Jelen hetilap 50:41

„A hiány az, ami előre visz” Rényi Ádám az öregedésről, a generációs szakadékokról és az emberségről

közélet
Irányultság: LiberálisKötődés: Független
„A hiány az, ami előre visz” Rényi Ádám az öregedésről, a generációs szakadékokról és az emberségről
tl;dr
  • A novella jól illeszkedik a csökkenő figyelem korába, de Rényi szerint a történet maga dönti el, milyen terjedelem áll jól neki – a jó novella sűrített, nem vizezhető.
  • A kvízműsorokban a közönségigény kiszolgálása elfogadható, de Rényi határt húz: a kérdések mögött legyen valós adat vagy érték, az „üres” tartalmakat kerüli.
  • A közös kulturális élmények eltűnőben vannak; Rényi szerint buborékokban élünk, és egyre kevesebb az univerzális, mindenki által ismert pillanat.
  • Generációs szakadékot érez, és tart attól, hogy írásai meddig maradnak relevánsak, de a fiatalokkal való őszinte, nyitott párbeszédben hisz.
  • Az öregedés egyszerre hoz veszteségérzést és mélységet: „az ember minél többet él, annál több érzést megél, és ad valamifajta bölcsességet”.
  • Rényi nem tiszteletre, hanem szeretetre vágyik, és vállalja az ezzel járó kiszolgáltatottságot, mert érzelmeket csak őszinteséggel lehet kiváltani.
  • „Egymáshoz valójában a gyarlóságaink által tudunk kapcsolódni” – a tökéletesség látszata helyett a hibáinkon keresztüli kapcsolódásban hisz.
  • A gyűlöletet luxusnak tartja, ami önmagát pusztítja; düh helyett távolságtartásra és a másik ember megértésére törekszik.
  • Kulcsfogalmak: a csoda a részek összegénél több; az idő ellenségből lett megbecsült érték; a hiány motivál és előre visz.
  • Az emberség a legfontosabb: „ha úgy tudjuk befejezni, hogy kihoztuk ebből az ember dologból a maximumot, akkor mégiscsak jobb”.
Részletes összefoglaló megjelenítése

A novella mint műfaj helyzete a mai figyelemgazdaságban

A beszélgetés elején Kormos Lili azt a kérdést járja körbe, hogy a novella – amely sokáig mostohagyerek volt a szépirodalmi piacon – vajon jobb helyzetbe került-e napjainkban. Rényi Ádám szerint igen, mert a közönség türelme általánosságban csökkent: azonnali berobbanásra van szükség, hosszú cselekmény-előkészítés nélkül, különben elveszítjük a nézőt vagy olvasót.

„Szeretjük, nem szeretjük, de az egy jelenség a világban, hogy a türelmünk kevés, hogy nem adunk semminek annyi időt, hogy meggyőzzön minket, mint korábban.” – Rényi Ádám *

Ugyanakkor Rényi rámutat egy érdekes kettősségre: miközben a rövid tartalmak (TikTok, sorozatok) felé tolódik a figyelem, a nagyjátékfilmek és regények épp ellenkezőleg, egyre monumentálisabbak – három óra alatt alig találni mozifilmet. Ezt ő logikusnak tartja: vagy bemenekülünk valamibe, vagy valami elől menekülünk. Az instant világnak való ellenállás egyik formája épp a hosszú művek fogyasztása.

A szerző ugyanakkor hangsúlyozza: a történet maga adja ki, milyen terjedelem és műfaj áll jól neki. Vannak novellái, amelyeket ki lehetne bontani regénnyé, de a lényegi mondanivalójuk épp a tömörségben rejlik – egy családregényben szétcsúsznának. A jó novella olyan, mint a sűrített ital: ha vizezik, veszít az erejéből.

„Jobb az az érzés, amikor azt mondod, hogy ebbe egy regény is benne van, mint amikor azt mondod egy regényre, hogy ebből egy novella is elég lett volna.” – Rényi Ádám *

A kvízműsorok változó világa és a közös élmények eltűnése

Rényi Ádám kvízműsor-szerkesztőként is dolgozik, és a beszélgetés során részletesen kifejti, hogyan változtak meg a vetélkedőkben feltehető kérdések típusai. Kereskedelmi tévés környezetben dolgozik, ahol szerinte nem ördögtől való a közönségigények kiszolgálása – egy kereskedelmi csatornának nem feladata közszolgálati edukációs szerepet betölteni. Ugyanakkor van benne tisztelet a műfaj történelme iránt, és szerkesztőként bizonyos szint alá nem megy, bizonyos témákat nem szívesen tesz be.

A határt ott húzza meg, hogy a kérdések mögött legyen valamilyen pontos adat, érték vagy relevancia – az „üres" dolgokat nem szereti, és szerinte ezek a tévében sem mutatnak jól. A vetélkedőkben a próbák egyre nehezebbek, de az elején lehetnek könnyedebbek is, ha van bennük valamilyen „fűszer", ami kivált valamit a nézőből – mosolyt, gondolatot.

Rényi kiemeli a „nagy közös élmények" eltűnésének problémáját. Régen voltak olyan országos pillanatok – például amikor Antal József halálakor megszakították a Kacsameséket, vagy a Justin Timberlake–Janet Jackson Super Bowl-botrány –, amelyeket szinte mindenki ismert. Ma már ilyen univerzális közös élmények gyakorlatilag nincsenek.

„Élünk egy buborékban, és azt képzeljük, hogy sokan ott vannak, de ők másikban vannak. Van, akivel egyik témában vagyunk egy buborékban, de egy másikban egyáltalán nem. Ezek a nagy közös halmazok lassan eltűnnek.” – Rényi Ádám *

Példaként hozza fel a legutóbbi Super Bowl félidei show-ját, ahol Bad Bunny lépett fel – ő azt hitte, erről mindenki tud, de egy héttel később baráti beszélgetésben kiderült, hogy valakinek fogalma sem volt az egészről, még arról sem, mi az a halftime show. Ez a buborékosodás nemcsak a politikára, hanem a kultúrafogyasztás egészére jellemző.

Generációs szakadékok és az öregedés tapasztalata

A szerző őszintén beszél arról a szorongásról, amit a fiatalabb generációk életétől való eltávolodás okoz. 49 évesen úgy érzi, az előtte lévő egy-két generációval és az alatta lévő egy generációval még vannak hasonló megélései, de az igazán fiatalok – a gimnazista-húszas korosztály – életére nincs rálátása. Saját gyerekei még kicsik, így rajtuk keresztül sem lát rá erre a világra.

„Ha valamitől tartok, akkor pont ez: hogy az ember öregszik és viszi magával ezeket az előregedő dolgait, és hogy ez meddig lesz érdekes. Nincsen bénább, mint amikor egy középkorú ember megpróbál a fiatalok nyelvén beszélni – ez általában nagyon kínosra szokott sikerülni.” – Rényi Ádám *

Ugyanakkor pozitív tapasztalata, hogy középiskolákban járva, ahol írásait érettségi tételként használják, a rövid, csattanóval végződő, köznapi nyelven írt szövegei még el tudják kapni a fiatalokat is – ha nem is pontosan úgy, mint a szüleiket.

Az öregedéssel kapcsolatban Rényi összetett érzéseket fogalmaz meg: egyszerre van jelen a lemaradástól való félelem, a veszteségérzés, és annak a felismerése, hogy „már találkozik olyan tekintettel, hogy egy bácsi tükröződik vissza". Ugyanakkor az idősebbé válás ajándéka is megjelenik: minél többet él az ember, annál többet tud az életről, annál több érzést él meg, és ez ad egyfajta mélységet, talán bölcsességet.

„Az ember minél többet él, annál többet tud az életről, annál több érzést megél, annál több fajta örömet, többfajta fájdalmat, és ad valamifajta mélységet, talán bölcsességet ehhez az egészhez.” – Rényi Ádám *

A generációs megértés kapcsán Rényi szerint talán az a legcélravezetőbb, ha az ember őszintén kimondja: „én már nagyon másban vagyok, nem is feltétlenül értem azonnal azt, amiben ti mozogtok, de próbálom megérteni, próbálok nyitott maradni." A baj nem az, ha valaki nem érti a fiatalabbakat, hanem ha nem is akarja érteni őket. Ugyanakkor hisz abban, hogy a rétegek alatt az ember ugyanolyan: az alapérzések, vágyak, félelmek évezredek óta nem változnak, csak az változik, hogyan állunk hozzájuk és hogyan beszélünk róluk.

