Szimpla - Vannak, akiknek tényleg egy diktatúrából kellett elmenekülniük - Hír.FM
- Éva színésznő 1987-ben menekült Erdélyből férjével és másfél éves fiával négy év Securitate-zaklatás után, egy véletlennek köszönhetően szerezve útlevelet.
- A család Svédországba tartott, de Ferihegyen román titkosszolgák miatt nem engedték tovább; végül a Belügyminisztérium adott engedélyt a magyarországi maradásra.
- A művésznő szerint ma is élnek Magyarországon egykori Securitate-tisztek, akik aktívan informálódnak, és gyakran ők támadják a diktatúra valódi áldozatait.
- Szolnokon kezdtek új életet, de a színházi közegből kiszorult; ezután hozta létre első önálló estjét, és azóta 38 éve független előadóművészként járja a Kárpát-medencét.
- Huszonegy egyéni estet és monodrámát állított össze, mindent egyedül végezve; a közönségnek valódi értéket akar adni, nem a fővárosi színházi elit érdekli.
- A határon túli magyarok hasonló atrocitásokkal szembesülnek; a jászokat és kunokat „Magyarország székelyeinek" nevezte, ami mélyen megérintette őket.
- A magyarságot a gerincesség és méltóság tartotta meg a diktatúrák alatt; a népszámlálási adatokat politikai frusztrációnak tartja, szerinte nem fogy a nemzet.
- A mai fiatal generáció nem ismeri a diktatúra tapasztalatát, természetesnek veszi a magyar nyelvű kultúrát, mert a szülők nem adják át a múlt tanulságait.
„A férjem azt mondta, hogy teljesen mindegy, csapágygyárban is dolgozunk, csak el innen – nem mint Magyarországról, hanem ebből a kommunista rezsimből." – Éva
Részletes összefoglaló megjelenítése
A beszélgetés Bálint Botond műsorvezető és Éva, egy Erdélyből elmenekült színésznő között zajlik, aki a Ceaușescu-diktatúra elől menekült Magyarországra 1987-ben. A beszélgetés során érintik a menekülés drámai körülményeit, a diktatúrák természetét, a határon túli magyarság helyzetét, valamint a művésznő egyedülálló előadóművészi pályafutását és a nemzeti identitás, méltóság kérdéseit.
Menekülés a Ceaușescu-diktatúrából
A színésznő 1987-ben hagyta el Romániát férjével, Molnár H. Lajos betiltott íróval és másfél éves kisfiával. A menekülés előzménye négy évig tartó folyamatos zaklatás volt a Securitate és a pártapparátus részéről. A férjét betiltott íróként olyan szinten ellehetetlenítették, hogy már a Szabad Európa Rádió is foglalkozott a műveivel. A zaklatások odáig fajultak, hogy a férjét el is ütötték autóval, és meg akarták verni.
„Négy év szekuris és pártaparátus zaklatása után úgy döntöttünk, hogy eljövünk otthonról." – Éva *
A távozásuk rendkívül szerencsés körülmények között történt: mivel a férj felkerült a Nicu Ceaușescu által vezetett ifjúsági lap tiltólistájára, elvileg nem hagyhatta volna el az országot. Az útlevélosztály vezetője azonban éppen egy háromnapos bukaresti konferencián volt, így egy ismerősük segítségével sikerült kijátszani a rendszert és megkapni az útlevelet. Az útlevél átvételekor azonban majdnem végzetes hiba történt: a férj első feleségének útlevelét adták oda. Éva visszament a rendőrségre, és a „kis katonára" mosolyogva sikerült kicserélnie az okmányt.
„Na, így tudtunk mi eljönni a másfél éves fiammal." *
Az útlevél egy hónapig volt érvényes, és amikor lejárt, a család nem ment vissza Romániába. Ekkor már Magyarországon is tudták, hogy a határon mintegy 60 000 erdélyi magyar várakozik, akik a Forma–1 vagy más alkalmak kapcsán próbálnak Nyugatra jutni. Kezdetben volt egy kiadatási egyezmény a szocialista országok között, de miután kiderült, hogy a visszaadott embereket a román hatóságok „hülyére verték, halálra verték vagy börtön vár rájuk", a magyar hatóságok többé nem adtak vissza senkit.
A család eredetileg Svédországba szeretett volna továbbutazni (még repülőjegyük is volt a Swissair járatára), de a Ferihegyi repülőtéren nem engedték át őket, mert a teremben román Securitate-tisztek ültek, és figyelték, hogy átengednek-e román útlevéllel utazó embereket. Végül a Belügyminisztérium engedélyezte, hogy Magyarországon maradjanak.
„A férjem azt mondta, hogy teljesen mindegy, csapágygyárban is dolgozunk, csak el innen – nem mint Magyarországról, hanem ebből a kommunista rezsimből." – Éva *
A volt Securitate-tisztek jelenléte a mai Magyarországon
A művésznő szerint a mai napig élnek Magyarországon olyan egykori Securitate-tisztek, akiket még az 1989-es forradalom előtt dobtak át, és azóta is aktívan szállítják az információkat oda-vissza. Szerinte ezek az emberek – vagy feleségeik – gyakran hangos kritikusai azoknak, akik valóban megszenvedték a diktatúrát. Saját példáját hozza fel: amikor a férjét már nem tudták tovább zaklatni, őt büntették meg a színházban, mert terhesen nem tudta teljesíteni a kötelező normatívát.
„A mai napig élnek itt Magyarországon szekusok, akiket átdobtak még a 89-es forradalom előtt, akik még aktívak voltak, és akiket lehetett használni." *
A büntetés kapcsán beperelték a színházat, és kiderült, hogy a nevükben egy román jogásznő hamisított aláírást – amiért akkor börtön járt. A művésznő hangsúlyozza, hogy azok éltek jól a rezsim alatt, akik a pártapparátushoz vagy a Securitate-hoz kötődtek, és most ők „kiabálnak a leghangosabban".
A Ceaușescu-rezsim és a magyar–román viszony
Bálint Botond saját határőr élményeit is felidézi 1987–1989-ből, aláhúzva, hogy a rendszer akkori „puhulása" teljesen kiszámíthatatlan volt: sosem lehetett tudni, hogy az embert egy nevetéssel elintézik, vagy lelövik. A műsorvezető szerint a diktatúra összeomlásának megélése egy felnőtt számára meghatározó élmény. A Ceaușescu-rezsimet a beszélgetők a legsötétebb diktatúrák között említik, amelyben a román és a magyar lakosság egyaránt szenvedett, de a magyarokat Ceaușescu kifejezetten gyűlölte.
A művésznő felidézi, hogy 1989-90-ben azt hitte, egyetlen kommunistának sem lesz arca utána „nagy demokratának lenni". Nagyot tévedett – teszi hozzá –, hiszen „mindegyiknek volt arca hatalmas nagy demokratának lenni, sőt okítani minket a demokráciából". Úgy látja, Romániában a mai napig mindenhol ott vannak a régi rendszer emberei, és „elképesztő hálózatot" alkotnak.
