Ijesztő volt belegondolni, hogy ez egy lélekdarabom, amit most bárki elolvashat
- A budapesti könyvfesztiválon a Népszava élettörténet-pályázatáról és a belőle készült „Mintha félistenek világában élnénk" antológiáról beszélgettek Horvát Patrícia vezetésével.
- A vendégek: Krolikovski Lilián (1. helyezett), Kisbálint Béla (3. helyezett), Neset Adrián (szerkesztő) és Upor László (zsűritag).
- Az ötlet az 1939-es vilniusi YIVO-pályázatból és Ken Krimstein képregényéből eredt; 199 pályamunka érkezett a 16–22 éves fiataloktól.
- Lilián írása a vidéki élet apró örömeit és lassúságát mutatja be; a három hónapos „időutazás" segített feldolgoznia és megértenie az életútját.
- Béla „Anyátlanul" című munkája édesanyja motorbaleset utáni haláláról és a mindig jelenlévő hiányról szól; apjával beszélgetve addig rejtett családi történetek kerültek felszínre.
- A zsűri előszűréssel dolgozott, de mindenki a teljes anyagot olvasta; az írások többsége nyomasztó, ám a fiatalok lélekmunkája felemelő volt.
- Neset Adrián szerkesztőként minimálisra akarta venni a beavatkozást, de kemény csaták folytak; a fiatalokkal való kapcsolattartás miatt a szülőkön keresztül egyeztetett.
- Néhány szerző visszavonta írását a nyilvánosságtól; Lilián szerint az őszinteségnek ára van, Béla szerint viszont a cél, hogy mások is kapcsolódni tudjanak a történetekhez.
- Upor: a privát terek és idők eltűntek, az azonnali elérhetőség miatt elveszítjük az önálló döntés képességét, a digitális detox pedig öncsalás.
„Egy globális csendrablás és szünetrablás áldozatai vagytok ti és mi is." – Upor László
- Bejelentették: nagy valószínűséggel jövőre meghirdetik a pályázat második fordulóját, amelyre a díjazottak is újra jelentkezhetnek.
Részletes összefoglaló megjelenítése
A beszélgetés kerete
A budapesti nemzetközi könyvfesztiválon a Népszava élettörténet pályázatáról és az abból született, „Mintha félistenek világában élnénk – közérzeti antológia" című kötetről beszélgettek. A beszélgetést Horvát Patrícia színházrendező, a pályázat ötletgazdája vezette. A vendégek: Krolikovski Lilián, a pályázat első helyezettje, Kisbálint Béla, a harmadik helyezett, Neset Adrián újságíró, műfordító, a kötet szerkesztője, valamint Upor László Jászai Mari-díjas dramaturg, egyetemi tanár, a zsűri tagja.
A pályázat gyökerei: a YIVO, Ken Krimstein és egy francia újságcikk
Horvát Patrícia elmondta, hogy színházrendezőként mindenről, amit olvas vagy hall, azon gondolkodik, hogyan lehetne belőle előadást csinálni. Így járt, amikor egy francia újságban olvasott Ken Krimstein amerikai rajzoló képregénykönyvéről (francia címén Vivre, azaz „Élni"), amely az 1939-es fiatal zsidó fiatalok életrajzai alapján készült.
A könyv háttere: a 30-as években a litvániai (állandóan lengyel–litván fennhatóság között váltakozó) Vilniusban működött a YIVO nevű intézet, amely pályázatot írt ki: a fiataloktól (16 éves kortól felfelé) azt kérték, hogy ne klasszikus életrajzot, hanem élettörténetet írjanak. Társadalomkutató intézetként abban reménykedtek, hogy így a társadalom egészét feltérképezhetik: a fiatalok a szüleikről, nagyszüleikről – olyan szereplőkről is mesélni tudnak, akikről már hiába kérdeznének bárkit. Ráadásul ezek a fiatalok már erős, kialakult véleménnyel rendelkeztek a világukról, és reményeik voltak a jövőjükkel kapcsolatban.
A pályamunkák kalandos sorsot jártak be: a vilniusi gettóban rejtették el őket, konzervdobozokban és különböző dobozokban elásva. Íróik többsége valószínűleg nem élte túl a holokausztot, de elhivatott könyvtárosok a kommunista rezsim elől is megmentették az anyagot; hosszú évekkel később, állítólag orgonasípokban rejtőzve kerültek ismét elő. A képregény narancssárga színe arra utal, hogy a gyerekek füzetekbe adták be az írásaikat, és a füzeteket összetűző kapcsok rozsdája, narancssárga színe kifolyt a lapokra.
Az élettörténet pályázat meghirdetése
Horvát Patrícia nem történelmi előadást akart készíteni – az csak a mai fiatalok történeteivel együtt működne (az előadás egyébként még nem készült el). Megkereste hát a Népszava főszerkesztőjét, Németh Pétert azzal az ötlettel, hogy hirdessenek életrajzi pályázatot. Ez azért is fontos volt, mert a 30-as években is újságokban hirdették meg az eredeti pályázatot – tehát egy újságnak kellett mögé állnia. A kezdeményezéshez csatlakozott a Goethe-Intézet, az Eszterházy Magyarország Alapítvány és sokan mások.
199 pályamunka érkezett a 16–22 éves fiataloktól, messze túlhaladva minden várakozást. Horvát Patrícia volt „a másik végén annak a gombnak": őhöz érkeztek a dolgozatok, ő töltötte fel a zsűrinek. Május 1-jén reggeltől – mint a Harry Potterben – úgy ömlöttek befelé a pályamunkák, éjfél után egy perccel is becsöppent egy óriási adag, az utolsó két nap alatt pedig megduplázódott a beérkezések száma.
Lilián: apró örömök, lassú pillanatok
A műsorvezető elmondta, hogy olvasás közben újra és újra Michael Ende Momoja jutott eszembe: nagy család, állatok, apró hétköznapi események, és valaki, aki képes úgy nézni például egy ivótyúkot, hogy az egyszer csak gyönyörű, meditatív eseménnyé válik – mintha azt mondaná: „nézzetek körül, mert rengeteg minden mellett megyünk el."
Lilián elmondta: nem azt akarta megmutatni, hogy ő hogyan él, hanem hogy milyen életutak léteznek. Hogy a vidéki élet nem csak abból áll, hogy az ember korán kel – az életnek vannak apró örömei, amelyek mellett a rohanó világban nem állunk meg, például amikor az út szélén elhalad egy csikiga. Ezek a pici pillanatok talán a legszebbek, és lehet, hogy majd ezekre emlékszünk vissza.
A beküldésről:
„Ijesztő volt belegondolni, hogy végülis nekem ez egy ilyen lélekdarabom, amit kiírtam magamból, és ezt végülis mindenféle ember most látni fogja a világban." – Lilián *
Kicsit megrémítette, de örült is neki: mi van, ha valaki elolvassa, és rájön, hogy „basszus, így is lehetne élni az életet" – esetleg egy random kisgyerek a világ másik felén, Magyarország vidékén meginspirálódik tőle. A gombot leadási határidő előtt körülbelül 15 perccel nyomta meg.
Kisbálint Béla: „Anyátlanul" – egy hiány, amelyre emlékszel
A műsorvezető felvezette: az Anyátlanul címre a külvilág automatikusan egy történetet vetít – volt valami, aztán nem lett, és ott maradt egy nagy űr. Béla viszont két éves volt, nem emlékszik arra az életre, amelyben ott volt az édesanyja; az írása egy mindig jelen lévő hiányról szól.
Béla elmondta, hogy számolt ezzel, és célzottan így írt. Az írás tragikus elemeket is tartalmaz: az édesanyja egy motrobaleset következtében került kórházba – az apa vezette a motort, és gumidefekt okozta a balesetet. Az anya még kilenc hónapig élt, de mentálisan nagyjából egy hatéves lány szintjére esett vissza, így az apának egyszerre kellett foglalkoznia vele és a csecsemővel. Béla szerint ez mégsem tűnt neki tragikusnak: az élet ment tovább, az apa korán elmondta neki, mi a helyzet, és nem tűnt különösnek, hogy az ő élete más, mint a társaié, akiknek az anyjuk végigkíséri az életüket. „Egyszerűen folytonos változások sorozata volt, amihez hozzá kellett szokni és alkalmazkodni."
Élő szóban elmesélni más, mint leírni: amikor szóba kerül, az emberek részvételt nyilvánítanak olyasmi iránt, amihez neki nincs élményszerű kötődése, mert ez volt számára a természetes. Jó volt végre megírni minden részletességgel – apjával rengeteget beszélgetett, aki beavatta olyan dolgokba, például a kórházi élményeibe, amelyeket addig nem ismert:
„Hogy mennyi történet marad rejtve családokban, és ha nem kérdezünk eleget, akkor ezek talán örökre elvesznek." – Kisbálint Béla *
Az apja nem bánta, hogy országvilág elé kerül a történet: végig támogatta, hajlandó volt leülni és átvenni ezt a nehéz témát.
A zsűrizés: előszűrés, „csalások" és nyomasztó anyag
Upor László mesélte a zsűrizés menetét: nem kérték, hogy a 199 pályamunkát egyből elolvassa a zsűri, volt egy előszűrés – a történeteket felosztották, Hompola Kriszta, a Népszava kulturális rovatának vezetője, valamint a zsűritagok (Szőcs Petra, Upor László és Németh Gábor) kaptak részt, és megállapodtak abban, mennyit juttatnak tovább.
A műsorvezető arra kérdezett, hogyan lehet nemet mondani egy dolgozatra anélkül, hogy az emberre mondanánk nemet. Upor válasza:
„Azért mi csaltunk. Tehát valóban megállapodtunk abban, hogy fejenként csak a ránkő hányadot olvassuk elsőre, de hát mindenkinek ott állt az egész nagy gyűjtemény, tehát beleolvastunk már az első körben a többibe is." – Upor László *
Mind a hárman tanáremberek, felvételiztetnek, vizsgáztatnak – van gyakorlatuk abban, hogy kicsit vonatkoztassanak arról, személyesen mennyire sajnálják azt, aki kimarad. Nagyon segített, hogy átérezték: a fiatalok hatalmas lelki, szellemi munkát végeztek azzal, hogy leültek írni – függetlenül attól, hogy továbbjutnak-e, ők mindenképpen nyertek, és a zsűri is nyert az olvasással.
„A történetek nagy része rendkívül nyomasztó élettörténet, de felemelő is volt azt látni, hogy majd' 200 ember ezt a lélekmunkát elvégezte magán." – Upor László *
Előre meghatározott premisszáik nem voltak – nem akarták előre eldönteni, mit találnak és hogyan vetik össze az írásokat. Író-olvasó emberekként azt keresték, mi emelkedik ki az amúgy is értékes anyagból.
Szerkesztés: „keményebb diót, mint ezek a gyerekek"
Neset Adrián csak akkor kapcsolódott be, amikor megkapta a 13 PDF-et sorrendbe állítva – ebből kellett könyvet csinálnia. A szerkesztési jelmondata az volt: a lehető legkevesebbet belenyúlni.