Szeretet, kiszolgáltatottság és a tökéletesség látszata

Rényi egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy „nem tiszteletre és megbecsülésre vágyom, hanem szeretetre". Kormos Lili kérdésére, hogy ez nem teszi-e nagyon kiszolgáltatottá, azt válaszolja: nem kell megijedni a kiszolgáltatottságtól. Ha valaki érzelmeket akar kiváltani, azt nem lehet anélkül, hogy a saját érzéseit is belevinné, vagy őszintén kommunikálna róluk.

„Eleinte gondoltam, hogy meglehet, de aztán rájöttem, hogy ezt nem lehet, és már nem is akarom. Fontos az, hogy amit csinálok, az jó legyen másnak. Fontosak a visszajelzések, fontos az, hogy amit én adni tudok, azt valaki szívesen kapja.” – Rényi Ádám *

A beszélgetés során előkerül a novellák egyik visszatérő gesztusa: a nagyvonalú, megengedő hozzáállás az emberi gyarlóságokhoz. Rényi szerint mindenki megpróbál tökéletesnek mutatni magát, és ezzel elvágja magát az őszinte kapcsolódásoktól – hiszen valójában senkinek sem sikerül tökéletesnek lenni, viszont mindenkit frusztrál, hogy a másiknak látszólag sikerült.

„Mélyen hiszem, hogy egymáshoz valójában a gyarlóságaink által tudunk kapcsolódni: a hibáink, a bénaságaink, a kihagyott lehetőségeinken keresztül. És hogy ehhez tudjunk iróniával, öniróniával hozzáállni, és ne csak egymás iránt, hanem önmagunk iránt is legyünk megértőek.” – Rényi Ádám *

Politika, düh és a gyűlölet luxusa

A „kávéházi beszélgetés" című novella kapcsán – ahol két hölgy találkozik, az egyik elkésik, a másik világösszeesküvést sejt mögötte – Kormos Lili a magyar belpolitikai viszonyok abszurditásáról kérdezi a szerzőt. Rényi elmondja, hogy vannak közéleti témájú írásai, mert a körülötte lévő világot akarja bemutatni, és ennek a politika is része. Ugyanakkor dühből nem szeret semmit csinálni – ezt az idősebbé válás fontos ajándékának tartja. Korábban hajlamos volt első dühből reagálni dolgokra, amit később megbánt, ma már megfontoltabb.

„Nem adom meg magamnak a gyűlölet luxusát. Az ilyen nagyon extrém negatív érzések nem azt pusztítják, aki ellen irányulnak, hanem engem.” – Rényi Ádám *

Ahelyett, hogy gyűlölködne, inkább távolságot próbál tartani, és megpróbálja elképzelni, mi történik azokkal az emberekkel, akik számára nem tetsző dolgokat művelnek. Sokszor arra jut, hogy ők maguk is boldogtalanok lehetnek, és amit másoknak ártanak, azzal maguknak is legalább annyit ártanak. Ez nem jelenti azt, hogy minden belefér – vannak dolgok, amikre azt mondja, hogy „na ez nekem nem fér bele" –, de a perspektivikusabb, árnyaltabb gondolkodást részesíti előnyben.

Kulcsfogalmak – játék a szavakkal

A beszélgetés második felében Kormos Lili egy játékra hívja Rényit: bizonyos, a novellák kapcsán eszébe jutó kifejezéseket dob fel, és arra kéri, mondja el, mit jelentenek számára.

Csoda

Rényi alapvetően földhözragadt, nem hívő ember, aki a megmagyarázhatatlan dolgokat eltartja magától. Mégis, amióta az irodalmi és színházi területre tévedt – különösen a színházban –, megélt csodákat. Számára a csoda az, amikor összeadódnak dolgok, és valami sokkal több lesz belőlük, mint azok összege.

Idő

Az idő egy ideig barát, aztán ellenséggé válik. Rényi mostanában kezdett ellenségként tekinteni rá, de amióta az ellensége, azóta jobban megbecsüli. Sokáig úgy élt, mintha az idő korlátlan lenne, és amikor rájön az ember, hogy ez nem így van, elkezdi értékelni a jó napot, a jó 10 percet is. Érdekes tapasztalata, hogy a fiatalság és az idősebb kor között nincs kellemes átmenet – „mintha öt perc telt volna el a kettő között, egyszer csak ott találod magad valahol egészen máshol".

Az élet különböző területein Rényi más-más korúnak érzi magát: kommunikációs szakemberként és tévés szerkesztőként „öreg szaki", a könyvkiadásban másfél évtizedes tapasztalata van, de szerzőként „fiatal író" – és meg is sértődik, hogy a fiatal íróknak szóló pályázatok kizárják azokat, akik idősebbek, csak íróként fiatalok.

Apaság

Rényi 39 évesen lett apa, most 9 éves a nagyobbik lánya. Az apaság az utóbbi évek egyik legfontosabb szava számára. Egyrészt megtanulta, hogy teljesen más rálátást ad az életre, eltolódnak a fontosságok. Másrészt két évvel ezelőtt elvesztette édesapját, és azóta sokat gondolkodik azon – elemzően is –, hogy ő mit, miért, hogyan csinált, mit csinál ő is úgy, mit nem. Az apaság a legfelelősségteljesebb szerep: ha elront egy novellát, azt mondják, „ez egy szar", de ha a gyereknevelésben ront el valamit, annak súlyosabb következményei vannak. Ugyanakkor „tele van töprengéssel, tipródással, önmarcangolással, és közben meg a legcsodálatosabb dolog".

Sors

A sors hasonló számára, mint Isten – nem tudja, előre el van-e rendelve, vagy a mi kezünkben van. Alapvetően azt gondolja, hogy sokkal inkább a mi kezünkben van, de az elmúlt években olyan dolgok történtek vele, amikért úgy érzi, nem tett semmit – mintha mégis lenne valaki, aki segít. Ebben a kérdésben a korral egyre bizonytalanabb.

Hiány

A hiány egyszerre a legnehezebb és a legjobb dolog. Az elvesztett emberek vagy dolgok hiánya nagyon fájdalmas, és Rényi ezek feldolgozásában nem jó – nehezen tudja letenni őket. Ugyanakkor a hiány az, ami előre visz: muszáj, hogy hiány legyen az életünkben, mert az adja a motivációt, hogy valamit még elérjünk, megcsináljunk, megvalósítsunk.

„A hiány az, ami előre visz. Muszáj, hogy hiány legyen az életünkben, mert az adja a motivációt. Szerintem egy olyan élet, amiben nincs hiány, az egy boldogtalan élet.” – Rényi Ádám *

Szabadság

A szabadság a „top érzések" egyike, de kettősség jellemzi: felelősséggel jár. Akinek megadatik a szabadság, annak kötelessége is van ezzel kapcsolatban, hiszen nem mindenkinek adatik meg. Rényi az írásban és a színházcsinálásban megélt szabadságát próbálja megosztani olyanokkal, akik nem feltétlenül élhetik ezt meg. Kormos Lili felvetésére, hogy a szabadság is olyan, mint a boldogság – pillanatokban élhető meg, és vannak területei az életnek, ahol korlátozott (például családapaként) –, Rényi egyetért, de hozzáteszi: a szabadságot egy picit hosszabban lehet megélni, mint a boldogságot. A boldogság még nehezebb ügy: várjuk valaminek a beteljesülését, és ha szerencsénk van, megéljük azt a pillanatot, de gyakran kiderül, hogy nem a beteljesülés volt a boldogság, hanem az odavezető út – amit viszont utólag már nem tudunk megélni.

Bűntudat

A bűntudat folyamatosan jelen van, de Rényi meg tud magának bocsátani. Van, amikor érzi, hogy „ezt nem kellett volna így", vagy „mi lett volna, ha", de nem szereti kínozni és utálni magát – egy idő után megpróbálja letenni ezeket az érzéseket.

Emberség

Rényi szerint ez a legfontosabb. Azt tartja a leglényegesebbnek, hogy egymással hogyan bánunk, hogyan kapcsolódunk, milyen érzéseket adunk és keltünk másban. Alapelve: aki nem szereti, ha bántják, az ne bántson mást se. Az igazán jó élményeink saját magunkról mindig olyanok, amikor emberségesek tudtunk lenni. Azokat szeretjük, akik emberségesek velünk.

„Nem tudjuk, mennyi időnk van, nem tudjuk, mikor van vége. Ha úgy tudjuk bármikor befejezni, hogy olyan a mérleg, hogy kihoztuk ebből az ember dologból a maximumot, akkor azért mégiscsak jobb.” – Rényi Ádám *

Kormos Lili kérdésére, hogy ha az emberséges cselekedetnek van egy önző oldala is – jól esik tőle jobb embernek érezni magunkat –, az vajon érvényteleníti-e a jótett értékét, Rényi azt válaszolja: nem baj, ha az ember jól érzi magát attól, hogy kedves. Az inkább baj, ha valaki letudja a kedvességet egy utalással. A jótékonykodás nem valami helyett van, hanem része egy olyan szemléletnek, hogy a szűkebb és tágabb környezetünkkel jól bánunk. Ha másnak is jó, és nekünk is jó, azzal nincs semmi baj.

⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
  • Nincs ilyen szakasz.
Teljes átirat megjelenítése

[00:00:00]Szeretettel köszöntöm a jelen csatornájának valamennyi kedves nézőjét, illetve a jelen podcastjának minden kedves hallgatóját.

[00:00:05]Én Kormos Lili vagyok.

[00:00:07]Mielőtt mai vendégünket bemutatnám, arra kérem önöket, hogy iratkozzanak fel a YouTube csatornánkra, kövessenek minket a Facebook és az Instagram felületeinken, a podcast adásainkat pedig megtalálják a Spotify-on.

[00:00:20]Mai beszélgetőtársam Rényi Ádám lesz.

[00:00:22]Szia Ádám!

[00:00:23]Szia!

[00:00:23]Köszönöm, hogy itt lehetek.

[00:00:25]Ak mi köszönjük, hogy elfogadtad a meghívást.

[00:00:27]akinek most jelent meg negyedik novellás kötete, vagyis hát a műfajmegjelölés felnőtt mesék, ahogy ezt már megszokhattuk, a várólista, és ezzel a kötettel 120-ra nőtt, ha jól számoltam, a kötetben publikált novelláit száma, és az jutt eszembe, hogy lett volna idő, amikor azzal kezdem ezt a beszélgetést, hogy 19-re lapot húztál, mert a novella nagyon sokáig egy kicsit ilyen mostoha gyerek volt a szépirodalom piacán.

[00:01:02]Senki nem olvas novellás köteteket, nagyon nehezen vették rá magukat a kiadók, hogy kiadják.

[00:01:09]Most már inkább onnan közelíteném meg a kérdést, hogy neked dolgozik-e az idő, és a műfajnak dolgozik-e az idő, amikor tényleg már nem is annyira soroz filmekben, hanem sorozatokban gondolkodunk, amikor még egy terjedelmesebb kisregénnyi regénnyi irodalmi mű is, úgy van fejezetekre bontva, hogy szinte érzed, hogy hogy lehetne azt valamelyik streaming platformon ezt az adott epizódot lezárni, akkor mondjuk mondjuk jobb helyzetbe kerültek-e a novellák, mint mint mondjuk mikor az osztálytalálkozó megjelent.

[00:01:45]Én azt gondolom, hogy igen.

[00:01:45]Tehát, hogy ez egy, hogy mondjam, szeretjük, nem szeretjük, de az egy jelenség a világban, hogy a hogy a türelmünk az az kevés, hogy nem nem adunk semminek annyi időt, hogy meggyőzzön minket, mint korábban.

[00:02:04]Tehát azonnal azonnal kell berobbanni.

[00:02:07]Ugye ma már a filmek, a sorozatok mindent úgy úgy csinálnak meg, hogy nincsen hosszú előkészítése a cselekménynek.

[00:02:16]Mert különben elveszíti a a nézőt.

[00:02:16]És és hát talán az olvasásnál azért ez nem ennyire gyorsan alakul.

[00:02:23]Tehát azért azért nyilván nyilván azért azért az emberek továbbra is olvasnak regényeket és és hosszabb műveket, de de valószínű, hogy hogy azért vannak, akik akik akikre ez az olvasásban is hat, és azoknak jó jól esik, hogyha egy ha egy történet nem sokkal hosszabb, mint egy TikTok videó.

[00:02:47]De közben meg ugye a másik oldalon meg azt látni, hogy aki viszont nem sorozatra hogy bármilyen rövidebb műfajra adja a fejét hanem mondjuk nagy játékfilmben gondolkodik, de akár nézhetjük a szép irodalom felől is a regények egy részét, az viszont kifejezetten monumentálisban gondolkodik.

[00:03:07]Tehát most ha beülsz moziba nagy játékfilmre, kis túlzással három óra alatt nem találsz filmet, ezt te hogy látod?

[00:03:13]ezt a egymásnak, két egymásnak feszülőhelyzetet, hogy egyrészt nem tudunk hova rövidülni és tömörülni, másrészt meg ami viszont elkészül, az az maratoni hosszúságú lesz.

[00:03:23]Hát ez tulajdonképpen azért logikus, mert ugye vagy tehát, hogy vagy valami bemenekülünk, vagy valami elől menekülünk.

[00:03:29]Ö, tehát hogy hogy hogy hogy tulajdonképpen normális az, hogyha hogy úgy próbálunk ennek a ennek az instant világnak ellenállni, hogyha akkor is hosszú filmet nézünk, és akkor is hosszú regényciklusokat olvasunk.

[00:03:43]Tehát, hogy ez biztos, hogy hogy így is, tehát hogy a az ellenkezője is működik, de azt mondom csak, hogy sokaknál egyszerűen a ez a figyelem figyelemhiány vagy a vagy türelmetlenség adja azt, hogy hogy De nem mindenkinél persze, és az jól is van, hogy nem mindenkinél, de egyébként nem az van, hogy a hogy a történet adja ki, hogy mi az a terjedelem és mi az a műfaj, ami jól áll neki, hogy például ebben is vannak olyan történetek, amiket persze ki lehetne bontani még két-300 oldalba is akár, de közben meg vannak olyan történetek, amik igazából szétesnének, hogyha tehát például van a a nagybácsiról szóló novellád, amiről azt gondolom, hogy persze meg lehetne írni családregénynek, de igazából a lényege az az pont erre a novellára van összpontosítva, és és mondjuk lehet, hogy egy családregény ben már szétcsúszna.

[00:04:45]Az a lényegi mondanivaló, ami benne van.

[00:04:49]Igen.

[00:04:49]Hát én én én én én hiszek ebben a műságban ez az igazság.

[00:04:51]Igen.

[00:04:51]Azt gondolom, hogy hogy hogyha ha az embernek sikerül, akkor akkor el tud mondani elég komoly dolgokat néhány oldalon is.

[00:05:05]És és valóban olyan, mint amikor nem tudom, vizezed a az italt, hogy hogy ha ha vizezed, akkor akkor nem lesz olyan.

[00:05:15]Tehát akkor akkor úgy veszít az izéből.

[00:05:18]És jobb az az érzés, amikor azt mondod, hogy hogy ebbe egy regény is benne van, mint amikor azt mondod egy regényre, hogy ezér egy novella ennyi elég lett volna belőle.

[00:05:28]Ugy, mint a sózás.

[00:05:28]Utólag még még lehet, de már kivenni belőle nem fogsz.

[00:05:33]A te titulusaid között amellett, hogy novellaszerző vagy, ugye nem csak novelles köteteid jelentek meg, hanem jelent meg könyved Szirtes Tamásról, jelent meg a Madácszínházról.

[00:05:45]ö futnak hozzád kapcsolódó színdarabok jelenleg is a színházban, illetve vagy még kommunikációs szakember és dolgozó könyvkiadásban is.

[00:05:56]És számomra erre az interjúra készülve derült ki, hogy te egyrészt nagy quízműsorrajongó vagy, másrészt dolgozol is quízműsor szerkesztőjeként.

[00:06:09]És nekem valahogy úgy ért össze ez a kettő, egy interjúban mesélsz arról, hogy megváltoztak a feltehető kérdések típusai, mondjuk nem tudom a 20-30 évvel ezelőtti időszakhoz képest, és hogy mondjuk egy opera vonatkozású kérdést ma már nem lehet úgy feltenni, mint ahogy mondjuk egy 80-as évekbeli vetélkedőben fellehetett.

[00:06:30]És azon kezdtem el ennek kapcsán gondolkodni, hogy te, aki ebben a kérdésben sok irányból érintett, vagy hogy látod, hogy meddig lehet elmenni azzal, hogy bármilyen piaci szegst leköveti vagy kiszolgálja a közönségigényeket és mondjuk hol lenne az, ahol azt mondod, hogy ebben már mondjuk nem lehet megalkudni, és nem lehet egy quvízműsornak, egy műveltségi vetélkedőnek mondjuk a kérdés és típusait ennél alább adni.

[00:07:04]Neet kérdezel.

[00:07:06]Egyrészt azt gondolom, ugye én elsősorban, sőt tulajdonképpen majdnem majdnem kizárólag én kereskedelmi tévés vetélkedőken vetélkedőkön dolgoztam, dolgozom.

