemista ezt az írokboltjába dedikáltattam.
[01:03:41]És van benne egy rész, hogy itt most nem olvasok föl, mert az tök hülyén jönnek ki, ha fölolvasnám.
[01:03:46]Ami tulajdonképpen arról szól, hogy hogy a a kortársak között arról beszél a Péter, hogy a kortársak közül ki mibe a legjobb.
[01:03:55]Tárgyilagosságban tehát Mésző a király.
[01:03:57]Vizionárius tárgyilagosságban Hajnóci, körmondatban Krasznaorkai.
[01:04:03]Finom homályban Márton Laci verhetetlen.
[01:04:06]Erdőben Botprádám, Lágerban Kertész Imre Manóban Há János, Vérfarkasban Garaci, a semmiben Német Gábor.
[01:04:14]Proliban Tar Sándor a főnök.
[01:04:18]Lassan Darvasi is az lesz valamiben.
[01:04:23]Női ölbben elnézést a finomkodásért Juhász Ferenc kimeríthetetlen.
[01:04:29]Nemzetközi klasszis.
[01:04:32]Nagyapában mérföldekkel kornis a legjobb.
[01:04:34]Apám természetesen Mndi reálisan létezőben, mert elveszedben Lengyel Péter verhetetlen.
[01:04:41]Az anyákat pedig tisztesség szóván legokosabb rámpizzák, hogy ő mindig a teljes magyar irodalommal dolgozott.
[01:04:49]Nem csak úgy, hogy benne volt az irodalomban is benne volt ez az irodalom, hanem úgy is, hogy hát odanyúlt, ahol úgy érezte, hogy valamire szüksége van, és amire szüksége volt, azt elvette, és különféle módokon építette be bele a műbe.
[01:05:02]Ez ez minden esetben egy egy hódológesztus volt, vagy egy egy kalaplevevő gesztus volt az irodalmi hagyomány felé, másfelől pedig tényleg egy ilyen nagyon öntatos, eltulajdonító gesztus, hogy ez ide jó.
[01:05:16]ezt én nem tudom jobban megírni, akkor ezt én ide beteszem.
[01:05:22]És akkor most a a a harmadik ágnek ugye az, hogy a a az úgynevezett posztmodernek ez valóban az egyik leg maradandóbb technikája, hogy úgy nyúl mások szövegeihez, mintha a sajátjai lennének, és valóban nem a szerzői jogi oldalról közelíti ezt a ezt a kérdést.
[01:05:47]Tehát szüksége volt erre a, hogy mondjam, erre a nagy szöges ládára, amiből ő állandóan dolgozott.
[01:05:52]Ez a hagyomány.
[01:05:55]10 év elteltével ő hála Istennek még mindig nagyon is látható.
[01:05:58]De tegyük föl, hogy majd 100 év múlva beszélgetünk ugyanerről.
[01:06:05]Lehet, hogy akkor már nem lesz annyira magától értetődően látható, mint figura, de az ő mondatai azok ott lesznek abban az irodalomban is, ami akkor íródik majd.
[01:06:21]Tehát, hogy a kultúra egy olyan organizmus, és erre ő szeretett sokszor rámutatni, ami élő, de egymásra épül.
[01:06:31]Volt nekünk egy hét személyes stábunk, négy író és három zenész.
[01:06:39]A Déss László, Déss András és Barca Horvát József voltak a muzsikusok.
[01:06:45]És a DS volt persze a főnök, és ő találta ki, hogy Eszterházi Spiróparti nagy és én legyünk a fölolvasók.
[01:06:56]A P annyira imádta, hogy egy folyton aztrozta, hogy mikor megyünk megint, mert voltak vidéki föllépések is, több vidéki városban jártunk, volt egy kis buszunk és akkorunk, tehát egy ilyen turné, különösen ott is aludtunk.
[01:07:12]Hát ez fantasztikus volt.
[01:07:12]Ezt nagyon szerettük csinálni.
[01:07:14]Csináltuk, csináltuk.