„Dolgoztam én már műfordítókkal, írókkal, de keményebb diót, mint ezek a gyerekek, ahogy védték a saját szövegüket. […] Nagyon kemény csaták mentek akár egy vesszőért is." – Neset Adrián *
Saját magához képest olyan szerepben volt, mint egy osztályfőnök, aki próbál valami módon összerakni egy egészet. A kommunikáció volt a nehéz rész:
„A fiatalok nem válaszolnak emailre, nem veszik föl a telefont, ha ismeretlen szám hívja őket, blokkolnak mindenkit, aki Instagramon keresi őket ismeretlenül." – Neset Adrián *
Emiatt legtöbbször a szülőkkel sikerült beszélnie – őket „zaklatta" Facebookon és Instagramon, hogy szóljanak a gyereknek, olvassa el az emailjét. Szerkesztőként megtanulta, hogy a Z és alfa generációval másképp kell kommunikálni, és hogy „az egómat egy kicsit le kell csendesíteni – a korkülönbséget és a tapasztalatot nem hozhatom föl évként velük szemben". Kb. 80%-ban hagyta, hogy a fiatalok nyerjenek; 13 nagyszerű embert ismert meg, akiknek a karrierjét a jövőben is szemmel fogják tartani.
Lilián elmondta: voltak dolgokat tisztességesen elfogadott, mert Adriánnak volt igaza, de volt, amiért harcolt. Egy példa: egy olasz nyelvű kifejezés kapcsán vita volt arról, hogy az „rókadomb" vagy „rókatündér" – végül a „rókadomb tündére" mellett állapodtak meg. Lilián Pozsonyban kiadványszerkesztői szakon tanul, így rendkívül hasznos volt valódi szerkesztővel végigmenni a folyamaton. Azóta kisebbeknek szerkeszt iskolai szövegeket, és már érzi, „szegény Adri" milyen szenvedhetett.
Béla szerint a munkájuk gördülékeny volt, nagyrészt Adriánnak volt igaza, és az szerkesztői pályára készülve neki is hasznos tanulság volt.
Az őszinteség ára: visszavont történetek és visszajelzések
A pályázat honlapján nem mind a 199 írás olvasható: néhányan kérték a visszavonásukat a nyilvánosságtól, amit elfogadtak. A műsorvezető elgondolkodott, hogy „vajon az őszinteségnek tényleg ekkora ára van-e" – a pályázatok ugyanis jeligével érkeztek, csak a háttéremberek tudták a neveket a jeligékhez kötni.
Lilián szerint főleg pozitív visszajelzéseket kapott, idegenektől is, akiket sosem látott – olyanokat, hogy „úristen, engem ez nagyon inspirált", vagy hogy milyen egyedi és karakteres. De voltak rossz szándékú, nem túl kellemes visszajelzések is (például egy Hanna-féle szövegre). Szerinte az őszinteségnek sajnos ára van: aki kiáll és megmutatja magát, annak nem mindenki fogja tetszeni – „sajnos akinek nem tetszik, az elég hamar hangot ad ennek. […] őszintének lenni nagyon nehéz."
Béla számára az volt a legfontosabb, hogy olyanok is kapcsolódni tudtak a szöveghez, akiknek nem volt hasonló tapasztalatuk: egy nem túl közeli ismerőse sírós hangüzenetet küldött arról, hogyan hatott rá az írás – miközben mindkét szülője él és egészséges. „Ez a cél: hogy tudjunk kapcsolódni."
Upor László mesélt egy kislányról, akinek a története szerepel a könyvben, de név nélkül: ő készen állt a történet megírására és magából kiírására, de arra még nem, hogy felvállalja – és „az ember ilyenkor nem győzködik". Így is segíthet a sorstársainak. Upor hozzátette: az írás a szembenézés és az önfelfedezés különleges válfaja – elképzelhető, hogy nem mások miatt nem vállalja valaki, hanem mert maga sem szeretné visszaolvasni, amit leírt; sokan gyűrnék össze és dobnák a virtuális szemetesbe.
„Keveset tudunk a fiatalokról" – egy évvel később
A műsorvezető felidézte a 2025 februárjában, a pályamunkák beérkezése előtt készített interjút, amelyben Upor azt mondta: nem általánosításokra, deklarációkra és sommás ítéletekre van szükség, hanem történetekre, mert keveset tudunk a fiatalokról. Most, hogy rengeteg történetet olvasott: szerinte eleve hibás úgy beszélni, hogy „mai fiatalok" és „mai öregek". 45 éve tanít, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy kicsit többet tud a mindenkori fiatalokról:
„Nem, nem ellenükben öregszem, hanem velük öregszem." – Upor László *
Reméli, hogy ezek a történetek azoknak segítenek látni valamit abból a valóságból, amely nem az övék – azoknak, akik vastagabb falú buborékokban élnek.
Lassulás, időutazás, önmegismerés
Upor az interjúban azt is mondta, hogy az írás kikényszerítheti az íróktól, hogy lelassítsák a gyorsan változó jelenüket, és szigorúbban nézzenek saját valóságukra. Lilián szerint engem lelassított, és esélyt adott a visszatekintésre: kb. három hónapon át „időutazott" a múltban, ami nehéz időszak volt – újra találkozott az örömökkel és a sok csalódással is. Ez az egész élete „újraemésztése" volt, és segített megérteni, hogyan lett a kisgyerekből egy másfajta ember, akiben még mindig ott van az a gyerek, de már több felelősséget kell vállalnia.
Béla szerint őt is lelassította: mélyen keresgélnie kellett a múltban, értelmeznie az eseményeket – miért költözködtek ennyit, miért volt ennyi nevelőanyukája. Ahogy felnövünk, ezeket természetesnek vesszük, de „visszagondolva egy értebb elmével már sok minden máshogy látunk".
Generációs félreértések – mindkét irányban
A díjátadón Lilián azt mondta: a felnőttek a pénzt és a szépséget értékelik túl. Most azt fejtegette, hogy a felnőttek alapvetően azt értik félre, hogy ha valaki máshogy öltözködik, más szubkultúrát képvisel, az nem csak küllem: ők azt az életérzést akarják újraélni.
„A mai világban nehéz olyan igazi barátságokat kötni, amik betonba épülnek, és nem az van, hogy egyébként úristen, bekövettek Instán, akkor mi legjobb barátok vagyunk." – Lilián *
Az emberi kapcsolatok nagyon eltolódtak; nehéz olyan embereket találni, akikben megbízhatunk, és akikkel őszintén lehet beszélgetni arról, hogy valaki most rosszul érzi magát. Az emberek olyan dolgokat tudnak rólunk, mert kirakunk egy fotót Instára, miközben nem is ismerik. „Egy teljesen más léptékkel és emberi kapcsolatokkal teli világban élünk" – a múltat nehéz megérteni, vagy csak vágyakoznak olyan kapcsolatok után.
Béla a fordított kérdést kapta: mit ért félre az ő generációja a szülőkéből? Szerinte a szülők által elvégzett rengeteg munkát könnyen adottnak, alapnak fogják fel a fiatalok – nem látják át, milyen hatalmas munkamennyiséget fektettek a nevelésükbe, amibe a létfenntartás is megkövetelt. A legnagyobb kérdés előtte: hogyan fogják ezt elsajátítani, mennyire fogják követni a szülők mintáit.
Upor szerint erre nincs válasz, amit el lehet mondani: „én már voltam 25 éves, de ti még nem voltatok 68 évesek" – ez magában foglalja, hogy ő sokat tud, mire a fiatalok a fordítottat is mondhatják. Szerinte „mérhetetlen empátia-injekciót" kellene beadni mindenkinek, nagyjából a kanyaróoltással egyszerre, ami folyamatosan velünk marad – egy antiimmunitás-pont, hogy ne legyünk immunisak a másik élményeire. Ehelyett folyton „vékony igazságokat" fogalmazunk meg a másikról, ahelyett hogy hagynánk, mindenestül megmutassa magát.
Szülőként, tanárként, tükröt tartva
Neset Adrián – édesanyaként, aki anno pedagógus is volt – elmondta: leültette a gyerekét, és olyan kérdéseket tett fel neki, amelyeket feltenni talán eszébe sem jutott volna, ha nem olvassa ezeket a történeteket. A 13 PDF-et leült és egyben elolvasta; borzasztó megrendítő élmény volt, intim, belsőséges betekintést nyert a fiatalok életébe és gondolataiba. Érzi a generációk közti gyanakvást is – „biztosan jót akar nekem, és biztosan jól fogadja, amit csinálok" –, ezt a saját gyerekével is megéli, de nagyon jó beszélgetéseket indított el otthon.
Szavaival a 199 történet legalább annyit tanít rólunk, a nem túl pozitív képet mutató generációról. Az ő első kérdése a gyerekéhez ez volt: „ti hogy láttok minket?" – olyan volt, mintha tükröt tartanának elénk. „Milyen a felelősségünk, hogy ezt a világot csináltuk nektek, amiben ti így éltek, és ezt adjuk át."
Horvát Patrícia személyes vonatkozásban osztotta meg: két lányát csecsemőkortól neveli, és azt hitte, mindent tud róluk – azóta azon gondolkodik, mikor kezdett a „mindent tudok róla" szépen leválni a valóságról. A sok írás arra késztette, hogy parancsoljon saját magának, a szülőként feltételezett minden tudásának. Azt is föltette magának: akar-e egyáltalán mindent tudni a gyerekéről?
Milyen világot kaptatok tőlünk?
Lilián szerint olyan világot kaptak, amelynek idősebb lakói tele vannak traumákkal, háton cipelt dolgokkal – de ők megtanulták, hogy nem beszélhetnek róluk, „és mi végül is ugyanúgy ezt kaptuk a nyakunkba". Emellett ráeszméltek a globális felmelegedésre, a népességnövekedésre – bár a korosztályában a legtöbben nem is érdeklődnek ez iránt, csak élik az életüket; és ha nem mindenki tesz azért, hogy változtasson, ugyanúgy fog menni az élet tovább. Azt is látja: ez egy nagyon gyors világ, és nem tudja, 30–40 éve mennyire érződött ilyen gyorsnak az idő.
Upor – a rendszerváltás gyerekeként – a 90-es évek elején azt élte meg, hogy lehetőségek tárháza nyílt meg előtte: jó értelemben gyors volt az idő, „sokkal többet fogunk kapni, sokkal többet láthatunk a világból". Aztán ez elmúlt. A lassúság élményéhez idézett példákat: 120 éve négy automobil járt a budapesti utcákon, a gyorshajtás 21 km/h volt, és az első gázolás „elkövetője" állítólag Törley József, a pezsgőgyár alapítója volt – az elütött ember fölállt, leporolta a nadrágját, kezet fogtak, és tovább haladtak. Upor gyerekkorában a házuk előtti parkolóban az összes házbeli gépjármű elfért, így vígan tudtak focizni. A levél: postaládában egy kézzel írott levél, amit öt nappal korábban írtak, két napig gondolkodtak rajta, háromszor átírták, gyalog vagy busszal vitték postára, és három-öt nap múlva kapta meg – utána két napig gondolkodott a válaszon.
