Simon Márton: A diktatúra nem garancia arra, hogy jó lesz az irodalom amit csinálunk
- Kontextus: A Telex 6. születésnapjára rögzített Booksó-élőadás vendége Simon Márton költő, műfordító, slammer és az OKapi Press alapítója.
- A nyitóvers („Önarckép szőrös pisztrángként") a hitelesség és hamisítás motívumát nyitja meg Han van Meegeren képhamisító és fia történetén keresztül.
- Pályakép: Ady–József Attila–Pilinszky–Tandori vonal; első publikáció 20 évesen a Mozgó Világban, ahol Barna Imre figyelmeztette: „túl akar verset írni".
- Slam poetry-be már költként került 2011-ben (Valuska László hívta); ma már nem mondatokból, hanem „vershelyzetekből" indul ki.
- A vers sosem kész; a költői önismétlés szerinte a hamisításhoz közelít – nincs imposztor szindrómája, de nincs kész önképe sem.
- A Polaroidok kötete tette széles körben ismertté; a haikut kulturális kódrendszere miatt elvetette, helyette finom, közös kultúrára apelláló utalgatásokkal dolgozik.
- Szerinte a szerző a szöveg kiegészítője; a kiadott vers az olvasóé, ő semmilyen értelmezési joggal nem rendelkezik.
- A vers közéleti szerepét elutasítja: a diktatúra nem garancia jó irodalomra; a hagyományos botrányt lehetetlen megírni, csak a „csendes provokációban" hisz.
- Saját kiadót azért alapított, hogy a bevétel ne az MCC-hez kerüljön; az OKapi Press progresszivitásra és képzőművészeti nyitásra épül.
- Az adás zárásában új verset olvasott fel, majd a műsorvezető tíz friss magyar szépirodalmi könyvet ajánlott (Bödőcs, Závada, Nádas posztumusz kötete stb.).
„Egy ponton muszáj lenne [írni]… Szükségem van a képzelt barátaimra." – Simon Márton
Részletes összefoglaló megjelenítése
A Telex Booksó sorozat rendhagyó, közönség előtt felvett élő adásában – amelyet a Telex 6. születésnapja alkalmából rögzítettek – a vendég Simon Márton költő, műfordító, slammer és könyvkiadó, az OKapi Press alapítója. A beszélgetés kiindulópontja: „minden, amit tudni akarsz a költészetről, de sosem merted megkérdezni". A műsorvezető olyan egyszerűnek tűnő, valójában nehezen megválaszolható kérdéseket tesz fel, amelyek általában kimaradnak az irodalmi beszélgetésekből: honnan tudja valaki, hogy költő, mi az ihlet, honnan tudni, hogy elkészült-e egy vers, ki beszél a versben, van-e közéleti feladata a költészetnek, lehet-e belőle élni, és mi történik, amikor a költő saját kiadót alapít.
Nyitány: önarckép egy képhamisító történetében
A beszélgetést a vendég egy verssel nyitja („Önarckép szőrös pisztrángként"), amelyben a hitelesség és a hamisítás motívumai köré épülő szöveg hallható. A vers szerint a hitelesnek mondható források Rembrandt teljes életművét mindössze 265 darabra becsülik – ebbe beletartozik a leghíresebb önarcképektől a kevésbé ismert metszetekig minden –, miközben a világ múzeumaiban és dúsgazdag műgyűjtőinél jelenleg 688 darab eredetinek tekintett Rembrandt található.
A szöveg felidézi a jóval kevésbé közismert holland zsenit, Han van Meegerent, aki másodvonalbeli festőként a klasszikusok utángyártásával bizonyította tehetségét: 1937-ben készült, Vermeer-stílusú Emmaus-vacsoráját egy vezető szakértő az életmű új csúcsaként ünnepelte. A lelepleződés után maga vált világhírűvé, de egy infarktus miatt már nem élvezhette a munkája gyümölcsét – és a történet ott folytatódik, hogy a fia, Jacques van Meegeren, szintén másodvonalbeli festő, apja hamisítványait kezdte hamisítani. A vers zárása megszólításként fogalmazódik meg: vegyük el a festékeket (kambriumi fehérólom, cinnober, indigó, lapis lazuli), hunyjuk le a szemünket, és nézzünk bele a tükörbe. A szerző később elmondja: a szőrös pisztráng valójában egy izlandi mitológiai lény, akit a csodamutogatók úgy adtak el – megnyúzott nyúlbőrt ragasztva rá – a királyoknak aranyért; benne egyszerre van mitológia, csalás és hazugság, ami „borzasztóan foglalkoztatja".
Hogyan lesz valakiből költő?
Simon Márton gyerekkorában a költői lét annyira homályos volt, hogy „olyan megoldásnak tűnt egy csomó mindenre, amire megoldásokra lett volna szüksége" – csak később derült ki, hogy valójában nem megoldás. A költővé válás „tankönyvi pályát" írt le: volt egy nyár, amikor csak Adyt olvasta 14–15 évesen, majd átváltott József Attilára (a Kőbányai bluesra), utána Pilinszkyre, végül 18 éves korára Tandorira. Az egyik első megrázó vers Ady „Az utolsó mosoly"a volt, amelyet ma „orbitális giccsnek és borzasztónak" tart, de közben van benne egy zseniális trükk: a szecessziós közhelyek ismételgetése („Ó, nagyon csúnyán éltem… Milyen szép halott leszek"). 15 évesen ez „az arcába csapott, mint egy kiló nullás liszt".
Arra a felvetésre, hogy minden kisgyerek költői módon használja a nyelvet, és a költők azok, akiknél ez nem múlik el, úgy válaszolt: emlékszik arra a pillanatra, amikor rájött, hogy nem a nyelvi normák szerint használja a nyelvet – de ez nem egyezett meg a versírás kezdetével. Kezdetben „gyalázatos József Attila-epigon és gyalázatos Nagy László-epigon" verseket írt; 16 évesen már abszolút költő akart lenni, miközben „két értékelhető mondatot nem írt le" éveken át.
Az első publikációk és a „verset akar írni" hiba
20 éves korában publikált először, a Mozgó Világban; az onnan kezdve közölt szövegek többsége bekerült első, „Dalok a magas földszintről" című kötetébe – onnantól már nem volt kínos őket „irodalom jellegűnek" mondani.
Emlékezetes szerkesztői élménye, hogy a Mozgó Világ akkori szerkesztője, Barna Imre kinyomtatva, sorról sorra elmondta neki, melyik verse miért rossz – „ez egy lelkiismeretes szerkesztő" –, majd egy ponton így szólt:
„Nem olyan rossz itt ez a bekezdés, csak maga nagyon verset akar írni." *
Ezt akkor nem értette, ma már a tipikus pályakezdő költőhibának tartja: van egy nagyon behatárolt kép az ember fejében arról, mi egy vers, hogyan működik – „és akkor ezt tessék". arra a kérdésre, mitől rossz egy vers, nincs kerek válasza, de jelek vannak (erről bővebben lentebb).
A hagyomány kapcsán elmondta: Petrit, majd Keményt szerette, és mindent, amit ők képviseltek, komolyan vett; viszont nagyon sokáig semmilyen rímes verset nem értett (ma is alig három szövegében van rím), miközben a párhuzamos vonalat, Kovács András Ferencet „rajongóként követte". Az ő benyomása szerint ennek az irányvonalnak a pályakezdése idejére „már vége volt, és ezt azóta sem cáfolta meg nagyon senki".
Slam poetry: először költő, aztán slammer
2004-től publikál, 2010-ben jelent meg az első könyve, és 2011-ben hívta a slam poetry-be Valuska László az első Margó fesztiválra – tehát akkor már költőnek érezte magát, könyve és publikációs listája volt. Ezután nagyon hosszú éveken át aktív résztvevője volt a mozgalomnak, rengeteg szöveget írt, amelyeknek „a kis százalékát még mindig szereti" – mint megjegyezte, maradjunk a kis százaléknál.
A különbségtétel, hogy valami előadói vagy írott szöveg, szerinte borzasztóan nehéz alkotói tapasztalatok nélkül megérteni. Valuska kérésére – „figyelj, tök jó ez a könyv, gyere, írjál erre nemet, mert itt most költőkontra-rapperek lesznek" – írta először olyan szöveget, amelynél tudta: ezt senki nem fogja papíron látni, hanem „az első pillanatban, amikor hallják, valamilyen formában el kell jusson hozzájuk legalább egy része". Ez korábban egyáltalán nem volt számára egyértelmű, aztán „életvitelszinten belekerült" a dologba.
Vershelyzetek és a hamisítás poétikája
Utóbbi években munkája egyre kevésbé mondatból, sorból vagy hangulatból indul, hanem „vershelyzetekből" – ezt a kifejezést a Hideg pizza szerkesztője használta először rá („milyen érdekes vershelyzetek ezek"). A nyitóversben elhangzott problematika az önmagunk színrevitelének kényszeressége, kényelmetlensége, ambíciói, buktatói és esendősége.
arra a kérdésre, hogy egy költő is be tudja-e verni a világot, mint a képhamisító, azt mondta: folyamatosan, de a kérdés az, mit másol – „saját magát". Szerinte az nagyon kellemetlen, amikor a szerzők már azt érzik, van hangjuk, karakterük, és elkezdik „saját magukat írni":
„Ebből a szempontból tulajdonképpen lehet, hogy közel áll a hamisításhoz… a megszólalás lehetőségeit igyekszik egy költő elsősorban újra és újra felderíteni." *
saját magáról alkotott képét a zenóni példázattal írta körül:
„A saját magamról alkotott kép az olyan kicsit, mint az Akhilleusz teknőse: állandóan szaladok utána, és valahol ott megy előttem a Simon Márton költő." *
Imposztor szindrómája viszont nincs.
Polaroidok: rövid formák, haiku és kulturális hiperlinkek
A szélesebb közönség a Polaroidok kötete nyomán ismerte meg, olyanok is idézték, akik korábban nem feltétlenül olvastak verseket. A sorozat 2010 novemberében indult a blogján – három éve volt Facebook, az Instagram még nem létezett. Az akkori élethelyzetét „igazi vershelyzetnek" nevezte: japán szakon passzív státuszban volt, pincérkedett, sokat olvasott – elsősorban japán irodalmat –, ez adta magától a rövid formák felé fordulást.
Hakut viszont nem akart írni, és részletesen kifejtette, miért: a haiku olyan, mint egy hiperlink, ahol minden szónak hosszú pluszjelentése van (évszakszavak, hasítószavak), komoly háttértudás kell hozzá, és „kell az olvasó is, aki ebbe a kulturális kódrendszerbe mélyen bele van ágyazva". Ez a műfaj udvari, nemesi gyakorlat volt, Japánon kívül nem létezik. Mivel diplomás japánológusként neki sincs hozzáférése ehhez a kódhoz (és nyelvvizsgája sincs, csak diplomája – „bekapcsol a lelkiismeretem, mert egy japános a háttérben rögtön tudja, hogy kamu vagyok"), az alternatívát abban látta, hogy „nagyon finom, apró utalgatásokkal egy nagyobb közös kulturális tudásra apellálunk" – ez a rövid forma radikalitásából fakadóan hangsúlyosan működik (mint ahogy az „annyit mondasz, hogy »Lukas-cipő«, és mindenki gondol valamit, hogy miért pont Lukas a cipő").
A polaroidok mostani újraindításáról azt mondta: volt egy több hetes próbálkozás, hogy újragondolja a régi verseket – „van egy csomó, amivel már nagyon nem értek egyet". A „találkozás egy fiatalemberrel szindrómáról" beszélt: szembesül a 26 éves, „köriszagú és fagyott birkákat cipelő" VZ-beli önmagával, akitől el kellene magyarázni, hogy „ezt nem így kell" – és aki tőle kérdezve valószínűleg azt válaszolná: „menj vissza VZ-be." Az önmásolás, önhamisítás veszélye ellenére volt tétje és élvezete a visszatérésnek.
Mikor kész egy vers?
