Emlékezés az 1956-os forradalom kivégzett mártírjára, dr. Brusznyai Árpád tanárral
-
Vácban az 1956-os forradalom 70. évfordulójának záróeseményeként emlékeztek dr. Brusznyai Árpádra; a megemlékező beszédet Magyar Péter miniszterelnök tartotta.
-
Magyar Péter szerint Brusznyai a legnagyobb bátorság példája: a forradalom vezetőjeként Veszprémben vérontás nélkül akarta érvényre juttatni a követeléseket, diákjait távol tartotta a fegyverektől, és ÁVH-s foglyokat is mentett a lincseléstől.
-
Brusznyai 1950-ben családja miatt elveszítette egyetemi állását; Vácon és Veszprémben volt kántor és nagyhatású tanár, „Homéros kérdés" című tanulmánya jelentős tudományos munka.
-
- január 6-án koncepciós perben halálra ítélték, január 9-én kivégezték, mindössze 33 éves volt — a veszprémi pártvezetés kifejezetten súlyosbíttatni akarta az ítéletet.
-
Az est családi emlékekre épült: Brusznyai Margit naplóalapú visszaemlékezései, Honti Ilona 1957-es naplója és a „301-es parcella" című novellája követték egymást, hét kórus és két dal keretezésével.
-
Honti Ilona naplója a várakozás, bűntudat és remény dokumentuma: a tárgyalás tíz napja után az ügyész fellebbezett, a halálos ítélet így az év végén beérkezett.
-
Margit visszaemlékezései emberi közeliséget adtak: a „Fegyver az nincs. Még valamit?" anekdota, a karácsonyfa-kommunistás történet és a nagybáty, Brusznyai József atya élettörténete is elhangzott.
-
A „301-es parcella" novella a kivégzett férj emlékét dolgozza fel: Brusznyai utolsó pillanataiban a Himnuszt énekelte; a mű erkölcsi magva a keresztény megbocsátás mint túlélés.
-
Az est „A szobor mögött" címet viselte — Margit visszaemlékezés-kötetének eredeti címét —, Margit maga 2024-ben, a bemutató előtt egy hónappal hunyt el; a programot ő ihlette.
-
A beszéd szerint 1956 tizenhárom napja ma is viszonyítási pont: „amiben összesűrűsödik az idő, és amihez még ma is mérhetjük magunkat" — Magyar Péter
Részletes összefoglaló megjelenítése
Az esemény kerete: váci megemlékezés a forradalom 70. évfordulóján
A felvétel egy váci városi megemlékezést dokumentál, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat záróeseménye volt. A köszöntőt a város önkormányzatának képviselője mondta, aki köszöntötte Magyarország miniszterelnökét, Magyar Pétert, az országgyűlési képviselő Szimon Renátát, Vác polgármesterét és alpolgármesterét, egy nyugalmazott szakembert, valamint dr. Barba Lajos segédpüspököt, a város egyházi vezetőit, az önkormányzat, a pártok, civil szervezetek és intézmények vezetőit és képviselőit, illetve a megjelent polgárokat. Ezt követően Magyar Pétert kérte fel a megemlékező beszéd megtartására.
Magyar Péter megemlékező beszéde
„Mindenkinek van választása a történelem legnehezebb pillanataiban is"
A miniszterelnök a Brusznyai családnak köszönte meg a meghívást, és személyes megtiszteltetésnek nevezte, hogy együtt emlékezhetett dr. Brusznyai Árpádra. Kiemelte: Brusznyai élettörténete személyesen nagy hatást gyakorolt rá, és egyik legfontosabb tanulsága, hogy a legnagyobb bátorság olykor ahhoz kell, hogy megállítsuk az erőszakot, és akkor is megőrizzük az emberségünket, amikor körülöttünk már mindenki elveszítette azt.
Szerinte más sors esetén Magyarország ma Brusznyai Árpádra mint kitűnő klasszika-filológusra, nagy műveltségű tanáremberre, Homéros-alapos ismerőre, nagyhatású tanárra és egyházi zenészre emlékezne – „de mint tudjuk, nem adatott más sors a hazánknak", ezért ma elsősorban hősi halottként, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaként emlékeznek rá, hősként, „akinek életével kellett fizetnie az igaz ügy, a magyar szabadság szolgálatáért".
A megtört pályát folytató tudós
A beszéd felvázolta Brusznyai életútját: a diktatúra korán megtörte ígéretes pályafutását, amikor 1950-ben családja miatt eltávolították az egyetemi állásából, de nem adta fel az álmát, hogy az ókor szerzőivel foglalkozzon. Folytatta Homéros-kutatásait, Vácon szerzett állást, és megírta a „Homéros kérdés" című komoly tanulmányát. Előbb kántorként, majd tanárként a váci közösség megbecsült tagja lett, és Vác után Veszprémben is tisztelet övezte. Diákjai megragadó pedagógusként, igazi tanáregyéniségként emlékeztek rá, akinek hatásos előadásai mellett gondos odafigyelése mély nyomot hagyott sokakban.
A forradalmi tanács elnöke: vezetés vérontás nélkül
A beszédben elsősorban nem kántorként és tanárként, hanem a Veszprém megyei nemzeti forradalmi tanács elnökeként emlékeztek rá. A miniszterelnök szerint 1956 tizenhárom napja nemcsak a nemzet történetének vált sarokpontjává, hanem megannyi család történetének, egyéni sorsnak is viszonyítási pontja lett – „amiben összesűrűsödik az idő, és amihez még ma is mérhetjük magunkat". Ebben a gyújtópontban Brusznyai valódi hőssé vált: nem akart politikus vagy forradalmár lenni, de nem ugrott el a feladat elől.
1956 őszén vezető szerepet vállalt Veszprémben, és a rá jellemző bölcsességgel próbálta mederben tartani a gyorsuló eseményeket. Az országban mindenhol óriási volt a lelkesedés és az indulat; a fiatalok fegyvert követeltek, hogy Budapestre indulhassanak harcolni. Brusznyai viszont hitt abban, hogy a forradalom követeléseit Veszprémben vérontás nélkül is érvényre lehet juttatni:
„Azt mondta, halálos bűn lenne bármit tenni, ami vérontáshoz vezet." – Magyar Péter *
Tanár volt, és tanár is maradt: diákjaiból forradalmi csoportot szervezett, de soha nem engedte őket a fegyveres harcok közelébe, nem engedte, hogy civilek, egyetemisták kezébe fegyver kerüljön, és nem akarta, hogy fiatalok vére folyjon – védte és óvta őket, „ahogy egy jó tanár a rábízott gyermekeket". Sőt, azoknak az életét is védte, akik a diktatúrát szolgálták: amikor Veszprémben elfogott ÁVH-s tiszteket és pártfunkcionáriusokat fenyegetett lincselés, ő közbelépett, mert értette, hogy a szabadságharcot megsározná, ha a felháborodottság bosszúval és gyilkossággal végződne.
A koncepciós per és a kivégzés
November 4-ét gyásznapként nevezte meg: gyászolják a levert forradalmat és azokat, akik életüket adták a magyar szabadságért, a harcok halottait és a megtorlás áldozatait. A diktatúra koncepciós perben ítélte el azt az embert, „aki diákokat óvott a haláltól, és foglyokat mentett meg a lincseléstől". Első fokon élethosszig tartó börtönbüntetést kapott, de a veszprémi kommunista pártvezetés a legsúlyosabb ítéletet követelte, a megyei első titkár írásban sürgette a büntetés súlyosítását. Másodfokon 1958. január 6-án halálra ítélték, és három nappal később, január 9-én kivégezték – mindössze 33 éves volt.
„Ennél megrendítőbben alig lehetne megmutatni a megtorlás igazságtalanságát. Azt az embert küldték a halálba, aki a forradalom sűrűjében is megpróbálta megakadályozni a vérontást. Azt a tanárt ölték meg, aki a diákjait védte. Azt a vezetőt, aki még a foglyul ejtett ellenfeleinek is tisztességes eljárást akart." – Magyar Péter *
A beszéd szerint a gyász emlékezésre hív: a dicsőséges napokból erőt meríthetünk, és megmutatják, hogy „Magyarország kész felkelni az elnyomás ellen, kész, ha kell, küzdeni is a szabadságért". A közös emlékezés közösséget teremt – az egyik legnagyobb szükség ma, hogy közösen megfogalmazzák, kik vagyunk, és ki-ki belefűzhesse a saját történetét a közös magyar történetbe.
Személyes szál: Miki bácsi Wilhelmshavenben
Magyar Péter elmondta, hogy amikor a forradalom mártírjairól beszél, sokszor említi név szerint Brusznyai Árpádot, mert családja egy része a Veszprémtől 13 km-re lévő Bánkról származik. Brusznyai az egykori veszprémi piarista gimnáziumban – ami akkor már a Lovassy gimnázium volt – 1952 után tanította a nagymamája öccsét is, akit neki csak „Miki bácsi"-ként emlegetnek. Miki bácsi 1956 után, érettségi előtt álló diákként elhagyta az országot, és Nyugat-Németországban, az északi-tengeri Wilhelmshavenben telepedett le. Amikor a miniszterelnök a 90-es évek közepén meglátogatta őt – Budapesttől és Veszprémtől is közel 1300 km-re –, az egyik este órákon keresztül mesélt a veszprémi diákéveiről, és nagyon hosszan Brusznyai Árpádról:
„Egy tanár és egy nagy betűs ember volt, akire mindig emlékezni fog, mint ahogy az összes diákja is." – Miki bácsi, Magyar Péter idézésében *
A beszédet azzal zárta: „Emlékezzünk ma közösen, hogy az emlékezés fényénél magunkat is jobban megérthessük. Dicsőség a magyar szabadsághőseinek."
„A szobor mögött" – az est koncepciója
A beszéd után a műsort egy családi tag vezette, aki bejelentette: az est különleges megszólalói Brusznyai Árpád unokái és dédunokái lesznek, akik naplórészleteket és családi visszaemlékezéseket olvasnak fel. Ezek a személyes emlékek „nem helyettesítik a történelemkönyveket, valami mást adnak: közelség" – segítenek megérteni, hogy a történelmi események mögött mindig emberi sorsok, kapcsolatok, remények és veszteségek vannak.
Az est címe – „A szobor mögött" – Brusznyai Margit, az egyetlen lány visszaemlékezés-kötetének eredetileg megálmodott címe. Margit nagyjából négy évvel korábban kezdte összegyűjteni és leírni édesapjához, édesanyjához és nagybátyjához kötődő történeteit; az írást a veszprémi Brusznyai-alapítvány akkori elnökének, Imre Frigyesnének (aki maga is Árpád tanítványa volt) küldte el, és az alapítvány 35. évfordulójára kiadott évkönyvben jelent meg – sajnos nem a Margit által megálmodott címmel, amelyet a házigazda „nagyon találónak, sokrétegűnek, kifejezőnek, elgondolkodtatónak" nevezett.
A szobor mögé – ahogy fogalmazott – immár négy ember „költözött", négy sors tekint ránk, 70 év történelmével:
- a hős és mártír tanár, dr. Brusznyai Árpád;
- sírig hűséges felesége, dr. Brusznyai Árpádné Honti Ilona, „a kommunizmus passzív áldozata", aki az est jelentős anyagának szerzője;
- a nagybáty, dr. Brusznyai József atya, „az 50-es évek internáló táborát megjárt, végtelenül humánus pap", aki – talán Árpád rövid életét is kompenzálva – 98 évet élt, ebből 97-et egészségben, teljes szellemi frissességben, mindvégig anyagilag és erkölcsileg is támogatva családját;
- és Brusznyai Margit, aki – a házigazda szerint – mindent örökölt Árpádtól: a zenei géniuszt, az igazságérzetet, a kiállás erényét, az íráskészséget, a közösségépítés képességét, sőt az unokáinak írt, „a kis gombáról" szóló mesekönyvet is. Margit nagyon várta az estet, de 2024-ben, a svájci bemutató előtt egy hónappal a sors közbeszólt, és elvitte őt is. Szinte mindent ő ihletett, ami a színpadon elhangzott: ő szerettette meg a családdal Sebő Ferenc énekelt verseit, és az ő kedvence volt a záró, Vedres Csaba által megzenésített József Attila-„Kész a leltár" zsoltározó éneke is.
