Karafiáth Orsolya: Valahogy túl kell éljem a saját romlásomat is
- Karafiáth Orsolya 50. születésnapja és új, ötödik verseskötete, a Sehogy se apropóján beszélget a Telexnél – 11 év után jelent újra verseskötete.
- Gyerekkorát apja öngyilkossági kísérlete és a „40 fölött már nincs élet" mondás árnyékolta; ezért sosem tervezett, napról napra él.
- Nagy fájdalma a meghiúsult zenei pálya: a hegedűtanár telefonos elutasítása után földhöz csapta a hegedűt, ami ma is emlékezteti: semmit ne akarjon ennyire.
- 23 évesen jelent meg első kötete; ő volt az első az irodalmi szcénában, aki tudatosan personát épített (parókák, karakterek) – ma is a legjobbnak érzi ezt a játékot.
- Az Él utáni csend oka mély depresszió volt; az izraeli útja hozta vissza az életörömöt és a könyv megírásához szükséges „utolsó lendületet".
- Központi téma a megbízhatatlan emlékezet: bevallja, hogy családi történeteit „átszínezi", hogy elviselhetőbbé tegye a rémes dolgokat.
- Nyíltan beszél gyermekkori abúzus-élményéről, amelyből vágy és undor összeforródása ered; a Koszorú című vers ezt generációs, női közös tapasztalatként fogalmazza meg.
- Az 50 éves nő perspektíváját reménytelennek látja a Helló kölyök című nyitóversben; a cím (Keresztúri Tibor javaslata) a kettősséget hordozza: „sehogy se, de azért mégis csak boldogulok".
- Záró tanulsága: a szarságainkat is szeretni kell, a kis dolgokba szeretettel kibélelve élni.
- A műsor végén tíz Margó-fesztiválos könyvajánló hangzik el.
Részletes összefoglaló megjelenítése
Az ötvenedik születésnap és az életmérleg
Karafiáth Orsolya nemrég ünnepelte 50. születésnapját. A Telex-beszélgetés apropója új verseskötete, a Sehogy se, amely az ötödik verseskötete, és 11 évvel az előzőt, az Élt követi. Az interjú elején a műsorvezető megkérdezi, hogy ha nem években, hanem könyvekben, szerelmekben, veszteségekben mérnénk az 50 évet, melyikből volt a legtöbb.
„Fú, mivel könyvem csak 12 van, a szerelmem volt vagy 70, akkor talán a szerelmekből, a csalódásokból volt több" – Karafiáth Orsolya *
A komolyabb válaszban úgy fogalmaz: visszatekintve „jó kis pálya és jó kis élet" az övé, de a legjobban az döbbentette meg, hogy „itt ülök benne állandóan nyakig depressziósan, és közben minden szuper".
A jövő nélküli gyerekkor: az apa mint előkép
Karafiáth elmondja, hogy 20 évesen sehogy sem képzelte el az 50 éves önmagát – neki „így nem volt perspektívája soha". Az apja azt mondta, hogy „40 fölött már nincs élet"; az apa először 27 évesen akart meghalni, amikor elindult, hogy beússzon a Balatonba – Karafiáth ekkor nyolcéves volt. Utólag kérdezte anyját, hogy nem volt-e furcsa, hogy csak annyit mondott neki: „csáó" – az anya azt felelte, nem aggódott, mert „vitt magával türül között". Az apa 40 évesen is köszörülte a késeket egész éjszaka, de túlélte; Karafiáthnak ez a 40 lett a határ, azután nem tervezett.
Ehhez kapcsolódik a család története: a nagyanyja kuláklányként, kitelepítetten egész életében a lovait és birtokait siratta, „sose gondolta volna, hogy az elkényeztetett életéből egyszer majd kocsmát kell vezetnie". A tervek mindig dugába dőltek, ezért Karafiáth úgy döntött, egyáltalán nem tervez, mert „nem bírom a kudarcot", és egyik napról a másikra él. Egy 1999–2000-es, a Literára készült nagyinterjúban Keresztúri Tibor fogalmazta meg róla, hogy nincsenek tervei, csak hogy „valahogy végigszórakozzam az életemet".
A meghiúsult zenei pálya
A nagy fájdalma, hogy a zene „a mindenem" volt: apám zeneóviba adta, szolfézst tanult, furulyázott, hegedült, gitározott, dalokat írt magának. Björk, PJ Harvey, Koncz Zsuzsa, Deák Bill Gyula mintaképei előtt „blueses leszek, de egy kicsit punk is, meg egy kicsit Méhes Marietta is, meg egy kicsit Zsuzsa is" – nagy keveréket képzelt el magának.
A kudarc emléke éles: a 80-as évek végén, 90-es évek elején szerelmes volt a hegedűtanárába, aki egy telefonban – amit az apa a másik készüléken vett fel, és Karafiáth is hallgatott – azt magyarázta az apának, hogy „ebből soha nem lesz semmi, inkább ölje másba azokat a hihetetlen energiáit".
„Akkor én beleüvöltöttem a telefonba, hogy rohadj meg izé. És földhöz csaptam a hegedűmet, ami mai napig megvan." – Karafiáth Orsolya *
A törött hegedű a hálószobájában áll, „hogy mindig emlékeztessen arra, hogy nem szabad semmit se ennyire akarni".
Az első kötet és a korabeli irodalmi nyilvánosság
23 évesen jelent meg az első verseskötete, a Lotte Lénye titkos éneke. Ha ma találkozna azzal a fiatal költővel, szinte semmit nem változtatna rajta – csak azt tanácsolná, hogy ragaszkodjon a kemény borítóhoz a paperback helyett, „egy könyvtárgyat hozzál létre". Büszke az indulására és a türelmére: már egy évvel korábban voltak kiadói felkérései, de kivárta, hogy jó anyag álljon össze.
„Akkoriban nagyon figyeltek az induló tehetségekre… én azt gondolom, hogy jól kezeltem akkor ezt a figyelmet." – Karafiáth Orsolya *
A Népszabadság akkor még 100 ezer példányban kelt, éjszakai műsorokban, Kossuth rádiós beszélgetőkben szerepeltek fiatal költők – „teli volt fiatal költőkkel, írókkal a média, ami most elképzelhetetlen".
A personák, a paróka és a több én
A beszélgetés kitér arra, hogy Karafiáth volt az első az irodalmi szcénában, aki tudatosan alakította külső personáját: parókák, ruhák, performance-ok, karakterek. Szerinte ez „mind a kettő" – megmutatott és elbújtatott is –, de elsősorban a személyiségéből fakadt: a munkahelyén is úgy hívták, hogy „na megérkezett az örök farsang", a gimiben több neve volt. Kamaszkorától rokonnak érezte magát Sylvia Plath-hoz: „nem elég ez az egyetlen valaki, akibe engem bele akarnak tenni". Hangsúlyozza: ez nem betegség, nem személyiségzavar – egy pszichiáter is megkérdezte egy művészeti táborban, hogy tud-e „a másikról is", mire ő azt felelte, mindegyik én, csak nem gondolja, hogy nekem csak egy véleményem, egyféle beszédmódóm, egy külsőm lehet.
A Lotte Lényében van egy sora, amit nagyon sajátjának érez: „most Díva, most kénő vagyok, most Citri, John megunt babája, és ahogy az alkalom kívánja". Azt hitte, ez a játék 40 körül lecseng majd, de most, 50-en érzi a leginkább, hogy „a legjobb ezzel játszani" – vállalja a ráncait is, az alapgátlástalansága gátlástalansággal átfűszereződött. Nem exhibicionista: „ha már van ez a képességem, hogy el tudom érni, hogy figyeljenek rám, akkor ezt miért ne használjam?"
Publicisztika és szépírói én viszonya
A műsorvezető rákérdez, hogy a gyors reagálást kívánó publicisztika nem befolyásolja-e a költői ént. Karafiáth – aki a Magyar Narancsnál szerkeszt, minden héten rovatot talál ki, műsorvezet, moderál („a Jolly Joker moderátor"), színdarabokat és dalszövegeket ír – úgy látja, mindegyik ugyanazt építi, „az egyik nincs meg a másik nélkül". A publicisztika azért jó, mert „segít belegyökereznem a mába": volt pár év, amikor csak a saját dolgaira koncentrált, és „teljesen kifutott a lábam alól a talaj", művészként elmosódottnak érezte magát. A realitásba kapaszkodás segít az intuícióra is figyelni.
A 11 éves csend és az Izraeli élmény
Az Él után 11 évig nem jelent meg verseskötete, miközben az előző évtizedben hat könyve jelent meg (a kicsi Lili, a házi kedvenc; az Él; a Szirén; a Szécsi Pál, a mama stb.). Az ok: „abba akartam hagyni az egészet" – nagyon mély depresszióba zuhant, nem látta értelmét, hogy jelen legyen vagy írjon. Úgy érezte, mindent elmondott már, amit akart. Érzékeny arra, ha szerzőknél nincs mondanivaló, csak kényszer vagy tetszelgés működteti a szöveget – magának sem akart „mindenképpen jelen lenni". Az irodalmat nem szórakoztatási céllal csinálja – arra ott a standup –, de egy könyv annyi energiával jár, hogy „az én idegrendszerem ráment a magánéletemre".
A fordulópont tavaly december közepétől január közepéig tartó izraeli útja volt – félig ösztöndíj, félig baráti látogatás, színdarab-felkéréssel és izraeli nőkkel készített interjúkkal a háború kapcsán. Érzékeny helyzetbe ment, nemsokára utána lezárták a határokat, mert újra kezdődtek a bombázások. De Tel-Avivban és Jeruzsálem szívében „olyan életörömöt találtam meg, egy olyan másfajta hozzáállást, ami visszahozta azt, hogy még összeszedjem talán egy ilyen utolsó lendületre magam". Hazaérve bejelentette a kiadójának, hogy lesz egy „hatalmas gálaünnep", arra jelenjen meg a könyv – mert ő sose csak egy könyvet csinál, „hanem szeretek köré egy teljes univerzumot építeni".
Vers és próza, az íklét
Karafiáth szerint a versíró és a prózaíró éne „mintha két különböző személyiség lenne": a vers „zsigerből" jön, nem gondolkodik rajta. A versekben érhető tetten leginkább az, hogy az íklét „igenis valószínűleg valahogy létezik" – olyan jön ki belőle versírás közben, amire nem gondolnék. Emlékezik egy gimnáziumi barátnője, Hajni levelére: „jellemző a primitívségedre, hogy nem juthat több az eszedbe, mint amennyi ész van a fejedben." Versírásnál mégis „egy picit több" jön ki, amit már nem irányít – szerinte ez nem misztikus: nem minden hatást tudunk detektálni, és ott vannak „az imádott traumáink", amik bennünk burjánzanak.
Az ismétlődő témák: a nagyanyám, akit nem lehet elengedni
A műsorvezető felhozza, hogy minden könyvében ott vannak ugyanazok a motívumok: anya, apa, függés, nagymama, kiszolgáltatottság, szerelem. Karafiáth néha úgy érzi, „a családomat már lecsupaszítottam, nincs róluk több mondanivalóm" – „aztán egyszer csak mégis csak lesz". Nemrég egy észak-macedón művész katalógusába kellett utolsó pillanatban szöveget írnia, és „mi pattant elő? Megint a hülye nagyanyám". A nagyanyának a saját sírköve volt a mániája: amikor nyert a kaparós sorsjegyen, 5 millió forintot fektetett a sírkövére, csodálatos angyalokat csináltatott rá – amelyek arc nélküli, amorf, bizarr rémek lettek. Karafiáth most mégis róluk írt, mert „a szobrásznak a gyönyörű lekerekített formáival mégis előjöttek".