„A lassúság gyönyörűsége az, hogy nem zsigerből, nem azonnal reagálunk valamire úgy, hogy egy másodperc múlva ezt megbánjuk." – Upor László *
Ma „a privát terek és privát idők teljesen eltűntek":
„Egy globális csendrablás és szünetrablás áldozatai vagytok ti és mi is." – Upor László *
Nem az a kérdés, mennyivel megy ma egy Ferrari – hanem hogy a biológiai és lelki ritmusunk mennyiben van összhangban a közlés ritmusával; a reakcióidő durván feszültségben van azzal, ami a mentális ritmusunk lenne. Ettől leszünk hol neurotikusak, hol euforikusak; a dolog gyönyörűsége és tragikuma együtt van, és nem lehet szétbogozni, mert nincs visszalépés. A digitális detox csupán öncsalás; azt várjuk el egymástól, hogy amire mi azonnal reagáltunk, arra a másik is azonnal reagáljon – és „visszavonhatatlan dolgok történnek akkor is, ha megnyomod a visszavonás gombot".
Lilián szerint ez egyben áldás is, hogy ennyivel egyszerűbb minden – de úgy érzi, folyton le van maradva, próbál beérni magát. Azt is hozzátette: ha egy vonaton mindenki a telefonját nézi, nem feltétlenül Instagramot pörget – lehet, hogy valaki emailre válaszol; ezt nagyon könnyű félreértelmezni. Egyértelmű viszont, hogy ennek hatalmas a hatása rájuk, például arra, mennyire tudnak összpontosítani.
Upor egy bolti példát is hozott: az ember ma felhívhatja a feleségét, a fiát, a nagymamáját, hogy „melyik párizsit vegyem – marha vagy borjú?" Ez rendkívül praktikus, ám:
„Ennek a lehetőségnek a következménye az, hogy tökéletesen elveszítjük a képességünket arra, hogy pillanatonként önálló döntéseket hozzunk." – Upor László *
Nincs többé az, hogy eldöntöm, zsebre teszem, hazaviszem, és az van az asztalom – mindent meg lehet változtatni, meg lehet tárgyalni.
A pályázatok és a 2026-os közéleti fordulat
Az írások 2025 tavaszán születtek; eltelt több mint egy év, és közben Magyarország közéletében, a fiatalok közéleti jelenlétében is sok minden történt – a műsorvezető 2026. április 12-re, a választásokra utalt. A kérdés: megváltoztatja-e egy történelmi esemény azt, ahogyan önmagunkat szemléljük? Volt-e a pályázatokban közéleti felbuzdulás, vagy akkor még gát, visszafogottság volt, ami csak később szakadt át?
Upor szerint nehéz válaszolni: elgondolkodott, hogy „az írói" vajon ott voltak-e a nagy rendszerváltó koncerten, vagy a barátaik. A minta különleges: közel 200 ember, aki leült írni, ezzel mindenképpen átlépte a névtelenséget, arctalanságot és a „nem törődöm a világgal" bénultságát. Egy-két írás kivételével nem érzékelt azonban olyat, hogy „ilyen a társadalmunk, és meg kell változnia" – de a felkérés erre szólt, hanem személyes történetek megírására. A későbbi változásokat nem tudja visszavetíteni az írásokra.
„Aki egyáltalán tollat vagy billentyűt ragadott, az mindenképpen egy fokkal aktívabban, tudatosabban éli az életét, mint azok, akik nem nagyon törődnek azzal, hogy föl is dolgozzák azt, amiben élnek. Hiszen az írás maga egy feldolgozó tölcsér." – Upor László *
Ezt a tölcsért nagyon sokan nem használják – de társadalmi mozgalomhoz nem kötné ezt.
Szóba került az is, hogy Szőcs Petra vagy Németh Gábor mondta valamikor: sok írásban visszatérő kép a ház, a kerítés, a kutya-macska és a zárt enteriőr. Upor megerősítette: Gábor mondta, ő bólogatott – számukra idegen volt ez az általános világkép, mert az ő generációja eleve társadalmibban, közösségibben képzelte az életet. Ez meglepő volt számukra.
Ma mást írnának-e?
Lilián szerint amit ma beleírna, az nem közéleti, hanem inkább egyéni: mostanság eléggé elveszettnek érzi magát, keresi a helyét. Látja, hogy a világ „újrarendeződik", hogy egész Magyarország újrarendeződik, ami fontos – de nem írná bele sokat, mert ő nem része ennek az újrarendeződésnek, inkább néző.
Béla: a témája nem kapcsolódott szorosan a közélethez – de ha nem írta volna meg akkor is, megírta volna, mert már tervezte; a pályázat csak tökéletes alkalom volt rá. Az előző évet Budapesten töltötte Erasmusszal, a Károli Egyetemen: „izgalmasabb egy évet nem nagyon választhattam volna" – a helyszínen átélni ezeket a változásokat nagy élmény volt.
Kilátások: második forduló
Horvát Patrícia bejelentette: nagy valószínűséggel szándék áll fenn, hogy jövőre meghirdetik az élettörténet pályázat második fordulóját – amennyiben ez megtörténik, senki nem akadályozza meg a díjazottakat abban, hogy újra jelentkezzenek. A beszélgetést köszönetmondás zárta, és az egyik résztvevő irreverens megjegyzése, hogy egy dolgot nem mondott el a kérdező: hogy tessék szíves lenni olvasni ezeket a történeteket.
⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
- Az olasz nyelvű, „rókás" kifejezésről szóló szerkesztési vita részletei torzak az átiratban („rókadomb" / „rókatündér" / „rógadomb tündére" – a pontos kifejezés nem rekonstruálható).
- Liliánnál a „Hanna szövegére" érkezett negatív visszajelzés említése bizonytalan: nem egyértelmű, hogy egy Hanna nevű szerző szövegéről vagy másról van szó.
- Lilián példája az út szélén elhaladó „csí Igá"-ról (valószínűleg „csikiga", nyelvjárási szó) nyelvileg nem rekonstruálható egyértelműen.
- A zsűrizés részleteit leíró mondat torz („Öt felé osztottuk... jómagam és a három zsűritag Szőcs Petra, Upor László és Német Gábor") – a felosztás pontos módja és a zsűritagok száma nem egyértelmű.
- Több név leírása bizonytalan az ASR miatt: „Horvát Patrícia" (esetleg Horváth), „Krolikovski L. Lilián", „Kisbálint Béla", „Neset Adrián", „Hompola Kriszta"; a „Német Péter" / „Német Gábor" neveket a Népszava főszerkesztőjére való utalás alapján Németh Péterként / Németh Gáborként értelmeztem.
- Az „Eszterházi Magyarország Alapítvány" neve és az, hogy a kéziratok „orgonasípokban laktak", pontosításra szorul.
- Upor Adriánnak tulajdonított mondatában a „hogy így anakvással figyelik egymást" kifejezés értelmezhetetlen volt, csak a tartalmát adtam vissza (kölcsönös gyanakvás a generációk között).
- Javított ASR-torzítások a szövegben: Ken Krimstein („Krmstein"), YIVO („Jvó"), Vivre („vívr"), Michael Ende Momoja („Micháende Momója"), Goethe-Intézet („Gőteintézet"), Károli Egyetem („Károi Egyetem"), gumidefekt („dur defekt"), vessző („vesztő"), betonba épülnek („betyárbe épülnek"), Z és alfa generáció („ég és alfa generáció"), zárt enteriőr („zárt éntér").
Teljes átirat megjelenítése
[00:00:00]Szeretettel köszöntök mindenkit a budapesti nemzetközi Könyfesztiválon az élettörténet pályázatról és az abból született, mintha a félistenek világában élnénk közérzeti antológia című kötetről fogunk beszélgetni.
[00:00:13]Vendégeink az alkotók részéről Krolikovski L.
[00:00:19]Lilián a pályázat első helyezetje, mellette Kisbálint Béla, a harmadik helyezett.
[00:00:29]Neset Adrián, újságíró, műfordító és a kötet szerkesztője.
[00:00:32]Jól mondom, valamint Upor László, Jászai Maridíjas dramaturg, egyetemi tanár, műfordítós, szerkesztő.
[00:00:41]Még mit mondjak?
[00:00:41]Kati?
[00:00:41]Én a az egyik zsűrink.
[00:00:47]Én Horvát Patrícia vagyok, a pályázat ötletgazdája.
[00:00:49]Én fogom vezetni a beszélgetést ezekből a szuperpapírokból, hogy keretek között maradjunk, és ne fussunk el nagyon.
[00:00:55]Pár szót szólnék arról, hogy honnan indult ez az élettörténet pályázat, mert gondolom nem mindenki ismeri ennek a történetét.
[00:01:05]Tehát nekem színházrendezőként van egy olyan jó és talán rossz szokásom, hogy bármi, amiről olvasok vagy hallok, abból rögtön azt gondolom, hogy azon gondolkodom, hogy hogyan lehetne előadást csinálni.
[00:01:15]Így történt, amikor egy francia újságban olvastam, és itt mutatom, Ken Krmsteinnek, amerikai rajzolónak a könyvéről, amit ugye ő egy ilyen képregényt rajzolt, nagyon érdekes narancssárga színekkel.
[00:01:31]Rögtön kitérek arra is, hogy miért narancssárga.
[00:01:35]Franciául a vívr élni címet kapta.
[00:01:40]Kent Krimstein 1939-es fiatal zsidó fiataloknak az életrajzai alapján készítette ezt a könyvet.
[00:01:48]És a 30-as években létezett egy Jvó nevű intézet Litvániában, Vilniusban.
[00:02:01]ugye állandóan vagy lengyel, vagy Litván volt, és ők írtak ki egy pályázatot.
[00:02:04]Azt kérték a fiatal fiataloktól, hogy írjanak életrajzokat, de nem a klasszikus értelemben.
[00:02:12]Szóval inkább az élettörténetüket meséljék el.
[00:02:17]társadalomkutatási intézetként abban reménykedtek, hogy ilyen módon a társadalom egészét fel tudják térképezni, mert ezek a fiatalok, akik az életük kezdetén állnak, ugye egy korhatár is volt 16-tól fölfelé, el fogják mesélni azt, hogy az ő életükben szereplők, szülők, nagyszülők, tehát az egész társadalom milyen módon játszanak szerepet, és olyan szereplőkről is megtudnak dolgokat, akiket már hiába kérdeznének.
[00:02:43]Viszont ezeknek a fiataloknak már nagyon erős kialakult véleményük van arról a közegről, arról a világról, ahonnan érkeznek, és reményeik arra nézve, hogy milyen lesz az életük a jövőben.
[00:02:54]Ezek a pályázatok aztán az történelem viharában egészen kalandos történetet jártak be.
[00:03:00]A vilniuszi gettóban rejtették el őket hosszan konzervdokban és különböző dobozokban ásták el.
