InfoRádió - Infostart 49:28

A gyász pszichológiája: miért tabu a halál? Révész Renáta Liliána, Inforádió, Aréna

gyászhalálpszichológiainterjúközéletéletmód
Irányultság: KonzervatívKötődés: Független
A gyász pszichológiája: miért tabu a halál? Révész Renáta Liliána, Inforádió, Aréna
tl;dr
  • Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó az Inforádió Arénájában a gyászfolyamatról, a halál tabujáról és a modern halálkultúráról.
  • A gyász a veszteségre adott reakció és folyamat, amit később az emlékezés vált; kezdődhet a halál előtt is — mélységét a kötődés, nem a vérrokonság adja.
  • Nincsenek szakaszok — a gondolatok, érzések visszatérhetnek; a gyász aktív munka, mint egy seb ápolása, az elején pedig sok, lefagyás és hivatali ügyek jellemzőek.
  • A hagyományos rítusok (elrendezés, virrasztás, tor) szerinte jó mederbe terelték a gyászt; ma a testtől való eltávolodás és a késlekedő temetés nehezíti a feldolgozást.
  • Három hónap a legintenzívebb időszak, hat hónap alatt kell változás; a gyermekvesztés hosszabb — jövővesztés és bűntudat —, de utána is lehet boldogan élni.
  • A segítség célja mindig az élő ember; a hullámzó halálfélelem alvászavart is okozhat — Yalom Szemben a nappal című könyvét ajánlja.
  • Gyakorlati tanácsok: végrendelet, temetkezési hely, bankszámla, digitális fiókok előre rendezése; az elhunyt tárgyaival nem érdemes halogatni a megválást.
  • A halál és a gyász tabu; a hosszú szenvedés utáni megkönnyebbülést a szakembernek érdemes előre megneveznie, hogy a gyászoló kapcsolódni tudjon.
  • Gyerekekkel is beszélni kell a halálról — a hárítás csak növeli a tabut —, és a derű is belefér: a nevetés nem töri meg a gyászt.

„Tehát nincs tiltott viselkedés." – Révész Renáta Liliána

Részletes összefoglaló megjelenítése

Az Inforádió Aréna című műsorában a vendég Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó beszélget a gyász pszichológiájáról, a halál mint tabutémáról, a gyászfolyamat szakaszairól és a modern társadalom elhalálosodott halálkultúrájáról. A beszélgetést a műsor zárásában Szécsi Ágnes szerkesztő és Erdei Tamás főszerkesztő munkáját is említik.

Mi a gyász? – Definíció és időbeli határok

  • Révész Renáta Liliána legrövidebb definícióként a veszteségre adott reakciót nevezi gyásznak, de azonnal hozzáteszi: mivel a gyász egy folyamat, a definíciót ki kell bővíteni – a folyamatnak vége van, és utána „átveszi a helyét az emlékezés".
  • A gyász kezdete lehet már a halál előtt: amikor valaki tudja, hogy végstádiumú beteg van a családban, megkezdődik az elővételezett (előre gyászoló) gyász. A beteg ugyanis már „nem tud ugyanaz lenni, mint ami eddig volt" – beszűkül a gondolata, funkciókat veszít, így a hozzátartozók folyamatosan élik át a veszteséget még a halál bekövetkezése előtt is.

„Mondjuk, ha nagyon rövidet választanak, akkor a veszteségre adott reakciót nevezzük gyásznak tulajdonképpen." – Révész Renáta Liliána *

Közös mintázatok a különböző veszteségekben

  • A vendég szerint ugyanazt az érzést okozhatja „a 40 éve halott, nagyon szeretett osztálytársam" is, mint „a három éve halott családtagom" – a veszteségfolyamatoknak közös pontjai vannak: magas stressz, szorongás, harag, fájdalom, hiányérzet. Ezek más krízishelyzetekre is jellemzők.
  • A gyász mélységét a kötődés mértéke határozza meg, nem a vérségi kötelék: „önmagában például a vérségi kötelék nem határozza meg, hogy mennyire mély nekem ez a gyászom."
  • A halál körülményei (hirtelen vagy lassú) főleg a folyamat elejét befolyásolják: a hirtelen halál nagy sokkal jár, míg a lassú leépülés sok fájdalmas emléket hagy a halál körül.

Miért nincsenek „szakaszok" a gyászban?

  • Révész Renáta Liliána elhatárolja magát a köztudatban élő szakaszmodelltől: a pszichológiában a szakasz azt jelenti, hogy egy probléma megoldása után nem kell visszatérni hozzá (mint a gyermek mozgásfejlődésében), de a gyászban ez nincs így.

„Bőven lehet, hogy visszatérnek gondolatok, érzések, hangulatok, tehát nem haladunk egyik szakaszból a másikba, ezért nevezhetnénk fázisoknak, de az sem teljesen pontos." – Révész Renáta Liliána *

  • Sokkal célravezetőbb szerintem a konkrét reakciókra, tünetekre reagálni: arra a gondolatra, érzésre, viselkedéses helyzetre, ami éppen nehezíti a gyászfolyamatot vagy a gyászoló mindennapjait.

Az első időszak: sok, lefagyás, hivatali ügyek

  • A veszteség bekövetkezésekor szinte mindig sok áll be – akkor is, ha a halál várható volt. Ez gyakran érzelmi lefagyással jár: az ember nem érez semmit, és emiatt szégyelli magát („ilyen érzéketlen vagyok").
  • Itt emeli ki a pszichoedukáció szerepét: a szakember feladata elmondani, hogy ez ismert, normális jelenség, amely az idegrendszer működéséből fakad – ezzel validálja és elfogadhatóvá teszi a gyászoló számára.
  • A halál utáni hetekben ráadásul a hivatalos ügyek (hagyaték, papírok) elnyelik az energiát, és az érzelmi feldolgozás háttérbe szorul – a vendég szerint ez részben „öröm" is a gyászolónak, mert nem kell a veszteségre gondolnia, de ez fájdalmas felismerés.
  • A hivatalokban a „néhai" megszólítás különösen szíven üti: az ember ilyenkor még mindig nem fogta fel, hogy a szerette soha nem fog többé visszatérni – nem „valahova elutazott".

A gyász aktív munka – a seb-hasonlat

  • A vendég elutasítja, hogy a gyászt „hagyjuk had menjen": a gondolatokkal és érzésekkel foglalkozni kell, ahogy egy mély sebbel is.
  • A pszichológia gyakran használja a sebhasonlatot: az özvegyek gyakran mondják, hogy „olyan érzés, mintha levágták volna a karomat" – egy ilyen műtét után sem hagyja az ember magára a sebet, tisztítani, kötést cserélni kell.
  • A gyászmunka kifejezésben szándékosan benne van a „munka" szó: akaratlagos, vállalt és végrehajtott tevékenység. Ide tartozik az is, hogy az elején direkt erőt kell fordítani arra, hogy a kedves, vidító emlékek is előjöjjenek, ne csak a fájdalmasak.
  • A gyásztanácsadó szerepe résben van a noszogatás is: amikor a gyászoló hónapokig nem megy emberek közé, semmihez sincs kedve, a szakember finoman azt próbálja elérni, hogy „mást tegyen, mint ami most éppen adódik".

A hagyományos halálkultúra és eltűnése

  • A vendég szerint a magyar családok hagyományos gyászritusai – amelyek egyre inkább kihalnak a vallásosság és a hiedelmek visszaszorulásával – valójában „jó mederbe terelték a családot". Kulcsfogalom az elrendezés: a test felkészítése, megfürdetése, felöltöztetése, a siratás, virrasztás, temetés.
  • A virrasztás napjai alatt intenzíven megélt fájdalom és a rengeteg gondolkodás „már elindította a gyászmunkát".
  • A temetés elválasztó ritus, míg a tor távolító: a tornál már nem illett sírni – a régi adatközlők szerint –, mert ott az élők már előre, az élet felé fordultak. A vendég felidézi, hogy a temetésen akár táncoltak is, a tornál előkerülhetett a halott kedvenc nótája – „nem gondolták, hogy ez teljesen ki kéne zárni".

„A tor azt jelenti, hogy már azok, akik ismerték őt, mi vagyunk itt az élők, az ő gyászolói, mi már előrefelé nézünk az élet felé." – Révész Renáta Liliána *

  • Ma már a halálozás és a temetés között sok idő telik el, ami nehezíti a feldolgozást: „nem találkozunk a testtel". Az emberek jellemzően kórházban halnak meg, onnan automatizmus viszi őket a ravatalozóba vagy a hullaházba.
  • Erős példaként idézi Örkény Istvánt, aki a hullaházban, apja karján lógó leukoplastszalagot látva arra gondolt, hogy „tulajdonképpen a legjobb lenne, amit tehet, hogyha ő maga is mellé fekszik".
  • Az, aki jelen tudott lenni a halál pillanatában, fontos tapasztalatot szerez: látja, hogy a test nagyon hasonlít a szeretett emberre, de „valahogy már nem ő" – ez a felismerés később bizonyossággá válik, és segít felfogni a halált. Aki csak közlést kap, annak sokkal nehezebb ezt elfogadni.

Mennyi ideig tart a gyász? Mikor zárult le?

  • A gyász nem gyorsítható fel – nincs „zanzásított" technika, ahogy a sejtek regenerációjának is megvan a saját ideje. Kell az idő és a megtett munka egyaránt.
  • A kutatások szerint három hónap a legintenzívebb időszak, hat hónap alatt pedig általában lényeges változásnak kell következnie – ha nem, a gyászoló „valahol megrekedt a folyamatban".
  • A zárulás jele nem az, hogy soha többé nem érzékenyül el az ember, hanem hogy tudomásul vette: a szerette nem él, nélküle kell élnie, kialakította az új életet, és továbbviszi az emlékét.
  • A évfordulók körül a fájdalom újból felmerülhet – ez nem a gyász lezáratlanságát jelenti.

Gyermekvesztés – a leghosszabb gyász

  • A szakirodalom szerint a gyermekelvesztésnél hosszabb időre van szükség, mert ott jövővesztés is történt: a gyerek a képzeletünkben velünk nő tovább („most lenne nyolcadikos, most menne gimnáziumba").
  • Jelentős szerepet játszik a bűntudat: „én nem óvtam meg mindentől, hiszen ez volt a feladatom" – a szülői felelősség 10 évekig tartó program volt, ami hirtelen szakad meg.
  • A vendég a gyerekhospice-házban dolgozott hét évig, szülőknek tartott gyász-csoportokat, és tapasztalata szerint erre a kérdésre igen: gyerekvesztés után is lehet újra felépülni és boldogan élni.