Beilleszkedés Magyarországon: a szocializmus vége
Magyarországon a család kezdetben idegennek érezte magát a kulturális különbségek miatt – bár magyarul beszéltek, sokszor nem értették meg egymást a helyiekkel. Több groteszk jelenetről is beszámol, például amikor kisfiukat, Magort, akit „szőke, kis göndör hajú, nagy fekete gyémánt szemű gyereknek" ír le, gyakran megcsodálták, de senki sem tudta eldönteni a neve alapján, hogy fiú-e vagy lány.
„És akkor ezzel mi már nagyon szórakoztunk." *
Végül egy szolnoki újságíróval való véletlen találkozásuk fordított a sorsukon, akitől azt a tanácsot kapták, hogy Szolnokon van színház, rádió, tévé és újság is – így érdemes vidéken próbálkozniuk. Ekkor szembesültek azzal, hogy „Magyarország Budapestből áll a kultúra". Szolnokon a művésznőt felvették a színházba színésznőként, férjét pedig dramaturgnak. Egy évad után azonban – mivel hat színésznővel több volt a társulatnál – elbocsátották, annak ellenére, hogy ő volt az egyetlen végzettséggel rendelkező, tíz év nemzeti színházi tapasztalattal és több főszereppel a háta mögött. Férjét egy évvel később bocsátották el.
A független előadóművészi pálya kezdetei
1989-ben, miután „az utcán maradt" a gyermekével, a művésznő összeállította első önálló estjét Csöndes kiáltvány a vesztesekért címmel. A műsor az otthoni kortárs költők verseiből állt, és arról szólt, hogyan nem szabad elhagyni a szülőföldet, illetve ha elhagyjuk, mivel kell számolni. Ezt az estet több mint húsz éven át játszotta, és voltak helyiségek, ahol idős emberek sírva jöttek oda hozzá, mondván: „most értettük meg az erdélyieket".
A színházi világba való visszatérésről lemondott: elmondása szerint nem tudott betörni a magyar színházi közegbe. Tapasztalata szerint míg egy kolléganőjét, aki visszament Erdélybe, „tárt karokkal várták", addig vele szemben egy „dacszövetség", egy láthatatlan fal állt fenn.
„Azt mondtam, hogy jó, hát akkor ha nincs, elvettétek a színházat tőlem, akkor csinálok én színházat. És akkor én így indultam el." *
Azóta 38 éve járja az országot és a Kárpát-medencét, 21 egyéni estet hozott létre különböző műfajokban, köztük monodrámákat is, mint az Árva Bethlen Kata és a Vízi boszorkány. Fellépései során eljutott kisfalvakba, templomokba, művelődési házakba, színházakba, valamint a nyugati diaszpórába is (Ausztria, Németország, Svédország). Hangsúlyozza, hogy előadóművészi pályáját szájhagyomány élteti, és nem a budapesti „high society" színházi körök érdeklik, hanem az, hogy a közönségének valódi értéket adjon.
Műsoraiban az összmagyar kultúrát igyekszik megjeleníteni: felvidéki közönségnek erdélyi költőket mutat be, erdélyi közönségnek pedig felvidékieket, így teremtve kapcsolatot a különböző magyar régiók között.
A független előadóművészet nehézségei
A beszélgetés során a művésznő hangsúlyozza, hogy mindent egyedül végez: ő állítja össze a műsorait, rendezi meg azokat, ő cipeli a bőröndjeit, fagyoskodik és tűri a hőgutát. Többször írták róla, hogy olyan, mint egy „modern Déryné". Különbséget tesz a színházhoz tartozó művészek pódiumestjei és a saját, teljesen független munkássága között: a színházi művészeknek van rendezőjük, technikai segítségük és intézményi hátterük, míg neki mindezt egyedül kell megoldania.
Meggyőződése, hogy az előadóművész és a színművész között az a különbség, hogy az előadóművész nem biztos, hogy képes lenne monodrámát, színészi munkát végezni, míg ő a színészi képességeiből építkezik.
A határon túli magyarság helyzete és mentalitása
A művésznő úgy látja, hogy a felvidékiek habitusa nagyon hasonló az erdélyiekéhez, amit részben azzal magyaráz, hogy Felvidéken sok székely leszármazott él. Szerinte ugyanazok az atrocitások érik a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai magyarokat is, mint az erdélyieket. Magyarországon belül a jászokat és a kunokat nevezi meg, mint akik habitusukban hasonlítanak a székelyekhez: „önálló, szabad gondolkodású, rátarti, egyenes emberek". Amikor ezt elmondta nekik, nagyon jól esett nekik.
„Ti vagytok Magyarország székelyei – és ez nekik olyan jól esett." *
A magyarság megtartó ereje és a nemzeti méltóság
A műsorvezető felveti a kérdést: mi tartotta meg a magyarokat a különböző típusú diktatúrák (a Kádár-rendszer, a Ceaușescu-diktatúra, a szovjet rendszer, a husáki normalizáció) ellenére. A vendég szerint a túszként élő határon túli magyarok politikai foglyai ugyanolyan kegyetlen bánásmódban részesültek, függetlenül attól, hogy éppen milyen diktatúrában éltek.
A létszámcsökkenéssel kapcsolatban szkeptikus: nem hisz a népszámlálási adatokban, amelyek szerint a másfél milliós erdélyi magyarság egymillióra csökkent volna. Középiskolás korában még 2,5 millió erdélyi magyarról tanult, és véleménye szerint „ennyi idő alatt ennyire nem lehet meg leapadni". Meglátása szerint ezek a statisztikák politikai érdekből születnek, hogy frusztrálják a magyarokat.
„Még mindig mi vagyunk a legtöbben a Kárpát-medencében. Mi az, hogy fogyunk? Nem fogyunk." *
A művésznő szerint a magyarok a gerincességüknek és a méltóságuknak köszönhetően maradtak meg. Arra biztat mindenkit, hogy a saját dolgát tegye, ahhoz járuljon hozzá a nemzet gyarapodásához, és ne gáncsoskodjon, ne irigykedjen másokra.
„Mindenkinek megvan a dolga a földön – tegye a dolgát." *
A jelenlegi nemzedék és a múlt értékelése
A vendég szerint a mai 30-40 éveseknek nincs összehasonlítási alapjuk, mert nem élték meg azt a diktatúrát, amit az ő nemzedéke. A szülők sem mesélik el ezeket a tapasztalatokat, így egy olyan generáció nő fel a jólétben, amely nem tudja értékelni, amije van – természetesnek veszi, hogy magyarul beszélhet, magyar iskolába járhat, magyar nyelvű istentiszteleteken vehet részt.
„Ő azt hiszi, hogy ez neki kijár, ezért nem kell neki megküzdeni, ezért nem kell neki semmit csinálni." *
A műsorvezető hozzáteszi, hogy a mostani 50-60 évesek felelőssége is, hogy mintha valami kimaradt volna a nevelésből: a folytonosság fonalát a következő nemzedéknek fel kell vennie, de úgy tűnik, ez egyelőre nem történt meg.
A beszélgetés zárásaként a művésznő párhuzamot von saját pályája és a nemzet sorsa között: ő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál kezdte pályafutását, és a budapesti Nemzeti Színháznál lépett fel a Vízi boszorkány monodrámával. Szerinte minden magyarnak hasonló fejlődési ívet kellene bejárnia élete során.
„Én a pályámon elindultam egy Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, és befejeztem egy budapesti Nemzeti Színháznál." *
⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
- Nincs ilyen szakasz.