[00:07:18]És azt gondolom, hogy egy kereskedelmi tévének nyilvánvalóan van felelőssége a tartalommal kapcsolatban, de az, hogy ő edukáljon, vagy vagy tehát, hogy közszolgálati feladatot lásson el, arról nem gondolom, hogy feladata lenne.

[00:07:35]Ezért az, hogy hogy hogy az igényeket kiszolgálja, azt nem gondolom ördögtől valónak.

[00:07:41]A a a a a a vetélkedő, a tudásalapú vetélkedőnek az jellemzője, hogy hogy az aktuális tudást kéri számon a a játékostól, és az, hogy mi az az mi az aktuális tudás, az az nagyon megváltozott.

[00:08:02]Én bennem egyszerre van ott az, hogy hogy a pusztán kereskedelmi szempontok, tehát hogy az, hogy a minél több néző legyen, minél több néző érezhesse a sajátjának, tudjon azonosulni mind a versenyzőkkel, mind labdába tudjon rúgni a kérdésekkel kapcsolatban.

[00:08:19]Ö és ugyanakkor van valamifajta, hogy is mondjam, van valami fajta tisztelet bennem a a műfaj és a műfaj történelme iránt, és ezért ezért én szerkesztőként bizonyos témákat nem szívesen teszek be, vagy bizonyos szint alá nem megyek.

[00:08:45]De de ez nem azt jelenti, hogy hogy ne lehetne hétköznapi dolgokat akár akár még bulvár dolgokat is tudni vagy vagy kérdezni.

[00:08:54]Azt gondolom, hogy hogy hogy talán ott van a ott van a határ, hogy ö hogy valamifajta nem is tudom, tehát hogy el lehessen, tehát hogy lehessen azt mondani, hogy ez ezt ez elvárható ennek az ismerete, illetve az, hogy hogy legyen mögötte vagy valami pontos adat, vagy valami érték, vagy valami relevancia, tehát hogy ilyen ilyen üres dolgokat nem annyira szeretek, de ez nem is néz ki a tévében sem jól.

[00:09:34]Hát nyilván igen.

[00:09:34]Vetkedő jellegéből adódóan azért gondolom a néző is annak tud szurkolni, vagy azzal tud együtt menni, aki népmesei fordulattal élve kiállja a próbát és és megküzd azért a Igen.

[00:09:46]Igen, de a próbák azok egyre nehezebbek.

[00:09:48]a népmesében is egyre nehezebbek a próbák, ami praktikusan azt is jelenti, hogy az elején könnyűek.

[00:09:53]Tehát, hogy az elején lehet akár szintem azt mondanom, hogy hogy bugyutasságokat is kérdezni, csak valahogy azt is az ember megpróbálja úgy formailag legyen szórakoztató, legyen benne valami, azt szoktam, hogy valami fűszer, amitől amitől úgy, úgy valami kivált az emberből, vagy mosolyog, vagy nem tudom, valami valami ott történik.

[00:10:16]Egyébként ez egy nagyon érdekes kérdés, és nemrég egy teljesen közvetlen baráti beszélgetésben is felmerült, hogy valamivel kapcsolatban elhangzott egyet az alap, és felmerült, hogy van-e még van-e még olyan nagyon kevés nagyon kevés alap van.

[00:10:31]Ugye én én én amit nagyon szerettem mindig csinálni, az az hogy hogy vetélkedőkbő betenni ilyen ilyen nagy közös élményeket.

[00:10:42]Tehát mit tudom én, volt ilyen, amikor a nem tudom, egy ilyen nagy popkulturális közös élmény, amikor a Justin Timberlake véletlenül lerántott a szuperben, hogy akkor ezt mindenki, hogy ez olyan volt, hogy ez egy vagy mit tudom én, amikor Antal József miniszterelnök meghalt, akkor hogy a kacsamesék ugye az azt megszakította a magyar televízió.

[00:11:06]Tehát vannak ilyen voltak ilyen nagy közös, ami mindenki ami úgy mindenkinek megvan.

[00:11:11]És ma már ezek a pillanatok, amik mindenkinek megvan, igazából nincsenek.

[00:11:16]Olyanok vannak, amik sokaknak még megvannak, és gondolni kell ilyenkor arra, hogy ki fogja nézni azt a műsort, és velük megvan-e ez a közös pillanat.

[00:11:27]De ilyenekből egyre egyre kevesebb van.

[00:11:29]Hát ugye abban az értelemben, ami régen volt, már már országos ismertségű tévésztárok és országos ismertségű színészek sincsenek újakm, mert ugye vannak még, de őket régről ismerjük.

[00:11:46]Igen.

[00:11:48]És már őket is van, aki nem ismeri, mert aki mert a vannak fiatalok, akik olyan, mit tudom én, nagy színészeket, vagy ismert tévésseket nem ismernek, mert ők nem tévéznek, vagy nem, vagy akkor nem tévéztek, és és ez nincs már meg.

[00:12:01]Tehát, hogy egyre kevesebb ilyen ilyen dolog van, és hát ez egyre egyre megnehezíti a vetélkedőkészítőnek a dolgát.

[00:12:14]Hát nem szólva arról, hogy a különböző ugye a half time showról jutott eszembe, hogy a amerikai fociban ez az év sporteseménye, a szuperbow, nagy döntő és ugye ott mindig eseményszámba megy a félide műsor, hogy ki fog koncertet adni.

[00:12:30]És ez pont az volt, amikor a Justin Timberlaknek és a Janet Jacksonnak volt egy közös produkciója, és hát Justin Timberlake úgy kapaszkodott bele a Janet Jackson ruhájának a m részébe, hogy azt leszakította.

[00:12:45]És ebből egyébként azt is nagyon érdekes látni, hogy akkor mekkora felháborodás lett belőle, és hogy most egyébként valamelyest takart, láthatóvá váló nőimmel megmutatása most mit jelentene, meg mit jelentett akkor.

[00:13:04]Ez is egy érdekes kérdés, de hogy a idei halfime shownak ugye szintén nagy visszhangja volt, mert hogy a Donald Trump azt mondta, hogy nem megy el megnézni, a Puerto Ricói Bunny volt a az előadó, és hát a nekem mondjuk az Instagram számolatlanul adta fel előtte is, alatta is, utána is a témába vágó videókat.

[00:13:27]Kik voltak azok az a celebritások, akik elmentek megnézni?

[00:13:32]Milyen volt a produkció?

[00:13:34]Milyen a latin-amerikai kultúrára utaló elemei voltak a műsornak?

[00:13:40]És én azt gondoltam, hogy erről így vagy úgy, de tud mindenki.

[00:13:44]És egy héttel később egy szintén egy baráti beszélgetésben került elő, hogy volt akinek fogalma sem volt róla, de de hogy arról se nagyjából, hogy ez a halftime show micsoda.

[00:13:53]Hát ilyen buborékokban élünk.

[00:13:55]Ugye ezt úgy nyilván a politikán szokták elsősorban mondani, de nem csak a politikával van így.

[00:14:02]Van egy érdeklődésünk, annak megfelelő tartalmakat fogyasztunk.

[00:14:04]Ugye a social média azt tulajdonképpen ezt úgy úgy segít is beállítani.

[00:14:08]Ö tehát hogy hogy és élünk egy egy ilyen egy ilyen buborékban, és és azt képzeljük, hogy sokan ott vannak, de ők másikban vannak és és van akivel egy van akivel egyik témában vagyunk egy buborékban, de egy másikban egyáltalán nem.

[00:14:25]Tehát, hogy azért mondom, hogy ezek a nagy közös halmazok, ezek ezek lassan eltűnnek.

[00:14:29]És ez például, hogy hat a novellaírásra?

[00:14:35]azért kérdezem, mert ugye ezeknek a történeteknek pont az a lényege, hogy egy szóval, egy félmondattal, egy egy jól elhelyezett utalással felrak komplett sorsokat, élettörténeteket, hogy azt a lakást látom, hogy azt az embert látom magam előtt, azt a napozó ágyért versengő családot az Allluzive hotelben, azt látom magam előtt, még a duzzogó kamaszlányt is, de hogy ezek a látások vagy ezek a megfejtések, hogy hogy tényleg minimálisból is értem.

[00:15:12]Ezek viszont pont egy közös halmazra kéne, hogy támaszkodjanak, nem?

[00:15:17]Hát igen, és ez is nehéz, mert olyan szempontból szerencsém van, én én 49 éves leszek nemsokára, és azt gondolom, hogy hogy hogy is mondjam, tehát az az előttem lévő egy-két generáció és az alattam lévő egy generációval még úgy ez úgy nagyjából ez vannak ilyen hasonló megéléseink, vagy vagy vagy én nek nincs is olyan megélésem, mint mondjuk a a kettővel felettem lévő generáció de vagy vagy az eggyel felettem lévő generáció, de de de az ő elmeséléseik megvannak nekem tulajdonképpen.