[00:03:12]Az íróik valószínűleg többségében nem élték túl a holokausztot, viszont elhivatott könyvtárosok elrejtették aztán a kommunista rezsim elől, mert szintén nem igazán volt ott helyük, és hosszú-hosszú évekkel később állítólag sokáig orgonasípokban is laktak, kerültek ismét elő.
[00:03:33]A narancssárga szín egyébként arra utal, hogy a gyerekek ilyen füzetekbe adták le az életrajz írásaikat, és a füzeteket összetűző részkapcsok, narancssárga színe kifolyt a lapokra.
[00:03:45]Na és akkor én azon gondolkodtam, hogy lehetne ebből színházi előadást csinálni.
[00:03:53]De milyen fajta alapja lenne ennek, hogyha nem tennénk mellé a mai fiataloknak az elk a a történeteit?
[00:03:57]Nem történelmi előadást készítettem.
[00:04:03]Természetesen ez az előadás még nem készült el.
[00:04:07]Viszont megkerestem a Népszava újságot, annak főszerkesztőjét, Német Pétert ezzel az ötletemmel, hogy mi lenne, hogyha hirdetnénk egy életrajzi pályázatot.
[00:04:18]Innentől felgyorsultak az események.
[00:04:21]Én soha nem gondoltam volna, hogy ekkora nagy visszhangra és segítő szándékra ez a kezdeményezés.
[00:04:29]bekapcsolódott a Gőteintézet, az Eszterházi Magyarország Alapítvány, és még nagyon sokan ebbe a küldetésbe.
[00:04:36]Nagyon fontos, hogy annó 30-as években is újságokban hirdették meg ezt az életrajzi pályázatfelhívást.
[00:04:41]Ezért volt fontos, hogy egy újság beálljon mögénk.
[00:04:45]És így meghirdettük az életpont történetpályázatot, amelyre 199 pályamunka érkezett, messze túlhaladta minden várakozásunkat.
[00:04:57]Az a az a válasz, amit kaptunk a 16-22 éves fiataloktól.
[00:05:00]A díjazottak írásaiból pedig a mintha félistenek világában élnénk.
[00:05:06]Ismét mutatok, termékbemutatás következik, című közérzeti antológia született.
[00:05:11]És akkor most a történetet elmesélvénél, lapozok kettőt, és rögtön a Liliánhoz fordulok.
[00:05:18]Lilián, mint elsődíjas írása, egy egészen különleges világba visz bennünket.
[00:05:24]Nekem olvasás közben újra és újra Micháende Momója jutott eszembe.
[00:05:31]Egy nagy család, állatok, apró hétköznapi események és közben valaki, aki képes úgy nézni például egy ivótyúkot, hogy egyszer csak gyönyörű és meditatív eseménnyé válik.
[00:05:40]Mintha azt mondaná: "Nézzetek körül, mert rengeteg minden mellett megyünk el."
[00:05:48]Liliána, amikor nekiálltál ennek a pályázatnak, egyszerűen arra gondoltál, hogy azt kérték, meséld el a történetedet és elmeséled, vagy volt benned valami szándék is, hogy megmutasd másoknak a világot, azt a világot, amiben te élsz, hogy értsék meg, hogyan lehet így élni?
[00:06:04]Egyikét üdvözlök mindenkit.
[00:06:04]Én alapvetően nem azt akartam, hogy megmutassam, hogy akkor én hogy élek, hanem hogy közben másoknak meg tudjam mutatni, hogy alapvetően milyen életutak vannak, és hogy egy olyan életben, hogy az ember vidéken él, hogy nem csak abból áll, hogy nem tudom, felkel korán, hanem az életnek vannak olyan apró örömei, amit nem veszünk mostan egész, hogy a világ gyorsul, hogy így az emberek fornak körülöttünk, történnek a történések, és nem állunk meg az olyan pillanatok mellett, hogy ott például az út szélén megy egy csí Iga.
[00:06:34]És akkor nézzük, ahogy megy.
[00:06:36]Szóval, hogy nekem ez volt bennem, hogy megmutassam, hogy az embereknek, hogy vannak ezek a pici pillanatok, amik talán a legszebbek az életünkben, és lehet, hogy pont azokra fogunk majd visszaemlékezni.
[00:06:49]És abba belegondoltál, hogy onnantól kezdve, hogy kiadod ezt a történetet a kezedből, mert nem tudod eldönteni, hogy ki fogja elolvasni, és hogy bárkihez eljuthat.
[00:06:57]Erre nagyon gondoltam, sőt a mielőtt beküldtem, volt egy kis félelem is bennem, de aztán megnyomtam azt a gombot, és elment, és így ijesztő volt belegondolni, hogy végülis nekem ez egy ilyen lélekdarabom, amit kiírtam magamból, és ezt végülis mindenféle ember most látni fogja a világban.
[00:07:20]És ezt kicsit megrémisztette, de közben meg örültem is neki, mert mi van, hogyha valaki ezt elolvassa és így rájön, hogy basszus, így is lehetne élni az életet, vagy az, hogy én élem azt az életet, hogy akkor az így mégis egy jó fajta dolog, és hogy így lehet, hogy valakit meg meginspirált, és ez meg boldoggá teh, hogy lehet, hogy nem tudom, egy kisgyerek random a világ másik fejént Magyarország, nem tudom, vidékén valahogy eljutá az a könyv és elolvassa, és így meginspirálja.
[00:07:51]És ez azért ez egy nagyon boldog érzés.
[00:07:53]Megkérdezhetem, hogy mikor nyomtad meg azt a gombot?
[00:07:58]Talán leadás határidő előtt egy olyan 15 perc.
[00:08:01]Aha.
[00:08:01]Ezt azért kérdezem, mert hogy én voltam a másik végén annak a gombnak.
[00:08:03]Én hozzám érkeztek ezek a dolgozatok, aztán én töltöttem fel a zsűrinek.
[00:08:09]Május má-án volt a leadási határidő.
[00:08:13]Május 1je reggeltől kicsit mint a Harry Potterban, amikor ömlenek befelé a levelek, a behívó, úgy záporoztak befelé az életrajzi pályázatok.
[00:08:24]Éjfél után egy perccel még bzum beesett egy óriási adag.
[00:08:30]Szóval, hogy az utolsó két napba duplázódott meg, és nagyon mosolyogtam magam is ezen.
[00:08:35]Bálint, te következel.
[00:08:39]Azt a címet adtam ennek a résznek, hogy egy hiány, amelyre emlékszel.
[00:08:41]Bálintnak az anyátlanul című írásának egyik központi élménye, hogy az édesanyja két éves korában meghalt.
[00:08:48]De éppen az az érdekes benne, hogy nem annak az elvesztéséről beszél, amire emlékszik, hanem egy olyan hiányról, amely mindig jelen volt.
[00:08:57]Az anyátlanul szóra a külvilág szinte automatikusan rávetít egy történetet.
[00:09:03]Egy gyerek elvesztette az édesanyját, tehát volt valami a aztán nem lett, és ott maradt egy nagy űr.
[00:09:11]Csak, hogy te két éves voltál, tehát írod is, hogy nem emlékszel arra az életre, amelyben még ott volt az édesanyád.
[00:09:16]Milyen érzés azzal találkozni, hogy mások talán tragikusabb történetet képzelnek el rólad, mint ahogyan te belülről megéled a sajátodat?
[00:09:25]Köszönöm, hogy itt lehetek.
[00:09:25]Üdv mindenkinek.
[00:09:29]Hát én én számoltam azzal, és olyan céllal írtam, hogy igen, bár vannak benne tragikus elemek, például, hogy hogy egy motor baleset hatására került anyám kórházba.
[00:09:45]Apám is részt vett egyébként.
[00:09:45]Ő vezette a motort, és egy dur defekt hatására történt a a baleset.
[00:09:51]És aztán anyám még még kilenc hónapig élt, viszont mentális szinten visszaesett egy nagyjából hat éves lány kompetenciájára.
[00:10:07]Így apámnak nagyon nehéz volt aztán egyszerre foglalkozni vele, illetve velem is ugye, mint mint egy éves és aztán két éves csecsemőként.
[00:10:20]Viszont viszont később, ahogy ezt ezt megéltem, ez egyáltalán nem tűnt nekem tragikusnak, mert az élet ment tovább.
[00:10:28]Ugye például például az nagyon hamar elmondta apám nekem, hogy hogy mi a helyzet.
[00:10:35]Így így elég hamar tudtam, hogy hogy jó, ez ez az élet.
[00:10:38]És nekem nem tűnt különösnek az, hogy hogy hogy nekem más, mint a a többieknek, akiknek mondjuk az anyjuk egész életük során végigkísérte őket.
[00:10:52]Ö viszont viszont tehát, hogy épp emiatt abszolút nem tűnt tragikusnak.
[00:10:59]Egyszerűen folytonos változások sorozata volt, amihez hozzá kellett szokni meg alkalmazkodni kellett.
[00:11:09]És az, hogy leírtad, az mennyiben különbözik attól, hogy amikor elmeséled élő szóban valakinek ezt a történetet, mert hiszen sokszor mesélted, gondolom el.
[00:11:24]Igen.
[00:11:24]És ez mindig mindig olyan fogadtatást vár, amikor mondjuk megemlítem, mert szóba esik, hogy hogy részvételt nyilvánítanak olyasmi iránt, ami amihez nekem nincs sok közöm élménypasztalatból, mert mert ugye ez volt a természetes.
[00:11:43]Tehát ilyen szempontból jó volt végre megírni mindazt, amit amit ez az egész élmény magába foglalt.
[00:11:52]ugyanis ilyen részletességgel még nem írtam róla, sőt én magam sem tudtam teljesen.
[00:11:57]Tehát apámmal rengeteget beszélgettünk és beavatott olyan dolgokba, amikről én se tudtam egészen addig, amíg úgy nem döntöttem, hogy megírom ezt a memoárt.
[00:12:06]Tehát például konkrétan a a kórházi élményeit anyámnak, illetve apámnak, de azért ez őrület, nem?
[00:12:17]hogy mennyi mennyi történet marad rejtve családokban, és ha nem kérdezünk eleget, akkor akkor ezek talán örökre elvesznek.
[00:12:27]Apukád egyébként mit szólt ahhoz, hogy te ezt így kiteregeted országvilág elé ezt a történetet?
[00:12:35]Nem bánta.
[00:12:35]Tehát, hogy ő én én már elég sok ideje írok egyébként, és és ő ő mindig támogatott ebben már az is, hogy hogy hajlandó volt leülni velem és és átvenni ezt a ezt az elég nehéz témát.
[00:12:50]Már már alapból egy ilyen nyitottságot sugalt, aminek nagyon örültem.
[00:12:52]Szóval végig végigtámogatott benne.
[00:12:58]Köszönöm.
[00:12:58]Laci, te következ.
[00:13:01]Tehát 199 pályamunka érkezett.
[00:13:01]A zsűrizésnek a menete az volt, hogy ugye nem kértük azt, hogy mind a 199-et egyből elolvassa a zsűri, hanem volt egy előszűrés.