Teljes átirat megjelenítése
[00:00:00]Jó napot kívánok!
[00:00:00]Bálint Botond vagyok.
[00:00:02]Ez itt a Híf szimpla című műsora, és maer Éva erdélyi illetőségű színésznővel fogunk beszélgetni, aki a 80-as évek vége fele menekülte Csaescu diktatúrája Erdélybe.
[00:00:18]És hát sajnos olyan világban élünk, amikor a csaucesku diktatúra okstobasága és gonoszsága releváns, hogy ilyen csúnyán fogalmazzak, de ez egy talán vidámabb hangulatú beszélgetés lesz, mert sokkal kellemesebb dolgokról is fogunk beszélgetni.
[00:00:34]A művésző annak szentelte az életét, hogy a magyar szórványban és a magyar lakta területeken, amelyek a határainkon kívül szorultak, terjessze a magyar kultúrát, monodrámák, színpadi pódiumfellépések tömegét tudja maga mögött, és ilyen módon egy, azt gondolom, hogy egy ismerője a a határon túli magyarságnak mindenfelé, a világ minden égtája felé.
[00:01:02]Jól gondolom?
[00:01:04]Jó napot kívánok.
[00:01:04]Üdvözlök minden kedves hallgatót, nézőt.
[00:01:06]Köszönöm szépen a lehetőséget.
[00:01:11]Igen, jól gondolja és jól mondja Botond.
[00:01:15]1987 volt az év, amikor a betiltott író, újságíró férjemmel és a másfél éves kisfiammal úgy döntöttünk a betiltás utáni négy év szekurit és pártaparátus zaklatása után, hogy hogy akkor mi nem szerettünk volna elmenni semmilyen szinten, De olyan nagy volt ez a zaklatás, hogy hogy a férjem már nem bírta.
[00:01:49]Tehát, hogy amikor őról rajta már nem tudtak ütni semmilyen szinten, mert már a Szabadurópa Rádió is beszélt a műveiről, a könyveiről, amik miatt őt betiltották, [zihálás] akkor már nem igazán tudtak tovább, nem tudták tovább zaklatni, de addig például elütötték autóval a meg akarták verni.
[00:02:19]közbeléptek különböző riport volt riport alanyai, tehát azért ott minden nap megjelentek nálunk mindenkik tehát, hogy ez ez ez ez nagyon nagyon nagyon frusztráló volt egy idő után, és aztán úgy döntöttünk 87-ben négy év után, hogy hogy eljövünk otthonról.
[00:02:45]És ezt hogy lehetett akkor megoldani?
[00:02:46]szokni kellett, vagy vagy támogatta a diktatúra, hogy megszabadul egy ellenségétől.
[00:02:50]Ez nagyon érdekes, mert mivel, hogy ő betiltott író volt, Molnár Hállajosnak hívták, már nincs közöttünk, és mivel, hogy betiltott író volt, felkerült a tiltó listára olyan szinten, hogy Niku Csaesku, aki az ifjúunkás, az egyetlen egy magyar ifjúsági újság volt az ifjú munkás, annak volt ő a legfelsőbb, nem tudom, vezető vagy micsodája.
[00:03:21]Ez a Csúcaszkó fia, ugye, jól emlékszem.
[00:03:23]Igen.
[00:03:23]Igen.
[00:03:23]Igen.
[00:03:23]És és ő ő nála voltak ezek a tiltólisták, akik nem mehettek ki az országból sem.
[00:03:33]Tehát nem elég, hogy nem tudtunk nyugatra menni, csak a nagyon kiváltságosak mehettek, de annak ára volt.
[00:03:39]Az, aki elment nyugatra abban az időben, minden évben nyugaton volt, vagy minden évben Magyarországon nyaralt, annak ára volt.
[00:03:47]Ez biztos.
[00:03:47]Tehát annak vagy szekus volt a férje, vagy vagy olyan helyen dolgozott, ahol ezek ezek segítették, mert különben nem mehettünk, csak öt évente egyszer mehetett.
[00:04:02]Úgy nem férfeleség, de voltak akik férfeleségként mentek.
[00:04:04]Na ennek viszont igen ára volt, hanem voltakit elm akkor is mentek a kultúrából emberek sütő, kányádi azért [torokköszörülés] mentek, voltak Amerikában meg mit tudom én.
[00:04:15]népi együttes Kínába mondjuk, de a családtagok maradtak.
[00:04:21]Tehát ez így így így volt.
[00:04:23]És például szocialista országban volt olyan év, hogy csak három évente egyszer lehetett jönni, vagy két évente egyszer.
[00:04:36]Úgyhogy mi nekünk mi beadtuk a kérvényt útlevélre.
[00:04:43]Hova?
[00:04:43]Magyarországra vagy?
[00:04:44]Igen, Magyarországra.
[00:04:47]És az útlevélosztálynak a főnöke, akinek le volt adva a lista, hogy kit engedhet és kit nem, ő három napos bukaresti konferencián volt.
[00:04:55]Ühüm.
[00:04:58]És jött egy ismerős, orvosismerősünk, aki intézte az útlevelünket, és mondta, hogy na fiúk, most kell lépni, mert a főnök nincs itt, és senki nem tudja, hogy Lajos nem mehet át a határon.
[00:05:11]És akkor megkaptuk az útlevelet.
[00:05:11]Ebben is volt egy nagyon nagy csavar a férjemnek.
[00:05:16]Én a második felesége vagyok.
[00:05:18]És a mikor kimentünk a a az útlevél osztály udvaráról, a rendőrségről, hát ilyen a zabszem ugye az ott volt, és és attól rettegtünk, hogy nem fogjuk megkapni meg Ühüm.
[00:05:32]És akkor kimegyünk és hát csak ott mertem kint megnézni az útlevelet, és az első feleségének az útlevelét adták ide.
[00:05:38][nevetés] Aha.
[00:05:38]És vissza kellett menni.
[00:05:40]És vissza kellett menni.
[00:05:40]És ez valami hú.
[00:05:43]Na mondom a férjemnek, Tubi, Tubi volt a bec neve.
[00:05:46]Na én visszamegyek, most már lesz ami lesz.
[00:05:49]Visszamentem a kis katonának, feltettem a nagy mosolyt, és mondtam, hogy a férjem első feleségének az útlevelét adták ide.
[00:05:56]A kis katona is nevetett egyet, és ide adta az útlevelet.
[00:06:01]Na, így tudtunk mi eljönni a másfél éves fiammal.
[00:06:06]És amikor egy hónapos volt az útlevél, és amikor lejárt az útlevél, akkor nem mentünk vissza.
[00:06:12]Ühüm.
[00:06:14]És akkor elindultak az itteni procedúrák, akkor már tudták itt a belügyben is, hogy a határon állnak állomásozik minimum 60000 erdélyi magyar, aki vagy a Forma 1-gel, vagy valamilyen alkalommal át akar valahogy jutni Ausztriába és és erről már tudott a belügy is és volt akkor még ilyen kiadatási egyezmény volt a két a szocialista országok között, ha valakit elkapnak szökni, akkor de mivel, hogy azt is tudták, hogy azokat az embereket, akik a határon, akit elkaptak, hogy hogy átszökött és visszaadták jóhiszeműen a magyar állam, ott a románok vagy hülyére verték, vagy halálra verték, vagy börtönvárt rájuk, és ez aztán ugye visszajutott ide, és akkor már többet nem adtak vissza senkit, úgyhogy mi itt maradtunk.