„Nincs, nincs soha nincs kész." *
A beszélgetés elején felolvasott versben is volt egy sor, amelyet „rosszul hagyott jóvá". Mivel eleve olyan szövegeket ír, amelyeket szeret felolvasni, és mostanában „kimondottan jól felolvasható szövegei születnek", szerintem érdemes alkalmazkodni a helyzethez és a lehetőségekhez. Ha visszamehetne a nyelvvizsga nélküli, VZ-ben pincérkedő pályakezdő önmagához, egyértelmű tanácsa egy lenne: „csináljon egy japán nyelvvizsgát, mert borzasztóan idegesít, hogy végül nem lett japán nyelvvizsgám, csak diplomám."
Könyveihez „minden könyvemmel más a viszonyom" – kicsit olyan, mintha barátok lennének: „a költő tulajdonképpen képzelt barátokat készít magának", és a versei e képzelt barátok megtestesülései – ez „talán a legpontosabb megállapítás a verseiről".
Mi a rossz vers?
A fő kérdés mindig a vers nyelve: „milyen hangsúlyokból, milyen félmondatokból kerekedik ki az, amitől tényleg működik". Konkrét tapasztalatból példázott: a Friss tinta című gyerekvers-antológiából esténként a most kétéves kislányának olvas (többek között Kovács András Ferenc verseit), és sokadszorra tapasztalja, hogy „ezek milyen jó mondatok, ez milyen jó észrevétel, hogy ezt így is lehet mondani és úgy is lehet ragozni" – tehát biztosan van abszolút technikai kérdése annak, mitől jó egy vers, bár nyilván nem csak a nyelven, a jó ragozáson és szórendeken múlik.
A rossz versre viszont van egy bizonyos jele:
„Ragadt tőle a kezem… mászkos a nyelve a versnek – ezt éreztem, mint amikor valaki túlfőzi a tésztát." *
Ettől el lehet indulni, de hogy mitől lesz jó vagy rossz egy vers, „azt már tényleg nem tudja".
Ki beszél a versben? Szerző, én, olvasó
Az oktatási rendszer reflexei miatt a nem mindennapi versolvasó hajlamos azt gondolni, hogy a versben a „Simon Márton nevű természetes személy" beszél. Pár éve valakinek Roland Barthes szerzőhalál-elméletét fejére olvasta, amelyben kedvenc mondata ez:
„A szerző belép a saját halálába, és elkezdődik az írás." *
Szerinte Barthes gondolatmenete odáig jut, hogy az író nem a szöveg beszélőjének kiegészítője, hanem az író válik a szöveg kiegészítőjévé. Engem nem zavar, ha azonosítják a verssel – „csak ne gondolják túl komolyan":
„Nem vagyok annyira érdekes, mint amennyire abban bízom, hogy ezek a szövegek érdekesek." *
Szerinte azért írnak az emberek mondatokat, mert valót szeretnének a jelenlétükből „kikerekíteni"; a személyes jelenléte mondatok nélkül „ennyire nem érdekes, mint ezek a könyvek". arra a felvetésre, hogy az autofikció korában felértékelődik a szerző személye, és ő maga is megjelenik, válaszolta: „az, hogy lát a közönségem, az nem esik egybe a mondatokkal, amiket írok."
Beavató összefoglalót adott kötetairól is: a Hideg pizza az ötödik könyve; az első (Dalok a magas földszintről), a második (Polaroidok) és az ötödik kimondottan személyességre építő, beszélgetésszerű versbeszéd, míg a harmadik és a negyedik kötete sokkal eltávolítottabb, távolságtartóbb.
Olvasói félreértések és az értelmezés joga
Előfordult, hogy „számonkérték rajta, hogy ez nem így volt" – mire azt mondta: „tudom, de ez a gondolta a fene élet." Beismerte: időnként ellop mondatokat, átír helyzeteket, vagy egy ténylegesen elhangzott kérdésből indul el. A Hideg pizza egyik hosszú szövege, a „Vajon hányan halnak meg évente az IKEÁ-ban?" című vers történetéből annyi igaz, hogy a kérdést tényleg feltette a feleségének evés közben; ezután „röhögtek egyet, teljesen másról beszélgettek", majd hazament, és írt belőle egy hosszú, elsősorban politikáról szóló szöveget – a vers egy beszélgetés története.
A szöveg kiadása után szerinte már az olvasóé: „amint ezt kiadtam a kezemből, az olvasóé is a szöveg, és nem nagyon hiszek abban, hogy különösebb jogom lenne értelmezni" – szándéka sincs rá. Viszont tartozik azzal a figyelmeztetéssel, hogy versei „nem tapasztalati igazságra épülő magánmonológok", nem tényszerűen kezelendők, és „nem párkapcsolati tanácsok". Nemrég egy szerelmes versidézetét éles kritika érte valakitől az instán („ez a szerelemnek a legrosszabb hozzáállása"), és azon gondolkodott: „miért gondolja valaki, hogy egy versidézet recept arra, hogyan működik a szerelem? Szó sem volt arról, hogy ez egészséges hozzáállás vagy követendő példa – arról volt szó, hogy szerintem ez egy jó mondat."
Van-e közéleti feladata a versnek?
Ezt a szerepet „olyanoknak varrjuk a nyakába, akik szeretnénk, hogy ez a nyakukba legyen varrva" – mondta. Ismernek olyanokat, akik csodálatos emberek és nagyszerű szerzők, de „egy átlagos beszélgetésben is annyira zavarba jönnek a saját mondataiktól, hogy elhallgatnak" – ezeket az embereket nem állítaná pódiumra 5000 ember elé egy tüntetésen, ám a verseiket esetleg felolvasnák.
Petri György sorát idézte – „Elvették kedvenc játékomat, a diktatúrát" –, jelezve: ez létező nehézség. A rendszerváltás (89–90) kapcsán szokták felhozni azokat a szerzőket, akik egyik pillanatról a másikra veszítették el legitimitásukat; említette Nagy Gáspár „nem szabad feledni" versét, és azt, hogy egy folyóiratot egy négysoros vers miatt bezártak – ez történelmi dokumentumként fontos, de „a súlya teljesen kicsúszott". Hivatkozott arra is, hogy egy kollégája a választások másnapján írta ki: most, hogy vége a NER-nek, meg kell oldani a problémákat, „nincs tovább kire mutogatni" – ő maga „még mutogatna egy picit, de elismerte, hogy a kollégának igaza van".
Sok politikusszöveget írt, elsősorban slamet, de verseket is, és nagyon kíváncsi, hogy két-három év múlva milyen érzés lesz azokat visszaolvasni. Pillanatnyilag „inkább a felszabadulást éli meg". A beszélgetés címadó tézise így hangzott el:
„A diktatúra nem garancia rá, hogy jó lesz az irodalom, amit csinálunk benne. Még egy féldiktatúra vagy egy hibrid rezsim sem. És ettől függetlenül az életünket meglehetős hatásokkal tönkretették – vagy legalábbis igyekeztek mindent tönkretenni." *
Lehet-e ma botrányos verset írni?
„Az én legbotrányosabb versem az a Polaroidokban van, és egyetlen szó, három betű: tej." *
Ezen „annyira kiborultak a csomók", hogy a kötet megjelenése után tizenvalahány évvel is jönnek hozzá emberek, és kérdezik, „mi a francot képzelhetett magáról, hogy odaírta annak a nyomorult papírnak a közepére". A klasszikus, testnedveket és szexualitást mozgató provokációba – a „klasszikus shock value-ba" – szerinte elveszítette a hitét: legalább húsz éve „nő körénk az internet", és nem tud olyat elképzelni, amiről négy-nyolc percen belül ki ne derülne, hogy a valóságban nem megtörtént, hanem „ebben a pillanatban történik, és sokkal durvább, mint bárki a papírlapra költene".
„A csendes botrányokban még hiszek. A csendes provokációban abban abszolút hiszek." *
Példaként felhozta, hogy amikor John Waters könyvét fordította, újranézte a Rózsaszín flamingókat, és annak hírhedt zárójeleneténél (Divine és a kutyatetű) 42 évesen sem rezdült meg a szempillája – nemcsak az életekor és kulturális kontextusa miatt, hanem mert a BBC-ről és a CNN-ről beszélve „a valóság, amit bármikor elérsz, sokkal durvábban cáfol rá mindenre".
Miért alapított saját kiadót?
Tizenkét évig volt a Jelenkor szerzője, sokat fordított nekik, három könyve jelent meg náluk: „egy jó darabig nagyon boldog szerzője voltam a Jelenkornak, aztán egy ponton már nem voltam az." A döntésben konkrét oka is volt:
„Néhány évvel ezelőtt ez az MCC nevű csápos szörnyeteg rámászott a Libri-csoportra, és elkezdődött mindenféle nagyon furcsa dinamika… Nem szeretném, hogy a könyveimből befolyó forintok ennek a gárdának a kávéjába vegyék a cukrot." *
Ebből kilépett. Rámutatott: pályája nagy részében könyvkiadással kapcsolatos munkákat végzett – fordított, szerkesztett, korrektúrázott, „amit nem igényel külön szoftveres tudást, végigcsináltam". Szerinte egy jól működő, átgondolt, kifejezetten verseskötetekkel foglalkozó kiadónak „helye van, szükség van rá, és van benne egy elég magas presztízsérték, amit érdemes megcélozni".
Az OKapi Press „kánonját" a progresszivitás jellemzi („jó esetben jó jelszó, rossz esetben lufi"), és fontos eleme a képzőművészeti kapcsolat: nyáron jelent meg Tót Endre-kötetük, amely szerinte önmagában kuriózum, és nagy élmény volt a művésszel dolgozni – ez az „interdiszciplináris nyitás". Hamarosan hatkezes, feminista punk verseskötetük jelenik meg „Anyád a múzsa" címmel, amely a szerepek újrastrukturálásáról szól; egyik szerzője képzőművész. A kiadói lényeg: „hogy történjen valami – jó értelemben vett – váratlan."
Írna-e költészet nélkül? Záróvers
A záró kérdésre – ha holnaptól senki nem adna ki verseskötetet, az OKapi Press sem működhetne, és az olvasók sem jutnának hozzá, írna-e még – így válaszolt:
„Egy ponton muszáj lenne, mert mindig, amikor valamiért nem írtam tartósan, akkor elkezdtem magam nagyon-nagyon rosszul érezni… Annyira ehhez kötődik már az én létmódom és működésem – nem csak szellemileg, de mentálisan mindenféleképpen. Szükségem van a képzelt barátaimra." *
Ezután felolvasta újabb versét, A világ legkoszosabb poharai címűt: a szöveg az elpusztult afrikai ibolya köré épül – a beszélő nem méri bevallani a „növényes applikációnak", hogy meghalt a virág, „lehetetlen volt megmenteni", és „nem valami nagy tapasztalat a pusztulás banalitása". A versben szó van az „értesítésekről", amelyek „mindig rosszkor" jönnek, a dobozos vaníliapudingról, amelyet a beszélő valamelyik halott rokonától kapva képzel el és kapkodva megeszik, „pedig nem is szereti", valamint a letagadhatatlan, furcsa felelősségről: „nincs olyan égitest, betűhalmaz vagy távoli kontinens, ami visszahozhatná azt a virágot." A záró kép: „A virágcserép a sírgödör ellentéte – bár ez nagyjából pont ugyanannyit jelent, mint amikor bemondja a tévé, hogy a banánvirág szíve sárga."
Könyvajánlók az adás végén
Az adás lezárásaként a műsorvezető típmár hamarosan megjelenő magyar szépirodalmi könyvet ajánlott. Megemlítette, hogy az őszi szezonban lesz új könyve Bartis Attilának és Vida Gábornak, sőt arról is lehet tudni, hogy a közelmúltban elhunyt Nádas Péter posztumusz kötete is megjelenhet. A tíz bizonyosan megjelenő kötet:
- Bödőcs Tibor: Jézus, a hegyen – a humorista-író (1982, Zalaegerszeg) új könyve a fülszöveg szerint onnan született, hogy feltette a kérdést: „Mit tenne Jézus, ha Nohával kínálnák?" – a Biblia legszebb történetének díszletei a kelet-közép-európai dombok, lugasok, kocsmák, tyúkudvarok és disznóólak; „meghalunk. És utána – és előtte – mi van, ha nincs, és mi van, ha van túlvilág?"