[00:16:06]És és ezért ezek ezeket a hangulatokat, ezeket a helyzeteket meg tudom mutatni, de például kimondottan szorongással tölte el, hogy hogy úgy az igazán fiataloknak az életére nincsen nincsen rálátásom.

[00:16:25]Az gyerekeim még viszonylag kicsik.

[00:16:28]És mondjuk ez a ez a gimnazista héves korosztály, akine akinek teljesen más élete, érdeklődése, megközelítése van, hogy hogy hogy én őket nem értem eléggé.

[00:16:43]És igazából nagy szerencsém, hogy hogy ők valamennyire azért értenek engem, legalábbis én ugye sokat járok középiskolákban, és szokták az írásaimat érettségi tételnek használni.

[00:17:00]Most elmúlt egy hétben is voltam két iskolában, és és az, hogy hogy azért valószínű, hogy hogy ezek a rövid csattanóval végződő köznapi nyelven írt szövegek, mégha nem is mindegyik, és nem is pont ugyanúgy, mint mondjuk az ő szüleiket, de hogy hogy azért el tudja őket egyikmásik még kapni.

[00:17:31]De ha valamitől tartok, akkor pont ez, hogy mondjam, hogy az ember öregszik és viszi magával ezeket a az előregedő dolgait, és hogy hogy ez meddig meddig lesz érdekes, vagy hogy tudok-e, hogy mond ugye ugye nincsen bénább, mint amikor egy mint amikor egy ilyen középkorú ember megpróbál a fiatalok nyelvén beszélni.

[00:17:56]Ez nagyon ez általában nagyon kínosra szokott sikerülni, és és ezt én nem próbálom meg, de de azért itt szóval azért itt is szóval ez ez szerzői szemmel is nehéz nehéz ügy.

[00:18:13]De egyébként mi ennek a ez nagyon érdekel, hogy mi ennek a az érzésnek a az előjele, vagy hogy írnád körül, hogy abban áll mondjuk, hogy ez egy félelem, ami abban áll, hogy nem értesz egy olyan generációt esetleg, amiben hamarosan a gyerekeid is belépnek, és őket sem fogod akkor érteni.

[00:18:33]egy lemaradástól való félelem, hogy azért ez mégis csak egy izgalmas univerzum, amiben jó lenne jobban benne lenni, vagy vagy egyfajta veszteségérzés, hogy a az számodra fontos és értékes, ha nem is elvisz, de azért kezd áthangolódni.

[00:18:53]Hát ez tulajdonképpen így mindegyütt.

[00:18:55]Nyilván van valami olyan reményem, hogyha a gyerekeim elkezdenek tínédzserek lenni, és akkor akkor általuk egy kicsit majd többet látok ebből.

[00:19:05]benne van az, hogy hogy hát az az öregedés, tehát hogy nevezzük a nevén, hogy hogy mint néhány évvel ezelőtt én még olyan fiatalnak tűntem, vagy azt gondoltam magamról, és hogy az ember úgy felismeri, hogy hogy már találkozik olyan tekintettel, hogy hogy egy bácsi tükröződik vissza, és akkor azért azt akkor azért azt úgy fel kell dolgozni lelkileg.

[00:19:36]És és hát nyilván az ember érteni akarja a saját azt a kort, azt a világot, amiben él.

[00:19:42]És és és hát ugye mivel nagyon gyorsan változik, sokkal gyorsabbak a a változások, a technológiai változások, a társadalmi változások, mint mondjuk a a mondjuk a a a szüleim generációja és az én generációm között, ezért ezért ez sokkal könnyebbő úgy úgy úgy úgy lemaradni, hogy úgy elmegy mellettünk az egész.

[00:20:07]És hát ugye a a azzal, hogy az ember idősebb lesz, úgy ki is kerül ennek a fókuszából.

[00:20:11]Tehát hogy szóval, hogy ezzel van ugyanakkor tehát, hogy nem csak negatív oldalát látom, mert mert mert az ember minél többet él, annál többet tud az életről.

[00:20:26]Ühüm.

[00:20:26]annál több érzést megél, annál több fajta örömet, többfajta fájdalmat, és ad valamifajta, nem is tudom, valamifajta mélységet, talán bölcsességet ehhez az egészhez.

[00:20:44]pont a mi nap jutott eszembe, hogy hogy lehet, hogy lehet, hogy az a legcélravezetőbb, ha mert ugye amit mondtál, hogy nincsenek kínosabb, mint mikor egy mit tudom én, egy másfél generáció távolságra lévő felnőtt próbál a tínédzserek nyelvén beszélni, meg a próbálja felvenni az egy vagyok közületek, az pláne, ráadásul az nagyon látványos is.

[00:21:10]Igen, de hogy talán ilyenkor az a legőszintébb és legcélravezetőbb, ha az ember egyszerűen azt mondja, hogy én már nagyon másban vagyok, nem is feltétlenül értem azonnal azt, amiben ti mozogtok, de próbálom megérteni, vagy próbálok nyitott maradni.

[00:21:27]Tehát talán nem is az a baj feltétlenül, ha valaki nem érti, hanem hogyha nem is akarja érni.

[00:21:31]Igen.

[00:21:34]Ugyanakkor valóban azt is gondolom, hogy a hogy a a rétegek alatt azért az ember ugyanolyan, tehát hogy ugyanúgy.

[00:21:43]Tehát az érzéseink, az alapérzéseink, a vágyaink, a félelmeink azok azok azok évezredek óta nem igazán változnak.

[00:21:49]Nem hiszem, hogy most így egy-két évtized alatt ez mélyen megváltozna.

[00:21:57]Csak csak ezek az, hogy ezekhez hogy állunk, hogy hogyan tudunk ezekről beszélni, az az valószínű, hogy az az más.

[00:22:07]Egy interjúban úgy fogalmaztál, ez egy korábbi kötetet kapcsán hangzott el, hogy nem tiszteletre és megbecsülésre vágyom, hanem szeretetre, amit egyfelől nagyban meg tudok érteni, másfelől felmerült bennem a kérdés, hogy ez nem tesz nagyon kiszolgáltatottá?

[00:22:22]Szerintem nem kell megijedni a kiszolgáltatottságtól.

[00:22:27]Szerintem a ha az ember hogy mondjam, érzelmeket akar kiváltani, akkor azt nem lehet anélkül, hogy a saját érzéseit is belevigye, vagy vagy őszintén kommunikáljon erről.

[00:22:42]Tehát nem ezt nem nem lehet ezt megúszni.

[00:22:46]Eleinte gondoltam, hogy meglehet, de de aztán rájöttem, hogy ezt nem lehet, és már nem is akarom.

[00:22:53]Tehát, hogy igen, nekem nekem fontos az, hogy amit csinálok, az az jó lesen másnak.

[00:22:59]És és és nekem fontosak a visszajelzések, fontos az, hogy hogy hogy a hogy amit én én én adni tudok, azt azt azt valaki szívesen kapja.

[00:23:15]A másik, ami az imént megütötte a fülemet, hogy említetted a korodat, és olvasva a novellákat az jutott eszembe, hogy hogy telik az idő, vannak vannak dolgok és vannak érzések, azt hiszem, amik egymással szoros összefüggésben elkezdenek szaporodni az embernek a listáján, például a veszteségek Például a veszteségek nyomántámadó hiány, vagy a veszteségek nyomántámadó bűntudat.

[00:23:51]Mennyire saját szenvetésed, szenvetéseid ezek a novellák?

[00:23:56]Két válaszom van.

[00:23:56]Az egyik, hogy egyáltalán nem, a másik meg, hogy természetesen mindegyik.

[00:24:01]Ö nyilván nem nem tehát valójában mondhatnám azt, hogy a történeteknek a 98%-a az nem az én történetem.

[00:24:14]Ugyanakkor az, hogy egy történetet én írok meg, és az én szememen keresztül mutatok meg egy valamifajta valóságot, abban én ott vagyok akkor is, hogyha hogyha ered ha eredetileg nem vagyok ott.

[00:24:27]Ö úgyhogy biztos, hogy hogy hogy mondjam, hogyha egy nem tudom, mondjuk lélektanhoz értő ember elolvassa a az írásaimat, akkor akkor van egy képe arról, hogy milyen vagyok akkor is, hogyha nem ismer.