[00:13:13]Öt felé osztottuk a történeteket.
[00:13:16]Hompola Kriszta, a Népszava kulturális rovatának a vezetője.
[00:13:20]Jómagam és a három zsűr tag Szőcs, Petra, Upor László és Német Gábor.
[00:13:27]5050 igen, kvázi kevesebb írást olvastunk, és megállapodtunk egy számban, hogy mennyit juttatunk mindannyian tovább.
[00:13:37]Nekem nagyon nehéz volt.
[00:13:39]Szeretném megkérdezni, hogy te hogyan tudtál nemet mondani bizonyos dolgozatokra anélkül, hogy azt éreznéd, hogy itt igazából a szűréssel egy egy írásra mondasz nemet, és nem egy emberre.
[00:13:58]Jó napot mindenkinek még egyszer, és köszönet, hogy itt lehetünk, és hogy ennyien kíváncsiak erre a történetre.
[00:14:04]azért mi csaltunk.
[00:14:06]Tehát valóban megállapodtunk abban, hogy fejenként csak a ránkő hányadot olvassuk elsőre, de hát mindenkinek ott ott állt a a az egész nagy gyűjtemény, tehát bele beleolvastunk már az első körben a a többibe is.
[00:14:21]Úgyhogy azt is láttuk, nem csak azt, hogy én én magam milyen nehéz helyzetbe kerülök, hogy szelektálnom kell, hanem hogy úristen, milyen nehéz a többiek dolga is.
[00:14:29]A de de hát mind a hárman tanáremberek is vagyunk, és felvételiztetünk és vizsgáztatunk, és van abban gyakorlatunk, hogy hogy el tudjunk egy kicsit vonatkoztatni attól, hogy egyébként személyesen mennyire sajnáljuk, vagy nem sajnáljuk azt, aki aki aki kimarad.
[00:14:50]És nagyon-nagyon sokat segített már a válogatásnál az, hogy hogy tisztában voltunk azzal és átéreztük, és ez nem valamiféle ilyen fellengzős, nem tudom magyarázkodás vagy filozófia, de valóban átéreztük, hogy milyen rettenetesen nagy munkát végeztek el.
[00:15:11]lelk lelki szellemi munkát végeztek el a fiatalok egyáltalán azzal, hogy leültek megírni valamit, és láttuk azt, hogy ez ez mennyire mennyire lényeges mozanat lehetett az ő életükben.
[00:15:24]Tehát azt képzeltük rögtön, hogy függetlenül attól, hogy tovább jut-e a az írásuk vagy sem, ők mindenképpen nyertek ezzel a dologgal, és természetesen mi nyertünk azzal, hogy hogy elolvastuk.
[00:15:35]Tehát nehéz is volt.
[00:15:40]Meg persze nagyon nyomasztó.
[00:15:40]Ebbe még nem mentünk bele, de a történetek nagy része rendkívül nyomasztó élettörténet, de fel felemelő is volt azt látni, hogy egy hián 200 ember ezt a ezt a lélekmunkát elvégezte magán.
[00:15:57]És arról tudsz egy pár mondatot mondani, hogy milyen premisszák mentén végeztétek a válogatást.
[00:16:02]Tehát ugye azért voltak megállapodott nagyon nagyon nagyon nagyon könnyű erre válaszolni.
[00:16:07]Nem voltak ilyen premisszák.
[00:16:10]Tehát azt azt mondtuk, hogy nem akarjuk előre eldönteni, hogy mit találunk.
[00:16:14]Következésképpen azt sem tudjuk előre eldönteni, hogy milyen módon lehet összevetni ezek ezeket az írásokat.
[00:16:22]Egyszerűen mint mint mint íróvasó emberek azt próbáltuk megkeresni, hogy mi az, ami még ebből a az egyébként is nagyon értékes összanyagból valamilyen módon kijebb emelkedik, mint a többi ilyen, olyan vagy amolyan szempont alapján.
[00:16:39]Utólag persze tudtuk azt mondani, hogy ez az írás ilyen szempontból, érdemel több figyelmet, az az írás meg olyan szempontból, de ezeket nem határoztuk előre.
[00:16:48]Köszönöm Adrián.
[00:16:51]Hozzád fordulok.
[00:16:53]Adok nek egy mikrofont.
[00:16:53]Köszönöm szépen.
[00:16:56]Te fordított helyzetbe érkeztél, merthogy te nem a 199-et olvastad.
[00:16:58]Bár miután az élettörténet pályázat honlapján többnyire mindegyikk el olvasható, így feltételezem, hogy megnézted őket is, de a te már megkaptad a díjazott pályamunkákat, és azt szeretném megkérdezni, hogy hol van egy szerkesztő határa egy ilyen történetben?
[00:17:21]Mi az, amibe belenyúlhatsz?
[00:17:21]Mi az, amibe nem?
[00:17:24]Erről tudnál egy kicsit mesélni?
[00:17:26]Természetesen szeretettel üdvözlök mindenkit.
[00:17:28]Én tényleg már csak akkor kapcsolódtam bele ebbe a folyamatba, amikor megkaptam 13 PDF-t sorrendbe állítva, hogy és ebből könyvet kellett csinálni.
[00:17:37]A szerkesztési jelvem borzasztó egyszerű volt a lehető legkevesebbet belenyúlni.
[00:17:44]Ugyanis dolgoztam én már műfordítókkal, írókkal, de keményebb diót, mint ezek a gyerekek, ahogy védték a saját szövegüket.
[00:17:52]Nem hiszem, hogy volt ebben részem.
[00:17:55]Nagyon kemény csaták mentek akár egy vesztőért is.
[00:17:57]Én azt gondolom, hogy könyvködőként borzasztóan nagy privilégium a fiatalok hangját meghallani és meghallgatni, hiszen közülük kerül ki az új olvasó és írógeneráció is.
[00:18:06]Én körülbelül egy olyan szerepben voltam a könyvkészítés folyamán, mint egy osztályfőnök, aki egy zsákból hát próbál bele vagy összerelni valamiképpen.
[00:18:17]Nekem is meg kellett tanulnom másképpen kommunikálni, hiszen a fiatalok nem válaszolnak emailrel, nem veszik föl a telefont, ha ismeretlen szám hívja őket, blokkolnak mindenkit, aki Instagramon keresi őket ismeretlenül.
[00:18:31]Tehát inkább ez volt a munka nehézsége a szövegekbe igyekeztem nem belenyúlni, de tényleg nem, mert kész szövegek voltak ezek tulajdonképpen.
[00:18:41]És kicsit tartottam attól, hogyha én befolyásolom őket bármilyen irányba, vagy nem mondom, hogy nem adtam tanácsot, de szerintem olyan jó 80%-ban hagytam őket nyerni, mert borzasztóan megharcoltak minden szavukért, de egy nagyon-nagyon izgalmas munka volt, és nagyon érdekes író személyiségeket ismerhettünk meg, akiknek a karrierjét valószínűleg szemmel fogjuk tartani a jövőben is.
[00:19:07]De ez szuper, amit mondasz.
[00:19:07]Ez most valami olyan új szálat hoz be, amiről nem is tudtam.
[00:19:12]Lilián Bálint, légy szíves meséljetek nekem erről a szerkesztési folyamatról.
[00:19:21]Előre is el utólag is elnézést kérek.
[00:19:24]Azért azt most már gyakrabban figyelem az emmailjeimet.
[00:19:30]Igen, én azért eléggé megharcoltam dolgokért.
[00:19:32]Voltak amiket nagyon tisztességesen elfogadtam, merthogy Andriennek volt igazá.
[00:19:36]Azért én nagyon harcios voltam ebben.
[00:19:39]Nem vagyok egy harcios ember, de abban nagyon komoly csatát vívtunk.
[00:19:44]Szükségem van egy példára, legalább egyre, hogy mi volt az, amit mindenképpen őriztél?
[00:19:48]Milyen szó vagy összefüggés vagy?
[00:19:53]Mondatuk volt szerinted?
[00:19:55]Igen, egy mondat.
[00:19:55]Eópá igen, szerintem volt egy rókatündéres olaszkifejezés, és akkor erről volt szó, hogy valamelyik fordításban az nem rókadomb, hanem rókatündér, de hogy akkor most az hogy van, és akkor azzon a fordításon ment a vita, de azzem végül megállapodtunk a rógadom tündérében.
[00:20:15]Igen.
[00:20:16]Azem valami ilyesmi.
[00:20:18]Mindenki nyert Bálint.
[00:20:20]Én nagyon gördülékénnek éreztem a munkánkat.
[00:20:26]Úgy, úgy éreztem, hogy nagyrészt igaza van, és hogy nagyon sokat szolgált a szövegnek.
[00:20:30]Főképp, hogy hogy én is kiadványszerkesztői szakra járok egyetemre, Pozsonyban, szóval kiadvány szerkesztésre tervezem adni a jövő, és ilyen szempontból is egy nagyon hasznos folyamat volt, hogy hogy egy valódi szerkesztővel végig mehettük el.
[00:20:49]Tanultatok ebből, merthogy mind a ketten írtok, tehát nem ez volt az első egyetlen soha meg nem ismétő írásotok, ismételhető írásotok, hogy tanultatok tehát most az újabb írásaitokban már így akarva akaratlanul használjátok az Adrientől tanultakat?
[00:21:04]Remélem nem.
[00:21:08]Én valamit használok, sőt én én ugye most már ilyen kisebbeknek a suliba szoktam szerkeszteni szövegeiket, és akkor így néha látom így a szerkesztői oldalt, és akkor így elgondolkozok, hogy szegény Andri, most már értem így mehetett keresztül.
[00:21:21]És akkor azért ilyenkor mindig rágondolok, hogy jó, hát igen, ez nem egy olyan egyszerű dolog, de de nekem azért segített meg.
[00:21:28]Jó volt, hogy nem ő sem egy nagyon harcios ember volt, meg nagyon jó tanácsokat adott.
[00:21:35]Szóval ez csak hozzátett a szövegeinkhez és nem elvett.
[00:21:38]De nem nagyon értem, hogy miért nem Adriántől kérdezed, hogy ő tanult-e valamit, mint szerkesztő ebből a munká.
[00:21:44]Adrián, szeretném megkérdezni, hogy tanultál-e, mint szerkesztő ebből a munkából?
[00:21:48]Természetesen.
[00:21:48]Ez egy következő lapon van, de mindegy.
[00:21:51]Most akkor most jó.
[00:21:52]Eleve megtanultam, hogy az ég és alfa generációval másképp kommunikálunk.
[00:21:56]Bár hasonló korú gyerekem van.
[00:21:56]Úgy éreztem, hogy jelentős hátrányok, vagy hogy is olyan, hiányokaságaim vannak téren, főleg a kergetésben.
[00:22:04]Legtöbbször a szülőkkel sikerült beszélgetnem, tehát őket zaklattam Facebookon meg Instagramon, ha így össze tudtam hozni a neveket, hogy szóljanak már a gyereknek, hogy olvassam már el az emiljét.
