Nélküled tovább - hogyan formál minket a veszteség ? | Nyílt Osztály #10

[00:00:09]Sziasztok!

[00:00:09]Szeretettel üdvözlünk mindenkit a nyíltosztály 10.

[00:00:11]műsorán.

[00:00:16]Tök durva egyébként, hogy eddig sikerült eljutni pszichológiai témákba, de hát szerencsére ezek a témák ezek eléggé kifogyhatatlanok.

[00:00:24]És a mostani téma egy olyan lesz, amit én úgy kerülgettem egy kicsit, próbáltam így eltoligászni minél később, hogy majd majd a következő alkalommal, vagy majd valamikor.

[00:00:36]És akkor itt Román Boglárka kollégám besegített azzal, hogy ő létrehozott egy könyvet a gyászról, úgyhogy a halogatásnak vége.

[00:00:45]És most egy olyan téma lesz, ami amiről szerintem nekem beszélni is egy picit nehezebb, meg valószínűleg így közönségként is ez ilyen félelmetesebb.

[00:00:59]Hallottam ilyen visszajelzéseket, vagy fú, ez már egy kicsit olyan durvának tűnik, hogy akkor gyászról beszélünk, és akkor mindenki majd sír a közönségben, meg majd mi is sírunk a színpadon, de alapvetően nem ez a terv.

[00:01:14]A Boginak a könyvét elolvasni nem könnyű.

[00:01:18]Egy kicsit olyan érzésem volt, mintogyha ilyen tépőzár lett volna rajta, hogy úgy nehezen tudom kinyitni.

[00:01:25]Viszont az egyik leghitelesebb emberről van szó szerintem gyászfeldolgozás témában.

[00:01:31]Bogi ugye klinikai szakciógus és gyászfeldolgozás specialista is.

[00:01:37]És még egy dolgot szerettem volna elmondani, hogy a pszichológusoknál van egy ilyen, hogy mintogyha lenne vakfoltod pozitív meg negatív értelemben is.

[00:01:52]Vannak olyan vakfoltjaid, amik neked, mint ember, a saját önismereted során nehézséget jelentenek.

[00:01:56]És sok pszichológus elköveti szerintem azt a hibát, hogy ezt a vakfoltot tekinti az ő küldetésének, és elkezd kifejezetten ebben a témában tanácsot adni embereknek, vagy segíteni.

[00:02:09]Pedig ez egy olyan téma, amivel neki is nehézségei vannak.

[00:02:14]És van a másik oldal, az ami pedig ugyanennek a pszichológusnak könnyedébben megy, jobban sikerül ezt az egészet megfejteni, vagy hamarabb átment ezeken a szakaszokon, és annál meg úgy vagyunk vele, hogy jó, de hát arról meg minek beszéljek?

[00:02:30]Annak úgy mi az értelme?

[00:02:31]Én azt már úgy tudom, ami egy kicsit ilyen fura paradoxon a segítő szakmában.

[00:02:36]Mindenesetre a Bogival volt egy ilyen sztorink, emlékszem még sok-sok évvel ezelőtt, hogy egyszer ültünk valahol és azt mondtam neki, hogy de figyelj már, te neked ez a gyász, ez annyira adja magát, és annyira ebben vagy egyébként mindenkinél előrébb, hogy így miért nem foglalkozol ezzel inkább.

[00:02:58]És egy picit még meg is haragudott rám, de aztán végül ez a könyv lett a vége.

[00:03:05]Nélkület tovább.

[00:03:08]Gratulálok a könyvhöz és szeretettel köszöntöm a nyíltosztály 10.

[00:03:10]adásában én már harmadjára román Boglárka klinikai szakpszichológust.

[00:03:17]Sziasztok.

[00:03:17][taps] Mielőtt várjál még tovább mennénk csak ehhez a ez a sztorihoz egy pici adalék még, hogy hogy tényleg megrökönyödtem és mondhatjuk, hogy egy kicsit meg is haragudtam rád akkor, de hogy azért azt tegyük hozzá, hogy ez arról szólt, hogy akkor még bennem is ez a folyamat a halogatás, tologatás részével volt egyenlő, mert hogy én sokáig azt gondoltam, hogy veszteséget feldolgozni az egyenlő az, hogy egyenlő azzal, hogy egyáltalán ezt túléltem, és hogy erős voltam, és hogy így alkalmazkodtam a társadalmi működésekhez, a környezetemhez, ahhoz, hogy így tovább tudjak menni, hogy működjek, hogy befejezzem a tanulmányaimat, dolgozzak, nekikezdjek az életemnek, és akkor erre kedves jó barátom jön ezzel, hogy még foglalkozzak ezzel a munkám során is.

[00:04:12]És hát én ott azt gondoltam, hogy biztos, hogy nem.

[00:04:17]Merthogy ennek így így ott még azt éreztem, hogy hát ez akkor valami lenne, ami folyton elárt, ami folyton nehéz lenne, ami folyton így szembesítene azzal, hogy nekem milyen hiányaim vannak, hát az miért segítene másoknak, hogy közben én is csatlakozok a saját hiányaimhoz, de hogy ezt még az a részen válaszolta neked, aki ezekkel nem foglalkozott, de aztán már igen, ebből született ez?

[00:04:43]Igen, hát nagyon-nagyon csak, hogy ha még nem olvastátok, vagy nem ismeritek annyira a Bogi történetét, akkor egyébként egy pár mondatot arról, hogy a mi megismerkedésünk meg, hogy én min rökönyödtem meg.

[00:04:55]Ugye elkezdtük 18 évesen a pszichológiát, kicsit több mint 20 évvel ezelőtt.

[00:05:01]És amikor megismertem Bogit, akkor egy ilyen nagyon laza és egyszerű lányka volt, aki ott ült, és talán úgy az volt az ember érzése, hogy talán olyan túlságosan kiegyensúlyozott, meg szép ahhoz, hogy ő belőle valódi pszichológus legyen, mert úgy általában nekünk már olyan cserzettebb arcunk van a keményebb fiatalkorunktól.

[00:05:29]És utána tudtam meg, hogy őneki már addigra nem volt senkije a féltestvérén kívül.

[00:05:36]már meghaltak a szülei, és előtte már meghalt a nagymamája is, és ő egyedül él a családi lakásban, ahol ők voltak, és onnan intézi ezt az egyetem dolgot, amire mi ugye a saját szüleinktől, mi, akiknek nagyon nehéz életünk volt, [sóhajtás] a saját szüleinktől kaptuk a zsebpénzt, vagy az albérlet díjat, vagy akármit, ő pedig a színházban dolgozott jegyszedőként, amikor mi bulizni mentünk.

[00:06:07]Szóval elképesztő történet, és talán egy bizonyíték arra, hogy hogy lehet teljes értékű életet élni ezek után is tovább.

[00:06:20]Úgyhogy bele is csapok a témában a gyászról az első blokk és és szeretném leszögezni, és lehet, hogy ez az én vakfoltom, hogy az lenne a célom, hogy ne úgy menjünk végig.

[00:06:37]ezeken a témákon, hogy ez egy ilyen éteri, ilyen lassú és megértő valami legyen, ami egy picit még ráerősít arra, hogy ez tényleg egy tragédia, hanem hogy próbáljuk megfogni technikaibb oldalról, valamilyen pozitívabb irányból azt a folyamatot, ami annak ellenére, hogy az egyik legkevésbé szeretett emberi folyamatunk valószínűleg, és a legkevésbé szeretünk ezzel foglalkozni.

[00:07:08]talán az egyik egyetlen olyan lelki folyamat egy ember életében, ami mindenkivel mindenképpen meg fog történni az élete során, mert beszélhetünk a parentifikációról, meg beszélhetünk a gyerekbántalmazásról, meg beszélhetünk egy csomó traumáról, és ez tök nehéz, és még nehezebb, hogyha érintett vagy.

[00:07:28]viszont itt nincs olyan, akinek ne lett volna gyász folyamata már az életében.

[00:07:36]És talán ez az, amiért ez így kollektíven egy nehezebb dolog.

[00:07:43]Amivel indítanék, az egy kérdés a közönség irányába.

[00:07:46]Ez egy world cloud, hogy mi jut ezetekbe a gyászról.

[00:07:55]Én pedig majd a Bogi irányába fogom szegezni a kérdést, és innentől kezdve nagyon sok kérdésem lesz a te irányodban, csak itt zavaromba elkezdtem magyarázni a saját dolgaimat, hogy ha már megírtál egy 380 oldalas könyvet, ami számomra teljesen lehengerlő és elképesztő, mert hogy egy ilyen pszichológus könyvnél úgy megcélzod azt, hogy jó lenne, hogyha kettessel kezdődnének az oldalszámok, de azért úgy ne túl jó.

[00:08:23]feltétlenül túl.

[00:08:26]Sokat beszélgettünk, amikor írtad a könyvet, és amikor kijött és megnéztem, akkor azt mondom, hogy basszus elképesztő.

[00:08:34]Mindenesetre, ha már megírtál egy 380 oldalas könyvet, akkor gondolom, hogy egy egészen komplex definíció van a fejedben azzal kapcsolatban, hogy mi a gyász.

[00:08:46]Ez biztos, hogy egy olyan dolog, amin te már elgondolkoztál.

[00:08:50]Nekem is van egy elképzelésem erről, de az nagyon-nagyon pitiáner és tökre kíváncsi lennék, hogy ezt így hogy fogalmaznád meg, hogy mi a gyász.

[00:09:04]Az a jó, hogy ezt a komplex fogalmat én most nagyon le fogom egyszerűsíteni, pont azért, mert maga a jelenség komplex, de a fogalom az vagy a definíció az rémegyszerű.

[00:09:17]Gyakorlatilag ez egy teljesen természetes, egyedi, univerzális válasz a veszteségre.

[00:09:27]De mondhatjuk azt is, és ezt még jobban így szeretem, mint definíció, mert hogy túlmutat azon, hogy a gyász az csak az lenne, hogy valakinket elveszítettük, aki fontos volt, vagy valaki meghalt, aki fontos volt számunkra, hogy gyakorlatilag az életünkben minden jelentős változás fog gyászfolyamattal járni, merthogy a gyász az a változáshoz való alkalmazkodási kísérlet, egy folytonos alkalmazkodási kísérlet arra, hogy tisztában vagyok azzal, hogy valami végérvényesen megváltozott az életemben, és nekem ehhez úgymond alkalmazkodnom kell.

[00:10:09]És vannak olyan alkalmazkodási folyamatok, amik gyorsak, rövidek, lezajlanak, szinte észre se vesszük, vagy van rá eszközünk és olyan, mintogyha ez természetesen történne, de vannak jelentős változások, és ebbe persze beletartozik a haláleset is, ahol úgymond meg vagyunk lőve, és egy teljesen ismeretlen terepen találjuk magunkat, és nincs eszköz, és nem tudjuk, hogy mit csináljunk, nem tudjuk, hogy ezzel hogy lehet tovább menni, hát mégis ezzel hogy lehet tovább élni, hát erre mi lehet egy eszköz, és ez annyi mindentől függ, mert hogyha most ezt egy hét éves gyerektől kérdezed, egy 16 éves kamasztól kérdezed, egy 25 éves fiatal felnőttől kérdezed, vagy egy 60 éves embertől kérdezed, mindenkinek más lesz erre a reakciója, vagy más lesz a válasza.

[00:10:56]Pont ez az adja ennek az egyediségét és egyben a komplexitását.

[00:11:01]De hogy mindenképpen a gyász az, hogyha csak annyit viszünk el ebből, hogy ez egy válasz a veszteségre, akkor ez így egy definíció.

[00:11:10]Közben kaptunk egy üzenetet föntről, hogy Bogi tartsa közelebb a mikrofont, csak pont nem néz Ró, úgyhogy át, hogy adjam.

[00:11:17]Mi a véleményed a szavakról?

[00:11:20]Nekünk van itt egy ilyen puska monitorunk, most már nem kell hátrafelé fordulnunk.

[00:11:24]A legkiemelkedőbb szó a fájdalom.

[00:11:30]És talán ez az, ami az [horkantás] egész nehézségnek a kulcspontja, nem?

[00:11:33]Hogy úgy érezzük, hogy a gyászfolyamat egy csomó fájdalommal fog járni, és emiatt próbáljuk kikerülni valahogy megúszni ezt a dolgot.

[00:11:46]Egy kicsit olyan, mintogyha mondjuk megvágod magad, és akkor azt valahogy úgy ragasztod le, hogy hogy nyitva marad ez a vágás, de cserébe ez így nem fertőződik tovább, hogy akkor azt itt megakasztom ennek a gyógyulását.

[00:12:04]cserébe nem gyógyul, vagy cserébe nem gyullad be, meg nem fog elkezdődni a gyógyulással való fájdalom, de örökre ott lesz egy ilyen tapasz.

