Klubrádió 56:43

Családi történet, önkritikával | Vásárhelyi Mária

interjúholokauszt1956családpropagandaközélet
Irányultság: LiberálisKötődés: Független
Családi történet, önkritikával | Vásárhelyi Mária
tl;dr
  • Vásárhelyi Mária azért írta a könyvet, mert úgy érezte, az ő generációja az utolsó, amely személyes, hiteles történeteket tud átadni a család 20. századi történetéről, különösen a holokauszt és 1956 kapcsán.
  • Vásárhelyi Miklós jóhiszemű, optimista, önkritikus és öniróniával rendelkező ember volt, aki egyenrangú partnerként kezelte gyerekeit, és a családban nem voltak tabutémák.
  • Az apai nagyszülők erősen asszimilálódni vágyó, katolikus felső középosztálybeli család voltak, míg az anyai ág ortodox zsidó háttérből lázadt.
  • Hároméves korában vitték Snagovba, apját elszakították, és csak hétévesen tért haza; a családban a várakozás és a szeretet meghatározó volt, de az iskolában kirekesztettséget élt át.
  • Nagy Imre nem volt forradalmi vezér, hanem bizonytalan, de hívő kommunista, aki a rendszer földi megvalósulásával szállt szembe; a kör tagjai rendkívül összetartóak voltak.
  • Vásárhelyi Miklós és Soros György között rövid idő alatt rokonszenv alakult ki; az alapítvány korrupciómentesen működött, bár az apa idegenkedett a kapitalizmustól.
  • Az 1989-es újratemetésen Orbán Viktor megígérte, hogy nem említi a szovjet csapatok kivonását, de mégis elmondta a „ruszkik haza” mondatot; a szervezők tartottak a szovjet reakciótól.
  • Az apát és később a lányát is súlyos propagandatámadások érték, ami megkeserítette Vásárhelyi Miklós utolsó éveit, és talán a halálához is hozzájárult.
  • Vásárhelyi Mária némileg elfogadóbb lett Magyar Péterrel kapcsolatban, különösen 1956-os beszéde miatt, de hangsúlyozza, hogy a valódi változás hosszú, fájdalmas belső folyamat.
Részletes összefoglaló megjelenítése

A könyv megírásának okai és motivációi

Vásárhelyi Mária elmondása szerint több oka is volt annak, hogy most írta meg „Akik elhitték a 20. századot” című könyvét. Részben személyes, részben aktuálpolitikai indíttatásból született a mű. 2010-ben megszűnt a munkaviszonya az MTA kommunikációelméleti kutatócsoportjában, és mivel empirikus kutatásokkal, főként közvélemény-kutatásokkal foglalkozott, világossá vált számára, hogy ilyen típusú tudományos munkára többé nem lesz lehetősége – így lett ideje a könyv megírására.

A legfontosabb motiváció azonban a családi tapasztalat volt: azt érzékelte, hogy az unokái generációja már szinte semmit sem tud a család történetéről, arról, hogy kik ők és honnan jöttek.

„Valahogy azt realizáltam a magam számára, hogy ha mi nem mondjuk el ezt a történetet, mármint az én generációm, akkor már senki nem fogja.” – Vásárhelyi Mária *

Hangsúlyozta, hogy bár történészek nyilván feldolgozzák a korszakot, a személyes történelmet, a hiteles és élő elbeszélést már csak az ő generációja tudja átadni. Bár ők már nem holokauszt-túlélők, a nagyszüleik és szüleik azok voltak, és ő még hallotta az ő személyes történeteiket. Kiemelte, hogy bár nem nevelték zsidónak, ez a motívum mégis meghatározó volt az életében. Emellett úgy érezte, hogy 1956-ról és az azt követő időkről nagyon egyoldalú narratíva él a közbeszédben, és szerette volna elmesélni a saját élményeit és azt a narratívát, amelyben felnőtt.

Vásárhelyi Miklós személyisége és értékrendje

A beszélgetés központi alakja Vásárhelyi Mária édesapja, Vásárhelyi Miklós, aki 2001-ben hunyt el, és szinte egy egész évszázadot élt végig. Már fiatalon kialakult egy olyan gondolkodásmódja, amely végigkísérte életútján. Váradi Júlia felvetése szerint Vásárhelyi Miklós alapvetően jóhiszemű, optimista, kissé naiv és minden emberben hívő személyiség volt, ami miatt gyakran került bajba.

Vásárhelyi Mária megerősítette, hogy édesapja értékrendje soha nem változott – nagyjából ugyanazok az értékek voltak fontosak számára egész életében. Ugyanakkor ezen az úton többször is eltévedt, mint ahogy szerinte mindannyian eltévedünk. Azok, akik hasonlóképpen gondolkodtak, elhitték – különösen a Rákosi-rendszer első éveiben –, hogy ez a rendszer fogja megvalósítani azokat az értékeket, amelyekben hittek. Eltelt néhány év, mire kiderült számukra, hogy ez nincs így, és szembe kellett nézniük azzal, hogy rossz ügyet szolgáltak.

„Ő amikor eltévedt, illetve nem csak ő, hanem akik hasonlóképpen gondolkodtak és hasonlóképpen jártak, tulajdonképpen elhitték, hogy az a rendszer fogja megvalósítani azokat az értékeket, amikben ő hitt.” – Vásárhelyi Mária *

Vásárhelyi Miklós rendkívül önkritikus és önreflektív ember volt, ugyanakkor öniróniával is rendelkezett, ami nagyban megkönnyítette a család életét a válságos időszakokban is. Abszolút egyenrangú partnerként tekintett a gyerekeire, és képes volt saját magán is nevetni. A családban nem voltak tabutémák – a börtönévekkel kapcsolatban is lehetett viccelődni.

„Bármivel lehetett viccelődni. Egyáltalán nem voltak olyan tabutémák… De ami velük kapcsolatos volt a szüleimmel vagy az ő környezetükkel, ott mindennel lehetett viccelődni.” – Vásárhelyi Mária *

Emellett hihetetlenül nyitott ember volt, rengeteg baráttal. A Hankóczy utcai lakásukon – és már korábban is – számtalan barát fordult meg. Vásárhelyi Mária szerint édesapja egyfajta kapaszkodó volt a környezete számára: mindenki hozzá jött elmondani a gondjait, megkérdezni a véleményét, és biztonságérzetet nyújtott. Ugyanakkor nem ő volt az egyetlen ilyen figura – Donáth Ferenc, Litván György, Táncos Gábor, Mécs Imre, Hegedűs B. András, Göncz Árpád, Bibó István is hasonló szerepet töltöttek be. Donáth Ferenc például informális vezetője volt ennek a körnek, Bibó István pedig szellemi vezető, bár nem volt társasági ember. Losonczy Géza és Szilágyi József már 1956-ban meghaltak, őket Vásárhelyi Mária inkább csak legendákból ismerte.

Vásárhelyi Miklós műveltségének alapjait a piaristáknál szerezte, ahol érettségizett. Az iskola hihetetlenül sok tudást adott, de nagyon konzervatív és szigorú volt. Vásárhelyi Mária felidézett egy történetet: amikor édesapja Ady Endrét idézte, az iskolában leteremtették, mondván, hogy Ady egy „elvadult, sötét gengszter”, hazafiatlan, nemzetellenes alkoholista. A gimnázium vége felé azonban édesapja elkezdett ismerkedni a népi írókkal, így tágult a látóköre.

Családi háttér: nagyszülők, asszimiláció és zsidó identitás

Vásárhelyi Mária mindkét szülője esetében a szülőkkel való szembefordulás, lázadás volt a jellemző. Édesanyja ortodox zsidó családban nőtt fel, és kiskorától fogva utálta az ortodox vallási szokásokat, átlátott a képmutatáson. A nagymama is a maga keretei között lázadó volt: nem volt hajlandó például kopaszra nyiratni a haját, ami miatt a nagypapa családjában nagyon utálták.

Az apai nagyszülők ezzel szemben egy nagyon asszimilálódni vágyó, felső középosztálybeli család voltak, zsidó múlttal, de katolikusok. Vásárhelyi Mária soha nem hallotta őket arról beszélni, hogy valaha zsidók voltak. A nagyapa világéletében vallástalan, racionális, szelíd ember volt. A nagymama minden vágya az volt, hogy befogadja őket a keresztény úri felső osztály, és ez hosszú ideig működött is. Vásárhelyi Mária gyerekkorában is minden nap elmentek a Dunakorzó kávéházba más idősebb úri családokkal beszélgetni – ő ott ült órákon át, halálra unta magát, és a „deal” az volt, hogy mindig rendelhetett egy indiánert.

„Ők rettenetesen ambicionálták ezt az asszimilációt.” – Vásárhelyi Mária *

A snagovi internálás és a börtönévek hatása

Vásárhelyi Mária hároméves volt, amikor a Nagy Imre és társai családjait – köztük az övéket is – elvitték a romániai Snagovba. Apját egy pillanat alatt elszakították tőlük, börtönbe került, és csak 1960-ban engedték ki. Így Vásárhelyi Mária hétéves korától rendelkezett „igazi apukával”. A családban állandóan róla beszéltek, őt várták haza, és ez teljesen természetes volt. Vásárhelyi Mária emlékszik, hogy óvodásként minden nap megkérdezte édesanyját, hogy mire hazamennek, otthon lesz-e az apu, mire az anya mindig azt válaszolta: „minden lehet”.