Az est irodalmi anyagát a naplórészletek, Margit visszaemlékezései és Honti Ilona megrázó, „301-es parcella" című novellája keretezte. A novella 1985-ben a Szabad Európa Rádióban jelent meg, és a „Hova tovább?" pályázaton második díjat nyert. A napló 1957 áprilisában nyílt és 1957. december 31-én zárult – a házigazda szerint „történelmi léptékű szemelvény, kortörténeti dokumentum és egyben torokszorító személyes lenyomata hazánk történelme egyik legviharosabb fejezetének". Az irodalmi részleteket összesen hét kórus és két dal fűszerezte; a szervezők kértek, hogy a részletek között ne tapsoljanak, és a telefonok elcsendesedjenek.
Brusznyai Árpád utolsó szava: a kocsi-metafora
Az est egyik megszólalása Brusznyai Árpád utolsó szavajogán elmondott beszédéből idézett, amelyben a sorsot kocsiként jelenítette meg:
„A sorsot kocsinak akarom feltüntetni. Erre a mások által elindított kocsira az induláskor sokan felültek. Megvadították a kocsit, majd leugráltak arról. […] Engem megbíztak azzal, hogy fogjam meg ezt a gyeplőt. Ennek ellenére is állítom, hogy amíg ezt a gyeplőt én fogtam, az a kocsi senkit nem ütött el. Hogy közben sajnálatos események is történtek, arról talán én tehetek a legkevesebbet. Én erről a kocsiról az utolsó kanyarban repültem ki." – Brusznyai Árpád utolsó szava a tárgyaláson *
Honti Ilona naplója, 1957
A naplórészleteket a család tagjai olvasták fel Honti Ilona („Nagyi") hangján. A füzet Árpádnak szól: azért írja, hogy ami elveszett – ártatlanul –, annak legalább egy parányi részecskéjét visszakapja egyszer, amikor a füzetet olvassa.
Várakozás és anyai gyötrelem
A napló 1957. július 25-én, az első győri beszélgetés emlékével indul – „olyan élmény volt, amit nem felejtek el soha". Az írónő arról reflektál, hogy az emberek erősnek látják, pedig „olyan gyengének érzem magam, hogy néha igazán csak Margitka tartja bennem a lelket". Felidézi „a három év és négy hónap" boldogságot: október óta (1956) nem lehet normálisnak számítani az időt, Árpád többet volt távol, mint otthon, és azt, hogy húsvétkor itthon volt, „úgy érzem, csak álmodtuk". A napló szerint „talán egy világnak kell összedőlnie, hogy újból úgy találkozzunk".
Az ünnepek mind nélküle teltek el – Margitka születése és névnapja, Árpád születésnapja, a házasság negyedik évfordulója. A kislány a fényképét csókolgatja. Az írónő bűntudattal küzd:
„Soha soha nem tudom megbocsátani magamnak, hogy én is hibás vagyok. Nem tudok megnyugodni. Én is oka vagyok. Talán nem is kis mértékben. Ebbe fogok belebolondulni." – Honti Ilona naplója *
Esténként hárman – a fénykép, Margitka és az édesanya – összebújnak és sírnak. A napló nem napló, „hanem valami olyan, amiből kicsi, egy nagyon kevés rész hozzájuthat" Árpádhoz, ha utólag olvassa, miközben Margitka háromévesen felnőve mesél, nevet.
A tárgyalás előtti hetek
Augusztus 11-én Margitka az apja fényképéhez beszél: „Édesapa, te is ebédeltél már? Mit ebédeltél? Gyere haza, adunk édesanyával sok ennivalót." Az anya kétségbeesetten boncolgatja, mivel vádolják, mit igyekeznek rákéníteni a vádlotttársaira, és hogy az ügyészség elhiszi-e az őszinte vallomást – ezért akar ott lenni a tárgyaláson, hogy végre megtudja, mi folyik, és véget érjen „ennek az őrült bizonytalanságnak, amibe tönkremegy az egész család".
Augusztus 21-én Margitka karácsonyról kérdez: olyan karácsonyfát kér a Jézuskától, „legyen rajta szaloncukor meg kis lámpák, gyertya", és alá –
„Először édesapát hozza Jézuska, aztán lehet kis vasalót. Ugye, édesanya?" – Margitka, a naplóból *
Október 1-jén megérkezett Árpád lapja; az anya felolvasta Margitkának, aki „gyorsan közbevágta: dehogy is felejtelek el egy ilyen aranyos, jó édesapát". Az anya sírt, a kislány pedig szótlanul az ölébe hajtotta a fejét, majd komolyan mondta:
„Ne sírj, édesanya! Hazajön édesapa, csak legyünk nagyon jók." – Margitka, a naplóból *
Az ügyvéd jelezte, hogy a tárgyalás 10-én kezdődik; az anya Margitkával 8-án utazott Veszprémbe. Hitét így fogalmazta meg: „Lehetetlen, hogy ne legyen igazunk. Nem követtél el semmi rosszat, amiért Istentől bűnhődned kellene." Október 7-én „mérhetetlenül letört": Árpád nagyon sovány volt, és az anya szerint „így még egy év is végzetes lehet". Olvasta a vádirat kivonatát, és „meghült benne a vér": volt benne pár dolog, amiről nem volt tudomása – „Nem mondtad el, kisfiam." Ekkor „a Szűzanyához kapaszkodott, itt már csak ő segít".
A tárgyalás tíz napja
Október 21-én, hazatérve így írt: „Mindenem túl, s talán a mélypont is. Ezt a 10 napot soha nem felejtem el." A tárgyalás „életre-halálra menő" volt, a levegő feszült, túlfűtött. Amikor a bíró kijelentette, hogy a megyeházán lesz az ítélethirdetés, az anya „nagyon jól tudva, miért kell ez a színház", a mélypontra zuhant. A nagyteremben viszont abszolút nyugodt volt: nem látott senkit, csak Árpád szemeit és „azt a mély sóhajt, amely kiszakadt belőle, és szállt felfelé, áttörve a vastag falakat". Az ítélet kimondása után mindketten megnyugodtak, és beszélgetni kezdtek – „nem volt senki a teremben, csak te és én". Az egész tárgyaláson büszke volt rá; az utolsó szó jogán elmondott beszéd „őszinte, igaz, emberi megnyilatkozás volt, amelynek az életét köszönhette" – a bíró elmerülve figyelt, „úgy, mint se előtte, se utána soha". A teremből kijövet Ady szavai bugyborékoltak benne: „Vége van, a függöny legördült, komisz darab volt, megbukott, rák, halálos volt a játék." A második naptól érezhető, hatalmas erővel nehezedő nyomás ellenére „mégsem sikerült" – a beszéd megmentette Árpádot.
Ugyanekkor fogalmazódott meg a napló egyik legfájdalmasabb gondolata:
„A beszéd után s azóta is hallom a hangod: neveld úgy, ahogyan én nevelném. És annyi fájdalom van ebben, hiszen ehhez kapcsolódik az egész életem. […] Elmúlnak az évek, melyeket hármasban boldogan tölthetnénk. Elmúlnak a nagy semmibe, visszahozhatatlanul." – Honti Ilona naplója *
A súlyosítás és az év végi remény
Október 25-én az ügyvéd azt írta, az ügyész súlyosításért fellebbezett – a levél megkapásának pillanatában az anya Pestre rohant. Ráadásul ezekben a napokban volt a forradalom évfordulója: „sorban élem át lélekben az eseményeket, és félek és kínlódom miattuk." December 31-én, az év utolsó napján nem sajnálta, hogy elmúlik az év: „nagyon-nagyon sok keserű napot adott nekünk", és csak a március 19–24-e közötti boldog öt napra, a beszélgetésekre és az október 19-i ítélethirdetés utáni pillanatokra emlékszik belőle. Az újévi kívánság: „boldogságot, szabadulást hozó új esztendőt". Margitka így kívánt: „ne kelljen elmenni hozzá, hanem itthon látogassuk egymást", és hozzátette: „Imádkozunk érted, édesapa, sokat."
„Hiszem, hogy 1958-ban úgy is fogunk beszélgetni, hogy a rács nem lesz köztünk. Adja a jó Isten, hogy ő legyen." – Honti Ilona naplója *
Brusznyai Margit visszaemlékezései
„Édesapa eltűnt, Árpád velem él"
Margit előszavában magyarázza: náluk eleinte „édesapa" és „édesanya" volt a megszólítás, ami később megváltozott – az édesanya „anyukám" lett, az édesapa pedig „Árpád", mert mindenki így beszélt róla. Szerinte nem szentségtörés így írni róla, mert „édesapa eltűnt", de:
„Árpád azonban a mai napig velem él. Szelleme, emléke, a másoktól kapott visszajelzések mind-mind segítenek, éltetnek és védenek." – Brusznyai Margit *
A történetek csak látszólag szólnak róla – mindegyik mögött ott áll Árpád alakja, „hol nevetve, hol komolyabban".
„Fegyver az nincs. Még valamit?"
A leghíresebb családi történet 1956. október 31. és november 3. közé esik, amikor Árpád már pár napja a megyei forradalmi tanács elnöke volt, és két napja nem jött haza. Az anya bement hozzá étellel, és kérte: „Gyere már haza egy kicsit, kisfiam!" (Így szólították egymást a hárman: apám, anyám és nagybátyám.) Árpád az asztalnál ült a papírok közt; egy küldöttség érkezett, amelynek kilétéről az anya nem tudott, és szenvedélyes hangon fegyvert követeltek, hogy harcolhassanak az oroszok ellen. Árpád felnézett a papírokból, és teljesen nyugodtan így szólt:
„Fegyver az nincs. Még valamit?" – Brusznyai Árpád, Margit visszaemlékezésében *
A poén ott rejlik, hogy a válasz a régi pultos boltok köszönőformuláját idézi: „Kérek szépen 1 liter tejet, öt zsömlét s a többi… – Még valamit?"
A karácsonyfa és a kommunisták
Margit 10 éves koráig hitte, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát. Karácsony előtt az anyukájával a piacra mentek, ahol rengetegen vettek fenyőfát. A kislány megkérdezte: „Anyukám, miért vesznek karácsonyfát? Hát nekik nem hoz a Jézuska?" A válasz: „Nekik nem hoz, mert nem hisznek benne. Kommunistáknak nem hoz." – „Ezek mind kommunisták?" – „Bizony, mind, fiam."
Brusznyai József atya: a „túl fiatal" teológiai tanár
A nagybáty, dr. Brusznyai József a bécsi Pázmáneumon doktorált, ragyogó elme, kitűnő külsejű pap volt, akit a három év internálás után apró nógrádi falvakba helyeztek tanítónak. Emellett szükség volt rá szentszéki bíróként is, aki ritkán egyházi válásoknál dolgozott. A püspök úr egy munkatársától kérdezte, ki legyen a teológiai tanár; a nagybáty barátja így szólt: „Hát, püspök atya, itt van ez a Brusznyai Jóska." A válasz:
„Nem gondolnám, fiam, túl fiatal." – a püspök, Margit visszaemlékezésében *
Egy év múlva újra felmerült a kérdés, és ugyanaz a jó barát ismét javasolta a nevet. A püspök ismét elhárított: „Nem gondolnám, fiam. Én is 25 évesen lettem szemináriumi tanár." Így lett dr. Brusznyai József hittanár, majd a váci szeminárium retorikatanára, amíg tehette.