[00:12:14]Az én pukkasztóbb gondolatom az az, hogy társadalmi szinten is, meg egyéni szinten is sok sok sok elakadt gyászfolyamatnak vagyunk a világa.

[00:12:31]Nem?

[00:12:31]Hát persze mondhatjuk ezt így.

[00:12:35]Még még egy egy reakció arra, hogy itt a fájdalom emelkedett ki a szófelhőből.

[00:12:41]És azon csodálkozom, hogy a félelem, nem látom, de lehet, hogy egyébként ott van, de hogy a félelem nem jelenik meg, mertogy amiről meg te beszélsz, az meg már egy félelem a fájdalomtól.

[00:12:52]Tehát, hogy már úgymond lehetséges, hogy annyira kerülgetjük azt, hogy majd egyszer fájni fog, hogy ez a félelem szó szerint így visszatart minket attól, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor mit kezdünk a minket érő érzelmekkel.

[00:13:08]És ez is a gyásznak egy teljesen természetes velejáró része, hogy jár annyi elborító érzelemmel, de hogy itt a pozitív érzelmeket is szeretném említeni.

[00:13:19]Nem csak azt, amikor így nehéz, fájdalmas, félelmetes, haragos, bűntudatos, szégyenletes érzéseink vannak, amiben nyilvánvalóan senki nem akar lenni.

[00:13:31]De pont ez egyébként ezeknek a folyamatoknak a lényege, hogy egy veszteség nem fogja megkérdezni, hogy felkészültél-e, és elég komfortos neked ahhoz, hogy ez most bekövetkezzen, hanem bekövetkezik, és utána így ebből a pislogó, lebénult, leskolt állapotból lehet lassan tovább lépkedni.

[00:13:54][horkantás] De és egyébként, hogyha magát a félelmet, mint szókapcsolatot elkezdem hozzáadogatni itt a szavak jelentős részéhez, akkor akkor értelmet nyer.

[00:14:03]Félelem a magánytól, félelem a hiánytól, félelem a fájdalomtól, az elmúlástól, a veszteségtől, a haláltól, a felnőtté válástól.

[00:14:14]Igen, így, így, így, így.

[00:14:18]Hiszen minden egyes életszakaszunk valamilyen szinten egy gyászolása valaminek.

[00:14:24]Ugye az örökkévalóságot gyászoljuk azzal, hogy megszületünk az anyagba.

[00:14:31]Utána egy csomó ideig a csecsemőkornak a gondtalanságát, amikor már serdülünk és már van házi feladat.

[00:14:36]Utána fiatal felnőttként, hú de jó volt gimisnek lenni, amikor csak házi feladat volt, és azt gondoltam, hogy a szerelmi bánat a legnagyobb dolog, ami történhet egy emberrel.

[00:14:47]És aztán most ott vagyunk 40 körül, és azt mondjuk, hogy de jó volt fiatal felnőttnek lenni, amikor azt hitted, hogy okos vagy, meg felnőtt vagy, és az ezzel járó felelőtlenséget meg vagy az ezzel járó felelősséget meg még nem élted meg teljes egészében.

[00:15:04]hogy megyünk fölfelé, folyamatosan a felelősség az, ami ami nő, és minden felelősség és minden kapcsolat együtt jár a gyásznak a lehetőségével.

[00:15:18]Na, így van.

[00:15:18]És pont ezzel nyitod ki ezt a témát, hogy ha most így a gyászról gondolkodunk, akkor nem csak a halálról gondolkodunk.

[00:15:27]Tehát, hogy te most így egy emberöltőt, egy egy életet, egy életciklust öleltél fel.

[00:15:33]Tehát pont ez a lényeg, hogy a tiszt, tehát hogy tudatában vagyunk a végességünknek, vagy tudatában vagyunk annak, hogy limitált úgymond az időnk saját magunkkal és a szeretteinkkel is.

[00:15:45]Tehát a veszteségeink fel fogják tenni azt a kérdést, hogy mire használod az idődet, mit kezdesz azzal, amid van, mit építesz azokból, amik téged változások érnek.

[00:15:57]Hova ér el téged ez?

[00:16:01]hova fejlődsz ezáltal, de majd erről még beszélünk, hogy nyilván nem az a cél, hogy ezekre úgy tekintsünk, hogy ez mindenképpen formálni fog és mindenképpen valami pozitív és jó dolog.

[00:16:15]Van egy következő kérdésem, mert mondtad, hogy én mindenképpen a halálról gondolkodok, és megint a közönséget kérdezném, hogy szerintetek mi az, amit nem illik meggyászolni?

[00:16:27]És itt, hogyha kihúzzátok maximumig, akkor azt fogjátok ezzel implikálni, hogy márpedig ezt nagyon is illik meggyászolni, és hogyha azt nullán hagyjátok, vagy nullára húzzátok, akkor az azt jelenti, hogy ezt egyáltalán nem illik meggyászolni, merthogy mielőtt egyébként belemegyünk ennek a gyásznak az univerzalitásába, azelőtt azelőtt kíváncsi vagyok, hogy ezen a 10-es skálán Án jó a választ úgy, hogy a Fidesz az egyébként itt az előző world cloudban az egyik csúcs volt, tehát hogy így megelőzte a halált, ami az is egy szín, mert hogy már megint a tehát, hogy a félelem a Fidesztől itt az inkább az erősebb, mint a félelem a haláltól, baszki.

[00:17:17][nevetés] Szóval ezért nem semmi.

[00:17:21]Na de hogy már önmagába véve a kérdés a nem illik, az így behozza ezt a triggerálni szerettelek volna egy picit ezzel, ugye?

[00:17:31]Nem, nem, nem is az, hanem hogy behozza ennek a társadalmi norma jellegét vagy kulturális jellegét.

[00:17:37]És ez egy tök fontos szempont, hogy sokszor hihetjük azt, hogyha veszteség ér minket, vagy gyászolunk, akkor azzal egyedül vagyunk.

[00:17:48]Sőt egyébként el is izolál bizonyos szempontból, mert érezhetjük úgy, hogy nem értenek minket, nem látnak minket, nem hallanak minket mások.

[00:17:58]Nem merünk arról beszélni, ami valójában belül zajlik, mert túl fájdalmas, szenvedésteli és félelmetes, és nem akarjuk terhelni a környezetet.

[00:18:09]De hogy vannak azok a gyászok, amiket meg még mi magunk sem merünk felvállalni, merthogy annyira jelentéktelennek tűnnek, hogy egy egy hónapos kapcsolat szakítása.

[00:18:17]Hm.

[00:18:20]Hát elvesztettem egy tárgyat, ami nekem fontos.

[00:18:22]Hm.

[00:18:22]Szóval, hogy úgy vannak olyan veszteségeink, amiket mi magunk is letagadunk, pontosan emiatt, mertogy úgymond ezeket nem illik felvállalni, vagy ezek nem tűnnek olyan nagy problémának.

[00:18:38]És ezáltal az ezzel kapcsolatos érzéseinket is eltagadjuk saját magunk előtt.

[00:18:42]pedig pont ez lenne a lényege, és pont ez lenne az, ami majd társadalmilag is egy formáló kérdés lehet, hogy lehetünk-e úgy a gyászunkkal, hogy az közösségileg is egy elfogadható, megtartható folyamat legyen.

[00:19:00]Merthogy most nem tudom, hogy erre rákanyarodhatunk-e, de azért az aktualitás azt mutatja, hogy egy olyan társadalmi berendezkedésben élünk, ahol alapelvárás az, hogy működjünk, hogy jól működjünk, hogy teljesítsünk és hogy képesek legyünk.

[00:19:19]Persze, hogyha elindulunk a kapitalizmus vonaton, akkor én újra föléledek.

[00:19:21]Szóval elmehetünk ebbe csak had mondj elhetünk ezen az útvonalon.

[00:19:25][nevetés] Jó.

[00:19:29]Szóval, hogy hogy a lényeg, hogy tudjuk tehát, hogy tudjunk funkcionálni, tudjuk működtetni azt, akik és amik vagyunk, és azt a közérdekébe állítani, de abban nagyon nehezen tudunk összekapcsolódni, és már a ritusaink is nagyon nehezen kapcsolnak ebben minket össze, hogy mit jelent úgymond közösen elbírni valakinek a fájdalmát, vagy mit jelent megtartani valakit, akinek nehéz.

[00:19:57]vagy hogy egy gyász az nem egyenlő annyival, hogyha mondjuk a halálesetről beszélünk, hogy elmegyünk a temetési szertartásra, ha egyáltalán elmegyünk, tehát hogy nagyon-nagyon leredukálódott annak a tere, helye, helyszíne, hogy akkor hol vagy hogy vállalhatom fel azt, amit érzek, vagy kinek, mertogy most ez nagyon furcsán hangzik, de hogy a gyászhoz szükségesek tanúk, de nem azért, hogy most mindenki lássa, hogy én ordítva sírok, hanem azért, mert akkor azt jelenti, hogy van körülöttem valamifajta megtartó háló, valamifajta erő, amibe én beledőlhetek a sérülékenységem kellős közepén.

[00:20:37]És ezt valószínűleg azért, hogyha így a szívünkre tesszük a kezünket, nem sokszor érezzük, hogy beledőlhetek egy közösségbe, mert majd az így megtart.

[00:20:46]Ez akár a saját családunk is lehet, tehát oda sem biztos, hogy így feltétlenül jó szívvel dőlünk bele.

[00:20:54]Sajnos itt még az alapoknál, mert biztos egyébként vagytok egy csomóan, akik itt tökre tájékozótak ebben és lesz egy-két olyan dolog, ami már nektek nem új, de azért mégis csak említsük meg a klasszikus gyászfolyamatot.

[00:21:19]A klasszikus gyászfolyamatot mi úgy tanultuk meg, hogy dabda ez a denial a tagadás, az anger a harag, mint a második szakasz, a bargining, vagy az alkudozás a mint a harmadik szakasz, depression a negyedik szakasz, és az a az pedig az acceptance, de ez szerintem úgy nézel rám, hogy az alapján szinte szinte földobom a magas labdát, hogy ez egy kicsit ilyen őskövületnek tűnhet, illetve mostanában nagyon sokat hallom azt, hogy a gyász nem lineáris.

[00:21:56]És ez egy bazi érdekes elképzelés számomra, mert én eddig úgy gondoltam, hogy alapvetően a harag lesz az, ami kirámol téged mondjuk a tagadásszakaszból.

[00:22:15]És a pszichológusok nagyon sokszor dolgoznak azon, hogy eljussunk a haragfázisig, de de ezek alapján mégiscsak lehet ugrándozni ezek között.

[00:22:26]Eltűnik, visszajön, visszalépsz, előrelépsz, és közben mégiscsak mész előre.

[00:22:31]Tehát, hogy visszamész egy szakaszt, ami előrehaladás.

[00:22:35]Szóval ez egy irdatlanul komplex dolognak tűnik, amit így jól lehet nagyon vágni, mint egy ilyen szuper képessítem neked.

[00:22:46]És ezt most elmondod egy szóban.

[00:22:48]Nem, nem, azért nem, de hogy azért is néztem rád kicsit ilyen szúrós tekintettel, hogy nagyon jó, hogy elmondod ezt az öt szakaszt, mert utána el fogom mondani, hogy ezt felejtsétek el.

[00:22:59]Tehát, hogy nem nem azért mondom ezt, hogy felejtsétek el, mert ezek az érzések nem jelenhetnek meg.

[00:23:06]megjelenhetnek.

[00:23:06]Csak az, amit mi most így szakaszokban, mérföldkőben, linearitásban gondolkozunk, az pont azt jelenti, hogy ezt az agyunk szeretné, hogy elindulok valahonnan és kijukadok valahol és tartok valahová, és ha megcsinálom a házi feladatomat, és kipipálom a leckét, és eljutok az egyik mérföldkőre, és utána a következőre, és ezt le tudom magamnak képezni, akkor megnyugodhatok, hogy valamikor azért ennek csak a végére érek és és akkor befejeztem, akkor úgymond feldolgoztam a gyászomat, akkor úgymond letehetem ezt, akkor úgymond elmúlik.

[00:23:43]És ezt majd nagyon fontos felülírni, merthogy nem erről szól a történet valójában.

[00:23:50]Tehát így, hogy akkor beledepressziózom magam ebbe a dologba, és akkor már utolsó eletti szakaszba vagyok, ez a trükk, ez nem annyira működik.

[00:23:56]Akkor ez alapján én inkább szeretném csak ezt finomítani, merthogy maga az elmélet az nem ősköület, és a mai napig megállja a helyét, csak ez azoknak született, akik megtudnak egy halálos diagnózist, és tisztába kerülnek azzal, hogy meg fognak rövid időn belül halni, és azoknál az embereknél valóban végbe mennek nagyon sok esetben ezek a szakaszok, amiket így említettél.