Amikor az apa végül kijött a börtönből, a család egy herceget várt haza, ehelyett egy lesoványodott, megtört ember érkezett, ami először ijesztő volt. Vásárhelyi Mária felidézte, hogy aznap este a szélesebb család és a még börtönben lévő barátok feleségei összegyűltek, és valahogy táncoltak a nappaliban – ma már nem tudja elképzelni, hogyan került erre sor, de akkor ez bevett szokás volt.

Egy meghatározó pillanat: amikor másnap óvodába ment, az óvónéni félrehúzta, megsimogatta a fejét, és megkérdezte, hogy volt-e nagy öröm otthon. Ez hatalmas fellélegzés volt számára, mert addig úgy érezte, súlyos titok, hogy az apukája börtönben van.

„Pontosan emlékszem a mondatra meg a mozdulatra, mert az nekem nyilván nagyon fontos volt, hogy a titkom bizonyos értelemben nyilvánossá vált.” – Vásárhelyi Mária *

A snagovi időszakról elmondta, hogy bár be voltak zárva, fegyveres őrök vigyáztak rájuk, és rabok voltak, ő mégis egy „fészekmelegben” élt. Egy hároméves gyereknek nincs másra szüksége, mint szeretetre, és őt nagyon sokan szerették. A legnagyobb jót megkapta, és ez egész életére kihatott.

Az iskolás évek azonban nehezek voltak. A Rózsadombon laktak, velük szemben egy hatalmas belügyes lakótelep épült, tele fiatal börtönőrökkel, rendőrökkel, határőrökkel, akiknek a gyerekei az osztálytársai voltak. A tanárok jelentős része is káderfeleség volt. Vásárhelyi Mária állandóan érezte a kirekesztettséget: nem szavalhatott az iskolai ünnepségeken, nem lehetett kitűnő a bizonyítványa, és nem tudott úgy öltözködni, mint az osztálytársnői, mert a szüleinek nem volt fizetése. Ez egy kislánynak nagyon fájó pont volt.

„Én igyekvő törekvő voltam, de valahogy mindig egy hajszál bekerült a levesbe, hogy én ne tartozhassak a legjobbak közé.” – Vásárhelyi Mária *

Az 1956-os forradalom, Nagy Imre és a megtorlás

Vásárhelyi Mária könyvéből egy új, árnyaltabb Nagy Imre-kép rajzolódik ki. Váradi Júlia megjegyezte, hogy Nagy Imre a forradalom kitörésekor nem lelkesedett, nem hitt bizonyos dolgokban, sőt negatívan reagált olyan helyzetekben, amikor az ember azt várta volna, hogy az események élére áll. Vásárhelyi Mária megerősítette: Nagy Imrében nagyon sok volt a bizonytalanság. A Szovjetunióban szocializálódott, nagyon fegyelmezett kommunista volt, aki már 1953-ban túllépett a saját határain, de ezt ma már nehéz elképzelni. Nagy Imre élete végéig hívő kommunista maradt – nem a kommunizmus eszméjével szállt szembe, hanem annak földi megvalósulásával.

„Ő nem volt egy forradalmi vezér.” – Vásárhelyi Mária *

Az apa a bíróság előtt két szempontot tartott szem előtt: senkire ne tegyen terhelő vallomást, és túl akarja élni. A Nagy Imre-kör tagjai hihetetlenül összetartóak és szolidárisak voltak – Vásárhelyi Mária egy nagy családnak érezte őket, és tudta, hogy rájuk bármikor számíthat. Akikről kiderült, hogy rosszul viselkedtek a tárgyaláson vagy a börtönben (beszervezték őket, jelentettek, disznóságot csináltak), azokkal megszakadt a kapcsolat.

A Soros Alapítvány és a kapcsolat Soros Györggyel

A könyv részletesen tárgyalja Vásárhelyi Miklós és Soros György kapcsolatát. Többen is – köztük Tardos Márton, Litván György és mások – javasolták Sorosnak, hogy Vásárhelyi Miklós lenne a legalkalmasabb egy magyarországi alapítvány vezetésére. 1983-ban találkoztak először Amerikában, és nagyon rövid idő alatt rokonszenv alakult ki közöttük.

Vásárhelyi Mária szerint Soros György hihetetlenül nagyvonalú mecénás volt, akinek fontos volt a nyitott társadalom és a demokrácia fejlődése. Ugyanakkor nem volt egy pöffeszkedő milliomos vagy látványosan jótékonykodó ember – nagyon önkritikus és öniróniával is rendelkező személyiség volt, aki soha nem szállt el, mindig képes volt magát kívülről látni.

Vásárhelyi Miklós viszont idegenkedett a kapitalizmustól. Vásárhelyi Mária felidézte, hogy gyerekkorában az apja mindig azt mondta: „hidd el, hogy ez a kapitalizmus ez egy nagyon rohadt dolog”. Ő maga szociáldemokrata volt, és soha nem gondolta, hogy a kapitalizmus lenne a legjobb rendszer – elfogadta, hogy ez van, de az észak-európai jóléti államok testesítették meg számára a társadalmi ideált. Ez a feszültség – hogy egy milliárdost kell képviselnie – némileg zavarta, de mivel csupa jó ügyet szolgált, a kapcsolatuk kiegyensúlyozott és jó volt.

„Soha a korrupciónak az árnya sem vetődött rá. Ezzel soha senki nem vádolta.” – Vásárhelyi Mária a Soros Alapítványról *

A családban szigorú normák uralkodtak: ahol az édesapa az elnök, ott a gyerekek nem pályáznak. Ez a polgári neveltetésből fakadt, és éles kontrasztban áll a mai világgal.

Az 1989-es újratemetés és Orbán Viktor beszéde

A könyv egyik érdekes epizódja az 1989. június 16-i újratemetés. Vásárhelyi Mária elmondta, hogy a szülei lakása volt a szervezési központ, és óriási feszültség előzte meg az eseményt. A szervezők – köztük édesapja, aki a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke volt – mindenkivel egyeztettek, így a titkosszolgálatokkal is. Amikor az apa megmutatta a beszélők listáját a katonai titkosszolgálat vezetőjének, az Orbán Viktor neve láttán azt mondta: „ez is nekünk dolgozott”. Az apa ezt nem hitte el, és soha nem beszélt róla – csak sok évvel később mondta el a családnak, és akkor is azt gondolta, hogy le akarják járatni Orbánt.

Ami a beszédet illeti: Orbán Viktor megígérte, hogy nem fogja említeni a szovjet csapatok kivonását, mert a szervezők attól tartottak, hogy ez veszélyezteti az eseményt. Ennek ellenére mégis elmondta a híres „ruszkik haza” mondatot. A szovjet csapatok kivonása egyébként már áprilisban elkezdődött, tehát eldöntött dolog volt, de senki nem lehetett biztos abban, hogy a Szovjetunió tényleg tétlenül végignézi-e a megemlékezést.

A rendszerváltás utáni megbélyegzés és hatása

A könyv legtragikusabb része a rendszerváltás utáni időszak, amikor Vásárhelyi Miklóst – és később a lányát is – súlyos propagandatámadások érték. Vásárhelyi Mária elmondta, hogy érzelmileg már túllépett ezen, nem olvas kormánypárti vagy propagandasajtót, és egy idő után eljutott egyfajta fásultságba. Megtanulta, hogyan működik a goebbelsi propaganda, és ez egyfajta védekezés is volt benne.

Az apja utolsó éveit azonban ez a hazug propaganda nagyon megkeserítette. Vásárhelyi Mária szerint ez a megbélyegzési folyamat talán a halálába is vitte, hiszen teljesen normális és jó egészségi állapotban volt.

Párhuzamok a jelennel: Magyar Péter és a politikai változás

A beszélgetés során szóba került a jelenkori politika is. Vásárhelyi Mária korábban nagyon kritikus volt Magyar Péter jelenségével kapcsolatban, de úgy tűnik, az utóbbi időben némileg elfogadóbbá vált. Különösen kiemelte Magyar Péter parlamenti beszédét 1956-ról, amit „teljesen hibátlannak” nevezett.

„Ha ő tényleg ezt gondolja, vagy ezek az ő gondolatai, akkor azt gondolom, hogy ezek tényleg már kiérlelt gondolatok.” – Vásárhelyi Mária Magyar Péterről *

Hozzátette: a beszédben az a gondolat, hogy 1956-ot nem lehet kisajátítani, hogy az mindannyiunké, és hogy a felsorolt hősök között többségben voltak az úgynevezett kommunisták – akikről azt gondolta, hogy a nevüket sem ismeri –, nagyon rendben volt. Vásárhelyi Mária hangsúlyozta, hogy ő képes a jót is meglátni, és szeretné is a jót látni, különösen mert a gyerekei is nagyon örülnek a változásnak, és ő maga is örül neki.

Ugyanakkor általánosabb érvénnyel is megfogalmazta: az emberek megváltozhatnak, de ez egy nagyon hosszú, fájdalmas folyamat, ami nem megy egyik napról a másikra. Végig kell élni a belső válságokat, az önkritikát és a szembesülést a hibákkal és tévedésekkel. Azok az emberek, akikről a könyv szól, mind ilyenek voltak – másképp látták a világot 1956 után, de ez egy folyamat volt.