Az „ötös kollégisták" estéje
18 évesen egy családi ismerős vitte Margitot az „ötös kollégisták" szokásos József-napi összejövetelére Vekerdi József pici padláslakásába, ahol egymás hegyén-hátán hevertek a könyvkupacok, és az egyetlen karosszékben Keresztúri Dezső ült. Margit megilletődve, zavarban ült az országosan ismert nevek között – Keresztúri, Lator László, Fodor András, Vekerdi József és sokan mások –, pár szót szólt csak, és korán elköszöntek, hogy jelenléte ne veszélyeztesse sokáig a társaságot. Harmadszorra már várandósan, nagy pocakkal ment, így ő kaphatta az egyetlen karosszéket. A késve érkező Sárosi Bálint örömmel kérdezte: „Gyermeket vár?" – „Miből gondolja?" – Nagy nevetés: Sárosi Bálint kissé hosszúnak látszott a karosszékben. Fodor András pedig így szólt:
„Ez a Margitka megszólalásig hasonlít az édesapjára, mert ha megszólal, még jobban." – Fodor András, Margit visszaemlékezésében *
Margit többé nem kapott meghívást – pedig csak a Brusznyai nagyapa szállóigéjét idézte: amikor az bejött a kertből a konyhába, és a kérdés elhangzott („Be tetszett jönni, nagyapa?"), a válasz mindig: „Miből gondolod, fiam?"
A lábtörés és a főorvos
Margit eltörte a lábát, és a szokásos hat hétig volt gipsze. A járógipsz után a röntgen gyógyulást mutatott; a főorvos levette a gipszet, konstatálta, hogy felépült, majd így szólt: „Hétfőn már mehet dolgozni." Diktálni kezdett az asszisztensnek: „Mi is a beteg neve? – Brusznyai Margit." Aztán megkérdezte: „Nekem volt a gimnáziumban egy Brusznyai nevű tanárom. Esetleg a rokona?" – „Igen, elég közeli. Ő volt az édesapám." A főorvos megkérte, mutassa még egyszer a lábát, majd megjegyezte: „Hát erre ráférne két hét, Árpád" – Margit a főorvos háta mögött mosolygott.
Latin, orosz és a zeneakadémia
A gimnáziumban a nyelvi tagozatot választotta, mert egyedül ott lehetett latint tanulni – ügyes árukapcsolással heti 3 óra latin és 6 óra orosz mellett, az 1960-as évek végén. Az orosztól eleve féltettek a diákok, sokat kellett dolgozni, de annyira megtanultak oroszul, hogy negyedik osztályban Csehovot is olvastak. Az orosz tanárnő, Ljudmila Podgajcsikova („Milla néni") egy magyar mérnök felesége volt. A latin-tanárok nagyszerű, szigorú férfiak voltak; rengeteg memoritert kellett tanulni, beszélni nem tudtak latinul, de nagyon sokat értettek – „ennek hasznát máig érzem". A Zeneakadémián is remekül boldogult csekély tudásával: a latin nyelvű kórusművek szövegeivel tudta, miről van szó, és több Monteverdi-műnél a latin többet segített, mint az olasz. A nagybátyja idős korában is folyékonyan beszélte és értette a latint, fényes memóriával.
Dorozsma, a ló fara és a Rákóczi-szobor
Ez idő tájt a család egyik tagja Kiskunfélegyházán volt plébános; nyáron Margit egy-két hetet töltött nála. Dorozsma már akkor is Szeged külvárosának számított, villamos járt a Szeged–Dorozsma vonalon. Az autóbuszállomás mellett volt egy lovasszobor, amely a dorozsmaiaknak fontos találkozási pont volt: „Találkozunk a ló faránál." Egyszer a plébános elvitt egy városnéző kisvonatra egy gyönyörű nagyvárosba. Az idegenvezető mikrofonba magyarázott, mígnem a kisvonat lelassult, és elhangzott: „Itt látható II. Rákóczi Ferenc szobra… liberté, azaz kiújulnak a magyar nemzet sebei." Egymásra néztek, és kirobbant belőlük a kacagás – nevettek, míg észre nem vették, hogy csak ők ketten nevetnek; a többi utas komoly, meglevert tekintettel nézett rájuk. Ekkor abbahagyták, és komolyan nézegetve várták a továbbiakat – Margitnak fogalma sincs, mit láttak utána, „mert minden örömömre szükségem volt, nehogy újra nevessünk".
Honti Ilona: A 301-es parcella
Az est záró irodalmi darabja a szerző 1985-ös novellája volt, amely a kivégzett férj emlékéhez, a Rákoskeresztúri 301-es parcellához való viszonyt írja meg.
A kivégzés rekonstruált pillanatai
A novella elbeszélője a temetőben, a csontok között sétálva „nem is le, hanem felfelé néz" – ott találja meg az utolsó pillantást. Biztosan felfelé nézett, istene felé, ahová mennie kellett: „Senki nem segített, nem nyúlt utána senki. Ártatlan volt, és meg kellett halnia." Az elbeszélő nem tudhatta, hogy ennyien dolgoztak életben maradásán – ma is élő neves emberek –, „talán baj is volt a nagy akarás". Hiába volt minden: „A létszámnak meg kellett lennie. Minden városnak áldoznia kellett egy embert elégtételül." A bűnösöket pedig olyan eseményekért jelölték meg, amelyekről nem is tudhattak – mert bevallani nem lehetett, hogy az országban évtizedek óta ideiglenesen élő, velünk szimpatizáló oroszok halomra lövöldözték az akkortájt vezényelt orosz testvéreiket; ezeket a „gyilkosságokat" zárt tárgyalásokon a forradalmi tanácsra vagy egyesekre varrták.
„A 301-es parcella a remények temetője. A tiszta gondolatoké, az önfeláldozó emberszeretet van ide eltemetve. Ha iszonyatosan néma is, erős sugárzik belőle. Ők tudják ezt, különben miért félnének annyira tőle?" – Honti Ilona: A 301-es parcella *
A novella felidézi a rettenetes pillanatot, amikor a halálra ítélt megtudta: kötélen általi halál várja. Nem ámíthatta magát – volt már tapasztalata arról, mi történik a gyűjtőben. Gondolatban búcsúznia kellett az egyetlen pici lánytól, akit mindennél többre becsült és szeretett, és akinek folyton meséket írt a börtönben – gondolatban, mert leírni nem engedték, kiküldeni még kevésbé. Az utolsó pillanatokhoz mérhetetlen erő kellett: egyenes tartással, magasra tartott fejjel haladt el a cellák ajtaja előtt, miközben odabent a rabtársak tehetetlen kínjukban dörömböltek a vasajtókon – tudták, mi készül, mert nem volt reggel nyitás a megszokott időben. Ő pedig ment a januári hidegben, mezítelen felsőtesttel, és stentori hangon énekelte a Himnuszt:
„Isten áldd meg a magyart! Megbűnhődte már e nép." – a Himnusz, a novellában *
A teherautók motorjai felbődültek, hogy az utolsó kívánság hangjait elnyomják. „Aztán csend lett. Árva lett a pici lány. Csend lett. S mindenki elkotródott onnan, ahol a gyilkosság történt." Csak a 301-es parcella tudja, milyen papírba csomagolták a testet, és mikor, melyik helyen rejtették a földbe – „óriási titok ez, mert nagy hatalom van ezekben a forrongó csontokban. Félni kell tőle annak, akinek félnivalója van."
A megbocsátás mint túlélés
Az elbeszélő monológja a novella erkölcsi magva: „nem szabadna az embernek olyat tennie, amit később nem tud maradéktalanul helyrehozni. Életet megszüntetni nem szabadna csak azért, mert valakinek más a véleménye valamiről." Ilyen esetekben valakinek egyszer el kell kezdenie megbocsátani, „ha van mit megbocsátani". A csapást és az azt követő minden rugdosást, mellőzést csak úgy lehetett elviselni, ahogy az elbeszélő tette: „keresztény módon, mindenkinek mindent megbocsátva." Megbocsátott annak, aki ártatlansága ellenére elítélte; annak, aki nem tett érte érdemben, ha talán tehetett volna; és annak is, aki a kötélen ment feléje, hogy a halálát okozza. Megbocsátott, reménykedve abban, hogy egyszer „a napnál is fényesebben tudni fogja mindenki: ártatlan volt". A megbocsátás a „fejfa" ebben a jeltelen temetőben; a megmaradt virágokat szirmokként szórja szét, mint a földművelő a magot, hogy mindenhol jusson belőle – talán egy halvány szirom arra a sírra is, amely rejtve akar maradni. A novella utolsó képe: „A 301-es parcella bokrainak zöldje olyan hangtalanul csukódik be mögöttem, mint a hatalmas szárnyas ajtó, és csukva marad."
A zenei keret és az est zárása
Az irodalmi részleteket dalok és kórusművek fogták össze: felcsendült a „Kicsi madár", a „Hej, tulipán, tulipán", több népdal és zsoltározó ének, majd a záró kórus, Vedres Csaba megzenésítésében József Attila „Kész a leltár" című verse – Margit kedvence:
„Magamban bíztam elejétől fogva, / ha semmije sincs, nem is kerül sokba / ez az embernek. Semmiké se többek, / mint az állatnak, mely örök emlék. […] Okos urak közt játszottam a barmot." – József Attila: Kész a leltár *
Ezt követte egy magyar nyelvű és angol nyelvű áldáskívánó („Mindig legyen út a lábad előtt, a szél mindig hátad mögötte… May the road rise up to meet you…"), majd az est a Himnusz sorjaival zárult: „Isten áldd meg a magyart, jó kedv, bőség, szabadág segítsen! Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendő viszontagságokat!"
⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
- A nyitó köszöntő erősen torzult: „Bát város" valószínűleg „Vác város"; „Dr. Berniklós nyugalmatott", „Mesia győasszon", „dr. Barba Lajos segéd püspök" – a nevek és tisztségek nem rekonstruálhatók biztosan. „Szimon Renáta Országgyűlési képviselő Norodát" mondatvége értelmezhetetlen.
- Magyar Péter beszédében: „más sas jut" → „más sors jut"; „hősé halottként" → „hősi halottként"; „élethogy tiglani börtönbüntetés" → „élethosszig tartó börtönbüntetés"; „kábári megtorlás" – a jelző értelmezhetetlen; „1956 gravitációs tere pályára állít maga körül mindent" – torzult metafora; „sározná be" → valószínűleg „megsározná"; „felháborodás" → valószínűleg „felháborodottság".
- „a 13 kmre Veszprémtől lévő Bánról" → valószínűleg „Bánkról"; „az a különleges soka" – bizonytalan.
- „veszprémi pianista gimnáziumban, akkor már lovasi gimnáziumban" → valószínűleg „piarista gimnáziumban, akkor már Lovassy gimnáziumban".
- „nyugat-Netországban" → „Nyugat-Németországban"; „Wilhelm Henben" → „Wilhelmshavenben"; „Westprémtől" → „Veszprémtől".
- Az utolsó szó idézetében az „Én nem éltek a gyebő kezeléséhez" mondatrész értelmezhetetlen; a „gyeblőt" valószínűleg „gyeplőt".