[00:24:48]A másik, ami viszont nem a novellák felédható irányát firtatja, kérdésem, hanem a olvasók felé irányuló gesztust, hogy már a korábbi köteteid kapcsán, és most is azt éreztem, hogy van egy van egy ilyen nagyon hogy mondjam, nagyon nagy vonalú és nagyon megengedő gesztusrészedről az olvas felé, mint ami azt az üzenetet hordozzák ezek a történetek, hogy igen, egy kicsit mind elcseszettek vagyunk, mindannyiunknak megvannak a magunk mélypontjai, mindannyiunknak megvan az a pillanat az életünkben, amikor látjuk, hogy kéne, vagy hogy lehetne csinálni, aztán mégsem úgy csináljuk.

[00:25:33]És arra gondoltam, hogy mennyire mennyire nehéz ma ezt a nagyvonalúságot gyakorolni akár magunkkal, akár másokkal szemben.

[00:25:45]Nekem az a tapasztalatom, hogy mindenki megpróbál tökéletesnek lenni, tökéletesnek mutatni magát, és ezzel tulajdonképpen el is vágja magát másoktól, az őszinte kapcsolódásokat, mert mert valójában senkinek nem sikerül tökéletesnek lenni, viszont mindenkit frusztrál az, hogy a másiknak sikerült.

[00:26:05]Pedig neki se sikerült, csak azt mutatja.

[00:26:07]Én mélyen hiszem, hogy egymáshoz valójában a gyarlóságaink által tudunk kapcsolódni.

[00:26:12]a hibáink, a bénaságaink, az az elvesz, az a a kihagyott lehetőségeinken keresztül, és az, hogy ehhez ehhez tudjunk ö iróniával, öniróniával hozzáállni, és és hogy nem ne csak egymás iránt, hanem önmagunk iránt is legyünk megértőek.

[00:26:35]Ö azt hiszem, hogy nem, hogy mondjam, nem feltétlenül nem úgy ülök, nem úgy ülök le, hogy most akkor én írok egy ilyen írást.

[00:26:42]hogy ami ami ezt mutatja.

[00:26:46]De de de igazából ezt tehát azt gondolom, hogy ez egy nagyon közhelyes dolog, hogy hogy sokkal több minden köt minket össze, mint ami elválaszt, de hogy ez tényleg igaz, hát annyira tényleg a politika is egy ilyen szörnyű dolog, hogy hogy hogy kapcsolatokat tönkretesz.

[00:27:05]olyan embere kapcsolat, tehát akik akik a akik a az életük számos területén tökéletesen meg tudják érteni egymást.

[00:27:13]És és hogy szerintem, hogy mondjam, az ember az ember az hibázik, az ember téved, nem sikerül minden és és nem kell mindenben egyetérteni, és nem kell ugyanolyan lennünk, hogyha hogyha ha kicsit nem tudom, nyitottak vagyunk, elfogadjuk a másik igazságát, és meg tudunk bocsátani önmagunknak is, akkor könnyebb egy kicsit élni.

[00:27:40]tökéletes látszat fenntartásáról.

[00:27:43]Ugye van egy novella, ami egy jól megérdemelt családi nyaralás krónikáját dolgozza fel, aminek a végére mindenki összevész, és és legalábbis az apához már nem szól senki egy idő után.

[00:27:58]A és az jutt eszembe erről, hogy igen, valószínűleg ha ez a család létezik, mert pedig valószínűleg valahol létezik, akkor azért az Instagramra elkészültek a az idilli nyaralás képei a medencepartról, a koktélról, az all inclusive reggeliről és így tovább.

[00:28:17]De ha már a politikát említetted, a kávéházi beszélgetés című novella, ott két hölgy találkozik, az egyik elkésik, a másik emögött világösszesküvés sejt.

[00:28:29]És némely napokon azt gondolom, hogy a magyar belpolitikai viszonyok, és azért mondom, hogy magyar belpolitikai viszonyok, mert nyilván más országnak a napi politikai életére csekér ellátásom van, legalábbis arra a részére, ami az átlagemberek között zajlik.

[00:28:46]Szóval, hogy a Honi belpolitikai viszonyok abszurditásán tényleg csak nevetni lehet, ahogy ahogy elneveti magát az ember azon, hogy a barátnője azt gondolja, hogy vagy sírni, hogy minden igen, hogy mindenki összeesküdött a BKK ellen, hogy valaki eljusson A-ból B-be.

[00:29:03]A másik az az, hogy ezt nem lehet kiröhögni, mert ez annyira tragikus, hogy ezen ez sírnivaló ezen, vagy legalábbis mélyen el kell gondolkodni.

[00:29:17]mi mindig tudod a kinevetést, vagy legalábbis a nem is kinevetést, megmosolygást választani, vagy vagy azért neked is megvan az a pillanatod, amikor amikor inkább egy ilyen akár egy ilyen egészen váratlanul hétköznap és mégis abszolút helyzetre, és azt mondod, hogy ez már inkább sírnivaló.

[00:29:36]Mondom, hogy sírnivaló, de hogy mondjam, dűből nem szeretek semmit csinálni.

[00:29:41]Az az tulajdonképpen a a azt mondanám, hogy ez a ez a ez a tudom a bölcs bölcsé vagy vagy öreggé vagy idősebbé válásnak egy fontos ajándéka, hogy hogy hogy már nem korábban hajlamos voltam a arra, hogy hogy úgy első dű dűből csinálni dolgokat, rögtön reagálni dolgokra, amit később akár megbántam, ma már mindenben olyan megfontoltabb, vagyok, és és ez e ezeknél is, hogy úgy azt gondolom, hogy ö hogy az első reakciók azok nem mindig jó reakciók, és és jobb jobb egy kicsit úgy megszűrni dolgokat, és és a és én tehát vannak közéleti témájú írásaim, mert a körülöttünk lévő világot akarom bemutatni, és annak ez része, tehát hogy nem nem nincs nincs olyan célom, hogy ilyenek legyenek.

[00:30:41]nek, de ha ezt látom, ha ebben látok egy lehetőséget, akkor azt én megragadom.

[00:30:48]És és igazából nem tudom azt azt gondolom, hogy hogy ez egy ez is egy ilyen fura dolog, hogy amikor amikor amikor amikor ilyen típusú írásom van, abban is próbálom azt mutatni, hogy hogy tehát, hogy lehet ezen nevetni meg persze nyilván vicces, de hogy de hogy embereknek tehát hogy ugye mindenki egyrészt boldog akar lenni, másrészt válaszokat keres a kérdéseire, és és van, aki így találja meg, van, aki úgy találja meg, és az és a az egyik a másik számára mulatságos lesz, és valószínűleg fordítva is.

[00:31:34]Tehát, hogy hogy nincsen ezekkel a karakterekkel szemben nekem nem is tudom, nem haragszom, vagy nincs n tehát hogy igazából igazából, hogy mondjam, a a céljaink közösek, az eszközeink azok azok azok eltérnek.

[00:31:52]De nem az van, hogy hogy egyrészt nincs mindig hely és idő a szűrésre, másrészt, hogy anélkül, hogy a az heves indulati reakciók tetreváltását támogatnám, vagy szorgalmaznám, de hogy néha meg tényleg a dűha az, ami átlendíti az embert, vagy ami ami cselekvésre sarkalja, vagy ami azt mondja, hogy hogy nem tudom, ami azt mondhatja vele, hogy akkor innentől kiállok magamért, vagy itt mondjuk már nemet mond.

[00:32:22]Igen, az tehát nyilván tehát most ezt nem arról beszélek, nyilván van történnek a világban, az országban olyan dolgok, amikre azt mondom, hogy na ez nekem nem fér bele.

[00:32:31]De de nem adom meg magamnak a gyűlölet luxusát.

[00:32:39]Tehát, hogy hogy egyszerűen azt gondolom, hogy hogy az ilyen nagyon extrém negatív érzések azok azok azok azok nem azt pusztítják, aki ellen irányulnak, hanem engem.

[00:32:56]és megpróbálok inkább valamifajta távolságot tartani, és megpróbálok megpróbálom elképzelni, hogy azokkal az emberekkel vajon mi történik.

[00:33:06]Sokszor azt gondolom például, hogy olyan emberek, akik akik mondjuk a világban vagy az országban nekünk hát nem tetsző dolgokat művelnek, többségükben boldogtalan emberek lehetnek.

[00:33:20]És és azt gondolom, hogy hogy amiket esetleg ők ártanak nekünk vagy másoknak, azok szóval, hogy maguknak is legalább annyit ártanak.

[00:33:33]Tehát ők ők is valami, tehát hogy nem nem látom a boldogságot rajtuk.

[00:33:39]Ühüm.

[00:33:41]Tehát nem is iílem őket.

[00:33:43]Hát nyilván de ez egy tehát ez már egy ilyen perspektivikusabb árnyaltabb gondolkodás, egy nagyon egy nagyon jelenidejű vagy vagy gyarlóeri perspektívából.