- Forgács András: Papám – az 1952-ben született író, műfordító, dramaturg ezzel a regénnyel írta meg nagyszabású családtörténeti trilógiájának záródarabját: a 19 éves Marcel, egy sikeres erdélyi kereskedőcsalád sarja hamis útlevéllel száll hajóra Konstanca kikötőjében, hogy kivándoroljon Palesztinába.
- Iglódi Csaba: Zserbó rapszódia – családregény két tételben – a 2023-ban megjelent, 10 000 példányt meghaladó Dreher-szimfónia után a Zserbó hallatán felmerő ízemlékek ikonikus cukrászdája, a név mögötti család legendája köré szőtt regény.
- Karafiáth Orsolya: Sehogy se – az 1976-ban született, sokrétű szerző (aki kerek születésnapja alkalmából hamarosan a Booksó vendége is lesz) ötödik verseskötetében „mélységek és magasságok nyílnak meg, dér és dráma"; korábbi tematikái – anya, apa, a baráti társaság – egy jóval magasabb, koncentráltabb színvonalon folytatódnak.
- Keresztúri Tibor: Az ég szerelmére – a debreceni születésű, húsz évig az Alföldet szerkesztő, majd a Litért alapító főszerkesztő, „a hétköznapi groteszk szocirealista kisformáinak nagymestere" 21 mozaikosan összefüggő története a közelebbről meg nem nevezett kataklizma utáni továbbélésről – szatirikus, mégis empatikus panoráma.
- Lugosi Viktória: Üst – a „Hány szerencse kell egy élethez?" kérdés köré épülő, nemzedékeken átívelő regény: a fiatal zsidó fiú, Wolfner Manó 1914-ben hajóra száll, hogy testvérével Amerikában próbára tegye sorsát, szakmát tanul, majd hazatérve feleségül veszi gyerekkori szerelmét; a család sorsát több mint száz éven át követjük, a családi vállalkozás történeteként is.
- Szőllősi Mátyás: Fóbia második könyv – az 1984-ben született író-költő, fotóriporter első könyvéről egy kritikus azt írta, „olyan erővel ragadja meg a járvány első napjaiban megtapasztalható hangulatot, mint Albert Camus regénye, a Pestis"; a második könyv tovább mélyíti az egyszerre testi és szellemi utazást.
- Ungvári Rudolf: Az ígéret földje felé – az 1936-ban született szerző egyetemistaként részt vett az 1956-os forradalomban, internálták, gépészmérnöki tanulmányait csak 1959-től folytathatta; 2011-ben Füst Milán-díjat, 2019-ben Szépíró-díjat kapott; kötete az utóbbi évek prózai írásainak összegző gyűjteménye.
- Voloncs Attila: A bűvölők – az 1999-ben Kézdivásárhelyen született szerző első regénye egy 2020-as évekbeli székely kisvárosban játszódik: a líceum fiatal, balos tanára vendégségbe hívja magához az önképzőkör tagjait, és a felnőttek és kamaszok egymást megbűvölve próbálják fenntartani kényes egyensúlyukat a háttérben órálkodó, mindenkire másként veszélyes összeomlás árnyékában.
- Závada Pál: Talaj, víz és irodalom – az új regény a 20. század derekának, történelmünk egyik legviharosabb évtizedének magyar irodalmi közegében játszódik; fősodrában Németh László áll, akinek életművének meghatározó kérdése, hogy a faji hovatartozás milyen befolyást gyakorol az irodalomra és a szellemi életre; a regény felvonultatja többek között Babitsot, Móriczot, Illyést, Pap Károlyt, Tersánszkyt, Zelk Zoltánt, valamint Féja Gézát és Sinka Istvánt.
⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
- „Morcsibára" – a József Attila utáni olvasási „átváltást" példázó szó torzult alakja, nem rekonstruálható biztosan (a sorrend Ady → József Attila → Pilinszky → Tandori egyébként következetesen kivehető).
- „Borsik Miklós" – a Hideg pizza szerkesztőjeként említett név az átiratban így szerepel, helyes alakja bizonytalan.
- „Ávada Péter" – a választások másnapján író szerző neve az átiratban torzult, nem azonosítható biztosan.
- „VZ" – a hely megnevezése, ahol a vendég pincérként dolgozott és „fagyott birkákat cipelt"; a rövidítés feloldása nem lehetséges az átiratból.
- „az uzmók sírkőzöldje" – a nyitóvers sorában szereplő szó torz alakja, értelmezhetetlen.
- „Borbillár" és „Rsburgi Jenő" – gyerekversekhez említett szerzőnevek torz alakjai (biztosan azonosítható említett szerző: Kovács András Ferenc).
- „tótendre" / „André" – a nyáron megjelent OKapi-kötet képzőművész szerzője; valószínűleg Tót Endre, de az átirat alapján nem teljesen bizonyos.
- „Ádám annak képzőművész" – az „Anyád a múzsa" egyik szerzőjének neve torzult, nem rekonstruálható biztosan.
- „Zák Zoltán" – a Závada-regényben említett író neve; valószínűleg Zelk Zoltán.
- „Wolfner Man" – a Lugosi-regény főhőse; valószínűleg „Wolfner Manó".
- „Az élő kötet nem marad" és „a Zeehu" – Forgács András korábbi műveiként említett címek az átiratban bizonytalan alakban szerepelnek.
- „kortásfolyóiratot, forrásfolyiratot valamelyiket" – a négysoros vers miatt bezárt folyóirat neve nem rekonstruálható egyértelműen.
- „a Szeri megrohamozza a parlamentet" – nem derül ki az átiratból, kire vagy mire vonatkozik.
- „egy várunkból" – az ellopott mondatok/átírt helyzetek felsorolásában szereplő szó torz alakja lehet, nem rekonstruálható biztosan.
Teljes átirat megjelenítése
[00:00:00]Az adás támogatója az Unikredit Bank.
[00:00:02]Legyen több olvasógyerek.
[00:00:02]Mesekönyveket gyűjt Unikredit Bank.
[00:00:05]Részletek a bank fiókjaiban.
[00:00:07]Van olyan hiba, amit szerinted minden kezdőköltő elkövet?
[00:00:09]Hát verset akar írni.
[00:00:12]Szóval a a diktatúra nem garancia rá, hogy jó lesz az irodalom, amit csinálunk benne.
[00:00:17]Még egy féldiktatúra vagy egy hibrid rezsim sem.
[00:00:22]És és ettől függetlenül az életünket meglehetős hatásokkal tönkretették.
[00:00:24]És egy jó darabig nagyon boldog szerzője voltam a jelenkornak.
[00:00:27]Aztán ponton már nem voltam boldogs szerzője a jelenkornak, és azt az egészet sikerült azzal megfejelni, hogy néhány évvel ezelőtt ez a MCC nevű ilyen csápos szörnyeteg így rámászott a a libri csoportra, és akkor elkezdődött ilyen mindenféle nagyon furcsa dinamika, és hát akkor én úgy úgy éreztem, hogy én nem szeretném, hogy a könyveimből befolyó forintok azok a ennek a gárdának a kávéjába vegyék a cukrot, mint Mindegy.
[00:00:58]Úgyhogy én onnan részben, tehát ezt most csak azért mondom, mert ennek volt egy egészen konkrét oka, amiért fogtam, és én ebből kiléptem.
[00:01:07]Ezúttal rendhagyó módon, nem kizárólag a stúdióból jelentkezünk.
[00:01:10]A Telex 6 születésnapja alkalmából egy közönség előtt zajló élő beszélgetéssel készültünk.
[00:01:16]A vendégem Simon Márton költő, műfordító, slammer és könyvkiadó.
[00:01:22]olyan alkotó, aki egyszerre van otthon a verseskötetek csendes, személyes világában és a színpadon megszólaló költészet közösségi terében is.
[00:01:30]Költőként, előadóként és az OKipress alapítójaként nemcsak verseket ír, hanem könyveket szerkeszt és ad ki, szerzőket választ, irodalmi esteket szervez, vagyis belülről látja a költészet esztétikai, gyakorlati és gazdasági oldalát is.
[00:01:45]Beszélgetésünk kiindulópontja ez a mondat.
[00:01:47]minden, amit tudni akarsz a költészetről, de sosem merted megkérdezni.
[00:01:52]Megpróbáljuk tehát feltenni azokat az egyszerűnek tűnő, valójában nehezen megválaszolható kérdéseket, amelyek többnyire kimaradnak az irodalmi beszélgetésekből.
[00:02:04]Honnan tudja valaki, hogy költő?
[00:02:04]Mi az ichlet?
[00:02:06]És honnan lehet tudni, hogy elkészült-e egy vers?
[00:02:08]Ki beszél, amikor a versben valaki azt mondja, én mire való a költészet az olvasónak és mire a költőnek?
[00:02:15]Van-e még közéleti feladata a versnek?
[00:02:18]Lehet-e vele botrányt okozni, és mit jelent ma sikeres költőnök lenni?
[00:02:24]Szó lesz a slam poetriről, a polaroidokról, az olvasói félreértésekről, a közösségi média hatásáról, valamint arról is: Lehet-e költészetből élni?
[00:02:33]És mi történik, amikor a költő saját kiadót alapít?
[00:02:35]A Booksó vendége ezúttal Simon Márton.
[00:02:41]Minden, amit tudni akarsz a költészetről, de nem merted megkérdezni.
[00:02:45]Most én ezeket megpróbálom megkérdezni mai vendégemtől.
[00:02:47]Simon Mártontól, aki ha jól értem, akkor először egy verssel fog válaszolni valamire.
[00:02:55]Igen.
[00:02:55]Sziasztok.
[00:02:55]Helló.
[00:02:55]Öarckép szőrös pisztránként hitelesnek mondható források a teljes remembrant életművet mindösszesen 265 darabra becsülik és ebbe beletartozik a leghíresebb önarcképektől a kevésbé ismert ilyen-olyan metszeteken át szó szerint minden, hogy a világ múzeumainak és dúsgazdag műgyűjtőinek tulajdonában jelenleg 688 darab eredetinek tekintett Rembrant van, ne ejtsen minket zavarba.
[00:03:32]Jusson eszünkbe egy másik, bár jóval kevésbé közismert holland zseni, Hanfan Méeren, aki másodvonalbeli festőként egy szép napon úgy döntött, páratlan tehetségét klasszikusok utángyártásával fogja bizonyítani, ebből keletkezett egy egész sor zavarba ejtő, kiváló minőségű hamisítvány.
[00:03:53]leghíresebb közülük minden bizonnyal az Emmausi vacsora című fermer 1937-ben, melyet egy vezető szakértő felfedezésekor nem átallott az életmű új csúcsaként ünnepelni.
[00:04:04]Ennyit a lányról gyöngyfülbevalóval.
[00:04:09]Ezt nagyjából 250 évvel a halála után valószínűleg maga a mester sem látta jönni.
[00:04:15]A lelepleződésre párhuzamosan végre valóban világhírűvé váló Hanfan Mégeren sajnos egy infarktus következtében mégsem élvezhette igazán sokká a munkája gyümölcsét.
[00:04:26]Volt azonban egy fia bizonyos Jaqu fan Mégeren.
[00:04:29]Maga is festő, szintén tisztes másodvonal.
[00:04:31]Szm már egy világhírű apa árnyékában.
[00:04:34]Hát mi ezt kezdhetett volna, szegény?
[00:04:36]Nézzünk magunkba, mi mihez kezdtünk volna a helyében.
[00:04:42]Igen.
[00:04:44]Zs hamarosan az apja által készített hamisítványokat kezdte elhamisítani változatlan sikerrel.
[00:04:51]Mindezeket belátva vegyünk most egy nagy levegőt, mintha csak a tenger mélyén olyat.
[00:04:58]Tegyük fel a gondosan előkészített, letisztított antikvásznat az állványra.
[00:05:04]Vegyük el őt kamberrai fehérolomból, cinabarritból, indigóból és lapisz lazuliból saját kez kikevert festékeink.
[00:05:12]Fogjuk meg az ecsetet, hunjuk le a szemünk, lazítsuk el vonásainkat, gondoljunk sűrű fehér bundánkra, az orkán sírására, a lélek mélyéből vett mintákban úszó mikroplasztikra, az uzmók sírkőzöldjére, a vulkánok hallgatására.
[00:05:29]Aztán nyissjuk ki a szemünk és nézünk bele a tükörbe.