- „az 50-es évek internáló táborát megjárt nagyású … papnak, a Kálói remetének" – a jelző és a „Kálói remete" megnevezés bizonytalan.
- „Szent Széki bíró" → valószínűleg „szentszéki bíró"; „a teamjétől" – bizonytalan.
- Bizonytalan nevek: „Liktai György", „dr. Usvai Tibor" / „Krusvai Tibor", „Dr. Li főorvos", „Judmilla Podgiacsikova" (valószínűleg „Ljudmila Podgajcsikova").
- „picipici gajdonlakásába" – bizonytalan; „Karoszék" → „karosszék".
- „egy plusz nevű tanárom" → valószínűleg „egy Brusznyai nevű tanárom"; a „Csep"/„Csett" hangutánzás értelme bizonytalan; „két hét Árpádot … propátia" – a szójáték és a záró szó nem rekonstruálható biztosan.
- „Heti 3om óra" → „heti 3 óra"; „Csehó volt és túl olvastunk" → valószínűleg „Csehovot is olvastunk"; „Latint tanáraink nagyú" → valószínűleg „nagyszerű"; „Csepék tudásommal" → valószínűleg „csekély tudásommal"; „Így német Ferencnél lett" és „Ok dolseor híre" – értelmezhetetlen.
- „Ez időtáj tető kiskunorozsmán volt plébános" → valószínűleg „…Kiskunfélegyházán volt plébános", az alany („tető/töhötőm") bizonytalan; „Itt látható második Rákóci Ferenc szobra libert, azaz kiújulnak a magyar nemzet sebei" – a „libert" (talán „liberté") körüli mondat torzult.
- Naplórészletek: „ha te csodálatos erőden mosolyog szarácsod mögött" – értelmezhetetlen; „hogy sor több énekeljen elválni" → valószínűleg „hogy soha többé ne kelljen elválni"; „amiből kicsi, egy nagyon keveset részeségvé tudsz válni" – bizonytalan; „miután jól belvédelt" – értelmezhetetlen; „suóton" – a hely bizonytalan; „nem kell hajas" → valószínűleg „nem kell lovast"; „ennyivalót" → „ennivalót"; „lefelé körpült a kis szájad" → „lefelé görbült a kis szája"; „a vádlótársaid" → valószínűleg „a vádlotttársaid"; „Segítsen a jó Isten egyetlen párom" – bizonytalan; „bűnöznéd" → „bűnhődné"; „huzavona van-e kérdés körül" – bizonytalan; „bugyborkoltak" → „bugyborékoltak"; „Adi szavai" → valószínűleg „Ady szavai", az idézet forrása bizonytalan.
- A novellában: „köpé által halál" → valószínűleg „kötélen általi halál"; „a hindusz énekelte" → valószínűleg „a Himnuszt énekelte"; „januári termesztő hidegben" – bizonytalan; „raptársak" → „rabtársak"; „országunokban" → „országunkban"; „akkora vezényelt" → „akkortájt vezényelt"; „nyakába varták" → „nyakába varrták"; „Torolni, példást tatuálni" – bizonytalan (talán „törölni, példát statuálni"); „szálomként" és „arra a röbre is, mai rejtve akarja" – értelmezhetetlen részletek.
- A dalok szövegei („Kicsi madár", „Sejel aludtam", „Rejtelmek…", „Bócska gombocska", a naplót követő altatódal stb.) erősen torzultak, nem rekonstruálhatók megbízhatóan; a záró kórus a műsorvezető szerint József Attila „Kész a leltár" című versére írt Vedres Csaba-mű, így torzult sorai a vers eredeti szövege alapján javíthatók; az utolsó torzult sor („Isten áld meg a magyat jó kedvensőségkel…") valószínűleg a Himnusz: „Isten áldd meg a magyart, jó kedv, bőség, szabadág segítsen! Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendő viszontagságokat!"
- A névírás egész az átiratban ingadozik (Brusznyai/Rusznai/Rusznyai/Prusznyai/Bruszniai) – az összefoglalóban következetesen a „Brusznyai" alakot használjuk.
- „legvresebb fejezetének" → valószínűleg „legviharosabb fejezetének"; „sváci bemutatónk" → „svájci bemutatónk"; „az irádás … mindkét váci górusával énekelt" → valószínűleg „az imádság … mindkét váci kórusával énekelt".
Teljes átirat megjelenítése
[00:00:59]เ เฮ Bát város önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc 70.
[00:06:07]évfordulója alkalmából rendezett városi programsorozat záróeseményét.
[00:06:13]Köszöntöm körünkben Magyar, Magyarország miniszterelnökét, Szimon Renáta Országgyűlési képviselő Norodát, Vácváros polgármesterét, az alpolgármesterakat Dr.
[00:06:42]Berniklós nyugalmatott egy dr.
[00:06:52]Barba Lajos segéd püspök urat.
[00:06:57]Mesia győasszon a városunk egyházi vezetőit, az önkormányzat, a pártok, civil szervezetek, intézmények vezetőit és képviselőit és a megjelent polgárokat.
[00:07:16]Tisztelettel felkérném magyar tételt Magyarország miniszterelnökét megemlékező beszédének megtartását.
[00:07:38]Tisztelt bruszniai család, tisztelt polgármesterasszony és kedves emlékező váciak és emlékező magyar honfitársaim.
[00:07:49]Mindenek előtt szeretném szívből megköszönni Busznyai Árpád családjának a meghívást.
[00:07:56]Különleges meg megtiszteltetés személyes öröm is számomra, hogy együtt emlékezhetek önökkel Dr.
[00:08:02]Bus Árpádra.
[00:08:06]Az ő példája, élettörténete személyesen nagy hatást gyakorolt rám.
[00:08:14]számomra brusai Árpád történetének egyik legfontosabb tanulsága, hogy mindenkinek van választása a történelem legnehezebb pillanataiban is, hogy a legnagyobb bátorság, olykor ahhoz kell, hogy megállítsuk az erőszakot, és akkor is megőrizzük az emberségünket, amikor körülöttünk már mindenki elveszítette azt.
[00:08:39]Talán ha más sas jut Magyarországnak, akkor ma a Brusznai Árpádra, mint kitűnő klasszika filológusra emlékeznénk, mint nagyú művelt tanáremberre, Homéros alapos ismerőjére, nagyhatású tanárra és egyház zzenészre.
[00:09:02]De mint tudjuk, nem adatott más sors a hazánknak.
[00:09:06]Ezért Rusznai Árpádra ma elsősorban hősé halottként emlékezünk.
[00:09:13]Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaként emlékezünk rá.
[00:09:17]Hősként emlékezünk rá.
[00:09:21]hősként, akinek életével kellett fizetnie az igaz ügy a magyar szabadság szolgálatáért.
[00:09:32]Tisztelt egybegyűltek, Rusznai Árpád élete példaként állhat mindannyiunk előtt, már önmagában azzal is, hogy nem hagyta magát a kommunista diktatúra legsötétebb éveivel alatt sem.
[00:09:48]A diktatúra ugyan korán megtörte az ígéretes pályafutását, amikor 1950-ben családja miatt eltávolították az egyetemi állásából, de nem adta fel az álmát, hogy az ókor csodálatos szerzőivel foglalkozzon.
[00:10:06]folytatta a Homérosszal kapcsolatos kutatásait, és közben itt Vácon sikerült állást szereznie, és megírta a Homéros kérdés című komoly tanulmányát is.
[00:10:17]Előbb kántorként, majd tanárként vált megbecsült tagjává e közösségnek, és válc után Veszprémben is tisztelet övezte.
[00:10:31]diákjai megragadó pedagógusként emlékeztek vissza rá igazi tanárgyéniségként, akinek hatásos előadásai mellett gondos odafigyelése mély nyomot hagyott sokakban, de elsősorban nem kántorként és nem tanárként emlékezünk rá, hanem a Veszprém megyei nemzeti forradalmi tanács elnökeként, mert 1956 gravitációs tere pályára állít maga körül mindent.
[00:11:02]A forradalom 13 napja nemcsak a magyar nemzet történetének vált sarokpontjává, hanem megannyi magyar család történetének, megannyi egyéni sorsnak is az eredője lett.
[00:11:15]Viszonyítási pont, amiben összesűrősödik az idő, és amihez még ma is mérhetjük magunkat.
[00:11:25]Ebben a gyújtópontban rusznai Árpád valódi hőssé vált.
[00:11:27]Nem akart politikus, nem akart forradalmár lenni, de nem is ugrott el a feladat elől.
[00:11:39]1956 őszén vezető szerepet vállalt Veszprémben.
[00:11:43]A forradalmi tanács elnökekként egészen új helyzetben találta magát, de ekkor is a rájellemző bölcsességgel próbálta vezetni és mederben tartani az egyre gyorsuló eseményeket.
[00:11:58]Ezekben a napokban, mint az országban mindenhol, Veszprémben is óriási volt a lelkesedés, és egyben az indulat is.
[00:12:06]Fiatalok követeltek fegyvert, hogy Budapestre indulhassanak harcolni.
[00:12:12]Ruszani Árpád hitt abban, hogy a forradalom követeléseit Veszprémben vérontás nélkül is érvényre lehet juttatni.
[00:12:21]Azt mondta, halálos bűn lenne bármit tenni, ami vérontáshoz vezet.
[00:12:28]Tanár volt, és tanár is maradt a forradalom idején is.
[00:12:31]A diákjaiból forradalmi csoportot szervezett, de soha nem engedte őket a fegyveres harcok közelében.
[00:12:39]Nem engedte, hogy a civilek, az egyetemisták kezébe fegyver kerüljön.
[00:12:46]Nem akarta, hogy fiatalok vére foljanak.
[00:12:49]védte és óvta őket, ahogy egy jó tanár a rábízott gyermekeket.
[00:12:56]Sőt, Rusznyai Árpád azoknak az életét is védte, akik a diktatúrát szolgálták.
[00:13:04]Amikor Veszprémben elfogott AVH-s tiszteket és párt funkcionáriusokat fenyegetett a lincselés, ő volt az, aki közbelépett.
[00:13:15]Értette, hogy a szabadságharcot sározná be, ha a felháborodás bosszúval és gyilkossággal végződne.
[00:13:23]Tisztelt egybegyűltek, tisztelt honitársaim, november 4-e gyászn.
[00:13:29]Gyászoljuk a levert magyar forradalmat, és gyászoljuk azokat, akiket akik életüket adták a magyar szabadságért, a mi szabadságunkért.
[00:13:41]Gyászoljuk azokat, akik a harcokban vesztették az életüket, és azokat is, akik a kábári megtorlás áldozataivá váltak.
[00:13:50]Gyászoljuk Ruszai Árpádot is.
[00:13:50]A diktatúra koncepciós perben ítélte el azt az embert, aki diákokat óvodott a haláltól, és foglyokat mentett meg a lincseléstől.
[00:14:04]Először élethogy tiglani börtönbüntetést kapott első fokon, de a veszprémi kommunista pártvezetés a legsúlyosabb ítéletet követelte.
[00:14:15]A megyei első titkár írásban sürgette a büntetéses súlyosítását.
[00:14:21]Másodfokon 1958 január 6-án halálra ítélték, és három nappal később január 9-én kivégezték.
[00:14:34]Mindössze 33 éves volt.
[00:14:37]Az életét vették el attól az embertől, aki a forradalom alatt is legfontosabb feladatának tartotta a szabadságot és mások életének a védelmét.
[00:14:49]Ennél megrendítőbben alig ha lehetne megmutatni a megtorlás igazságtalanságát.
[00:14:57]Azt az embert küldték a halálba, aki a forradalom sűrűjében is megakadályozta, megpróbálta megakadályozni a vérontást.