[00:24:21]Mondjuk a közéletben egy ilyen halálos csak na mindegy, semmi, bocs, semmi baj.

[00:24:28]De de egyébként így, hogyha most arról beszélünk, hogy milyen sokféle módon gyászolhatunk, hogy ez mennyire egyedi, hogy mennyire sokféle változással találkozunk az életünk folyamán, amire gyásszal fogunk reagálni, akkor ott ez nagyon leegyszerűsítő, ha azt mondjuk, hogy van ez az öt fázis, hogyha ezen végigmentél, kipipáltad, kész vagy.

[00:24:48]Merthogy pont az a lényeg, hogy mivel ez egy változás, amihez te alkalmazkodni próbálsz, vagy egy hiányzó kapcsolat, amit már nem tudsz visszahozni, nem tudod megváltoztatni, nincs fölötte kontrollod, azt jelenti majd itt a feldolgozás, hogyha ez belsővé tud válni.

[00:25:08]És ezért mondjuk ezt gyászmunkának, mertogy ez szó szerint egy munkát jelent, hogy valami, ami kívül történik velem, és fogalmam sincs, mi az, abba én megtanuljak tájékozódni, és aztán még magamba is integráljam, és azt mondjam, hogy megtalálta a helyét ez a történet.

[00:25:27]De az a történet nem fog elmúlni, ez nem fog eltűnni, az nem fog egyszer csak kiradírozódni a a életemből, mertogy annak meg kell úgymond találni a helyét, mint ahogy hát hogyha most főleg ilyen jelentős veszteségekről beszélünk, hogy lehetne azt mondani, hogy ha valaki elveszti a gyerekét, hogy majd ő ezt feldolgozta, vagy hogy ő most már akkor kész van?

[00:25:51]Ú, várjál, ez majd jön.

[00:25:51]Ja, jó, bocsánat, mert akkor gyorsan átkalauzolok a következőre, mert mert egy csomó téma, amit említesz, az szerintem ebbe fog belekapcsolódni.

[00:26:03]Jó, jó, jó, jó.

[00:26:05]hogy az elakad gyász, és ez a második fő témánk, hogy hogy alapból valahogy a folyamatok között el tudunk akadni egyéni nyomásra, társadalmi nyomásra, amiatt, mert nagyon nehezen feldolgozható, túl sok, túlságosan fájdalmas satöbbi.

[00:26:23]És és akkor itt csak annyit kérdezek, hogy miért akad el a gyász, és gyakorlatilag már vissza is adom a szót ezzel.

[00:26:35]Én egyébként ezzel a fogalommal egy picit óvatosan bánnék, merthogy maga ez a válaszreakció így is, úgy is megszületik benned.

[00:26:49]Valaki azt hittte, hogy ez a WC, úgyhogy [nevetés] Oké.

[00:26:54][zihálás] Szóval, hogy a válaszreakció így is, úgy is megszületik benned, és a válasz így is, úgy is elindul, és a nem válasz is egy válasz.

[00:27:03]Ha le vagyok blokkolódva, ha ürességet érzek, hogyha azt érzem, hogy nem tudok visszakapcsolódni az élethez, vagy így van bennem egy egy egy ilyen mintogyha köd lenne a szemem előtt egy ilyen mindent elborító ilyen sötétség, amiben úgy nem nagyon találom a kiutat, ez is már egy válasz.

[00:27:26]Tehát, hogy az, hogy mi történik veled azután, miután megéltél egy veszteséget, az gyakorlatilag automatikusan kijön valahogy belőled, valahogy erre reagálsz, valahogy erre visz vagy ehhez viszonyulni fogsz.

[00:27:38]A megakadás az talán inkább az lehet, hogyha vagy nem akarsz úgymond ehhez viszonyulni, vagy túlságosan viszonyulsz hozzá.

[00:27:46]És ez most visszamegyek oda, hogy akkor miről szól tulajdonképpen ez a linearitás, vagy nem linearitás.

[00:27:56]Ez inkább a patológiás gyász.

[00:27:56]Akkor tehát, hogy alapvetően amiről beszélünk, túl kevés gyász, túl sok gyász.

[00:28:00]Ez az, amit patológiás gyásznak nevezünk?

[00:28:06]Hát inkább úgy mondanám, hogy van egy olyan fogalom, amit a klinikum használ, ez az elhúzódógyász zavar, de az majd egy másik témakör lesz.

[00:28:14]Most még először menjünk oda, hogy miutána ebben az egyenesben, ebben a linearitásban nem igazán tudjuk beszorítani a gyászt és össze-vissza hullámzunk érzelmileg, ezt inkább érdemes úgy elképzelni, szeretem ezt a hasonlatot és szeretem ezt a helyet, mint egy ingát.

[00:28:34]Tehát, hogy azt jelenti tulajdonképpen a gyász folyamat, vagy a bennünk lezajló folyamat, hogy van egy veszteség, ami ért minket.

[00:28:45]Ez egy múltban történt esemény.

[00:28:48]Van a jövőbeli esemény, amikor rendezzük az életünket, vagy egy megváltozott módon alkalmazkodunk az új életünkhöz.

[00:28:57]Az pedig ugye a jövő bemutat, és mi a kettő között mozgunk.

[00:29:01]És az is lehet, hogy valaki otthon órákat sír, és aztán úgymond összerendezi magát, és elmegy befizetni a számláit.

[00:29:10]Vagy az is lehet, hogy meg fogja mosolyogtatni egy helyzet, ami éri őt a mindennapokban.

[00:29:16]Egy teljesen hétköznapi helyzet.

[00:29:17]Most mondhatjuk, hogy akkor ő nem gyászol jól, nem?

[00:29:22]Mertogy pont ez van, hogy ő mozgásban van, és az elakadás az inkább innen jön, ha ez a mozgás nem történik meg.

[00:29:28]és vagy abban vagyok, hogy iszonyúan elborít a fájdalom, nagyon hosszantartósan és intenzíven, vagy annyira jól érzem magam az életemben, hogy hát én nem fogok újra odafordulni, ami nekem fájdalmas meg félelmetes.

[00:29:44]Tehát a hullámzás a lényeg, ugye, mozgás a mozgásban levés.

[00:29:49]Vow!

[00:29:49]Inkább nagyon érdekes koncepció.

[00:29:50]És én is fölírtam magamnak egy-két dolgot, hogy mi az, ami miatt esetleg így elakadhat ez a folyamat, vagy akkor megállhat az inga középen, elkerülés, tagadás, bűntudat, erősnek kell lennem, környezet sürgetése, illetve az, hogy mintogyha nem lenne normalizálva maga a gyász.

[00:30:13]Itt a társadalmi része gondolok, hogy nincs időnk gyászolni, nincs lehetőségünk ezekre a dolgokra.

[00:30:22]Be kell menni munkába, meg kell tartani az előadást, meg kell csinálni a negyedéves számokat.

[00:30:28]Nincs arra időm, hogy én itt minden egyes háziáratot meg elveszett kulcstartót meg ilyeneket elkezdjek ott így gyászolgatni, mert nekem stabilan prezentálnom kell az eredményeket.

[00:30:43]Hát meg bocsánat, ugye ez is az, ami így igazából egy ilyen erősség, tehát félreértelmezzük szerintem egy kicsit társadalmilag, hogy mit jelent erősnek lenni, de hogy azt is dicsérjük meg úgymond, hogy ja, hát hogy te már így visszarendeződtél és már számíthatunk rád, és dolgozol és helytállsz és küzdesz és csinálod, hát te nagyon erős vagy.

[00:31:07]Őt kemény fából faragtál.

[00:31:07]Igen.

[00:31:07]Igen.

[00:31:10]Csak nem biztos, hogy az az erő az most így abból fakadt, hogy ő éppen lecsatlakozott az érzelem világáról, és teljesen elnyomja magában az érzéseit ahhoz, hogy funkcionáljon.

[00:31:20]Mertogy akkor meg pont nem megy még végbe az a folyamat, amiről itt beszélünk, hogy van-e gyászfolyamat, tehát hogy tudok-e az érzéseim lenni.

[00:31:32]A túl nagy érzelmek elől próbálunk meg így elmenekülni.

[00:31:38]Hát ez már azért oda is visszanyúl.

[00:31:38]Ezt pont beszéltük, mielőtt elkezdődött ez a mai beszélgetés, hogy gyerekkorunkban csomó intenzív érzelemmel vagyunk tele, de szerencsére van külső kölcsönzött idegrendszerünk, ők a szüleink, akik így megpróbálják szabályozni a mi szabályozatlan érzelmeinket, és akkor ezt így szépen elkezdjük befelé építeni, hogy mi magunk is megtanuljuk szabályozni a saját szabályozatlan érzelmeinket.

[00:32:09]Ez egy jó forgatókönyv.

[00:32:09]De azért hát egy csomó esetben ez nem történik meg, és pont a gyász is egy ilyen, hogy mondjuk történik egy családon belül egy haláleset vagy egy veszteség, és lehet, hogy felnőttként én most találkozom először ezzel, és közben még most találkozom azzal is, hogy ezt a gyerekemnek valahogy mintát adva elmondjam, megmutassam, hogy hogyan lehet ezzel bánni, ezzel a folyamattal, ezzel az érzéssel.

[00:32:37]De lehet, hogy ez nem történik meg.

[00:32:39]Tehát én nem tudok mit mutatni a gyerekemnek.

[00:32:41]Nekem se mutatták meg, én se tudom, hogy kell.

[00:32:43]És ez egy olyan téma, ahol találkozhatunk ennek a szabályozatlanságával, hogy én nem tudom, hogy hogyan bírjak el a saját érzéseimmel.

[00:32:52]Tehát persze, hogy akkor úgy vagyunk vele, hogy én ezzel nem akarok foglalkozni, mert nem tudom, hogy hogy kell.

[00:33:03]És emiatt ez ijesztő, hogy minél kevesebb nagy veszteségben volt részed, annál ijesztőbb, hogy hogy fogom ezt az egészet bírni.

[00:33:16]Nekem mondhatnám azt, hogy talán ilyen hatalmas veszteségeim nem voltak, de volt egy ilyen meghaló magzat sztori az én életemben, ami akkor sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról, amikor úgy éreztem, hogy ez így ez a ez a ez a vége hogy ennél nem szakadhat meg az ember szíve szerintem jobban.

[00:33:43]És tök érdekes, hogy azonnal eltávolítottam, ugye, hogy az ember szíve és nem is az én szívem, merthogy annyira necces, ugye?

[00:33:49]És akkor ezek után nem tudom elképzelni, hogy mit kezdenék az anyámmal, vagy mit kezdenék az apámmal, mit kezdenék azokkal a azokkal a történésekkel, amik úgy tűnnek, hogy elgyászolhatatlanok.

[00:34:08]És itt van egy kérdésem a közönség felé.

[00:34:13]Szerintetek van-e olyan, amit képtelenség földolgozni?

[00:34:21]Én már eleve a feldolgozni szót azt így finomítanám, és nem azért, hogy lehozzalak titeket arról, hogy hogy ez lehetséges, hanem vagy hogy de hát gyász feldolgozás módszerpecialista vagy.

[00:34:40]Igen, igen.

[00:34:40]Így így íg.

[00:34:44]Hogy kellett volna megfogalmazni a titulusodat jobb?

[00:34:47]Hát ez a ne de [nevetés] hát ez a neve.

[00:34:50]De hogyha a szó mögé tekintünk, akkor ezzel azt üzenjük ugye magunknak, hogy megint csak a amit az előbb így kifejtettem, hogy van egy pont, ahova el kell tudnunk jutni, és ha én azt a pontot elérem, akkor én ezzel készen vagyok.

[00:35:05]De hát nem tudsz egy ilyen egyszeri pontot mondani, hogy te ezzel készen vagy.

[00:35:11]Tehát, hogy ez ez beépül.

[00:35:16]Vagy mondhatnám úgy is, nagyon gyakran szoktam ezt a hasonlatot használni, hogy nekem sokat segít ennek a megértésében, hogy például, hogyha egy fának is törései vannak, akkor az évgyűrűk a törést körbe fogják nőni.

[00:35:29]azt meg fogjuk tudni látni egy fában, hogy ő mikor sérült, mikor szenvedett el töréseket, és aztán körbenövi az élet, és minket is körbenő úgymond az élet, ha tetszik, ha nem, merthogy az élet erről a folytonos mozgásban levésről szól.

[00:35:50]Tehát nincs nincs egy ilyen fix pont, hogy én akkor ezt most feldolgoztam.

[00:35:52]És ez az egésznek talán így a rossz része, vagy az ijesztő része, hogy nincs olyan, hogy ez a seb, ez így ne látszódjon meg, mert tudod, így megkarcolod a lábad és azt mondod, hogy remélem nem lesz nyoma.