[00:22:17]De én azt tanultam ebből, hogy hát az egómat egy kicsit azért kicsit le kell csendesíteni.
[00:22:23]Nem nekem van igazam.
[00:22:26]A korkülönbséget és a tapasztalatot nem hozhatom föl évként velük szemben.
[00:22:32]De borzasztóan élvezetes munka volt mindegyikükkel is.
[00:22:34]13 tényleg nagyszerű embert ismertem meg a munka során és nagyon remélem, hogy lesz még alkalmam velük dolgozni valamikor.
[00:22:42]Lesz még?
[00:22:46]Reméljük.
[00:22:47]Na most tovább megyünk egy kicsit na mindegy.
[00:22:50]Tehát komolyabb részre.
[00:22:50]Aki felmegy az élettörténet pályázat honlapjára, látja, hogy nem mind a 199 írás van fönn.
[00:22:59]Ilyenolyan okokból néhányan kérték, hogy visszavonjuk a nyilvánosságtól a pályázatukat, amit természetesen mi abszolút elfogadtunk és megadtunk nekik.
[00:23:09]Ö és elgondolkodtam azon, hogy hogy vajon az őszinteségnek tényleg ekkora ára van-e.
[00:23:15]Ö merthogy akiknek visszavontuk a történetét, függetlenül attól, hogy minden pályázat jelgésen érkezett, tehát csak mi a háttéremberek tudtunk nevet kötni a jeligékhez.
[00:23:25]Nem sokan voltunk, assassisz ketten.
[00:23:28]Hogy nekik mégis csak valamilyen fajta hátrányuk származhatott abból, hogy kiálltak és elmondták, vagy vélték, hogy hátrányuk származhatott.
[00:23:38]Nem ismerem a folytatást.
[00:23:41]Úgyhogy szeretném megkérdezni tőletek azt, Lilián és Bálint, hogy milyen fajta visszajelzéseket kaptatok, és hogy éreztétek-e azt, hogy ennek az őszinteségnek ennek ára van.
[00:23:54]Én legtöbbet pozitív visszajelzést kaptam, sőt olyanokat kaptam, hogy így valaki azt mondta, hogy így úristen, hogy engem ez nagyon inspirált, meg olyan üzeneteket kaptam emberektől, de így voltak olyanok, akiket életemben nem találkoztam, és olyan jól esett, mert hogy az én egyediségemre és karakteremre olyan visszajelzést kaptam volt, hogy el is írtam magam, hogy úristen, hogy valaki így ilyen kedves, és ennyire megiklettem.
[00:24:20]Viszont sajnos a világban nem csak jó emberek vannak, szóval vannak rossz szándékú emberek.
[00:24:25]Így voltak, akik például a Hanna szövegére volt olyan nem túl kellemes visszajelzés emberektől.
[00:24:34]És ez szerintem sokakban ez az őszinteségnek sajnos ára van, hogyha az ember kiáll és megmutatja az egészét, az nem mindenkinek fog tetszeni.
[00:24:39]És sajnos akinek nem tetszik, az elég hamar hangot ad ennek.
[00:24:43]Így azért tényleg azért őszintének lenni nagyon nehéz.
[00:24:46]Bálin, nekem ami nagyon sokat jelentett, hogy olyanok is tudtak kapcsolódni a a szöveghez, akiknek nem volt hasonló tapasztalatuk.
[00:24:57]Tehát például akár nem túl közeli ismerőseim is közül egy egy valaki egy ilyen sírós hangüzenetet küldött nekem, hogy hogy miképp hatott rá ez a szöveg, miközben miközben mindkét szülője épp és egészséges.
[00:25:19]És és igen, tehát hogy ez a a cél, nem?
[00:25:23]Tehát, hogy ezért csináljuk, hogy hogy tudjunk kapcsolódni.
[00:25:27]Szuper, Laci.
[00:25:28]2025 februárjában beszélgettünk.
[00:25:28]Légy szíves mondd.
[00:25:33]Én annak a kislánynak a nevében szólnék, aki viszont nem vállalta, bár szerepel a története a könyvben, nem vállalta névvel a szereplést.
[00:25:39]Ő azt mondta, hogy arra ő készen állt, hogy megírja ezt a történetet és kiírja magából, de arra még nem, hogy felvállalja.
[00:25:46]Prób Nem is győzködtük igazából, mert mert az ember ilyenkor nem győzködik.
[00:25:50]Egy borzasztó érdekes sztorit írt le.
[00:25:53]Én nagyon szerettem volna egy ideig, hogyha bevállalja, mert szerintem nagyon sok sorstársának esetleg tehát de így is tud segíteni, hogy nincs ott a neve.
[00:26:03]Ő nagyon szépen megkérte, hogy ne.
[00:26:05]Ő nagyon szívesen elmesélte így névtelenül, de nem szeretné egyelőre megmutatni magát.
[00:26:13]Köszönöm.
[00:26:15]Tehát 2025 februárjában még mielőtt beérkezett volna akár egyetlen egy pályamunka is beszélgettünk a Népszavának készítettem veled egy interjút és akkor azt mondtad nem általánosításokra deklarációkra és som más ítéletekre van szükségünk hanem történetekre mert valójában keveset tudunk a fiatalokról most már rengeteg történetet olvastál többet tudsz róluk vagy éppen arra jöttél rá eleve hibás úgy beszélnünk hogy mai fiatalok az teljesen nyilvánvaló hogy eleve hibás úgy beszélni, hogy amai fiatalok, amai öregek és így tovább.
[00:26:47]Én azért abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy noha általánosságban a generációm nevében azt mondom, és a személyes felelősséget, tudatlanság felelősségét nem elhárítva, azt azt kell mondom, hogy mi öregek vagy idősek keveset tudunk a fiatalokról, de azért én én aki 45 éve tanítok, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kicsit többet tudok a mindenkori fiatalokról, mert együtt együtt növök velük.
[00:27:17]Nem, nem ellenükben öregszem, hanem velük velük velük öregszem.
[00:27:23]De én azt remélem, hogy azért ezek a ezek a történetek valóban azoknak, akik akik szűkebb buborékokban élnek, vastagabb falub buborékokban élnek, azoknak segítenek látni valamit abból a világból, abból a valóságból, ami nem az övék.
[00:27:38]Hadd hadd reflektál én is még az előző kérdésre egy egy picit.
[00:27:40]Ö azért a az írás maga az az egy nagyon-nagyon különleges válfaja a a szembenézésnek és a és az önfelfedezésnek.
[00:27:56]És nem biztos, hogy aki aki egy idő után nem szeretné látni írásban azt, amit ő maga vetett papírra, nem biztos, hogy mások miatt aggódik, az is nagyon könnyen elképzelhető, és egészen biztosan nem egy esetben valóság, hogy ő maga sem szeretné visszaolvasni azt, amit leírt.
[00:28:16]egészen más dolog eljutni odáig, hogy hogy abból a abból a nagy dologból, amit valóságnak, életnek nevezünk, egy szálat kihúzva végigírjon valamit, és ki tudja, min menjen keresztül, amíg ezt végzi.
[00:28:29]De aztán azt nagyon sokan, egészen biztosan szívesen gyűrnék, aztán össze és dobnák a szemét kosárba virtuálisan is.
[00:28:38]Tehát biztos, hogy van aki aki azt nem szeretné, hogy ő azonosítható legyen ezzel, de sokan vannak, akik ők ők maguk is ezt a munkát valamelyest elvégez elvégzettnek gondolják, de köszönjük szépen, nem kérnek a végeredményből.
[00:28:58]Még azt is mondtad abban az interjúban, hogy a gyorsan, hogy kikényszerítheti az íróktól, hogy a gyorsan változó jelenüket egy kicsit lelassítsák és szigorúbban nézzenek rá a saját valóságukra.
[00:29:12]Azt szeretném kérdezni Liliántól és Bálintól, hogy igaza volt-e Lacinak, lelassított benneteket az írás folyamata?
[00:29:21]engem lelassított, másrészt adott nekem egy esélyt, hogy visszatekintsek a múltba.
[00:29:26]És emlékszem, az egy nagyon nehéz időszak volt, mikor egy amíg írtam, szerintem kábé egy olyan három hónap lehetett, hogy én végis időutaztam és visszatekintettem a múl múltban, és azért az nehéz volt.
[00:29:39]Szóval, hogy így a jó örömökkel viszont a sok csalódással is újra találkozhattam, ami vigis egy ilyen újraemésztése volt az egész életemnek, de közben le is lassított és segített magamat is megérteni, hogy abból a kis abból a kis gyermekből hogyan lettem egy másfajta ember, akiben még mindig ott van az a kisgyerek, de közben meg már több felelősséget kell vállalnom.
[00:30:08]engem is mindenképp lelassított, főképp abban, hogy hogy a múltba kellett nagyon mély mélyen keresgélni, tehát események után azokat értelmezni, hogy akkor miért így volt, miért költöztünk ennyit, miért volt ennyi nevel anyukám.
[00:30:27]olyan dolgok, amikről ahogy felnövünk, annyit nem is gondolkozunk, mert mert természetes, de visszagondolva egy egy értebb elmével már sok minden máshogy látunk nyilván.
[00:30:44]Köszönöm Liliána azt hiszem a díját adón, vagy nem is a könyvbemutatón mondtál egy olyat, hogy szerinted a felnőttek a pénzt és a szépséget értékelik túl?
[00:30:55]Mi az, ami szerinted a mi generációnk még mindig alapvetően félreért a tiétekből?
[00:31:02]Hm.
[00:31:02]Mondjuk ez egy nagyon nehéz és jó kérdés is.
[00:31:04]Szerintem alapvetően azt értik félre, hogy nem tudom, aki máshogy öltözködik, másik szubkultúrát képvisel, hogy ez így nem csak egy ilyen, hogy akkor én most kiöltözök, és akkor én úgy fogok kinézni, mint egy punk, hanem hogy ők ennek az élet érzést szeretnék újraélni, és hogy tényleg a mai világban nehéz olyan igazi barátságokat kötni, amik betyárbe épülnek, és nem az van, hogy egyébként úristen, bekövetett instán, akkor mi legjobb barátok vagyunk.
[00:31:34]Szóval, hogy a mai világban ezek az emberi kapcsol kapcsolatok nagyon eltolótak, és mi szerintem ezt már nem tudjuk úgy megtapasztalni, és nekünk nehéz is olyan embereket találni, akikben megbízhatunk.
[00:31:46]sült néha így mondhatjuk nekik azt, hogy szia, én most tök rosszul vagyok, tudunk beszélgetni őszintén, mert hogy meg az emberek tudnunk rólag, az emberek olyan dolgokat tudnak rólunk, mert nem tudom, kirakunk egy fotót Instára, miközben nem is ismerjük azt az embert.
[00:32:03]Szóval, hogy egy teljesen más léptékkel és emberi kapcsolatokkal teli világban élünk, és nekünk tökre nehéz megérteni a múltat, vagy csak vágyakozunk utána, hogy olyan kapcsolataink lehessenek.
[00:32:18]Bálint, megfordítanám a te esetedbe.