„Mindig megkérdezi, és tényleg van, aki ezek után tud élni boldogan? És én tudom, mert láttam és tapasztaltam, és ezen dolgoztam, hogy ez így legyen." – Révész Renáta Liliána *

  • Nehéz dilemmákkal jár például az a kérdés, hogy hány gyerekem van: a csoportban részt vevő szülők szerint „akkor is azt írják, hogy három, hiszen az az én gyerekem, csak meghalt". A vendég szerint épp ezért jók a gyászolói csoportok – ilyen kérdést mással nem is lehet megvitatni.

Ki a fókuszban: az elhunyt vagy a gyászoló?

  • A vendég leszögezi: bár a gyászoló figyelme az elhunytra irányul, a segítség célja mindig az élő ember.

„Az ő fókuszában lehet, hogy az elhunyt van, de ebben a közös feladatban ő van a fókuszban, ő a gyászoló." – Révész Renáta Liliána *

  • Arra a kérdésre, hogy kit sajnáljunk – a halottat vagy magunkat –, a válasza: az élőt kell sajnálni és segíteni, mert „élőkhöz, élőkhöz, holtok a holtaké". Arról, hogy mi van az elhunyt lelkével, „csak elképzeléseink lehetnek" – a világ népei sokféle halál utáni világot képzelt el, de pontosan az nem tudható.
  • Ugyanakkor hasznos, ha valakinek van világképe erről – de a szakember nem tudhatja, mit csinál ott a halott; azt viszont pontosan tudjuk, hogy az itt maradóval mi a helyzet.

Halálfélelem, alvászavarok, a saját végességünk

  • A gyászfolyamatban a saját halandóságunk tudata is előtérbe kerül. Aki hosszú távon sem tudja elfogadni ezt a törvényszerűséget, annak a gyásza „nem tud nyugvópontra jutni".
  • A halálfélelem hullámzó: megemelkedik, ha valaki a környezetünkben meghal, vagy amikor nagy hírességek halnak el (a vendég példaként említi Erzsébet királynőt vagy a fiatalon elhunyt popsztárt) – „ő is ember volt, és mi is meghalhatunk".
  • Az alvászavarok hátterében gyakran a halálfélelem áll: a halál és az alvás ősi analógiája miatt az ember attól fél elaludni, hogy „mi lesz, ha reggel nem ébredek fel" – s reggel ráébred, hogy „atya úr, a világ véges", egy tömbben látja maga előtt. Ezért szakemberként ki kell fürkészni, és a halálról mindenképp beszélni kell.
  • A félelem egyik összetevője az ismeretlentől való félelem, amit azzal lehet csökkenteni, ha elkezdünk foglalkozni vele. A vendég Yalom híres pszichoterapeuta, író Szemben a nappal című könyvét ajánlja, amelynek alcíme a „haláltól való rettegés legyőzése" – és amely nem vallásos embereknek is segít egzisztenciálisan elrendezni magukban a halál tényét.

Végrendelet és „elrendezettség"

  • A szembenézés gyakorlati része a végrendelet megírása – nemcsak a vagyon miatt, hanem a személyes tárgyak miatt is (kié legyen a gyűrű, a horgászfelszerelés, az autó). Régen a polgári családokban ez természetes volt, „nem volt ovásárlás, olyan nem volt, hogy nem volt végrendelet".
  • A vendég a hospiceban dolgozó önkéntesek képzéséhez is ilyen feladatot adott: akik halállal kapcsolatos munkát vállalnak, azoknak elrendezettnek kell lennie a saját viszonyuk.
  • A Facebook-példa is ide tartozik: a platformon előre meg lehet határozni, ki kezelje a fiókot a halál esetén – „érdemes egy fiatal ismerőst megadni". A vendég elmeséli, hogy amikor ő beállította ezt, egy jó barátja megijedt, hogy „halni készül" – ő pedig válaszolta: konkrétan nem, de „tulajdonképpen készülünk, ahogy egy végrendeletet megteszünk".
  • Praktikus tanácsok: a temetkezési helyről érdemes előre rendelkezni, mert a családban gyakran vita támad, hová kerüljön az elhunyt; a bankszámláról is lehet előre rendelkezni, mert különben zárolásra kerül, és a család hónapokig, akár egy évig nem fér hozzá a megtakarításhoz a hagyaték rendezéséig.

Mit tegyünk az elhunyt tárgyaival?

  • A vendég határozottan ellenzi a halogatást: „ha később, hónapokkal későbbre is halasztjuk, akkor se lesz könnyebb. Nem tud könnyű lenni ez." Sőt, a tárgyaktól való megválás ritus is: kifejezi, hogy tudomásul vesszük – neki már nincs szüksége ezekre.

„El égessem el a testvérem szerelmes leveleit, amiket kapott meg amit írt? Nem nekem szólt, semmi közöm hozzá." – Révész Renáta Liliána *

  • A régiek temetésig elrendezték a dolgokat. A megosztás elve: a használati eszközöket a hozzátartozók beépítik a saját használatukba és használat közben emlékeznek rá; az emléktárgyakat (az óra, az ékszer jellemzően ilyen) megtartják; a többitől meg kell válni – de a mód számít: régen „áruszádoskodásnak" hívták, szegényeknek adták, ami áldozat is volt az elhunyt lelkéért.
  • Ma nehéz ruháktól és drága öltönyöktől megszabadulni, mert aki rászorul, annak „nem része az élete" egy márkás ing vagy öltöny – bizonyos dolgoknak meg kell találni a helyét, másoktól (pl. alsónemű) egyszerűen el kell búcsúzni.
  • Felveti a skandináv mozgalmat is, amikor az idősek még élve kezdik válogatni saját dolgaikat: „nekem sem olyan fontos, mint ami 20 éve fontos volt."

A digitális „halott ismerősök" jelensége

  • A közösségi oldalak emlékeztetői (elhunyt ismerősök születésnapja) kényes helyzetet teremtenek: az ember eszébe jut a halott, de „nem akarta, hogy eszébe jusson", mert úgy érezte, ezen már túl van. Letiltani viszont nincs szíve.

Hogyan dolgozik a gyásztanácsadó?

  • A hozzá kerülő kliensek jellemzően tanácstalanok: nem tudják, mit kell csinálni a gyászban. Vannak, akik hamar, közvetlenül a gyászesemény után jönnek, mert az állapot „rettentő rémisztő": csak a veszteségre tudnak gondolni, nincs étvágyuk, folyamatos stresszben élnek, fáj a gyomruk, izzadnak.
  • Fontos megnyugtatás: a gyász csökkenő folyamat, nem „egy évig ugyanebben a állapotban" – a három hónap a legnehezebb, utána lényegesen változik, és az évfordulók hozhatnak vissza emlékeket, de más intenzitással.
  • A vendég két hetente fogadja a gyászolókat, közösen megbeszélik, mi érdemes a következő időszakban tenni. Mivel ez krízisintervenció, egyetlen beszélgetés is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elinduljon a megfelelő irányba.
  • A lezárás módja: amikor a szakember látja, hogy a kliens már jó úton van, előre jelezi – „mi lenne, ha most három hét múlva találkoznánk?" –, majd búcsúzáskor azt mondja, „nincsenek kitva tőlem", bármikor visszajöhetnek. A legtöbben nem jönnek vissza, és visszanézve maguk is meglepődnek, hogy ennyi idő alatt le tudták zárni a folyamatot.

„Mindig azt mondják így visszanézve, hogy hát ők nem gondolták volna, hogy az ennyi idő alatt ez így le tud zárulni." – Révész Renáta Liliána *

  • A vendég az elején gyakran kérdezi a klienseitől, mennyi időt adnak maguknak – és a válaszok szomorúak, mert „nagyon ritkán találják el az emberek": van, aki két hetet mond, van, aki nagyon hosszút.
  • A gyász hosszát a személyiség is befolyásolja: „a kőkemény baltás favágó hamarabb szokott végezni, mint a hárfaművész hölgy". Nehezíti a túlszoros, nehéz kötődés és az elválási nehézség, valamint a kontrolligény: aki mindent szorosan irányít, annak különösen nehéz, mert itt senki sem tudja kontrollálni a folyamatot – „itt másról van szó".

A halál mint tabu – és az érzésekről való beszéd nehézsége

  • A vendég szerint maga a halál is, és a gyász is tabu – a tabu pedig „konszenzus arról, hogy nem beszélünk erről". Szerinte ez egy cuki babona, szómágia: „mintha ha nem beszélnénk róla, nem lenne" – „én majdnem minden nap beszélek erről, és még nem haltam meg".
  • Erre hozza példaként, hogy régen a polgári szalonokban a saját temetés még beszédtéma volt – a nők megbeszélték, hol vették a „nagyon csinos gyászruhájukat" –, ami ma elképzelhetetlen.
  • Tágabb probléma, hogy érzésekről általában is rosszul beszélünk: a fiúkat ma is úgy nevelik, hogy ne mutassák ki az érzéseiket. A szakembernek ezt meg kell tanulni, és a gyászolót is fel kell készíteni arra, mit mondjon, amikor megkérdezik tőle, hogy van: a „hogy lennék?" helyett a vendég a „a helyzethez képest élem az életem" választ javasolja, mert a „jól" kimondása sem komfortos – „lehet, hogy jobban van, mint gondolnád, de az még mindig nem elég jó".

A megkönnyebbülés, amiről szégyellünk beszélni

  • A hozzátartozók gyakran éreznek megkönnyebbülést a halál bekövetkeztekor, és emiatt bűntudatot, szégyent – különösen hosszú szenvedés után.
  • A vendég szerint ezt a szakembernek előre kell megneveznie (pszichoedukáció), mert magától a kliens nem merné kimondani. A megkönnyebbülés kettős: az elhunyt már nem szenved, és a hozzátartozónak sem kell tovább látnia a szenvedését és aggódnia – „nagyon komoly lelki fáradás, lelki teher" az ápolás.

„Nem, nem örülök, de hogy van ebben egy megkönnyebbülés, hogy már nem szenved – tehát hogyha én ezt előre mondom, akkor tud hozzákapcsolódni." – Révész Renáta Liliána *

Gyerekek és a halálról való beszéd

  • A vendég szerint a gyerekeket az életre kell nevelni, ami magában foglalja a halál valóságát is: „nem tudjuk úgy nevelni a gyerekeinket, hogy körülötte nem lesz ilyen" – egy katica a Balatonban, egy kutyus az útszélén, a nagymama halála.
  • Már a mesékben is jelen van a halál – és a hamupipőke-féle feltámasztás („csipke, rózsika, aztán még föl is élednek") torzított világkép.
  • Az óvodás kor körül a gyerekek már érdeklődnek a jelenség iránt. Ha a szülő hárítja, növeli a tabut: „valami titokzatos dolog, amiről anya nem mer beszélni." Szerinte jobb lenne már iskolában is foglalkozni a témával, krízishelyzet előtt, preventíven.
  • Egy pedagógus elmondása szerint 40 éve tanít, és sosem érintette gyerekhalál – a vendég szerint ez lehetetlen: „gondolta, hogy ott semelyik gyereknek nem halt meg senki? Az lehetetlen."