„Vannak olyan állandó dolgok, amiktől nem tudok elszakadni, és amik így mélyen belém horgonyozódtak, és az utolsó pillanatban bármikor, mint egy ilyen Jolly Jokert, elő tudom venni őket." – Karafiáth Orsolya *
Reménykedik, hogy ez nem lesz önismétlő, vagy ha igen, „a szerkesztő jön, kihúzza, és nekem még lesz annyi agyam, hogy hallgassak rá".
A megbízhatatlan emlékek
Az emlékeinkbe való bizalmatlanság a kötet egyik központi témája – Karafiáthnak „nagyon ijesztő". Elmondja, hogy sok történetét vagy kudarcát „átfordítja magában és átírja egy kedvező dologra". Erre meséli a Valéry-sír történetét: Dél-Franciaországban, Paul Valéry sírjánál és kiállításán járt, majd Závada Pétertől kért el egy állítólag tőle származó Valéry-fordítást. Závada tagadta, ő nem hitt neki, míg végül képernyőfotót küldött – a fordító valójában egy hasonló nevű ember volt, az agya „végig egy kicsit hasonló névre" játszotta be őt.
Tóta W. Árpád a Karafi 50-en elmondta, hogy mindig hitte, Karafiáth túlzok, konfabulál, „a legtöbb történetet egy kicsit túlhabosítja" – de amikor az élete szereplői színpadra léptek és elővezették az ismert történeteket, neki a Nagyhal című film jutott eszébe: kiderült, hogy „nem volt minden hazugság". Karafiáth bevallja: „való igaz, hogy én azért nagy habosító és átszínező vagyok, és főleg a családommal kapcsolatban" – a családi emlékeket azért színezi át, „hogy egy kicsit elviselhető legyen az a sok voltaképpen rémes dolog, ami történt".
Az anyjáról szólva elmondja: öt éve még annyi harag volt benne, hogy a jó dolgaira sem emlékezett, most meg „állandóan elsírom magam, ha eszembe jut, milyen helyes kis nő volt" – és akkor felmerül: melyik a valóság? „Ez is igaz, az is igaz." A húga pedig teljesen máshogy látja a gyerekkort: 17 kötet naplót vezetett róla, és volt, amikor Karafiáth is párhuzamosan vezetett naplót – „mintha nem ugyanaz lenne az esemény, amiről beszélünk. És ez azért szerintem rémületes."
Az apa emléke és a generációs lánc
Egy versben az apa tízéves kisfiúként jelenik meg. Karafiáth elmondja, hogy az apa halála után alig találtak négy-öt fotót róla; az egyik gyerekkori, úttörőigazolványos kép: „arra gondoltam, hogy ennek a kisfiúnak még voltak álmai, és ugyanolyan szeme volt, mint nekem – és én már gyakorlatilag annyi idős vagyok, mint amikor apám meghalt." Még genetikailag is viszik tovább ezeket a dolgokat.
Patrick Modiano regényeiről is beszél, akikben kis momentumokra kapaszkodik az emlékezés. Az apai nagyapa első emléke 56-ból való: a szénatérnél laktak, a szomszéd fejlövést kapott az utcán, és az apa – három-négy évesen – emlékszik, ahogy összeesik mellette. „És mintha én is látnám ezt az emléket, és ez se igaz. Tehát most ez kinek az emléke?" – töpreng. Konklúziója: „én egyre inkább azt érzem, hogy semminek nincs jelentősége."
A test, a pusztulás és a vágy
A női test és a vágy témájáról Karafiáth elmondja: régebben visszafogott volt a testi kérdésekben, és rájött, hogy az azért van, mert „most se tudok a testtel magával meg a pusztulásával mit kezdeni".
„Én még a legnagyobb szerelemben vagy a legizébb összeolvadásban is inkább a romlást látom, a borzalmat, az egésznek az ilyen undorító részét, de közben ez az undorítóság egy kicsit vonz is, és ez az egész dolog egy megőrjít." – Karafiáth Orsolya *
Legszebben akkor tudott a szerelemről írni, amikor még nem volt testi kapcsolata – „azokból az élményekből építettem föl valami teljesen éteri dolgot". Aztán „betört a valóság", amikor maga is elkezdett szétesni. Nagyon durva dolgokat élt át: iszonyú betegségekben, szörnyű állapotokban látta meghalni a hozzá legközelebb álló embereket. „Én már egy férfira se tudok normálisan nézni, mert látom azt, hogy meg fog halni, látom azt, hogy szét fog esni." Szerinte „nincs olyan, hogy tiszta vágy, nincs olyan, hogy tiszta közelítés, mindent átitat az elmúlásnak és a pusztulásnak a borzalma".
A műsorvezető felveti, hogy az életkorral járhat rendezettebb világlátás is – Karafiáth ezt „csalókarendszernek" nevezi: most is ugyanolyan magabiztosan mondja a véleményét, mint öt éve, pedig utólag az is sületlenségnek tűnhet. Emlékszik egy 24 évesen elkövetett gőgös kijelentésére egy 42 éves színházi rendezőnőnek: „40 felett már nem érdemes élni" – ma már tudja, milyen sértő volt ez. „Én már nem tudok odaállni a szavaim mögé. A verseim mögé oda tudok, a könyveim mögé oda, de oda se a személyiségemmel, hanem az aktuális szöveg igazságát védve."
A cím: Sehogy se
A kötet címe a szerkesztő, Keresztúri Tibor javaslata. Karafiáth eredeti címe az Izéke rosszul alszik lett volna, amit Keresztúri félve írt, hogy „gyerekkönyvnek fogják nézni és modoros" – és igaza volt. A Sehogy se egy verssorból jön: „hiába, sehogy se" – mit nem lehet sehogy se: boldognak lenni, jól szeretni, emlékezni, felnőni, élni. Karafiáth azonnal elfogadta: „lássuk be, sehogy se megy ez az élet."
„Alapvetően igen, ez reménytelen könyv, de minden kettős szerintem… sehogy se, de azért mégis csak boldogulok, és ott vannak a hétköznapok, ott vannak a jó pillanatok, de alapvetően a mélyén minden teljesen reménytelen." – Karafiáth Orsolya *
A neve is fordítva van a borítón, minden igyekezete, hogy a kettőség látszódjon.
A Helló kölyök és az 50 éves nő tragédiája
A kötetet a Helló kölyök című vers nyitja, amelyben egy férfi a saját öregedésének árnyékát nézi, és nőkkel flörtöl. Karafiáth elmondja: ez a vers készült el legutoljára, és „ha az a vers nem születik, a könyv se születik meg" – az anyag két vers kivételével már egy évvel korábban kész volt, de nem érezte lezártnak. „Egymás tükrében létezünk" – az adott férfi hangján szóló versben szerinte ott van „az 50 éves nő tragédiája": a vele egy idős partnernek „még rengeteg esélye van, el tudja csábítani a 20 éves csajokat, még gyereke is lehet", míg az 50 éves nő „már a tükörben is máshogy néz ki, és a perspektívája is mások". „Ebből a reménytelen perspektívából szerettem volna indítani."
A tekintet: ki nézi a női testet?
Szerinte „nincs olyan, hogy maga a nő" nézi a testet – „mindig a mások szemével nézzük magunkat". Ez „nagyon nagy tanulság" volt számára: volt egy kapcsolata, amelyben egy ember „elkezdett mindenfelé lebontani", és ő elkezdték az ő szemével nézni magát, elfogadta az ő perspektíváját.
„Hogy lehet az, hogy ennyire kiteszi magát valaki a másik tekintetének, és hogy ennyire értéktelennek tudom látni magam csak amiatt, mert aki nekem fontos, az engem leértékel?" – Karafiáth Orsolya *
Erről csak akkor tudott írni, amikor „egy picit már visszaépült belém az, hogy oké, lehet ez a beteg szemszög is, de nekem meg kell erősödnöm, mert valahogy túl kell éljem a saját romlásomat is". Fontos volt neki, hogy ne legyen keserű – „hogy van mögötte talán olyan mag, ami emögött a romló anyag mögött is épp".
Vágy és undor: az abúzus öröksége
A Hideg hisztéria című versben egyszerre van jelen az agresszió, az undor és az orgazmus öröme. Karafiáth: „ezt én se értem." Aztán elmeséli a gyökereket: egy pszichológus egyszer megkérdezte, „elég közel vagyunk egymáshoz, hogy te ugye abuzált kislány voltál" – először tagadta, aztán rájött, hogy „basszus, de". A Szirénben megírta ugyan ezt az emléket, de úgy gondolta, csak „egy ilyen hülye emlék", utólag szégyellte, nem beszélt róla.
A történet: hétévesen, a Kodály köröndi 140–160 nm-es lakásukban a nagyanyja kialkudott egy szobát expressz vendégeknek; volt egy állandó visszatérő vendég, akit Zlotyinak hívtak, egy lengyel férfi, akiben a mama és az anya megbízott. A kislány a bélyeggyűjteményével játszott – „még soha nem fogom elfelejteni a kis rókás bélyegemet" –, amikor a férfi bejött, simogatta a fejét, és „utólag már tudom, mit csinált": kiverte a farkát az arca mellett, végigfolyt rajta, ott letörölgette, miközben ő nem mert megmozdulni, csak nézegette a bélyegeket.
„Ez egyszerre volt izgató is és undorító is… és olyan mélyen megmaradt bennem ez az élmény, hogy nekem utána az első szexuális kapcsolatomban is ez a kettő így összeforrott." – Karafiáth Orsolya *
Első kapcsolata egy olyan fiúval jött létre, akitől „valóképpen undorodott" – és ettől érzett hatalmas vágyat. „A vágy meg az undor ilyen szinten összekapcsolódik" nála, és valószínűleg ebből az abúzus-történetből ered. Bele is nyugodott: „ennyi idősen már ezek nem fognak nagyon elválni."
A Koszorú: a női kórus és a sorsközösség
A Koszorú című versben több nő szólal meg – nem egyetlen lírai én. A vers „nagyon régi, még bőven a MeToo előtt született", 2014–15 körül publikálta az ÉS-ben, amikor ezek a témák még nem voltak annyira jelen a nyilvánosságban – viszont a barátnői között „állandóan ezek a határátlépések, abúzustörténetek jöttek elő". Az egész generációja szenvedte ezeket.
„Azt gondoltam egy ilyen közös női tapasztalatnak ezt, hogy kicsit letegyem azt is, hogy ez csak az én szégyenem, hogy ez csak velem van." – Karafiáth Orsolya *
A borítón is a szem, a kör, a körtánc, a tűz, a parázs, a koszorú látható – a körforgás, „hogy iszonyú körökbe és örvényekbe vagyunk együtt". Nem gondolja, hogy ez csak női dolog, „csak én mindig nőkről írok" – „egy nagy lüktető egész vagyunk, és ebből a szenvedésből valahogy dolgoznunk kell".