[00:05:35]És akkor menjünk bele ezekbe a kérdésekbe, hogy hogy akkor hogy is van ez a költészetter?
[00:05:38]Hát kezdjük onnan, hogy hogy lesz valaki költődt?
[00:05:40]Például te vissza tudsz emlékezni az első versre, ami valóban megrázott, vagy megváltoztatott benned valamit gyerekkorodban?
[00:05:49]Hát arra emlékszem gyerekkoromban, hogy a költő, tehát a költői lét pláne kisgyerekként, pláne az internet előtti világban, az ugye annyira annyira homályos volt, hogy az az így olyan megoldásnak tűnt egy csomó mindenre, ami nekem amire nekem megold amivel kapcsolatban nekem megoldásokra lett volna szükségem.
[00:06:11]Ö, és akkor nem tudtam, hogy valójában nem megoldás rájuk, de hogy de hogy de hogy de hogy miért lett az, hogy én egy ideg nagyon-nagyon sok verset olvastam és aztán utána elkezdtem én ez valószínűleg egyébként természetesen adódott és én azt hiszem, hogy egy abszolút a a klasszikus vagy tankönyvi népsort így fel tudom sorolni.
[00:06:36]Elkezdtem azzal, hogy Adi és akkor volt egy nyár, amikor csak Adit olvastam, nem tudom 14-15 éves koromban az akkor lettem talán 15 és akkor így fú az nekem mennyire jó volt.
[00:06:47]És akkor utána elkezdtem rájam, hogy akkor nekem mégis inkább József Attila.
[00:06:52]hogy amikor az ember ugye átvált először a izéről a a Kőbánya Blueszról, az ember átvált a nem tudom mire, Morcsibára, mindegy.
[00:07:00]És és aztán utána a József Attilából meg rájöttem, hogy nekem igaziból a Pilinski és akkor és akkor valójában az maradt, hogy hogy hogy inkább a tandori és és addigra már 18 éves voltam.
[00:07:13]Tehát valójában az történt, hogy én elkezdtem nagyon sok verset olvasni és és és és a és és nem tudom azt mondani, hogy nem mondjuk a nem tudom valamelyik a tudod tudod melyik volt az egyik első vers ami az Adinak van ez az utolsó mosoly című verse, ami ami szerintem egyrészt nyilván tehát hogy most azt mondjuk, hogy izét a mai fejemen azt mondanám, hogy egy orbitális giccs és borzasztó, de hogy közben van benne valami zseniális trükk, mert hogy ez az ó nagyon csúnyán éltem.
[00:07:42]Ó, nagyon csúnyán éltem.
[00:07:43]Milyen szép halott leszek.
[00:07:44]Milyen szép halott leszek.
[00:07:44]Ugye ez ez ismételgeti ezeket a tök egyszerű szecessziós közhelyeket.
[00:07:49]Mindegy.
[00:07:49]És és közben hát nyilván 15 évesen olvasva ez ilyen mintogyha így arcba csaptak volna egy kiló nullás lisztel, vagy nem tudom.
[00:08:02]Tehát így fantasztikus volt.
[00:08:04]Van egy olyan elmélet, hogy amely szerint minden kisgyerek költői módon használja a nyelvet, csak hát ez a legtöbbünknél egyszer csak elmúlik, és azok lesznek a költők, akik úgy maradnak.
[00:08:14]Szóval te vissza tudsz emlékezni arra, amikor elkezdtél verseket írni, és és ezzel valahogy fölismerted, hogy te másként fejezed ki magad, vagy mást csinálsz, mint a többiek?
[00:08:26]Föl tudok idézni egy pillanatot, amikor azt éreztem, hogy hogy nem úgy használom a nyelvet, ahogy a a nyelvet nyelvi normák ezt vagy a a hétköznapi beszédnek a normái ezt megkívánják.
[00:08:36]De ez nem akkor volt, amikor én elkezdtem verset írni.
[00:08:38]Tehát amikor elkezdtem verset írni, akkor szerintem gyalázatos József Attila epigon verseket írtam, és és és gyalázatos Nagy László epigon verseket, és nem tudom miket.
[00:08:47]Tehát, hogy hogy inkább volt szerintem a a 20-as éveim közepén egy pont, amikor azt éreztem, hogy na most tehát, hogy az van, hogy hogy ez most már olyan, mintogy csak úgy mondtam volna, de hogyha csak úgy ugye azóta is gyakorlatilag erre törekszem az összes versem szinte ezzel elég standendriá módon, de összefoglulható lenne, hogy arra törekszem, hogy olyan lenne, mintogy olyan legyen, mintogy csak úgy mondanám.
[00:09:12]Miközben, hogyha csak úgy mondanám, akkor nyilván egyrészt abszolút nem ilyen volna, másrészt meg semmi semmi különösebb értelme nem lenne.
[00:09:18]És azt hiszem, hogy ilyen huszon talán olyan 22 éves koromban volt az először, amikor azt éreztem, hogy na jó, itt most sikerült sikerült úgy tennem, mintha csak úgy mondtam volna, és közben nem tudom, nagyon sokat írtam a szöveget.
[00:09:33]Volt egy pont, amikor azt mondtad, hogy költő vagyok?
[00:09:36]Ó, nagyon korán, csak nem voltam az.
[00:09:36]De tehát persze persze hát tényleg 16 éves koromtól én már abszolút költő akartam lenni.
[00:09:42]Kettő darab értékelhető mondatot nem írtam le, még utána éveken keresztül, de abszolút költőnek gondoltam volna.
[00:09:48]És meg tudod jelölni az életművedben beleértve ezeket a zsengéket, epigón verseket.
[00:09:55]Amikor innen visszatekintve azt mondod, hogy na az egy határpont, ami előtte volt az próbálkozás, ami utána az már költészet.
[00:10:04]Én 20 éves koromban publikáltam végül először a mozgó világban.
[00:10:08]És a a amiket onnantól kezdve publikáltam, szerintem azok azért, mert azoknak a többsége bekerült az első kötetembe, ami most itt pont nincs, de egyébként az a cím, hogy dalok a magas földszintről.
[00:10:20]Tehát ott ott már szerintem elkezdődött valami, amire nem nagyon kínos azt mondani, hogy ilyen irodalom jellegű.
[00:10:27]És volt valami olyan költői vagy irodalmi hagyomány, ami ellen lázadtál, és ezt meg is fogalmaztad magadnak, hogy ez ezt nem akarom, ez ellen akarok megszólalni?
[00:10:35]inkább az volt, hogy én nagyon szerettem mondjuk a a először a Petrit, aztán a aztán a Keményt, vagy ez egy ezzel párhuzamosan a keményt, és és akkor mindent, amit amit képviseltek, azt nagyon nagyon komolyan gondoltam, hogy érdemes képviselni és minden mást vagy minden olyasmit, amit amit ami mondjuk ez ennek az irányvonalnak így ellene ment, azt azt nem tehát, hogy én nagyon sokáig egyáltalán semmilyen rimes verset nem értem streames, tehát Tehát versbe most is szerintem három olyan szövegem van, amibe írtam írtam eggyel taláneket.
[00:11:13]De nagyon szerettem egyébként ebben a partiot például nagyon-nagyon szerettem meg a Kafot meg a tehát ezt ezt a ezt a hagyományt én abszolút egy ilyen rajongóként követtem meg olvastam, csak azt éreztem, hogy ennek a az én pályakezdésem környékén már vége volt és és ezt igaziból azóta sem cáfolta meg nagyon senki.
[00:11:32]Ugye téged a legalábbis a szélesebb közönség egy olyan időszakban ismert meg, amikor a Slam poetry sok fiatalnak végül is az első találkozá iskolán kívüli találkozást jelentette a költészettel, vagy vagy egyáltalán azt a felismerést, hogy a költészet az nem feltétlenül egy fehér papírra kinyomtatott fekete szöveg, ami mellett van egy régen meghalt szomorú arcú férfinek a fotója, hanem lehet valami élő dolog is.
[00:11:56]Te előbb voltál slammer vagy költő, vagy ennek a különbségtételnek számodra nem is volt értelme?
[00:12:05]Hát én én 2004-től kezdve publikáltam, 2010-ben jelent meg az első könyvem, és az első Sampatria 2011-ben hívott meg a Valuska László a a Margó fesztivál, az első Margó fesztiválra.
[00:12:17]Tehát én akkor már abszolút költőnek éreztem magam, sőt volt egy könyvem, és volt nem tudom, egy ilyen létező publikációs listám, és nem tudom, tehát hogy ez így történt.
[00:12:27]Ö szóval igaziból aztán a a a nag nagyon hosszú évekre nagyon aktívan részt vettem a S poetry mozgalomban, és akkor ebben nagyon belefolytam.
[00:12:39]Rengeteg ilyen szöveget is írtam, és ezeket ezeknek egy kis százalék-át még mindig szeretem.
[00:12:47]maradjunk a kis százalék-ánál.
[00:12:47]De de hogy mindig amikor egyébként a slimmel kapcsolatban mentem valahova, ott és mindig költőként mutatkoztam be, tehát hogy volt de van értelme ketté választani, vagy a azt nem egy alkalmazott költészet?
[00:13:00]hát alkalmazott meg elsősorban előadói dolog, tehát hogy van egy csomó olyan szövegem szerintem amiket így most itt el tudnék mondani egy szem szöveget, ami szerintem egyrészt van neki valamenies értelme előadott produkcióként egyáltalán nem a nem tudom a öncélunkú nevtetésről szól meg a nem tudom miről, de hogyha leírnám szövegként, akkor egy ilyen elég gyenge valami lehetne.
[00:13:22]És akkor szóval, hogy nem ezt ezt a különbségtételt, hogy valami előadói meg írott szöveg, az szerintem borzasztóan nehéz alkotói tapasztalatok híván megérteni.
[00:13:35]Tehát amíg valakit nem mondják azt neked, hogy figyelj, te költő voltál, de hát ez konkrétan ugye így nézett ki.
[00:13:39]Azt mondta a Vuska Laci, figyelj, te tök tök jó ez a könyv, nagyon szerettük a izé könyvet, gyere, írjál ezt nemet, mert itt most izék lesznek, ilyen költőkontra rapperek.
[00:13:46]És akkor nem tudom, ki volt még ott, nem is emlékszem őszintén, szólva hirtelen.
[00:13:50]És akkor azt az érzést, azt a furcsa érzést, hogy ezt a szöveget most úgy kell megcsinálni, hogy hogy ezt senki nem fogja így papíron látni, hanem az első pillanatban, amikor hallják, valamilyen formában el kell jusson hozzájuk legalább egy részlete.
[00:14:02]Ö tehát, hogy e ez korábban számomra egyáltalán nem volt egyértelmű.
[00:14:09]És aztán hirtelen nem tudom ilyen életvitelszinten ebbe kerültem bele.
[00:14:14]Menjünk egy kicsit közel a a a vers, hogy ez mivel kezdődik nálad?
[00:14:18]Egy sorral, egy képpel, egy ritmussal, egy gondolattal, vagy valami belső nyugtalansággal?
[00:14:24]Szóval, hogyan indul ez?
[00:14:26]Hát most már az utóbbi években szerintem egyre hangsúlyosabban ilyen vershelyzetekkel, tehát hogy nem annyira mondattal, nem annyira nem annyira sorral vagy hangulattal, hanem hanem hanem ilyen valamilyen formában így ezzel a narratívál valamit aztán utána össze kell ezt egy kicsit magyarázd el, hogy mi ez a verselyzet számunkra, akik nem vagyunk verselyzetben.
[00:14:53]A verselyzet Igen.
[00:14:53]A ezt a a Borsik Miklós, aki szerkesztője volt ennek a hidegpzímű kötetnek, azt mondta, hogy milyen érdekes vershelyzetek ezek.
[00:15:03]Hát szóval, hogy például az, hogy hogy nyilván ez a az imént felolvasott szöveg, ez elsősorban arról szól, hogy mennyire ö nyilván egy csomó mindenről szól, és nem szeretném ezt nekiállni, megfejteni, de hogy de nyilván benne van a a önmagunk színrevitelének a lehetséges, a kényszeressége, a a kényelmetlensége, a az ambíciói, a buktatói és az egésznek a a nem tudom milyen esendősége.