[01:07:16]Az utolsó pillanatig emlékszem, amikor megleveleztük még ezen a tavaszon, hogy hogy leszünk a zsidó művészeti napokon, leszünk az Urániába és leszünk a a Birodalmúzeum udvarán, akkor akkor én azt írtam, hogy ha nem érek rá, akkor is mindenképpen szabaddá teszem magam is.
[01:07:41]Csak Péter azt válaszolta a köriére, hogy hogy különös tekintettel, ha a ha nem, akkor is formulára.
[01:07:51]Na most hát ez ez volt a még egy egyszerre ugye hát milyen szívderítő, másrészt nagyon szomorú, mert mert ez ezekre már tudott eljönni.
[01:08:02]Az a nagyon szomorú hely a szomorú helyzet, hogy általában nem szokott hiányzni senki.
[01:08:04]Tehát, hogy nagyjából az úgy néz ki, hogy akkor megy, tehát betömődik a lyuk, vagy átalakul az egész matéria, és megyünk tovább.
[01:08:12]És valahogy ő tudta azt, hogy ez a matéria ott maradt egy vákuum, és nem akar betömődni.
[01:08:18]De mindenki tudja azt, hogy hogy azzal, hogy ő nincsen, azzal, hogy ő elment, azzal minden más lesz, vagy hogy minden megváltozik.
[01:08:27]Most egy jó pár évre megváltozik, ez a változás még nem látszik.
[01:08:32]ennek a változásnak nin nincsenek komolyabb vagy komolyan vehető jelei, de hogy ez olyan, mintogyha egy ember, mint egy csapatnak lenne egy egy iránytűje, egy ilyen társaságnak lenne egy iránytűje, és ez az iránytű elvesz elveszik a be leesik a dzsungelba a fák közül.
[01:08:52]Bocsánat, ez egy poloska volt.
[01:08:54]Rengeteg a poloska az utóbbi időben.
[01:08:57]Magyarországon minden tekintetben.
[01:09:01]A legkülönbözőbb sztorik voltak, hogy hol engem néztek Eszterházinak, hol őt nézték DS-nek.
[01:09:07]Fura, fura.
[01:09:07]Nem tudom.
[01:09:07]Én Berlinben ilyen nagyon finom, elegáns berlini kék harisnyáknak, például ilyen asszonyoknak dedikáltam Eszterházit, mert nem tudtam lebeszélni őket, hogy nem én vagyok.
[01:09:21]Mi volt múltkor?
[01:09:21]Ja, valami vérvétel, kórház és a a jövök le a a liften, és mond mondja, hogy hát mennyire örül, hogy talál találkozunk.
[01:09:34]Hát kellő szerintséggel fogadtam a dolgot, hogy egy igen, mind dolgozom most, akkor ez valamit beukat, és akkor a végén a ördöfés, hogy a legújabb lemezét is megvettem.
[01:09:51]Én ilyen szabad embert, mint a Péter, én nem ismertem.
[01:09:55]Tehát valahogy annyira szabad szabad tudott lenni.
[01:10:01]Nagyon sok, tehát hogy nagyon jól tudta használni a tehetségét.
[01:10:06]Tehát állati jól tudta használni, szabadon tudta használni.
[01:10:09]Nem gölcsölt be a tehetsége.
[01:10:11]Nem, nem lett a tehetség nagyon sokszor a saját magarabja lesz.
[01:10:25]Az ő ő pedig így ő pedig így kifelé tudta működtetni azt, amit a tehetség mindazt, amit a tehetség jelent.
[01:10:35]És ettől rettenetesen szabad volt.
[01:10:39]Én nem tudom, tehát én ilyen szabad embert nem ismertem.
[01:10:45]Ja, ez is jó pofa.
[01:10:45]Ezen én nem vagyok rajta sajnos.
[01:10:47]V lejátszottam a jazz klubba.
[01:10:49]A jazz klub előtt Frankfurtban díszes társaság.
[01:10:53]Ott a Péter, látod a kertész Imre a nádas nincs ott.
[01:10:56]Utána ő az.
[01:10:59]Nem, nem látom rendesen.
[01:11:06]De az a nádas.