A versben összekötő erőkről (család, alkohol, temetés, hallgatás) kérdezve azt mondja: minden egyben. Nagyon fontosnak tartja emberi kapcsolatait, és az idő maga is szoros köteléket teremt – „pusztán az, hogy jelen van az életedben, olyan szintű kötést hoz létre, ami összefűzi az életeket". Emlékezik, hogy 16 évesen kiírta a naplójába Dickinson Károly-utószavát, hogy „még barátokat is egész életre választott" – ő sem tud „semmiben kicsi időben gondolkodni". A Karafi 50-en ott voltak az általános iskolai jóbarátai és gimnazista társai. „Én még a kapcsolataimat se tudom elengedni… én még a ruháimat se tudom kidobni" – a negatív dolgok is összeforrnak, „mint egy üledes kőzet".
Az Izéke rosszul alszik: a záróvers
A kötetet az Izéke rosszul alszik zárja, amely elején ironizál a terápiás nyelven, a belső gyermeken, a határhúzáson, majd az elveszett anya, apa, nagyapa mellett marcipánszívhez ér. Karafiáth a repülőn írta Bolognából hazafelé, novemberben, a Radiohead-koncert után, amit a húgával látogatott meg; előtte Egerben egy panzióban ült mellette „ezek a szerencsétlen nők" – „én is lehetek ott a repülőn az a szerencsétlen nő. Tehát itt is ez a közös sors, attól függ, hogy ki néz engem."
A záró tanulság, ami Wilco Jesus, don't cry című dalából is jön (a Jeff Tweedy „a szerelme"):
„Hát csak a szeretet van, és a szarságainkat is, meg a másik szarságait is érdemesebb szeretni és elfogadni, és a kis dolgokba szeretettel kibélelve élni." – Karafiáth Orsolya *
A műsorvezető záró mondata: „10 év múlva megbeszéljük, hogy ebből mire emlékszel."
Könyvajánló a műsor végén
A beszélgetés után a műsorvezető tíz, a Margó fesztiválon bemutatott könyvet ajánl:
- 121 vers, ami összetöri vagy összeragasztja a szíved – Péczeli Dóra szerkesztette kortársversantológia: 60 vers beteljesedett szerelemről, örömről, békéről, 60 viszonzatlan szerelemről, magányról, háborúkról.
- Hallunk titeket – klasszikus, ciklusokban rendezett kortársantológia mai dalszerzők verseiből, Borsi Bálint szerkesztésében és széljegyzeteivel (Barkóczi Noémi, Berta Csongor, Halász Mese, Indigó, Halász Kolos, Horvát Krisztián, Olasz Patrik, Schwarz Ádám, Süli Laura, Szirmai Marcel, Hájas János).
- Hájas János: 100 nap – betekintés egy író napjaiba, a gondolatokba és próbálkozásokba, amelyek előre- és visszavetik egy írás létrejöttét.
- Inkei Bence regénye – a lemezlovas Bertrand Pali története, aki 30 éve kizárólag CD-ről játszik, lakodalmakon és céges karácsonyokon, miközben körülötte szétesik minden.
- Karafiáth Orsolya: Sehogy se – a beszélgetés tárgya.
- Lugosi Viktória: Üst – „Hány szerencse kell egy élethez?" – a fiatal zsidó fiú, Wolfner Man 1944-ben hajóra száll testvéreivel Amerikába; több mint 100 éven át követjük a család sorsát.
- Maros András: több mint – a rendszerváltás utáni reklámiparban gyakornokból igazgatóvá váló elbeszélő karriertörténete, nosztalgikus időutazás és pikareszk a vadkapitalizmus korának Magyarországán.
- Rakovszky Zsuzsa: A tengerkapui – mozaikos családregény 1944-től hét évtizeden át, zömmel női hősökkel; tízévente pillanthatunk bele sorsmetszeteikbe.
- Szabados Attila: Ma inkább a szerelmeimre gondoltam – dühös és érzékeny felnövéstörténet, ifjúkori önarckép és számvetés.
- Vida Gábor: A Bukfenc – határon játszódó családregény Tamándi Lőrinc (Becénévén Lorenzo) és családja történetével, a diktatúra túlélésének kollektív tudásáról.
⚠️ Értelmezhetetlen vagy bizonytalan szakaszok
- „vitt magával türül között" – az apa Balatonba úszásáról szóló jelenetben az anya válasza; a kifejezés pontos alakja nem rekonstruálható biztonsággal (talán „türül-kürül" vagy hasonló szleng).
- „lolobridida" – a beszélő saját magáról mondott kifejezése egy kapcsolatról szólva; pontos alakja bizonytalan.
- „Mecsedzina könyvében" – egy női szerzőre utaló név, akinek neurobiológiai/biológiai megállapítását idézi; a név pontos alakja nem azonosítható biztosan.
- „Modiárni no ni" – Patrick Modiano nevének torzult alakja; a kontextusból javítottuk.
- „Zlotyi" – a lengyel vendég neve az átiratban „Zlotyi"/„az lotyi" alakokban szerepel; a pontos írásmód bizonytalan.
- „Zerderel" – a 20 éves Karafiáth mintaképe; valószínűleg egy természetfilmes/állatvédő személyiség neve, pontos alakja nem azonosítható.
- „Ksuzsa" – valószínűleg Koncz Zsuzsa torzult alakja.
- „Zsanez" – zenész/énekesnőre utaló torz alak, pontos név nem azonosítható.
- „Bödög Gergő" – az új gyární (Új Naiv?) könyv kapcsán említett író neve; pontos alakja bizonytalan.
- „MTO" – valószínűleg a MeToo mozgalom torzult alakja.
- „Károly utószava" – Dickinson-nal kapcsolatban említett utószó szerzője; a név pontos alakja bizonytalan.
- „Há János" a könyvajánlóban – valószínűleg „Hájas János" torzult alakja.
- „Rakovski Zsuzsa" – valószínűleg „Rakovszky Zsuzsa" torzult alakja.
- „Péceli Dóra" – valószínűleg „Péczeli Dóra" torzult alakja.
Teljes átirat megjelenítése
[00:00:00]Most se tudok a testtel magával meg a pusztulásával mit [zene] kezdeni.
[00:00:03]És én még a legnagyobb szerelemben vagy a leg izébb összeolvadásban is inkább [zene] a romlást látom, a borzalmat, a az egésznek az ilyen undorító részét, [zene] de közben ez az undorítóság egy kicsit vonzis és és ez az egész dolog egy megőrjít.
[00:00:19]Egyszer megkérdezte tőlem egy nagyon komoly szakember, pszichológus, [zene] hogy csak így beszélgetés közben elég közel vagyunk egymáshoz, hogy hogy te ugye abuzált kislány voltál, és én először így azt mondom, hogy dehogy is, hagyjuk már ezt, [zene] nem?
[00:00:35]De aztán rájöttem, hogy basszus, de hát csak a szeretet van, és a szarságainkat is, meg a [zene] másik szarságait is érdemesebb szeretni és elfogadni, és a kis dolgokba nem tudom, szeretettel kibélelve ellenni.
[00:00:49]Ha vissza [zene] kell tekintenem, és most azért elég durván visszatekintettem, azért én úgy látom, hogy jó kis pálya és jó kis élet, ami nekem van.
[00:01:01]Én döbbentem meg a legjobban, hogy itt ülök benne állandóan nyakig depressziósan, és közben [zene] minden szuper.
[00:01:09]Karafát Orsolya nemrég ünnepelte 50.
[00:01:12]születésnapját.
[00:01:12]27 éve jelent meg az első verseskötete, a Lotte Lénye titkos éneke, és azóta sokféle karafiátorsyját ismerhettünk meg.
[00:01:20]Költőt, regényírót, publicistát, dalszövegírót, előadót, parókács Dívát és kultúrdémont.
[00:01:25]Ő maga mondta egyszer, hogy külön működteti a publikus és a szépírói énét.
[00:01:30]Új könyvét olvasva azonban nem biztos, hogy ezt a két alakot olyan könnyű szétválasztani.
[00:01:38]A Sehogy se az ötödik verses kötete, és 11 évvel követi az előzőt, az élt.
[00:01:43]közben regényekben és személyes prózákban újra meg újra visszatér ugyanazokhoz a történetekhez, a családhoz, anya és apa alakjához, a függéshez, a szerelemhez, a veszteségekhez és ahhoz a bizonytalan területhez, ahol már magunk sem tudjuk biztosan, hogy valamire emlékszünk, vagy csak olyan sokszor meséltük el, hogy emléké vált.
[00:02:02]Az sehogy se, mindezt versben sűríti össze.
[00:02:04]Van benne szerelem és undor, erotika és erőszak, nevetés és pánik, öregedő test és gyerekkori félelem, és mindenütt víz, tenger, sodrás, vihar, part és fulladás, mintha az emlékezet és az idő is ugyanabban a tengerben mozogna.
[00:02:20]Arról beszélgetünk, mit lát az ember 50 évesen a saját életéből, mire jó az irodalom, hogy emlékeinkben sem bízhatunk, és valóban sehogy se megy-e ez az egész.
[00:02:30]Vendégem tehát Karafiátorsya.
[00:02:32]Egy születésnapot ünnepeltél, hogyha nem években, hanem mondjuk könyvekben, barátságokban, szerelmekben, veszteségekben mérnénk ezt az 50 évet, akkor melyikből volt a legtöbb?
[00:02:44]Fú, mivel könyvem csak 12 van, a szerelmem volt vagy 70, akkor talán a szerelmekből, a csalódásokból volt több, de most komolyra fordítva a szót, a ha vissza kell tekintenem, és most azért elég durván visszatekintettem, azért én úgy látom, hogy jó kis pálya és jó kis élet, ami nekem van.
[00:03:07]Én döbbentem meg a legjobban, hogy itt ülök benne állandóan nyakig depressziósan, és közben minden szuper.
[00:03:14]De hogyha mondjuk visszagondolsz a 20 éves karafá torssolyjára, akkor ő hogyan képzelte el, hogy milyen egy 50 éves karafi torsja és miben tévedett?
[00:03:23]Sehogy nem képzelte el.
[00:03:23]Nekem így nem volt perspektívám soha.
[00:03:25]És én valahogy úgy gondoltam magamra, mint ahogy a az apám, tehát az apám azt mondta, hogy 40 fölött már nincs élet.
[00:03:35]És például az nagyon éles emlékem, hogy a persze apám először 27 évesen akart meghalni, és el is indult akkor.
[00:03:44]Hát én akkor hány éves voltam?
[00:03:47]Akkor voltam nyolc éves.
[00:03:49]És utólag kérdeztem anyámat, hogy hogy nem volt fura, hogy apám elindul, hogy beúszik a Balatonba, végleg meghal, és te azt mondod neki, hogy csáó.
[00:03:59]És anyám azt mondta, hogy hú nem, nem aggódtam, vitt magával türül között.
[00:04:03]Tehát, hogy hogy utána meg az volt, hogy 40.
[00:04:05]És emlékszem arra, hogy akkor valamiért hazamentem, pedig én akkor már nem laktam otthon, mert én 19 évesen vagy 18 elköltöztem otthonról, hogy azért megnézem, hogy hogy vajon befejezi-e a fater 40 évesen.