[00:36:08]És akkor így van a az emberi dolgoknál is.

[00:36:11]És a gyászfolyamatok egy részénél ez így végbegy, hogy ennek úgy nem annyira van nyoma.

[00:36:17]Én nem gondoltam volna, hogy meg lehet gyászolni például egy autót.

[00:36:23]Ühüm.

[00:36:23]vagy hogy ez így el tud indítani egy gyászfolyamatot, de megvettem életem első új autóját, és nagyon-nagyon örültem neki.

[00:36:31]És és aztán amikor ilyen pár ezer kilométer volt bel benne, akkor ellopták, és így úgy éreztem, hogy ezzel engem nem lehet kizökkenteni, de úgy úgy éreztem, hogy valamilyen folyamat így elindul bennem, és nem elbagaterizálni szeretném ezt az egészet, hanem az univerzalitását szeretném a folyamatnak kihangsúlyozni.

[00:36:54]hogy most amikor beszélek erről az autóról, akkor akkor azt érzem, hogy nem mozdul meg bennem semmi.

[00:36:59]Amikor beszélek a gyerekről, akkor úgy érzem, hogy jelentősen kisebb, ami megmozdul bennem, mint akkor ott ennek az intenzív szakaszában, de nem tudok ezzel mondjuk így poénkodni vagy viccelődni, mint ahogy az autóval tudok.

[00:37:24]És szerintem vannak azok a sztorik, ahol meg ahol meg fogalmam sincsen, hogy ez a dolog egyáltalán tud-e csökkenni.

[00:37:29]Van egy Manchester by the Sea című film, a régi város.

[00:37:35]Nem tudom, láttad-e.

[00:37:39]Nem tudom, hogy el spoilerezhetem ezt az egészet, de de hogy gyerekeknek a haláláról van benne szó, és ennek a a feldolgozási képtelenségéről, merthogy féligmeddig az apukának volt ez a hibája.

[00:37:55]Bocsánat, hogyha valakinek most így elspoilerezek egy filmet, de hogy közben meg nincs jobb ötletem, mint hogy elmondom ezt a sztorit.

[00:38:05]És na és ott úgy éreztem, hogy ebből így nincs felállás.

[00:38:08]Ezt így nem tudom, hogy hogy növöd körbe.

[00:38:11]El tudod hagyni ezeket a helyeket.

[00:38:14]A régi városnak fordították magyarul.

[00:38:16]el tudod hagyni a régi várost, meg el tudod hagyni a feleségedet, meg el tudod hagyni az összes embert, aki erre téged emlékeztet, de de nem látom a szemem előtt, hogy hogy ezek a ezek a sebek ezek így begyógyulnának valaha.

[00:38:36]És ilyenkor mi van?

[00:38:42]Mert gondolom ilyesmi sztorékkal is mennek hozzád, mert el se tudom képzelni, hogy erre mit lehet mondani, mint pszichológus, mert nagyon lehozónak tűnik az a válasz, hogy hát én őszintén megmondom neked, hogy mit mit tudtam tenni egy olyan helyzetben, ami ö ami nagyon nagyon mélyen megérintett m kórházban dolgoztam hat évet, és egy férfi jött egyszer hozzám.

[00:39:18]M és egy két gyerekes apukáról beszélünk, aki egyébként kinézetre is ilyen erős, zömögök, stabil, masszív izmos küllemet takart, és tudtam az előzményt, hogy mivel fog érkezni.

[00:39:40]Az előzmény az volt, hogy az idősebbik fia autóbalesetet szenvedett és meghalt.

[00:39:51]De elképzelésem nem volt, hogy igazából mit fogunk mi ott csinálni.

[00:39:58]Hogyan, bocsánat, most ezt olvastam, láttam, hogyan fogok tudni ebben én segíteni?

[00:40:05]Mit jelent egyáltalán egy ilyen helyzetben segíteni?

[00:40:10]És semmi mást nem tettem, mintogy csak ültem és figyeltem.

[00:40:18]És ő sem tett semmi mást, mintogy ült és sírt.

[00:40:24]És ez engem is elindított, megindította bennem a könnyeket, és én is sírtam vele.

[00:40:33]És hosszú, hosszú idő volt ez, amíg ő hétről hétre jött, és jött és jött.

[00:40:40]Nagyon hosszú idő volt az is, amíg egyáltalán találtunk erre szavakat, vagy elindult valamifajta beszélgetés.

[00:40:49]De hogy miután már hosszú ideje zajlott ez a folyamat, ő én rémségesen azt hittem, hogy hát ez ezzel én semmit nem tudok neki segíteni, hát hogy ez nem ér semmit.

[00:41:04]És ő hosszú idő után megköszönte, hogy ez egy olyan hely lehetett, ahol ő ezt megengedhette magának, merthogy mindegyik [torokköszörülés] más helyen igazából ő próbálta tartani a könnyeit, próbálta tartani magát, és próbálta egyben tartani a családját és erősnek mutatkozni és stabilnak mutatkozni, de hogy itt nem kellett.

[00:41:27]Van amire nincsenek szavak.

[00:41:32]A visszatérő gyász.

[00:41:32]A szerettem volna így a következő témának, és szintén egy kérdést tennék föl.

[00:41:42]Volt-e már olyan veletek, hogy egy lezártnak tűnt gyászt, egyszer csak előhozott valami?

[00:41:47]És ugye itt térnék vissza arra, amire mondtam, hogy hogy erről majd fogunk beszélni, hogy [torokköszörülés] hogy ezzel mi a helyzet.

[00:42:00]hogy akkor akkor nincs ilyen, hogy ez úgy lezáródott, ezt a sebet újra lehet tépni.

[00:42:08]Igen.

[00:42:08]Így pont ez az, ami ilyen szempontból egy ilyen tévhitnek számít, hogy hát akkor ez a folyamat egyszer csak lezárul bennem, és azt jelenti, hogy bennem ez eljutott egy feldolgozott szintre, hogyha már ezt a szót használjuk, hogy ez nem érint meg engem.

[00:42:28]De hát hogy ne érintene meg akár 20 évvel később is, vagy 30 évvel később is egy illat, egy emlék, egy zene, egy hely, ami fontos volt, vagy számított, vagy ahhoz kötődött, akit szerettél és elveszítettél.

[00:42:48]Tehát, hogy nem ma azt jelenti, hogy én ezt most így tényleg letettem és feldolgoztam, hogy soha semmi nem érint már meg ezzel kapcsolatban.

[00:42:56]Vagy hogyha sírok, akkor az azt jelenti, hogy visszaestem, vagy hogy akkor nem dolgoztam fel, vagy hogy akkor én még mindig ezzel küzdök, és még mindig ugyanott tartok.

[00:43:08]Még mindig nem változott semmi, hanem megint itt jön ez a mozgás, hogy azt jelenti, hogy hiányzik, hogy emlékszem rá.

[00:43:15]hogy fontos volt, hogy számított.

[00:43:18]És aztán egyébként lehet, hogy megyek tovább, rendeződök [zene] az életemmel tovább, de hogy attól még emlékezhetek, és ezzel nincsen semmi baj.

[00:43:30]Tehát fájhat.

[00:43:32]Igen.

[00:43:32]Ez egy olyan dolog, ami előjöhet, és nem azt jelenti, hogy akkor ezzel még dolgod van, vagy ezt nem sikerült feldolgoznod.

[00:43:41][sóhajtás] Szintén egy kérdést szeretnék föltenni nektek.

[00:43:47]Van-e elakadt gyászfolyamatod szerinted most?

[00:43:51]És a kérdésem pedig a te irányodba, Bogi, az az, hogy hogy van olyan, hogy ez valamelyik ponton elakad, vagy csak olyan van, hogy sosem indult el.

[00:44:06]Tehát hogyha elindul egy gyászfolyamat, akkor ez a különböző pontokon el tud akadni.

[00:44:15]És ez a pont ez egyébként mondjuk ehhez a gyász öt fázisához tud kapcsolódni, és hogyha igen, akkor egyébként melyik fázisban akadnak el az emberek?

[00:44:27]Vagy ez megint csak nem így működik?

[00:44:29]Tudom, nem így működik.

[00:44:32]Igen, már látom.

[00:44:35]Lehet, hogy így kicsit párhuzamba állítom ezt a a traumával vagy a traumareakcióval, azért, mert ott is tulajdonképpen az idegrendszerünk mindig annyit tud befogadni ezzel kapcsolatban, amire éppen készen áll.

[00:44:51]És a gyászfolyamatunkban is lehet olyan, hogy valamihez közelebb tudunk menni, de van olyan, ami ami már nagyon nagyon soknak tűnik, emészthetetlennek tűnik.

[00:45:04]Tele vagyunk ezzel kapcsolatban félelemmel.

[00:45:09]És akkor lehet ezt úgymond elakadásnak definiálni, de én inkább szeretek erre úgy tekinteni, mintogy a hagymának is megvannak ezek a rétegei, és hogy így megvan az a tempó, amit így az idegrendszerünk, a belső rendszerünk, a lelki világunk, a fizikumunk elbír.

[00:45:24]És lehet, hogy lesz amit, amit úgymond azonnal ki tudunk bontani, vagy amihez azonnal hozzá tudunk férni, de lehet, hogy lesz olyan, ami évekkel később lesz hozzáférhető.

[00:45:39]Én itt most behozom a saját példámat.

[00:45:42]Tehát én amikor 16 éves voltam, akkor elveszítettem az édesanyámat.

[00:45:45]Én azt hittem, hogy ezt én így 17-18 éves koromra meg hát mivel ment tovább az életem, hát akkor tényleg az azt jelenti, hogy én ezt feldolgoztam.

[00:45:58]Hát hogy én akkor ezzel így megtanultam valahogy együtt létezni, de nem.

[00:46:03]Tehát az egy teljesen lefagyott állapot volt, egy teljesen befagyasztott érzelmi állapot volt, amiben én így egyáltalán nem mertem ehhez hozzányúlni, mert attól tartottam, hogy össze fogok törni benne.

[00:46:21]És amikor én ezzel fokozatosan tudtam találkozni, az sokféle és sokfajta szintér, értsük ezalatt önismereti folyamat egyéni csoportos, barátoknak, családnak, mindenféle helyzetekben.

[00:46:38]Itt most már évekről beszélünk, tehát ezt ne úgy tekintsük, hogy így lépten nyomon.

[00:46:42]Csak erről beszéltem, hiszen pont ezt mondja Tomi, hogy évek óta ismert, és nem tudta igazából, hogy velem így mi történt.

[00:46:47]Tehát, hogy sok-sok idő, sok-sok helyzet, sok-sok helyszín kellett ahhoz, hogy ez mozduljon, és hogy oda mozduljon, hogy én erre valóban érzelmekkel rá tudjak tekinteni, mert az, hogy tudunk valamit, az tényleg nem egyenlő azzal, hogy ezt így át is érezzük.

[00:47:05]Úgyhogy bőven lehet, hogy vannak kisebb vagy nagyobb elakadt folyamataink.

[00:47:10]Lehet, hogy van olyan, ami kicsit így befagyott bennünk, van olyan, amihez nem merünk hozzáférni, nem merünk közel menni hozzá, de akkor meglesz a helye, amikor igen.

[00:47:21]Én legalábbis azt hiszem, hogy minden ilyen folyamatban, ha folyamatban vagyunk és mozgásban vagyunk, akkor meglesz a helye, hogy ez ez megtehető legyen.

[00:47:35]Társadalmi szinten.

[00:47:35]Szerinted, hogyha mondjuk az elmúlt 100 évet nézzük, akkor van-e változás abban, hogy hogy jászolunk, vagy mennyire nem tudom, most úgy fura ezt úgy megfogalmazni, hogy mennyire effektíven gyászolunk.

[00:47:55]Nem tudom, hogy ilyet lehet-e mondani, de hogy a te véleményedre meg a közönség véleményére is kíváncsi vagyok, hogy amikor meg a mentségemre legyen mondva, hogy amikor megírtam a mentimétert, azzal nyugtattam magam, hogy egy tök szórakoztató előadás lesz, nem lesznek ilyen szomorú részek, mert gondolom, hogy ez segített azon, hogy kilépjek az ajtón otthon.

[00:48:24]De hogy a viccet félretéve és bocsánat a vicc miatt, hogy rosszabbul gyászolunk, mint régebben, vagy jobban gyászolunk, mint régebben?

[00:48:36]Hát én inkább úgy mondanám, hogy más környezetben gyászolunk, tehát hogy ugyanúgy gyászolunk, csak más környezethez próbálunk alkalmazkodni, mint négy éve, vagy 40 éve, vagy 400 éve.