[00:15:06]Azt a tanárt ölték meg, aki a diákjait védte.
[00:15:10]Azt a vezetőt, aki még a fogjul ejtett ellenfeleinek is tisztességes eljárást akart.
[00:15:19]A gyász mindig emlékezésre hív arra, hogy emlékezzünk a hűseinkre, akik bátorságukkal és önfeláldozásukkal ma is példát mutatnak számunkra.
[00:15:33]Emlékeznünk kell a dicsőséges napokra, amikből mindig erőt meríthetünk, amik újra és újra megmutatják, hogy Magyarország kész felkelni az elnyomás ellen.
[00:15:47]Kész, ha kell küzdeni is a szabadságért.
[00:15:53]Ma nyugodt szívvel emlékezhetünk az olyan hősökre, mintnyai Árpád.
[00:15:59]Tisztelt honfitársaim, a közös emlékezés közösséget teremt.
[00:16:05]Talán az egyik legnagyobb szükségünk ma, hogy közösségben legyünk, hogy közösen emlékezve újra és újra megfogalmazsuk, kik vagyunk, hogy kiki belefűzhesse a saját történetét közös magyar történetünkbe.
[00:16:23]számomra 1956-tal kapcsolatban az egyik legtöbb erőt adó történet ruszai Árpádé az elveihez mindig hűmaradó, a halált is vállaló tanáré.
[00:16:40]És talán néhányuknak feltűnt, hogy amikor a forradalom mártírjairól beszélek, akkor nagyon sokszor említem névszerint bruszai Árpádot.
[00:16:50]Ennek az oka, hogy a családom egy része a 13 kmre Veszprémtől lévő Bánról származik.
[00:16:59]És az a különleges soka, hogy Bruszani Árpád az egykori veszprémi pianista gimnáziumban, akkor már lovasi gimnáziumban 1952 után tanította a nagymamám öcsét is, aki nekem csak Miki bácsi.
[00:17:14]És említettem a családnak, hogy el fogom mondani, hogy milyen érdekes és milyen sokat jelentett nekem az, hogy amikor meglátogattam a 90-es évek közepén a nagymamám öccsét, aki 1956 után fiatal diákként, érettségi előtt álló diákként elhagyta az országot, és az akkori nyugat-Netországban telepedett le.
[00:17:40]Ugye amikor a 90-es évek közepén meglátogattam őt a Budapesttől és Westprémtől is majd 1300 km-rel lévő Wilhelm Henben, ahol letelepedett az északi tenger partján, akkor milyen érdekes érzés volt, hogy az egyik este végén órákon keresztül mesélt a fiatal koráról, a veszprémi diák éveiről és nagyon-nagyon hosszan mesélt Ruszini Árpádról, és ő ugyan ezeket mondta el nekem.
[00:18:11]hogy egy tanár és egy nagy betűs ember volt, akire mindig emlékezni fog, mint ahogy az összes diákja is.
[00:18:17]Tisztelt honfitársaim, emlékezzünk ma közösen, hogy az emlékezés fényénél magunkat is jobban megérthessük.
[00:18:27]Dicsőség a magyar szabadsághőseinek.
[00:18:30]Köszönöm, hogy meghallgadtak.
[00:18:48]Köszönöm, Magyar Péter miniszterelnök úr megemlékező beszédét.
[00:18:53]A mai est folyamán különleges megszólalói lesznek a megemlékezésnek.
[00:18:58]Prusznyai jártát unokái és déd unokái napró naplórészleteket és családi visszaemlékezéseket olvasnak.
[00:19:07]Az ő hangjukon olyan történetek kerülnek közel hozzánk, amelyek megmutatják, mit őriz meg egy család a múltból, és mit ad tovább a következő nemzedékeknek.
[00:19:19]Ezek a személyes emlékek nem helyettesítik a történelemkönyveket, valami mást adnak, közelség.
[00:19:27]Segítenek megértenünk, hogy a történelmi események mögött mindig emberi sorsok, kapcsolatok, remények és veszteségek vannak.
[00:19:36]Fogadják szeretettel a szobor mögött emlékest részt.
[00:20:32]Kicsimbadár, hogy tudsz élni, mikor nem is tudsz beszélni, lamin tudok beszélgetni.
[00:20:50]Mégis alig tudunk élni.
[00:20:57]Kicsi madár.
[00:20:59]Jaj, de fenjál.
[00:21:04]Mi azok aláb nem szállsz?
[00:21:10]Aláb szállnék, de nem merel.
[00:21:15]Sok az irigs attól féle.
[00:21:22]Hazám, hazám, kedves hazám, bár csak határid láthatnám, füstét látom, de csak a s az ég alatt lengedezik.
[00:22:01]A sorsot kocsinak akarom feltüntetni.
[00:22:04]Erre a mások által elindított kocsira az induláskor sokan felültek.
[00:22:07]Megvadították a kocsit, majd leugráltak arról: "Én nem éltek a gyebő kezeléséhez.
[00:22:17]Engem megbíztak azzal, hogy fogjam meg ezt a gyeblőt.
[00:22:19]Ennek ellenére is állítom, hogy amíg ezt a gyeblőt én fogtam, az a kocsi senkit nem ütött el.
[00:22:30]Hogy közben sajnálatos események is történtek, arról talán én tehetek a legkevesebbet.
[00:22:37]Én erről a kocsiról az utolsó kanyarban repültem ki.
[00:22:42]Dr.
[00:22:42]Blai Árpád utolsó szójogán elmondott beszédől idéztem.
[00:22:45]Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves megemlékezők.
[00:22:52]Bruszniai Margit, Dr.
[00:22:52]Brusznai Árpád lánya valamikor négy évvel ezelőtt kezdte tolvba szedni emlékeit, édesapjához, édesanyjához és nagybátyjához kötődő történeteit.
[00:23:04]Gyermek és felnőtt éveiből is válogatott.
[00:23:07]Amikor kész lett, elküldte a veszprémi bruszniai alapítvány akkori elnökének, Imre Frigyesnének, aki nem mellesleg Ápáv tanítványa volt.
[00:23:14]Az írás végül az alapítvány fennállásának 35.
[00:23:20]évfordulóján kiadott évkönyben jelent meg, sajnos azonban nem a Margit által megálmodott címmel.
[00:23:28]A szobor mögött pedig nagyon találó cím volt ez.
[00:23:31]Sokrétegű, kifejező, elgondolkodtató.
[00:23:37]A szobor mögül immár 70 év történelme, s nem kevesebb, mint négy ember tekint ránk.
[00:23:42]Sorsok, melyet nem kerülhettek el.
[00:23:46]Néha torokszorító, olykor mókás, de mindenképpen a nehéz időkben megélt, teljesen hétköznapi, s olykor nagyon is történelmi események, tettek és mondatok.
[00:23:59]Erre a múltidézésre invitáljuk most önöket, emléket állítva immár mindnyájuknak, akik a szobor mögé költöztek, a hős és mártír tanár úrnak, sírig hűséges és szerető feleségének, ki a kommunizmus passzív áldozata volt.
[00:24:13]Az 50-es évek internáló táborát megjárt nagyású, végtelen humánus papnak, a Kálói remetének, Dr.
[00:24:23]ruszai József atyának, aki talán Árpád rövid életét is kompenzálva 98 évet élt, ebből 97-et, egészségben, jó testi és lelki erőben, teljes szellemi frissességben, mindenkor segítve, támogatva családját anyagilag is, erkölcsileg is.
[00:24:43]Végül rusznai Margitnak, Árpád egyetlen leányának, aki azt hiszem elmondhatom, mindent örökölt Árpádtól, a zenei géniuszt, az igazságét, kiállás erényét, az íráskészséget, a közösségépítés képességét, vagy éppen az unokáinak írt mesekönyvet a kis gombáról.
[00:25:06]Aki nagyon várta ezt az estet, készült rá, hogy megnézze gyermekeit, unokáit, fogadott fiát, de 2024-ben, már két éve a sors közbeszólt, sváci bemutatónk előtt egy hónappal elvitte őt is.
[00:25:17]Szinte mindent ő ihletett egyébként, ami ma a színpadon elhangzik, vagy felcsendő.
[00:25:24]A dalokat legalábbis.
[00:25:26]Ő szerettette meg velünk Sebő Ferenc énekelt verseit, melynek szeretetét talán sikerült lányainknak is átadni.
[00:25:34]De az ő kedvence volt a záró Vedres Csaba kórus és József Attila Kész leltár című gyönyörű versérei zsoltározó ének.
[00:25:41]S persze az irádás is, amelyet mindkét váci górusával énekelt.
[00:25:47]Margit ikletője és társszerzője a mai estnek, mely est jelentős anyagának szerzője ugyanis dr.
[00:25:56]Ruszai Árpádné Honti Ilona Nagyi, kinek 1957 áprilisában megnyitott és 1957 december 31-én lezárt naplója történelmi léptékű szemelvény, korttörténeti dokumentum s egyben torokszorító személyes lenyomata hazánk történelme egyik legvresebb fejezetének, amint az 1985-ben jegyzett 301-es parcella című novellája is, melyet a Szabad Európa Rádió publik publikált, hova tovább második díjat is nyerte művével.
[00:26:28]Az est során előbb a Napló néhány részletével, majd bruszniai margit visszaemlékezéseivel, végül Hontrona megrázó novellájának részletével foglaljuk keretbe az estet.
[00:26:41]Közben összesen hét kórussal és két dallal, egyet már hallhattak, fűszerezzük az elhangzó irodalmakat.
[00:26:48]Szeretnénk kérni, hogy az egyes részletek között ne tapsoljanak, az est végén az utolsó kórust követően nyilvánítsák ki így módon tetszésüket, és kérem, hogy a telefonjaik is csendesedek most el.
[00:26:59]Köszönöm s fogadják szeretettel műsorunkat.
[00:27:16]Guggolva ringanoz a málatő meleg karján buggyos zsiros papíras szendel lány táj gyöngy az estmött fót falom hegyek párája ez a halmokon dalom laล hát dolgoztam híven zümmögbe mintor Ét milyen könnyű a menny.
[00:28:10]A műhely már sötét.
[00:28:15]Fáradt meg gyügyű.
[00:28:15]Vagy táncsak jó vagyok.
[00:28:20]Seszketek mint a fű és mint a csillagok.
[00:28:36]laล Laล ลลล ลล laล аลt írok ebben a füzetben, hogy annak, amit mindanny hibáján kívül elvesztettél, annak legalább egy parányi pici részecskéjét visszakapd egyszer, amikor ezt a füzetet olvasni fogod.
[00:29:36]Nem tudom, hogyan fognak alakulni a dolgok.
[00:29:37]Nagyon nehéznek és reménytelennek látom a jövőt, még akkor is, ha te csodálatos erőden mosolyog szarácsod mögött.
[00:29:47]1957.
[00:29:47]július 25-én beszéltem veled először Győrben.
[00:29:52]Olyan élmény volt, amit nem felejtek el soha.
[00:29:55]Nem tudom, drága kisfiam, te valóban olyan erős voltál, amit mutattad?
[00:30:00]Azt mondják rám is az emberek, hogy erős vagyok.
[00:30:02]Csoda, hogy így bírom ezeket a dolgokat.
[00:30:04]Közben pedig olyan gyengének érzem magam, hogy néha igazán csak Margikka tartja bennem a lelket.
[00:30:12]Szinte hihetetlen az a három év és négy hónap, amit boldogságban töltöttünk egymás mellett, mert október óta nem lehet normálisnak számítani az időt.
[00:30:22]Többet voltál távol, mint otthon, s azt, hogy húsvértkor itthon voltál, úgy érzem, csak álmodtuk.