[00:04:16]És egész éjszaka köszörülte a késeket meg minden, de aztán túlélte azt is, tehát hogy megvolt, de valahogy nekem ez a 40 volt a határ, hogy én azután nem tervezek, nem nagyon érdekel.
[00:04:28]És emlékszem, amikor 2000-ben vagy 99-ben készült velem még a literára egy ilyen átfogó nagy interjú, és akkor ott Keresztúri Tibor azt mondta a kérdésbe fogalmazva, hogy ő úgy látja rajtam, hogy nekem nincsenek terveim, csak az, hogy valahogy végigszórakozzam az életemet.
[00:04:48]És körülbelül nekem tényleg idáig terjedt mindenem, mert mert pont így az apám révén meg ahogy az egész családomban láttam, azt láttam, hogy a tervezések nem érnek semmit.
[00:04:59]A szegény nagyanyám is hát ugye kuláklányként, tehát kitelepítetten egész életében a a lovait meg a birtokait siratva állandóan arról beszélt, hogy ő sose gondolta volna, hogy az elkényeztetett életéből egyszer majd kocsmát kell vezetnie, meg málnása lesz, meg nem tudom.
[00:05:17]Tehát a tervek mindig dugába dőltek, és én azt gondoltam, hogy akkor akkor egyáltalán nem tervezek, mert én nem bírom a kudarcot, és nem bírom, ha olyan szituációba kerülök, amikor nekem azzal kell szembesülnöm, hogy valami nem úgy van, ahogy szeretném, és akkor így egyik napról a másikra gondolkodom és élek.
[00:05:38]És 20 évesen azért inkább gyerekként volt bennem egy olyan, mert én már akkor is azt gondoltam, hogy hogy én szerző leszek.
[00:05:49]Mármint, hogy csak úgy mondtam a szüleimnek, hogy nagyon ezek faltól falig könyves polc mindenhol nagyszüleimnél, a szüleimnél, és hogy hogy majd az én nevem is ott lesz könyvgerince.
[00:05:58]Ezt azért úgy úgy leszögeztem, de még ezt sem gondoltam olyan nagyon komolyan, hisz hisz én utána biológiazatra mentem a gimnáziumba, és inkább olyan szerettem volna lenni, mint Zerderel, állatokkal, környezetvédelemmel és írással foglalkozni.
[00:06:14]meg hát ugye ami nekem a nagy fájdalmam, és és azt igazság szerint soha nem tudtam túllépni, hogy hogy azért nekem a zene a mindenem, és nagyon sokáig készültem zenei pályára, mert apám zeneoviba adott.
[00:06:31]Ott akkor ugye szólfést tanultunk, nem tudom, utána furulyáztam, hegedültem, gitároztam, írtam magamnak [torokköszörülés] is a dalokat, és én úgy képzeltem el magamat, mint Björk, vagy PJ Harvey, vagy hát akkoriban még nem tett gyerekként, de Ksuzsa például.
[00:06:46]Én és én imádtam szegény Deák Bill Gyulát is, és azt gondoltam, hogy Bluesekes leszek, de egy kicsit punk is, meg egy kicsit méhes Marietta is, meg egy kicsit Zsanez is.
[00:06:53]Tehát ilyen nagy keveréket képzeltem el magamnak.
[00:06:55]És akkor pont így az 50.
[00:06:57]kapcsán szembe jött velem a zenei kudarcom.
[00:07:00]Tehát én azt tartom az életem egyik legnagyobb, nem tudom, fejbe csapásának, hogy állandóan a mondtam a zenetanáraimnak, hogy jó, hát most még lehet, hogy nem annyira szuper, amit hallanak, meg a szomszédam, és anyám is bezár inkább a fürdőbe, hogy a idegesítse a szomszédokat, hogy vigyék a csövek azt a borzalmas nyekergést, amit én csinálok.
[00:07:23]De ez érzem, hogy jó lesz egyszer, és hogy a nagy színpadokon fogok állni, és hatalmas szóló karrierbe kezdek, mint hegedűs.
[00:07:31]És akkor egyszer még akkor a ugye régen 80-as évek végén járunk, 90-es évek eleje, igen, már gimnázium.
[00:07:39]Még arra nyilván emlékszel, hogy voltak ezek a telefonok a lakásban, hogy több egy vonalra volt több készülék kötve, és én szerelmes voltam egy kicsit a hegedűtanáromban, és tudtam, hogy ő fog telefonálni valamit meg akart mondta beszélni az apámmal, és apám így felveszi a telefont, és én is a másik szobába nyilván felvettem, és azt magyarázta apámnak, hogy magyarázza meg a lányának, hogy én ezen eleinte meghatódtam, aztán röhögtem, nem tudtam eldönteni, hogy viccelődik vagy nem, de hogy ebből Soha nem lesz semmi, inkább ölje másba azokat a hihetetlen energiáit.
[00:08:14]És akkor én beleüvöltöttem a telefonba, hogy rohadj meg izé.
[00:08:17]És földhöz csaptam a hegedűmet, ami mai napig megvan.
[00:08:22]Tehát mint a kudarcom emléke ott van a a hálószobámban, a törött hegedű, hogy mindig emlékeztessen arra, hogy nem szabad semmit se ennyire akarni.
[00:08:31]Jól emlékszem, akkor 23 éves voltál, amikor megjelent az első verses köteted, alotta elénye, ami akkor azért nem egy kudarctörténet volt.
[00:08:41]Mindenki rögtön tudta, aki egyáltalán figyelt az irodalomra, hogy te vagy, és hogy hogy milyenek ezek a versek.
[00:08:48]Hogyha most találkoznál azzal a 23 éves költővel, akinek már kötete is van, mi az, amit esetleg irigyelnél tőle, és mi az, amitől óvnád?
[00:08:56]Nem tudom, én szerintem szinte semmit nem változtam azóta.
[00:09:02]A ugyanazt vártam el egy kötettől, mint amit most is elvárok, és ugyanúgy hagytam, hogy szerkezzék a szöveget.
[00:09:11]Valószínűleg jobban nem engedném, azt mondanám neki, hogy ne hagyd, hogy paperback legyen, hanem ragaszkodj a kemény borítóhoz, mint én utána mindig ragaszkodtam, tehát hogy egy könyvtárgyat hozzál létre.
[00:09:27]És amúgy én nagyon büszke vagyok arra az az indulásomra, és arra is, hogy hogy tudtam türelemmel kivárni, mert nekem már egy évvel előtte megvoltak a kiadói felkéréseim, több helyről kerestek.
[00:09:39]Én akkor most ezt nagyon nehéz elképzelni, mert másfajta nyilvánosságban éltünk, akkor nem volt közösségi média, máshogy működött a televízió is, a közszolgálat is, ami akkor még talán volt.
[00:09:52]És akkoriban nagyon figyeltek az induló, nem tudom jobb szóval tehetségekre.
[00:09:58]Tehát, hogy mikor, mire már nekem a kötetem megjelent, akkor már hosszú évek óta publikáltam a legjobb lapokban, az akkor még most újra létező Népszabadságban, és és az az akkor 100000 példányban kelt el, és az iszonyú nagy publicitást jelentett, és éjszakai műsorokban, Kossut rádión beszélgetőműsorokban szerepeltünk, tehát teli volt fiatal költőkkel, írókkal a média, ami most ugye elképzelhetetlen, és én azt gondolom, hogy jól kezeltem akkor akkor ezt a figyelmet, és volt türelmem kivárni azt, hogy egy viszonylag jó anyagálljon össze.
[00:10:36]Szóval, hogy hogy én azt mondanám ennek a lánynak, hogy hogy csak így tovább, és annyi, csak hogy nekem utána voltak rosszabb periódusaim vagy mély mély pontjaim, akkor még minden nagyon-nagyon szuper volt.
[00:10:52]abból a szempontból is hát berobbantál a köztudatba, hogy talán te voltál irodalmi szcénában mindenképpen az első, aki nagyon tudatosan alakítottad ezt a külső personádat is.
[00:11:03]Parókák, ruhák, performanceok, karakterek, nyilvános személyiségek.
[00:11:07]Ezek inkább megmutattak téged, vagy lehetővé tették, hogy elbújjál?
[00:11:12]Mind a kettő.
[00:11:12]De igazság szerint ez annyira a személyiségemből fakadt, tehát hogy aki engem régebb óta ismer általános iskolából, gimnáziumból, az pontosan tudja, hogy hogy ez nem feltétlenül egy irányított dolog volt, hanem inkább csak azt a személyiséget működtettem publikusan is, amit egyébként tehát engem már előtte a munkahelyemen úgy hívtak, hogy na megérkezett az örök farsang, akkor a gimibe is mindig megvolt az, hogy hogy a volt több nevem, tehát Franyecska, Cseszlovák traktoros lány, akkor volt a a másik arcom, most nem jutt eszembe, tehát hogy ez a fajta játék, hogy én mindig többféle vagyok, az gyerekkorom óta megvan.
[00:11:51]És ez egy kicsit egyébként elmebaj is.
[00:11:54]És én nagyon rokonnak éreztem emiatt mindig is, tehát kamaszkoromtól Silvia Plaszt, hogy valahogy én azt éreztem, hogy nem elég ez az egyetlen valaki akibe engem bele akarnak tenni.
[00:12:06]Tehát, hogy mindig egy kicsit több volt ott.
[00:12:10]Tehát most de de ez ezek elég élesen elváló személyiségek, de nem betegség ez, tehát hogy nincs nem személyiség zavarni, nem vagyok hasatt tudatú.
[00:12:22]Például két éve volt, vagy három, hát egy művészeti táborban, egy pszichiáter így reggel megkérdezte, hogy de ugye te tudsz a másikról is?
[00:12:28]És mondom, hogy figyelj, persze, tehát hogy hogy mindegyik én vagyok, csak csak egyszerűen az, hogy nem gondolom, hogy nekem csak egy véleményem lehet, hogy hogy egyféleképpen beszélhetek, hogy hogy csak egy külsőm lehet.
[00:12:40]Tehát úgy érzem, hogy ez engem annyira beszabályoz, és ebbe ebből a kecrecből én mindig ki akartam törni.
[00:12:47]És egyébként amikor még a Loteléniát írtam, abban volt egy sorom, amit így nagyon sajátomnak érzek, hogy most Díva, most kénő vagyok, most Citri, John megunt babája, és hogy ahogy az alkalom kívánja.
[00:12:58]És és én annyira szerettem így egyik szerepből a másikba menni, és nekem a ruhatáram is ilyen, hogy iszonyú sokféle, hogy egyik nap ez van, másik nap izé, és a sarki boltba a fiú, múltkor bementem, mint egy ilyen tróger teljesen lepattanva, és akkor mondja, hogy na ezt az arcodat még nem láttam, és hogy hogy ez tetszik neki a legjobban.
[00:13:17]És ez valószínűleg érdekes volt a sajtónak, és én meg azt láttam, hogy ezzel viszonylag jól tudok dolgozni.
[00:13:25]És most ez nagyon hülyén hangzik, de én egyáltalán nem vagyok exhibicionista, de hogy hogy azt gondolom, hogy hogyha már van ez a képességem vagy tulajdonságom, hogy el tudom érni, hogy figyeljenek rám, akkor ezt miért ne használjam?