[00:07:08]Habár volt nekünk három sasj jegyünk, ugye akkor még a svéd repülőjáraton sas jel volt a szwiszer és és nem engedtek a Ferihegyen nem engedtek át.
[00:07:23]Voltaki voltak voltak kiá megbeszéltük, hogy hogy akkor átengednek, de ő éppen nem volt ott már megint [nevetés] ez volt.
[00:07:35]És akkor és akkor jött egy másik tiszt és mondta, hogy a kisgyerekkel tessék jönni.
[00:07:39]És akkor mi mondtuk, hogy hát mi várunk valakit, de tessék jönni nyugodtan.
[00:07:44]És mégis kit várnak?
[00:07:44]És akkor elmondtuk, hogy a kollégáját várjuk, és akkor ő is elment, és egy olyan jó 20 perc múlva vissza, és azt mondja, ne haragudjanak, nem tudjuk átengedni önöket.
[00:07:52]Ott az önök háta mögött ülnek a román szekusok, és nézik, hogy átengedünk-e román útlevéllel embereket.
[00:07:59]Úgyhogy mi itt ragadtunk így.
[00:08:01]Igen.
[00:08:01]És akkor itt és mi ez jó, hogy éli meg így kultúrólag az ember Svédországban?
[00:08:07]talán jobb lett volna.
[00:08:11]Akkor akkor azt mondtuk, hogy teljesen mindegy.
[00:08:16]Én másnap vagy harmad nap visszamentem a Ferihegyi repülőtérrek a a fő a kapitányához, és elmondtam, hogy engedjenek át.
[00:08:30]Ő már mondta, hogy engedjenek ki Svédországba.
[00:08:33]És és akkor azt kérdezte tőlem, hogy miért akar egy magyar színésznő és egy magyar magyar író Svédországba menni?
[00:08:40]Mitak?
[00:08:40]A férjem azt mondta, hogy teljesen mindegy, csapá gyárban is dolgozunk, csak el innen már nem mint Magyarországról, hanem ebből a kommunista rezsimből.
[00:08:53]És és akkor a belügyet felhívták, meg nagyon sokat ott vártam, és akkor azt mondták, hogy nyugodtan maradhatunk itt, mert nem adnak vissza.
[00:09:01]Ühüm.
[00:09:02]Úgyhogy így így igen.
[00:09:03]Ugye ez az egész annak a fenyegetésében történt, hogy Igen.
[00:09:06]Igen.
[00:09:06]Tehát, hogy nagyon furcsa, mert én határőr voltam akkoriban, sorállományú határőr 87.
[00:09:12]augusztusától 89 februárig.
[00:09:12]Tehát nekem ez az egész puhulás megvan tulajdonképpen, hogy hogyan változott ez egy ez az egész dolog a a legszigorúbb tiltás és a legnagyobb reklama idején vonultam be, és gyakorlatilag a rendszerváltás hajnalán szereltem le.
[00:09:28]Tehát így nekem ez megvan.
[00:09:30]És ugye a ez volt mindenkinek a nagy élménye, hogy ott tényleg nem lehetett tudni, hogy egy röhögéssel intézik el az embert, vagy lelövik.
[00:09:39]Tehát, hogy volt egy és ezt a tisztjaink se tudták sokszor, hogy hogy hogy most milyen puhulás vagy keménykedés jön.
[00:09:48]Tehát ez egy nagyon nagyon érdekes helyzet volt.
[00:09:49]Fölfoghatatlan az a korszak.
[00:09:52]egy csodál egyébként magyar szempontból aki már felnőtt volt egy diktatúrában, annak a az egy óriási élmény, egy meghatározó élmény, hogy homlik össze egy rendszer.
[00:10:02]Beszéljünk még egy-két mondatot a Csauchescu rezsimről, mert az valóban egy nagyon csúnya diktatúra volt.
[00:10:09]Egy egy az egek tömjénez dicsért diktátorral rendkívül rossz gazdaságpolitikával, éhezéssel és hát a magyarok meg hát kiemelkedő ellenfelei, jelenségei voltak Csúcsescónak.
[00:10:24]Már úgy értem, hogy Csúcskó kifejetten gyűlölte a magyarokat.
[00:10:30]Hát, hogy a magyarságra milyen hatással volt?
[00:10:33]Nyilván, hogy mi duplán szenvedtük meg, mert a románok is ugyanúgy szenvedtek, tehát a román emberek, a a román nép is ugyanúgy szenvedett.
[00:10:44]Itt csak azok éltek jól, akik ott voltak közel a tűzhöz.
[00:10:46]Na most azok az emberek például, hogy a mai napra hozzuk be a mai a má is ebbe a mint lecsapódása ennek az egésznek, hogy a mai napig élnek itt Magyarországon szekusok, akiket átdobtak még a 89-es forradalom előtt, akik még aktívak voltak, és akiket lehetett használni.
[00:11:13]Ühüm.
[00:11:14]És ezek a mai napig szállítják a híreket.
[00:11:16]odsza, oda vissza a szekus ügynök feleségei meg tehát, hogy úgy, úgy minden úgy úgy benne van.
[00:11:22]És ezeknek van a legnagyobb hangjuk most itt Magyarországon, amikor amikor téged támadnak, aki tényleg a szekuritát meg az egész pártpaparátus és az egész betiltással.
[00:11:35]És mikor a férjemet már nem tudták nem tudták előszedni, akkor engem megzártak a román igazgató a a színházban megbüntettek pénzbírságot, mert éppen állapotos voltam, és nem tudtam már nagy hasssal játszani, ahol ott hat hónapos koromig játszottam főszerepet a színházban és a Kakuk Marciban pattanó rozit és mivel, hogy elmentem szülni, nem tudtam azt a normatívát teljesíteni, ami ami akkor volt kötelező mindenkire, nem csak a színészekre, mindenkire, a szekusokra is.
[00:12:11]És és ez de nem tudtam ezt teljesíteni, és akkor pénzbírsággal büntettek.
[00:12:20][sóhajtás][zihálás] Így aztán bepereltük a színházat nyilván aztán a kiderült, hogy a nevemben, mivel hogy turné voltam már egy következő szülés utáni következő főszereppel turné voltam a Székelyföldön, Székely udvarhely Csíkszer egy magyar nyelvű színház volt alap ez a Marosvásárhelyi nemzeti színház román igazgatóval.
[00:12:37]Hát román igazgatóval.
[00:12:39]Igen.
[00:12:41]Akkor kiderült, hogy a román jogász nő a nevemben írt, és alá is írta az én nevemben, tehát hogy mintha én írtam volna alá.
[00:12:49]Hamisított, tehát ez okirat hamisítás.
[00:12:51]Akkor börtön járt érte, nem tudom, hogy most mi jár.
[00:12:55]És és kiderült.
[00:12:58]Ühüm.
[00:13:01]Ott az egyik tárgyaláson.