[01:11:06]Igen.
[01:11:10]Itt a Péter hülyéskedik.
[01:11:14]Ez szintén ugyanott van a Jessub előtt.
[01:11:19]Miközben én nyomtam az igen.
[01:11:19]A jaz cuba.
[01:11:22]Ők ilyen jól muladtak.
[01:11:24]Azt megmutatná a kéztartás.
[01:11:24]Az abszolút Igen.
[01:11:28]Meg ez ez í de az örök élet nem azt jelenti, hogy örökké tart, hanem hogy nincs is ott idő, nem is lehet mérni, vagyis élet sincsen.
[01:11:43]Akkor mire jó az egész?
[01:11:46]A betegségkultúra, vagy a az egy bonyolult bonyolult nem létező kultúra.
[01:11:53]Tehát a nem nagyon tud nem nagyon tudjuk, hogy hogyan kell ebben viselkedni.
[01:11:57]Minden egy kicsit túlzásban van.
[01:12:02]Övezetek én erről egy naplót, és akkor a amerről éppen most döntöttem, vagy döntődtünk úgy, hogy akkor legyen belőle könyv.
[01:12:17]És akkor ezért aztán most olvasnom kell, és akkor azt olvasom benne, hogy a az én hasnyelmérirákom jobbá teszi a világot, mert a az emberekből annyi jót hoz ki, tehát valóságos jót, részvétet, szeretetet, figyelmet, figyelmességet.
[01:12:36]Más kérdés, hogy ezzel mit tud kezdeni az ember, mert a legerősebb érzés azonban mégis csak az, hogy evvel az ember egyedül van.
[01:12:47]Ez bizonyos étben hasonlít az íráshoz.
[01:12:49]Tehát az írásnál is tehát ott tehát miben tudnék segíteni?
[01:12:54]Hát semmiben.
[01:12:54]Na most ezt senki nem hallja szívesen, úgyhogy evvel óvatosan kell válni, vagy hazudozni kezd az ember, az egy megoldás.
[01:13:04]Vagy hát valahogy valahogy tehát anélkül, hogy tehát én meghallom ezeket meg triviális módon jól is esik, de hát attól még az ember evvel egyedül van.
[01:13:29]Nagyon tudta azt, hogy hogy kell, hogy kell dolgozni, hogy mit jelent dolgozni egyáltalán.
[01:13:32]És ebben kapcsolatban elég komoly példa volt az, hogy hogy tényleg magá csukja a szobáját, és ot és ott ott ott kemény keményen dolgozik, és az ember ilyenkor egyedül van, teljes teljes mértékben egyedül van.
[01:13:42]Arról beszéltünk, hogy mondjuk nagyon jó kijönni a szobából, mikor az ember kijön akkor akkor viszont legyen kint.
[01:13:48]Egyszer úsztam, lá tudott engem úszni, és akkor azt mondta nekem, amikor kijöttem a vízből, hogy ő figyelt engem, hogy úsztam és olyan szigorú arcom volt, hogy miért húsztam in ilyen fegyelmezetten, hogy elvártam volna a tövem, hogy ezt én jobban élvezzem, de mondtam neki, hogy nem, mert ez nekem most munka, mert épp gyakorok valamit.
[01:14:05]Épp én akkor tanultam valamit az úszásal kapcsolatban és ez egy nagyon módszeres módszeres pillanat volt nekem, de ezt megjegyeztem, hogy hogy az ember a vízbe röhögjön.
[01:14:14]Azt mondta mindenfélével ismerkedő félben vagyok.
[01:14:16]ismerkedő félben vagyok.
[01:14:20]Hát, hogy megint nagyba mondjam, hogy saját magammal, vagy vagy hogy azért normálisabb beszéljek a testemmel, tehát a a megváltozott a testemhez való viszonyom, mert a testem is változik, és a nem egészen tudom, hogy hogyan változik.
[01:14:40]Tehát nézem nézem, hogy hogyan van, és mintogy régebbről nagyon jó viszonyom volt a testemmel többszörösen is.