A derű is belefér a gyászba

  • A vendég szerint a modern gyászban is lehet derű: a búcsúbeszédbe érdemes beépíteni az elhunyt jellemző mondását vagy kedvenc zenéjét – „lehet, hogy az egy teringettét volt, vagy bármi olyan formulát" –, ez teszi méltóvá és személyessé a temetést. A Szellem című filmet is említi, amelyben egy vidám dal szerepelt, mert az jellemezte az elhunytat.
  • Fontos üzenet a gyászolóknak: a nevetés nem töri meg a gyászt. Régen a fiatalok a gyászévén belül is mehettek mulatságba, ülhetettek, ihattak, nevettek – „nem gondolták, hogy teljesen ki kéne zárni ebből".

„Tehát nincs tiltott viselkedés." – Révész Renáta Liliána *

  • Konkrét javaslata: a gyászoló menjen el úszni, sétálni, akár gokartozni vagy dodgeballozni – „az, hogy én kicsit jól éreztem magam, az segít túlélni".
⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
  • A műsor végén szereplő „Exterde Tibor vagyok" mondathoz nem található egyértelműen helyes névalak az átirat alapján – a műsorvezető neve így bizonytalan, ezért a szövegben „a műsorvezető" megnevezést használtuk.
  • Több, szinte kizárólag torzított alakban előforduló kifejezés (pl. „leukoplasztal", „gokartozni", „dodsemezni", „amizdáskodás") valószínűleg ASR-hibás; a kontextus alapján (leukoplasztszalag, gokartozás, dodgeball, áruszádoskodás) rekonstruáltuk őket, de az eredeti szavak pontos alakja nem ellenőrizhető.
  • Az átirat eleji „Van Magyarország" (a műsor távközlési partnere) neve több helyen torz alakban szerepel, de a kontextusból egyértelműen kiolvasható.
Teljes átirat megjelenítése

[00:00:00]Arén Magyarország [zene] egyik legtöbbet idézett rádió műsora.

[00:00:02]Várja önt a stúdióban.

[00:00:07]Révész Renáta [zene] Liliána pszichológus, gyásztanácsadó.

[00:00:16]Az Aréna távközési [zene] partnere a Van Magyarország.

[00:00:20]Segítse ön is munkánkat azzal, hogy feliratkozik csatornánkra.

[00:00:25]Alottak napja jön.

[00:00:25]Egyre többet gondolunk azokra, akik már nincsenek itt.

[00:00:29]De mi a gyász?

[00:00:29]Van ennek valamilyen korrekt definíciója, vagy nincs?

[00:00:36]De többféle is van, nem is egy.

[00:00:36]Mondjuk, ha nagyon rövidet választanak, akkor a veszteségre adott reakciót nevezzük gyásznak tulajdonképpen.

[00:00:42]De mivel ez egy folyamat, ezért ugye ki kell bővítenünk ezt a tehát nem csak a reakció fontos, hanem hogy ez egy folyamat és hogy ez a folyamat végez vég mindenképpen lesz egy vége ennek a folyamatnak, és utána átveszi a helyét az emlékezés.

[00:01:00]Ühüm.

[00:01:00]Hogyha folyamat és van vége, akkor kell, hogy legyen kezdete.

[00:01:03]De hol van a gyász kezdete?

[00:01:05]Kezdete lehet a gyásznak például az, amikor tudom, hogy végstádiumú beteg van a családban, és el fog menni, előre gyászoló, pedig még itt van.

[00:01:16]Ugye a definíció elmondja, hogy a veszteségre adott reakció és amikor ugye elővételezett gyászról beszélünk, amit most ön említett, akkor elindul már a veszteség.

[00:01:25]Tehát amikor valaki nagyon beteg, vagy egy nagyon nehéz állapotban van, akkor már nem tud ugyanaz lenni, mint ami eddig volt, mert beszűkül a gondolata, mert funkciókat veszít el, és ezért már érezzük, hogy valami elveszett abból, aki nekem ő volt, és folyamatosan még veszítjük el, és aztán ugyanúgy fontos pont lesz az a pont, amikor már meg is hal.

[00:01:50]Ühüm.

[00:01:50]Egyfajta gyász van.

[00:01:50]ugyanazt tudja velem csinálni a 40 éve halott, nagyon szeretett osztálytársam, mint mondjuk a három éve halott családtagom.

[00:01:58]Az érzés elméletileg ugyanaz.

[00:02:03]Nem, vannak közös pontok a veszteségfolyamatokban.

[00:02:08]Tehát nagyon sokszor élünk át veszteségfolyamatot.

[00:02:10]Nem csak akkor, ha valaki meghal, sokféle veszteséget élünk át, és a krízish helyzeteknek is vannak köz hasonló elemei, tehát például, hogy magas stressszel jár, vagy szorongással is járhat, és az érzések is, a harag, a dű, a fájdalom, a hiányérzet, ezek nagyon sokszor más krízishetekre is jellemzők.

[00:02:32]Az pedig, hogy kit veszítünk el, ugye az is tehát a gyász mértékét befolyásolja, hogy mondjuk valaki mennyire volt közel hozzánk, milyen a kötődésünk hozzá.

[00:02:41]Tehát önmagában például a vérségi kötelik nem határozza meg, hogy mennyire mély nekem ez a gyászom.

[00:02:48]Ha formáját tekintjük, hogy hogyan halt meg, vagy hogyan veszítettük el, vagy hogyan szakadt meg a kapcsolat, az is befolyásolja egy ideig.

[00:02:57]Tehát az elejét szokta leginkább ez befolyásolni.

[00:03:01]példá, hogy hogy történt a haláleset, hogyha mondjuk hirtelen, akkor ez egy nagyobb sokkal jár, és az az elején a nag a nagyon nehéz, hogyha egy lassú folyamatot, akkor meg ott nagyon sok fájdalmas emlék lesz a halála előtt, vagy a halála körül, és akkor azt befolyásolja.

[00:03:18]De amikor már azzal kell foglalkoznunk, ami szintén kellene, hogy a definícióba valahogy belerakjuk, hogy hogy meg kell tanulnunk nélküle élni, tehát hogy ez egy alkalmazkodási folyamat.

[00:03:33]Ühüm.

[00:03:33]Mik a folyamatnak az állomásai?

[00:03:33]Az első nyilván a a fájdalom és a megdöbbenés, mégha tudtuk is, hogy ez jön.

[00:03:41]Ugye ez sem egy forma mindenkinél, úgyhogy azért nem beszélünk már szakaszokról például, mert mert a szakasz azt jelenti pszichológiailag, hogy hogy egy szakaszban van egy problematika, amit ha megoldunk, akkor megyünk tovább fejlettebb [torokköszörülés] mondjuk fejlettebben.

[00:03:59]Hát mondjuk, hogyha egy mozgás fejlődését nézzük a gyereknek, ha megtanult egyszer már ülni, akkor akkor onnantól már nem lesz neki gond.

[00:04:06]Ha megtanult felállni, akkor az már többé nem gond, de a gyászban nem ez van.

[00:04:10]Bőven lehet, hogy visszatérnek gondolatok, érzések, hangulatok, tehát nem haladjuk meg egyik szakaszból a másikba, ezért nevezhetnénk fázisoknak, de az sem teljesen pontos.

[00:04:21]Sokkal pontosabb, hogyha a reakciókra, a tünetekre reagálunk, hogy éppen mi az a gondolat, mi az az érzés, mi az a viselkedéses helyzet, ami most nehezíti a gyászfolyamatot, vagy magát a a mindennapjait a gyászolónak.

[00:04:38]Szóval azt, ha már így a időben nézzük, akkor mondjuk, amikor megtörténik a veszteség, tehát mondjuk valaki meghal, akkor ott az elején szinte mindig van egy sok.

[00:04:50]Akkor is, hogyha valószínűsíthető volt, hogy ez be fog következni, akkor is, amikor ténylegesen megtörténik, azért az nekünk legtöbbször nehéz.

[00:05:01]Ha pedig tényleg hirtelen, balesetben, vagy bármilyen hirtelen módon, akkor pedig egy nagyon magas stresszelyzet áll elő.

[00:05:08]És akkor ez az, ami egy ideig lecseng, ez sokszor például azt is hozza, hogy lefagynak az érzéseink.

[00:05:12]És ez nagyon furcsa, hogy valaki elveszítettem valaki nagyon fontosat fel se tudom fogni, de nem érzek most semmit.

[00:05:21]Tehát nagyon kellene, hogy fájön, gondolja sok szégyelni magát, hogy miért nem érzek én semmit, amikor ilyen borzasztó dolog történ.

[00:05:29]Ilyen érzéketlen vagyok.

[00:05:29]És ezért fontos például ezekben a krízis folyamatokban a pszichoedukáció, tehát hogy a szakember, a segítő az elmondja ezt, hogy hogy ilyenkor ez szokott történni, és ezért ez teljesen oké.

[00:05:42]Hát mint egy validálom, elfogadhatóvá is teszem, és és azt is mondom, hogy ez teljesen érthető és leírt jelenség, ami ő vele van.

[00:05:50]Tehát, hogy nem kell, hogy rosszul érezze magát tőle.

[00:05:55]Ez teljesen érthető az idegrendszer működéséből is, hogy tulajdonképpen van egy ilyen lefagyottság, és akkor a sok után egy idő után jön egy csomó minden, de ugye azért is sokszor hasonló az embereknél, hogy mi van az elején, mert például az ügyeket intézni kell, és az sokszor szintén azt hozza, hogy háttérbe kell helyezni az érzelmeink a mindennapokban, vagy az ezzel való foglalkozást, mert konkrét ügyeket elő kell szedni, a papírokat és hagyatéki ügyek satöbbi satöbbi.

[00:06:26]És ez egy daráló határidőre megy minden.

[00:06:28]És az ember úgy van vele, hogy hát csináljuk, mert most nekem ez a legfontosabb feladatom.

[00:06:34]És örül is egy kicsit, [nevetés] hogy nem kell arra gondolni, aki vagy arra, aki elment.

[00:06:39]Hát ez is elég fájdalmas.

[00:06:39]Tehát ugye a hivatalokban is már mondjuk néhainak nevezik, és akkor az olyan szíven üti az embert, hogy hogy nekem még nem néha, én nekem én még én még szinte fel se fogom, hogy hogy ő ő nem lesz.

[00:06:52]Tehát hogy kell ennek telnie az időnek, amíg én igazából fel tudom fogni, hogy hogy hogy nem csak valahova elutazott, hogy majd egyszer visszatér, hanem hanem én soha nem fogom tudni már se hívni, se beszélni vele, se találkozni.