[00:13:01]Aztán nemsokára már mi el is jöttünk, úgyhogy csak, hogy azt szeretném jelezni, hogy ezek azok az emberek, akik akkora a rezsimen jól éltek, mert mondjuk szekus ügynök felesége volt, vagy a szekus volt, vagy a családja volt, vagy a nem tudom kie volt a pártaparátusnak az összes nyámurája, azok jól éltek, és és most azok kiabálnak a legjobban, és és engem támadnak, akit tényleg miatt kellett elmenekülnöm, és neki semmi baja soha nem volt, de őt mint szekus feleség, őt is átdobták a szekus ügynök férjével, ugye, mert ezek kvázi magyarul tökéletesen beszélő emberek, ugye, akiket akiket hát magyar szekusok is voltak.
[00:13:49]Nyilván magyar szekusok is voltak.
[00:13:52]És itt itt például nagyon nagy funkcióigban nagyon nagy funkciókban vannak igazgatók meg mindenfélék.
[00:14:01]És és mi tudjuk, hogy ők kicsodák.
[00:14:04]Ühüm.
[00:14:05]De hát nem beszélünk, nem mondjuk, mert akkor azt mondják, hogy igen, mert mi mit tudom én.
[00:14:08]Tehát hogy még a végén az áldozat lesz a a hibás, ugye?
[00:14:10]mindig minden minden törzsnek, minden nemzetnek megvannak a maga árulói.
[00:14:15]A ezt én mindig döbbenten hallom és de mindig elmondom, hogy én 90-ben, 8990-ben azt hittem, hogy egyetlen kommunistának se lesz arca utána nagy demokratának lenni.
[00:14:27]Hát nagyot tévedtem, mindegyiknek volt arca hatalmas nagy demokratának lenni, sőt okítani minket a demokráciából a a akik az ellenfeleik voltunk.
[00:14:41]Érdekes, ugye ez most is ugyanúgy ott vannak.
[00:14:43]Most is Romániában ott vannak mindenhol, oda vannak beépítve.
[00:14:48]Mindent ők ők intéznek ők.
[00:14:51]Tehát elképesztő hálózat.
[00:14:51]Elképesztő hálózat.
[00:14:55]Igen.
[00:14:55]Románia egy a románt mondjuk a román nemzet egy furcsa.
[00:15:00]Ez megérne egy különmisét.
[00:15:00]Beszéljünk inkább arról, hogy milyen volt Magyarország.
[00:15:04]Akkor ugye nem a Svédország nem jött össze, de akkor tulajdonképpen kiderült, hogy nem adják ki önöket a családot Romániának.
[00:15:13]Ugye hát ez már nagyon akkor már nagyon romlott a magyar román viszony, tehát a Cauescu és a a Kádár közötti viszony is már nagyon rossz volt, és utána meg már az most hirtelen talán 88-ban volt Gró Kroy.
[00:15:28]Igen.
[00:15:29]Igen.
[00:15:29][torokköszörülés] Tehát akkor ez már egy nagyon másik világ kezdett lenni.
[00:15:32]Milyen volt az a szocializmus végig Magyarország?
[00:15:37]Hát nekünk nekünk ugye teljesen [torokköszörülés] más.
[00:15:42]Még akkor is érdekes a férjem írt könyveket az ittlétünkről is.
[00:15:48]Ühüm.
[00:15:49]És és az, hogy hogy mit tapasztaltunk, hogy hiába vagyunk magyarok, és hiába beszélünk magyarul, de sok mindent nem értettünk meg, és ők se értettek meg bennünket.
[00:15:59]Ühüm.
[00:15:59]Ö, úgyhogy ezek ezek nagyon érdekes dolgok voltak.
[00:16:03]Ö eléggé groteszk jelenetek voltak.
[00:16:05]Hát csak az egyiket mondjam, a a fiam magor ühüm.
[00:16:11]És és szők ilyen kis göndörhajó, nagy gyémánt, fekete gyémántszemű gyerek volt, és olyan egy másfél két éveske, és akkor mindenki megállította bennünket, hogy jaj, de szép gyerek, a buszon, villamoson, mindegy.
[00:16:27]És hogy hívják?
[00:16:27]És mondtuk, hogy magor, és akkor jaj, de szép neve van, kisfiú vagy kislány.
[00:16:33]És akkor ezzen mi már így már nagyon szórakoztunk.
[00:16:38]Tehát, hogy így így egy csomó olyan abszurd és groteszk helyzetet éltünk meg, hogy aztán végül is végül is összetalálkozott a férjem egy szolnoki újságíróval.
[00:16:53]Annak idején az újságírók is kijöhettek ide tapasztalatcserére.
[00:17:00]És akkor a férjem is eljött és mivel, hogy ugye ott ifj munkásnál dolgozott és akkor összefutott az utcán ezzel a ezzel a szolnoki újságíróval és hogy hát itt mit csinálunk?
[00:17:16]Most mtuk, hogy hát igazából most így deckkolunk, mert ugye akkor már kezdődött a keók, meg úgy azért sok minden már volt.
[00:17:25]Ezért már 88, tehát ott már ott már megalakultak keók, oda már le kellett jelentkezni akkor mindenfélék, ami azjuk ft a betű betű szót.
[00:17:34]Mi mit jelent ez, hogyha a keók az azt hiszem, hogy külföldieket ellenőrző országos hivatal, vagy valami ilyesmi.
[00:17:42]Igen, igen, igen.
[00:17:42]Jó.
[00:17:43]Vagy vagy nem tudom, valami a magyar hatóság az a lényeg.
[00:17:46]Igen.
[00:17:46]És tehát a menekültekkel foglalkozó, a rendőrségnek az egyik ágában volt ez.
[00:17:53]Igen, igen.
[00:17:53][torokköszörülés] És és akkor hogy hát akkor gyertek Szolnokra.
[00:17:57]Szolnokon van színház, rádió, tév, újság.
[00:18:01]Tehát hogy lehet jönni vidékre.
[00:18:05]Mondtuk, hogy jó, hát mi nem tudtuk, hogy igazából Magyarország Budapestből áll a kultúra, tehát hogy Ühüm.
[00:18:14]Na mi?
[00:18:14]Hát elmentünk szónnokra.
[00:18:14]Ühüm.
[00:18:17]És hát ott aztán kiderült, felvettek a színházba engem színésznőként és a férjemet dramaturgként.
[00:18:25]Éppen nem volt dramaturgia a színháznak.
[00:18:29]És akkor egy évvad után rájöttek, hogy hat színésznővel több van.
[00:18:34]És a hat színésznő között én is ott voltam, merthogy ugye utoljá utolsóként érkeztem a színházba.
[00:18:43]Csak az a helyzet, hogy a hat színésznőből én voltam egyedül, akinek végzettsége volt, aki egy nemzeti színházban 10 évet játszott, és több főszereppel a háta mögött.
[00:18:54]És engem egy évad után ugye akkor útrettek a az két éves gyerekemmel, és akkor a férjemet egy év múlva akkor jött egy másik dramaturg, és akkor őt egy év múlva, akkor átment az újságba, én meg maradtam a gyerekkel, igazából az utcán nem volt.
[00:19:16][torokköszörülés] És akkor 89-ben eldöntöttem, hogy valamit én nem tudok így ülni, hogy ne csináljak semmit.
[00:19:23]Ez ez ez ez a ez az embernek gondolom, ha a színészi hivatásnak ez az egyik ilyen küldetési nyomorúsága, hogy hogy lök valami, hogy menj és csináld és tegyed, mert ezt ezt tenni kell.