[01:14:51]Tehát a mert sokat köszönhettem neki, tehát a a ugye csak kívülről látszik ez fejmunkának a az írósága, az kemény fizikai munka.
[01:15:00]Tehát a az ember 8 órát vagy 10-et ül az íróasztalnál, akkor az ott ahhoz kell mindenféle kell izomzat, ez kell, az kell, az kell.
[01:15:14]Akkor nekem még van egy ilyen homályos futballista múltam is, ami ami szintén nagyon erős fizikai kapcsolat.
[01:15:21]Tehát még akkor is, amikor az ember már öregszik, akkor ezek a tehát a fájdalmak, a az inak, az izmok, a azoknak az ismerete és azok azokhoz való azokkal való viszony is.
[01:15:33]Tehát a a úgy mondanám, hogy nekem nagyon barátságos viszonyom volt, és van a testemmel tulajdonképpen.
[01:15:48]A itt most újra kell azért kötni ezt a barátságot, tehát hogy a tehát hogy definiálni kell, hogy kivel is kell barátkoznom, kazsulálni kell neki, vagy vagy lehet őszintén is komolyan együttműködnünk.
[01:16:06]Hát ek között lavírozok.
[01:16:14]A és ebbe tehát a nem csak a magakedvér nevetek, hanem tehát ebben van mulatságos meg igazán érdekes is.
[01:16:30]És kevesebb benne a rémület, mint gondoltam.
[01:16:34]Gyébe lemegyek a Gannára.
[01:16:38]A ott van ez a csodálatos egyébként a a római panteon mintájára épült az a az a templom.
[01:16:50]Pontosan ugyanúgy ott van fölötte a a fönn a korpusznál, tehát ahol a ez a kupola közepén egy luk ugyanúgy csak nincs nyitva, de ugyanúgy ott van, mint a római panteonnál ott nyitva van.
[01:17:09]És és hát valamivel kisebb persze, de azért elég nagy templom.
[01:17:15]És akkor lemegyünk a a sírkamrához, ahol egyébként nagyon régi eszterházi halottak fekszenek különböző kőkoporsókban.
[01:17:33]Hercegek és grófok.
[01:17:33]Hercegek nem merők, a grófiák voltak.
[01:17:38]És én ott leviszem a szaxofont, és ott előveszem kriptában, és ott van egy nagyon jó fotó a Péterről, és mindig fújok neki egyet.
[01:17:53]Ez egy minden évben egy szertartás.
[01:17:55]Tehát én pontosan tudom minden évben, hogy hány éves éppen és hogy mennyi idő tart el, de ez egy extra dolog ez.
[01:18:04]Úgyhogy és annak ellenére, hogy se vallásos nem vagyok, se semmiféle ilyen spiritiszta dologban nem hiszek misztikus ügyekben, valamitől mégis azt gondolom, azt kell gondolnom, hogy ő ezt hallja, ezt ő minden évben hallja, hogy én mit játszom neki.
[01:18:25]Ezért igyekszem is nagyon jól játszani szépen.
[01:18:27]Például most, hogy ti jöttetek, arra gondoltam, mert eddig nem, hogy ez az a szoba, ahol én utoljára Péterrel találkoztam, szerkesztőségi ülés volt, és a végén azt mondja, azt szeretnék veled még négy szem közt beszélni.
[01:18:45]És akkor bementünk a dolgozószobámba, elém állt, és azt kérdezte, most kezdjek el imádkozni, vagy ráérek holnap?
[01:18:57]Mondtam neki, Péter, ismered magadat, jobb, ha azonnal elkezdesz.
[01:19:03]És ezen humor után, mert ez egy fájdalmas humor volt, ahogy ő ezt megfogalmazta, mondta, hogy holnap megyek az orvoshoz, és tudom, hogy rákos vagyok-e vagy sem.
[01:19:15]Tehát ez az utolsó ilyen fajta személyes találkozás, amt történt.
[01:19:18]Ezekhez a szobákhoz őkött ez az emlék.
[01:19:21]Nagyon megrázó volt ezeket olvasni, hogy ilyeneket mond súlyosan el kell gondolkodni Isten és a szó viszonyán.