[00:07:12]Amikor valaki meghal, akkor a krízis az mindenképpen előáll.

[00:07:16]De és ezt én honnan ismerem föl, hogy én most egy krízisállapotban vagyok, és szükségem van a segítségre, amikor én csak azt érzem, hogy ez fáj, vagy lefagytam, vagy nem olyan vagyok, mint máskor.

[00:07:28]De miért lennék olyan, mint máskor?

[00:07:30]Máskor nem halt meg senki.

[00:07:33]hogy ugye azt mondtam az elején, hogy a kötődés mértéke határozza meg.

[00:07:35]Tehát hogyha nem volt kötődés, akkor valjában nincs veszteség élélmény.

[00:07:39]Ha viszont volt kötődés és nincs reakció, akkor az egy el az egy prolongált gyász, tehát hogy az egy az a hát ezt nem akarok nem akarok bántót mondani [nevetés] a pszichológiailag.

[00:07:58]Ezek nagyon furcsa fogalmak, hogy ugye úgy hívjuk, hogy abnormális, de ez ugye nagyon rosszul hangzik, de hogy nem a normál menet, [torokköszörülés] Igen.

[00:08:05]Nem a közap, hanem a szakmai értelemben.

[00:08:07]Ugye ez krónikus, vagy hát ez egy ez egy olyan gyász, ami nem a normál meg mederben zajlik, hanem ez egy tagadás.

[00:08:15]Ennek a tagadásnak egy formája, hogy én most nem reagálok.

[00:08:21][torokköszörülés] Kell elkezdeni irányítani az embernek a saját gyászát, vagy hagyni kell, had menjen?

[00:08:29]Az nem elég.

[00:08:29]Az nem elég.

[00:08:31]A hagy menjen.

[00:08:31]Az nem elég.

[00:08:34]Azért nem, mert a mind a gondolatokkal, mind az érzésekkel kell foglalkoznunk, ugyanúgy, ahogy egy sebel.

[00:08:46]Szóval nagyon gyakran beszél a pszichológia egy ilyen sebhasonlattól a krízisekkel kapcsolatban.

[00:08:51]Tehát, hogyha egy nagy mély vágott sebünk van, például özvegyek nagyon gyakran szokták azt mondani, hogy hogy olyan érzés, mintogyha levágták volna a karomat, vagy valami nagyon fontos teszrészemtől kellett volna elbúcsúznom.

[00:09:06]Tehát hogyha egy ilyen típusú műtétre gondolunk, annak a gyógyulása sem úgy történik, hogy mostantól nem foglalkozom vele.

[00:09:14]Majd úgy begyó, hanem majd úgy begyógyul.

[00:09:16]Tehát ezzel a sebbel biztosan kell, hogy foglalkozzunk.

[00:09:18]ki kell tisztítani, cserélni kell a kötést.

[00:09:23]Ugyanez van egy ilyen krízishelyzetben is, hogy hogy kell kell egy kicsit a gondolataimat is kell irányítani.

[00:09:29]Kell, hogy például az elején pont azért, mert nagyon le vagyunk sújtva és nagyon fáj, hogy valakitől el kell búcsunk, nagyon szomorúak is vagyunk, vagy esetleg nagyon dühösek, ilyenkor az ezzel kapcsolatos érzések jönnek elő inkább.

[00:09:47]Tehát a fájdalmas élmények például, és ezre erre direkt kell majd foglalkoznunk, hogy előjöjjenek azok az élmények is, amik kedvesek voltak, amik amik amik vidítottak, amik jók voltak a vele való viszonyban.

[00:10:01]Tehát erre külön kell erőt fordítanunk.

[00:10:05]Ez a gyászmunka például, hogy bizonyos energiká energiákat bele kell ebbe bizony fektetnünk, vagy hogy nincs kedvem kimozdulni, nincs kedvem semmit csinálni.

[00:10:15]Nincs [torokköszörülés] is értelme már így az életnek, hogy ő nincs például, de hogy nagyon sokáig, hónapokig nincs kedve emberek közé se menni a gyászolóknak, és azért ez ért érezhet, hogy ez így nem lesz jó.

[00:10:24]Tehát, hogy ezt egy kicsit nösz, tehát tulajdonképpen az én munkámban van egy ilyen noszogatás is, hogy a az éppen aktuális folyamatok ellen egy kicsit próbáljam meg őt őt noszogatni, hogy hogy mást tegyen, mint ami ami most éppen adódik.

[00:10:40]Tehát, hogy a csak úgy hagyom, az nem biztos, hogy a feldolgozás felé fog mutatni.

[00:10:48]A gyászmunka kifejezésben benne van a munka, vagyis ez egy akaratlagos vállalt, elképzelt és végrehajtott tevékenység.

[00:10:57]Van a gyászmunkának hagyománya a a magyar családokban?

[00:10:59]Tehát szoktuk ezt csinálni magunktól, vagy már nem csináljuk magunktól?

[00:11:07]Ugye sajnos ahogy a ritusok mögötti hiedelmek, vagy akár maga a vallásosság is egyre inkább változott és és egyre kevesebben tartják, pláne a ritusai részét is.

[00:11:24]Ezért egy idő után már nem is értik az emberek bizonyos ritusokat, hogy az miért volt.

[00:11:28]Márpedig, ha nem értem, akkor ugye úgy teljesen érthetetlen, hogy miért mit miért csinálunk.

[00:11:32]Igen.

[00:11:32]És akkor egyre inkább kihagyták azokat a hagyományos cselekvéseket, szokásokat, amik segítettek.

[00:11:40]Igazából nem is magát a gyászfolyamatot, hanem ott a halál körül már nagyon sok minden olyasmi volt, ami így tulajdonképpen egy jó mederbe kezdte el terelni a a családot, hogy hogyha én mindent megtettem, tehát az elrendezés, mint fogalom, az nagyon kulcsfogalma tulajdonképpen a gyásznak.

[00:11:59]És ma már ezt nekem mindig magyaráznom kell, hogy az, hogy hogy a testet felkészítették, megfürdették, felöltöztették, ott még egyébként sok minden ki kis szokás is volt, amit megtettek, aztán siratták, virrasztottak.

[00:12:15]Ugye ez azt jelenti, hogy ötön nagyon intenzíven megélték a fájdalmat, és nagyon sokat gondolkodtak.

[00:12:24]Ugye egy pár nap virrasztás alatt volt idő gondolkodni, hogy hogy is volt ez.

[00:12:28]Tehát már elindult ez a bizonyos munka, és amikor jött a temetés, az már végképp az volt, hogy akkor ott egy díszes módon kikísérjük, átadjuk, megtesszük, ugye megtörténik a rituális búcsúzás, elrendezett módon elrendeztük az ő testét, itt egy megfelelő helyen, megfelelő módon.

[00:12:48]És akkor utána még jött a tor.

[00:12:51]A tor már például ugye a a temetés az egy elválasztó ritus.

[00:12:57]A tor pedig egy távolító.

[00:12:59]Ma már az emberek nem is értik, miért kéne tort tartani, meg hogy minek.

[00:13:04]A tornak az volt például az egyik fontos funkciója, hogy ott már hátrább hagytuk ezt a nagy fájdalmat, amit eddig tettünk, napokig sirattuk, a temetés is még fájdalmas volt, hanem ott már előre.

[00:13:17]olyannyira, hogy mondjuk azt mondták a a néprajzosoknak a az adatközlők, ugye a régi emberek, hogy hogy már nem illet sírni, amikor a temetésről mentünk a torra.

[00:13:32]Tehát, hogy egyszerűen addig kellett nagyon intenzíven megélni.

[00:13:35]És a tor azt jelenti, hogy már azok, akik ismerték őt, mi vagyunk itt az élők, az ő gyászolói, mi már előrefelé nézünk az élet felé.

[00:13:45]Már az élettel kell foglalkozni.

[00:13:47]élettel, együtt vagyunk, ugye ez már erről szólt, hogy együtt vagyunk, beszélgetünk és már leraktuk egy leraktunk egy csomó mindent, de persze emlékezhettek rá, tehát előkerülhetett az ő kedvenc nótája.

[00:14:01]Szóval a mai ember nem érti, hogy miért miért táncoltak meg énekeltek, mert volt amikor hosszú ide volt, amikor napokig tartott egy ilyen tud mint amikor a temetésen is húzta a cigányt volt, amikor a temetésen is táncoltak.

[00:14:12]Így is van.

[00:14:12]az, hogy ez már másról szó, hogy azt mondom, hogy hogy annak ez volt a funkciója, hogy valahogy hozzákapcsolódunk, vagy akár örülünk annak, hogy vége már az összenvedéseinek, vagy hogy jó helyen van.

[00:14:28]Ugye a a korai keresztények azt gondolták is, hogy örülni kell, mert ő már jó helyen van.

[00:14:32]Igen, ahova igyekszünk mi is, ő már ott van.

[00:14:34]Jó, ez ez most nekünk nagyon nehéz.

[00:14:37]Pláne akinek nincs ilyen hite például, annak még nehezebb.

[00:14:41]Na jó, szóval csak azt akartam mondani, hogy ez már nagyon meg megyazott, ugye a mai embernek ezek nincsenek.

[00:14:47]Tehát hogy ő amikor elindul a temetésen, most már sok idő eltelik, például a a halálesemény, tehát a gyászesemény, a halál időpontja és a temetés között, és hogy az nem segíti, hanem nehezíti.

[00:15:00]Nem találkozunk a testtel.

[00:15:00]Tipikusan a kórházban halnak meg az emberek, onnan egy automatizmus viszi el őket oda, ahogyan mi rendelkeztünk, vagy a Hvasztóba, vagy a hullaházba.

[00:15:10]Örkény István írja, talán amikor meglátta az apját a hullaházba, a karján lógó leukoplasztal, akkor arra gondolt, hogy tulajdonképpen a legjobb lenne, amit tehet, hogyha ő maga is mellé fekszik.

[00:15:24]Tehát ilyen állapotba tud kerülni az ember.

[00:15:25]De nem találkozunk a testtel.

[00:15:27]Akkor hogyan lehet megélni az elengedését?

[00:15:30]Később ugye ez a nehézben egyébként ez azért is nehéz, mert akik mondjuk ott tudnak lenni a szeretteik halálakkor, akkor egy nagyon fontos tapasztalat történik olyankor, hogy én látom, hogy kiszállt, mondjuk is ugye kiszállt belőle a lélek.

[00:15:49]Tehát, hogy azt tapasztalom meg, hogy az a test az nagyon hasonlít arra, akit én ismertem, de valahogy már nem ő.