[00:48:48]Tehát, hogy például szerintem egy nagyon-nagyon érdekes téma a digitális gyász is, merthogy most már gyakorlatilag egy ilyen párhuzamos folyamatban élünk nap mint nap, hogy van a valóságban megélt életünk, és van úgymond egy virtuális életünk, és hogy mit jelent a virtuális veszteség, vagy hogyha így lezárunk úgymond egy profilt, vagy hogy elvesznek fényképeink, amik már csak digitálisan vannak meg, nincsenek papíralapon sehol, hogy ezek is ugyanúgy veszteségek, vagy ugyanúgy egy folyamat, ami lélektanilag befolyásol minket.

[00:49:30]És ez egy teljesen megváltozott környezet, vagy az, amiről beszéltünk, hogy maga a temetkezés ritusa teljesen máshogy zajlik, mint mondjuk 100 évvel, 400 évvel ezelőtt, vagy hogy nincs már ez a közös sírató asszonyokkal együtt sírás.

[00:49:49]És ez szerinted jó vagy rossz?

[00:49:49]Ugye amikor Noémival beszélgettünk egy hónappal ezelőtt, akkor felhoztam a vírasztást, mint tradíciót, hogy annak, hogy egy halott mellett víroztunk és eltöltünk egy csomó időt, annak annak azért van jelentősége abból a szempontból, hogy hogy így realizáljuk, hogy mi történt, hogy így elindul ilyenkor valami.

[00:50:20]Hát itt most kettő dolog jut eszembe.

[00:50:23]Az egyik az az, hogy látni valakit meghalni, vagy valaki mellett vérrasztani, vagy valakit átkísérni úgymond a halálba, az egy, nem tudom ezt igazán szavakkal jól leírni, de hogy egy végtelenül fájdalmas és egyben egy végtelenül megtisztelő, hálás kegyelemteljes folyamat.

[00:50:56]Nem tudom tényleg szavakkal leírni, hogy milyen azt az embert végigkísérni, akit a legjobban szeretsz.

[00:51:07]Látni, hogy ő gyengül és végül elmegy, de egy másik oldalról meg nem tudsz máshol lenni.

[00:51:14]Tehát például ha az anyukámra gondolok, ő ott volt, amikor én születtem.

[00:51:19]Én ott voltam, amikor ő meghalt.

[00:51:21]Ennél gyönyörűbb dolgot valahol nem tudok elképzelni így az élettől, hogy ez ezek nem szűnnek meg.

[00:51:28]És pont erről szól egyébként maga a gyász is, hogy hát ez azt mutatja, hogy számít, hogy fontos volt, hogy képes vagy szeretni.

[00:51:38]Tehát ez a szeretetnek is tulajdonképpen a mérője, és ettől nem tudunk eltekinteni.

[00:51:45]Tehát a gyász alatt mindig valahol, vagy inkább nem mindig nem általánosítok, a legtöbbször a kötődés és a szeretet ül.

[00:51:52]És hogyha most így azt nézzük az eredeti kérdésre, hogy most ezt rosszabbul csináljuk vagy jobban csináljuk, én inkább úgy mondanám, hogy nehezítjük magunknak.

[00:52:04]Tehát most is ugyanúgy végbennek ezek a folyamatok, csak sokkalokkal nehezebb a terep úgymond, ahol próbálnak az érzelmeink teret kapni, vagy így érvényesülni.

[00:52:17]Igen, itt én is a kék mellett vagyok egy kicsit, hogy hogy szerintem nehezítjük a a terepet.

[00:52:23]Ez egy olyan dolog, amit nem szeretnénk figyelembe venni.

[00:52:26]Az Instagram kétdimziós arca nem gyászol.

[00:52:33]Mert a gyász az algoritmus szempontjából sokszor unalmas.

[00:52:37]És itt nem arról beszélek, hogy akkor te most egy ilyen clickbait verzióba kihelyezed egy softboxot meg egy kamerát, és akkor elkezded potyogtatni a könnyeidet, mert ez nem feltétlenül agyász, hanem egysz sokszor csak az, hogy egy kanapéban, és nézel ki a fejedből, vagy sétálsz egyedül, és ezt senki nem szeretné megmutatni emiatt ez egy olyan olyan dologgá vált, amit így elkerülünk, és normalizáljuk azt, hogy ezt mindenki elkerüli.

[00:53:15]De hogy szeretném így a beszélgetés harmadik szekcióját egy kicsit úgy a pozitívabb üzenetek felé terelni, vagy úgy, hogy mi ennek az egésznek a a jelentősége, és tényleg ne csak az legyen, hogy ez rossz, és ez mindenképp rossz lesz, és sose lesz jobb, hanem hogy azért ennek valamilyen értelme mégiscsak van, mert ahogy mondtad, ez egy természetes folyamat, ami evolúciós belénk ivódott, és egyébként túl élőbbé tett minket, mint azok, akik nem gyászolnak.

[00:53:53]Tehát ez egy adaptív tulajdonságm és valószínűleg azért, mert jobban teszi az, aki ezt a folyamatot nem hátráltatja, mint az, aki megpróbálja a veszteségét a szőnyeg alá söpörni.

[00:54:08]Most bocsánat, csak annyira ide kívánkozik, hogy hát az állatvilágban is vannak állatok, akik gyászolnak, tehát hogy a közösség, a az állatközösség is megérzi annak a hiányát, aki eltávozott, vagy akit elveszített.

[00:54:25]Tehát, hogy ez annyira természetes, és nagyon próbálunk elkülönülni ettől a természetességtől, meg nagyon próbáljuk lekontrollálni akár az életet.

[00:54:37]És itt most beszélhetünk arról is, hogy ezt is próbáljuk medikalizálni és intézménybe szorítani, és a halált is próbáljuk intézménybe szorítani, hogy akkor ez majd ott történik elkülönülten.

[00:54:48]Ezt majd így nem nem látja senki, vagy csak azok látják, akik érintettek ebben.

[00:54:54]Olyan ez, mint egy forró krumpli.

[00:54:56]Most éppen nálam van, akkor én látom, de egyébként mindenki másnak nem kell.

[00:55:00]De hogy egyébként meg valóban, hát most nem akarom az oroszlán királyt behozni, mint példa, de hogy mégis csak az életkörforgásáról beszélünk, ahol a forma változik, de hogy egyébként ez körbe-körbe megy, és mi ezt szeretjük tényleg lineárissá tenni, és így elvágni és csak azt a részt nézni, amit így a szemellenzőnkön keresztül látunk.

[00:55:26]De maga az individualizálódás tette egy kicsit ilyen értelmetlenné a halált, meg ezt az egész dolgot, merthogy akkor neked vége, és akkor az meg, hogy utána mi történik, az meg mindegy.

[00:55:37]Már kevésbé gondolkodunk dinasztiákban, kevésbé gondolkodunk örökségekben.

[00:55:43]És sokszor úgy fogalmaznak az emberek, hogy azért utálják a az idősek néha a világot, mert azt szeretnénk, hogy véget érjen, amikor nekik végetér, hogy ezt nagyon nehéz felfogni, hogy ez most csak így neked ér véget, és mindenki más, az így holnap fölkell, és folytatja az életet, amit te meg már nem nézhetsz, és úgy vagy vele, hogy igazából mindegy, hogy ki nézi meg Mindegy, hogy érezzük magun, hogy érzik magukat, mert én már egy ilyen nem vagyok kollektivista, nem gondolkodok társadalomban, nincs meg ez, hogy föláldozom magam egy eszméért, vagy előlmegyek a sorba, hanem próbálom megvúszni ezeket a dolgokat.

[00:56:28]És ez mi sem bizonyítja jobban, mint ez a transzhumanista mozgalom, hogy próbáljuk megúszni a halált, de de nem megyünk el ebbe az irányba.

[00:56:39]A kérdések, amiket fölírtam, azok már féligmeddig meg lettek válaszolva, mert azt kérdeztem, hogy ó igen, jó, bocsánat, csak hogyha már itt van, hogy út az elfogadásig, akkor még elmondom a második gondolatot, ami eszembe jutott, csak kicsit hosszúra nyújtottam az elsőt.

[00:56:55]Tehát, hogy viszont, hogyha nem is beszélünk szakaszokról, az elfogadás olyan szempontból egy nagyon-nagyon fontos része ennek a folyamatnak, hogy az már arról szól, hogy nem küzdök ellene.

[00:57:05]Nem arról szól, hogy ez így jó, meg nem arról szól, hogy ez így szeretem, vagy hogy én ezt akartam, vagy hogy ez nekem boldogságot ad, hanem arról szól, hogy már nem küzdök ellene.

[00:57:17]Nekem legalábbis ezt adja az elfogadás.

[00:57:22]Jó, akkor most föltenném azt a kérdést, amit akartam, hogy mit jelent az elfogadás.

[00:57:26]Konkrétan ezt írtam föl, de akkor ezt ezt tudjuk.

[00:57:32]Azt is fölírtam, hogy hogy lehet felismerni, hogy a végére értünk.

[00:57:33]Azt is most már tudjuk, hogy sehogy már sosem élsz a végére.

[00:57:38]Hogy el lehet-e engedni valakit úgy, hogy közben továbbra is kötődünk hozzá?

[00:57:42]Ezt is tudjuk.

[00:57:46]Nem, nem, nem, nem.

[00:57:46]Ez ez ez csak egy ez egy jó jó kérdés, merthogy amit fölírtam, az az, hogy az élőknek meg a halottaknak a meggyászolása.

[00:57:54]Tudod, hogy mondjuk van valaki, mondjuk egy nagyon jó barátod, és azt elveszíted azáltal, hogy meghal, vagy elveszíted azáltal, hogy valami olyan dolog történik, ami megszakítja a kapcsolatotokat.

[00:58:10]És a halálban van egy lezártság, tehát hogy az már nem jön vissza, azt már nem tudom megoldani, ahogy mondtad az elfogadásnál, hogy nem küzdök ellene.

[00:58:21]Sokkal, és bocsánat, hogyha ez most ilyen nagyon érzéketlennek tűnik, de hogy valamilyen szinten könnyebb abbahagyni a küzdelmet azért, hogy visszafordítsd a dolgot egy olyan ember esetében, aki már meghalt, mert az olyan véges.

[00:58:37]Ühüm.

[00:58:37]mint egy olyan ember esetében, aki aki még él, mert ott azt tudod mondani, hogy de hát még megváltozhat, ez még lehet újra olyan, mint régen, és ez megakasztja a gyászfolyamatot.

[00:58:52]Nem tudod elengedni annyira, mert bármelyik pillanatban fölkelhet, belenézhet a tükörbe, és azt mondhatja, hogy hogy mégis szeret, érted?

[00:59:03]Igen, így egyszer Zinger Magdolnának olvastam egy gondolatát erről, hogy ő pont ezt mondja, hogy bizonyos értelemben sokkal nehezebb a léleknek olyan személyt elgyászolni, aki még él, mint olyat, aki nem.

[00:59:17]most itt értve ezalatt mondjuk egy válást, és akkor így nem hasonlítgatva egymással a gyászokat, mert ez is egy nagyon erős ilyen ilyen működésünk tud lenni, hogy vannak az ilyen nagyon tragikus gyászok, és akkor azok, akik csak kisebb gyászfolyamatot élnek, meg azok egyre halkabbak és egyre kevesebbet beszélnek erről, merthogy az az már úgy nem is számít.

[00:59:44]Ez inkább olyan helyzetekben jelenik meg, mondjuk egy gyászcsoportban, ott erre nagyon érdemes figyelni, hogy mindenki jön valamifajta veszteséggel, és ott akarva, akaratlanul elkezdjük egymással hasonlítgatni, hogy most kinek nagyobb, mélyebb, nehezebb a vesztesége, miközben ez megint csak eltávolít saját magunktól.

[01:00:02]Tehát, hogy tényleg annyira próbálunk minden úton védekezni az ellen, hogy ebbe a folyamatba beletegyük magunkat, vagy elinduljunk.

[01:00:10][horkantás] És miről is akartam beszélni?

[01:00:15]Hát nem tudom, de hogy vannak ötleteim egyébként, merthogy közben van még egy ilyen kérdésem, csak a gondolat, mert akkor ezt megkérdezem tőled is, hogy szerinted kell-e bűntudatot éreznünk azért, ha egy veszteség után újra jól érezzük magunkat?

[01:00:36]Megvárom egy kicsit a válaszokon, nem rohanok előre.

[01:00:48]Szerintem egyébként pont ez az, ami ami egy fontos hozzáállás, vagy vagy működésünk, és ezt nem nagyon tudja így az idegrendszerünk valahogy úgy értelmesen elhelyezni, meg befogadni, de hogy egymásnak ellentmondó érzelmek megférnek egymás mellett.

[01:01:11]Tudok egyszerre szeretni és egyszerre haragódni.

[01:01:14]Tudok egyszerre fájni és egy másik helyzetben mosolyogni.