[01:19:29]És még egy dolog, minden naplóhoz kell valami szempont.
[01:19:34]És ugye a most mertem, megvallom, hogy most ezelőtt a beszélgetés előtt, múlt éjjel mertem egyáltalán a kezembe venni a hasnyelmirigin naplót.
[01:19:45]Nem mertem hozzányúlni egészen mostanáig, és annak aztán van szempontja.
[01:19:51]Tehát ezt akarom mondani, hogy ez a 10 év ez a szempontról szól.
[01:19:55]Tehát hogy már máshonnan nézzük, vagy ahogy Radnóti mondta, hogy eszterházi idézés technikájával éljek, mert ami volt, annak más távlatot Ád a halál.
[01:20:03]Már 10 év elég ahhoz, hogy valaki megváltozzon, hogy valaki a kortársi szerepből kikerüljön, hogy az eleve hangját mégis valahonnan máshonnan halljuk vagy olvassuk.
[01:20:21]szívesen beszélnék egy könyv szagáról, a könyvszagról, tapintásról, tapintásáról, vagyis a testéről, csak nem szívesen emlegetem a testet, mert mostanság mindig ugyanaz jutt róla az eszembe, és nem terhelnék evel senkit, miközben úgy látom, hogy majdnem mindenkit terhelek vele.
[01:20:42]Péteréknél minden évben a könyvfét után ö volt egy ilyen nagy vendégség, tehát június jó idő kertben is, vág a szobákban, sok barát, kolléga, és én általában innen odaki a rómaira bringával mentem ilyenkor.
[01:21:09]Hát jó idő volt, de ezen a nyáron mégpedig hát igen, ez 15 nyara ökapott az eső, úgyhogy úgyhogy tényleg bőri gázba érkeztem és és hát teljesen nevetséges voltam és vizesinkbe üljem végig ott az estét addigra már elment az eső, mindenki jó kedvű volt.
[01:21:46]De akkor mindjárt mondta, akkor adott egy inget, hogy akkor ezt vedd fel.
[01:21:53]És és akkor láttam rajta, hogy ott ott ott vál válogat olyan inget akart választani, ami még én össze tudom gombolni, mert ő már vékony volt, és valamit mondott is, hogy most hát én most lefogytam, vagy nem tudom mi.
[01:22:13]És én meg zavarba is jött ettől, én meg nem tudtam mire vélni.
[01:22:18]És amikor aztán mondtam, hát viseltem az ingét egész este, és akkor arról volt szó, hogy visszaadjam, hogy nem vittsak el.
[01:22:31]És akkor jutott eszembe, hogy hát tulajdonképpen ez mi is volt, vagy miért meg hogyan?
[01:22:37]És és aztán nem sokkal később kiderült, hogy ez miért volt, hogy ő már olyan inget viselt, ami már ami már ami már nem a régi derékbőlség.
[01:22:55]Úgyhogy ez ez egy ilyen furcsa keserű emlék.
[01:23:02]volt vele egy egy sétám valamikor májusban, amikor szerettem volna neki adni a könyvemből, és nem is gondoltam volna, hogy ez sikerülni fog, mert a hév én Csobánkán lakom, ő pedig Csillaghegyen, és ugyanazt a Hévet vagy Hévvonalat használjuk, és és fölhívtam telefonon egyáltalán nem reménykedve abban, hogy ez alkalmas lesz.
[01:23:32]majdnem biztos voltam benne, hogy nem is tudok vele beszélni, és nagy meglepetésre azt mondta, hogy jó, mert legalább akkor sétál egyet, és ez a séta, ez nagyon nagyon erősen bennem van.
[01:23:44]Szóval a a az akkori lénye vagy tűnődése, hogy ott a római körül, ahol egyébként elég sokat fociztunk, sétál és és hogy egy régi szabályt fölidézzem, a lomberősségen lepődik meg.
[01:24:00]Tehát a az kiderült nekem, hogy ezek szerint egy egy ideje nem járt ott, és és valahogy így rádöbbent erre a májusi vadságra, amit a fák produkálnak a római körül.