[00:30:29]Én éreztem az öt nap alatt, hogy túl szép lenne, ha én maradna.
[00:30:30]Te nem gondoltad, hogy jön vagy jöhet baj.
[00:30:33]A győri beszélgetés előttig még szívósan vártalak.
[00:30:38]Hittem abban, hogy megjössz egyszer.
[00:30:40]váratlanul.
[00:30:42]Azóta már tudom, hogy nem jöhetsz.
[00:30:42]És talán egy világnak kell összedőlnie, hogy újból úgy találkozzunk, hogy sor több énekeljen elválni.
[00:30:52]Minden közös szép nagy ünnepünk, a Margitka születés és névnapja, te születésnapod, a házasságunk negyedik évfordulója úgy telt el, hogy nem voltál közöttünk.
[00:31:03]S írva néztem, hogyan köszönti fel Markitka édesapja fényképét.
[00:31:04]Soha soha nem tudom megbocsátani magamnak, hogy én is hibás vagyok.
[00:31:09]Nem tudok megnyugodni.
[00:31:12]Én is oka vagyok.
[00:31:12]Talán nem is kis mértékben.
[00:31:16]Ebbe fogok belebolondulni.
[00:31:19]Nem is kell mondjam, mennyire hiányzol.
[00:31:21]Aranyos drága lényed és a gyengétséged nem pótolja soha senki, semmi.
[00:31:28]Esténként hárman a fényképed Margitom és én összebújunk és sírunk.
[00:31:34]Egy ilyen estét, ha hallanál, nehezebben bírnád az ülőben.
[00:31:36]Nem is mondom el, ne fájon a szíved.
[00:31:40]Az enyém néha majd megszakad.
[00:31:45]Naplószerű feljegyzésnek néz majd ki ez a füzet, de nem naplót akarok írni, hanem valami olyat, amiből kicsi, egy nagyon keveset részeségvé tudsz válni, ha utólag is Margitka fejlődő kis életének, egy-egy napjának, gondolatainak, mosolyt fakasztó bemondásainak idején.
[00:32:04]Tökéletesen visszaadni úgysem tudom sajnos azt a sok kedvességet vájt, amit látok rajta most, mikor három éves és angyalga.
[00:32:14]Mivel reménytelenségnek ellenére néha úgy érzem, visszajöszen.
[00:32:20]Ez az érzés lehet, hogy csak azért van, mert már annyiszor hazajött ő.
[00:32:22]Talán most is így lesz.
[00:32:27]És a jó Isten is biztosan meghallgatja azt a sok könnyes ártatlan könyörgést, amit Margika küldt hozzánk nap után.
[00:32:31]Az én tudatos imá is, amivel kérek, hogy csak még egyszer adjon nekem lehetőséget, hogy jobban szerethesselek.
[00:32:43]jobban megbecsülhessenek, jobban vigyázhassak rád, édes kisfiam.
[00:32:59]Hej, tulipán, tulipán, az életem nem vidá, édes ízekerű, ritka vendégad.
[00:33:13]Azt mondta az én anyám, ez a hely az én hazám.
[00:33:19]Idejöttem világra, remélem, nem hiába.
[00:33:25]Tiszta szívem, szomorú, miért kell ez a háború?
[00:33:31]Miért nem élünk csendesen?
[00:33:34]Békében szégyentelen, csalhatatlan nem vagyok.
[00:33:41]Mondom, amit mondhatok.
[00:33:44]Nem vagyok se rossz, se jó.
[00:33:44]Országos városlakó.
[00:33:51]Itt van az én otthonom.
[00:33:54]Becsülettel dolgozom, amit tudok, megteszem.
[00:34:00]Mégsem jó az életem.
[00:34:04]Hej, tulipán, tulipán, ez a hely az én hazám.
[00:34:11]Idejöttem világra, remélem, nem hiába.
[00:34:31]1957.
[00:34:33]Augusztus 11-e vasárnap délután Margitka szépen alszik, miután jól belvédelt, aranyos volt.
[00:34:39]Arra gondolt, amire én.
[00:34:42]Vajon mit tettél te ma?
[00:34:46]Megkérdezte a fényképtől: Édesapa, te is ebédeltél már?
[00:34:49]Mit ebédeltél?
[00:34:49]Gyere haza, adunk édesanyával sok ennyivalót.
[00:34:56]De szívesen tenném elé, kisfiam, de mikor lesz az?
[00:34:59]Lesz-e egyáltalán?
[00:35:03]Bízzam benned?
[00:35:03]Nem tudok, mi múlik rajtad, semmi vagy nem sok.
[00:35:06]Hiszen folyton azt boncolgatom, mivel vádolnak, mit igyekeznek rákárítani a vádlótársaid.
[00:35:15]S ebben mit hiszel az ügyészség?
[00:35:17]Elhiszi-e azt, amit őszintén mesélsz el neki?
[00:35:20]Látja-e, hogy mit tettél és mit nem?
[00:35:23]Nem tudok semmit.
[00:35:23]Ezért akarok ott lenni a tárgyaláson, hogy megtudjam végre, mi folyik itt hónapok óta, és mikor lesz már vége ennek az őrült bizonytalanságnak, amibe tönkremegy az egész család.
[00:35:35]Még mindig várni kell.
[00:35:38]Várni s jó lenne nem gondolkodni folyton az ügy fölött, ha tudna az ember.
[00:35:46]Augusztus 21-e Margitka kérdezi, hogy mikor hozza Jézuska megint olyan karácsonyfát, amelyikkel suóton volt a múltkor.
[00:35:56]Mondtam, majd ha esni fog a hó és tél lesz, akkor jön a Jézuska.
[00:36:00]Hoz ajándékot is?
[00:36:00]Hozz!
[00:36:00]Mondtam, és megkérdeztem, hogy az idén milyen ajándékot kér a Jézuskától.
[00:36:09]Egy szép karácsonyfát, legyen rajta szaloncukor meg kis lámpák, gyertya, és alájön, nem kell hajas.
[00:36:14]hanem édesapát tegye alája a Jézus.
[00:36:20]Más ajándékot nem kérsz?
[00:36:20]Nem.
[00:36:20]Mondta elgondolkozva.
[00:36:23]Picit várt, aztán mond mondta.
[00:36:28]Először édesapát hozza Jézuska, aztán lehet kis vasalót.
[00:36:31]Ugye édesanya?
[00:36:36]Október 1je.
[00:36:39]Nagy örömért ma megjött a lapod.
[00:36:42]Gondolatmenetet tiszta, világosan érszik.
[00:36:45]Nem olyan zavarosan, mint az, s főleg jól vagy, édes kisfiam.
[00:36:48]Én meg mindig az egészséged miatt aggódom, te meg mindig miattunk, s ezen segíteni sem lehet.
[00:36:58]Természetesen Margitkának felolvastam a lapodat, mikor odaértünk, hogy és ne felejtsd el édesapádat, gyorsan közbevágod, dehogy is felejtelek el egy ilyen aranyos, jó édesapát.
[00:37:12]Sírtam, mikor a végére értem.
[00:37:12]Markitka, mint egy nagy leány, nem szólt semmit, csak odahajtotta fejét az enyémhez.
[00:37:20]Kis karjai megszorították a nyakam, szótlanul így szinte tartott egy ideig, aztán komolyan azt mondta: "Ne sírj, édesanya!
[00:37:29]Hazajön édesapa, csak legyünk nagyon jók."
[00:37:35]De már akkor neki is lefelé körpült a kis szájad, s nagyon csillogott a szemed.
[00:37:42]Októbera izgalmam a tetőfokra szaladt.
[00:37:45]Írta az ügyvéd, hogy 10-én kezdik a tárgyalást, de még mehetek beszélni.
[00:37:50]Egészen oda vagyok.
[00:37:52]Margitkával nyolcadik-án utazom veszténbe.
[00:37:55]Segítsen a jó Isten egyetlen páron.
[00:37:58]Ha valami bajod történné, alig lesz értelme az életemnek.
[00:38:04]De nem engedheti meg a jó Isten.
[00:38:04]Úgy bízom benne, s hiszem, hogy segít.
[00:38:10]Lehetetlen, hogy ne legyen igazunk.
[00:38:10]Nem követtél el semmi rosszat, amiért Istentől bűnöznéd kellene.
[00:38:18]Október 7-e.
[00:38:21]Mérhetetlenül letört vagyok.
[00:38:21]Mi ezt az egészségi állapodott állapotot?
[00:38:24]Nagyon sovány vagy.
[00:38:27]Így még egy év is végzetes lehet, a többire nem ismerek gondolni.
[00:38:33]Úgy láttam már, nem vagy olyan nyugodt.
[00:38:36]Ez nagy baj.
[00:38:36]Kétségek és gyötrelmek között várom a tárgyalást.
[00:38:41]Olvastam kivonatot a vádiratból, s meghült bennem a vér.
[00:38:43]Volt benne egy pár dolog, amiről nem volt tudomásom.
[00:38:49]Nem mondtad el, kisfiam.
[00:38:52]Elvesztettem lábam alól a talajt, éppen most, mikor nekem is nyugodnak kell lennem.
[00:38:59]A szűzanyával kapaszkodom, itt már csak ő segítünk.
[00:39:19]Sejel aludtam.
[00:39:25]Sejel aludtam.
[00:39:31]Áuvján áú vízmartján fűből fekt ember ember ott aomban nőtt millió szá Ő milliószág le kéne mellemre tűzné az én rózsámat kér És sokni sejeladó lassan bányadok lassan bágyadó.
[00:40:50]Holnap meghaló lassan vágyadó holnak meghaló.
[00:41:13]Október 21-e.
[00:41:16]Újra itthon vagyunk.
[00:41:16]Mindenem túl, s talán a mélypont is.
[00:41:18]Ezt a 10 napot soha nem felejtem el.
[00:41:22]Úgy rögződött belém minden pillanata, hogy most is világosan látom nemcsak a szemek játékát, hangok súlyát, az arcvonások rezdüléseit, a jót, a rosszat, de azt is, ami ezek alatt és mögött hullámzott egész idő alatt.
[00:41:40]Te is láttad, te is tudod.
[00:41:44]Nem gondoltam, hogy ennyire életre, halálra menő lesz, s hogy ennyire feszült, túlfűtött lesz a levegő.
[00:41:52]Amikor a bíró kijelentette, hogy a megyeházán lesz az ítélethirdetés, bár előbb tudtam, hogy huzavon van-e kérdés körül, akkor zuhantam a mélypontra, nagyon jól tudva, miért kell ez a színház.
[00:42:06]Láttam, te is tisztában vagy vele.
[00:42:10]A megyeháza nagymében abszolút nyugodt voltam.
[00:42:12]Nem figyeltem semmire, nem láttam senkit, csak téged, a szemeidet, azt a mély sóhajt, amely kiszakadt belőled, s száld felfelé áttörve a vastag falakat.
[00:42:26]Abban a pillanatban az ítélet kimondása után te is megnyugodtál, s beszélgetni kezdtünk.
[00:42:31]Nem volt senki a teremben, csak te és én, s szinte ittam magamba az arcot, az alakodat.
[00:42:40]Büszke voltam rád az egész tárgyaláson.
[00:42:42]s mint ahogyan te, én is magasan voltam a fejemet.
[00:42:47]Az utolsó szó jogán őszinte igaz emberi megnyilatkozás volt, amelynek az életedet köszönhetted.
[00:42:56]Minden tisztában volt a beszéd igazságával, a bíró elmerülve hallgatott és figyelt, úgy figyelt, mint se előtte, se utána soha.
[00:43:06]Mikor eljöttem a nagy teremből, nem tehetek róla, csak úgy bugyborkoltak bennem Adi szavai.