[00:33:54]Meg meg azt mondod erre, hogy hát nem vagy kisegítve azzal, hogy hogy neki sincs jó napja, amikor mondjuk egy csomó gyűlölet meg rajtad csattam.

[00:34:05]Igen, igen.

[00:34:05]De hát nem tudom, megpróbál az ember.

[00:34:08]Tehát ugye nyilván ez is fontos fontos tanulás, hogy nem szerethet mindenki, és nem kell elvárni, hogy hogy minden.

[00:34:21]Tehát nekem nagyon fontos a szeretet, de nem mindenkinek a szeretete kell ahhoz, hogy hogy úgy hogy úgy, úgy rendben legyek.

[00:34:30]Azt találtam ki, hogy a beszélgetés egy pontján játszunk egy kicsit, merthogy vannak bizonyos kifejezések, amik nagyon konkrétan eszembe jutottak egy-egy novella kapcsán, és arra gondoltam, hogy feldobom neked ezeket a kifejezéseket, és mondd el, hogy mit gondolsz róluk.

[00:34:50]Nem feltétlenül nekem megfejtened.

[00:34:50]Van ahol elég explicit, hogy melyik novellához tartozik, de hogy de hogy neked ezek mit jelentenek.

[00:34:57]Az egyik ilyen a csoda.

[00:35:02]Érdekes ez, mert egyrészt nagyon földhöz ragadt ember vagyok.

[00:35:07]Nem vagyok hívő és és általában, hogyha valami számomra megmagyarázhatatlan dolog történik, akkor azt én egyszerűen úgy eltartom magamtól.

[00:35:21]Ugyanakkor ugyanakkor amióta hogy mondjam, erre a erre az irodalmi meg színházi területre tévedtem, és különösen a színháznál ott azt hiszem, hogy hogy én láttam már csodákat, én már megéltem csodákat, tehát hogy létezik ebben az én racionális világomban is csoda, amikor amikor összeadódnak dolgok, és valami sokkal több lesz belőlük, mint ami azoknak az összege.

[00:35:56]Nekem az a csoda.

[00:36:00]Idő.

[00:36:01]Az idő az egy az idő egy ideig a barátunk, és utána az ellenségünké válik.

[00:36:08]És és én mostanában kezdtem már ellenségként tekinteni rá.

[00:36:17]Ugyanakkor amióta az ellenségem, azóta jobban megbecsülöm.

[00:36:22]Tehát az ember egy én én nagyon sokáig, talán túl sokáig is az én én arra készültem, hogy hogy az idő az korlátlan.

[00:36:30]Tehát hogy az az bármeddig bármeddig van időnk.

[00:36:33]És amikor rájön az ember, hogy ez nem így van, akkor akkor meg elkezdi megbecsülni, elkezdi értékelni a egy jó napot, egy egy jó 10 percet is akár.

[00:36:50]Erről az jutt eszembe egyébként, hogy bizonyos emberekkel beszélgetve, és nyilván ez korkülönbség kérdése is, én mindig fiatal leszek, vagy annak fogok tűnni, és mindig azt fogják mondani, hogy fiatal vagy van még időd, és ezt annyira könnyű elhinni, hogy hát nyilván az ő perspektívájából igen, de közben meg nem, hogy van az a pont, ahol már nincsen.

[00:37:10]Igen.

[00:37:10]Igen.

[00:37:10]És nekem az az érdekes, hogy amíg fiatal voltam, meg már nem annyira fiatal, az az úgy úgy érzésre olyan, mintogyha egy öt perc telt volna el a kettő között.

[00:37:18]Tehát, hogy ez nem nincs nincs ilyen kellemes átmenet, hanem egyszer csak ott találod magad valahol egészen máshol.

[00:37:25]egyébként arra gondoltál, vagy szoktál gondolni, hogy az életed különböző területein hiába vagy ugyanúgy ugyanannyi idős apaként, íróként, kommunikációs szakemberként, tévés szerkesztőként satöbbi, valójában nem vagy ugyanannyi idős.

[00:37:43]Abszolút így van.

[00:37:43]Ez abszolút így van.

[00:37:44]Tehát, hogy én ilyen kommunikációs területen talán tévében is azt mondanám, hogy egy ilyen öreg szaki vagyok.

[00:37:49]Most már a könyvkiadásban is van egy jó másfél évtizednyi tapasztalatom, de de például szerzőként én én én fiatal író vagyok, meg így így meg is vagyok sértődve, hogy hogy az ilyen fiatal íróknak szóló pályázatok, ösztöndíjak satöbbi, azok kizárják az olyan fiatal írókat, akik már idősebbek, csak íróként fiatalak.

[00:38:13]Lehet, hogy nem születési dátumhoz kéne szabadni.

[00:38:15]Nem, nem, hanem hogy mikor kezdtük.

[00:38:16]Igen.

[00:38:16]Tehát hogy hogy és abszolút de de ez az abban a szempontban nagyon jó, hogy ez ez az embert úgy úgy frissen tartja meg motiváltnak.

[00:38:26]Tehát hogy van van amiben lehet még teperni, lehet még úgymond bizonyítani, miközben nyilván a többit is szívesen művelem, és az egyikből járok át a másikba.

[00:38:39]A következő szó az az apaság.

[00:38:41]Azt hiszem, hogy hogy talán az egyik leg az utóbbi éveimnek a a ez ez egy nagyon fontos fontos szava.

[00:38:56]Egyrészt azért, mert mert hát ne mert mert én a nagyobbik lányom, ő kilenc éves, tehát én kilenc éve lettem apa.

[00:39:03]Ez is viszonylag késő.

[00:39:05]Tehát én majdnem 40 volt, amikor ő született.

[00:39:11]És és hogy az ember megtanulja azt, hogy hogy egy teljesen más más rálátást az életre eltolódnak a fontosságok, a nem fontosságok.

[00:39:26]Ö másrészt pedig ö ö két évvel ezelőtt vesztettem el az én az édesapámat és és és hát az ő nyilván nagyon sokat gondolok rá, meg nagyon sokat gondolok rá olyan elemzően is, hogy mit, miért, hogy csinált, mi az, amit én is úgy csinálok, mi az, amit nem úgy csinálok, hogy kell ezt jól csinálni, mi az, amit rosszul csinálok.

[00:39:50]Ö ö szóval, hogy ez ez egy és nyilván ez egy ez egy ez a legfelelősségteljesebb szerep, tehát hogy hogy itt itt ha valamit elrontunk, akkor vagy elrontok, akkor az az mások életére az.

[00:40:12]Tehát, hogyha elrontok egy novellát és megjelenik, akkor valaki elolvas azt mondja, hogy na ez egy szar.

[00:40:15]De az ha ha gyereknevelésben elront az ember valamit, akkor akkor azért annak annak súlyosabb következményei vannak.

[00:40:24]Szóval ez ez tele van töprengéssel, tipródással, önmarcangolással, és közben meg a legcsodálatosabb dolog.

[00:40:34]Tényleg.

[00:40:34]Hát ráadásul benne van az a játék szabályainak egyik igazságtalan sajátossága, hogy döntést jelen időben kell hoznod és eredményhirdetést meg később jó.

[00:40:49]Igen.

[00:40:51]M sors.

[00:40:53]Hát ugye a sors az kicsit ugyanolyan, mint a mintha azt mondanánk, hogy Isten.

[00:40:57]Tehát hogy az hogy az az előre el van-e rendelve, vagy másnak a kezében van, vagy a mi kezünkben van.

[00:41:03]Én ugye nyilván azt gondolom, hogy sokkal inkább van a mi kezünkben.

[00:41:09]Ugyanakkor ugyanakkor olyan dolgok történnek velem az elmúlt években, amiről sokszor azt érzem, hogy én nem tettem ezért, amit amit én kaptam.

[00:41:21]Tehát, hogy hogy ott van biztos, hogy mégis csak van ott valaki még, aki aki segít, vagy valahogy úgy úgy úgy úgy hogy mondjam, olyan érdekes ez, hogy miközben azt mondom, hogy nem vagyok vallásos, és tényleg nem a hagyományos étemben biztosan nem vagyok az, de ugye sokszor vannak ezek a ezek a mondataink, hogy így hozta a sors, ezt dobta a gép satöbbi.

[00:41:45]Tehát azért az a sors meg az a gép, azért az ott azot ott valahogy úgy nem tudom, ez ez egy ez egy ez egy sok mindenben az ember a korral egyre biztosabb és valamiben egyre bizonytalanabb.

[00:42:00]Ez például nekem ilyen a sorsal kapcsolatban egyre biz egyre bizonytalanabb vagyok.

[00:42:06]Hiány.