[00:13:39]Közben egyébként, ha már így kérdezted, hogy a fiatal lány mit szól, meg a mostani idősebbén, azt hittem, hogy ez az egész habzás mondjuk olyan 40 körül le fog csengeni, mert mondták is, hogy na majd amikor nem leszel olyan csinos meg lerobbansz, meg mit tudom én, megöregszel, akkor ezt abbahagyod.
[00:13:56]És egyébként most érzem a leginkább, hogy a legjobb ezzel játszani.
[00:14:00]És és teljesen vállalom azt is, hogy hogy ráncos vagyok, vállalom azt is, hogy hogy ez már nem a fiatal valaki, és iszonyú jó.
[00:14:11]Nem tudom, kis gátlástalansággal is átfűszereződött ez az alapgátlástalanság, ami amúgy is megvolt.
[00:14:18]Még egy dolgot meg akartam nem ezzel kapcsolatban kérdezni, hanem ennek a, hogy mondjam, párhuzamos részén, hogy neked van egy publicista éned is, ami ugyanúgy egy alkotói én, de ez teljesen más rutinokat kíván.
[00:14:28]Tehát arra vagyok kíváncsi, hogy segít-e az, hogy te publikálsz is közéleti témákban, hogy pontosabban lásd a világot, de ugyanakkor nem befolyásolja-e a te költői énedet, hogy ez mindig ilyen gyors válaszokat kívál, mert gyorsan kell reagálni, nem?
[00:14:46]Tehát, hogy hogy ugye, hogyha már úgy vesszük, hogy akkor van a költő, az író, a szerkesztő, ugye magyar narancsnál dolgozom, szerkesztek, kitalálok minden héten egy teljes rovatot.
[00:14:56]Ugye amiből én élek, az a műsorvezetés, moderálások, mindenféle, tehát úgy is szoktak inni, hogy a Jolly Joker moderátor, aki vagyok, és a a pont a publicisztika is, tehát hogy ez is egy része, meg az újságírói munkáim, színdarabokat írok, dalszövegeket.
[00:15:15]Tehát ezek nekem mindegyik mindegyike, mindegyik eleme azt érzem, hogy hogy ugyanazt építi, és hogy az egyik nincs meg a másik nélkül.
[00:15:24]Tehát egyébként például nekem a az, hogy hogy publicisztikákat is írok, az azért jó, mert segít belegyökereznem a mába.
[00:15:33]És volt pár év, amikor annyira nem figyeltem arra, hogy mi történik a világban és a környezetemben, mert csak a saját dolgaimra koncentráltam, hogy emiatt teljesen kifutott a lábam alól a talaj, és művészként is úgy éreztem, hogy elmosódom, hogy hogy már nem ott vagyok, hanem hanem valami olyan térben, ami már engem sem érdekel, hogy hogy mi születik belőle.
[00:15:59]És nekem pont az, hogy hogy foglalkozom azzal, hogy mi történik körülöttem, hogy figyelek másokra, hogy hogy állandóan kapaszkodom a a realitásba, segít abban, hogy hogy a mondjuk a művészi dolgokra is vagy a saját intuíciómra jobban oda tudjak figyelni.
[00:16:18]Részben ezzel fog függ össze, hogy néhány évvel ezelőtt azt mondtad, hogy neked öt év kell két verseskötet között, ami két nagy lélegzetvétel.
[00:16:25]Most az él az, ha jól számom több mint 11 éve jelent meg.
[00:16:31]Igen.
[00:16:31]Miért kellett ehhez a könyvhöz mondjuk kétszer nagy levegőt venni akkor?
[00:16:36]De jó.
[00:16:36]Nem tudom.
[00:16:36]Az volt, hogy én én abba akartam hagyni az egészet.
[00:16:38]Nekem prózai kötetem is most már lassan öt éve jelent meg.
[00:16:44]Én azt gondoltam, hogy nekem ennyi elég volt.
[00:16:46]Én szép ebben az évtizedben ez az első könyved.
[00:16:50]Miközben az előző évtized az nagyon aktív volt, akkor hat könyved jelent meg.
[00:16:55][torokköszörülés] A a kicsi Lili, a házi kedvenc, az Él, a Szirén, a Szécsi Pál, a mama.
[00:17:01]Ami azt jelenti, hogy volt egy nagyon nagyon produktív évtized, most pedig hát majd megmondod, hogy ez milyen, mert ez az első könyved a 20-as években.
[00:17:07]nagyon mély depresszióba zuhantam, és nem láttam értelmét annak, hogy hogy jelen legyek, vagy vagy írjak, és valahogy így lefutott ez a nagy energiájú dolog, amikor én azt gondoltam, ami amikor a az egymás könyve után valahogy azt gondoltam, hogy hogy én mindent elmondtam már, amit el akartam mondani.
[00:17:32]És és én mindig felismerem szerzőknél, nagyon érzékeny vagyok erre, hogy hogyha nincs mondanivalójuk, csak csak valami kényszer vagy megmutatkozási vágy, vagy tetszelgés, vagy vagy teljesen a a fontos indítékok nélküli dolog működtet egy szöveget.
[00:17:50]És az miért kéne nekem mindenképpen jelen lennem, hogyha nincs igazi mélybe eső mondanivalóm, vagy olyan, amiről azt gondolom, hogy esetleg túlmutat azon, amit ami mondjuk az én fejemben megterem, ami persze rohadt érdekes, hiszen talán elég érdekes, személyiség vagyok, meg szórakoztató, ezt kapom minden oldalról, és magamat is rettentően szórakoztatom, de a én az irodalmat, a verseket vagy a a regényeket nem szórakoztatási céllal csinálom arra, ott van az, amikor standupolok, vagy ott van ezek a gyorsabb műfajok, amiket kirakok, és ugye annyi energiával jár megcsinálni egy könyvet, annyira oda kell tenni az egész idegrendszeremet, és azt gondoltam, hogy az én idegrendszerem ráment a magánéletemre, és hagyjuk ezt.
[00:18:42]De aztán most valahogy tök fura voltam, nem ezt se akartam már tehát ezt a könyvet, de tavaly december közepétől január közepéig kint voltam Izraelben, és ott valami megváltozott bennem.
[00:18:54]Nem tudom, hogy mi, de úgy jöttem haza egy hónap után, ott ott rengeteget oda azért mentem ki egyébként egy ilyen félig fele ilyen ösztöndíj volt a fele meg baráti látogatások, hogy akartam egy színdarabot írni, van egy felkérésem és a izraeli nőkkel [torokköszörülés] interjúztam háború kapcsán, minden kapcsán.
[00:19:18]És egy nagyon ugye érzékeny helyzetbe mentem már szinte hazajönni se tudtam.
[00:19:22]Akkor nemsokkal utánam egy-két nappal lezárták a határokat, mert újra kezdődtek a bombázások.
[00:19:26]És valahogy ebben [torokköszörülés] a feszített nem tudom légkörben abban, hogy hogy olyan életörömöt találtam mi Telav Viviafón laktunk és Jeruzsálemben meg a a város szívében.
[00:19:40]Tehát hogy hogy valami olyan életörömöt találtam meg, meg egy olyan másfajta hozzáállást a a dolgokhoz, ami visszahozta azt, hogy hogy még összeszedjem talán egy ilyen utolsó lendületre magam.
[00:19:55]És így jött az is, hogy hazaértem és mindenkit megőrítettem, mert ugye nyilván a kiadók is szeretnek tervet kovácsolni, a szeretik tudni, hogy mondjuk a szerzőjük hogy áll.
[00:20:07]És én nagyon szeretem a kiadómat, és ők az utóbbi években három havonnan mindig megkaptam a telefont, hogy Orsi dolgozol, valamit csinálsz valamit, mer mondom, nem csinálok semmit, hagyjuk ezt meg minden.
[00:20:16]És egyszer csak én úgy jöttem haza, hogy oké, akkor lesz egy hatalmas gálaünnep, arra jelenjen meg a könyv.
[00:20:24]Án megtaláltam a grafikusomat, megtaláltam hozzá a képanyagot, nagy projektet és egy olyan megint azt éreztem, hogy van elég lendületem ahhoz, hogy megcsináljak nagyobb projekteket, mert ugye én sose csak egy könyvet csinálok, hanem szeretek köré egy teljes univerzumot építeni, és most éreztem azt az erőt, hogy ezt megint meg tudom csinálni.
[00:20:46]Mit tudsz ma vers elmondani, amit prózában?
[00:20:48]Nem.
[00:20:48]Nekem mindig, tehát mintha az is két különböző személyiség lenne.
[00:20:52]Szerintem nagyon más a versíró énem, meg a prózaíró énem.
[00:20:55]Én azt gondolom, hogy a vers az, ami olyan zsiger jön belőlem, hogy hogy nem is akarom átgondolni, és teljesen máshogy formálom meg, mint egy prózai szöveget.
[00:21:10]És tavaly nyáron volt [torokköszörülés] velem egy beszélgetés, amikor az ichletről volt szó, és és számomra leginkább a versekben érhető tetten, hogy ez a furcsa dolog, hogy iklet igenis valószínűleg valahogy létezik.
[00:21:26]Tehát, hogy egy olyan dolog jön ki belőlem, amikor verset írok, amire nem [torokköszörülés] gondolnék, vagy ami azt gondoltam, hogy hogy ott se volt.
[00:21:33]És erre mindig eszembe jut a volt egy, vagy van egy nagyon jó barátnőm még a gimnáziumban, a Hajni, akivel mindig leveleztünk és a sokszor versben, és ő írta egyszer nekem, és ez máig megvan, hogy jellemző a primitív, jellemző a primitívségedre, hogy nem juthat több az eszedbe, mint amennyi ész van a fejedben.
[00:21:56]És közben igen tehát, hogy általában az jön ki belőlünk, amit összegyűjtöttünk a fejünkben, de versírás közben valahogy mégis csak egy picit több, amit már nem én irányítok.
[00:22:10]És szerintem még ez se misztikus, mert valószínűleg nem minden hatást tudunk detektálni, és annyi minden ér minket, és akkor még ott vannak az imádott traumáink meg minden.
[00:22:21]Tehát hogy ezek ott burjánzzanak bennünk, és valószínűleg a a zenével együtt meg azzal a a fajta hatásokkal, amit amit egymásra teszünk, összeáll valami olyan, amit nem is tudtunk, hogy hogy ott van.
[00:22:34]De ez mondom, nekem leginkább a versben nyilvánul meg.
[00:22:35]Neked vannak olyan témáid meg motívumaid, amek ha nagyon belegondolok, minden könyvedben ott vannak.
[00:22:42]Anya, apa, függés, nagymama, kiszolgáltatottságszerelem.
[00:22:48]Ö, van olyan saját történeted, amiről úgy érzed, hogy most már annyit írtál róla, hogy már nincs jogod még egyszer felhasználni?
[00:22:57]Fú, ez nagyon érdekes, mert én néha azt érzem, hogy a a családomat már lecsupaszítottam, hogy hogy nincs róluk több mondanivalóm.
[00:23:04][torokköszörülés] Aztán egyszer csak mégis csak lesz.
[00:23:08]Tegnap előtt éjjel egy a macedon művész katalógusába, észak-macedon művész katalógusába kellett leadnom egy szöveget.