[00:15:31]Úgyhogy közben egyébként a szőrös pisztráng, aminek a a ami ami a címben szerepel, valójában egy izllandi mitológikus lény, ami a nem tudom a tengerben tengerben úszkálás, hogyha valaki elkapja, akkor sikít és mérgező és nem tudom, de közben a szőrös pisztrángokkal az ilyen csodamutogatók azok járták a udvarokat és a királyoknak a megnyúzott nyúl bőrét így ráragasztották a pisrangra, és azt mondták, hogy itt a szőrős pisrang adja el érte ezel aranyat.
[00:15:59]És akkor ezek így, tehát hogy egyszerre van benne mitológiai és csalás és hazugság és izé és nem tudom.
[00:16:04]És ö ez engem borzasztóan foglalkoztat, hogy hogy mi az, ami ebből a ez ezek ezekből a szövegekből ö a klasszikus értelemben bevetőszinteségben nem nagyon hiszek, de hogy tehát, hogy mi az, amit erre így lehet mondani, hogy ez így nem tudom mi, valami igazságfajta izét, de ez úgy néz ki, hogy te másként nézed a világot és látsz lehetséges versenyzeteket és ezekből aztán tudatosan fölépítesz valamit.
[00:16:32]Tehát, hogy szedegeted össze, mint a gyűjtögetős ember, a ezeket a szilánkokat, és és aztán pedig tudatosan leülsz, és a műhelyedben elkészítesz valamit belőle.
[00:16:43]Abszolút.
[00:16:43]Hát nyilván vannak olyan problémák, amik foglalkoztatnak, vannak olyan érzések, nem tudom én, amik amikel szeretnék amiket szeretnék megírni.
[00:16:50]Viszont nyilván ezeknek a direkt színrevitele az vagy rosszul működik, vagy én nem tudom jól csinálni.
[00:16:56]És akkor például ehhez a az imént felvezetett problematikához ez a a képhamisítás meg ez a híres holland képhamisító, aki egy ilyen egészen nevetséges történet kerete, amin belül a félvilágot átverte, aztán utána gyorsan meghalt.
[00:17:15]Ez szerintem nagyon-nagyon jól passzolt egyébként.
[00:17:17]Egy költő is át tudja így verni a világot, mint egy képhamisító.
[00:17:21]Hát ez egy há szerintem folyamatosan nem tudom a mert hogy mit másol.
[00:17:26]hát saját magát, de az első esetben inkább inkább ezt a problematikát igyekszik, hogy mondjam, tehát a a megszólalásnak a lehetőségeit igyekszik szerintem egy költő elsősorban így újra és újra felderíteni.
[00:17:37]Tehát, hogy szerintem az nagyon kellemetlen, amikor szerzők elkezdik azt érezni, hogy van hangjuk, van karakterük, van izé és akkor elkezdik saját saját magukat írni.
[00:17:51]Én én ebből a szempontból tulajdonképpen lehet, hogy az közel áll a hamisításhoz.
[00:17:55]Igen, de ez azt is jelenti, hogy egy költőnek, vagy konkrétan neked van egyfajta ilyen imposztor szindrómád, hogy nem akarsz olyan lenni, mint amilyennek elképzelik a költőt?
[00:18:06]Hát szerintem a a saját magamról alkotott kép az olyan kicsit, mint az Akilleus technőse.
[00:18:09]Tehát hogy így állandóan szaladok utána és akkor valahol ott megy előttem Simon Márton költő, én meg ez a Én meg ez a csávó vagyok, aki megpróbálom ezt valamilyen normálisan képviselni, de hogy nem nem esünk egyben nagyon.
[00:18:25]És akkor igen, igen.
[00:18:25]Szerintem ez igen, az imposztó szindró az nekem nincs.
[00:18:34]Ugye a a széles közönség téged a polaroidok megjelenése után ismert meg, vagy valahogy az emlékeim szerint akkor így egyszer csak így kirobbant, és olyan olyanok is idéztek, vagy olvastak téged, akik korábban még csak verseket se feltétlenül olvastak.
[00:18:48]Engem az érdekel, hogy ez egy tudatos váltás volt, hogy most egy más hangon, más formában szólalsz meg, vagy ilyenkor gondolkozol-e azon, hogy ki lesz ennek az olvasója, fogyasztója, vagy egyszerűen csak egy olyan verselyzet állt elő, hogy ilyen hangon kellett megszólalni, és te nem törödtél tulajdonképpen a olvasóval?
[00:19:10]Hát az olvasót én nem nagyon tudom elképzelni, be vallom, tehát szerintem ha túl sokat morfondíroznék az olvasón, akkor megbolondulnénk valószínűleg.
[00:19:16]Ö inkább arról, tehát a a polaroidok, most nem akarok butaságot mondani, azt hiszem 2010 novemberében kezdtem el írni, mert megtaláltam a blogomon az első bejegyzést, amikor abból így így posztoltam.
[00:19:28]Tehát ez egy nem nem egészen közösségi közösségi média előtti interneten történt, de hát egy ilyen egy ilyen három éve volt Facebook, nem volt még Insta, nem létezett ez az egész dolog.
[00:19:43]Én viszont én viszont éppen passziváltam japán szakon, és pincér voltam.
[00:19:46]Vz-ben és egy csomó mindent.
[00:19:50]Ez igazi verselyzet.
[00:19:51]Ez egyébként egy igazi verselyzet.
[00:19:51]Igen.
[00:19:53]És és akkor viszont az volt, hogy én nagyon sokat olvastam amúgy is mindenféliket, meg nyilván japánokat elsősorban, mert akkor nagyon nagyon ebbeástam bele magam, és ez nyilván adta magát, hogy akkor én elkezdjek rövid rövid formákkal foglalkozni.
[00:20:06]Merthogy a japánoknál, a körtészetnek van egy ilyen abszolút létező iránya.
[00:20:12]És és közben viszont nem akartam hajkukat írni, mert nyilván ez egy magyar hajku tulajdonképpen.
[00:20:21]Hát nézd a tehát maga a hajku egyébként amennyire tudom úgy működik a klasszikus esetekben is, meg a nem klasszikus esetekben is a japánoknál, hogy valójában olyan kicsit, mint egy ilyen hiperling, tehát hogy oké, hogy ott van a nem tudom ugye a a telihold meg a izé meg a búzatábla meg a nem tudom micsoda.
[00:20:41]Ö de hogy nyilván ugye arról van szó, hogy itt minden egyes szónak van egy ilyen hosszú hosszú pluszjelentése, hogy ezeket hívjuk évszakszóknak meg nem tudom hasítószóknak, meg hogy mit hová kell tenni, meg tát egy nagyon komoly háttérodalma van annak, hogy pé egy hajkó hogyan épülhet föl.
[00:20:55]És és ehhez viszont az a baj, hogy tényleg az van, hogy nem elég az író, hanem kell az az olvasó, aki ebbe a kulturális kódrendszerbe így mélyen bele van ágyazva.
[00:21:05]Tehát ugye nem véletlenül ez egy ilyen udvari meg meg nemesi dolog volt.
[00:21:09]Hát nyilván az átlag japán paraszt az hiába van, mit tudom én 1000 akárhány 100z éve japán irodalom, az az most sem, aki a nem tudom mivel foglalkozik, állattenésztéssel foglalkozik meg a izével, az most sem hajkukat olvas.
[00:21:19]De mondjuk így a felső felső rétegek meg a nemesek, azok így mondogatták egymásnak ezeket a verseket, és akkor aki aki ebbe a izébe beletartozott annak tudnia kellett.
[00:21:31]Ez japánon kívül nem létezik.
[00:21:34]És akkor azért volt ez az egész izé, csak hogy bocsánat, csak nem szó az a baj a japános kérdésekkel az a baj, hogy hogy ez ilyen szakmai izé, mert nekem végül is van egy diplomám, aztán én elvégeztem, hogy japológus vagyok hivat hivatalosan és mindig amikor izé, hogy bekapcsol a lelkiismeretem, hogy nem nem válaszolhatok erre slendrianul, mert akkor egy japános van a háttérben, aki izé és rögtön tudják, hogy kamu vagyok.
[00:21:54]Tehát, hogy az egész iz Mindegy, de hogy annyi a lényeg, hogy ehhez a tehát ehhez a kulturális kódhoz mi nem férünk hozzá, mert hogyha az egész életemet hajkó kutatással foglalkoz töltöm, akkor is akkor is egy ilyen papírizű valami lesz, amibe én nem nőttem bele.
[00:22:06]Viszont az szerintem egy nagyon izgalmas lehetőség a költészetre, ami nyilván nem japán találm, és nyilván nem én jöttem rá erre, hogy ilyen nagyon finom, apró apró utalgatásokkal így elkezdünk egy ilyen nagyobb egész nagyobb közös kulturális tudásra apellálni.
[00:22:21]Tehát nyilván azért nyilván egy csomó minden eleve így működik, vagy eleve valószínűleg az irodalom maga így működik, de hogy itt itt a a rövid formának a a radikalitásából fakadóan ez itt hangsúlyosan ilyen.
[00:22:32]Tehát az van, hogy tényleg annyit mondasz, hogy nem tudom, Lukas cipő, és akkor mindenki gondol valamit, hogy miért pont Lukas a cipő.
[00:22:40]De hát ez is akkor hiperlinként működik abban a kultúrában, ami amiből te jössz, és és a bár valószínűleg az olvasók egy része is ugyanabban a kultúrában mozog.
[00:22:52]Szerintem abszolút.
[00:22:52]Igen.
[00:22:52]Igen.
[00:22:53]Most például, hogy újrakezdted, vagy folytattad a polaroidokat, a régi verseket már lezártad magadban, vagy azokhoz is hozzányúlsz ilyenkor?
[00:23:02]Azzal volt egy ilyen több hetes ö próbálkozás, hogy akkor én azokat újra kezdjem, újra átgondoljam.
[00:23:10]Nem tudom, van egy csomó, amivel már nagyon nem értek egyet.
[00:23:13]Nyilván hát eltelt rengeteg idő.
[00:23:13]És akkor izé, de nem.
[00:23:15]Tehát azokat, de van egy ilyen találkozás egy fiatalemberre, szindróma, hogy szembesülsz azzal a Simon Mártonnal, aki 20 évesen ezeket írta.
[00:23:24]Absolút, abszolút hú igen.
[00:23:24]26.
[00:23:24]Igen.
[00:23:27]Igen.
[00:23:27]És találkozzom meg egy ilyen kialvatlan lánhányzó, fura fura csávó valaki tényleg izé, nem tudom, köriszagú és és fagyott birkákat cipel VZben, tehát hogy egy ilyen egy ilyen csávóval találkozom, és akkor enne kéne elmagyarázni, hogy nem ezt nem úgy kell.
[00:23:44]De hát na de ő például mit mondana a mostani Simon Mártonnak, aki aki újra polaroidokat ír?
[00:23:52]Szerintem azt mondaná, hogy menjek vissza VZbe valószínűleg.
[00:23:56]De de nem volt egyébként tehát tehát a tehát azon kívül, hogy nehéz volt vissza visszahelyezkedni egy ebbe a ebbe a pozícióba, és nem akartam az imént említett önmásolásba meg önhamisításba belebonyolódni.
[00:24:10]azért maga az, hogy hogy egy olyan olyan hangvételt, olyan esztétikát, olyan olyan poétikát, olyan olyan irányokat keressek, amik amikkel már egyszer volt dolgom, és és nem akarom veled egyébként hosszú távon kitartóan foglalkozni, de azért egy kicsit kicsit megpróbálnám megint.
[00:24:30]Ö annak szerintem volt tétje és volt benne élvezett.
[00:24:35]Szóval én egyébként így élveztem, azt azt szerettem azt a részét.
[00:24:38]Honnan tudod, hogy egy vers elkészült, és már nem szabad javítani?
[00:24:43]Tudod-e egyáltalán?
[00:24:44]Á, nem, nem, nem.
[00:24:44]Hát most is, amit fölolvastam, abban egy sor másképp van, de hát rosszul, rosszul hagytam jóvá.
[00:24:50]Nincs, nincs soha nincs.
[00:24:50]De hát én szeretek, de eleve olyan szövegeket írok, amiket szeretek felolvasni, amiket szerintem most az utóbbi időben kimondottan ez ilyen jól felolvasható szövegeim születnek.