[00:19:38]És és akkor állítottuk össze az első önálló estemet, ami Csöndes kiáltvány a vesztesekér címmel.
[00:19:48]ami az összes otthoni kortársköltőnek a verséből áll, és arról szól, hogy hogyan nem szabad elhagyni a szülőföldet, illetve ha elhagyod, mivel számoljál.
[00:20:03]És akkor erről szól ez a ez a hát huszon valahány évet hívtak vele mindenfele.
[00:20:09]Voltak olyan voltak olyan helységek, ahova bejöttek idős emberek sírva, és mondták, hogy hát most értettük meg az erdélyeket.
[00:20:20]Ühüm.
[00:20:20][torokköszörülés] A azóta nem is játszott színházban?
[00:20:25]Nem, nem, [torokköszörülés] azóta nem.
[00:20:26]Prób nem, tehát nem lehet be Érdekes, hogy ez az oda-visszacsatolás nem működik.
[00:20:34]Ühüm.
[00:20:35]akik innen ismerek olyan szolnokon, akkor el szolnokról elment ő is egy amatőr vagy tanodás kolléganő volt, aki elment, hazament valahova erdélyi színházba, vagy ide a Temesváróra, valahova ide a határmentén, és őt tártokkal várták.
[00:20:57]Na most bennünket nem tehát, hogy volt egy olyan egy olyan dac szövetség a a egy olyan fal, ami nem tudtál betörni.
[00:21:13]És akkor azt mondtam, hogy jó, hát akkor ha nincs, elvettétek a színházat tőlem, akkor csinálok én színházat.
[00:21:19]És akkor ez én így indultam el.
[00:21:21]És azóta 38 éve 21 egyéni estem van mindenféle műfajban azért, hogy egyedül megmutassam azt, hogy hogy nem kell nekem színház, tudok én egyedül is sok műfajban valamit produkálni.
[00:21:38]És és hát így így jutottam el aztán a Kárpátmedencébe elképesztő sok helyre kisfaluktól elkezdve templomokon keresztül művelődési házak, színházakba, mert nagyon sok otthoni színházban is felléptem itt Magyarországon mindenhol, ahol ahova ahova el lehetett menni, akkor Ausztriába, Németországba, Svédországba, az a nyugati diaszpórába Tehát, hogy elképesztő sok helyen jártam, nem megszámolhatatlan.
[00:22:13]És ezt a száj hagyomány élteti ezt a ezt a a hírét a dolognak, vagy vagy hogy működik ez?
[00:22:22]Valószínű.
[00:22:23]Ühüm.
[00:22:23]Valószínű.
[00:22:23]Ülnek emberek a nézőtéren, vagy megkeresek én olyan olyan embereket, akik azért 38 év az 38 év.
[00:22:33]Hát az egy tehát azért a nagyon sokan ismernek persze a szakma meg így a a a budapesti HX societé színházi emberek bizonyára nem, de engem ez nagyon nem szokott érdekelni.
[00:22:48]Engem az érdekel, hogy azok az emberek, ahova elmegyek, azok kapjanak valamit.
[00:22:55]Mindegy, hogy hogy egy gyülekezetben egy legkisebb faluba 10en vannak a gyülekezetben, ahogy a költő is írja.
[00:23:05]Ühüm, de tudom azt, hogy hogy azok az embereknek valamit adtam, mert van trianoni műsorom, van március 15-i műsorom augusztus 20-ára, tehát mindenféle gyásznapra, ünnepnapra vannak vannak monodrámáim, ami ugyancsak erdélyi vonatkozásúak.
[00:23:28]Ezek a többi pódium est az egy ilyen összmagyar kultúrából összeszedett versek, népdalok általában.
[00:23:33]Tehát, hogy hogy így az összmagyarságot szeretném valamilyen szinten egy estbe összehozni a a megismertetni egymással, mondjuk egy felvidéken az erdélyi költőket, vagy Erdélyben a felvidéki költőket.
[00:23:49]Tehát hogy ez ez így ez így tehát ez így alakult.
[00:23:57]Hogy ha jól értem, akkor ugye Szolnokon él most is.
[00:24:00]Igen.
[00:24:01]Tehát akkor ott ragadt, megszerette Szolnokot valamogy, vagy nem megszerettem.
[00:24:04]Szerintem szolnokot nem lehet megszeretni, de kényszerűségből ott maradtam, hiszen ott kaptunk egy menekült lakást, amiben aztán ugye felnőtt már a második gyerekem, egy kislányom, a Boglárka.
[00:24:21]Ühüm.
[00:24:21]akik ott ott éltünk abban a lakásban, aztán ugye albérletet fizettünk meg minden, és körülbelül 10 évvel ezelőtt vagy tizen [torokköszörülés] 10 évvel ezelőtt tudtam megvenni.
[00:24:35]Ühüm.
[00:24:36]Azt is úgy, hogy a szegény szüleim meghaltak, és az ő pénzükből, az ő lakásukból, ami maradt, abból tudtam megvenni ezt.
[00:24:44]Különben nem tudtam volna megvenni.
[00:24:46]És nem merült föl a lehetőség, vagy a gondolat, hogy vissza lehet menni esetleg Erdélybe?
[00:24:50]Tehát nem nem fogadnak vissza, mármint színészként?
[00:24:57]De nem nem nem azért nem, mert mindenki félti a saját a saját kis dolgát.
[00:25:04]Így nekem nem kellett féltenem semmit.
[00:25:06]Tőlem se kellett féljen senki.
[00:25:09][nevetés] És és tulajdonképpen szabad voltam, és habár ennek a szabadságnak ára van, de sokkal jobban ühüm érzem magam, mint mint egy benyomorított színházba beskatulyázva, és és onnan tovább lépni már nem tudsz.
[00:25:33]Igen, ez egy nagyon érdekes filozófiai művészet, filozófiai kérdés, hogy ugye ez a ez bármennyire a színészet ez is, azért ezt mégis inkább előadóművészetnek szoktuk szoktuk gondolni.
[00:25:50]És általában a színészek ezt valamiféle sokszor láthatólag olyan kiegészítő sportnak tekintik a színészet a színészet mellett.
[00:25:58]pedig hát sok jelentős magyar színésznek voltak ilyen önálló estei egyedi előadásai a amik amik ugye érdekes módon tulajdéppen jobban el lehet vinni kollégiumokba, bárhova sokkal jobban el lehet vinni most talán Hom Péternek jut eszembe a szokrátész védőbeszéde vagy a Jordán Tamásnak volt valami ami a ami szintén olyan, hogy hogy a a bárhol el lehet játszani És és hát szinte azt gondolná az ember, hogy nagyobb erőfeszítést kíván a színésztől, mint mint a színház, mert ugye egyedül kell mind egyedül kell bevilágítania mindent.
[00:26:39]Igen, így van.
[00:26:40]Egyedül kell csinálnod mindent.
[00:26:42]Mindent.
[00:26:42]Én Én állítom össze a műsorokat, én rendezem meg.
[00:26:47]Én cipelem a bőröndömet, fagyoskodom hőgutában.
[00:26:53]Tehát elképesztően nehéz, mint egy egy modern déliné.
[00:26:56]Így többször is írták rólam, hogy olyan vagyok.