[00:43:14]Vége van, a fűköny legördül, komiszdarab volt, megbukott, rák halálos volt a játék.
[00:43:26]Az volt a második naptól kezdve érezhető volt hatalmas erővel az a nyomás személyed ellen, és mégsem sikerült.
[00:43:31]A beszélő után s azóta is hallom a hangod, neveld úgy, ahogyan én nevelném.
[00:43:44]És annyi fájdalom van ebben, hiszen ehhez kapcsolódik az egész életem.
[00:43:49]Neveld úgy, ahogy én nevelném, mert nem leszel velünk.
[00:43:52]Nem nevelheted velem együtt, nem állsz mellettünk.
[00:43:59]Elmúlnak az évek, melyeket hármasban boldogan tölthetnénk.
[00:44:01]Elmúlnak a nagy semmibe visszahozhatatlanul.
[00:44:09]Tehát nincs megnyugvás, hanem sikoltozni tudnánk a fájdalomtól.
[00:44:12]És hogy mégsem teszem ezt, az a kis remény adja, hogy egyszer majd valamikor.
[00:44:23]Október 25-e.
[00:44:25]Írt az ügyvéd, hogy az ügyész súlyosításért fellebbezett.
[00:44:27]Abban a pillanatban, hogy a levelet megkaptam, rohantam Pestre.
[00:44:31]Ráadásul nem tudom megmagyarázni, hogyan lehetséges, de ezekben a napokban van az évforduló.
[00:44:40]Sorban élem át lélekben az eseményeket, és félek és kinlódom miattuk.
[00:44:43]Csak már december lenne.
[00:44:47]Margitkám aranyos és drága, és olyan nagyon vár, hogy az borzalmas látni.
[00:44:52]Megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy meddig kell még várnia.
[00:45:00]December 31-e, az év utolsó napja.
[00:45:06]Nem, nem sajnálom, hogy elmúlik ez az év.
[00:45:08]nagyon-nagyon sok keserű napot adott nekünk.
[00:45:11]Ilyen évem soha még nem volt.
[00:45:14]Nem is emlékszem belőle másra, mint arra a boldog öt napra, március 19-étől 24-éig, meg a beszélőkre, meg az október 19-i ítélethirdetés utáni pillanatokra.
[00:45:28]Azt soha nem felejtem el.
[00:45:31]Édes jó párom, egész szívemmel, egész lelkemmel kívánok neked boldogságot, szabadulást hozó új esztendőt.
[00:45:40]Kicsi lányodat is megkérdeztem, mit kíván édesapának új é.
[00:45:42]Én azt kívánom, hogy ne kelljen elmenni hozzá, hanem itthon látogassuk egymást.
[00:45:51]Itthon akar látni, ezt már nagyon sokszor mondta.
[00:45:56]Imádkozunk érted, édesapa, sokat.
[00:45:58]Lélekben veled vagyunk.
[00:45:58]Te vagy gondolataim központja.
[00:46:02]Hinni kell erősen, hogy sok jót hoz az új év.
[00:46:05]Én hiszem is most.
[00:46:05]Hiába minden rossz hír.
[00:46:08]Hiszem, hogy 1958-ban úgy is fogunk beszélgetni, hogy a rács nem lesz köztünk.
[00:46:19]Adja jó Isten, hogy ő legyen.
[00:46:48]Rejel Ha az engedek őt állok, mint mesékben.
[00:46:57]Bebújtattál engemet tal nehéz hűségben.
[00:47:05]D dom dom szól a szemő szól a víz pirz megértet szól a szemést szól a szív folyamodn Nak te érted?
[00:47:37]Dom dom dana domana dan domana dan dom.
[00:47:53]É is íromérekem, ha már szeretlek téged, tedd könnyű végén nekem ezt a nehézűséget.
[00:48:10]D dom Dom Dom Dom Dom Dom Előszó Szó nálunk édesapa és édesanya volt a megszólítás.
[00:49:09]Ez később megváltozott.
[00:49:12]Édesanya anyákkal lett, édesapa pedig Ártád, mert mindenki így beszélt róla, s magam is csak így neveztem gondolatban.
[00:49:19]Nem egy-e szentségtörésnek az olvasó, ha ezekben az írásokban is álpárként jelenik meg.
[00:49:23]Állszentség lenne, ha édesapának nevezném, pedig valódi remek édesapa volt, és nagyon szeretett engem.
[00:49:31]De édesapa, eltűnt.
[00:49:31]Árpád azonban a mai napig velemél.
[00:49:34]szelleme, emléke, a másoktól kapott visszajelzések mind-mind segítenek, éltetnek és védenek.
[00:49:39]A történetek csak látszólag szólnak rólam.
[00:49:45]Mindegyik mögött ott áll Árpád alakja, hol nevetve, hol komolyabb.
[00:49:50]Átinteget a századon.
[00:49:54]A boltos hangsúlya.
[00:49:54]Régen kicsi pultos boltban vásároltunk.
[00:49:57]Kérek szépen 1 l tejet, öt zsömlét satöbbi.
[00:49:59]A végén a boltos megkérdezte még valamit?
[00:50:04]1956.
[00:50:04]október 31.
[00:50:04]november 3 között történt, amikor már pár napig Árpádolt a megyei forradalmi tanács elnöke.
[00:50:11]Két napig nem jött haza.
[00:50:13]Anyám bement, vitt neki ételt, és kérelte: "Gyere már haza egy kicsit, kisfiam!"
[00:50:18]Így szólították egymást hárm: apám, anyám és nagybátyám.
[00:50:24]Árkád az idóasztalnál ültemért papír közt.
[00:50:26]Küldöttség érkezett, hogy kik voltak, anyám nem tudta.
[00:50:29]szenvedélyes hangon fegyvert követeltek, hogy harcolhassanak az oroszok ellen.
[00:50:33]Árá felnézett rájuk a papírokból, és teljesen nyugodtan a címben lévő hangsúlyal így szólt: Fegyver az nincs még valamit.
[00:50:46]A karácsonyfa története inkább anyákáról szól, nem Árpádról, de annyira jó emlék, hogy nem tudom kihagyni ebből a visszaemlékezésből.
[00:50:53]10 éves koromig Szilárdal hittem, hogy a Jézuska hozz a karácsonypát.
[00:50:56]Karácsony előtt anyákával a piacra mentünk bevásárolni.
[00:51:00]Rengetegen vettek fenyőfát.
[00:51:03]Anyákat miért vesznek karácsonyfát?
[00:51:03]Hát nekik nem hoz a Jézuska?
[00:51:05]Nekik nem hoz, mert nem hisznek benne.
[00:51:08]Kommunistáknak nem hoz.
[00:51:13]Ezek mind kommunisták, bizony mind fiam.
[00:51:19]Ki legyen, amit talál a teológián?
[00:51:21]Kérdezte a püspök úr.
[00:51:21]Ma úgy mondanánk, a teamjétől.
[00:51:25]Nagybátyám, Dr.
[00:51:25]Uznai József, a bécsi Pázmáne doktorált ragyogó elme kitűnő külső.
[00:51:30]Ahogy ő mondta, pártunk és kormányunk a három év internálás után apró Nógrád megyei falvakba helyeztettánosnak.
[00:51:38]Emellett a szükség volt rá, mint Szent Széki bíró is dolgozott ritkán egyházi válásoknán.
[00:51:44]Mindezek előtt merült fel a címben jelő kérdés.
[00:51:46]A püspök úr egyik munkatársa, Nagybátyábarátja így szólt: "Hát, püspökat atya, itt van ez a brusznya Jóska.
[00:51:53]Nem gondolnám, fiam, túl fiatalok.
[00:51:58]Egy év múlva, hogy miért ki tudja, újra felmerült ez a kérdés.
[00:52:00]Ittsa a kispakokat a szemináriumban.
[00:52:02]Ugyanaz a jó barát, Liktai György így szól.
[00:52:05]Hát itt volna püspökya ez a Brusznyai Jóska, csak túl fiatal.
[00:52:10]Nem gondolnám fiam.
[00:52:10]Én is 25 évesen lettem szemináriumi tanár.
[00:52:17]Hát így lett Dr.
[00:52:17]Rusznyai József hittanár, majd a retorika tanára a váci szemináriumban, amíg tehette.
[00:52:25]Ötvrös kollégisták.
[00:52:27]Amikor 18 éves lettem, dr.
[00:52:27]Usvai Tibor elvitt az ötös kollégisták szokásos József napi összejövetelére Vekerdi József picipici gajdonlakásába, ahol egymás hegyén, hátán könyvkupacokon heverőltek a kollégisták.
[00:52:38]Az egyetlen Karoszékben Keresztúri Dezső ült.
[00:52:43]Megilletődve, zavarban ültem ott az országosan ismert nevek közt Keresztúri, Lator László, Fodor András, Vekerdi József és még sokan mások.
[00:52:50]Pár szót szóltam csak, válaszol arra, amit kérdeztek.
[00:52:56]Amar el is köszöntünk, mert Krusvai Tibor nem akarta, hogy jelenlétem sokáig veszélyezze a társaságot.
[00:53:03]Aztán harmadszor is meghívtak, akkor várandós voltam nagy pocakkal, így én kaptam az egyetlen karaszéket.
[00:53:07]Sárosi Bálint késreve érkezett.
[00:53:10]Gyermeket vár kérdezte örömmel.
[00:53:12]Miből gondolja?
[00:53:17]Nagy nevetés Sárosi Bálit kissé hosszúsnak látszott.
[00:53:19]Fodor András pedig így szólt: Ez a Margitka megszólalásig hasonlít az édesapjára, mert ha megszólal, még jobban.
[00:53:29]Többé nem kaptam meghívást.
[00:53:29]pedig csak a bruszliai nagyapa mondatát idéztem, amikor bejött a kertből a konyhába, és én azt a szellemdú kérdést idéztem hozzá, hogy be tetszett jönni nagyapa a válasz: Miből gondolod fiam?
[00:53:45]Lábtörés eltört a lábam, a szokásos hat hétig volt gipszem.
[00:53:48]A járógipsz után a megadott időben megjelentem a traumatológiai ambulancián.
[00:53:52]A röndgés gyógyulás mutatott.
[00:53:55]Dr.
[00:53:55]Li főorvosút fogadott, levette a gipszet, konstatálta, hogy felépültem, majd így szólt hétfőn már mehet dolgozni.
[00:54:03]Diktálni kezdett az asszisztensőnek.
[00:54:03]Mi is a beteg neve?
[00:54:06]Bruszniai Margit.
[00:54:09]Csep.
[00:54:11]Aztán a főorvos így szólt: Nekem volt a gimnáziumban egy plusz nevű tanárom.
[00:54:15]Esetleg a rokona volt?
[00:54:15]Igen, elég közeli.
[00:54:18]Ő volt az édesapám.
[00:54:20]Csett.
[00:54:22]Mutassa csak még egyszer azt a láb.
[00:54:25]Mutattam.
[00:54:26]Hát erre ráférnék két hét Árpádot mosolygott a főorvosúr háta mögött propátia.
[00:54:37]A gimnáziumban készülve a nyelvi tagozatot választottam, mert egyedül ott lehetett latint tanulni.
[00:54:41]Ügyes árukapcsolással oldották meg.
[00:54:42]Heti 3om óra latin, 6 óra orosz.
[00:54:45]Az 1960-as évek végén.
[00:54:48]Mit bántam én a sok oroszt?
[00:54:51]Nagyon vágytam a latinra.
[00:54:51]remek tanára voltak, köztük az orosz tanárnő, Judmilla Podgiacsikova, Milla néni, aki egy magyar mérnök felesége volt.