„Az, hogy az ember szembeforduljon önmagával, vagy felül tudja vizsgálni a saját nézeteit és valóban mélyen önkritikus tudjon lenni önmagával, én azt gondolom, hogy ennek folyamata van.” – Vásárhelyi Mária *

A könyv fogadtatása és záró gondolatok

A könyv két hete jelent meg a beszélgetés időpontjában. Vásárhelyi Mária a kéziratot először a testvéreinek és a gyerekeinek – különösen Andris fiának – küldte el, tőlük pozitív visszajelzéseket kapott. Férje, Dés László is elolvasta, és nagyon pozitívan nyilatkozott róla, hiszen az életük jelentős része összefonódott.

Az olvasói visszajelzések alapján úgy érzi, hogy a könyv az ő generációjának nagyon fontos, bár ő eredetileg a következő generációk számára írta. Olyan dolgokról írt, a korszaknak egy olyan aspektusáról, amiről egyáltalán nem esik szó manapság. Mivel a családja – és különösen az édesapja – élete nagyon gazdag volt, sok mindent tud személyes történelemként leírni.

A beszélgetés végén Vásárhelyi Mária édesanyjáról is szólt, akit Váradi Júlia „angyalnak” nevezett. Vásárhelyi Mária megerősítette: az, hogy ők egy ilyen összetartó, szolidáris, egymást nagyon szerető család voltak, az édesanyjából fakadt.

⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
  • „Bhem dolgozók” – a szövegkörnyezet alapján valószínűleg „belügyes dolgozók” lehetett az eredeti kifejezés, de az ASR torzította.
  • „PEMre bizonyos értelemben” – a „PEMre” szó értelmezhetetlen; lehetséges, hogy „például” vagy egy rövidítés, de a kontextusból nem rekonstruálható egyértelműen.
  • „megkurcolási processzus” – a „megkurcolási” szó nem létezik; a beszélgetés alapján valószínűleg „megkülönböztetési” vagy „megbélyegzési” folyamatról van szó, de a pontos kifejezés nem azonosítható.
Teljes átirat megjelenítése

[00:00:15]Jó estét kívánok!

[00:00:15]Ez a Dobszerda Váradi Júlia vagyok.

[00:00:17]Ma Vásárhelyi Mária a vendégem.

[00:00:20]Nem először, vagy itt a Dobszerdában, talán nem is másodszor.

[00:00:25]Olyan dolog történt most, amiért azt kell, hogy mondjam, hogy én személy szerint rendkívül hálás vagyok neked, mert vetted magadnak az erőt, a bátorságot, az energiát, hogy olyasmivel ismertess meg bennünket, akiket ez nagyon érdekel, ami a 20.

[00:00:45]században számunkra a magyarázat talán sok mindenre, vagy legalábbis eligazít abban, hogy a szüleink és mi magunk, mi mindenen mentünk keresztül, és hogy hogyan jutottunk el oda, ahol ma vagyunk, vagy inkább ahol tegnap voltunk, így fogalmaznék, de majd erről is biztos fogunk beszélni.

[00:01:12]Kedves Marcsi, merthogy mi így szólítjuk, vagy én így szólítlak téged nagyon régóta.

[00:01:19]Először arra vagyok kíváncsi, hogy miért most érezted annak fontosságát.

[00:01:21]Jó, megírtad a Snagovi gyerekeket annak idején a te életed icipici korábban meghatározó élményét, amikor titeket elvittek Nagy Imre és Társai családjait Romániába, de az egy zárt része volt a te gyerekkorodnak.

[00:01:42]Most pedig az egészet megírtad, a szüleid múltját, a nagyszülőket és mindent, ami ebből következett.

[00:01:49]Miért most?

[00:01:53]Hát ennek több oka is van részben, bizonyos értelemben aktuál politikai oka.

[00:02:00]En engem 2010-ben kirúgtak a munkahelyemről, megszűnt a munkaviszonyom.

[00:02:07]Ez hol volt?

[00:02:08]Hát a a MTA kommunikáció elméleti kutató csoportjában.

[00:02:15]És mivel én ugyan szociológus vagyok, de alapvetően empirikus kutatásokkal foglalkoztam, főleg közvéleménykutatásokkal, az nyilvánvaló volt számomra, hogy nekem erre többet nem lesz lehetőségem, mármint hogy ilyen típusú tudományos kutatásokat végezzek.

[00:02:36]Tehát lett időm rá, de azért nem csak ez, vagy alapvetően nem ez motivált, hanem hanem az a tapasztalás, hogy és ezt elsősorban a a családom körében tapasztaltam, hogy tulajdonképpen az én unokáim, vagy a mi unokáink már semmit nem tudnak a családunk történetéről, arról, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk Ö, és valahogy azt realizáltam a magam számára, hogy ha mi nem mondjuk el ezt a történetet, mármint az én generációm, akkor már senki nem fogja.

[00:03:16]Hát történészek nyilván el fogják mondani.

[00:03:20]Öö de ezt a fajta személyes történelmet, ezt ö az én generációm az utolsó, aki aki hitelesen és és hát bizonyos szempontból élő módon el tudja mesélni, mert mi ugyan nem vagyunk már holokausz túlélők, tehát az én generációm a holokauszt után született, de de én az én nagyszüleim és a szüleim, ők holokauszt túlélők, de én még az ő személyes történeteiket hallottam, és úgy éreztem, hogy hogy ezt is tovább kell adni.

[00:04:01]Ez talán ez a legfontosabb, mert azért a könyvből kiderül, hogy bár engem egyáltalán nem neveltek zsidónak, de mégis csak ez nagyon nagyon meghatározó motívum volt az életemben.

[00:04:16]Ö tehát ez és hát tulajdonképpen ugye 56-ról is, amibe az én édesapám hát jelentős szerepet játszott meg az után a következő időkről, hát nagyon csak egyfajta narratíva él a közbeszédben, a közgondolkodásban.

[00:04:36]És én el szerettem volna mesélni, hogy hogy nekem milyen élményeim fűződnek ehhez, illetve hogy én milyen narratívában nőttem föl ezzel kapcsolatban.

[00:04:49]Nyilvánvaló azért az is, akik ezt a könyvet a kezükbe veszik, és látják a szerzőt, és látják a címet.

[00:04:55]A címe az, hogy akik elhitték a 20.

[00:04:58]századot tudják, hogy a vásárhelyi név meghatározó volt nagyon sokak számára az említett században, a múlt században.

[00:05:10]édesapát 2001-ben halt meg, de hát ő végigcsinált tulajdonképpen majdnem egy egész századot azáltal, hogy egészen fiatalon már irányt vett valójában egy olyanfajta gondolkodása, ami végigkísérte egész élet útján.

[00:05:30]és a körülötte történtek, és a vele kapcsolatba kerülő emberek is valójában a vezető értelmiség és a az ország sorsát meghatározó emberek sokasága.

[00:05:49]Tehát a te történeted nem egy átlagos magyar történet, azt azért lehet pontosan tudni.

[00:05:55]De hogy vajon csak a te szüleid hitték-e el a 20.

[00:06:00]századot.

[00:06:00]Erre gondolom a válaszod egyértelműen az, hogy szó sincs róla.

[00:06:06]Nagyon sokan hitték el a 20.

[00:06:06]századot, vagyis azt, ami egy darabig éltette őket.

[00:06:13]Igen.

[00:06:13]Tulajdonképpen az a az a furcsa, hogy én úgy tehát ezutána sok kutatómunka meg sok forrásolvasás után is azt gondolom, hogy az én szüleimnek vagy az én édesapámnak az értékrendje soha nem változott.

[00:06:30]Tehát nagyjából ugyanazok az értékek voltak fontosak számára.

[00:06:37]És hát ezen az úton eltévedt, többször is eltévedt, mint ahogy szerintem mindannyian eltévedünk.

[00:06:41]De ő amikor eltévedt, illetve nem csak ő, hanem az ő, akik hasonlóképpen gondolkodtak és hasonlóképpen jártak, tulajdonképpen elhitték, hogy hát ugye itt elsősorban a rákosi rendszernek az első évére gondolok, hogy hogy az a rendszer fogja megvalósítani azokat az értékeket, amikben ő hitt.

[00:07:05]és eltelt néhány év, ameddig kiderült számára, hogy ez nem így van, és ameddig hát szembe kellett néznie azzal, hogy hogy egy rossz ügyet szolgált, de ő ő ő akkor is ugyanazokban a ugyanazokat az értékeket vallotta magának, csak azt nem látta, hogy ez egy tévút aminő jár.

[00:07:32]Gondolkodtam az olvasás közben folyton azon, hogy mi vezérelte vajon Vásárhelyi Miklóst, a te édesapádat a különböző döntéseiben?

[00:07:43]Lehet, hogy nem jól következtettem, de eléggé figyelmesen olvastam azt, amit te megírtál, és amit azt gondolom, hogy elég komoly empirikus kutatás előzött meg, vagy már utaltál is erre.

[00:07:52]Tehát én arra a következtetésre jutottam, hogy a te apukád már gyerekkorától kezdve valami olyan mérhetetlen jóhizeműséggel volt megáldva.

[00:08:07]pozitív, optimista, kicsit naiv és minden emberben hívő alaptermészetű embernek láttam, és elég gyakran került emiatt bajba, mert mert próbált mindig valami jó felé nézni, és nem mindig lehetett jót találni, ő meg megtalált jót is, és utólag kiderült, hogy hát az nem is volt annyira jó.