[00:15:57]És ez a valahogy már nem ő, hiszen ő most már meghalt, az később egy nagyon fontos bizonyosságán válik, mert az, aki akinek csak közlik, hogy meghalt a hozzátartozója, annak nagyon nehéz ezt felfogni, hogy hogy aki eddig volt, az hogyhogy nincs többé.

[00:16:15]És amikor mondjuk egy, ahogy mondta is, mondjuk egy egy hullaházban látni azt a testet, az a legtöbbször rettenetesen megrázó, mígnem, amikor valaki éppen meghalt, akkor még nem annyira megrázon.

[00:16:28]Nincs változás még, ugye, de mégis látjuk, hogy valahogy már nem ő.

[00:16:35]És ez az a kis különbség, mert ugye percek alatt nem lesz nagy különbség, nem azonnal lesz bomlás, meg romlás, de az valahogy mégis egyértelműtvé teszi, ami amivel szembe kell majd nézni, hogy ő már nem él, hogy ebben a testben ő már nincs benne.

[00:16:54]Az idő gyógyítja, vagy ránk törhet bármikor a gyás évekkel később is.

[00:17:00]Ugye ahogy beszéltünk a sebhas hasonlatról, tehát a gyász folyamatában azt nem tudjuk, tehát nem tudjuk, nincs olyan technika, amikor így valahogy így zanzás gyorsan megtesszük, és akkor elmúlik.

[00:17:12]olyan nincs, mint ahogy a sebgyógyulásnál is hiába vannak nagyon új technikák már mégis csak van a a sejtek idejében, hogy hogyan tudnak ők igazából regenerálódni, hogyan tudják azt a sebet összeenni, összeragasztani, újraegyesíteni.

[00:17:31]Tehát, hogy kell az idő is, meg ez a megtett munka is.

[00:17:36]Ez pedig, hogy mondjuk később mondjuk elérzékenyülünk, az nem azt jelenti, hogy a gyász nem zárult le, hiszen bármikor elérzékenyülhetünk bármin.

[00:17:45]Tehát mondjuk egy az, hogy később is valahogy valami megérint abból, amire gondoltam, az teljesen oké, de de egy idő, de hogy ennek a krízisfolyamatnak záró határidőn belül kell zárulnia, az azt jelenti, hogy én már tudok tudomásul vettem azt, hogy ő nem él.

[00:18:05]hogy nélkülünk, nélküle kell élnem, és hogy kialakítottam azt az életet, hogy hogyan élek nélküle.

[00:18:10]Úgy, hogy viszem tovább az ő emlékét meg a hatását, és ezt magamban tudatosítottam is.

[00:18:19]Tehát ez a ez lenne az, ami ami m mindig kérdezik, hogy mit jelent az, hogy zárult a gyász.

[00:18:24]És akkor ennek az idejét, ha nézzük, akkor a kutatások szerint három hónap a legintenzívebb időszak, amikor amikor megélik ezeket a bizonyos tüneteket, amivel jár a gyász mind kognitív szintet a gondolatok szintjén is, érzések szintén, viselkedéses szinteken is.

[00:18:42]És igazából olyan hat hónap a legtöbbször vannak ebből kivételek, de hat hónap az, ami ami ami tulajdonképpen belátható időben lényegesen kell, hogy változzon.

[00:18:54]Szóval, hogyha addig nem változik lényegesen valakinek a gyásza, akkor ő valahol megrekedt ebben a folyamatban.

[00:19:03]Akkor is igazok ezek a számok, hogyha valaki mondjuk a gyerekét veszíti el, mert a gyerek az a halála után is a képzeletünkben velünk nő.

[00:19:10]Ha mi idősödünk, tudjuk, hogy most lenne nyolcadikos, most menne gimnáziumba.

[00:19:14]Még a 90 éves édesapámról vagy édesanyámról 20 év múlva nem tudom azt elképzelni, ha hát most lenne 120 éves és mennénk horgászni.

[00:19:26]Ugye a gyermekelvesztésnél ugye a szakirodalom is azt mondja, hogy ott ott hosszabb időre van szükség.

[00:19:30]Ott ugye egy jövővesztésről is van szó, tehát hogy az minket úgy is érint, hogy hogy egy program tulajdonképpen, amikor megszületik egy gyerek, egy egy ideig mi leszünk érte felelősek, ugye törvényileg is, tehát mi vagyunk érte felelősek, mindentől meg kell óvnunk, táplálnunk kell, nevelnünk kell.

[00:19:49]Tehát, hogy ez egy fontos program 10 évekig.

[00:19:51]És hogyha ez így hirtelen megszakad, akkor egyrészt van egy nagyon hatalmas bűntudat, hogy én nem óvtam meg mindentől, hiszen ez volt a feladatom.

[00:20:03]és hogy és nagyon tud nyilván hiányozni is, tehát hogy ez egy kicsit hosszabb folyamat tulajdonképpen, de ott sem lehetetlen, hogy ez lezáruljon.

[00:20:12]Mi lehet a vége a gyermek elvesztése gyász folyamatának?

[00:20:17]Nagyon hasonló, mint a többieknél.

[00:20:19]Hogyne, hogyne, hogyne.

[00:20:19]Ugye én a Táb itt a gyerekhospace házban dolgoztam hét évig, és szülőknek tartottam gyáscsoportokat, úgyhogy mindig, amikor jön egy újabb szülő a gyászával, akkor mindig megkérdezi, és tényleg van, aki ezek után tud élni boldogan?

[00:20:33]És én tudom, mert láttam és tapasztaltam, és ezen dolgoztam, hogy ez így legyen.

[00:20:40]Igen.

[00:20:40]Ezután is lehet tovább újra felépülni és és boldogan élni.

[00:20:45]Ühüm.

[00:20:45]De ilyenkor az emberek, ha olyan korban vannak, akkor szeretnének még egy gyereket pótolni valahogy az elveszett gyereket, vagy ha nincs gyereke valakinek és úgy hal meg a gyereke, akkor azért nehéz, mert ő szeretett volna anya és apaként élni és nevelni valakit.

[00:21:02]Ha van másik gyerek, akit nevelhet, akkor nem feltétlen kell egy újabb gyerek, mert akkor én ugyanúgy apa vagyok egyébként apa vagy anya vagyok, de az is nehéz, hogy hogy mit mondjon, hogy hány gyerekem van.

[00:21:15]Tehát hogyha mondjuk volt volt három gyerekünk, de már csak kettő él, akkor hát akkor mit írjak be?

[00:21:21]Hány gyerekem van?

[00:21:23]És akkor ők azt szokták választani, hogy akkor is azt írják, hogy három, hiszen az az én gyerekem csak meghalt.

[00:21:31]Igen.

[00:21:31]Igen.

[00:21:31]Tehát, hogy én három gyerekes vagyok, abból egy ugye nem él velünk, de akkor is három gyerekem van.

[00:21:38]Tehát ugye ezek nagyon nehéz dilemmák és egyébként a csoportok ezért is jó, hogy ezeket így meg lehet vitatni.

[00:21:42]Most ki mással vitassa ezt meg?

[00:21:44]Ugye ez éppen nagyon nehéz kérdés.

[00:21:49]ö kell az embernek amiatt szégyelnie magát, mert szoktuk, hogy kit sajnálunk ilyenkor, aki meghalt és a föld alatt van, vagy a folyóban, vagy magunkat, akik nélküle kell, hogy éljünk.

[00:22:01]És az ember néha ezért szégyenkezik, hogy tulajdonképpen saját magamat sajnálom.

[00:22:07]Jó lehet, nem engem kellene sajn buta mondás, hogy jaj, mert magadat cs ez nagyon buta mondás azért, mert én mindig szoktam mondani, hogy akik hozzám jönnek, azok ugye a gyászolók.

[00:22:19]És hogy ezt nagyon fontos és majd az elején tudatosítsam velük, és ők is tudatosítsák magukban, hogy az ő fókuszában lehet, hogy az elhunyt van, de ebben a közös fel vadatban ő van a fókuszban, ő a gyászoló.

[00:22:31]Én nem az elhunyt lelkén tudok bármit is tenni, hanem vele ezzel az élő emberrel tudok foglalkozni, hogy ő ezt a nehéz terhet, amit kapott, ezt a sebet, ezt valahogy begyógyítsuk.

[00:22:46]Tehát ővele kell foglalkozni, neki fáj.

[00:22:48]Most az, hogy most a halottnak vagy a halott lelkével mi van, azt ki tudja pontosan?

[00:22:52]Senki.

[00:22:56]Hát a pap nem pontosan ő.

[00:22:58]Hát de elképzelése [nevetés] van róla.

[00:23:00]El Ja, elképzelésem nekem is van.

[00:23:00]Tehát a világ népei nagyon sok módon képzelték el a halál utáni világokat, a létezést és minden, de de ugye az, hogy konkrétan egy ember mit csinál ott, arról csak elképzeléseink lehetnek.

[00:23:17]Ez alapján, hogy ami amit én hiszek vagy gondolok, az én világképemben mi van.

[00:23:21]És ez egyébként nagyon hasznos is, hogyha van valakinek valamilyen világképe, de pontosan azért nem tudhatjuk, hogy most ő mit csinál ott és hogyan.

[00:23:30]De azt, hogy ez az élő az azzal most van, azt pontosan tudjuk, és valóban őt kell sajnálnunk.

[00:23:39]Az az oké, hogy azt gondoljuk, hogy aki meghalt, az valamiből kimarad.

[00:23:43]Tehát mi annyira a földéltel vagyunk, ugye tisztában, és annak gondoljuk mondjuk a jó részeit, és azt kívánnánk a szeretteinknek, nem?

[00:23:52]És úgy gondoljuk, hogy neki is milyen jó lenne még egy élmény, meg még ez, meg még az, de ez most ettől független, mert az élőnek kell segíteni.

[00:24:03]Élőkhöz, élőkhöz, holtok a holtakz.

[00:24:05]Hát igen.

[00:24:05]Hát igen.

[00:24:07]A gyász folyamatban a saját végességünk problémája az előtérbe kerül.

[00:24:10]Látjuk, hogy mással mi történt.

[00:24:13]Ránk fog törni újból a saját korlátozottságunk tudata.

[00:24:19]Ezzel is kell foglalkozni.

[00:24:20]Hát olyannyira, hogy mindig fontos pont a halállal való szembenézés és kiegyezés.

[00:24:29]Tehát ha valaki nem tudja elfogadni ezt a törvényszerűséget még hosszabb távon sem, akkor az a gyásza nem tud nyugvópontra jutni.

[00:24:36]És ez pedig, hogy szembenézni a halandóságunkal, az nagyon sokszor ugye növeli a halálfélelmünket.

[00:24:44]Tehát a halálfélelem az életünkben nem állandó, az hullámzó.