[00:54:59]Így német Ferencnél lett.
[00:55:00]Elete féltünk tőle, sokat kellett dolgozni nála, de úgy megtanultunk oroszul, hogy negyedik osztályban Csehó volt és túl olvastunk.
[00:55:10]Latint tanáraink nagyú, szigorú férfiak voltak.
[00:55:13]Rengeteg memoritel beszélni nem tudtunk latinul, de nagyon sokat értettünk.
[00:55:18]Ennek hasznát máig érzem.
[00:55:18]A zeneakadémián is remekül boldogultam Csepék tudásommal.
[00:55:22]A latin nyelvű kórusművek szövegével.
[00:55:24]Tudtam miről van szó, ha nem is értettem mindent.
[00:55:26]Több Monteverdi műven az olasz nyelvnél is segített a latin természetesen.
[00:55:31]Ok dolseor híre.
[00:55:33]Azonnal értettem nem kellett szótár.
[00:55:35]Nagybátyám töhötőm folyékonyan beszélte, értette a latint idős korában is fényes memóriájával.
[00:55:43]Fentiek röviden összefoglalva tanultam latint.
[00:55:47]Ez időtáj tető kiskunorozsmán volt plébános.
[00:55:49]Nyáron egy kkét hetet töltöttem nála.
[00:55:51]Dorozsma már ekkor is Szeged külvárosának számított.
[00:55:54]Villamos járt a Szeged Dorozma vonalon, amel boldogan utaztunk ki be.
[00:55:58]Az autóbusz állomás mellett volt egy lovasszobor, ami a dorozsmaiaknak fontos pont volt.
[00:56:05]Találkozunk a ló faránál.
[00:56:08]Egyszer töhötöm elmitt városnéző kisvonattal bejárm egy gyönyörű nagyvárost.
[00:56:11]Az idegenvezető mikrofonba magyarázott.
[00:56:14]Ez mi?
[00:56:14]Az mi?
[00:56:14]Nagyon élveztem az egészet.
[00:56:16]Egyszer csak lelassított a kisvonat, és az idegenvezető így szólt.
[00:56:20]Itt látható második Rákóci Ferenc szobra libert, azaz kiújulnak a magyar nemzet sebei.
[00:56:31]Egymásra néztünk töltömmel és kirobbant belőlünk a kacagás.
[00:56:33]Nevettük, nevettünk, míg észre nem vettük, hogy csak mi ketten nevetünk.
[00:56:38]A többi utas komoly, meglovott tekintettel néz a rendetlenkedőkre ránk.
[00:56:43]Így hát abba is hagytuk, és mi is komolyan nézve vártuk a továbbiakat.
[00:56:48]Fogalmam sincs, mit látunk utána, mert minden örömre szükségem volt.
[00:56:52]Nehogy újra nevették ezt gyöngy a csillag úgy ragyog gyöngy szél.
[00:57:14]Ookként botyogok, mint a szőlőfürtösen, s mint a víz csephűösen.
[00:57:24]Tadadam daadam tadadam daadamadamadam tadadam daadam.
[00:57:38]A lovány bár a gör, ő is csámpásban nagy gyönyz fölzik, a hús földet díszítik.
[00:57:51]Tadadam tadadam tadam tadadam tadadamadam tadadamadam.
[00:58:04]Kez csillagén nekem, gyenge csillag fejemen.
[00:58:11]Maskos görgy a kezem, ott porlad a szívedem.
[00:58:19]Tadadamadam tadadamadam tadadamadam tadamadam.
[00:58:32]Göröngy, görönggyel borlik, gyenge, csillagullik, s egy gyöngy lesz az én megint, egybe fogva szíveink.
[00:58:46]Tadamadam, tadamadam taradam tamam.
[00:59:06]тадам та vannak csontjeim, ezért véletlen sétálok.
[00:59:30]Nem is le, hanem felfelé nézek.
[00:59:34]Az égletre ott megtalálom utolsó pillantását.
[00:59:40]Biztosan felfelé nézett, istene felé, ahová mennie kellett.
[00:59:45]Nagyon fárán, mit gondolhatott.
[00:59:48]Senki nem segített, nem nyúlt utána senki.
[00:59:50]Ártatlan és meg kell halnia.
[00:59:55]Nem tudhattam, ennyien dolgoztak életben maradásán.
[00:59:57]Ma is élő neves emberek.
[01:00:01]Talán baj is volt a nagy akarás.
[01:00:05]Hiába volt minden.
[01:00:05]A létszámnak meg kellett lennie.
[01:00:08]Minden városnak áldoznia kellett egy embert elégtételül.
[01:00:14]Ők voltak a bűnösök, nem egy esetben olyan eseményekért, amelyekről nem is tudhattak, mert bevallani azért mégsem lehetett, hogy az évtizedek óta ideiglenesen országunokban élő és velünk szimpatizáló oroszok halomra lövöldözték az akkora vezényelt orosz testvéreiket.
[01:00:31]A forradalmi tanács vagy egyesek nyakába varták ezeket, mint gyilkosságokat zárt tárgyalásokon.
[01:00:41]Felfelé nézek s aztán magambal, ahol legjobban megtalálom őt.
[01:00:44]A 301-es parcella a remények temetője.
[01:00:48]A tiszta gondolatoké, az önfeláldozó emberszeretet van ide eltemetve.
[01:00:56]Ha iszonyatosan néma is, erősugárzik belőle.
[01:01:01]ők tudják ezt, különben miért félnének annyira tőle?
[01:01:03]Miért nem volt rá még precedens, hogy valaha valakinek is elárulták volna más temetők sírjait ennyi idő után lassan újra meg kell váltani?
[01:01:14]Ezt nem kell, de temető titkainak feltárásához egy egész nemzet összefogására vazuk.
[01:01:21]Ők az erősebbek, itt pihenek mérhetetlenével viselték meg váltatásaikat.
[01:01:28]A rettenetes pillanatot, amikor hallania kellett köpé által halál.
[01:01:36]Nem ámíthatta magát.
[01:01:36]Voltak már tapasztalatai, mik történnek a gyűjtőben.
[01:01:41]Gondolatban búcsúznia kellett az egyetlen pici lánytól, akit mindennél többre becsült és szeretett itt a földön, s aki akkor három éves volt, s akinek folyton meséket írt a börtönben.
[01:01:52]Gondolatban, mert leírni nem engedték, kiküldeni még kevésbé.
[01:01:59]mérhetetlen erőre volt szüksége az utolsó, a legutolsó pillanatokhoz is, amikor egyenes tartással, magasra tartott fejjel haladt el a cellák ajtajai előtt.
[01:02:11]Odabent a raptársak tehetlen kínnyukban dörömböltek a vasajtókon.
[01:02:13]Tudták, hogy mi készül ezekben a pillanatokban, mert nem volt reggel nyitás a megszokott időben.
[01:02:21]Ő pedig ment a januári termesztő hidegben mezítelen felső testel s a hindusz énekelte stentori hangján.
[01:02:30]Felbuktak a teherautók motorjai, hogy az utolsó kívánság hangjait elnyomják.
[01:02:35]Isten áld meg a magyart!
[01:02:35]Megbűnhötte már e nép.
[01:02:43]Aztán csend lett.
[01:02:45]Árva lett a pici lány.
[01:02:48]Csend lett.
[01:02:50]S mindenki elkotródott onnan, ahol a gyilkokosság történt.
[01:02:56]És itt ez a 301-es parcella tudja csak, milyen papírba csomagolták a testet, s mikor melyik helyen rejtették a földbe.
[01:03:06]Óriási titok ez.
[01:03:08]Óriási, mert nagy hatalom van ezekben a forladó csontokban.
[01:03:13]Félni kell tőle annak, akinek félnivalója van.
[01:03:18]Talán már milliódszor monologizálom magamban, nem szabadna az embernek olyat tennie, amit később nem tud maradéktalanul helyrehozni.
[01:03:27]Életet megszüntetni nem szabadna csak azért, mert valakinek más a véleménye valamiről.
[01:03:31]Nem szabadna örökké torolni.
[01:03:36]Torolni, példást tatuálni.
[01:03:36]kkevésbé ilyen esetekben valakinek egyszer el kell kezdenie megbocsátani, ha van mit megbocsátani.
[01:03:49]Nagyon lassan és csendesen elhagyom a 301-es parcellát, és tudom, hogy ezt a csapást és attól kezdve minden rúddosást és mellőzést elviselni csak úgy lehetett, ahogy én tettem.
[01:04:02]keresztény módon mindenkinek mindent megbocsátva.
[01:04:09]Csak így lehetett tovább élni, dolgozni az ő gyermekéért.
[01:04:13]Megbocsátottam annak, aki ártatlansága ellenére elítélte.
[01:04:16]Megbocsátottam annak, aki nem tett érte érdemben, ha talán tehetett volna.
[01:04:21]Annak is, aki ment feléje a kötéll, hogy a halálát okozza.
[01:04:28]Megbocsátottam.
[01:04:31]reménykedve abban, hogy egyszer a napnál is fényesebben tudni fogja mindenki, ártatlan volt.
[01:04:39]Megbocsátásom a fejfa ebben a jeltelen temetőben.
[01:04:44]Maradék virágomat szálomként szórom szét, mint a földművelő a magot.
[01:04:49]Mindenhová jusson belőle.
[01:04:52]Egy halvány szirom talán jut arra a röbre is, mai rejtve akarja.
[01:04:57]A 301-es parcella bokrainak zöldje olyan hangtalanul csukódik be mögöttem, mint a hatalmas szárnyas ajtó, és csukva marad még.
[01:05:26]Bócska gombocska, tegnap esti csillagocska, reggelem a rózsácska, reggelem a rózsácska, szép legyen nép Szép legyen úgy jel, hogy fognak ez fel az égi országba.
[01:05:58]Fel az égi országba.
[01:06:03]La la la la la.
[01:06:21]Szép legyen, ép legyen.
[01:06:21]Úgy jere, hogy fogd a kezem.
[01:06:28]Fel az égi országba.
[01:06:35]Fel az égi országba.
[01:06:41]La La La La la Magamban bíztam elejitől fogva.
[01:07:37]Ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek.
[01:07:45]Semmiké se többek, mint az állatnak, mely örökem.
[01:07:57]Ha féltem is, a helyemet megálltam.
[01:08:03]Születtem, elbe gyűltem és kiváltam.
[01:08:11]Meg is fizettem.
[01:08:15]Kinek ahogy mértek, ki ingyen adott, azt szerettem érte.
[01:08:27]Asszony ha játszott velem hitelget.
[01:08:33]Hittem igazán a tej a kedve.
[01:08:41]Sikam hajót, rántottam az.
[01:08:48]Okos urak közt játszottam abambát.
[01:08:55]Árultam forgót kenyeret és könyvet, újságot, verset, mikor mi volt könnyebb?
[01:09:10]Nem dicső harcban, nem szerít költél, de ágyban vízem léha eszemélem.
[01:09:28]viszony leáéltem és ebben más is bele เ เฮ Mindig legyen út a lábad előtt.
[01:11:35]A szél mindig hátad mögöjon.
[01:11:41]A nap süsse melegen az arcod, az eső lágyan öntözze földet.
[01:11:45]S amíg újra találkozunk, hordjon téged tején az benn rise to me you the wind be always at May the sunshine upon your face the and until we be until we Hold you in the of his hand and until we meet again until we meet again you in of his เฮ เฮ Isten áld meg a magyat jó kedvensőségkel Újén a bűzeltenségsaságit Éenté aztendő már elé a múmat cső.
[01:16:37]เฮ เฮ เฮ