[00:24:59]Ö és hát szerintem érdemes alkalmazkodni ilyenkor a a helyzethez meg a lehetőségekhez.
[00:25:06]Úgyhogy nincs nincs kész.
[00:25:10]Hogyha most visszamehetnél ehhez a Westben verseket író pálya kezdő Simon Mártonhoz, akkor lenne olyan egyértelmű tanácsod, amit tudnál neki adni, vagy hagynád, hogy csinálja, ahogy csinálta?
[00:25:20]Hát olyan tanácsom például lenne, hogy hogy amikor ameddig még van ideje és nem kell minden mással foglalkozni, addig például csináljon egy japán nyelvvizsgát, mert engem borzan idegesít, hogy végül nem lett japán nyelvvizsgám, csak csak diplomám.
[00:25:31]Ö, szóval ilyenekkel lehet, hogy kínoznám így.
[00:25:40]Nekem tehát, hogy minden minden könyvemmel más milyen a viszonyom, máshogy alakult, máshogy állt össze.
[00:25:44]És kicsit olyan, mintogyha ilyen ilyen lennének ilyen barátaim.
[00:25:49]Ilyen furcsa, merthogy tudod, ilyen ilyen nagyon fura viszony van a a eleve a szövegeiddel is.
[00:25:56]Ez egy fura viszony, de hogy de hogy a aztán könyv költő tulajdonképpen képzelt barátokat készít magának.
[00:26:04]egyébként igen.
[00:26:04]Egyébként a a kép tulajdonképpen ezek a képzett barátaimnak a megtestesülései.
[00:26:07]Az az ez lehet, hogy a legpontosabb a a verseimről eddig.
[00:26:12]Van egy van olyan hiba, amit szerinted minden kezdőköltő elkövet?
[00:26:17]Hát verset akar írni, de de azon kívül, hogy ez nem akarom ezt ilyen ilyen frappanciákkal elütni.
[00:26:22]Nyilván az egyébként most nem azért, de szó szerintet pont amikor a mozgó világban voltam, akkor bementem a Barna Imre Barna Imre volt akkor akkor is már ugye ez már 1000 éve volt a versszerkesztő.
[00:26:34]Nem tudom, hogy mindig mindig ő-e, mindegy.
[00:26:36]És és akkor nagyon kedves volt.
[00:26:38]Bementem hozzá és és ott voltak előtte kinyomtatva a versenyeim, és és sorról sorra elmondta nekem, hogy melyik versen miért rossz.
[00:26:49]Ez egy lelkiismeretes szerkesztő.
[00:26:49]És ö és akkor és akkor volt egy pont, ahol azt mondta nekem, hogy hát hogy nem hát nem nem olyan rossz itt ez a bekezdés, csak csak maga nagyon verset akar írni.
[00:27:00]És akkor és akkor ezt akkor nem nagyon értettem, és utána egyre inkább azt éreztem, hogy hogy értem, és most azt érzem, hogy érteni vélem.
[00:27:10]És szerintem ez egyébként az egy tipikus pályakezdő költőhiba, amikor van egy ilyen nagyon-nagyon jól behatárolt kép a fejedben arról, hogy mi mi egyvers, hogy működik, hogy lehet ezt csinálni, és akkor ezt tessék.
[00:27:21]És ez ez szerintem borzasztó.
[00:27:25]Tehát én most én most de te például meg tudnád mondani, mert az, hogy milyen egy jó vers, azt úgy nagyjából sejtjük, de hogy mitől rossz vers egy rossz vers, ugye egy kezdőköltőnek tulajdonképpen ezt kéne megmondani, de meg lehet ezt mondani?
[00:27:40]Hát nem nem, de van, tehát vannak jelek, amik alapján azért azért lehet azt mondani, hogy hogy itt most problémák vannak szerintem.
[00:27:47]Tehát nekem nyilván ilyenkor, tehát hogyha már túl vagyunk a verselyzeten, meg itt szóba került az, hogy nekem ez jut eszembe.
[00:27:52]Nyilván a a fő kérdés az mindig a nyelv, mindig a versnek a nyelve.
[00:27:56]Milyen mi miből miből lesz ez a szöveg?
[00:27:58]Milyen milyen hangsúlyokból, milyen milyen félmondatokból kerekedik ki az, amitől amitől aztán tényleg működik.
[00:28:07]Csak aztán az van, hogy hogy mindegy, nem tudom.
[00:28:12]Tehát, hogy az van, hogy a van ez a friss tint a című gyerekeskötet, és abb ugyan rengeteg rengeteg költőnek rengeteg vers úgy olvasom esténként a lányomnak, aki most két és fél éves, hogy így lapozgatunk és így olvasom neki a verseket és nem most akkor Borbillár tessék meg a nem tudom én Rsburgi Jenő tessék vagy Szabóan nem tudom, hanem csak így olvasom és az van, hogy a a Kovács András Ferenc Ferenc verseivel most már sokadjára tapasztalom azt, hogy elkezdtem olvasni.
[00:28:42]Nagyon szeretem egyébként a KFO is, meg a szövegeit is, de most ez mindegy.
[00:28:46]De az az egy nagyon érdekes tapasztalat volt, és ez nem is olyan régi tap észrevételem, hogy hogy hogy ahogy olvasom és így így megüt benne valami, hogy hogy ez e tehát ezek milyen jó mondatok, ez milyen jól ez ez milyen jó észrevétel, hogy ezt így így is lehet mondani és úgy is lehet ragozni és át van téve és nem tudom.
[00:29:05]Tehát, hogy hogy van biztos, hogy van benne valami abszolút technikai kérdés, hogy mitől jó vers egy vers.
[00:29:13]Ö és és nyilván nem csak ezen múlik, nyilván nem csak a a nyelven múlik, meg nem a nem a a jól ragozáson meg a jó szórendeken, meg nem tudom, de az például szerintem ha egy dolgot biztosan én volt, amikor azt olvastam valakinek a szövegeit, és azt azt konkrétan azt éreztem, hogy ragadt tőle a kezem, hogy mászk mászkos a izé mászkos a nyelve a versnek.
[00:29:36]Ezt éreztem, mint amikor valaki túlfőzi a tésztát.
[00:29:38]tényleg ez volt.
[00:29:40]Úgyhogy mondjuk lehet, hogy azért az én pszichés problémáimról többet elmondom, mint a versekről, de most az mindegy.
[00:29:46]Viszont viszont az biztos, hogy hogy ott ott ott szerintem ott van az első pont, ahonnan ahonnan el lehet indulni.
[00:29:52]Aztán mitől lesz jó meg rossz, azt azt azt már tényleg nem tudom.
[00:29:56]Amikor például egy régi versedet olvasod, akkor mennyire érzed sajátodnak a bennel megszólaló hangot?
[00:30:00]vagy egyáltalán ugye ez a klasszikus kérdés, hogy hogy akkor ki beszél a versben, és azért a a valószínűleg a magyar oktatási rendszer reflexei miatt azért a a nem minen nap verset olvasó olvasó az hajlamos azt gondolni, hogy ott Simon Márton nevű természetes személy beszél.
[00:30:22]Egyszer pár éve a a Roland Bartnak ezt a a szerzőhalálát, ezt valamiért nagyon szeretem és valakinek a fejére olvastam.
[00:30:29]De ez most mindegy, de abban van egy nagyon jó mondat, hogy a szerző belép a saját halálába, és elkezdődik az írás.
[00:30:35]Ö, ami szerintem csodálatos mondat.
[00:30:35]De hogy a a hát engem személy szerint nem zavar, hogyha azt gondolják, hogy hogy én mondom ezeket a dolgokat, csak ne gondolják túl komolyan.
[00:30:45]Tehát, hogy pont egyébként azt hiszem, hogy a bárt, ha jól emlékszem, ott van egy ilyen van egy ilyen a gondolatmenetben van egy ilyen pont, ahol eljuta, hogy hogy a hogy az irodalom az irodalom elkezd visszahatni a valóságra, és valójában nem az irodalom nem a nem a szöveg beszélője lesz a az író kiegészítője, hanem az író válik a szöveg kiegészítőjévé.
[00:31:12]És szerintem ez én én azt érzem, hogy hogy bárki, aki azt gondolja, hogy ezeket ténylegesen egy valós személy, akár az én nevemet viselő valós személy, vagy én, aki itt ülök, mondtam, az az nem az a kérdés igazán, hogy téved vagy nem téved, hanem egyszerűen nem vagyok annyira érdekes, mint amennyire abban bízom, hogy ezek a szövegek érdekesek.
[00:31:34]Tehát szerintem a a a azért írunk mondatokat, mert mert valamit szeretnénk abből még a a jelenlétünkből még kikerekíteni, nem tudom, de de hogy én az én az én személyes jelenlétem mondatok nélkül töredék ennyire nem érdekes, mint mint ezek a könyvek.
[00:31:53]Hát igen, csak te olyan költő vagy, aki gyakran a személyes jelenlétén keresztül mutatja meg a a verseit.
[00:31:58]Tehát nem lehet azt mondani, hogy te elrejtőzöl a lapok mögött, hanem hanem nagyon is megjelensz.
[00:32:04]És közben pedig ugye a a bártot mondtad, de hát azóta itt vagyunk az autofikció korában, amikor mindenki azt keresi ezekben a könyvekben, hogy hol végződik a fikció, és hol hol kezdődik a a tényleges szerző, vagy akár fordítva is mondhatnám.
[00:32:21]Szóval, hogy felértékelődik a a maga a személy, aki azt írta, és ráadásul te teszel róla, hogy téged lásson a közönséged.
[00:32:32]Igen, de az, hogy az, hogy lát a közönségem, az nem ugyanaz, mint a a tehát nem nem esik egybe azért a mondatokkal, amiket írok.
[00:32:37]Tehát az tagadhatatlan De mondjuk az is.
[00:32:39]Szóval ez ez a hideg pizza az ötödik könyvem.
[00:32:44]Szerintem a a az első, a második és az ötödik köteteim azok tehát a a dalok a magas földszintről, a polaroidok és ez a hidegpizza az ami amiben tényleg a a egy nagy kimondottan ilyen személyességre építő versbeszéd van, és kimondottan tényleg ilyen beszélgetésszerű szövegek hangzanak el, vagy vagy jelennek meg.
[00:33:03]Ö a harmadik és a negyedik kötetem az ennél szerintem sokkal eltávolítottabb és sokkal ilyen sokkal ilyen távolságtartóbb.
[00:33:12]olyan előfordult már, hogy egy olvasó olyasmit fedezett fel a versedben, amit amit te nem, és utólag ezt mégis igaznak érezted mondjuk nem olyan olyan gyakran előfordult már velem, hogy számonkérték rajtam, hogy ez nem így volt.
[00:33:25]És akkor mondtam, hogy tudom, de hát ez de ez a gondolta a fene élet.
[00:33:28]Igen, igen, hogy ez Igen, de nem, hát tehát, hogy én időnként időnként ellopok mondatokat, meg időnként időnként átírok helyzeteket, meg időnként elindulok egy egy ténylegesen elhangzó válaszból, egy kérdésből, egy várunkból, és aztán utána ezt az egészet.
[00:33:48]Tehát van egy hosszú szöveg ebben, ezt még nem fogom sajnos föolvasni a hideg pizzában.
[00:33:54]Az a címe, hogy vajon hányan halnak meg egyébként évente az IKEÁban?
[00:33:59]És és ebből az egész versből annyi igaz, hogy elhangzott ez a mondat az IKEÁban.
[00:34:05]Ez egy hosszú beszélgetés története az a vers, és mindenfélékről politikáról van benne szó elsősorban.
[00:34:12]És és ezt a ezt a kérdést feltettem a feleségemnek egyszer evés közben, és és utána teljesen másról beszél, röhögtünk egy és teljesen másról beszélgettünk.
[00:34:24]Aztán hazamentem és írtam ebből egy hosszú szöveget.
[00:34:25]De mikor válik egy szöveg, egy verségesen az olvasóévá?
[00:34:30]Tehát annál arra gondolok, hogy van-e még joga a szerzőnek megmagyarázni utólag, hogy hát ez csak eszembe jutott, egy mondat volt vacsoránál, de valójában nem erről szól.