[00:24:46]Hogyha jön egy valaki, aki a könnyezetünk környezetünkből valakinek a haláire elér hozzánk, akkor megemelkedik.

[00:24:54]Amikor egy kit kicsit ettől távolodunk, és nem hal meg a környezetünkben senki, akkor egy kicsit csökken, nem gondolunk rá, akkor éljük az életünket, hogy majd valamikor ez aktuális lesz.

[00:25:06]Például amikor nagyon nagy hírességek halnak meg, akkor ugyanúgy megemelkedik, mert arra gondolok, hogy hát ő is egy ember volt és lámlám, vagy király volt, mondjuk ugye Erzsébet királynő, vagy egy híres popsztár, aki fiatalon meghal, akkor így hirtelen megüt minket, hogy ú hát ő is egy ember volt és mi is meghalhatunk.

[00:25:25]Szóval ezzel foglalkozni is kell, mert nagyon sokszor például az alvás problémák azok ebből is fakadnak, hogy akkor a halál és az alvás az sokszor egy ilyen analóg volt már akár a régi időkben is.

[00:25:40]Tehát, hogy mi lesz, ha én nem ébredek fel ebből az ember a hajnalban fölébred arra és ráébred, hogy atya úren, a világ véges.

[00:25:47]És ezt ott egy tömben látja maga előtt.

[00:25:49]Tehát ez hát a este azért fél, hogy mi lesz, ha reggel nem ébredek fel, és ezért nem ismernek elaludni, mert akkor hátha én ki tudnám ezt küszöbölni, hogy hogy nem ne hogy hogy valahogy valahogy kicselezni a halált, hogy erről nagyon sok mese is szól.

[00:26:05]Szóval, hogy egyszerűen a az alvázzavar mögött sokszor ez van, és azt érdemes is kifürkészni szakemberként, hogy önmagában a maga stressz, ami jellemzi a gyászt, vagy és a halálfélelem is benne van, és akkor a halálról mindenképpen kell beszélni.

[00:26:21]Ugye az előbb már beszéltünk a különböző hiedelmekről, vagy hogy a különböző népek hogyan látják, vagy különböző vallásos elképzelések hogyan vannak.

[00:26:30]Tehát ezekről nagyon fontos beszélnünk.

[00:26:31]Ugye a halálfélelemnek az egyik aspektusa az az ismeretlentől való félelem.

[00:26:38]És hát azt például ezzel tudjuk csökkenteni, ha elkezdünk foglalkozni ezzel.

[00:26:43]Például egy nagyon híres pszichoterapeutának, aki egy népszerű író, magyarul Yalomnak hívjuk, bár nyilván a amerikai szerzetet nem is így ejti, de mivel nagyon sok könyve van, tehát így ismerjük és így nem, tehát hogy őnek van egy könyve, aminek az az al címe, hogy a haláltól való rettegés, legyőzés, az a címe a kőnek, hogy szemben a nappal.

[00:27:06]Tehát ez olyan olyan embereknek is szól, akik mondjuk nem vallásosak, és nem a vallásban tudnak majd megnyugodni, hanem egyébként egzisztenciálisan is el lehet rendezni magunkban, hogy igen, az élet véges, az enyém is, meg az övé is az volt.

[00:27:24]Szóval ez nagyon fontos lesz, hogy ezt így elrendezzük és elfogadjuk.

[00:27:26]Az elrendezettséget azt úgy is lehet érteni, hogy az ember a maga dolgait, a pénzügyeit, mindent megpróbál rendben tartani.

[00:27:35]ír végakaratot, hogy tudja ez nagyon nagyon fontos lenne.

[00:27:41]Ez is a szembenézés, hogy én tudomásul veszem, hogy ez a következő pillanatban is megtörténhet, amíg nem gondolok ebbe bele, hanem majd valamikor az egyfajta hárítás is.

[00:27:50]Amikor én tényleg ugye a Poaro Agata Kriszti könyvekben mindig volt végrendet, vagy azzal volt valami zűr, ellopták, átírták, nincs meg.

[00:28:00]Nem volt ovásárlás polgári családban olyan nem volt, hogy nem volt végrendelet.

[00:28:06]És nem csak a a vagyon miatt, hanem nagyon sokszor ilyen személyes emlékek vagy személyes tárgyakat is el elrendeztek, hogy kié legyen a malahitasztak.

[00:28:16]Ugye a temetni veszélyesben az elő is kerül.

[00:28:22]Tehát hogy én például amikor önkénteseket képeztünk a hospiceban, akkor akkor volt is egy ilyen feladat, hogy ők készítsék el.

[00:28:28]Tehát aki ilyen helyen akar dolgozni, annak tényleg elrendezettnek kell lennie a viszonyának, és készítsék csak el.

[00:28:35]Nem feltétlen az ingatlan, mert azt ugye a törvény is rendezi, hogy ki örököl és hogyan.

[00:28:41]Ha én azt szeretném megváltoztatni, akkor persze a végakaratomban azt is megtehetem, de sokkal inkább például, hogy a gyűrűim azt azt tudom, hogy melyik barátnőm szeretné, vagy a horgászfelszerelésem, vagy tudom azt, hogy az autóm kinek lenne hasznosabb vagy jobb.

[00:28:55]Szóval, hogy egy kicsit érdemes ezt így végiggondolni, és egész más lesz utána, hogyha én ezt megtettem.

[00:29:05]Mit csináljunk az elhunyt tárgyaival?

[00:29:08]Azok pontosan annyi, mint a miénk, mert az egy másik élet volt.

[00:29:11]Mindene ott van, és az ember egy ideig kerülgeti, de kell a hely, tudja, hogy kellene vele valamit kezdeni, és olyan félve nyúl hozzá.

[00:29:23]Attól is fél, hogy mit talál, meg attól is fél, hogy miféle emlékeket robbant fel benne az a talált valami.

[00:29:28]Gyorsan legyünk a végén, vagy hagyjuk egy ideig?

[00:29:35]Hát a régiek azok a temetésig megtették.

[00:29:40]Most ez nagyon ne, tehát az emberek valahogy úgy érzik, hogy az olyan tiszteletlenség, hogyha én megválok az ő dolgaitól.

[00:29:46]Pedig erről nincs szó.

[00:29:48]És azt kell mondanom, hogy ha később, tehát hogyha halasztjuk ezt hónapokkal későbbre is, akkor se lesz könnyebb.

[00:29:56]Nem tud könnyű lenni ez.

[00:29:59]És azért érdemes minél hamarabb, mert ez is egy ritus, ami arról szól, hogy én tudomásul veszem, hogy ő ezt már nem veszi fel.

[00:30:07]Neki már erre nincs szüksége.

[00:30:10]Tehát e égessem el a testvérem szerelmes leveleit, amiket kapott meg amit írt.

[00:30:15]Nem nekem szól [torokköszörülés] semmi közöm hozzá.

[00:30:16]És miért őrizné meg?

[00:30:20]Hát mert a testvérem én volt, és az ember azt gondolja, hogy ez neki biztos fontos lenne, de tudja, hogy ő már nincs.

[00:30:25]Tehát neki már nem fontos.

[00:30:27]nem lehet olyan fontos, mint neki volt.

[00:30:29]Ez a fontos, ez a kulcsa ennek, hogy hogy nagyon sokszor egyébként a skandinávoknál lett is egy ilyen új mozgalom, amikor az idősek elkezdik a saját dolgaikat válogatni, mert ők is tudják, hogy még nekem sem olyan fontos, mint ami 20 éve fontos volt, ugye?

[00:30:45]Tehát megtartok valami mondjuk a levelet, és akkor rájövök mondjuk 20-30 év, hogy na h már nem, már nekem se fontos.

[00:30:53]Hát az, aki nem szólt, aki nem én például a az szüleim levelezését azt megőrizte, mert az nekem is fontos, de lehet, hogy a testvére ilyen kapcsolati levelezése az egy olyan intim, az nem biztos, hogy önnek fontos, de a tárgyaknál is így van ez, hogy a régiek úgy csinálták ezt, hogy amit mi is használunk, tehát használati eszköz és övé volt, azt mi is használjuk, tehát be berakjuk a mi dolgaink közé, és tényleg használni fogjuk, és megemlékezünk róla, amikor használjuk, hogy ez az övé volt, és egy kicsit gondolunk rá, ami esetleg emléktárgy, tehát valahogy sűríti a vele való emlékeket, az órája szokott ilyen lenni például, vagy mondom, az ékszere egy-egy ilyen ilyen tárgy is lehet, ami nagyon hozzákapcsolódik, és a többitől viszont tényleg meg kell válni, de az, hogy hogy válunk meg, az számít.

[00:31:48]Kirakjuk az utcára, amy el a nem nem számít.

[00:31:52]régen aamizdáskodásnak hívták, és odaadták a szegényeknek, és ugye ez egy kicsit egy ilyen áldozat is volt a az elhunyt lelkér, meg jó jó tevés, ugye, jótéd az, hogy a valakit támogatok ezzel.

[00:32:05]Ugye manapság például nagyon nehéz ruháktól megszabadulni, mert most már olyan olcsón is lehet ruhát venni, hogy szinte mindenki meg tudja magának venni, amire szüksége van.

[00:32:16]Tehát például az öltönyöktől, nagyon drága ingektől nagyon nehéz, mert aki rászoruló, az mit csináljon egy nagyon márkás, ingelés mondjuk öltönnyel, tehát hogy az [torokköszörülés] ő életének nem része esetleg ugye ehhez.

[00:32:34]Tehát, hogy bizonyos dolgokat el tudunk odaadni, meg tudjuk találni a helyét, bizonyosakat meg egyszerűen meg kell tőle válni.

[00:32:41]Hát például egy alsóneműet, azokat nem biztos, hogy odaadnánk bárkinek, vagy szívesen elfogadna valaki.

[00:32:50]Manapság működnek a különböző közösségi oldalak, rég elhunyt ismerőseim születésnapjáról értesítenek, mert már nincs, aki kérje a törlést.

[00:33:04]Mit gondol ezekről a jelenségekről?

[00:33:04]Jó, hogy ez van, hiszen eszembe jut, de nem akartam, hogy eszembe jusson, mert én már úgy voltam vele, hogy ezen túl vagyok.

[00:33:11]De amikor megint földobja és letiltani a halott ismerősömet, ahhoz meg nincsen szívem.

[00:33:18]Hát ezt értem.

[00:33:18]Szóval mindenki most hallja, azt próbálja meg megkeresni.

[00:33:22]Például az egyik ilyen nagy mondhatom a nevét, tehát a a Facebookon például ott ott meg tudjuk mi határozni, hogy ki legyen az halálom esetén, aki erről rendelkezik.