[00:26:59][zihálás] De de egy dolgot ne felejtsünk el azért, hogy azok a színészek, akik akiknek még vannak pódiumestjeik és vannak monodrámáik, azok mindig valamelyik színházhoz tartoznak.
[00:27:13]Tehát ott azért van neki egy segítsége, van egy rendezője, aki megrendezi, vagy van egy van egy van a támasza, hogy akkor na hát ebből a ennek a színháznak a színésze érkezik.
[00:27:29]De hát most tehát [torokköszörülés] ez ez azért mégis csak valamennyire könnyebbség, mint mint az, hogy mindent mindent egyedül.
[00:27:39]Tehát a igen előadó művésznek is mondják, de mivel, hogy ugye én színész vagyok, és a színészi képességeimből csinálok mondjuk a versek, énekek satöbbi pódiómesteket, és ugye hát ott vannak a monodrámák, az Árva Betlen Kata monodráma, most a vízi boszorkány monodráma.
[00:28:01]Az egyiket az Árva Betlen Katsis István írta, ezt a vízi boszorkányt ezt Meggyes Éva írta.
[00:28:06]Tehát, hogy ezek ezek a monodrámák mégis csak színészi vénát igényelnek.
[00:28:14]Tehát egy előadóművész, az a különbség a szénművész és előadóművész között, hogy az előadó művész valószínű, hogy nem tudna monodrámát, színészi munkát elvégezni, mert mert az egy másik az az előadó művészet az egy másik kategória.
[00:28:34]Ha milyennek látszott így ebből a hihetetlen mennyiségű tapasztalatból a szórványmagyarság?
[00:28:39]Tehát ugye akár külön is vehetjük őket a a hogy melyik országokba szakadtak magyarok, milyennek látszanak a felvidékiek, a kárpátaljaiak.
[00:28:52]Má nagyon másnak látszanak, mint a erdély vagy a magyar a magyar világ?
[00:28:57]Nem, nem, nem.
[00:28:57]a felvidékkel.
[00:28:57]Én azt hiszem, hogy egyedüli színész vagyok, aki így színház nélkül, minden nélkül 15 éve járok Felvidékre, és és majdnem minden ö régióban jártam a Csallóközben a a mindenfele.
[00:29:13]És és érdekes mód olyan emberekkel találkoztam, akik pont ugyanolyan habitusúak, mint az erdélyek.
[00:29:27]És mondom nekik, hogy figyelj, ti pont olyanok vagytok, mint mi.
[00:29:29]Tehát, hogy még azt mondja, igen, azt mondja, hiddel, hogy és azért, mertogy itt Felvidéken nagyon sok székely leszármazott él.
[00:29:40]Ühüm.
[00:29:41]Mert ugye a székelyek ott fent északon is voltak annoó régen.
[00:29:44]Ühüm.
[00:29:46]és hogy ez így ben bennük marad valamilyen szinten.
[00:29:48]És hát ugyanazok érik őket is, azok az atrocitások, amik amik bennünket, erdélyieket vagy a délvidékieket vagy Kárpátalját, vagy Kárpátaját nem is említem, mert az most katasztrófa.
[00:30:04]De hogy hogy ez ez ugyanazokat éljük meg.
[00:30:08]Nem beszélve arról, hogy Magyarországon is, ahogy járok a különböző régiókba, a jásságba, a kiskunokhoz, a nagykunokhoz, ott annyiszor elmondtam, hogy ti vagytok Magyarország székelyei, és ez nekik olyan jól esett, mertogy ők is olyan önálló, szabad gondolkodású és önálló népesség a jászok is, és nagyon rátartiak és nagyon egyenesek és nagyon nagyon Nagyon szeretem őket, meg a kunokat is, tehát hogy ilyen kemény, rátarti emberek, és és nagyon szeretek közéjük járni.
[00:30:49]A [torokköszörülés] annyi rosszat szoktak rólunk magyarokról mondani.
[00:30:55]Ugye ez egy divat, ettől nekem mindig föláll a szőre a hátamon, hogy hogy az internet is tele van, a Facebook is tele van azokkal az embere olyan emberekkel, akik csak abból tudnak kiindulni, hogy másút minden jobb.
[00:31:07]A érdekes, én egy másik országban élek.
[00:31:10]Én velem nem szokott az megtörténni, ami velük.
[00:31:15]Nyilván ez vagy annyira a látásmód kérdése.
[00:31:19]Ha de azért egy ilyen típusú tapasztalattal, hogy ugye azért nagyon különböző fajta diktatúrákban éltek ezek a magyarok.
[00:31:25]Ugye a Kádár diktatúra nagyon más volt, mint a Csaucu diktatúra.
[00:31:29]Ugye a a a kárpátaiak a Szovjetunióban éltek gyakorlatilag, ami aztán megint egy más dolog.
[00:31:35]a huszák félelmek, hát a cse csehszlovákia is egy nagyon különleges állap állatfajtája volt a a bolsevik diktatúránknak, hogy mi mi segítette azért megtartani a magyarságot ennyiféle különböző törettetés mellett, mert nekem az a a az a különös, hogy ha azt mondják 100 évvel ezelőtt hogy 125 évvel ezelőtt, vagy több mint 125 évvel ezelőtt, hogy hogy ezt mind megcsinálják a határon túli magyarokkal, hogyhogy megvagyunk még azért valamennyire hát megfogyva de talán törve nem hogy lehet, mi volt az a tulajdonság, ami megtartott bennünket, és ez ugye mindig egy aktuális kérdés ebbe a mai Európában a magyarság számára, hogy mi tartotta meg a magyarokat.
[00:32:26]mondja a Botont, hogy a hogy ugyan tehát, hogy különböző diktatúrákban éltek a ugye a az elszakított területeken élő túszmagyarok, mert ők túszként élnek ott.
[00:32:42]Csak ne kérdezzük meg a politikai foglyokat, tehát hogy azoknak ugyanolyan kegyetlen volt az összes.
[00:32:48]Na most az, hogy azon túl az emberek hogyan éltek, mert éppen milyen kapcsolataik voltak a mit tudom én milyen kereskedelmi satöbbi, az már egy másik kérdés.
[00:33:02]Az, hogy [torokköszörülés] hogyan élték meg, hát hogy fogyunk, hát én én azt mondom, hogy még mindig mi vagyunk a legtöbben a Kárpátmedencében.
[00:33:16]Tehát, hogy mi az, hogy fogyunk?
[00:33:19]Nem fogyunk.
[00:33:19]elvándorolunk egyik helyről a másikra, de igazából itt maradunk.
[00:33:26]Tehát, hogy hogy olyan nagyon nem fogyatkoztunk meg, mert én az ilyen népszámlálásokba se nagyon hiszek, mert ott egy csomó olyan olyan mellékutak vannak, amik az mostani másfél millió erdélyi magyarságot lehúzzák 1 millióra.
[00:33:44]Tehát én ezt nem hiszem el.
[00:33:46]Nem hiszem el, mert én amikor középiskolás voltam, én akkor azt tanultam, hogy 2500000 magyar él Erdélyben.
[00:33:55]Hát azért ennyi idő alatt enny ennyire nem lehet meg lecsappanni.
[00:34:02]Nyilván ezek olyan statisztikák, amit mindig lehamisítanak a nyilvánvaló érdek nyilván az nyilván politikai érdekből.