[00:32:21]Szerinted a ti generációtok mit ért félre a miénkből?
[00:32:26]Nehezebb kérdés kap.
[00:32:28]Nem tudom.
[00:32:28]Mindkettő egy nagyon bonyolult és összetett kérdés.
[00:32:30]Fú.
[00:32:34]Talán azt azt mondanám, hogy a hogy az a rengeteg munka, amit amit ők elvégeznek, azt azt nagyon könnyen adottnak vagy alapnak tudjuk felfogni, és tehát, hogy gyakran én én úgy látom, hogy hogy nem nem látom át azt a azt a hatalmas munkamennyiséget, amit amit akár a mi nevelésünkbe beletettek, amit amit a létfenntartás megkövetelt alapból, és hogy és hogy ezt hogyan fogjuk tudni mi is elsajátítani.
[00:33:14]Ez ez most így a legnagyobb kérdés előttem, hogy mi hogyan fogunk tudni boldogulni, és mennyire fogjuk követni az ő mintáikat.
[00:33:26]Nekem egy kicsit az jön le mind a kettőtök válasszából, hogy így ítélkezünk, nem?
[00:33:31]Tehát, hogy anélkül, hogy nagyon megérteni Laci, légys szíves mondd el, hogy miket ezt nem nem tudom elmond, mert nincs olyan, amit el lehet mondani, csak hogyha bele belegondolunk, én túl könnyen mondhatom azt ki, hogy hát ne haragudjatok, én én már voltam 25 éves, de ti még nem voltatok 68 évesek.
[00:33:54]Ö, és akkor az így magában foglalja azt, hogy hát én sokkal többet tudok, mint ti.
[00:33:59]Ti meg nagyon könnyen mondhatjátok ennek a ennek a fordítottját, hogy úristen, hol vagy te már attól, amit amit mi tudunk a a a világból?
[00:34:07]Szerintem egész egészen egyszerűen valami valami mérhetetlen empátia injekciót kéne beadni mindenkinek a nagyjából a kanyaróoltással egyszerre és úgy, hogy az folyamatosan velünk velünk maradjon az a tehát egy ilyen antiimmunitás pont, hogy ne legyen ne legyünk immunisak a a másiknak az élményeire, illetve arra arra a teljességre, ami a másik.
[00:34:34]Azt hiszem, hogy na az ember beszéd közben gondolkozik, meg írás közben gondolkozik.
[00:34:41]Azt hiszem, hogy erről erről van szó, hogy hogy ilyen vékony igazságokat akarunk megfogalmazni folyamatosan a másikról, ahelyett, hogy hagynánk, hogy minden mindenestül mutassa meg magát.
[00:34:57]Adrien, min ha van egy papírom számodra.
[00:34:59]Ö nem is a szerkesztőt, hanem az édesanyát szeretném kérdezni.
[00:35:07]Mondtad, hogy nagyjából ilyen idős gyerekeid vannak.
[00:35:11]Olvastad ezt a sok-sok történetet.
[00:35:15]Neked adott valamilyen plusz rálátást a korosztálynak a belső vívodásaira, gondolataira?
[00:35:23]Megértettél valamit a saját gyerekeidről akár ezeken keresztül?
[00:35:30]Természetesen, tehát én valamikor voltam annoó pedagógus is, de az már így elmúlt.
[00:35:36]Én leültettem a gyerekemet, és föltettem neki olyan kérdéseket, amiket lehet, hogy nem jutott volna eszembe föltenni, hogyha nem olvasom ezeket a történeteket.
[00:35:48]Én amikor megkaptam ezt a PDF, mit tudom én csapatot, leültem és így egyben elolvastam az egészet, és borzasztó megrendítő élmény volt.
[00:35:54]Tehát egy olyan úgymond intim belsőséges mi az Inlight belátást vagy nyertem ezált betekintést nyertem az ő az ő életükbe és gondolataikba, amikben bár nekem egy nagyon közlékeny gyerekem van, nem biztos, hogy ilyen mélyre akár bele is tudok ásni.
[00:36:19]Én érzek némi gyanakvást néha a generáció között, tehát hogy így anakvással figyelik egymást, hogy biztosan jót akar nekem, és biztosan jól fogadja, amit csinálok.
[00:36:28]És ezt a saját kölkömmel is érzem sokszor, de elindított nagyon jó beszélgetéseket otthon.
[00:36:37]Tehát mindenképpen tanult, tehát tanultam is belőle, anyaként is, volt tanárként is, szerkesztőként is.
[00:36:40]Tehát egy egy nagyon-nagyon hasznos és nagyon szép feladat volt, és remélem, hogy lesz még benne részem.
[00:36:49]azért még még egy dolog, hogy ezekből a történetekből, és most a 199-ről beszélek, nem a 13-ról csupán, ezekből a történetekből a a magunk, hát hogy mondjam, nem nagyon fél hát nem nagyon pozitív képet mutató generációjáról legalább annyit megtudunk.
[00:37:13]Tehát nem nem csak arról van szó, hogy innen jó messziről megnézzük.
[00:37:17]azokat a jó messzire tőlünk ott éldegélő héveseket, 10 éveseket, hanem ami ami ezekből a történetekből ránk nézve és tanulságos, az legalább annyira legalább annyira fontos.
[00:37:34]Pont ez volt az első kérdés, amit a gyereknek föltettem, hogy te figyelj már, baszki, ti hogy láttok te ti így láttok minket?
[00:37:40]Tehát olyan volt, mintha tükröt tartanának elénk egy kicsit.
[00:37:42]Így láttok minket, illetve mi tényleg ezt tettük veletek.
[00:37:49]Igen.
[00:37:49]Ez volt, hogy milyen tehát a felelősségünk is előkerül, hogy ezt a ezt a világot csináltuk nektek, amiben ti így éltek.
[00:37:58]És igen, és ezt adjuk át.
[00:37:58]Így anyaként rá tudok arra reagálni, hogy nekem egy olyan megélésem volt, hogy így a személyes vonalat is behozzam, hogy ugye van a két lányom, és teljesen természetes, hogy csecsemőkortól nevelem, viszem a kis életüket, és azt gondolom, hogy mindent tudok róla és nagyon azóta is azon gondolkodom, hogy mikor volt az a pillanat, amikor a mindent tudok róla, elkezdett így szépen leválni a valóságról.
[00:38:24]És itt nem arról van szó, hogy ő mit mond el vagy nem mond el, hanem hogy engem ez a sok-sok írás arra késztetett, hogy hogy megállt parancsoljak saját magamnak, a saját feltételezett minden tudásomnak, mint szülő.
[00:38:39]Én azt is feltettem, hogy akarok-e mindent tudni róla.
[00:38:44]Igen.
[00:38:44]Na, erre ti mit mondtok?
[00:38:48]Milyen világot kaptatok tőlünk?
[00:38:48]Ugye, mert végül is mi most ezt mondjuk, hogy úristen, milyen világot adunk nektek tovább.
[00:38:59]Szerintem mi egy olyan világot kaptunk, ami már alapvetően így azt ha idősebb emberekben, hogy ők is tele vannak traumával, meg nagyon sok olyan dologgon, amiket a háton cívelnek, de ők azt tanulták, hogy nem beszélhetnek róla, és mi végül is ugyanúgy ezt kaptuk a nyakunkba.
[00:39:18]Meg nekünk szerintem azért is nehezebb ez a világ, mert hogy ráeszméltünk, hogy úristen, globális felmelegedés, meg hogy egyébként így népességnövekedés meg minden.
[00:39:27]Viszont a korosztályunkban én azt látom, nem tudom, hogy te ezt így látod, hogy a legtöbben nem is annyira érdeklődnek ez iránt, csak élik az életüket.
[00:39:37]Viszont valaki meg nagyon érdeklődik, de hát hogyha nem mindenki tesz ugyanazért, hogy változtassunk egy dolgon, akkor ugyanúgy fog menni az életünk tovább.
[00:39:49]Én még azt látom, hogy ez egy nagyon gyors világ, és nem tudom, hogy mennyire érzékelhető azoknak, akik mondjuk éltek 30-40 évvel ezelőtt, hogy hogy akkor is ennyire gyorsnak érződött, vagy vagy most most van ez főképp.
[00:40:10]Az az igazság, nekem van, úristen, 30 évvel ezelőtt.
[00:40:12]És próbálok így visszamenni, hogy akkor éppen hol voltam.
[00:40:17]Egyetem én nem éreztem.
[00:40:19]A rendszerváltás gyereke vagyok, tehát ott azért felgyorsultak a 90-es évek elején rendesen a az éve vagy az idő, de én azt úgy éltem meg, mintogy lehetőségek tárháza nyílt meg előttem.
[00:40:33]Tehát én azt gondoltam, hogy most egy nagyon jó időszak jön, ahol sokkal többet fogunk kapni, sokkal többet láthatunk a világból, mint korábban.
[00:40:43]Én egy borzasztó poz Ha gyors is volt, jó értelemben volt gyors.
[00:40:45]Aztán ez persze elmúlt, de igen, gyors volt, de jó volt, hogy gyors volt.
[00:40:56]És és a napjainkhoz képest ez mennyiben más?
[00:41:01]Hát akkor erre a kérdésre, hát azért ne ne felejtsük el, hogy mondjuk 120 évvel ezelőtt a a budapesti utcákon járt mondjuk négy négy automobil.
[00:41:14]A gyors hajtás az 21 km/ó volt talán, úgyhogy a az első az első gázoló, nem tudom mindenki tudja-e, az a Törlei József volt, aki a pezsgőgyárat alapította.
[00:41:26]Hát ő ő súlyos közlekedési balesetet okozott.
[00:41:30]elütött egy embert, aki aztán fölállt, leporolta a nadrágját, kezet fogtak és tovább haladt.
[00:41:36]Hát ugye e ez a Vagy hát a amikor én én fiatal voltam, olyan is volt, a akkor a a házunk előtt volt egy autóparkoló, a az abban a házban található összes gépjármű ott parkolt, így aztán vígan tudtunk focizni, mert ennyi autó volt a házban.
[00:41:57]A amikor én fiatal voltam, akkor az ember kinyitotta a posztaládát, talált benne egy levelet, amit valaki öt nappal korábban írt egy íróasztalon kézzel, úgyhogy két napig gondolkozott rajta, aztán háromszor átírta, bedobta a szemetes kosárba, újraírta, végül elvitte a postára gyalog vagy autóbusszal.
[00:42:26]Akkor én azt három nappal később, vagy öt nappal később megkaptam.
[00:42:31]Elgondolkoztam azon, hogy mi történhetett vele öt nappal ezelőtt, amikor ezt megírta.
[00:42:35]Két napig gondolkoztam, hogy erre hogy válaszoljak.
[00:42:38]Szerintem értitek, hogy miről beszélek.
[00:42:40]Ennek az összes negatívumával és pozitívumával.
[00:42:46]Tehát a a a lassúság gyönyörűsége az, hogy az, hogy hogy nem nem zsigerből nem azonnal reagálunk valamire úgy, hogy egy másodperc múlva ezt megbánjuk.