[01:24:11]De de nem ez volt a a legérdekesebb, hanem az, hogy egyszer csak így megfogta a könyökömet, és azt mondta, hogy vigyáz, és nem tudom, hogy miért mondja, és majdnem ráléptem egy ilyen egy ilyen cserebogárra.
[01:24:27]rajzottak a cserebogarak, és ez valamiért őt nagyon erősen nem hatott, szóval nagyon erősen hatott rá ez, hogy látja ezt a rajzást.
[01:24:42]És és egy komoly félelem volt az arcán, h hogy az emberek öss el fogják taposni a bogarakat.
[01:24:50]És ez nagyon furcsa volt, mert mert aztán egyszer csak valahogy legyintett egyet, és azt mondta, hogy hát nem lehet mit csinálni.
[01:25:01]És ezt szóval ez egy nehéz mondat volt akkor ott.
[01:25:06]Nekem mivel ez egy ilyen nagy kamaszkori olvasmány élmény volt, hiába beszéltem vele néhányszor, egyszer még itt Budaörsön is fölhívott telefonon, és így behúzottam egy kapul, hogy úristen, Eszterházival beszélek.
[01:25:16]Tehát nem tudtam ezt elfelejteni, hogy ő a az író.
[01:25:21]Nem tudtam vele emberi viszonyt létesíteni a feleségével.
[01:25:23]Igen.
[01:25:26]Nekem nagyon jó példa, nagyon nagy példa az ő házasságuk, a türelemre, a szeretetre, a megértésre és ugyancsak erre, hogy minden minden rosszból jó lesz, hogyha szereti egymást az a pár.
[01:25:40]És az egész család, ahogy megírta, ahogy beszélt róla, és Gittinek írtam verset is, ami az ő szabadságáról szólt, tehát hogy egy ilyen nagyon szabad ember mellett, hogy lehet szabad feleségnek maradni, ez ez nekem nagyon fontos ma is, és mindig fontos lesz.
[01:25:58]Gitta fölhívott az utolsó napokban, hogy Péterrel próbáljak megbeszélni, és hát ez volt az utolsó beszélgetésünk.
[01:26:07]Röviden elmondtam, hogy mennyire szeretjük és tiszteljük és köszöntöm a rendtársak nevében is.
[01:26:13]És akkor nagyon gyönge, nagyon tört volt már a hangja, mindent megköszönt.
[01:26:22]Köszönöm a szeretetedet, a barátságodat.
[01:26:25]És akkor azt mondtam neki, ez egy hirtelen jött ez a gondolat, hogy Péter, el tudjuk-e mondani közösen a mi atyánkat?
[01:26:35]és azt mondta, hogy igen, nagyon nagyon és akkor én nagyon jól deklamáltan elimátkoztam.
[01:26:41]Ő a másik oldalon feltételezetten, legalábbis mentálisan, gondolatilag velem imádkoztak.
[01:26:48]És a végkicsengés is az volt, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm háromszor, vagy talán többször is megiselte.
[01:26:57]Ez volt tulajdonképpen földi életünkben Péterrel az utolsó beszélgetésünk.
[01:27:00]Akkor már egy kicsit olyan volt, mint egy gyerek.
[01:27:05]Ugye ő, aki mindig nagy és erősnek látta az ember, és nagyon magabiztosnak, aki mindig tudja, hogy mit akar, és többnyire tényleg tudta, hogy mit akar.
[01:27:14]Lehet, hogy az élet apró dolgaib.
[01:27:16]Mi sokat utaztunk együtt, és akkor viszont úgy viselkedett, mintha az öcsém lenne.
[01:27:21]De egyébként én úgy tekintettem őt, mintha a bátyjám lenne.
[01:27:25]Tehát akkor beült mellém a kocsiba, mindig én vezettem, mindig az én kocsimmal ventünk bárhova, nyaralni is, meg fellépni is, és akkor hát őt a székbe, és azt a lacikám, most rábízom magam.
[01:27:38]Jaj, de jó, nekem nem kell semmit csinálni.