[00:23:15]Utolsó pillanatban voltam és ilyenkor, amikor tudom, hogy három óra múlva kézre kell, nyomdakére kell meg csiszolnom egy szöveget, akkor csak ahhoz nyúlhatok, ami elsőként előpattan.
[00:23:30]És mi pattant elő?
[00:23:30]Megint a hülye nagyanyám.
[00:23:32]És mert a ez a szobrász márványból készít szobrokat.
[00:23:38]Nagyanyámnak meg a saját sírköve volt a mániája egész életében.
[00:23:40]És amikor nyert a kaparós sorsjegyen, akkor 5 millió Ft-ot a sírkövére fektetett, és csodálatos angyalokat csináltatott rá, de összevesztünk azon, mert ilyen nagyon fura angyalok lettek, nem volt arcuk, meg ilyen amorfok voltak, de felismerted, hogy angyal, de olyan bizar volt az egész.
[00:23:58]És akkor mondtam, hogy nagyi figyelj nagyon, hogy magyaráztad meg a szobrásznak, hogy hogy hogy csinálja ezeket a rémeket, amiket itt csináltsz, hogy honnan a jó Istenből tudjam, hogy néz ki egy angyal.
[00:24:07]Nem nem tudtam neki konkrét izéket.
[00:24:09]Mondtam neki, hogy csináljon egy ilyen valamit, és és eddig még ezekre a szörnyű angyalokra a nagy isírjáról, amit körülbelül másnap elloptak, nem jutott [torokköszörülés] eszembe, de hogy a szobrásznak a gyönyörű lekerekített formáival mégis előjöttek.
[00:24:23]Tehát megint a szerencsétlen nagyanyámat használtam, és valahogy min [torokköszörülés] tehát, hogy ez is olyan, hogy hogy én én most már ezzel megbékéltem, hogy vannak olyan állandó dolgok, amiktől nem tudok elszakadni, és amik így mélyen belém horgonyozódtak, és az utolsó pillanatban bármikor, mint egy ilyen Jolly Jokert elő tudom venni őket.
[00:24:47]Én csak abban reménykedem, hogy mindez nem lesz teljesen önismétlő, vagy nem fullad unalomba, vagy ha ez megtörténik, akkor a szerkesztő jön, kihúzza, és nekem még lesz annyi agyam, hogy hallgassak rá.
[00:25:01]Ahogy telik az idő, egyre több saját emlékünkről szokott kiderülni, hogy lehet, hogy mégsem úgy történt.
[00:25:05]És hogy ez neked [torokköszörülés] és és ebben a verseskötetben látom, hogy hogy azért ez a probléma megjelenik előtted.
[00:25:12]Ez neked írónként inkább felszabadító vagy ijesztő?
[00:25:16]Hát nekem nagyon ijesztő.
[00:25:16]Tehát az, hogy milyen vicces az agyunk, vagy milyen játékokat képes velünk játszani [torokköszörülés] erre, hadd mondjak el egy példát, mert én azt vettem észre, hogy nagyon sok történetemet vagy kudarcomat én átfordítom magamban és átírom egy ilyen kedvező dologra, és teljesen máshogy él bennem, és hogy hogy megvilágító erejű volt, megvilágosító erejű, ami másfél vagy két éve történt velem Dél-franciaországban, amikor én nagyon szeretem Paul Valerit, és imádok sírokhoz elmenni.
[00:25:49]Ott is elmentem [torokköszörülés] a sírjához, és akkor a a gyönyörű felirat, hogy hogy az ember minden nélkül megvan, csak a másik ember nélkül nem.
[00:25:57]Ó, és akkor elmentem megnézni a róla készült kiállítást, kiírogattam idézeteket, és gondoltam, hogy úristen, hát nincs meg nekem Valeritől voltaképpen prózai munkája.
[00:26:06]Megnéztem a neten, hogy gyorsan megrendelem.
[00:26:08]Nem lehetett már kapni azt, amit szerettem volna, de hát láttam, hogy ó, hát csodálatos, hát Závada Péter fordította, hát írok a Petinek és elkérem a PDF-et.
[00:26:16]Azonb mód megírtam a levelet, és jött a válasz, hogy hogy Orsi, azt nem én fordítottam.
[00:26:20]Mondom, figyelj, Peti, a értem, hogy nem akarod odaadni, meg kellemetlen, nem fogom senkinek se elmondani.
[00:26:28]Olyan titokba tartom, hallgatok, mint a sír.
[00:26:30]Viszít, Orsi, tehát megmondanám neked.
[00:26:33]Tehát ez nem az én munkám, nem is tudok olyan jól.
[00:26:38]franciául, hogy bármit lefordítsak.
[00:26:40]Mondom, most már kezdesz fárasztó lenni, tehát hogy nem vers át.
[00:26:42]Mondja, figyelj, akkor küld át nekem azt, hogy honnan vetted, hogy azt én fordítottam.
[00:26:48]Csináltam a képernyőfotót, megnéztem, ott van Závada a Péter, elküldtem és így vissz: "Orsi, nézd már meg!
[00:26:52]Nem én fordítottam, mondom, de!"
[00:26:55]És így kérdem, és tényleg nem.
[00:26:57]De az agyam végig egy kicsit hasonló név, de nem még csak nem is izébe.
[00:27:01]Nekem az závada Peti volt, mert annyira megörültem és azt akartam látni, hogy én megszerzem ezt a fordítást és nagyon sokszor ez történt velem.
[00:27:11]és a kudarcokat is simán ilyen szépre fordítottam magamban.
[00:27:14]És most pont a nagy karafiát 50-en volt az, hogy a Tóta V mondta, hogy hogy ő egy kicsit mindig azt hitte, hogy én túlzok, konfabulálok, hogy a legtöbb történetet egy kicsit túlhabosítom.
[00:27:29]És amikor látta az életem szereplőit most így színpadra lépni, meg ők is lehet, hogy néha kicsit más hangsúlyokkal, de elővezették a az ismert történeteket, akkor neki a Nagyhal című film jutott eszébe, hogy a a temetésre eljönnek azok az alakok, és kiderül, hogy hogy mégsem volt minden hazugság, de való igaz, hogy én azért nagy habosító és átszínező vagyok, és főleg a családommal kapcsolatban.
[00:27:54]Tehát a családi emlékek valahogy pont azért szerintem, hogy egy kicsit elviselhető legyen az a sok voltaképpen rémes dolog, ami történt.
[00:28:05]Átszíneztem egy picit a dolgokat.
[00:28:07]Neked már fiatal költőként az első kötetettől kezdve elég fontos témád volt a női test meg a vágy.
[00:28:13]És hogy ezt egyáltalán hogy lehet verbalizálni.
[00:28:15]Mi az, amit most egészen másként tudsz erről megírni, mint akkor?
[00:28:20]Régebben én nagyon visszafogott voltam a testi kérdésekben, és erre rá kellett jönnem, hogy ez azért van, mert alapvetően én én még most se tudok, és erről próbálok írni, vagy ezt próbálom megfogni, most se tudok a testtel magával meg a pusztulásával mit kezdeni.
[00:28:40]És még a legnagyobb szerelemben vagy a leg izébb összeolvadásban is inkább a romlást látom, a borzalmat, a az egésznek az ilyen undorító részét, de közben ez az undorítóság egy kicsit vonz is, és ez az egész dolog egy megőrjít, és nem is tehát nagyon nehezen tudok ezzel magamban is dűlőre jutni.
[00:29:00]És én azt vettem észre, hogy legszebben akkor tudtam írni a szerelemről meg a vonzalomról, amikor még még nem is volt testi kapcsolatom soha.
[00:29:09]és hogy azokból az élményekből építettem föl valami teljesen éteri dolgot.
[00:29:17]És nekem egészen [torokköszörülés] talán 30 valahány éves kor, amíg ezek az emlékek a nem tudom, vonták be azt, amit a testről képzeltem.
[00:29:25]És akkor utána egyszer csak betört a valóság, amikor én magam is elkezdtem szétesni, és és ezzel előbb-utóbb mindenki szembesül valamilyen módon, de nyilván ezért is nem akartam megöregedni, vagy nem akartam ezt átélni, hogy velem is megtörténjen.
[00:29:44]Nem is nem is a külső változás, hanem azért én nagyon durva dolgokat éltem át.
[00:29:50]A tehát, hogy láttam iszonyú betegségekben meg szörnyű állapotokban a hozzám legközelebb álló embereket, barátokat is meg családtagokat is meghalni.
[00:30:03]És ö valahogy ez átitatta tényleg a szerelmi viszonyokat is.
[00:30:07]Tehát én már egy férfire se tudok normálisan nézni, mert látom azt, hogy meg fog halni, látom azt, hogy szét fog esni, látom azt, hogy hogy na mindegy, ezt ezt a borzalmat nem is tudom, mert tehát beszélek róla és így így tényleg rosszul rosszul leszek és és azt gondolom, hogy nincs olyan, hogy tiszta vágy, nincs olyan, hogy tiszta közelítés, mindent átitat így a az elmúlásnak és a pusztulásnak a a borzalma.
[00:30:33]tapasztalatnak persze van egy olyan oldala, hogy hogy sok rossz dolgot, sok pusztulás, sok fájdalmat láttunk, de közben van egy olyan is, hogy rendezettebben tudod átlátni a világot.
[00:30:42]Ez veled nem így van?
[00:30:42]De nyilván, de hogy ez is ilyen csalókarendszer, mert azt gondolom most ebben az életszakaszban, hogy hogy nyilván ez egy érvényesebb dolog, ahogy most gondolkodom, akár a testről, akár a nőiségről, akár a férfiasságról, de hogyha öt éve kérdezel, ugyanilyen magabiztosan ülök és [torokköszörülés] mondom, amit utólag sületlenségnek látok, vagy vagy huszon valalahány évesen, és azt soha nem felejtem el, azt megírtam az egymás könyvében, és nem tudom, hogy ki volt egy színház ázi rendezőnővel ültünk egy kocsiba, mentünk le vidékre, és ő 42 éves volt.
[00:31:19]És én arról beszéltem, ott voltam 24, hogy 40 felett már nem érdemes élni, és hogy ő is mit akar meg minden.
[00:31:25]És akkor tehát ült ott, tehát látszólag ilyen életvidám nő, és akkor így mondja, hogy hogy nem érti az én gőgömet, és hogy ez nagyon hamar meg fog változni.
[00:31:34]És akkor én mondtam, hogy én ahogy így így ránézek, azt érzem, hogy neki már nem lenne érdemes tovább csinálni.
[00:31:41]És és ez ezeket így mérhetetlen magabiztosan tudtam embereknek mondani.
[00:31:46]Hát hogyha én lettem volna annak a nőnek a helyében, vagy én ültem volna ott, hát azt a kis hülye fejbe rúgom, tudod, vagy kirakom a kocsiba, gondolkodjon az út szélén, vagy mondjon ott, mondja ott a hülyeségeit.
[00:31:57]De hogy én ugyanilyen magabiztosan jelentettem [torokköszörülés] ki dolgokat korábban is, mint most.
[00:32:02]Tehát én már minden nem tudok odaállni a a nem tudom, a szavaim mögé.
[00:32:09]A verseim mögé oda tudok, a könyveim mögé oda, de oda se a személyiségemmel, hanem az annak az aktuális szövegnek az igazságát védve.