[00:08:31]Hát utólag, illetve én azt gondolom, hogy egy kicsit mindannyian ilyenek vagyunk, vagy nem mindannyian, de de én például nem annyira, de én például személy szerint biztos hasonló vagyok, tehát hogy igen ö sokszor utólag érzem, hogy naiv voltam, vagy hiszékeny, vagy nem akartam meglátni a rosszat, mert mert próbáltam valahogy kimagyarázni, de én még nekem nekem nekünk a mi generációnknak mégse voltak ilyen nagy tévedései, de azért, mert nem voltak ilyen nagy kihívások, mert tulajdonképpen a nagyszüleink és a szüleink példáján mi nagyon sokat tanultunk az életről, miközben ezt észre sem vettük.

[00:09:23]Ö, tehát a mondjuk özen én sokszor gondolkodtam, hogyha ha nincs a rákosi rendszer és nincs ez a borzalom.

[00:09:34]Ö tehát hogyha ha mi is még szembe találkozunk egy ekkora kihívással, amit ugye ez a rendszer vallott magáról, hogy hogy itt egyenlő társadalom, ahol mindenki a képességei szerint boldogul, és nappal izé kovács délután nem tudom mi, kertész este meg ö színházba járó.

[00:10:00]Színházba.

[00:10:00]Tehát, hogy hogy ez egy egy sokkal élhetőbb világ ábrándát festette föl, és mi már tudtuk, hogy ez hogy ilyen világ nincsen, hogy erre egyszerűen az emberi természet alkalmatlan, hogy egy ilyen világot megteremtsen.

[00:10:18]A szüleink már közülük azok, akik áldozatává váltak ennek bizonyos értelemben.

[00:10:25]ők még hihettek benne, mert ez előtte soha nem volt kipróbálva, hogy meg felépíthető egy ilyen társadalom.

[00:10:36]Ö igen.

[00:10:36]Tehát az ember a megpróbálja elmagyarázni, hogy hogy ők vajon vagy nem édesapád is a környezetében néhányan, kevesen egyébként hogy jutották el oda azokra a felismerésekre, amikre aztán eljutottak?

[00:10:52]És hát valóban azon kívül, amit az előbb én összefoglaltam az édesapád tulajdonságainak legfontosabbikai, abban nem mondtam el, hogy ugyanakkor hihetetlenül önkritikus volt valószínűleg egész életében, és ez sem lehetett nagyon könnyű, mert nagyon sokszor vádolta magát, és úgy látom az írásaidból is, meg tudom is, hogy az ez azért a családnak nem volt könnyű, mert voltak nagyon nehéz időszakok, amikor ő kifejezetten depresszióba esett attól, hogy valamit nem úgy döntött, ahogy utólag azt gondolta, hogy jó lett volna.

[00:11:30]Igen, hát egyrészt valóban nagyon önkritikus volt, nagyon önreflektív volt, másrés szerencsére önirónikus is, tehát azért ez a mi életünket nagyon megkönnyítette ezekben a válságos periódusokban is, hogy hogy lehetett vele ironizálni, hogy hogy abszolút egyenrangú partnerként tekintett ránk a gyerekeire is, és és ő maga maga is abszolút képes volt saját magán röhögni.

[00:12:06]Még a börtön évekrel is lehetett viccelődni.

[00:12:09]Mi?

[00:12:09]Bármivel.

[00:12:09]Nálunk bármivel lehetett viccelődni.

[00:12:14]Egyáltalán nem voltak olyan tabutémák, amiket Jó, hát mondjuk az nem jutott eszünkbe, hogy a holokauszton viccelődjünk, de ehhez nem kellett önfegyelem.

[00:12:25]De ami velük kapcsolatos volt a szüleimmel vagy az ő környezetükkel, ott mindennel lehetett viccelődni.

[00:12:33]A másik fontos tulajdonsága, hogy hihetetlen nyitott ember volt, és elképesztő, hogy mennyi barátja volt.

[00:12:38]És tulajdonképpen azt gondolom, hogy átvonult a 20.

[00:12:41]századati Hankóci utcai lakásotokon, de már előtte is, ha másút nyomorogtatok, akkor is jöttek a számtalan, megszámlálhatatlan mennyiségű barátok.

[00:12:52]És valamiért úgy tűnt nekem, hogy édesapád egy ilyen kapaszkodó fogalom is volt a számukra.

[00:13:00]Tehát mindenki hozzájöttele elmondani, megkérdezni, beszámolni és és valami biztonságérzetet is tudott nyújtani.

[00:13:11]De lehet, hogy ez nem így volt.

[00:13:12]Ezt csak én képzelem.

[00:13:14]Hát nem ő volt az egyetlen, mert ebben a társaságban, akiket mondjuk nagyonnek nevezzünk, Donald Ferenc, Litván György táncos Gábor, még később Mécs Imre, Hegedűs Bé András.

[00:13:34]Nem tudom még nagyon Gönc Árpád.

[00:13:34]Igen.

[00:13:37]Tehát nagyon relatíven nagyon sokan Bibó István tartoztak ide.

[00:13:44]Tehát itt azért több úgymond szellemi vezetője is volt ennek a körnek, például Donald Ferenc, aki aki hát egy ilyen informális vezetője volt ennek az egésznek.

[00:13:58]Bizonyos értelemben Bíbó István is, bár ő nem volt egy társasági ember.

[00:14:00]Tehát példá Loson cigoni.

[00:14:03]Hát igen, én ott ugye megölték már 56-ba, meg Szilágyi József, de őket már én is inkább csak a legendákból ismerem.

[00:14:16]szerint tehát egyrészt az apu nagyon művelt volt, amit elsősorban annak köszönhet, hogy ő a piaristáknál érettségizett, és hát az hihetetlen sok tudást plántált belé az az iskola, de nem volt könnyű.

[00:14:31]Itt közben vágok.

[00:14:33]Van egy történet, ami nagyon különleges, mert az apám valami nagyon hasonlót mesélt, hogy amikor Adi verset idézett, akkor rettenetes módon leteremtették a piaristáknál, hogy ezt az elvadult sötét gengszert, az Adi Endrét, hogy Merészeli emleget.

[00:14:51]rettenetesen konzervatív közeg volt.

[00:14:54]Tehát igen, az apu a már nem is emlékszem, amikor elmondta, hogy karácsonyra valami kötetet kapott, büszkén mesélte el a magyar órán, és hát őt is nagyon letolták, hogy tényleg egy ilyen hazafiatlan, nemzetellenes izé alkoholista, tehát ami rosszat el lehet mondani.

[00:15:17]Úgyhogy, úgyhogy egyrészt nagyon konzervatív volt, de az középiskola vége felé az apu már elkezdett megismerkedni a nép népi írókkal, tehát tehát tágult a látóköre.

[00:15:33]Ö úgyhogy úgyhogy egyrészt nagyon nagy műveltséget adott ez a a gimnázium, és nagyon nagy fegyelemre tanította.

[00:15:41]Másrészt hát egy végtelenül konzervatív és nagyon szigorú iskola volt, de mindenesetre a műveltségének az alapjait itt itt szedte össze.

[00:15:52]Ö tehát és szemben például a Donald Ferenccel, vagy tehát az apy nagyon kedves és nyitott ember voltál volt kedves?

[00:16:03]Nem, ő a Donát az egy ilyen morózus.

[00:16:07]Igen, nagyon kedves volt, csak nagyon formális volt ez a kedvessége, de legalábbis én gyerekként így éreztem, de óriási tekintélye volt, és tényleg egy nagyon okos ember volt.

[00:16:21]Tehát az aphoz azért is szerettek szerintem jönni, mert mert merthogy kedves volt és nyitott, és hát ugye ő öt nyelven beszélt.

[00:16:34]Igen.

[00:16:34]Ez ez azért fontos, hogy itt elmond ennek az előzményeit, hogy ő ugye Fiumében későbbi Riekában született, és hogy azáltal, hogy ő egy Magyarországhoz akkor tartozó egészen más világból került, aztán később Budapestre, tehát hogy az meghatározó lehetett az ő Európához való viszonyát tekintve is.

[00:17:02]Ezt gondolom igen.

[00:17:03]Ezt ő mindig hangsúlyozta is, hogy az, hogy ő egy ilyen sok nemzetiségű közegben nőtt föl, tehát ugye ahol a gyerekek egy része horváttul, a másik része olaszul, a harmadik része magyarul beszélt, tehát ez egész életére meghatározta az ő világlátását, azt, hogy ő ilyen elfogadó és nyitott lett.

[00:17:24]Tehát ő ezt ő maga is nagyon fontosnak tekintette, és biztosan így is van, hogy ez a heterogén közeg, ez nagyon nagyon nyitottá tette őt és toleránsá.

[00:17:42]Azt is próbáltam egy kicsit figyelni az írás az olvasás közben, hogy a nagyszüleid mind a két oldalon mennyire határozták meg azt az irányt, amit a szüleid anyukáddal együtt egyébként, mert ő is nagyon korán belekerült abba a közegbe, ahol ő maga is és a baráta is, Gálléval, Litván későbbi Litvánné is, hogy ők valamit tenni akarnak, nem csak a családjukért, vagy magukért, hanem nagy szavakat mondok, de hát a társadalomért.