[00:33:35]Úgyhogy érdemes egy fiatal ismerőst megadni, aki nagy valószínűséggel esetleg tovább él, mint én.

[00:33:41]Ez azért izgalmas, mert ő kap erről egy értesítést.

[00:33:43]És amikor én ezt megtettem, akkor egy nagyon jó barátom teljesen megijedt, hogy én most halni készülök.

[00:33:49]És akkor én mondtam, hogy így így konkrétan nem készülök, de igen, hát tulajdonképpen készülünk, ahogy mondjuk egy végrendeletet megteszünk.

[00:33:56]Tehát hogy erről mi magunk is gondoskodhatnánk, hogy ne legyen nehéz az el az itt maradottaknak.

[00:34:04]Tehát a a végrendelet ezt azt is szabályozta sokszor például, hogy hol melyik temetőben szeretnék nyugodni.

[00:34:12]Manapság ez sokszor nehéz, hogy ott, ahol született, a szüle is írjánál, ahol esetleg éltek, ahol a gyerekei vannak.

[00:34:19]Tehát ez egy nagy dilemma, és hogyha többen vannak a családban, akkor sokszor vita is van ebből, hogy hol legyen.

[00:34:23]Még nem, hogyha az elhunyt mondjuk erről is rendelkezne, akkor általában tudjuk, hogy ez nagyon fontos és hogy megtartsuk az ő végiakaratát.

[00:34:32]Szátért könnyítenénk az itt maradottaknak a sorsát, ha ezt elrendeznék.

[00:34:38]Vagy például a bankszámla.

[00:34:41]A bankszámláról is lehet rendelkezni, hogy halálom esetén ki az, aki kezelje.

[00:34:46]És ez nagyon fontos lenne, mert jelenleg zárolással rákerül.

[00:34:49]És hogyha egy családban mondjuk az hal meg, akinél mondjuk aki nevén leginkább volt mondjuk egy bankszámla, vagy ő rendezte általában a pénzügyeket, akkor ott áll a család, mondjuk a megtakarítás rajta ragad addig, amíg el nem rendőződik ugye a hagyaték, ami itthon sok-sok hónap van, amikor egy év is.

[00:35:08]Ühüm.

[00:35:08]Ö a kliensei, akik úgy érzik, hogy bajban vannak, általában mit mondanak?

[00:35:14]Meg tudják fogalmazni, hogy mi az a baj, amivel megkeresik a pszichológust, a gyásztanácsadót?

[00:35:23]Ühüm.

[00:35:25]Tanácstalanok, tehát nem tudják, hogy ez egy nagyon nehéz folyamat, de nem tudják, mit kell csinálni.

[00:35:30]Tehát, hogy nem tudjuk, hogy a gyászban mit is kell csinálni.

[00:35:34]Tehát azt mondják, hogy egyrészt meg van amikor van aki úgy jön, hogy nagyon hamar a gyászeset után, hogy ő nagyon rosszul érzi magát és nem akar így maradni.

[00:35:46]De bocsánat, a rosszul lét az fizikai rosszul lét, tehát fáj a gyomra, izzad.

[00:35:51]De hogyne.

[00:35:51]Hát rettentő rémisztő ez az állapot, hogy én hogy semmi másra nem tudok gondolni, és érzem ezt a rettenetes fájdalmat.

[00:35:59]Tehát nagyon nagy stressz, folyamatos stressz.

[00:36:01]Nincs étvágyam, nem akarok semmit csinálni, nem tudok semmi másra gondolni.

[00:36:07]Értelhetesen félelmetes ez.

[00:36:07]Igen.

[00:36:07]És azért nehéz, hogyha azt mondjuk, hogy egy év a gyálszolamat, mert akkor ő ettől megérik, ebben fogok így egy évig lenni, az kibírhatatlan.

[00:36:18]És szerencsére nem így van.

[00:36:18]Tehát ez egy ez egy ilyen csökkenő folyamat, ahogy mondtuk, hogy a három hónap a legnehezebb.

[00:36:24]hat az már nagyon lényegesen változik, és az egy évfordulókon ott még egy kicsit ugye újra előkerül, de de hogy nem egy év, tehát nem egy évig ugyanebben a vagyunk, mint az első napokban.

[00:36:37]Tehát egyrészt a tanácstalanság, akkor van aki úgy jön, hogy megpróbálja maga egy pár hónapig, de úgy érzi, hogy nem halad ebben.

[00:36:45]Tehát sokféle van, aki már előrejön.

[00:36:47]Tehát ugye az elővételezett gyászban már ő ott is érzi, hogy teljesen tanástalan, mit mondjon, mit csináljon, van gyereke, azt se szeretné, ha neki nehéz lenne.

[00:36:57]Tehát nagyon sok ok miatt jönnek már az emberek.

[00:37:01]Ezért is fontos, hogy erről beszéljünk, hogy van ebben segítség.

[00:37:03]És azt is érdemes tudatosítani, hogy mivel ez egy krízisvenciós foglalkozás vagy beavatkozás, van amikor egy egy ilyen beszélgetés is el tudja indítani, hogy most akkor merre induljon valaki, és lehet, hogy nem is kell több, mert ő elindult, esetleg megbeszéltük a nehézségeket, vagy átbeszéltük, hogy mit kell majd csinálni, és akkor azt a szépen pontról pontra meg tudja valósítani.

[00:37:29]Van, aki ilyen gondozásszerűen jön.

[00:37:31]Én hozzám általában két hetette járnak a a gyászolók, pont azért, mert kicsit így megbeszéljük a következő két hónap vagy két hétben, hogy mi az, amit érdemes megtenni, megírni, foglalkozni vele, és élik az életüket, és nem hétről hétre történik ilyen lényegesebb változás.

[00:37:53]Üüm, és amikor ők maguk úgy érzik, hogy már nem szorít annyira, akkor van vége a krízis intervenciónak.

[00:38:03]Hát vagy mondhatja azt a pszichológus, hogy tulajdonképpen én azt látom magán és magában mondja, hogy én vagyok a szakember, ezt valószínűleg én jobban tudom, hogy nincs itt semmi baj most már ez a normális.

[00:38:11]E te ez így szokott lenni mindig.

[00:38:13]Menjen tovább.

[00:38:16]Hát amiben én dolgozom, az a kzeling.

[00:38:18][torokköszörülés] Az ugye tanácsadásnak folytatottuk magyarra.

[00:38:19]Tehát az egy ez egy tárgyalásos folyamat.

[00:38:22]Tehát, hogy én elmondom szakmainak, hogy én hogy látom, és megkérdezem őt.

[00:38:27]De egyébként ez egy van egy ilyen levezető szakasz is, hogy amikor már sok mindent megtettünk, és én is úgy érzem, hogy már lényegesen változott, és már nagyon a végén tartó, akkor mondom is, hogy mi lenne, ha most három hét múlva találkoznak, nézzük meg, vagy négy hét múlva.

[00:38:42]És ő is érzi, hogy hát el tudod tesztelni nélkülem is már.

[00:38:47]És akkor én azt mondom, hogy szerintem akkor itt most már mindent megtettünk.

[00:38:51]Azzal szoktam őket esetleg biztatni, hogy nincsenek kitva tőlem.

[00:38:53]Tehát, hogy én most úgy látom, hogy ezt le tudtuk zárni, de ha úgy érzi, hogy valamit még megkérdezne, vagy megbeszélne, akkor bármikor jöhet.

[00:39:02]És akkor a legtöbben nem kell, hogy jöjjenek.

[00:39:04]És akkor mindig azt mondják így visszanézve, hogy hát ők nem gondolták volna, hogy az ennyi idő alatt ez így le tud zárolni.

[00:39:11]Szóval mindenki valahogy többnek, hosszabbnak érzi.

[00:39:15]egyébként az elején meg szoktam kérdezni, hogyha hozzám jönnek, hogy mennyi időt ad magának.

[00:39:22]És ezek nagyon szomorúak ezek a válaszok, mert van aki nagyon keveset, két heted, ugye ilyen ilyen prompt csináljuk meg.

[00:39:28]Van, aki meg nagyon hosszút.

[00:39:31]Szóval nagyon ritkán találják el az emberek, hogy mennyi lesz.

[00:39:36]Függ a személyiségtől, hogy mennyi.

[00:39:39]Tehát a kőkemény baltás favágó az hamarabb szokott végezni, mint a hárfaművész.

[00:39:46]hölgy, vagy ugye a a kötődést már említettük, tehát hogy a kötődésben ki hogy van, mennyire tud leválni valakiről, aki neki fontos volt.

[00:39:54]Tehát hogyha túlszoros, vagy eddig is nehéz volt a kötődés és az elválás, vagy leválás neki, akkor valószínűleg itt is gond lesz.

[00:40:01]kontroll, mert ugye itt itt itt a kontroll [nevetés] nem fog segíteni, és hogy akinek ilyen, aki szereti a szoros kontrollt tartani, annak ez nagyon nehéz helyzet, mert itt másról van szó.

[00:40:13]Nem mi vagyunk itt, akik kontrollálni tudjuk, és a saját folyamatainkat sem tudjuk olyan pontosan kontrollálni, mint ő szeretné.

[00:40:23]Tehát, hogy vannak olyan személyiség vonások, amik nehezíthetik ezt a folyamatot.

[00:40:30]tudnak az emberek beszélni a gyászról, a halálról?

[00:40:34]Nyilván akik egy pszichológushoz elmennek, azok azért mennek, mert beszélni akarnak róla, de általában jól tudunk erről beszélni?

[00:40:42]Tehát a saját érzéseinket jól el tudjuk mondani, vagy azt tudjuk mondani, hogy nagyon fáj.

[00:40:47]Hát maga a halál is, meg a gyász is tabu.

[00:40:52]És a tabu miatt nem tudunk róla beszélni, mert a tabu az egy konszenzus, hogy nem beszélünk erről, hogy tiltott beszélni róla.

[00:41:01]Tehát hogyha valaki felhozza, hogy hát miért ti hogy szeretnétek, ha eltemetnétek?

[00:41:05]Régen egy polgári szalonban ez egy topik volt.

[00:41:09]Erről beszélgettünk, hogy na és ti hogy és vagy hol vetted azt a ruhát?

[00:41:12]Ugye nők megbeszélték, hogy az ő nagyon csinos gyászruháját hol vette.

[00:41:17]Hát ezt majd nem tudjuk elképzelni.

[00:41:19]Azt mondjuk, hogy jaj, erről ne beszéljünk.

[00:41:21]Ezt jelenti.

[00:41:23]Ezt jelenti, hogy erről ne beszéljünk.

[00:41:25]Hát ez majd ráér meg meg olyan furcsán is nézzenek valakire, ha ezt így felhozná.

[00:41:29]Tehát a tabu ezt jelenti, hogy az szükséges kerülni és ez konszenzus.