[01:01:22]Tudok egyszerre hálás lenni, miközben az is lehet, hogy van egy másik érzésem, amit szégyellek, vagy ami ami fölött bűntudatom van.

[01:01:29]Tehát egy egy olyan változás, ami tényleg nagy mértékű jelentős, az így annyira kifordít minket a négy sarkunkból, hogy ott tényleg mindenféle érzéssel találkozunk, amik gyakran össze is kuszálódnak, és nem tudjuk szétválasztani, hogy most éppen csak ezt érzem, vagy csak azt érzem, éppen feketén működöm, vagy fehéren működöm, hanem [torokköszörülés] össze-vissza működöm.

[01:01:56]Nem, nem találom még azt, hogy hogy működöm, merthogy egyébként most, hogyha visszatérünk kicsit a szakításhoz, váláshoz, ott sem annyi történik, hogy valaki kikerül az életemből, hanem ott kikerülnek a mindennapjaink, a közösen megélt szokásaink, a közös nyelv, amit használunk, a közös identitásunk.

[01:02:15]Ott felteszem magamnak, hogy én mint kérdés, hogy ki vagyok én, hogyha ő már nincs ott, ott abban a vagy azon a helyen lakom, ahol együtt laktunk.

[01:02:27]Milyen nekem ott lakni?

[01:02:29]Milyen ugyanezeket a falakat nézni?

[01:02:33]Mit kezdek magammal az egyedüllétemben?

[01:02:37]Kihez kapcsolódom?

[01:02:37]Kinek mondom el, kihez fordulok oda, kit hívok fel?

[01:02:40]Kinek mondok hangüzenetet?

[01:02:42]Tehát, hogy hogy így ott vannak annyi még ilyen plusz működések, amik a mindennapjaink részei, hogy tényleg egy szakításnál, vállásnál annyi rétegben próbáljuk ezt a gyászt megélni, meg annyi rétegben próbálunk újra kezdeni változni, változtatni, hogy nagyon, nagyon, nagyon érdemes ilyenkor türelmet gyakorolnunk magunk felé, mert olyan, mintogyha egy új nyelvet kezdenénk el megtanulni, nem igazán komfortos az elején.

[01:03:16]Ez egy Nem nem nem kell bűntudatot érezni a az, hogyha jól érzed magad.

[01:03:24]Igen.

[01:03:26]Ott kíváncsi vagyok erre, hogy megfelelő idő elteltével nem.

[01:03:28]Tehát hogy alapvetően így tiszteletben tartjuk az ingának a mozgását és alapvetően akkor működik, hogyha így tiktakkol a gyászfolyamatod, és néha rossz, néha jó.

[01:03:42]Tehát, hogy hogy alapvetően egy kifejezetten kemény el veszteség után is kellenek a jó pillanatok, meg meg kellenek a rossz pillanatok.

[01:03:54]És akkor emiatt, hogyha abba az irányba lendül az inga, akkor azért nem kell rosszul éreznünk magunkat, mert a természetes hullámzásnak a része, és ez nem jelent tiszteletlenséget.

[01:04:09]Hát behozok egy másik szempontot.

[01:04:09]hogy teljesen más az, amit megélsz, és teljesen más az, ahogy viszonyulsz ahhoz, amit megélsz.

[01:04:18]Nagyon nagyon sok esetben nagyon kíméletlenek vagyunk magunkkal, és mi magunk kezdjük el magunkat büntetni azért, mert elmosolyodtunk.

[01:04:30]Mi magunk vagyunk a saját magunk könyörtelen mércéje, mert nem érzek bűntudatot.

[01:04:34]biztos más bűntudatot érez, biztos másnak jobban megy, biztos másnak könnyebben megy.

[01:04:40]Nekem nem sikerül semmi, én még gyászolni se tudok normálisan.

[01:04:44]Tehát, hogy annyi ilyen saját magunkat megakasztó, bántó, kritikus gondolatunk van, amivel tényleg még a saját fájdalmunk, a saját nehéz érzéseinkre még rápakolunk egy nagy lapáttal, miközben semmi más dolgunk nem lenne, mint azzal menni, amit közben élünk, azzal kapcsolódni, ahogyan érzünk, azzal lenni, ahogyan vagyunk, és nem még pluszban van bántani magunkat érte.

[01:05:15]És a bűntudat az picit ez is, hogy most elárulom azt, akit szeretek, azért, mert nevettem egyet, nem árulom el azt a kapcsolatot emiatt nem árulom el.

[01:05:25]Ezt csak én bántom magam magam miatt, vagy a működésem miatt.

[01:05:34]A következő kérdésem, hogy van-e szükségünk segítségre a gyászoláshoz?

[01:05:42]Most tudom, hogy te egyébként pont egy ilyen jellegű segítő könyvet írtál, de hogy minden esetben jó, hogyha segítséget kapsz másoktól, vagy van olyan, hogy ez egy ez egy egyéni dolog?

[01:06:05]Hát ez egy egyéni és egy közösségi dolog.

[01:06:09]Most, hogyha a közösségi dolog az baráti kör, családi kör, terapeuta, csoport, egy olyan hely, ahova ezt elviheted, vagy egy olyan önismereti folyamat, ahova ezt beteheted, nem mondom, hogy mindegy, de hogy az nagyon fontos, hogy te kivel érzed magad a fájdalmaid közepette is biztonságban.

[01:06:35]Nem minden esetben szükséges.

[01:06:39]Abban az esetben szükséges, hogyha benned megfogalmazódik, hogy neked jól esne.

[01:06:44]És ez nem jelenti azt, hogy akkor gyenge vagy, kevés vagy, nem tudtad jól csinálni, hanem szimplán annyit jelent, hogy hordozok magamban valamit, amit nem szeretnék egyedül hordozni, mert nem kell egyedül hordozni, mert ez az a téma, amit nem kellene egyedül hordozni.

[01:07:02]Én amikor ez a gyász időszakom volt, akkor akkor rengeteget beszélgettem másokkal, és akkor úgy éreztem, hogy hogy ez segít.

[01:07:18]Persze nem minden esetben volt az, hogy én a telefonon vagyok vagy találkozok, de úgy érz úgy éreztem, hogy sokkal többet szeretnék most beszélgetni az embereknek erről, mert valahogy úgy éreztem, hogy mintogyha mennének a fogas kerekek valamilyen irányba és az, hogy mondom és mondom és mondom és megélem és megélem és megélem, olyan mintha az életbe szokták ezt mondani, hogy van egy egy adott számú szívdobbanásod, és akkor úgy élt, hogy nagyjából ugyanannyi jut mindenképpen, hogy itt a gyásznál én én úgy éreztem, hogy van egy egy adott számú perc, amin keresztül ezzel így mindenképpen kell foglalkozni effektíven.

[01:08:09]És akkor megadtam magamnak ezeket a pillanatokat, hogy akkor most beszélek erről.

[01:08:16]És akkor elmentem sétálni, és mondtam, és mondtam, és mondtam, és nem volt emiatt igazából bűntudatom, hogy hogy fölhívogattam ezzel kapcsolatban embereket.

[01:08:26]Pedig egyébként ez egy olyan dolog, amikor te érezheted azt, hogy te teher vagy.

[01:08:31]Üüm.

[01:08:35]A a kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy aki gyászol, és hogyha mondjuk ez a barátod, és fölhív téged, és szeretne erről beszélni, [sóhajtás][zihálás] akkor mi az, amit ilyenkor jó mondani, és mi az, amit ilyenkor nem jó mondani?

[01:08:56]Ugye ez egy nagyon érdekes állapot, merthogy így önismeretben is egy csomószor mondjuk azt, hogy hát fejezd ki a szükségleteidet, vagy hogy mondd ki, hogy mire van szükséged, és hogy akkor a környezeted arra fog tudni reagálni, de hogy ezek azok az állapotok, amikor még annyira se tudjuk kifejezni, hogy valójában mire van szükségünk, és a környezetünk meg még inkább óvatoskodik velünk, hogy így most kérdezzenek, ne kérdezzenek.

[01:09:24]nek jöjjenek, ne jöjjenek, sok lesz, nem lesz sok.

[01:09:27]Sokat beszélek, keveset beszélek.

[01:09:30]Tehát, hogy így óvatoskodunk és járjuk körbe-körbe ezt a témát.

[01:09:35]Hol egyik, hol másik oldalról.

[01:09:37]Tehát van, hogy a gyászoló szeretné megkímélni a környezetét, és van, hogy a környezet szeretne megkímélni a szeretné megkimélni a gyászolót, és akkor a végén mindenki kímél mindenkit, de hogy valójában nem történik meg az, ami úgy igazán segítene, hogy így érzelmileg történik egyfajta összekapcsolódás.

[01:09:53]És itt most az érdemes beszélni a veszteségről persze, de hogy az sem mindegy, hogy ez kinek történik, milyen reakció jön, milyen minőségben történik, tehát hogy megjelennek-e ott érzések, tud-e a másik az érzéseimre reagálni, vagy úgymond ez egy beszélgetés, ami így kognitíven, racionálisan zajlik, és elmondjuk egymásnak, hogy hát ne viccelj már, te se akartál ebben ebben a párkapcsolatban benne lenni.

[01:10:25]Lépj tovább, ismerkedjél, érezd jól magad, menj el bulizni, ne gondolj rá, az élet megy tovább, majd lesz más, lesz majd jobb is.

[01:10:37]Most lehet, hogy szar, de majd elmúlik.

[01:10:39]Tehát, hogy ezeket így mondogathatjuk egymásnak.

[01:10:42]Meg még van még sok ilyen.

[01:10:45]Légy erős, meg légy kitartó, meg meg csak így próbáld meg ezt elviselni.

[01:10:51]Meg van az a mondat is, hogy itt vagyok, tehát hogy nekem nyugodtan bármikor felhívhatsz, de hogy azért azzal is számoljunk, hogy ez nem fog megtörténni.

[01:11:04]Tehát, hogy nagyon furcsa ez a folyamat, mert ilyenkor a környezetnek is érdemes egy picit ö hát együttérzéssel fordulni a másik felé, és azt a fajta figyelmet vagy jelenlétet megadni neki, amit egyébként nehéz megadni, merthogy minket is elvisznek a mindennapok, meg mindenkinek megvan a mindenféle nehézsége, és nagyon könnyű abba belecsúszni.

[01:11:32]Ezt most én is a saját példámon érzem, hogy nem figyelünk oda arra, aki éppen egy olyan helyzetben van, amiben szenved, de már az odafigyelés vagy az odafordulás nagyon sokat segít.

[01:11:44]Már az, hogy így mutatom felé, hogy érdekel, vagy hogy megkérdezem, hogy mire van szüksége, vagy hogy tudok neki jól segíteni, vagy mi az, ami neki most jól esne, sokat segít.

[01:11:58]A jelenlét is sokat segít.

[01:12:01]De fárasztó ez.

[01:12:01]fárasztó.

[01:12:01]Ez ilyenkor nem egy egyoldalú sztori, hanem ilyenkor van egy ember, aki beszél egy másik emberrel, és hogyha te vagy az az ember, akkor te ebből most így relatíve nem kapsz mindig ugyanannyit vissza, mint amennyit beleteszel.

[01:12:17]És akkor nem csoda, hogy egy idő után elkezdesz bűntudatot érezni, hogy hányszor hívhatom föl.

[01:12:22]Most már két hete erről az egész dologról beszélek, de hát nem beszélhetek mindig erről, merthogy van az a a másik embernek is egy elképzelése arról, hogy meddig lehet gyászolni bizonyos dolgokat, illetve hogy meddig illik gyászolni bizonyos dolgokat.

[01:12:40]És akkor te már egy hónapja a szakításodról beszélsz, és akkor akkor ő meg azt mondja, hogy most már nem szeretném igazából ezt a napi egy órát eltölteni arra, hogy erről beszéljünk, és ez valamilyen szinten érthető is.

[01:12:56]Itt megint csak az egyensúly, ugye?

[01:13:01]Tehát hogy ugyanazzal a volna mondani.

[01:13:03]Igen.

[01:13:05]ugyanazzal a barátoddal egyébként menjetek el pénbólozni.

[01:13:10]Nem tudom, hogy honnan jutott az eszembe.

[01:13:12][nevetés] Lehet, lehet ezt is mondani.

[01:13:12]Igen, de hogy ezért is van az, hogy ez egy közösségi dolog, mint ahogy most nem szeretném ezt párhuzamba állítani, de mégis csak ez jut eszembe, hogy amikor arról beszélünk, hogy manapság úgymond miért is nehezebb így egy szülőpárosnak gyereket nevelni.

[01:13:34]nagyon sok esetben pároktól, családoktól azt hallom vissza, hogy azért is, mertogy úgy érzik, hogy egyedül vannak erre, hogy nincsen valós támasz vagy segítség körülöttük.