[00:42:07]A hiány az az egyik legnehezebb és legjobb dolog.

[00:42:17]Nyilván a azoknak a hiánya, akiket vagy amiket elvesztettünk, az az nagyon fájdalmas, és és én ezeknek a feldolgozásában nem is vagyok jó.

[00:42:26]Tehát én nem nehezen tudom ezeket a hiányokat félretenni, vagy letenni.

[00:42:31]Ugyanakkor a hiány az, ami ami előre visz.

[00:42:33]Tehát, hogy muszáj, hogy hiány legyen az életünkben, mert mert mert az adja a motivációt, hogy valamit még még még elérni, még megcsinálni, még még megvalósítani, még tehát, hogy ez az kell a hiány.

[00:42:50]Tehát az szerintem egy olyan élet, amiben nincs hiány, az egy boldogtalan élet.

[00:42:58]Szabadság.

[00:42:58]Hát a szabadság az azt hiszem, hogy a nem tudom a top top érzéseknek a az egyike és és nyilván ebben is van egyfajta kettősség, mert a szabadságfelősséggel is jár.

[00:43:18]Tehát amikor az ember neek megadatik azt, hogy az életének egy-egy területén vagy több területén is szabad lehet, az mégis együtt jár valamifajta felelősséggel, merthogy nem mindenkinek adatik meg a szabadság, és akinek viszont megadatik, az ennek van azzal kapcsolatban valamifajta kötelessége.

[00:43:42]Nekem ez egyébként az írásban és a színházcsinálásban például ugye ez megadatott és és azt hiszem, hogy így próbálok is próbálok is ezzel úgy élni, hogy én azt a szabadságot, amit én ebben megélhetek, azt megpróbálom megosztani olyanokkal, akik nem feltétlenül élhetik ezt meg.

[00:44:00]Az jutott eszembe, hogy a hogy vajon a szabadság is olyan dolog, mint a boldogság abban az értelemben, hogy úgy hivatkozunk rá, vagy úgy említjük, hogy van szabad ember, meg van boldog ember.

[00:44:18]És én ezzel szemben azt gondolom, hogy az ember életében vannak boldog pillanatok, amikor tényleg boldogságot él át.

[00:44:29]Ez lehet egy boldog nap.

[00:44:29]Ez tarthat egy órát, öt percet, 10 percet, egy hónapot, valamennyi időt.

[00:44:36]És ugyanez igaz a szabadságra is.

[00:44:39]Ab azzal a különbséggel, hogy vannak területei az életünknek, ahol meg lehet élni a szabadságot.

[00:44:49]De mondjuk onnantól kezdve tegyük fel egy egy családapáról beszélve már nem lesz igaz az életed minden területére, hiszen másokért is felelősséget vállalva gondolkodsz.

[00:44:59]És ez nem egy jó rossz megosztás, hanem hanem ez van, hogy lesznek területek, Igen.

[00:45:06]Ahol már nem tudsz teljes szabadsággal döntést hozni, mert az érinti az ő életét, meg az ő életét is.

[00:45:11]És felelős szülőként, apaként, társként ezeket már mind figyelembe veszed.

[00:45:17]Abszolút így gondolom.

[00:45:17]Bát szerintem a, hogy mondjam, a szabadság szabadságot egy picit lehet hosszabban megélni, mint a boldogságot.

[00:45:24]Szóval boldogság az a boldogság az az olyan, hogy hogy várja az ember valaminek a beteljesülését, hogy valami valami sikerül, valami valami ott és akkor és akkor jön egy pillanat és akkor ha szerencséd van, akkor megéled azt a pillanatot, de nem fel van, hogy nem sikerül, és aztán rájössz arra, hogy valójában nem ez a boldogság, hanem az ide ide vezető út volt.

[00:45:54]volt az, tehát amikor vártad, de akkor azt már utólag nem tudod megélni.

[00:46:00]Szóval ez ez egy a boldogság az még nehezebb ügy.

[00:46:06]Most egy egyre nehezebb jön bűntudat.

[00:46:09]Nyilván folyamatos az az folyamatos a bűntudat.

[00:46:15]Azzal együtt is, hogy hogy én meg tudok magamnak bocsátani.

[00:46:20]Ez fontos.

[00:46:20]Tehát, hogy hogy van, amikor érzem, hogy ú ezt nem nem kellett volna így, vagy vagy mi lett volna, ha de de vagy vagy adtam-e ebbe eleget.

[00:46:35]Szóval, hogy vannak nyilván ilyenek, de de de azt, hogy mondjam, szóval, hogy hogy nem nem szeretem kínozni és utálni magam.

[00:46:47]Szóval egy idő után ezeket azért úgy megpróbálom le letenni.

[00:46:52]Végére viszont megint valami, amibe amibe talán lehet kapaszkodni, sőt emberség.

[00:46:58]Hát én én szerintem ez a legfontosabb.

[00:47:00]Tehát én én egyszerűen azt gondolom, most tudom, hogy ez most nagyon ilyen nem tudom, demagóg lehet, hogy szentimentális is, de hogy hogy hogy szerintem az az a legfontosabb, hogy hogy egymással hogy bánunk, hogy hogyan kapcsolódunk, hogy milyen érzéseket adunk és keltünk másban, és és és hogy Ne, ne bántsuk egymást, hogyha nem, aki nem szereti, ha bántják, az ne bántson mást se, és én nem szeretem, ha bántanak.

[00:47:39]Úgyhogy és olyan nem tudom, olyan olyan az embernek úgy az igazán jó élményei saját magáról azok mindig olyanok, amikor emberséges tudott lenni.

[00:47:50]És szerintem ez ez ez nagyon fontos.

[00:47:52]És és és és az, hogy kiket szeretünk, abban is általában azokat szeretjük, akik akik emberségesek velünk.

[00:48:05]Úgyhogy szerintem ez ez nem tudjuk mennyi időnk van, nem tudjuk mikor van vége.

[00:48:10]Az, hogy hogyha úgy tudjuk bármikor befejezni, hogy hogy olyan a mérleg, hogy hogy olyan kihoztuk ebből az ember dologból a maximumot, akkor azért az akkor azért mégis csak jobb.

[00:48:25]egyébként te mit gondolsz arról, hogy tehát például amikor megtörténik az, hogy emberségesen viselkedünk a másikkal, és most egy nagyon demagóg vagy nagyon bagat példát fog okozni, segítesz, adsz egy adsz egy koldusnak, aki kéri, adományozol egy szervezetnek, kiállsz valami mellett, de mondjuk ez ez úgy jön, hogy az a az a szentségtelen gondolat is megfogan van közben a fejedben, hogy ezt most egy kicsit azért is csinálom, hogy én jobb ember jobban érezzem magam, hogy egy ma egy kicsit érezzem, hogy jobb ember vagyok, mint tegnap voltam, hogyha ennek van egy ilyen önző oldala is, akkor az nem ér.

[00:49:08]Vagy vagy a végkimenetele, hogy valakivel mégis csak jót tettél, hogy valakinek mégis csak hasznára voltál aznap.

[00:49:15]Igazából az számít, és nem feltétlenül az, hogy hogy milyen önző motivációd volt erre.

[00:49:23]Szerintem az nem baj, ha az ember jól érzi magát attól, hogy kedves.

[00:49:29]Az inkább baj, hogyha az ember letudja a kedvességet egy utalással.

[00:49:34]Ühüm.

[00:49:34]Tehát, hogy ez hogy ez nem szerintem mondjuk az, hogyha mondjuk nem tudom, segítünk, jótékonykodunk, az nem az nem valami helyett van.

[00:49:44]Ühüm.

[00:49:45]hanem az mondjuk része egy olyan szemléletnek, hogy hogy a szűkebb és a tágabb környezetünkkel jól bánunk és és segítünk amiben tudunk és és nyilván mindenkinek másként segítünk és és lehet, hogy valaki úgy emberséges, hogy nem nem jótékonykodik, hanem a a szűkebb környezetében van ott egy támaszként.

[00:50:12]De de én azt nem nem gondolom, hogy most önmagában azért valaki valaki rossz, mert azért mert úgy jó, hogy az neki is jól esik.

[00:50:20]Hát ez se jól.

[00:50:20]Ha másnak is jó, akkor ez se jól neki is.

[00:50:24]Köszönöm szépen Ádám, hogy eljöttél és köszönöm a beszélgetést.

[00:50:27]Önöknek köszönjük a figyelmet.

[00:50:29]Ahogy a beszélgetés elején említettem, iratkozzanak fel a különböző csatornáinkra és kövessék továbbra is figyelemmel a jelen platformjain megjelenő anyagokat.

[00:50:38]Viszontlátásra!

[00:50:38]M.