[00:41:33]A halál is mintha mintogyha ha nem beszélnék róla, nem lenne.

[00:41:40]Ugye ez ilyen cuki híd, egy ilyen, egy ilyen babona tulajdonképpen, hogy mi van ak, hogyha nem beszélünk, szómágia.

[00:41:50]De hát ugye én majdnem minden nap beszélek erről, és még nem haltam meg, szóval nem nem ettől hal meg az ember.

[00:41:59]Szóval, hogy [torokköszörülés] a az érzések az egy másik kérdés, arról általánosabban is, nem másik másfajta érzésekről sem tudunk igazán jól beszélni.

[00:42:07]Az is mintha egy ilyen konszenzus lenne, hogy ez túlím.

[00:42:13]Ugye még a fiúkat még mindig na nagyon így neveljik, hogy akkor ők érzésekről ne nagyon beszéljenek, ne mutassák ki.

[00:42:20]Szóval ez még mindig nehéz írsz.

[00:42:22]Igen.

[00:42:22]Szóval, hogy ez még mindig nehéz.

[00:42:24]De de úgy a szakembernél meg ugye ezt meg is kell tanulni, hogy erről tudjon beszélni, mert hát itt itt itt lesz ennek helye, hogy erről tudjunk, hogy hogy legyen módunk, hogy nagyon sokszor ezt így gyakoroljuk is, hogy mondjuk egy gyászoló, ha megkérdezik, hogy hogy van, mit mondjon, ami neki komfortos.

[00:42:43]Hát hogy lennék?

[00:42:43]Könyörgöm, hát erről van szó.

[00:42:48]De azt se jó mondani, mert az meg egy ilyen negatív szuggeszió.

[00:42:49]Tehát, hogy azt is mondhatjuk, hogy hát a helyzethez képest élem az életem.

[00:42:53]Hát ez egy válaszm, hogy aránylag jól vagy.

[00:42:56]Tehát ugye a jólt nehéz kimondani, mert nem akarja, mert lehet, hogy jobban van, mint gondolnál, de az még mindig nem elég jó.

[00:43:04]Tehát, hogy hogy élem az életemet szerintem ahogy ahogy lehetek, ahhoz képest.

[00:43:08]Jól tehát ezek mind ezt ki kell találni, mert hogyha spontán kell, akkor nem biztos, hogy azt mondom, ami nekem igazán komfortos.

[00:43:16]Belefér a gyász érzésébe a megkönnyebbülés, amiért az ember tudja magát szégyelni.

[00:43:25]Mert hiszem, meghalt, aki meghalt, de az ember közben azt gondolja, hogy jobb már neki így, mert két évig ipari körülmények között volt valamilyen egészségügyi intézményben, aminél rosszabbat nem tudunk elképzelni senkinek.

[00:43:36]De közben szégyeljük magunkat, hogy miért Igen, ez nagyon gyakori.

[00:43:39]Ugye a szakember ezt tudja is, hogy ez van.

[00:43:41]És és ahogy beszéltem az elején, hogy a pszichóedukáció az ezt jelenti, hogy én elmondom neki egy kicsit, hogy mi mit kell tudni arról a helyzetről, amiben ő van.

[00:43:55]És hogy nagyon sokszor, ha mondjuk valaki ápolja például a a hozzátartozóját, ott is van egyfajta megkönnyebbülés.

[00:44:03]De miért?

[00:44:03]Mert rettentő fájdalmas nézni a másiknak a szenvedését vagy a kiszolgáltatottságát.

[00:44:11]Ez egy nagyon komoly lelki fáradás, lelki teher.

[00:44:13]És hogy az megszűnik azzal, hogy az ő szenvedése már nincs többé.

[00:44:19]Tehát dupla megkönnyebbülés, hogy ő már nem szenved, az is jó.

[00:44:21]És én sem, nekem sem kell folyton aggódni, meg látni az ő szenvedését.

[00:44:29]Tehát és ha én ezt mondom, hogy ez lehet megkönnyebbölülés és hogy ez érthető, akkor szoktak hozzá tudni kapcsolódni.

[00:44:36]Magától ilyet nem mondana, amit ön is mondott, mert szégyenli, hogy úristennek én én kvázi örülök, hogy ő meghagy.

[00:44:40]Nem, nem örülök, de hogy van ebben egy megkönnyebbülés, hogy már nem szenved, tehát hogyha én ezt előre mondom, akkor tud hozzákapcsolódni.

[00:44:49]Úgyhogy amikor én tanítok mondjuk szakembereket erre a témára, akkor ezt mindig mondom, hogy ezért kell nekem előre mondani, hogy ő ehhez tudjon kapcsolni.

[00:44:58]Igen, én is ilyet érzek.

[00:45:00]Igen, én is velem is történt már ilyen.

[00:45:02]Én is ezt gondoltam.

[00:45:05]Üüm gyerekeinknek, akik még éppen hogy csak elkezdtek élni.

[00:45:07]Beszéljünk a arról, hogy ennek egyszer vége lesz, hiszen látod, a nagymama is épp most halt meg.

[00:45:15]Hát vagy egy katica a Balatonban, vagy egy kutyus az útszélén, vagy cicus.

[00:45:21]Vagy szóval nagy kalamb.

[00:45:21]Szóval, hogy nem tudjuk úgy nevelni a gyerekeinket, hogy körülötte nem lesz ilyen.

[00:45:26]A meséink ugye a meséink végén, vagy már van az elején az öreg király meg élete van mindenkinek.

[00:45:34]Hát itt van például a hamupipők, csak csipke, rózsika, aztán még föl is élednek.

[00:45:39]Szóval, hogy nem tudjuk úgy csinálni, mintha ez nem lenne, és nem is lenne jó.

[00:45:43]Tehát az egy torzított világh tehát, hogy a gyerekeinket az életre kell, hogy neveljük.

[00:45:47]Ez a feladat, nem?

[00:45:49]megismertessük vele az életet, és ő fog ezzel találkozni.

[00:45:52]Szóval már olyan óvi körül érdeklőd neki is erről a jelenségről, mert valahogy már biztosan eljutott hozzájuk.

[00:45:59]Az nem jó, hogyha mi ezt hárítjuk, akkor rögtön a tabut növeljük megint, hogy valami titokzatos dolog, amiről anya nem mer beszélni.

[00:46:08]Szóval lehet erről beszélni abszolút, sőt jó is lenne, ha nem a krízish helyzetben kéne erről beszélni, hanem már lelőtte elrendeznénk a magunk módján, beszélnénk róla, ő is kérdezhetne, és akkor utána, amikor előáll a helyzet, akkor már sokkal inkább a ránk való hatásáról tudnánk erről beszélni.

[00:46:26]Szóval iskolában már jó lenne, ha lennének ilyen foglalkozások, hogy egyáltalán van ilyen.

[00:46:31]És akkor utána lehet majd arról beszélni, amikor előállt egy ilyen helyzet.

[00:46:36]Tehát iskolákban van, amikor gyerekek halnak meg.

[00:46:41]Tehát, hogy egyszer egy pedagógus mondta, hogy hát ő ő 40 éve tanít, őt ez nem érintette.

[00:46:46]És akkor így gondolkoz, hogy hogy gondolta, hogy ott semmelyik gyereknek nem halt meg senki, az lehetetlen.

[00:46:52]Tehát, hogy ez nagyon jó lenne, ha erről egyáltalán lenne szó.

[00:46:56]Sok módon lehet erről szó, és aztán utána, ha előáll egy krízis, akkor már erre tudunk alaphozni, erre a preventív foglalkozásra.

[00:47:05]A modern ember gyászába belefér valahol a derű.

[00:47:08]Mi már nem csinálunk tort, nem húzza a banda a nagypapa kedvenc nótáját.

[00:47:14]De mi lehetünk derűsek.

[00:47:16]Mondhatjuk azt, hogy óriási forma volt a nagypapa.

[00:47:18]Azt képzeljétek el, hogy amikor azt csinálta, hogy hát szerintem ez nagyon fontos.

[00:47:22]És én szoktam javasolni, hogy ha valaki akar búcsú beszédet mondani, akkor abba építse bele például a azt a a azt a bizonyos mondjuk mondását, ami ami ami őt nagyon jellemezte.

[00:47:34]Lehet, hogy az egy teringette volt, vagy bármi olyan formula.

[00:47:38]Attól például a az a nagyon méltó és nagyon személyessé tehető egy temetés.

[00:47:44]vagy a kedvenc zenéje, ugye ezt láttuk például az igazából szellem című filmen, ugye, hogy egy nagyon vidám dal volt, mert azt mondta, hogy ez jellemzi őt, tehát hogy hogyne.

[00:47:53]És később pedig nagyon fontos a gyászolóknak elmondani, hogy ő igenis nevethet, igenis, hogyha lát egy vicces jelenetet, vagy egy filmet, vagy valamitől eszébet valami, az nem töri meg a gyászt, hogy ő nevetett.

[00:48:08]Egyébként régen a fiatalok mehettek például a mulatságba is a gyászéven belül is.

[00:48:14]Nem ő volt a táncbólke töldöge, hogyha az anyukáját, de hogy nem nem mondták, hogy ne gyere.

[00:48:21]Ő ugyanúgy ülhetett, ihatott, nevetett.

[00:48:24]Tehát nem gondolták, hogy ő teljesen ki kéne ebből zárni.

[00:48:26]Így hát most sem.

[00:48:29]Tehát nincs tiltott viselkedés.

[00:48:29]Szoktam mondani mondjuk a gyászolnak, hogy menjen el úszni.

[00:48:33]Így néznek rá úszni.

[00:48:37]Hát ez milyen illetlen?

[00:48:37]Nem gyászolóként levetkőzni utó dresszbe pedig hát az egy mozgás, ami nagyon hasznos lenne a feszültsérleképpen.

[00:48:47]Én különösen szeretem az úszást, tehát azt mindig mondom is nekik, de a séta is jó, de bármi gokártozni, miért nem lehetne egy gyászoló gokátozni, amivel egyébként néha vicces, vagy a vagy dodsemezni, akkor önként nevetünk.

[00:48:57]Tehát az, hogy én kicsit jól éreztem magam, az segít túlélni.

[00:49:04]Köszönöm szépen.

[00:49:04]Az elmúlt egy órában révész Renáta Lilián a pszichológus gyásztanácsadó volt az aréna vendége.

[00:49:08]A műsor elkészítésében Szécsi Ágnes szerkesztő kollégám és Erdei Tamás főszerkesztő vett részt a beszélgetést a rádióban.

[00:49:14]Felvételről hallották.

[00:49:16]Köszönöm a figyelmet.

[00:49:16]Exterde Tibor vagyok.

[00:49:20]Az aréna távközlési partnere a Van Magyarország.