[01:13:44]Tehát, hogy ez nem egy közös ügy, miközben korábban mondjuk egy közösség nevelt fel, úgymond nevelt fel egy gyereket.

[01:13:51]És hogy most már ebben is ott vannak az óvatoskodások, hogy kitől mit lehet kérni, kinek az idejét, ki mire fogja fordítani az idejét.

[01:13:59]És ugyanígy ez az óvatoskodás ebben is megjelenik, hogy hát ha én most egy embernek mondom el úgymond fél évig, egy évig, két évig ugyanazt, akkor lehet, hogy az az ember jelezni fogja egy idő után, hogy nekem ennyi volt a limitem, de azért, mert ezt egy embernek próbálom elmondani.

[01:14:18]De mi van akkor, hogyha ezt elmondhatnám mondjuk 10-nek, 15-nek vagy 50-nek?

[01:14:23]Ez így rotálni érdemes.

[01:14:27]Hát [nevetés] egy ilyen vetésforgó is lehet egy hozzáállás.

[01:14:30]Igen, egy ez is egy word cloud.

[01:14:34]És és talán ha tudtok, akkor egy szót írjatok le azzal kapcsolatban, hogy nektek mi segített a a legjobban.

[01:14:46]Egy-két ilyet írtam, hogy beszélgetés, ritus, emlékezés, közösség, terápia és az idő.

[01:14:55]Ühüm.

[01:14:55]ami ami itt talán már most itt központi pont [horkantás] de hogy ami eszembe jut és ez lehet hogy megint egy picit ilyen egyszerűnek fog tűnni de az talán a múlandóság és az elmúlik ami a pozitív érzéseknél alázatra sarkal a negatív érzéseknélm meg kitartása sarkkal az élet múlandóságán és a dolgok múlandóságán való gondolkodás.

[01:15:33]Emlékszem, hogy amikor megbuktam az első vezetői vizsgámon, akkor úgy éreztem, hogy ez a purgatórium meg ez ez, hogy ebből nem lehet egyszerűen kijönni, hogy soha nem lesz olyan, hogy hogy én ne folyamatosan megbukjak ezeken a dolgokon.

[01:15:51]És akkor az jutott eszembe ott az autóba, hogy egyszer majd lehet, hogy lesz egy pillanat, amikor már ez csak egy ilyen vicces sztori lesz, hogy én akkor ott milyen nyomorúságosan éreztem magam.

[01:16:03]És aztán lásd csodát egyébként ez így ténylegesen megtörténik.

[01:16:11]Amikor ott voltam és állandóan beszéltünk, akkor megint csak ez volt, hogy úgy éreztem, hogy ez soha nem fog elmúlni.

[01:16:20]Ühüm.

[01:16:20]Ez mindig ilyen lesz, és innentől az életem az ez.

[01:16:23]Szóval ami talán, hogy hogy én is bedobjak egyet, ami nekem segített, az ez a gondolat, hogy hogy ez is, mint minden más egyszer elmúlik.

[01:16:39]Két dolog.

[01:16:39]Az egyik, hogy azért tetszik nagyon ez a kérdés, és nagyon fontosnak érzem, hogy ennyiféle válasz érkezik, mert hogy pont ez a lényeg, hogy mint ahogy nem könnyítettük meg a helyzetet azzal, hogy nincs egy kész forgatókönyv, amit le tudunk követni, nincs egy válasz arra, hogy mi segít.

[01:16:58]De látszik, hogy mindannyiótoknak, akik válaszoltatok, valami fajta válasza van erre, hogy neki mi segít, hogy neki mi az, ami a tovább lentülést adta, mint ahogy neked is van egy válaszott, és mindjárt elmondom az enyémet is, és de hozzok egy kutatást is.

[01:17:16]Azt kerestem a telefonomon, hogy ne mondjak más szavakat, ha már látok itt a kivetítőn is újakat, hogy megkérdeztek szülőket, akik egy interjúban, akik a gyermekeiket veszítették el, hogy nekik mi segített a további élésben, és lett egy közös halmaz ebből, és ez az egyik az emlékezés, a másik a hit, a fizikai aktivitás és a fizikai jelenlét és a kommunikáció, hogy lehet róla beszélni.

[01:17:50]Tehát ez sem úgymond univerzális, de ezek is válaszok.

[01:17:57]Az én válaszom egyébként bármennyire patetikus, az a szeretet.

[01:18:02]Tehát ahogy mondtam, én úgy éreztem, vagy így a mai napig így érzem az életem folyamán, hogy nem lettem tulajdonképpen egyedül hagyva, tehát hogy a gyászom alatt végig ott ült, meg ott ül ma is a szeretet.

[01:18:17]És hogyha így az lenne a kérdés, hogy nekem mi segített a legjobban, akkor a szeretetnek az ereje segített a legjobban, merthogy valójában ez volt az, ami olyan mélypontokon, olyan kritikus állapotokon, olyan kríziseken is átsegített, amikor azt éreztem, hogy hát ez nem fog elmúlni, merthogy én is éreztem hasonlóan magam.

[01:18:45]Úgy terveztem, hogy hogy a negyedik szekció az kérdések és válaszok lesznek, mert én bevonom őszintén, hogy ezt a témakört valószínűleg nem vállaltam volna be senki mással csak veled.

[01:18:58]Valahogy az egész jelenléted ezzel kapcsolatban lehengerlő.

[01:19:06]És hát ilyen az, amikor a kettő pszichológus ül a színpadon, és az egyiknek a szakterületéről beszélünk, ami a másiknak nagyon durván nem a szakterülete, de de hogy élvezem ezt a fajta ilyen elképesztő bénázást, amit itt létrehozok, mert merthogy szerintem így belefér most így 10edik adá 10 adásonként bénázok egyet valamilyen témába.

[01:19:35]De hogy pont emiatt, mert hogy nekem mennyit segített ez, és hogy ez mennyire különleges, úgy voltam vele, hogy nem hagyhatom ki a a lehetőséget, hogyha szeretnének kérdezni az emberek, akkor kérdezzenek.

[01:19:46]És itt egyébként szeretném az online, mert elvileg élőben van, az online résztvevők számára is jelezni, hogyha a mentiméterbe beírjátok ezt a kódot, ti is tudtok csatlakozni, és ti is tudtok kérdéseket föltenni és hogyha ezek gonosz dolgok, akkor úgyse fogom felolvasni, szóval tök mindegy.

[01:20:10]De hogy nyugodtan írjatok kérdéseket.

[01:20:13]És egyébként még azt szerettem volna megemlíteni, hogy neked lesz ezzel kapcsolatban egy workshopod, amit a amit a traumaintézet neek az ápolásában majd csinálsz.

[01:20:26]És hogyha esetleg pár szót mondanál arról, hogy hogy néz ki egy ilyen workshop, ahol így egész nap, vagy hány órát beszélgetnek ilyenkor az emberek, és hogyha egyébként valaki kedvet kap, akkor hogyha elmondod, hogy mikor lesz, és hogy lehet oda eljutni, akkor az is tök tök jó lenne.

[01:20:50]Oké, de haz van ez a ez a kép, és akkor utána még visszamegyek, de hogy ez a nélkület tovább workshop, csak így elég szép.

[01:20:59]Ehhez képest nagyon bénák az én dizájaim, de ez van.

[01:21:05]Jó, [nevetés] remélem most már eleget bántottad magad így ebben az elmúlt öt percben.

[01:21:12][nevetés] Tehát csökkent értékűség az [nevetés] az most így kicsit előjött.

[01:21:18]Tehát valóban lesz egy ilyen workshop, amit érdemes róla tudni, vagy amit fontos róla tudni, hogy tényleg ez egy egész napos program lesz majd.

[01:21:34]Ha jól emlékszem, de most ez elég bénán hangzik, hogy nem tudom, hogy mertől meddig tart, de azt hiszem, hogy 9-től 5-ig fog tartani.

[01:21:43]És a lényeg az inkább azon lesz, és azon van a hangsúly, hogy azt próbáljuk meg így közösen körbejárni egy biztonságos térben, kicsi létszámban, hogy mindannyian hordozunk változásokat az életünkben, és ezáltal veszteségeket is, és hogy ennek nagyon sokféle arca lehet, nagyon sokféle módon megnyilvánulhat az életünkben, érintheti a kapcsolatainkat, a mindennapjainkat, a testünket, az érzelmeinket, a gondolatainkat, az egymáshoz való viszonyunkat.

[01:22:13]és hogy egyáltalán így merjük ehhez egy picit közelebb engedni magunkat, hogy erről együtt működve egy közös térben gondolkozzunk.

[01:22:22]Nyilván arról is szól majd, hogy milyen eszközök, milyen erőforrások, milyen gyakorlatok lehetnek ebben a segítségünkre.

[01:22:30]De a lényeg az is ebben, hogy azért ez nem egy gyászcsoport és nem egy olyan csoport, ami így igazából akút krízis levőkön segít, hanem érdemes, ha gondolkodtok rajta, hogy csatlakoznátok, olyan módon állni ehhez, hogy ez inkább így tágítja az erről való gondolkodásotokat, vagy egy kicsit így enged titeket közelebb menni ehhez a témához.

[01:22:58]De hogyha úgy érzitek, hogy ez most sok lenne, vagy hogy ebben, ha veszteségetek van, és ez még túl friss, akkor vagy túl nehéz, vagy túl intenzív, akkor nem biztos, hogy ez az a hely, amit így ajánlanék, merthogy akkor inkább valami olyasmi közeg lenne erre ajánlatos, ahol úgymond tényleg csak az a téma, amiben te most így a változásodban működsz.

[01:23:24]Ez inkább egy úgynevezett pszichoedukációs nap lesz.

[01:23:31]És hogy mikor lesz?

[01:23:33]Október 20.

[01:23:36]Nincs rajta a képen, tehát hiába nézed.

[01:23:39]Azt hittem, hogy készültél.

[01:23:41]Azt hittem, hogy rajta lesz a kép.

[01:23:43]Nélküled tovább.

[01:23:43]Workshop.

[01:23:43]Keressetek rá.

[01:23:45]Ez az első.

[01:23:45]Kész.

[01:23:45]Ez az első feladat.

[01:23:47]aki komolyan gondolja, az meg fogja találni a és rögtön az első kérdésné egy egy olyan kérdés, ami engem is baromira érdekel, merthogy én nekem azért van ezzel kapcsolatban egy elképzelésem, hogy hogy lehet-e düből erőt meríteni, mert egy kicsit néha olyan, mintogyha magát ezt az elakadást vagy a nehézséget, azt ez a düh rúgná be.

[01:24:15]És ahogy mondtam, sokszor a pszichológusoknak az a feladata, hogy hogy valahogy elindítsák ezt a haragútját, vagy nem tudom, milyen furán mondtam most, de hogy de hogy tudj dühös lenni, tudj haragudni, mert egészen addig olyan, mintha ha így féligmeddig a tagadásban lennél, hogy most mire haragudjak, meg az milyen dolog, meg mi történik majd.

[01:24:39]Ha megharagszom, akkor már nem tudom elfogadni.

[01:24:42]Meg ez egy csomó érzelemtől blokkol.

[01:24:47]Speciál a düh meg a harag pont egy olyan dolog, amit így gyerekkorunkban sokszor belén neveltek, hogy hogy akkor ehhez most itt társítsunk bűntudatot.

[01:24:55]Hogy látod a a düh mennyire fontos egy ilyen gyászfolyamatban?

[01:25:03]Nem általánosítanék, hogy minden egyes folyamatban fontos, elengedhetetlen, és csak akkor tudunk közel menni a veszteségünkhöz, ha mindenképpen haragszunk és dühösek vagyunk.

[01:25:14]De maga a kérdés az nekem így igazából nagyon tetszik, merthogy lehet belőle igen erőt meríteni, lendületet meríteni.

[01:25:23]A dühünket akkor is használjuk, amikor határt próbálunk húzni, vagy meg is húzzuk a dühünket, akkor is használjuk, amikor így mozgósítjuk magunkat.

[01:25:33]Tehát tulajdonképpen, ha egy befagyott állapotban vagyunk, akkor lehet a dühöt használni, hogy az így kirúgjon minket onnan.

[01:25:44]N csak itt pont van egy ilyen.

[01:25:44]Hopp!

[01:25:46]Október 24 szombat nélküle tovább.

[01:25:46]Van aki van jobban tudja.

[01:25:51]Köszönöm.

[01:25:53]Szintén nagyon érdekes, hogy hogyan lehet fölkészülni egy időső szülőnek a az elvesztésére.

[01:25:58]Van egy olyan elhárító mecchanizmusunk, ugye amit úgy nevezünk, hogy elővételezés.

[01:26:03]És az elővételezés az azt jelenti, hogy te előre elkezdesz megélni egy traumát, ami még meg sem történt azért, merthogy azt gondolod, hogy majd így túl nagy lesz ahhoz, hogy akkor egy faladban lenyeld, ez ugye a jobb félni, mint megijedni típusú sztori.