[01:27:39]és ült, és én vezettem, és és és minden ilyen gyakorlati dologban rám hagyatkozott, és és meggyőződése volt, hogy én rendkívül jól tájékozódom, és hogy én rendkívül ügyesen intézem a dolgokat.
[01:27:54]Én meg ennek persze szerettem volna megfelelni.
[01:27:59]És szóval de az utolsó pár hónapban lefogyott.
[01:28:08]Nagyon érdekes volt, hogy a írásait, amit vagy én kértem tőle, mert nekünk voltak be a naptárba beírt fellépéseink.
[01:28:16]A könyvhétre is kimentem hozzá, előtte megbeszéltük, és egy kicsit olyan lett, mint egy gyerek.
[01:28:23]Már csak azért is, mert nehezen járt, nem tudom mi.
[01:28:25]Tehát valahogy ilyenkor az ember ösztönösen, tehát azért volt valószínűleg az az odahajolás is hozzá, és amikor áttöleltem, mert annyira lenyűgözött és meghatott, hogy az utolsó erejével oda kijött, hogy az neki fontos volt, hogy megcsinálja.
[01:28:41]Hát en mondom előző nap még kint voltam nála, mert egyeztettük a szöveget, ugye ott azt találta ki, azt játszottuk, hogy én szaxofonozom, és ő tolmácsolja azt, hogy én mit játszottam.
[01:28:51]Tehát ugye nem én reagálok az ő szövegeire, hanem ő reagál az én játékomra, ami persze hát előre meg volt azért írva.
[01:29:01]És és akkor kérdeztem tőle, hogy mert annyira gyenge volt a hangja, olyan erőtlen volt.
[01:29:07]És mondom Péter biztos vagy benne, hogy ezt mi megcsináljuk volna?
[01:29:12]Azt mondja ott leszek, ott leszek és tényleg ott volt.
[01:29:18]És a könyvetet megnyitottam könnyét.
[01:29:27]Nem, hogy miért éreztem úgy, amikor Péter meghalt, hogy hogy egyszerűen én nem tudok megszólalni.
[01:29:33]Hol ott volt ide, akkor már egy éve tudtuk, hogy hogy meg fog halni.
[01:29:38]És és tudom, hát éreztem éreztem, hogy ez hetek kérdése, napok kérdése.
[01:29:43]Nem voltam Magyarországon, amikor amikor meghalt, nem voltunk.
[01:29:47]És és amikor amikor jött a hír, akkor szabályosan úgy éreztem, hogy megnémulok.
[01:29:52]És ezt a megnémulást, ezt tulajdonképpen még most is csak körbebeszélem, vagy körbe körbejárom, de magát ezt a hiányt, vagy ezt a tulajdonképpen nevezhetem ilyen antiverbális gyásznak, és ezt még mindig nem tudtam magamba magambáltoztatni.
[01:30:11]Az írás az egyszerre egy közösségi dolog.
[01:30:17]Nem abban az értelemben, hogy a a közönséggel vagy az olvasóval való közösségben, hanem az egész magyar irodalomban.
[01:30:27]Tehát nem nincsen nincsen mondat egyedül.
[01:30:30]Minden leírt.
[01:30:42]Nincsen mondat egyedül.
[01:30:42]Minden leírt mondat az kapcsolódik ahhoz az 1000erhez, amit már leírtak.
[01:30:47]Tehát ha ismerem, ha nem, de az a jó, ha ismerem.
[01:30:54]A és ismeri is mindent.
[01:30:54]Tehát a nem lehet úgy nem lehet úgy írni, vagy tehát nem lehet a egyfelől tehát egyfelől nagyon nagyon nagyon közösségi, másfel meg meg teljesen egyedül a a döntésekben, a mindenben.
[01:31:19]Hát ott ül az ember aztalán, aztán kész.
[01:31:21]Tehát a még ott lehet nosztalgikus köröket futni, azt én tudok is.
[01:31:27]Tehát ugye elgondolok más íróasztalokat így este, hogy ott is ül valaki és dolgozik.
[01:31:37]De ez csak ilyen játék.