[00:32:18]Ennek a bizonytalanságnak, amit most megfogalmaztál, egy ennek jó példája a kötetnek a címe.
[00:32:23]Az, hogy sehogy se, ami egy versorból jön, ugye úgy szól, hogy sósíz, és hiába sehogy se, mit nem lehet sehogy se boldognak lenni, jól szeretni, emlékezni, felnőni, vagy egyszerűen csak élni?
[00:32:36]Ez így egybe egyébként nem én találtam ki, hogy ez legyen a címe, hanem a szerkesztőm Keresztúri Tibor, és egyből elfogadtam.
[00:32:45]Így félve írta, hogy Orsi, szeretném megváltoztatni a címjavaslatodat.
[00:32:49]Nekem az lett volna a címe, hogy Izéke rosszul alszik, és azt mondta, hogy azt gyerekkönnek fogják nézni és hogy ilyen modoros, és igaza van.
[00:32:58]És azt mondja, hogy hogy kapaszkodják meg.
[00:32:59]Ő annyit mond, sehogy se.
[00:33:01]És akkor ő így ír, így fogalmazott.
[00:33:03]És ez nekem nagyon tetszett, hogy hogy lássuk be, hogy sehogy se megy ez a élet.
[00:33:06]És így hívtam is a Tibort, hogy egyetértek, igazad van.
[00:33:09]És hogy ez ez egy olyan cím, ami amit most így címkeként rá tudnék rakni mindenre.
[00:33:17]Ezt te tényleg ilyen reménytelen könyvnek látod?
[00:33:20]Alapvetően igen, de de minden kettős szerintem.
[00:33:22]És azért is ugye ez így nem is helyes, tehát hogy ez sehogy se talán úgy lenne helyes, meg ott mindent így igyekeztem, a nevem is azért van fordítva meg meg minden, hogy hogy közben meg azért ezt lehet úgy is nézni, hogy azt mondom, hogy sehogy se, de azért mégis csak boldogulok és mégis csak vannak azért ott vannak a hétköznapok, ott vannak a jó pillanatok, de alapvetően a mélyén minden teljesen reménytelen.
[00:33:50]És ezt nem tudom a teljes szellemi vértezetemmel mondom és állítom.
[00:33:59]Ugye a könyvet a Helló kölyök című vers nyitja.
[00:34:02]Egy férfi valaki a saját öregedésének az árnyékát nézi, és közben mindenféle nőkkel flörtöl.
[00:34:06]Miért nem önmagaddal kezded vagy egy nővel?
[00:34:08]Tehát egy 50 felé közelítő könyvet azzal kezdet kezdesz, hogy van egy öregedés tagadó férfi?
[00:34:16]Mert nem tudom, nekem ez egy nagyon fontos vers, és az készült el legutoljára, és igazság szerint ha az a vers nem születik, a könyv se születik meg, merthogy az egész könyvnek az egész anyaga két vers kivételével, pont a helló kölyök és az izéke kivételével már kész volt egy évvel előtte, de azt éreztem, hogy nem teljes, nem nincs lezárva és a azt gondolom, hogy talán azért ez lett a a nyitó, és azért kezdtem ezzel, mert egymás tükrében létezünk, és még mindig ott van ez a bizonytalan, vagy ott van ez az igazságtalan rész, hogy hogy egy 50 év, ahogy amit a versbe is mond a faszi, hogy nem egy idős a nő a férfivel, és persze ez nekem egy adott férfi hangján szól.
[00:35:06]mindig saját tapasztalatból dolgozom, és a [sóhajtás][zihálás] azt gondoltam, hogy ebben ott van az 50 éves nő tragédiája, hogy a vele egy idős partnerének még rengeteg esélye van, tehát el tudja csábítani a 20 éves csajokat, még gyereke is lehet, egy szekérderék annyi.
[00:35:25]Az 50 éves nő már a tükörben is máshogy néz ki, és a perspektívá is mások, és ebből a reménytelen perspektívából szerettem volna indítani.
[00:35:36]Hát a tükör meg az arc, a bőr, a ránc, a testnek a a az elmúlása az nagyon gyakran előkerül.
[00:35:42]Minden második versben már nem számoltam.
[00:35:47]De ki nézi ebben a kötetben valójában a női testet?
[00:35:49]A férfi, a társadalom, a vagy maga a nő?
[00:35:53]Szerintem nincs olyan, hogy maga a nő.
[00:35:55]Tehát, hogy mindig a mások szemével nézzük magunkat.
[00:35:58]És nekem ez nagyon nagy tanulság volt, mert volt egy kapcsolatom, és én azelőtt azért viszonylag vonzónak tartottam magam, és jött egy egy másik szemszög.
[00:36:11]Már nem volt ez egy kérdésem, mert hogy mindig elfogadó viszonyokban léteztem.
[00:36:17]tudtam, hogy nem vagyok egy lolobridida, de azért tehát le lehet velem feküdni, hogy hogyha úgy hozza a helyzet, de hogy hogy jött egy olyan ember az életemben, aki elkezdett mindenhogy tehát, hogy le építeni, és elkezdtem az ő szemével nézni magam, és elfogadtam az ő perspektíváját, és utána lett az ennyire fontos témája az írásaimnak is, hogy hogy lehet az, hogy ennyire kiteszi magát valaki.
[00:36:49]ki a másik tekintetének, és hogy ennyire, hogyha tehát, hogy ennyire értéktelennek, ennyire elértéktelenednek tudom látni magam, csak amiatt, mertogy aki nekem fontos, az engem leértékel.
[00:37:00]És akkor ez nem tudom, nem hagyott nyugodni, de már csak akkor tudtam erről írni, amikor amikor egy picit már visszaépült belém az, hogy oké, hát figyelj lehet ez a beteg szemszög is, de nekem meg meg kell erősödnöm, mert valahogy túl kell éljem a saját romlásomat is.
[00:37:23]És miért csak a külső, vagy miért csak a mások véleménye az, ami ami által én mondjuk elfogadhatónak tartom magam?
[00:37:33]És akkor ezek a kérdések, ezek állandóan foglalkoztattak.
[00:37:39]És az is, hogy ne legyek tehát, hogy nagyon nehezen választom el a a lírai ént meg a a saját [torokköszörülés] személyiségemet.
[00:37:47]És én nem is tagadom, hogy azért a versekben a saját problémáim meg az élettapasztalataim meg a az esemény, tehát az életem eseményei fogalmazódnak meg.
[00:37:57]A mit akartam ebből?
[00:37:57]Ja igen, hogy hát na belevesztem és meg ja hogy ne legyek keserű.
[00:38:07]Tehát, hogy ez nekem nagyon fontos volt, és ezt én szerettem volna másnak is átadni, hogy hogy azért túl kell meg valahogy túl kell mennünk ezen a ezen a romló valamin, és hogy hogy van mögötte [torokköszörülés] talán olyan mag, ami emögött a romló anyag mögött is épp.
[00:38:28]Ez a kettőség több versetben benne van, amiről most beszéltél.
[00:38:30]Van a hideg hisztéria című, amiben egyszerre van jelen a az agresszió, az undor meg az orgazmusnak a az öröme.
[00:38:38]Miért fontos, hogy ennyire közel húzd ezt egymáshoz a vágyat meg az irtózást?
[00:38:45]Ez én ezt én se értem.
[00:38:45]És és valószínűleg az, hogy egyszer megkérdezte tőlem egy nagyon komoly szakember, pszichológus, hogy csak így beszélgetés közben elég közel vagyunk egymáshoz, hogy hogy te ugye abuzált kislány voltál, és én először így azt mondom, hogy dehogy is, hagyjuk már ezt, nem?
[00:39:04]De aztán rájöttem, hogy basszus, de és hogy nekem volt azt a szirénben megírtam, de azt úgy gondoltam, hogy ez csak egy ilyen hülye emlék, hogy a és ugye utólag ezt ezt én szégyeltem is, nem is beszéltünk róla, és csak később gondolkodtam el azon, hogy a nagyanyám kiadta, voltak ezek az expressz szobák mi nagyon hatalmas 140- 160 nmes lakásban laktunk a kodály körönnél, és az egyik szobát kiadta ilyen expressz izéknek, és volt egy állandó visszatérő vendége, mi úgy hívtuk, hogy Zlotyi, egy ilyen lengyel férfi, és olyan jó bizalmi viszonyban volt a mamával meg a az anyával, hogy simán rábíztak.
[00:39:43]Én akkor hét éves lehettem, és nekem volt ilyen kis bélyeggyűjteményem és még soha nem fogom elfelejteni a kis rókás bélyegemet.
[00:39:52]azzal játszottam, és akkor a bejött a az lotyi, nagyon jóban voltunk, és így simogatta a fejemet, és utólag már tudom mit csinált.
[00:39:58]Így kiverte a farkát az arcom mellett, és utána így így végigfolyt rajta a izé, vagy már nem tudom rajtam is, és ott letörölgette, és én ott ültem és emlékszem, hogy így nézegettem a a bélyegeket, így nem mertem megmozdulni, és közben mondom végig simogatta a fejemet, és ez egyszerre volt izgató is, és undorító is.
[00:40:16]Tehát, hogy és olyan mélyen megmaradt bennem ez az élmény, hogy nekem utána az első szexuális kapcsolatomban is ez a kettő így összeforrott, tehát hogy hogy egy olyan fiúval jöttem össze, akitől én voltaképpen undorodtam, és és csak emiatt tudtam hozzá közel kerülni, mert azt éreztem, hogy ez annyira izgató, hogy én undorodom ettől a a fiútól, hogy ettől ilyen hatalmas vágyat éreztem, és ez bennem mindig megmaradt, és nem tehát, hogy ez valószínűleg ebből az abúzus történetből eredt, hogy nekem A a vágy meg az undor ilyen szinten összekapcsolódik.
[00:40:51]A vágy meg az undor azok testi dolgok, de például van egy ilyen ikerverse, a szeret, nem szeret ebben a kötetben, ami ami hát ennek a a nem testi részéről szól, és ott is egymás mellett tesze.
[00:41:02]Tehát, hogy nincs, vagy éppen van egy választóvonal, de nagyon közel vannak egymáshoz, hogy hogy ez a két állapot nálad, vagy annak annál, aki ebben a kötetben beszél, ez mintha ugyanaz lenne talán.
[00:41:13]Igen, igen, igen, igen.
[00:41:13]Nehezen [torokköszörülés] tudom szétbontani ezeket a dolgokat, és nyilván lehet, hogy többet kéne ezzel foglalkoznom, de azt gondolom, hogy ennyi idősen már ezek nem fognak nagyon elválni, vagy belenyugodtam, hogy ez így marad.
[00:41:30]Nem tudom, hogy ez jó válasz-e.
[00:41:33]Ez teljesen jó.
[00:41:33]Van az, ami közös, ami szintén egy bántalmazástörténetet hogy többet rak egymás mellé, ugye ott több nő szólal meg.
[00:41:42]Miért volt neked fontos, hogy ne az a az én a a versnek a beszélője, hanem egy egész mondjuk így női kórus szólaljon itt meg?
[00:41:50]Képzeld el, nagyon fura, mert az a vers nagyon régi, tehát hogy az még bőven a MTO előtt született, azt hiszem 2014 vagy 5-ben még akkor publikáltam a az ésben, és akkoriban még ezek nem annyira voltak témák a nyilvánosságban.