[00:34:40]Nézd, tehát hogy amint amint én ezt kiadtam a kezemből, az olvasójé is a szöveg, és nekem semmiféle különösebb, én nem nagyon hiszek abban, hogy különösebb jogom lenne ezt értelmezni.
[00:34:50]meg szándékom sincs.
[00:34:50]Tehát, hogy a azt azt annyit tényleg nem is vagy nem tudom, tehát az azzal a a plusz kiegészítéssel azt érzem, hogy tartozom az olvasóknak, hogy hogy figyelmeztetem őket, hogy ne gondolják azt, hogy ezek az én bármiféle tapasztalati igazságra épülő magánmonológiaim, amiket ők tényszerűen kell kezeljenek.
[00:35:10]Ezek nem párkapcsolati tanácsok.
[00:35:13]Valaki most kitette a váltzre, kikerült valami valami szerelmes idézet tőlem, és akkor valaki oda bekommentelt, hogy hát ez a szerelemnek a legrosszabb hozzáállása ilyen, vagy a leg a szerelmeseknek a leg legbutább reflexe, legrosszabb hozzáárása szerelemmel.
[00:35:30]És akkor így nem már nem kommentelek ilyenekre nagyon régen, de hogy de azon gondolkodtam, hogy de miért gondolja valaki, hogy egy versidézet az egy recept arra, hogy hogyan műk tehát hogy tehát szó nem volt arról, hogy ez egy egészséges hozzáállás.
[00:35:42]Tehát, hogy nem arról volt szó, hogy hogy itt itt valaki jól csinál valamit.
[00:35:46]Tehát, hogy nem és hogy ez követendő példa lenne, vagy hogy izé arról volt szó, hogy szerintem ez egy jó mondat, amit amivel én akkor együtt egyet tudtam érteni.
[00:35:53]És és abban nyilván kis beszélgetés után mindenki egyetért, hogy a költőnek nem az a dolga, hogy életvezetési tanácsokat adjon.
[00:36:01]Ugyanakkor ott már nem biztos, ugye mondjuk a maradva az előzőleg ideidéz IKEA versnél, hogy ne gondolnák azt, hogy van egy közösségi feladata is, tehát hogy van egy vagy közéletinek is hívhatjuk.
[00:36:14]Te hogy ezzel a dologgal?
[00:36:18]Hát olyanoknak varjuk a nyakába szerintem, akik szeretnénk, hogy ez a nyakukba legyen varva.
[00:36:20]Tehát, hogy vannak mindnyan ismerünk olyan költőket, akik akik még a a csodálatos emberek és nagyszerű szerzők, de hogy de hogy egy átlagos beszélgetés közben is a saját mondataiktól annyira zavarba jönnek, hogy inkább elhallgatnak beszéd közben.
[00:36:37]Hát őket nem állítanám kell egy pódiumra 5000 ember elé egy tüntetésen.
[00:36:43]És ez teljesen természetes.
[00:36:45]De lehet, hogy a versüket meg felolvasnád.
[00:36:47]Hát lehet, hogy a versüket felolvasnák.
[00:36:48]Tulajdonképpen még ez is nem látom magam előtt, hogy a Szeri megrohamozza a parlamentet, de de ez nem azt jelenti, hogy hogy ne lenne szerintem igazából az a kérdésem, hogy nyilvánvalóan egy bizonyos típusú közéleti szituációkban felértékelődik a közéleti költészet, vagy aminek van ilyen olvasata is.
[00:37:10]Mi történik ezekkel a helyzetekkel vagy szerepekkel, hogyha eltűnik az a politikai rendszer, mondjuk amellyel szemben létrejöttek?
[00:37:18]Igen.
[00:37:18]Elvették kedvenc játékomat, a diktatúrát.
[00:37:23]De az Ávada Péter írta ki a választások másnapján, hogy hogy most, hogy vége a a nernek meg kellene oldani azokat a problémáit, a mert mert mert nem nincs tovább kire mutogatni.
[00:37:32]Tehát, hogy hogy van egy ilyen én még mutogatnék egy picit, de de na igaza van a Petinek.
[00:37:40]Nem, én a a Petrit is azért idéztem, hogy elvették kedvenc játékszerelmet a diktatúrát, mert ez egy létező nehézség, és ugye pont a a 98990-es rendszerváltozás ö kapcsán nagyon sokszor szokták fölhozni azokat a szerzőket, akik gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra veszítették el teljesen a legitimitásukat.
[00:38:01]Tehát ugye emlékszünk a Nagy Gácpárnak erre a verséjére, hogy nem szabad feledni, hogy a izé Igen.
[00:38:08]És hogy ami miatt amelyiket a kortásfolyóiratot, forrásfolyiratot valamelyiket konkrétan konkrétan bezártak egy folyóiratot egy négysoros vers miatt.
[00:38:16]És most így ez történelmi dokumentumként nyilván fontos meg érdekes, de hát tehát a a súly az az teljesen teljesen kicsúszott meg, de ez költőként inkább zavarba ejtő, vagy problematikus, vagy adott esetben felszabadító, hogy egy ilyen viszonyítási pont az egyszer csak eltűnik.
[00:38:34]Én nagyon sok politikus szöveget írtam, elsősorban egyébként slameket, de de verseket is nem egyel.
[00:38:38]Tehát ebbe azért van nem egy nem egy politikus szöveg vagy politikával foglalkozó vers.
[00:38:47]És nagyon kíváncsi leszek, hogy mondjuk három év múlva, két év múlva milyen érzés lesz őket visszaolvasni.
[00:38:53]Pillanatnyileg azért inkább a a felszabadulást élem meg.
[00:38:55]Tehát én nem én nem vágytam erre, ugye nem nem.
[00:39:02]Szóval a diktatúra nem garancia rá, hogy jó lesz az irodalom, amit csinálunk benne.
[00:39:06]Még egy féldiktatúra vagy egy hibrid rezsim sem.
[00:39:09]És és ettől függetlenül az életünket meglehetős hatásokkal tönkretették, vagy legalábbis igyekeztek mindent mindent mindent tönkretenni.
[00:39:17]Úgyhogy a politikumtól egy kicsit hátralépünk, a napi politikától, akkor úgy teszem föl ezt a kérdést, hogy lehet-e ma még botrányos verset írni, vagy ebben a médiazajban, amiben élünk, ez már minden csak provokáció?
[00:39:29]Hát nézd, az én legbotrányosabb versem az a poloraidokban van, és egyetlen szó, három betű tej.
[00:39:35]Ezen annyira kiborultak egy csomóan, tizen akárhány éve jelent meg ez a könyv, és még mindig vannak emberek, akik odajönnek hozzám, és a hajukat épe kérdezgetik tőlem, hogy mi a francot képzeltem magamról, hogy odaírtam annak a nyomorult papírnak a közepére ezt, és mi amúgy is mit jelent?
[00:39:50]És ez hülyeség, és természetesen nem vers, mert ugye ők tudják, hogy mi az a vers, de hogy a a gond az csak, hogy ne a izé, hogy hogy annyira tehát, hogy legkevesebb 20 éve nő körénk az internet és az az online izé, és én őszintén szólva a klasszikus sok value-ban, vagy nem tudom, hogy hívják ezt, a klasszikus sokkolásban meg botrányban abszolút elvesztettem a a hitemet, mert nem tudok olyat elképzelni, amiről amiről lederülne ki nyolc percen belül, de lehet, hogy négy percen belül, hogy a valóságban nem az, hogy megtörtént, hanem ebben a pillanatban történik, és sokkal durvább, mint amit el amit amit bárki bárki ide a papírlapra oda oda oda költene.
[00:40:35]Szóval én nem hiszem, hogy nagyon lehet izé, persze lehet mindenféle épp ez az, tehát lehet bizonyos értelemben vett botrányos szövegeket írni, de ezek szerintem csendes botrányok.
[00:40:47]Igen.
[00:40:47]A csend a csendes botrányokban azokban még hiszek.
[00:40:50]A csendes csendes provokációban abban abszolút hiszek.
[00:40:52]A testnedveket meg a meg a a nem tudom miket, a szexualitást meg a többit mozgató ilyen ilyen klasszikus nem tudom agresszív és izé provokációban.
[00:41:06]Tehát absz teljesen tehát hogy telj teljesen hidegen vagy absziféle.
[00:41:09]Tehát, hogy az a az a izé, most a amikor fordítottam John Waltersnek a könyvét akkor újra néztem a rózsaszín flamingókat, amit szerintem tudom 20 éves koromban láttam először és emlékszem rá egy 20 éves koromban azért szóval azért ott ott a zárójelenetnél, amikor a a divine fölszedi a kutyaszart és így a szájába tömi, azért ott így megálltam, hogy a hát na hát ez itt ez itt most na és és itt vagyok 42 évesen.
[00:41:35]Ez mondjuk két éve történt, azt hiszem, vagy három.
[00:41:37]És és nyilván az is volt, hogy már ismertem ezt a jelenetet, de hát a a szempillan nem rezdült.
[00:41:46]És ennek ennek nyilván elsősorban nem csak a az életkorom és a izé a a tudom a saját kulturális kontextus, amiben létezem, az oka, hanem hanem tényleg az, hogy egyszerűen nem tehát nem tehát és nem a nem tudom miről beszélek, a a a gore videók a gyűjtőoldalakról, hanem a BBC-ről meg a CNR-ről.
[00:42:04]Nem tudsz olyan dologgal foglalkozni, hogy hogy a a valóság, amit bármikor elérsz, ne ne cáfalna rá sokkal sokkal sokkal sokkal durvábban.
[00:42:15]Az, hogy egy a a 70-es években valaki egy izét, egy ilyen pincsivel megetetett 6 kg steaket, hogy aztán kakáljon egy ekkorát, és ezt valaki szájba tömte, ez pillanatnyilag a világ legtöbb problémájánál tets sokkal, sokkal sokkal kisebb.
[00:42:29]De, hogy a végén erről is beszéljünk egy kicsit, hogy te egy ilyen megváltozott világban, amikor a költészetnek a szerepe is változik, nem beszélve a költők szerepéről, ö alapítottál egy kiadót, ami elsősorban vagy kizárólag versekkel foglalkozik.
[00:42:44]Ez ez egy kicsit ilyen intézményesedés.
[00:42:50]ez a mondjuk a koroddal függ össze, hogy hogy egy beérkezett komoly ember lettél, vagy pedig egyszerűen ebben a megváltozott világban a kezedbe kell venni ezt a részét is, a költészetnek a a hogy mondjam, az operatív csinálós részét is.
[00:43:06]Hát én a a jelen korszerzője voltam ugye 12 évig, azt hiszem, és fordítottam nekik sokat, és megjelent náluk ö három könyvem.
[00:43:19]És és egy jó darabig nagyon boldog szerzője voltam a jelenkornak, aztán ponton már nem voltam boldogs szerzője a jelenkornak.
[00:43:24]És azt az egészet sikerült azzal megfejelni, hogy néhány évvel ezelőtt ez a MCC nevű ilyen csápos szörnyeteg így rámászott a a libri csoportra, és akkor elkezdődött ilyen mindenféle nagyon furcsa dinamika.
[00:43:40]Ö és és hát akkor én úgy úgy éreztem, hogy én nem szeretném, hogy a könyveimből befolyó forintok azok a ennek a gárdának a kávéjába vegyék a cukrot.
[00:43:52]Mindegy.
[00:43:56]Úgyhogy én onnan részben, tehát ezt most csak azért mondom, mert ennek volt egy egészen konkrét oka, amiért fogtam, és én ebből kiléptem.
[00:44:01]Tehát én nem izé, de természetesen az is benne van, hogy hogy hogy én azért a k könyvkiadással kapcsolatban vagy lévő munkákat végeztem életem nagy részében, nagyon sokat fordítottam, szerkesztettem, korrektúráztam minden, tehát amit nem igényel külön szoftveres tudást azt tudást azt azt végigcsináltam.
[00:44:24]És és közben azt is érzem, hogy szerintem egy egy nagyon-nagyon jól működő, nagyon átgondolt verseskötet kiadónak, kimondottan verseskötetekkel foglalkozó kiadónak egyrészt helye van, szükség van rá, és és igenis azt a ma tehát, hogy van van ebben egy ilyen elég magas presztízsérték, amit amit amit szerintem érdemes megcélozni.