[00:18:15]Tehát, hogy ez mennyire volt már benne szerinted a nagyszüleidnek a az a az életfelfogásában?

[00:18:23]Én nem érzem azt, hogy hogy ezt ez benne lett volna.

[00:18:28]Sőt, bizonyos értelemben mind a két szülőmnél a szülőkkel való szembefordulás volt ez.

[00:18:37]Lázadás volt tulajdonképpen.

[00:18:37]Ugye a az anyu, ő egy ortodox zsidó családba nőtt föl, és hát rettenetesen utálta ezeket a az ortodox vallási szokásokat.

[00:18:51]kiskorától menekült ezektől nyilván először ösztönösen meg hát meg hát átlátott azon a hihetetlen képmutatáson ami ami ezeket az ortodox családokat uralta.

[00:19:07]Tehát azt, hogy amikor látják őket, akkor nagyon szigorúan betartják a vallási előírásokat, és amikor azt gondolják, hogy nem látják őket, akkor akkor ezt az egészet igen elengedik.

[00:19:17]És ezt az anyu már kisgyerekkorától átlátta.

[00:19:24]Meg azt a rengeteg intrálást ugye az én nagymamámat a nagypapám családjába nagyon utálták, mert tulajdonképpen a nagymama is a maga keretei között egy lázadó volt.

[00:19:35]Tehát nem volt hajlandó.

[00:19:38]És ezt gondoltam, hogy Friderika azért rögtön Igen.

[00:19:41]Nem volt hajlandó kopaszra nyiratni a haját.

[00:19:43]Igen.

[00:19:43]Tehát miközben nagyon vallásos volt, de bizonyos dolgokban meg akarta őrizni az integritását, és ezért nagyon fúrták a végig a a nagypapám családjában.

[00:20:03]A az apu szülei ők nem voltak lázadók.

[00:20:08]ők hát egy ilyen nagyon asszimilálódni vágyó felső középosztálybeli család voltak.

[00:20:16]Épp az ellenkezője.

[00:20:16]Az ellenkező ugyan zsidó múlttal, de katolikus, de soha életemben nem hallottam, hogy ők arról beszéltek volna, hogy ők valaha az életben zsidók voltak.

[00:20:27]Mondjuk nem is voltam velük ilyen belsőséges kapcsolatban, de de ők ők minél inkább el akarták távolítani.

[00:20:39]Tehát a nagypapám, ez a nagypapám ez világéletében vallástalan volt.

[00:20:41]Abszolút nem érdekelte az egész egyházak meg vallás meg egy ilyen nagyon racionális szelid kedves ember volt.

[00:20:50]A nagymamám, ez a nagymamám pedig, akinek egyébként az apu rengeteget köszönhet, mert ő ambicionálta, hogy nyelveket tanuljon, tehát hogy minden olyat, amit az úgymond uri gyerekek elsajátítanak, az azt ő is elsajátítsa.

[00:21:11]De ő ő neki minden vágya az volt, hogy befogadja ez a ez a keresztény úri felső osztály.

[00:21:19]És azt hiszem, hogy ez hoz tehát, hogy ez működött is hosszú ideig.

[00:21:25]még a hát emlékszem még a a második világháború, tehát az én gyerekkoromban is minden nap elmentek a Dunapark ká vagy nem tudom, hogy hívták, Dunakorzó kávéházba, ilyen más idősebb úri családokkal beszélgetni, és akkor mindig lehetett ott ültem órákon keresztül, halálra untam magam, és akkor az volt a a izé a deal, hogy mindig Lehet egy indiánert rendelni.

[00:21:56]Nem tudom miért indiánert, de csak azt lehetett rendelni.

[00:21:58]Tehát, hogy ők ők rettenetesen ambicionálták ezt az asszimilációt.

[00:22:07]Ühüm.

[00:22:07]Ö az, hogy te gyerekként nagyon késő ismerkedtél meg apukáddal tulajdonképpen, mert hiszen három évesre voltál, amikor elvittek benneteket Snagovba, és amikor apukádat egy pillanat alatt le is kapcsolták rólatok onnan, egyik napról a másikra, és elvitték, és börtönbe került, és csak 1960-ban engedték őt ki.

[00:22:33]Tehát te hét éves korodtól kezdve rendelkeztél egy igazi apukával.

[00:22:41]Ha most visszagondolsz arra, hogy mikor alakult ki köztetek, azt arról nem írtál igazán.

[00:22:47]Egy gyerek apuka vagy apuka lány viszony.

[00:22:52]Arra azt fel tudod idézni, hogy ez minek volt milyen milyen háttere volt, hogy milyen pillanatok voltak, ha a pillanatok egyáltalán?

[00:22:59]Nem tudom, én úgy emlékszem erre, hogy hogy az olyan tök természetes volt, ahogy ő integrálódott a a család.

[00:23:08]Ugye állandóan róla beszéltünk, őt vártuk haza.

[00:23:14]Te emlékeztél rá egy talán három évesen?

[00:23:17]Hát valamire biztos emlékeztem, de arra emlékszel, amikor elvitték a Nem, nem, azt csak elmesélésekből tudom, de de a tehát arra emlékszem például, hogy a én a Művelődési Minisztérium óvodájába jártam, és akkor a anyuval mentem minden napa, és minden nap megkérdeztem tőle, hogy az, hogy az lehet, hogy mire hazamegyünk, otthon lesz az apu.

[00:23:48]És akkor erre az anyu mindig azt válaszolta, hogy minden lehet.

[00:23:54]Ühüm.

[00:23:55]Úgyhogy tehát ő nagyon élt bennünk és hát tök természetes volt, hogy ő hozzánk tartozik.

[00:24:02]És szerintem fotókon nézegetted gyerekkorodban, amikor nem lát, mert nem mentetek be.

[00:24:07]Ti nem mentetek beszélőre anyukáddal.

[00:24:12]Igen.

[00:24:12]Azt íród.

[00:24:12]Persze besz hát nagyon sokat beszéltünk róla, és ettől aztán egy ilyen idealizált alakká is, ugye mint egy mesefigura, tehát elképzeltük, hogy hogy hát milyen lesz, amikor hazajön, hogy fog kinézni, és milyen lesz az egész, amikor egyszer csak újra lesz apukánk.

[00:24:34]És hát ennek megfelelően óriási csalódás is volt, mert ugye mi egy herceget vártunk haza, és hát ehelyett egy ilyen lepukkant ö lesoványodottoványá sápat megtört hát ahogy kinéz az ember ennyi megpróbáltatás után.

[00:24:55]Úgyhogy először nagyon ijesztő volt, de aztán nem tudom, mert ma már el se tudom képzelni.

[00:25:02]De arra emlékszem, hogy mert akkor odajöttek a család azon a napon vagy este, amikor amikor hazajött az apu, akkor odajöttek a a szélesebb családnak a tagjai, meg a azoknak a barátoknak a feleségei, akik még börtönben voltak, és hogy ott valahogy táncoltak a a nappaliban.

[00:25:29]Ma már nem tudom elképzelni, hogy erre hogy került sor, de hát régen volt, meg nyilván akkor még ez sokkal bevettebb szokás volt, hogy így is ünnepelnek az emberek, de erre emlékszem.

[00:25:41]Tehát nem volt olyan pillanat, amikor először azt mondtad, itt ültem az ölében, ott ültem az ölében, és nekem igazából van apukám, aki addig pedig nem nagyon volt.

[00:25:54]Nem a hát egy pillanat van, amire emlékszem, ugye az óvodában soha nem beszéltek arról, nem beszéltünk, hogy hogy bárki tudná, hogy ki az én apukám, és hogy hol van, hogy börtönben van, de az iskolában igen.

[00:26:09]Igen, de ugye még óvodás voltam, amikor ez a történt, hogy kijött a börtönből.

[00:26:17]És akkor hát ugye bemondta a rádió, várj egy kicsit, hat éves.

[00:26:19]Igen, hat éves voltál.

[00:26:22]Évesztes voltam.

[00:26:22]Igen.

[00:26:23]Ja, évesztes voltál.

[00:26:23]Aha.

[00:26:25]És és akkor másnap elmentem az óvodába, és egyszer és egyszer csak félrehúzott az óvónnéni, megsimogatta a fejemet, és megkérdezte, hogy volt nagy öröm otthon.

[00:26:38]És akkor hát nekem az egy iszonyú fellélegzés volt, hogy ezek szerint tudják, hogy tehát hogy nincs egy ilyen súlyos titkom, hogy az én én apukám börtönben van.

[00:26:48]Ö erre emlékszem, hogy tehát pontosan emlékszem a mondatra meg a mozdulatra, mert az nekem nyilván nagyon fontos volt, hogy hogy hát a titkom ö bizonyos értelemben nyilvánossá vált.

[00:27:05]Most egy kicsit visszatérek oda, hogy apukád miért került börtönbe, mi minden volt ennek az előzménye, és hogy vajon ő maga hogyan értékelte ezt utólag.

[00:27:15]Tehát volt, akit kivégeztek, felakasztottak, volt aki életfolytiglant kapott, volt akit pedig egy bizonyos idé időre ítéltek el és kiengedtek.

[00:27:29]biztos, hogy felmerült benne, hogy kit, miért, mennyire volt ez igazságos döntés, vagy egyáltalán egy percig se volt semmi igazságos ebben, de hogyha összevetette a többiekkel, akkor volt-e benne bármiféle olyan érzés, hogy miért ő és miért nem más?