[01:26:25]Na ez vajon ez az a híd, amin akkor megyünk át, amikor odaérünk, vagy nekem nekem annyira bizarul hangzik így előre elkezdeni gyászolni ezt, de de javítsd ki ebben.

[01:26:41]Szerintem a kérdésben az egy nagyon fontos szó, hogy felkészülni, merthogy valóban nem lehet felkészülni.

[01:26:53]Hogyan lehetne felkészülni valamire, amit amiről igazából tényleg fogalmam sincs, hogy ha ott leszek, az milyen lesz.

[01:27:00]Lehetnek elképzeléseim róla, hogy az milyen lesz.

[01:27:03]Lehet viszonyulásom hozzá, hogy az milyen lesz.

[01:27:05]De igazán ott fogom élni, érezni és tudni, amikor ott vagyok, amikor átmegyek azon a bizonyos hídon.

[01:27:17]M amire talán viszont lehet felkészülni, hogyha lehet így fogalmazni.

[01:27:20]Akkor az az, hogy és ezt már közben is zajlik, hogy hogyan viszonyulok saját magamhoz, hogyan viszonyulok a saját érzelmeimhez, hogyan viszonyulok a saját nehéz érzéseimhez, mit kezdek a saját nehéz érzéseimmel, mit csinálok egy olyan helyzetben, amikor egy számomra teljesen ismeretlen terepen vagyok.

[01:27:42]Mi az elképzelésem arról, hogy ott amikor egy ismeretlen terepen vagyok, én én mit mit fogok elkezdeni csinálni?

[01:27:50]vagy mit kezdek magammal úgymond, de hogy valójában egyébként a pszichológia is ismeri ezt az előrehozott gyászfogalmát, ezt az anticipációs gyászfogalmát.

[01:28:01]Olyan szép szó, de hogy valójában ez már jelenthet olyasmit, hogy én már akkor elkezdek egy gyászreakciót magamban képezni, amikor még meg sem történt.

[01:28:13]Ez mondjuk kapcsolatoknál, tehát párkapcsolatnál megfigyelhető, hogy még benne vagyok, de egyébként félábbal már nem.

[01:28:20]De még mindig ott vagyok, és egy részen már gyászolja, de közben már féligmeddig kiléptem belőle, de még nem hagytam el annyira nagyon, csak egy kicsit.

[01:28:29]Tehát, hogy ebben meg tud jelenni ez a picit ilyen elhúzódó, hogy olyan, mint egy ilyen félig leszakadt köröm, tehát hogy elkezdjük magunkat leszakítani már a folyamat nem jutott volna eszembe.

[01:28:50]Nem tudom, most így nagyon toppon vagyok szerintem a hasonlatok szintjén, csak hogy úgy sokszor ezeknek az embereknek az elvesztésénél úgy előre belemegyünk igazából.

[01:29:01]Főleg, hogyha nem, hogyha maga a szeretet, hogyha nem nem a halál, amit gyászolunk, hanem valójában a kapcsolat, akkor akkor ugye hol szűnik meg a kapcsolat?

[01:29:12]Ez milyen érdekes, nem?

[01:29:12]hogy akkor amikor azt mondom, hogy akkor most szakítsunk, vagy vagy amikor tudatosan vagy tudattalanul elkezdem ezt a gyászfolyamatot egy haraggal.

[01:29:22]Itt a szakítással kapcsolatban két kérdés is volt.

[01:29:27]Az egyik az az, hogy hogyan tudsz elgyászolni egy olyan embert, akihez még mindig kötődsz.

[01:29:35]A másik pedig lehet, hogy ez egy picit kapcsolódik, mert ez is nekem úgy tűnik, hogy mi van akkor, hogyha szakítás után nem jön a düh, hogyha nem tud az ember haragudni.

[01:29:50]Egy kérdés ugye az, hogy a haragot mivel szemben éljük meg.

[01:29:52]Nem, mert nem biztos, hogy rá kell haragudni.

[01:29:57]Igen.

[01:29:58]Lehet a helyzetre is haragudni, ugye?

[01:30:01]Igen.

[01:30:01]Vagy hát annyi felé lehet úgymond haragudni.

[01:30:04]Hát most haragudhatok magamra, haragudhatok a másikra, haragudhatok a helyzetre, haragudhatok a sorsra, annyi mindenre lehet.

[01:30:16]A a nem jön az itt megint egy picit talán arra emlékeztet, hogy nem feltétlenül és elengedhetetlenül kell jönnie, de hogyha másfelé sem éreztem soha haragot, vagy így a haraggal olyan furán vagyok, hogy most ezt így egyáltalán kifejezhetem-e, vagy ha kifejezem, hogyan fejezem ki, vagy azt mondom magamról, hogy én egy konfliktuskerülő személy vagyok, én Nem, nem szeretek kiabálni.

[01:30:46]Én nem akarok megbántani másokat.

[01:30:47]Én én nem én mindig azt szeretném, hogy mindenkinek jó legyen.

[01:30:52]Akkor nyilván úgy általánosságban véve is van azzal dolgom, hogy hát akkor mi az a terep, ahol az én dühöm meg fog nyilvánulni?

[01:31:00]Az is lehet, hogy az autópályán, amikor vezetek, de az is lehet, hogy egy olyan helyzetben, amikor egyáltalán nem számítok rá, mondjuk amikor ötötszörre nem nyílik ki az ajtó, és már belerúgok egyet, de hogy az is lehet, hogy lesz majd egy olyan terep, ahol azt érzem, hogy itt én most nagyon is meg akarom mutatni és meg akarom élni a dühömet.

[01:31:20]Az is lehet, hogy a természetlágyölén a csendben fog eszembe jutni üvölteni egy hatalmasat, mert ott úgy se hallja senki.

[01:31:28]De hogy akkor merjem megtenni, vagy meg merem-e tenni egyáltalán?

[01:31:31]Vagy merek-e otthon püfölni egy párnát, vagy megint elkezdem magam azért bántani, mert hogy Jézusom, hát ezért nem vagyok tébolyult, hogy elkezdjek püfölni egy párnát.

[01:31:41][torokköszörülés] De hát akkor hol van a dühömnek helye sehol?

[01:31:43]Hol van a gyászomnak helye?

[01:31:45]Sehol.

[01:31:45]Tehát, hogy meg kell találnunk ezeket a helyeket.

[01:31:48]És hogyha így ez nincs, akkor az azt jelenti, hogy valami valahol le van fagyva, vagy elkerülöm.

[01:31:55]De ha elkerülöm, vagy le van fagyva, az azt is jelenti, hogy félek tőle.

[01:32:00]Tehát akkor hogyan tudok hozzámenni közel ehhez a félelemhez, ehhez az elakadáshoz, ehhez a lefagyhoz, és mit milyen terepen tudom ezt így, milyen módon tudom ezt így megengedni magamnak?

[01:32:14]A másik kérdés, nem tudom, mi volt.

[01:32:18]Ja, hát az nagyjából válaszoltál itt erre a sztorira, és még egyet itt is összevonok kétféle kérdést, mert az egyik kérdés az volt, hogy ki lehet-e égni a túl sok veszteségben.

[01:32:28]És itt a másik kérdés meg valami hasonló, hogy hogy hogy lehet-e így elérzéketlenedni a túl sok veszteség hatására.

[01:32:37]Tehát inkább könnyebbé válik a következő veszteséget feldolgozni.

[01:32:43]Puhulunk, vagy inkább megkeményedünk, de nyilván emberfüggő, ugye?

[01:32:52]Hát én itt megint azt mondanám, hogy nem tudjuk ezeket a helyzeteket összehasonlítani.

[01:32:56]Tehát, hogy ö ahogy még a beszélgetés elején beszéltünk róla, hogy teljesen más, ha egy hét éves gyerek veszteségéről beszélünk, egy kamaszéról, egy felnőttéről, vagy egy idős emberéről, hogy ezeket így nem tudjuk összehasonlítani akár saját magunkban sem, hogy mi milyenek voltunk akkor, milyenek vagyunk most, milyenek leszünk x év múlva.

[01:33:20]És én nem tudok így úgymond ehhez úgy csatlakozni, hogy ez ezek a ezek a veszteségek érzéketlenné vagy kiégetté, vagy ilyen ilyen ilyen kiüresedetté, vagy ilyen ilyen ö nihilistává tesznek, hanem sokkal inkább azt tudnám mondani, hogy ez ez egyik veszteség az így emlékeztethet egy másikra, előhozhat régebb érzeteket, a régebbi énemet, a régebbi megélésemet.

[01:33:53]Az is lehet, hogy egy más [torokköszörülés] típusú módon viszonyultam akkor magamhoz, és a mostani énemmel egy kicsit tudok együtt érezni azzal a korábbi énemmel, aki ott átélt egy veszteséget.

[01:34:04]Tehát, hogy ez is picit ilyen ugrálós, vagy ilyen így az idővonalon ilyen botméterrel csúszkálós dolog.

[01:34:13]Én nem gondolom, hogy el tudunk jutni egy olyan pontig, hogy akkor én most így úgymond kiégtem, vagy elégtem, vagy kifáradtam, vagy vagy belefáradtam a veszteségeimbe, hanem akkor az ott azt jelzi, hogy úgymond telítődött a a rendszer, vagy hogy olyan, mintha nem bírnék el többet.

[01:34:34]A az én helyzetemben például ez úgy nyilvánult meg, hogy pár évvel ezelőtt volt egy szakítás az életemben, és én ott éreztem azt, hogy az ezzel kapcsolatos folyamatok, a költözések, az élethelyzetváltozások hozták meg azt, hogy itt ez most így elég volt, hogy ennél többet én így már így nem bírok el.

[01:34:54]És akkor ebben így úgymond mondhatjuk, hogy térdre is rogyam, vagy hogy szét is estem benne, de hogy pont ettől féltem a legjobban, hogy nem merek szétesni, hogy nem nem mutathatom meg, hogy nekem nehéz, hogy fáj, hogy nekem tartanom kell magam, hogy erősnek kell lennem, de ott nem tudtam erős maradni, és aztán egy ponton már nem is akartam, és az volt az, ami elkezdett így elindítani egy olyan folyamatot bennem, ami még inkább lehet, hogy eml emlékeztetett a korábbi veszteségeimre, korábbi gyászaimra, de egy sokkal-sokkal másabb érzésvilággal tudtam az összes veszteségemre tekinteni ezáltal, merthogy ott már így közelengedtem magam valamihez, amitől igazán féltem.

[01:35:39]És ez szerintem mondjuk egy nagyon fontos része a gyászfeldolgozásnak.

[01:35:47][horkantás] Én szerintem már elég sokszor hallottalak így beszélni, meg már egy párszor azért színpadon is voltunk, de ez most tényleg elképesztő élmény volt nekem ez az alkalom, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy elvállaltad ezt a beszélgetést.

[01:36:05]Még nem is talán.

[01:36:10]Na mindegy.

[01:36:10]Nagyon-nagyon örülök, hogy itt voltál.

[01:36:12]És Bogi egyébként hozott egy pár könyvet, hogyha gondoljátok, akkor akkor vehettek tőle könyvet.

[01:36:20]Ha van könyvetek, akkor azt szívesen aláírja.

[01:36:24]Meg még maradunk egy ideig.

[01:36:24]Most most nem lesz utánunk egyébként következő előadást, szóval itt maradunk még az ingába.

[01:36:30]Ha valaki még szeretett volna kérdezni, akkor akkor nyugodtan üljön oda, jöjjön oda, kérdezősködjön, és egyébként meg találkozzunk legközelebb novemberben, majd a következő nyíltosztály alkalomával, amikor Bíró Bencével fogok beszélgetni és csatlakozzatok a Boginak az inst, vagy kövessétek be Bogit az Instagram, mert azt mondta, hogy a következő alkalma csak az jöhet, aki aki már követi.

[01:36:57]kövessétek bóit az inst, hogy ne, hogy mert szeretném megtörni a digitális gyászt.

[01:37:02]Szóval és a szélső közepet YouTube-on meg mindenkit, YouTube-on meg mindenkit kövessetek be mindenhol.

[01:37:12]És köszi szépen, hogy eljöttetek.

[01:37:12]Köszi szépen, hogy hogy vettétek a bátorságot ahhoz, hogy egy ilyen kemény témába beleálljatok.

[01:37:20]Ez úgy nekem is egyébként egy csomó erőt adott ehhez.

[01:37:23]És tartsátok meg a jó szokásotokat.

[01:37:26]Találkozunk következő alkalommal.

[01:37:29]Boginak meg köszönöm szépen a beszélgetést.

[01:37:31][taps] Én is köszönöm.

[01:37:39][taps]