[00:44:49]Ennyi idő után már össze tudsz foglalni valamit, hogy mi az okapress kánonja, vagy milyen típusú költészetnek vagy te a kiadója?
[00:45:00]Hát valamelyest mindenféleképpen progresszívnek.
[00:45:04]ami egy ilyen hát jó esetben egy jó jelszó, rossz esetben egy lufi, de a az egyik egyik fontos része az okapinak, hogy hogy kapcsolatban áll a képzőművészettel, és akkor így például a a nyáron megjelent egy tótendre kötetünk, ami szerintem önmagában kuriózum és nagy élmény volt az Andrével együtt dolgozni egy picit és találkozni vele és ezt így megcsinálni.
[00:45:35]Tehát van egy ilyen, szerintem egy ilyen interdiszciplináris nyitás ebben az egészben.
[00:45:41]Egyébként pedig tényleg azt azt most lesz egy, ha minden jól megy, akkor lesz egy hatkezes ilyen feminista punk versetünk, aminek az egyik szerző egyébként pont az Ádám annak képzőművész.
[00:45:53]És az lesz a címe, hogy anyád a múzsa.
[00:45:59]És és hát ez a, hogy mondjam, az a szerek az újrastrukturálásáról fog szólni.
[00:46:08]De hogy a lényeg az az körülbelül mindig ugyanaz, hogy hogy történjen valami történjen valami jó értelemben vett, váratlan.
[00:46:15]Ugye a végére már csak egy kérdésem maradt.
[00:46:20]Hogyha holnaptól senki nem adna ki verseskötet, és valami miatt az OKPI press se lehetne működtetni tovább, és az olvasók sem vezetne valami biztos út, akkor is írná verset.
[00:46:32]Egy ponton muszáj lenne, mert mert mindig, amikor valamiért nem írtam tartósan, akkor elkezdtem magam nagyon-nagyon rosszul érezni.
[00:46:40]Úgyhogy, úgyhogy azt hiszem, hogy annyira ehhez kötődik most már az én létmódom, meg az én működésem, nem csak szellemileg, de de mentálisan mindenhogy.
[00:46:54]Tehát a képzett barátokra szükségem van.
[00:46:56]A kép szükségem van a képzelt barátaimra.
[00:46:57]Köszönöm.
[00:46:57]Igen, ezt ezt tovább fogom vinni ezt a metaforát, mert nagyon jó lesz.
[00:47:01]Szükségem van a képzel barátaimra.
[00:47:03]Abszolút írnék tovább.
[00:47:03]Igen.
[00:47:05]Még így a legvégén vagyunk.
[00:47:05]Belefér még egy verset, hogy felolvassál?
[00:47:08]Abszolút.
[00:47:08]Persze.
[00:47:09]Akkor ezzel búcsúzom én.
[00:47:09]De ő még nem.
[00:47:13]A világ legkosszusabb poharai.
[00:47:19]Nem merem bevallani a növényes applikációnak, hogy meghalt a fogföldi Ibolya, hogy megöltük túlzás.
[00:47:25]Akármit csináltunk vele, lehetetlen volt megmenteni.
[00:47:28]Néztük kétségbe esetten.
[00:47:31]Kivittük a konyhába, bevittük a konyhából.
[00:47:33]Tehetlen fontoskodással.
[00:47:37]Sokáig nem szenvedett.
[00:47:37]Mi egy kicsit azóta is pedig nem valami nagy tapasztalat a pusztulás banalitása.
[00:47:45]Hiába hordod neki, hiába viszed neki.
[00:47:48]Hiába engeded ki a csapot, ahogy kérte.
[00:47:51]A te tekinteted tiszta víz, az én szemeim a világ legkoszosabb poharai.
[00:47:58]Emiatt van, hogy még mindig jönnek.
[00:47:58]Csak jönnek az értesítések.
[00:48:00]kapom őket és mindig rosszkor.
[00:48:02]Egy megoldhatatlan probléma azonnali megoldására felszólító szenvtelen imperatívus nyersdarabkáit, amikre kénytelen vagyok azt hazudni, hogy minden rendben a fogföldi ibolyával él és virul máj lila hibátlan boldogságát ölelésre tárva, hogy viszonyunk rendezett hangulata kiváló.
[00:48:23]Ilyen ha nem tudom pontosan mit csinálok és végképp nem, hogy meddig lehet még csinálni.
[00:48:27]Veszek időnként egy dobozos vanília pudingot.
[00:48:29]Azt képzelem, valamelyik halott rokonomtól kaptam, hazaviszem és kapkodva egyben megeszem az egészet, pedig nem is szeretem.
[00:48:38]De egy ponton talán mégis be kell majd ismerni, hogy elszúrtuk, hogy végig olyasmitől rettegtünk, ami régen megtörtént, és semmilyen röhelyes öngyötréstől nem lesz könnyebb a letagadhatatlan furcsa felelősség a tragédiában, hogy minden úgy van, ahogyan van, és nincs olyan égitest, betűhalmaz vagy távoli kontinens, ami visszahozhatná azt a virágot.
[00:49:02]Nézni lehet a régi fotókon milyen egészséges, mennyivel elviselhető magunkat sajnálni ahelyett, akit tényleg kéne otthonossá tenni vele a daráló belsejét.
[00:49:15]A virágcserép a sírgödör ellentéte, bár ez nagyjából pont ugyanannyit jelent, mint amikor bemondja a tév, hogy a banánvirág szíve sárga.
[00:49:30]Ezúttal 10 hamarosan megjelenő magyar szépirodalmi könyvet ajánlok.
[00:49:32]Lesznek még más meglepetések is az őszi szezonban.
[00:49:35]Például Bartis Attillának is lesz új könyve, vagy Vida Gábornak, sőt lehet arról is tudni, hogy Nádas Péternek a közelmúltban elhunyt írónak posztumusz kötete is megjelenhet.
[00:49:45]Most azonban 10 biztosan megjelenő könyvről lesz szó.
[00:49:50]Kezdjük mindjárt Bödös Tiborral, akinek a Jézus, a hegyen című könyve hamarosan megjelenik.
[00:49:54]Bödös Tibor humorista, író, 1982-ben született Zalágerszegen.
[00:50:00]Idézek új könyve fülszövegéből.
[00:50:02]Mit tenne Jézus, ha Nohával kínálnák?
[00:50:04]Tettem fel a kérdést gyanútlanul egy lila alkonyon.
[00:50:07]Ebből született ez a könyv.
[00:50:09]Épp, hogy felmerült a Kósza ötlet, már el is képzeltem a kísértetiesen kelet-közép-európai dombokat, mezőket, lugasokat, kocsmákat, tykudvarakat, disznóakat a Biblia legszebb történetének díszleteként meghalunk.
[00:50:22]És utána és előtte mi van, ha nincs és mi van, ha van túlvilág?
[00:50:28]Forgács András, papám.
[00:50:33]Forgács András 1952-ben született Budapesten.
[00:50:36]Író, műfordító, dramaturg.
[00:50:38]Az élő kötet nem marad, és a Zeehu szerzője ezzel az új regényével megírta a nagyszabású családtörténeti trilógiájának záródarabját.
[00:50:47]A 19 éves Marcel, egy sikeres erdélyi kereskedőcsalád sarja hamis útlevéllel Konstanca kikötőjében hajóra szállt, hogy kivándoroljon Palesztinába.
[00:50:58]Iglódi Csaba Zserbó Rapszódia.
[00:51:01]Családregény kéttételben.
[00:51:04]Iglódi Csaba első regénye a Drher Simfónia 2023-ban jelent meg, és azóta több mint 10000 példányban kelt el.
[00:51:09]A Dréher család négy generációja után egy másik legenda köré szőlt regényt.
[00:51:14]A Zerbón hallatán mindenkiben ízemlékek törnek fel egy ikonikus cukrázda hangulata és illatai.
[00:51:21]De vajon mennyit tudunk a fogalommá vált név mögötti családról?
[00:51:26]Karafát orsolya?
[00:51:26]Sehogy se.
[00:51:30]Karafiát orsolya, író, költő, fordító, publicista, szerkesztő, performer és még egy csomó minden 1976-ban született Budapesten.
[00:51:38]Kerek születésnapja apropóján hamarosan a Buksó vendége is lesz.
[00:51:43]Ötödik verses kötetében mélységek és magasságok nyílnak meg, der és dráma, utóbbi sokszor plasztikus keretek közé zárva.
[00:51:54]Karafát edigi tematikái, anya, apa, a baráti társaság továbbírása egy jóval magasabb, koncentráltabb színvonalom.
[00:52:02]Keresztúri Tibor az ég szerelmére.
[00:52:06]Keresztúri Tibor 1962-ben született Debrecenben.
[00:52:08]20 évig volt az Alföld szerkesztője, majd a litere alapító főszerkesztője lett.
[00:52:13]A hétköznapi grotesket felmutató szocirealista kisformák nagymestere.
[00:52:20]Az ég szerelmére egymással mozaikosan összefüggő 21 története a közelebbről meg nem nevezett kataklizma utáni továbbélés szatírikus, mégis empatikus panorámája.
[00:52:31]Lugosi Viktória Üst.
[00:52:31]Lugosi Viktória 1962-ben Budapesten született.
[00:52:40]Hány szerencse kell egy élethez?
[00:52:40]teszi fel a kérdést új regénye, nemzedékeken átívelő történetében.
[00:52:47]A fiatal zsidó fiú, Wolfner Man 194-ben hajóra szállt, hogy testvérével együtt Amerikában tegye próbára sorsát.
[00:52:55]Bátjától elsodródva saját lábára áll, szakmát tanul, így tér vissza Magyarországra, hogy feleségül vegye gyerekkori szerelmét.
[00:53:02]több mint 100 éven át követjük családjának sorsát, amely egyszer mint a családi vállalkozás története is.
[00:53:09]Szőllősi Mátyás fóbia második könyv.
[00:53:13]Szőllősi Mátyás 1984-ben született Budapesten.
[00:53:17]Íróköltő és fotóriporter.
[00:53:20]Olyan erővel ragadja meg a járvány első napjaiban megtapasztalható hangulatot, mint Albert Kamű regénye a Pest is.
[00:53:27]Írta egyik kritikusa a fóbia első könyvéről.
[00:53:29]A második könyv tovább mélyíti ezt az egyszerre testi és szellemi utazást.
[00:53:33]Ungvári Rudolf az ígéret földje felé.
[00:53:37]Ungvári Rudolf 1936-ban született Budapesten.
[00:53:40]Egyetemi hallgatóként részt vett az 56-os forradalomban, ezért internálták, és csak 1959-től folytathatta újra a gépészmérnöki tanulmányait.
[00:53:50]Elbeszélései és publicisztikái 1989 óta jelennek meg rendszeresen.
[00:53:58]2011-ben Füstmilándíjat, 19-ben Szépíró díjat kapott.
[00:54:01]Az ígéret földje felé összegző gyűjtemény, amely az utóbbi években született prózai írásokból válogat.
[00:54:08]Voloncs Attila, a bűvölők.
[00:54:12]Voloncs Attila 1999-ben született Kézdi Vásárhelyen.
[00:54:15]Első regényének színhelye egy székely kisváros.
[00:54:19]A 2020-as években a Líceum Fiatal Balos tanára meghívja magához vendégségbe az önképzőkör tagjait.
[00:54:25]A felnőttek és a kamaszok egymást megbűvölve próbálják fenntartani kényes egyensúlyukat a háttérben órálkodó és mindenkire másmilyen veszélyt jelentő összeomlástól.
[00:54:39]Závada Pál, talaj, víz és irodalom.
[00:54:43]Závoda Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedében vezet.
[00:54:45]A 20.
[00:54:48]század derekának magyar irodalmi közegében játszódik.
[00:54:50]Fősodrában Német László, valaha nagy hatású, de újra és újra megfejtendő alakja áll, aki életművének egyik meghatározó problémájával emelte, hogy a faji hovatartozás miféle befolyást gyakorol az irodalomra, a szellemi életre.
[00:55:04]A regény olyan írótársakat vonultat föl, mint Babics, Móric és Iés, de megjelenik Pap Károly, Tersánki és Zák Zoltán, vagy éppen Félja Géza és Sinka István