[00:27:49]Hát afelől egy pillanatig nem volt kétségem, hogy ez nem volt igazságos, hogy hogy az aput is és a a bajtársait is igazságtalanul ö élték el és tartották börtönben.

[00:28:09]Tehát egy pillanatra nem rendült meg a hitem.

[00:28:13]Ebben állunk a világ, amiőtt az eszemet tudom, úgy működött, hogy hogy apupárti és nem apupárti.

[00:28:18]Tehát ez volt az első szempont, ami alapján megítéltünk valaki.

[00:28:26]Igen.

[00:28:26]Igen.

[00:28:26]Akkor rögtön kérdeztük a anyutól, vagy hogy ő apupárci vagy nem apupárci.

[00:28:32]Tehát ilyen szempontból én soha nem emlékszem megingásra, hogy valaha is azt gondoltam volna, hogy a hogy a azoknak van igazuk, akik akik hát megbüntették őt és a a többieket.

[00:28:46]De hát ugyanakkor azért nagyon nehéz egy gyereknek folyamatosan ilyen megbélyegzettnek és kirekesztettnek lenni, mert ráadásul PEMre bizonyos értelemben mi a Rózsadombon laktunk, és velünk szemben, a mi házunkkal szemben egy hatalmas belügyes lakótelep épült a az ávós háza is ávós házak.

[00:29:10]Igen.

[00:29:12]És hát oda csupa fiatal börtönőrök meg rendőrök meg határőrök, tehát Bhem dolgozók költöztek be, akiknek a gyerekei nagyjából velem egyidősek, tehát az én korosztályom voltak, és hát az osztálytársaim jelentős része is is közülük verbuválódott, egy szűkebb része meg ebből a keresztény úri középosztályból, akik ott felejtődtek a rózsadombon, tehát egyáltalán nem volt egy jó közeg, és a tanárok jelentős része is ilyen káderfeleség volt.

[00:29:46]Tehát én állandóan éreztem a kirekesztettségemet.

[00:29:49]Nem látványosan, csak csak hogy úgy én nem tehát én nem szavalhatok az iskolai ünnepségeken pedig nagyon szerettem volna.

[00:29:58]Nekem nem lehet kitűnő a bizonyítványom, mert valami mindig becsúszik.

[00:30:02]Ö, tehát meg meg egy, tehát én nem tudtam úgy öltözni, ahogy a a szének volt, hát nem volt fizet nem volt fizetésük a szüleidnek, apukádnak meg a börtön pláne nem.

[00:30:19]Úgyhogy ti elég rossz kör között.

[00:30:22]Igen.

[00:30:22]És hát ugye azért egy kislánynak vagy fiatal lánynak az, hogy az osztálytársnői meg a környezete divatosan tud öltözni.

[00:30:31]Hát most tudjuk, hogy a kádárkorszakban, mint nejlon harisnya meg csipke blues meg nem tudom mi.

[00:30:39]De hát ugye akkor ez fáj egy egy lánynak, hogy ő ebben nem verseny ké te mindig úgy érezted, hogy te neked nehezebb a helyzeted a többiekhez.

[00:30:49]Igen.

[00:30:49]Azt hiszem, hogy hogy igen.

[00:30:49]Nem, mert én közben egy nagyon megfelelni vágyó és ahogy egyszer írtam az anyáknapi képeslapra az anyunak, hogy igyekvő törekvő lányod, tehát én igyekvő törekvő voltam, de valahogy mindig egy hajszál bekerült a a levesbe, hogy én ne tartozhassak a legjobbak közé.

[00:31:11]És hát akkor ez fáj az embernek.

[00:31:15]Ma már persze mosolygunk ezen, hogy most négyest kaptam vagy hármast, de de hát akkor rettenetesen fájt.

[00:31:24]De visszatérek az előző kérdésre, hogy apukád számára mennyire volt ez lelkiismereti kérdés, hogy kit mennyi időre ítéltek, hogy vajon ki követte el a nagyobb bűnt, hogy egymással ők ezáltal kerültek-e bármiféle feszültviszonyb a börtönben lévők, a kiszabadultak, a hamarabb kikerültek, a később kikerültek, vagy azok a feleségek, akiknek a férjeiket felakasztották.

[00:31:52]Tehát ez ez mennyire volt sz játszott szerepet egyáltalán ennek a történetnek az elmesélésében?

[00:32:01]Hát én úgy emlékszem is, tehát az apu amikor bíróság elé állt, akkor két szempontot tartott szem előtt.

[00:32:08]Egyrészt, hogy senkire ne tegyen terhelővallomást, másrészt, hogy túl akarja élni.

[00:32:14]Tehát nagyjából ez volt a az a palló, amin egyensúlyozott.

[00:32:25]És én egyáltalán nem emlékszem arra, hogy hogy bármiféle konfliktus lett volna közötte és a az ő barátai, vagy az ő közege között vagy bárki tehát voltak jutását előkészítették és akik a Nagy Imre körben szerepet játszottak.

[00:32:46]voltak, akikről tudták, hogy rosszul viselkedett vagy a tárgyaláson, vagy a börtönben.

[00:32:53]Tehát beszervezték, vagy jelentett, vagy disznóságot csinált.

[00:32:57]Az azzal megszakadt a kapcsolat.

[00:33:01]És én őket nem is nagyon ismertem, mert amúgy ezek a 56-osok vagy a Nagy Imre Kör tagjai így hihetetlenül összetartó és szolidár.

[00:33:10]Tehát ma már nem nagyon tudok ilyet.

[00:33:13]Ezek az emberek annyira egy nagy családnak érezték, és én is annak éreztem őket.

[00:33:19]Tehát én tudtam, hogy ezekre az emberekre én bármikor számíthatok.

[00:33:25]Hát voltak tapasztalataid három éves kislányként két éven keresztül egy olyan körben éltél bezárva, ahol ezekre az emberekre kellett építened a mindennapok biztonságérzetét.

[00:33:40]Hát hiszen ezek az anyukák segítettek neked a te anyukád mellett, és ő bennük bízhattál és mindent rájuk terhelhettél kisgyerek.

[00:33:49]És és ez egész életembe, tehát az ő életük végéig így volt.

[00:33:52]És ráadásul én ebben is mázlista voltam, mert én voltam is a Szilágyi Jóska a két leg olyan legkisebb, akit már lehetett kényeztetni meg nyilván cukik voltunk.

[00:34:10]Tehát én tényleg miközben be voltunk zárva, és fegyveres őrök vigyáztak ránk, és csak a izé medence körül lehetett sé, tehát hogy hát rabok voltunk.

[00:34:25]Én én egy fészekmelegben éltem.

[00:34:25]Hát egy hároméves gyereknek nincs másra szüksége, mint hogy szeressék.

[00:34:30]Engem meg nagyon sokan szeret mindenki szeretett, aki aki ott volt, tehát az én életkoromnak megfelelő ö impulzusokat megkaptam.

[00:34:42]Tehát én nem nyilván sok mindenben meghatározta az életemet meg a gyerekkoromat ez a két éves bezártság meg szorongás meg félelem.

[00:34:51]De én úgy értékelem, hogy hogy a legnagyobb jót megkaptam, a szeretetet.

[00:34:59]Márpedig egy hároméves gyereknek meg mire van?

[00:35:01]Hát erre van a legnagyobb szüksége.

[00:35:06]Egészen más kérdés.

[00:35:06]Ö sokat olvashatunk 56-ról ma már elemzéseket mindenféle tekintetben arról, hogy nagy Imréjék, hogy képzelték, mit gondoltak, mi volt a szándékuk.

[00:35:20]Én még azt a cselekvéssort konkrétan, hogy azokban a napokban, amikor kitört a forradalom, hogyan reagáltak az akkori vezetők, azt én még így, ahogy te ezt most megírtad, nem olvastam.

[00:35:40]És egy nagyon érdekes dologra világítottál rá.

[00:35:42]Ez könnyen lett az én tudatlanságom okozza, hogy erre én így rácsodálkozom.

[00:35:49]De ez nagy Imre viselkedésre, aki se nem lelkesedett, se nem hitt egy csomó dologban, nagyon negatívan reagált bizonyos helyzetekben, amikor pedig az ember azt képzelte volna, hogy őneki kellett volna az élére állni bizonyos akcióknak.

[00:36:12]Tehát, hogy egy új Nagy Imre kép alakul ebből a könyvből.

[00:36:18]Ezt már mások is mondták.

[00:36:18]Te tudtad, vagy ezt csak én a naív tudatlan vettem észre?

[00:36:24]Nem, hát tehát én azt nagyon régóta érzékeltem az apuval való beszélgetések meg tehát, hogy hogy Nagy Imrében nagyon sok volt a bizonytalanság.

[00:36:34]Ö hát azért ne felejtsük el, hogy ő egy Szovjetunióban szocializálódott, nagyon fegyelmezett kommunista volt, tehát ő már tulikben 53-ban túllépett a saját határain, de mi nyilván már ezt nem tudjuk elképzelni, hogy mennyire nehéz valakinek, aki aki ugye a Szovjetunióban él hosszú évekig, és egy abszolút hitű kommunista, Nagy Imre élete végéig hitű ista volt, tehát ő nem a kommunizmus eszmélyével szállt szembe, hanem annak a földi megvalósulásával.