[00:34:08]Úgyhogy azért, hogy hogy frusztráljanak bennünket, hogy de de minden magyarnak úgy kellene élni itt a Kárpátmedencében, hogy mi vagyunk a legtöbben.
[00:34:18]És van a Kercseny Felvidéki együttesnek egy dala, hogy az én hazámban én vagyok az Úr.
[00:34:23]Tehát, hogy már bocsánat, de mi vagyunk itt a legtöbben, és ez a haza a mi hazánk.
[00:34:31]Nyilván befogadtunk egy csomó más nemzetet.
[00:34:34]Mindenki, aki jól érzi magát, azt mindenki itt itt virágozzék minden virága szokták mondani.
[00:34:40]De ezt az államot, ezt mi alapítottuk.
[00:34:44]Hát ezt senki más nem azzal az 500000 magyarral, akik akik ugye a székelyek után bejöttek, mert a székelyek azok akkor is itt voltak, fogadták ugye a a honfoglaló Árpádékat.
[00:34:59]Tehát, hogy én én én nem is tudom ezt ezt hova tegyem, ezt a fajta letargiát, amit itt sokszor látok, hogy hogy emberek, hát kapjatok az agyatokhoz, hát még mindig mi vagyunk a legtöbben, és és óriási kultúránk van.
[00:35:18]Csak ha csak Erdélyt nézem, hogy hogy onnan mekkora kultúrát termeltünk ki magunkból, azért ezt egy 80 milliós Németország vagy egy Franciaország nem nagyon tud arányában ekkora kultúrát felmutatni.
[00:35:33]Tehát hogy valamire legyünk már büszkék.
[00:35:39]Én nekem ez a véleményem.
[00:35:39]Tehát az, hogy hogy éltük túl, én azt gondolom, hogy azért, mert mert megőriztük azt a fajta sokan azt a fajta gerincességünket, azt a fajta méltóságunkat, amit a mai napokban nagyon elfelejtik a méltóságot, hogy úgy álljál meg, hogy méltósággal bármi előtt, mert ha visszagondolunk ezekre a a politikai foglyokra, meg hát azért péld átmutattak.
[00:36:10]Tehát ezt nem nem lehet rongyemberként mindent mindent úgy megélni, hogy rongy vagy.
[00:36:20]Nem, ott ott ott ott bele kell állni és mindenkinek megvan a dolga a földön.
[00:36:26]tegye a dolgát.
[00:36:28]És ha mindenki a saját dolgát tenné azt, amihez ért, amit tud, és amivel hozzájárul a nemzetének a gyarapodásához, akkor azt tegye, ne gáncsoskodjon, ne irigykedjen, ne próbáljon senkit az ő útjából eltakarítani.
[00:36:48]Én ezért is örülök, hogy hogy igazából így vagyok, mert engem nem tudott senki eltakarítani az útjából, és én se kell és én én meg nem is vagyok az az ember, aki aki bárki elé gáncsot vetnék.
[00:37:01]Örülnék, hogyha lenne valaki, aki ezt utánam csinálja, csinálná fiatal, mert egyelőre nincs.
[00:37:09]Maradjunk ennél a az utolsó három két és fél percre a ennél a méltóság dolognál, mert ugye ez a ez a megtörhetetlenséget is jelenti ebben a tekintetben, a azt, hogy nem hajolunk meg pusztán azért, mert erősebb, aktuálisan erősebb vagy.
[00:37:25]hogy mit lehet, mit lehet egy olyan világban, ahol a nemzeti gondolat, a nemzetiség, alapvetően az etnicitás.
[00:37:32]Tehát ugye én azt gondoltam mindig, hogy én teljesen megértek egy szeret vagy egy vagy egy szlovákot, hogy ő saját magátartja a lelkülönbnek.
[00:37:41]Ezt így halkal mondom, a románt már nem értem meg, de ez egy ez a a az én családi gyökreimben is van a van erdei szál.
[00:37:48]De hogy hogy nem hogy lehet anélkül élni, hogy valaki ebben a jó értelemben véve nem teníti magát a legkülönbnek és a legjobban élhető életmód képviselőjének.
[00:38:03]Ugye én azt gondolom, hogy Magyarországon nagyon jól és boldogan lehet élni, és mindig csodálkozom, ha ez valakinek olyan látványosan nem sikerül.
[00:38:11]Kettő percünk van.
[00:38:15]Szerintem nincs az embereknek egyrészt összehasonlítási alapja, mert mert mert nem élte meg azt a fajta diktatúrát, amit mi, a mi generációnk megélt.
[00:38:28]Egy mai 30-as 40-esnek hiába mondod el, de sajnos a szüleik se mondják el.
[00:38:36]Tehát, hogy hogy felnő egy generáció úgy a jólétben, hogy nem tudja értékelni.
[00:38:46]Ő azt hiszi, hogy ez neki kijár, ez neki jár, ezért nem kell neki megküzdeni, ezért nem kell neki semmit csinálni.
[00:38:54]Hol?
[00:38:54]ha csak azért kellene küzdjön, hogy magyarul tudjon beszélni, hogy magyarul járjon, magyar iskolába járjon, hogy magyarul ö nem tudom a templomba magyar istentiszteletet vagy misét hallgasson, tehát ez ez ezek ezek nincsenek meg ezekben az emberek.
[00:39:16]Nem nem tudják felfogni.
[00:39:20]Nem, nem tudom, hogy hogy lehet, hog hogy mit lehet tenni.
[00:39:25]Én én az én gyerekeimet úgy neveltem, hogy hogy jó magyarok legyenek, és remélem, hogy hogy az unokáim is azok lesznek, de hogy más hogyan hogyan fogja ezt hogyan fogja ezt a mostani generáció ezt megélni, ezt erre erre nem tudok válaszolni.
[00:39:47][sóhajtás] Úgyhogy hát reménykedünk, reménykedünk, hogy hogy lesz egy következő generáció, aki már akit már érdekel az, hogy mi volt ezelőtt 40 vagy 50 vagy 60 évvel vagy 100 évvel.
[00:40:01]Köszönöm szépen.
[00:40:01]Ez egy tökéletes végszó volt, mert tényleg abban kell reménykednünk, hogy hogy fölveszi a folytonosság fonalát a következő generáció, mert úgy tűnik, hogy most van egy-két generáció, aki letette, és az a furcsa, hogy hát ezt a úgy tette le, hogy mi neveltük részben őket.
[00:40:14]Tehát ez a mostani időseknek, a mostani 60-as50-eseknek a a felelőssége, hogy mintha kimaradt volna valami.
[00:40:24]Szeretnék egy párhuzamot vonni a nemzetnek, a nemzet és az én párhuzamom között, hogy hol a hova hol indul el egy ember, egy magyar, és hova érkezhet.
[00:40:32]Én az én pályámon elindultam egy Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, és befejeztem egy budapesti Nemzeti Színháznál, mert most volt ott egy a vízi boszorkány monodrám.
[00:40:43]Úgyhogy ilyen évet kellene mindenkinek valamilyen szinten leírni, és ugyanígy a nemzetnek is fejlődni, és ez lenne a legszebb és a legjobb dolog mindenkinek, nem csak a magyaroknak, mindenkinek, aki velünk együtt él.
[00:40:58]Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.
[00:41:00]Ez a Hír FM szimpla című műsora volt.