[00:42:58]És ez természetesen nem csak a nem csak a telkommunikációra igaz, hanem egyáltalán a az életünkre, az elvárásunkra megvoltak azok a a privát terek és privát idők, amik mostanra teljesen eltűntek.
[00:43:13]Tehát a a ugye a egy globális csendrablás és szünetrablás áldozatai vagytok ti és és mi is.
[00:43:24]Ez hatalmas különbség.
[00:43:24]Tehát nem nem az a kérdés, hogy mennyivel megy ma egy Ferrari, és mennyivel ment egy Ferrari 120 évvel ezelőtt, hanem hogy a a biológiai és lelki ritmusunk mennyi mennyiben van összhangban a a közlés ritmussal.
[00:43:43]és a közlés ritmus és a reakció idő az egészen durván feszültségben van azzal, ami a mi biológiai és mentális ritmusunk lenne.
[00:43:56]Ezzel kell valamit kezdeni.
[00:43:58]Ettől neurotikusak leszünk, máskor euforikusak, hogy ilyen szép magyar szavakat használjak, de tehát mind a kettő jelen van.
[00:44:06]A a dolognak a gyönyörűsége és és tragikuma egyszerre.
[00:44:13]Ezeket soha többet nem lehet szétbogozni, hiszen hiszen nincs vissza visszalépés.
[00:44:20]Nem tudom, csalhatjuk magunkat azzal, hogy egy hét egy hét digitális detox, és akkor és akkor milyen jól visszatértünk a a a természethez, de ez nem így van.
[00:44:32]Azt várjuk el egymástól, hogy amit én azonnal adtam, arra, te azonnal reagálj valahogy.
[00:44:39]És visszavonhatatlan dolgok történnek akkor is, hogyha megnyomod a visszavonom gombot.
[00:44:46]Ennek nagyon örülök ennek a városznak, mert mert ilyesmit vártam, mert én is úgy érzem, hogy egyben áldás is, hogy ennyivel egyszerűbb minden, de egyben úgy érzem, hogy folyton le vagyok maradva, és hogy mindig próbálom beérni magam.
[00:45:04]Tehát az amivel a szülők, nagyszülők generációja ostoroz benneteket, hogy a mai fiatalok folyton a telefonjukon lógnak és és a social médián élnek, az az valahol számotokra sem egy áldott állapot, ha jól érzékelem.
[00:45:22]Tehát, hogy látjátok ennek a alapvetően tőlünk kapott eszköznek a a hátrányát is, meg az előnyét, meg meg átéljük teljes mértékben.
[00:45:34]Mondjuk az nem mindig igaz, tehát hogyha például vonaton utazunk és mindenki a telefonján van, az nem feltétlen azt jelenti, hogy mindenki, bár a legtöbben egyébként igen, de az Instagramot pörgetik, vagy a Facebookot, de lehet, hogy valaki emailre válaszol, vagy szóval, hogy ezt nagyon könnyű v pont a ti könyveteket olvas.
[00:45:51]Igen.
[00:45:55]Igen.
[00:45:55]Szóval, szóval ezt nehéz úgy megmondani, de hát de hát egyértelműen m hatalmas benyomása van ennek ránk, és a arról, hogy mennyire tudunk összpontosítani akár.
[00:46:08]De ha ha hadd mondjak még valamit, tudom, hogy hosszan beszélek, bocs, de hogy elmegyek a boltba, és ott állok, és nem tudom eldönteni, hogy melyik palackot vegyem le, vagy melyik melyik felvágottat kérjem a az eladótól.
[00:46:19]És rendkívül praktikus, hogy föl tudom hívni a barátomat, a feleségemet, a fiamat, a nagymamámat, hogy te most melyiket párizsit vegy?
[00:46:29]Marha Párizsit vegyek, vagy borjú Párizsit?
[00:46:31]Ez rendkívül praktikus.
[00:46:33]Ugyanakkor, ha belegondolunk, ennek a lehetőségnek a következménye az, hogy tökéletesen elveszítjük a képességünket arra, hogy hogy pillanatonként önálló döntéseket hozzunk, mert nem kell, mert úgy is meg úgy is meg lehet változtatni mindent, és meg és meg lehet tárgyalni mindent, és nem tudom micsoda.
[00:46:52]Tehát nincs az, hogy én most megyek, eldöntöm, zsebre teszem, hazaviszem, és az van az asztalom.
[00:47:03]Ehhez kapcsolódóan azonnali döntések meg a hatása.
[00:47:08]2025 tavaszán születtek ezek az írások.
[00:47:12]Azóta eltelt több mint egy év, és közben Magyarország közéletében és a fiatalok közéleti jelenlétében is nagyon sok minden történt 2026.
[00:47:21]április 12-én.
[00:47:24]Engem most sok más kérdés mellett az érdekelne, hogy megváltoztatja-e egy történelmi esemény azt, ahogyan saját magunkat szemléljük.
[00:47:32]Tehát Laci, te például a pályázatokban láttál-e már valamit abból a közéleti felbuzzdulásból, amely aztán annyira láthatóvá vált a választások körül, vagy éppen, hogy volt bennük akkor még egy gát, egy visszafogottság-e, ami akkor szakadhatott át?
[00:47:52]Sokat gondolkoztam, hogy azonen a bizonyos nagy rendszerváltó koncerten a mi íróink is valószínűleg kint voltak, vagy a hozzájuk az a barátaik mind ott voltak.
[00:48:04]Tehát na érted?
[00:48:07]Hát erre nehéz válaszolni, mert ugye a az egy nagyon különleges minta az egy hiány 200 ember, aki leült írni.
[00:48:12]Tehát ő mindenképpen átlépte a a névtelenség, arctalanság.
[00:48:21]nem törődöm a világgal és saját magammal nem is tudom bénultságát.
[00:48:26]Tehát ebből a bénultságból, ebből a körből mindenképpen, hogy ennek mekkora politikai, társadalmi háttere és és hatása, azt azt nem tudom, egészen biztosan nem érzékeltem talán egy vagy két írás kivételével olyat, hogy ez most arról szól, hogy ilyen a társadalmunk és a társadalmunknak meg kell meg kell változnia.
[00:48:48]De hiszen nem is erre szólt a felkérés, arról szólt a felkérés, hogy a személyes történetüket ismertessék meg a papírral, vagy a villanypapírral, és ezt is tették.
[00:48:59]Tehát a ezt én most nem tudom visszavetíteni az egy évvel későbbi változásokat oda.
[00:49:04]Azt gondolom, hogy aki egyáltalán tollat vagy billentyűt ragadott, az az mindenképpen egy fokkal aktívabban tudatosabban éli az életét, mint azok, akik akik nem nagyon törődnek azzal, hogy föl is dolgozzák azt, amiben élnek.
[00:49:23]Hiszen az írás maga egy feldolgozó tölcsér.
[00:49:26]ebből a nagy izéből valamit elkezdünk beleszűkíteni a az írásba.
[00:49:29]És nagyon sokan ezt a tölcsért nem használják, de tehát aki már fogja magát és ennek nekiáll, az az eggyel hát nem tudom másképp mondani, eggyel tudatosabb, eggyel eggyel ambiciózusabb, mint a többiek, de ezt én így nem akarnám társadalmi mozgáshoz vagy mozgalomhoz kötni.
[00:49:53]Ö nem tudom, hogy te voltál-e, vagy a Gábor, aki mondta ö és azt se tudom már, melyik esemény kapcsán, hogy valamely, de mond biztos, hogy mondtátok, hogy hogy az jött le nektek ezekbe az írásokba, hogy van egy, hogy egy kép van, ami annyi helyen megjelenik ez a ház, kerítés, kutyaamacska és a a zárt éntér, és hogy ez mennyi gyerek személy írásában ott Ez úgy hangzott el, hogy a Gábor mondta, és én bólogattam.
[00:50:22]Tehát, hogy igen, volt persze volt egy ilyen egy ilyen érzésünk, hogy hogy van egy olyan általános világ és társadalmi kép, ami tőlünk tőlünk régen születettől idegen, mert mi társadalmibban, közösségibben képzeltük eleve a a az életet.
[00:50:40]Tehát ez ez meglepett egy picit bennünket valóban.
[00:50:45]Az szerintem a Kriszta integet, hogy lassan letelik az idő.
[00:50:50]Hát nézd meg már, csak kettő papír van a kezem, és esküszöm csak még néhány egy rögtön.
[00:50:54]Lilián Válint.
[00:50:54]Na most akkor az a kérdésem, hogy ma mást írnátok így a egy évvel később, másfél évvel később.
[00:51:07]Másképp írunk, vagy mást írnátok-e.
[00:51:09]Tehát én meg meg érdekel ez az egész, hogy hogy ugye azt mondjuk, hogy oly kevés írásban jelent meg a politikai, társadalmi kontextus, és persze az egyén életéről kérdeztünk, de az egyén ebben a társadalomban él, tehát hogy hatással van rá.
[00:51:23]Ti ezt hogyan érzékelitek ezeket a a politikai, társadalmi, közéleti változásokat?
[00:51:29]És miért nem tartottátok fontosnak, hogy belekerüljön az írásotokba?
[00:51:33]Ez se nem pozitív, se nem ez tényleg csak egy kérdés, ami régóta izgat.
[00:51:40]Én őszintén, amit most így beleírnék, nem is közé, de inkább egyéni.
[00:51:43]A mostansság azért eléggé el vagyok veszve, és keresem tök sok így klubban meg mindenhol a helyemet.
[00:51:53]Viszont közéletileg szerintem fontos változás, de én most azt látom a világban, hogy újrarendeződünk.
[00:52:00]Most egész Magyarország újra rendezködik, és ez egy fontos dolog, de nem írnám annyira bele, merthogy szerintem én nem vagyok most annyira nagyon része ennek az újrarendeződésnek, inkább nézvé vagyok.
[00:52:15]Az én témámhoz ugye annyira nem kapcsolódott szorosan, viszont hogyha nem írtam volna meg, akkor megírnám anélkül is, mivel már terveztem egy ideje.
[00:52:26]Szóval ez a pályázat csak egy egy tökéletes alkalom volt erre.
[00:52:30]Mindezt elmondva, az az előző évet, azt most Budapesten töltöttem Eraszmusszal a Károi Egyetemen, és hát izgalmasabb egy évet nem nagyon választhattam volna, szóval ezt így átélni a helyszínen egy egy nagy élmény volt.
[00:52:50]És akár írhattok is erről még, merthogy ismét mondhatom nagy valószínűséggel szándék a szándék megvan, hogy újra meghirdessük a második fordulóját a pályázatnak jövőre.
[00:53:06]Amennyiben igen, akkor senki nem akadályozza meg, hogy ezúttal előírjatok.
[00:53:11]Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést nektek.
[00:53:14]Köszönjük.
[00:53:15]Köszönjük.
[00:53:15]Köszönjük szépen.
[00:53:15]Egy egy dolgot nem mondott a kérdező, hogy tessék szíves lenni olvasni ezeket a történeteket.