[00:37:15]Ö tehát igen, ő ő nagyon sokat bizonytalankodott, abszol tehát igazából nem volt tehát ő nem volt egy forradalmi vezér.

[00:37:28]Pontosan ez terült ki az én számomra is.

[00:37:31]Pedig az ember azért egy kicsit ebben reménykedett, hogy ő kiállt és határozott volt és mögé lehetett állni.

[00:37:40]Ez csak a a mi illúzióink, nem csak ővele kapcsolatban, ez nyilván egy folyamat mindenkinél.

[00:37:47]Tehát én azért is vagyok nagyon kritikus azzal, amikor valaki egyik napról a másikra hát szembe fordul a korábbi önmagával, mert az nagyon helyes, hogyha valaki felül tudja vizsgálni.

[00:38:00]Most Magyar Péterre utasz, akivel nagyon nehezen tudál.

[00:38:03]Igen.

[00:38:03]Ezen utál, de akárkire utalok.

[00:38:07]Tehát én abszolút elfogadom, hogy az emberek megváltozhatnak, meg tudnak változni.

[00:38:13]ö mást tudnak gondolni a világ, csak azt gondolom, hogy ez egy nagyon hosszú, nagyon fájdalmas folyamat, tehát ez nem megy egyik napról a másikra.

[00:38:24]Ezt ezt végig kell élni, végig kell érezni azokat a a belső válságokat és és önkritikát és szembesülést azokkal a hibákkal és tévedésekkel.

[00:38:44]Tehát ezek az emberek mind ilyenek voltak, akikről ez a könyv is szól, meg akikről az én gyerekkorom és fiatalkorom szólt, akik akik mind másképp látták a világot, mondjuk 56 után, de de ez tényleg, tehát most nem akarok normatív lenni, vagy azt mondani, hogy ennek ennyi idő alatt kell lezajlani, de az, hogy az ember szembeforduljon önmagával, vagy fölül tudja vizsgálni a saját nézeteit és valóban mélyen ö kritikus tudjon lenni önmagával.

[00:39:22]Én azt gondolom, hogy ennek folyamat.

[00:39:26]Ennek egy ha komolyan lehet őt venni, tehát ha komolyan gondolta azt, amit korábban gondolt, és komolyan gondolta a változást is.

[00:39:35]Ühüm.

[00:39:35]Értem, hogy most ezzel most arra utaltál, hogy te voltál az egyik, aki nagyon nem tudtad elfogadni a Magyar Péter jelenséget és azt, ami történt.

[00:39:46]Most úgy érzékelem, hogy egy kicsit talán már elfogadóbb lettél az utóbbi időben, pláne, hogy most, ha már 56-ról beszélünk, biztos hallottad azt a beszédet, amit ő a parlamentben mondott?

[00:40:00]Igen, az egy számomra teljesen hibátlan beszéd volt.

[00:40:03]És őszintén szólva nagyon tehát mondjuk ha ő tényleg ezt gondolja, vagy ezek az ő gondolatai, akkor mér akkor azt gondolom, hogy ezek tényleg már kiérlelt gondolatok.

[00:40:16]Tehát az, hogy nem lehet kisajátítani 56-ot, hogy hogy ez mindannyiunké és és hát akiket felsorult felsorolt mint hősöket vagy áldozatokat azok között hát többségben voltak az úgynevezett kommunisták akikről azt gondoltam, hogy a nevüket sem ismeri.

[00:40:39]Tehát ez nekem nagyon rendben volt.

[00:40:44]Hát egyébként de de tehát én szerintem én képes vagyok a jót is, vagy ha tehát szeretném is a jót látni, különösen, mert a gyerekeim is nagyon örülnek ennek, meg hát én is örülök a változásnak, tehát ez természetes, hogy sokkal jobb.

[00:41:03]Hát unokáigről nem is beszélek.

[00:41:03]Igen, de igen.

[00:41:08]De most visszatérek a te történetre, mert ez a mai, ez már sajnos csak kevéssé a mi generációnk története.

[00:41:19]Sokkal inkább a unokáinké meg a meg a gyerekeinké.

[00:41:22]viszont az akkori történetben sok nagyon érdekes fordulatot vett még a te leírásodban mindaz, ami édesapád körül történt.

[00:41:33]Tehát az a másik nagyon izgalmas dolog az tulajdonképpen a Soros Györggyel való megismerkedés kapcsolat.

[00:41:39]Soros György személyét is kritikusan, őszintén és nagyon nyíltan tárgyalod.

[00:41:46]Ö, semmi rosszat nem mondasz el róla, de elmondasz mindent, amit sokan nem tudnak, hogy ő maga is önkritikusan tekintett saját magára, ami a pénzszerzést és a pénzgyűjtést illeti.

[00:42:03]Igen, én szerintem Soros György is tehát, hogy hogy azon túl, hogy hogy tényleg egy hihetetlenül nagy vonalú meccénás volt, és tényleg nagyon fontos volt neki.

[00:42:17]nem csak ez az ország meg ez a régió, hanem tulajdonképpen mindenhol segíteni akarta a nyitott társadalom kialakulását és a demokrácia fejlődését.

[00:42:33]De ugyanakkor, ahogy én érzékeltem részben a személyes ismeretség, nem voltam vele könben szoros kapcsolatban.

[00:42:42]Hát azért nyilván sok minden.

[00:42:42]Igen.

[00:42:42]meg tehát, hogy hogy nem volt egy ilyen pöfzkedő milliomos, vagy egy ilyen látványos, jótékonykodó, aki azt várta, hogy ünnepeljék, hanem ma sem az egyébkén szerintem egy nagyon önkritikus és ugyancsak öniróniával is rendelkező ember volt, miközben volt olyan periódus az életében, azért én emlékszem rá, amikor hát ott mindenki tőle várt a megváltást és körülrajongták, és de én legalábbis amit én láttam belőle soha nem szállt el, tehát ő mindig is képes volt magát is kívülről látni, önkritikusan látni.

[00:43:26]Apukád mennyire lehetett vele kritikus?

[00:43:28]Hát egyrészt az nagyon érdekes, hogy ők egymással találtak, vagyis apádat javasolták neki őrsiék, akik ismerték Sorost.

[00:43:38]Talán Tamás Gáspár Miklós is.

[00:43:38]Nem a Litván az ősév meg a Litán ki volt a majd eszembe jut Tardos Marci Tardos Márton Litván György és őrsi akik javasolták, hogy hogy itt van egy ember kiderül, hogy ösó is javasolta ezt.

[00:43:54]Én csak most tudtam meg a a Gyuritól.

[00:43:57]Igen.

[00:43:58]Tényleg.

[00:43:59]Tehát többen is javasolták apukádat, hogy hogy ő lenne a legalkalmasabb arra, hogy egy Magyarországon létrehozandó alapítványnak a vezetését a kezébe adja.

[00:44:08]És hogy milyen hihetetlen gyorsan és milyen biztos lábakra helyezve tette rá Soros György a te édesapádra ennek az egésznek a súlyát, terhét és felelősségét?

[00:44:24]Igen.

[00:44:24]Nagyon gyorsan rokonszám, tehát az apujék kint voltak Amerikában 83-ban először.

[00:44:34]Először igen.

[00:44:34]Ott ismerkedtek meg és tulajdonképpen nagyon rövid idő alatt kialakult közöttük egy rokonszem, annak ellenére, hogy az apu ö azért idegenkedett.

[00:44:49]Tehát ő emlékszem mindig azt mondta gyerekkoromban is, hogy hát hidd el, hogy ez a kapitalizmus ez egy nagyon rohadt dolog.

[00:44:55]És hát én meg ugye mindig arra gondoltam, hogy hát azért nagyon szeretném kipróbálni.

[00:45:00]Ühüm.

[00:45:03]Tehát ő nem szerette meg a kapitalizmust, és igazából hát a a mindig zavarta egy kicsit ez a ez, hogy ő egy ilyen milliomos szeszélyeinek ő kommunista maradt szerinted a szónak valamilyen értelmében?

[00:45:20]Nem, nem, nem biztos, hogy nem.

[00:45:21]Ö szociáldemokrata volt is eredetileg is talán Igen.

[00:45:27]Igen.

[00:45:27]Aztán bepörgött ebbe a kommunizmusba egy pár évre, de ő soha nem barát, tehát soha nem gondolta, hogy a hogy a kapitalizmus lenne a legjobb rendszer, vagy az üdvözítő.

[00:45:41]Elfogadta, hogy ez van.

[00:45:45]És nincs nagyon jobb.

[00:45:45]Hát igen.

[00:45:45]Ö de én azt hiszem, hogy hogy neki is ezek a az észak-európai jóléti államok voltak a amik megtestreszítették az ő társadalmi ideáját.

[00:46:01]Tehát a demokrácia, demokrácia is, de hogy gazdaságilag is egy tehát neki a kapitalizmus mérhetetlen igazságtalanságaivól volt problémája, amik mára már még sokkal súlyosabbak lettek, mint akkoriban.

[00:46:20]Tehát ez egy kicsit öt feszélyezte, hogy hogy hát akkor most egy milliárdost képviselni.

[00:46:29]kell képviselnie, de hát ugyanakkor csupa jó ügyet szolgált.

[00:46:35]Tehát tehát nem tehát az ő kapcsolatuk az teljesen ö kiegyensúlyozott és jó volt.

[00:46:46]Ög a soros alapítvány sok más előnye mellett arról soha nem beszélünk, hogy ez az alapítvány 20 majdnem 20 évig működött Magyarországon és soha a korrupciónak az árnya sem vetőd vetült rá.

[00:47:02]Ezzel soha senki nem vádolta.

[00:47:08]De mondjuk, és ez még nyilván a a az apu meg a mi polgári neveltetésünkből is fakad.

[00:47:14]Tehát az, hogy mi mármint az ő gyerekei pályázzunk bármire, az elképzelhetetlen volt ez is.

[00:47:22]És még Igen.

[00:47:24]Hát csak, hogy tök más ért.

[00:47:24]Tehát most elnézve ezt a mai világot hogy minden ilyen izén múlik, hogy ki kinek a kicsodája, micsodája, mondjuk ez már egy teljesen eltorzult, ami nálunk volt az elmúlt 16 évben, de de nálunk otthon ennyire ilyen szempontból nagyon szigorú normák voltak.

[00:47:43]Tehát, hogy ahol a az édesapánk, a az elnök, ott mi nem pályázunk.

[00:47:50]Egészen más megint Orbán Viktor, egy nagyon érdekes mondat olvasható a könyvedben.

[00:47:59]1989 június 16-i eseményekkel kapcsolatosan a ruszkig haza menjenek el az oroszok.

[00:48:06]Orbán Viktor beszédében azt tudtuk, hogy Orbán Viktor megígérte, hogy nem fog szót ejteni erről, mert nem akarták az őt megbízók, akik kiválasztották őt érdekes módszerrel, hogy ő legyen az, aki majd beszédet mond, de kérték, hogy ne említse a szovjet csapatok kivonását Magyarországról, mert ezzel ennek az egész urat a temetési celebrálásnak, vagy nem tudom én visszaemlékezésnek, vagy hogy neveznéd ezt inkább?

[00:48:48]Gyász ennek az újratemetési gyászertartásnak.

[00:48:53]Ez nem tenne jót, ez egy másik téma.

[00:48:53]Ő megígérte és mégsem tette meg.

[00:48:57]De ennél sokkal durvább, hogy mondott egy mondatot valaki, aki őt kiválasztotta, aki azt mondta, hogy ő már korábban is nekik nekünk dolgozott, vagy nekik dolgozott, tehát mintha arra utalt volna, hogy ez a fiatal fiú már gimnazista vagy egyest korában is esetleg a akkori hatalomnak dolgozott.

[00:49:28]Hát ezt a katonai titkosszolgálat vezetője mondta, mert ugye az újratemetés az kívülről egy nagyon méltóságteljes gyászertartás volt, de hát elképesztő munka és elképesztő feszültségek előzték meg, mert ugye Magyarországon akkor már évtizedek óta nem volt ilyen tömegmegmozdulás, senki nem tudta, hogy mire lehet számítani.

[00:49:52]közben jöttek.

[00:49:52]Hát ugye nálunk ott, mármint a szüleim lakásában volt a szervezési központ, és hát egymás után jöttek a külföldi követségekről a jelzések, hogy milyen szélső, jobboldali csoportok akarnak provokációt például Ausztráliából vagy az Egyesült Államokból.

[00:50:13]Tehát egy őrület volt.

[00:50:13]És hát ugye abba se lehet, bár a szovjet csapat ugye azért is mondták, hogy hogy ezt erről ne beszéljen az Orbán, mármint a szovjet csapatok kivonulásáról, mert mert már áprilisban elkezdtek kivonulni a szovjet, tehát ez már egy eldöntött dolog volt.

[00:50:36]is kezdődött a kivonulásuk, de az is benne volt, hogy hogy azért senki nem lehetett abba biztos, hogy hogy a Szovjetunió tényleg tétlenül fogja ezt végignézni.

[00:50:48]Hát senki nem bízott már a szovjetekben, és hát most is látjuk, hogy milyen abszurd dolgokra képesek, amire senki nem számített, és óriási felelősség volt azokon, akik ezt szervezték, és egyeztetni kellett a úgy ugye mivel az apu volt ennek a történelmi igazságtétel bizottságnak az elnöke, hát mindenkivel egyeztetnie kellett, többek között a titkos szolgálatokkal is.

[00:51:13]És amikor a amikor mutat megmutatta az apu a listát ennek a katonai titkoszolgálatok vezérőrnagyának vagy nem tudom kinek hogy kik fognak beszélni és akkor mikor meglátta az Orbán Viktor nebét akkor azt mondta hogy ez is nekünk dolgozott ezt az apu nem hitte el és ne soha nem beszélt róla nekünk is csak sok-sok évvel később mondta el de még akkor is tehát ő azt gondolta hogy le akarják járatni.

[00:51:47]Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem.

[00:51:48]Lehet.

[00:51:48]Igen.

[00:51:49]A könyv legtragikusabb része szerintem a vége, amikor az ember azt gondolná, hogy egy történet szépen tud végetérni.

[00:51:59]Apukád életének a története is.

[00:51:59]A tied még nem szerencsére.

[00:52:02]Remélem sokára fog.

[00:52:05]De hogy az a megkurcolási processzus, ami édesapádat érte a rendszerváltás után jóval.

[00:52:13]És ami azt is gondolom, hogy talán a halálába vitte, mert lehet, hogy nem kellett volna még meghalnia, mert teljesen normális és jó egészségi állapotban volt.

[00:52:22]És aztán amit veled is művelt, a rendszerváltás után létrejött új hatalom, az hát az feldolgozhatatlan, azt gondolom.

[00:52:32]Vagy te ma már ezen túlléptél?

[00:52:38]Hát olyan szempontból túlléptem, hogy érzelmileg már nem zaklad föl.

[00:52:43]Tehát én a ö én egyáltalán nem olvasok, vagy nem olvastam már kormánypárti sajtót, de olyan szint, tehát nem mármint az előző kormány pártjának sajtója sajtója pártisjtót, vagy a propagandasajtót.

[00:53:02]Tehát, hogy az ember egy idő után, mikor már minden nap valami olyasmit olvas saját magáról vagy a családjáról, ami amiről egyszerűen úgy hiszi, azt gondol, hogy e ez nem lehet már igaz, egy idő után olyan fásult lesz.

[00:53:19]Tehát őszintén szólva, engem az utóbbi években már egyáltalán nem érdekelt, hogy hogy mi nyilván van ebben egy kiégés is, vagy ilyesmi.

[00:53:30]Tehát nem nem érint tett már meg, mert mert tudtam, hogy hogy ennek semmi köze nincs a valósághoz.

[00:53:39]És hát az ember, nekem ez is a szakmám, úgy nagyjából kitanulja ennek a göbelszi propagandának a működését.

[00:53:51]Meg hát nyilván egy védekezés is volt bennem.

[00:53:57]De de hát a az apunak tényleg az utolsó éveit ez a ez a hazug propaganda nagyon megkeserítette.

[00:54:08]Nem akartam volna szomorúan befejezni, úgyhogy az utolsó utolsó utáni kérdésem az az, hogy vannak-e már visszajelzések a könyvedre, reagálások, és hogy azt feltételezem, hogy nagyon pozitívan fogadják?

[00:54:25]Hát természetesen még nagyon új új ugye két hete jelent meg, vagy nem igen.

[00:54:33]Akik ugye mielőtt leadtam a kéziratot a testvéreimnek, akiket hát ugye nagyon közelről érint, meg a gyerekeimnek, főleg a Andris fiamnak elküldtem, hogy hogy olvassák el, és hát ő őtőlük természetesen pozitív visszajelzést kaptam.

[00:54:55]Déssló is elolvasta, és ő nagyon pozitívan iratkozott.

[00:55:00]Ő is elolvasta.

[00:55:00]Igen, mert mert hát azért sok minden érinti őt is, meg hát az életünk egy jelentős része összefonódott.

[00:55:11]Az olvasóktól, aki vissza nyilván akinek nem tetszik, az nem fog visszajelezni, de akik visszajeleznek, azoktól nagyjából azt kapom, ami amit gondolok, hogy hogy az én generációmnak nagyon fontos ez a könyv.

[00:55:30]Bár én a következő generációk számára írtam, de de mégis valahogy úgy érzem, hogy olyan dolgokról írtam, vagy ennek az egész korszaknak egy olyan aspektusáról, amiről egyáltalán nem esik manapság szó.

[00:55:48]És mivel az én családom élete nagyon gazdag, hát főleg az apu élete nagyon gazdag volt, ezért nagyon sok mindent tudok személyes történelemként leírni.

[00:56:01]édesanyád, aki azt gondolom, hogy ha léteztek angyalok, akkor közéjük tartozott tanárként, anyaként, feleségként, minden tekintetben.

[00:56:12]Ezt jól látom.

[00:56:14]Hát igen.

[00:56:14]Azt gondolom, hogy az, hogy mi egy ilyen összetartó nagyon szolidáris egymást nagyon szerető család voltunk, ez ez az édesanyámból fakad.

[00:56:27]Vásárhelyi Máriával beszélgettem a Dobszerdában.

[00:56:29]Nagyon köszönöm, hogy bejöttél, és ezt a könyvet is köszönöm, mert ezt részben nekem írtad.

[00:56:38]A szerkesztőműsorvezető Váradi Júlia volt.

[00:56:40]Viszonthallásra!