[00:42:01]viszont a barátnőim között állandóan ezek a a a határátlépések, [torokköszörülés] abúzustörténetek jöttek elő.
[00:42:10]És azt vettem észre, hogy hogy voltak éppen a az [torokköszörülés] egész generációm, nyilván a saját generációmmal voltam szorosabb viszonyban.
[00:42:19]Ott szenvedünk ezektől.
[00:42:22]És nekem akkor jött ez a ami azért is van ez a borítón ez a szem meg a kör meg a körtánc meg a tűz meg a parázs, meg a koszorú című vers, hogy itt is ez a körforgás az örök dolog, hogy hogy valahogy ilyen iszonyú körökbe és örvényekbe vagyunk együtt.
[00:42:39]És én azt azért gondoltam egy ilyen közös női tapasztalatnak ezt, hogy hogy kicsit letegyem azt is, hogy ez csak az én szégyenem, hogy ez csak velem van, de hogy hogy hogy összefonódunk, hogy hogy egyek vagyunk.
[00:42:56]És egyébként én nem gondolom, hogy ez csak női dolog, csak én mindig nőkről írok, de én azt gondolom, hogy egy nagy egész vagyunk, egy ilyen nagy lüktető egész, és egymásra mondom őrült hatással ez a mánián, és és hogy ebből a szenvedésből valahogy dolgoznunk kell.
[00:43:15]Mondtad ezt a koszorú című verset, ami egy ilyen egész lány közösség.
[00:43:20]És akkor egy csomó közös dolog kapcsolja őket összeesküvő család, alkohol, temetés, hallgatás.
[00:43:26]Mit tart össze egy ilyen koszorú a szeretet, a bizalom, vagy valamilyen sorsközösség, vagy az a sok titok, amit tudnak egymásról?
[00:43:34]Minden egyben?
[00:43:34]Én én nagyon fontosnak tartom a az emberi kapcsolataimat, és azt vettem észre, hogy [sóhajtás][zihálás] az idő maga is egy olyan tényező, ami ami nagyon szoros köteléket tud létrehozni.
[00:43:49]Tehát csak magának az eltelt időnek lesz egy komoly minősége, mégogyha az az idő esetleg rossz is volt.
[00:43:56]És a pont a Mecsedzina könyvében, vagy ő nyilatkozott róla még az előző kapcsán, hogy a neurobiológia vagy biológusok szerint az együtt átélt élmények tök mindegy, hogy még sokkal inkább összekapcsolnak, mint a beszélgetések, vagy vagy bármi, ami elméleti, vagy azt gondolod, hogy hogy közelebb visz a másikhoz.
[00:44:15]pusztán az, hogy jelen van, pusztán az, hogy ott van a az életedben, vagy hogy tanulja volt dolgoknak, olyan szintű ö kötést hoz létre, ami összefűzi az életeket.
[00:44:26]És jó, mondjuk én ebben egy kicsit mániákus vagyok.
[00:44:32]Tehát most például az ünnepségen a Karafi 50-en nagyon jó volt látni, hogy hogy én nekem sikerült azt megvalósítanom, ami a az ide volt.
[00:44:38]Én nagyon szeretem Dickinsont és és már 16 évesen kiírtam a naplomba a Károly utószavát, hogy hogy még barátokat is egész életre választott, és hogy hogy én se tudok semmiben kicsi időben gondolkodni.
[00:44:52]És nekem ott voltak ezen az ünnepségen az általános iskolai jóbátaim, a gimnazista társaim.
[00:44:59]Hát én még a kapcsolataimat se tudom elengedni, tehát hogy hogyha szakítok is valakivel, az egész életemben ott lesz mint egy nagyon fontos elem.
[00:45:06]Én nem engedem el a munka munkatársaimat sem, és úgy gondolom, hogy hogy ezek a hát én még a ruháimat se tudom kidobni.
[00:45:16]az összes szar ott tornyozódik meg az emlékek a a lakásban, de hogy egy ponton túl már mindegy, a negatív dolgok is mindegyek, mert ez ez a közös dolog összeolvaszt minket, mint egy ilyen, nem tudom, üledes kőzet.
[00:45:37]Most az emlékekről beszéltél, és közben hát legalább három olyan vers van ebben, ami arról szól, hogy ezekben az emlékekben nem lehet megbízni egyáltalán.
[00:45:44]Igen.
[00:45:53]Én csak tudok róla, ők mesélték, majd odateszed egy veszővel, hogy lehet.
[00:45:57]Szóval, hogy az egészet elbizonytalanítod, mintogyha valójában nem tudnánk emlékezni.
[00:46:01]És ez talán más ebből a szempontból ez a könyved, mint az eddigiek, mert mert ennyire biztosan még nem mondtad ki, hogy ennyire bizonytalan vagy.
[00:46:11]Igen, valószínűleg ez is a a korral jár.
[00:46:15]Ö igen, ez nekem nagyon nagy szembesülés, hogy hogy hogy tényleg megbízhatatlanok az emlékek.
[00:46:24]És most pont szerkesztettem tegnap egy írást, így a történetírással a a az új gyárni könyv kapcsán írta a Bödög Gergő, hogy hogy a a fogalmaink mögött is nagyon nehéz már meghatározni, hogy mi az, ami rátapadt, és mi az, amit frissen mi rakunk hozzá, és mindent megterhel az, ahogy a múltra akarunk nézni, vagy ahogy magunkról gondolkodunk, vagy ahogy például a hogyha engem öt éve kérdezel a az anyámról, őrül ő is nagyon sok.
[00:46:56]Szóval akkor benne annyi harag volt, és még a tehát, hogy a jó dolgaira nem is emlékeztem, és most meg állandóan elsírom magam, ha eszembe jut, mert hogy hogy milyen helyes kis nő volt, és hogy mennyi aranyos gesztusa volt, és a most meg ezek kerültek előtérbe, és és akkor ez az én szentimentalizmusom, hogy akkor anyámból már egy teljesen más alakot faragok, mint ami a valóságban volt.
[00:47:19]De ahogy kimondom, hogy a valóságban volt most, akkor melyik a valóság?
[00:47:22]Mert ez is igaz, az is igaz.
[00:47:22]És a hugom például teljesen máshogy látja az egész történetet.
[00:47:28]Ő vezetett végig egy naplót például a gyerekkorunkból.
[00:47:32]Neki megvan aztem 17 kötetbe minden így leírva.
[00:47:34]És volt, amikor én is párhuzamosan veszettem naplót, és mintogyha nem ugyanaz lenne az esemény, amiről beszélünk.
[00:47:40]És ez azért szerintem rémületes.
[00:47:43]Van egy versed, és részben ezzel kapcsolódik össze, ami ugye nem nem egy anyavers, hanem egy apa vers, amiben az az apa 10 éves kisfiúként jelenik meg.
[00:47:55]Mi történik egy szülő emlékével akkor, amikor a gyerek egyszer csak idősebb lesz annál az embernél, mint akit felidéz?
[00:48:02]Fú, ez gonosz kérdés, vagy nem tudom, ilyen ilyen fájdalmas.
[00:48:06]Nem, nem tudom.
[00:48:10]Igen, nekem nem ez alakítja át ezeket az emlékeket.
[00:48:13]De valószínűleg de de de a nekem egyébként ha a gyerekapára gondolok, az egy teljesen [torokköszörülés] és az egyébként onnan jött, hogy hogy miután apa meghalt, nagyon kevés fotó volt róla, és a nagyapám így párat így gondolkodtunk, hogy mit tegyünk ki a a hogy mondják ezt a búcsúztató vagy vagy temetés, majd ki szoktak nagyítani ilyen fotót, és és kábé négy-öt fotót találtunk apáról, és abból az egyik ilyen gyerekkori gondolom valami hülye úttörőig igazolván nem tudom miből lehetett így kép, és így néztem azt az aranyos kisfiút és és arra gondoltam, hogy hát ez a ennek a kisfiúnak még voltak ilyen álmai meg hogy ugyanonló szeme volt, mint mint nekem, és én már gyakorlatilag annyi idős vagyok, mint amikor apám meghalt.
[00:48:57]és hogy ez hogy van, vagy vagy milyen igazságtalan dolog ez.
[00:49:02]És és voltaképpen nincs is olyan éles határ köztem, közte anyám között, tehát hogy még genetika is ugye így így visszük tovább, [horkantás] tehát hogy ezek úgy nem tudom búriánzanak bennem.
[00:49:13]Én nagyon szeretem így az emlékezés kapcsán mondjuk a Modiárni no ni no beszélni, [torokköszörülés] bocsánat, nagyon fáradt vagyok, a Patrik Madián regényeit, és ott is ugye ő is mindig ugyanarról beszél, és ilyen kis momentumokba kapaszkodik, és megy előre, és ilyen fura hangulatokban utazunk.
[00:49:31]Én ezekre nagyon rá tudok ülni, és a az ő kis momentumai úgy behelyettesítődnek az én életem szintén nem túl grandiózus eseményeivel, mert azért szerencsére mi egy olyan korban éltünk, amikor a történelem nem pusztította le a személyes sorsunkat, mint ahogy ahogy nekik hát apám mesélte neki az első emléke, nem?
[00:49:55]Hát a papa mesélte, hogy az első és az apám is emlékszik, hogy neki az első emléke az, hogy 56-ban a álltak kint a tesója meg meg ő, és a a belőttek szénatérnél laktak, belőttek a az utcába, és a mellette a szomszéd kapott egy ilyen fejlövést, és apa mondja, hogy ő emlékszik erre.
[00:50:12]Tehát három-né éves volt akkor.
[00:50:15]És így a papa mindig mesélte, hogy ő meg az apa szemére emlékszik, ahogy nézte, ahogy így összeesik mellette a a az ember.
[00:50:21]És ö és mintha én is látnám ezt az emléket, és ez se igaz.
[00:50:27]Tehát hogy most ez kinek az emléke, vagy a papa kitalálta-e, hogy az apa így így nézett, mert ezt ő akarta látni a kisfiának a tekintetét furábban, és mintha ezeknek lenne bármi jelentősége, de valószínűleg van, de de nincs.
[00:50:41]Tehát, hogy én egyre inkább azt érzem, hogy semminek nincs jelentősége.
[00:50:45]De a legvégén beszéljünk még a kötetzáró versről, amiről mondtad is, hogy nagyon meghatározó az egésznek a szempontjából.
[00:50:51]Ez az izéke rosszul alszik, ami ezek szerint akkor kötecím is lett volna, amiben az elején ironizálsz a terápiás nyelven meg a belső gyermeken határhúzáson.
[00:51:00]A egyszer csak ott vagyunk az elveszett anya, apa, nagyapa mellett végül egy marcipán szívnél.
[00:51:05]Lehet, hogy a könyv végső válasza mégsem az, hogy sehogy se, hanem az, hogy minden nagy szó helyett ezek az egészen picike dolgok maradnak meg.
[00:51:14]Igen, azt gondolom, és nekem ez a nagy tanulság, és megint kezdek ilyen iszonyú szentimentális lenni, annyira elegem van magamból.
[00:51:21]Én nagyon szeretem egy onnan is jött ezt egyébként a verset emlékszem a repülőn írtam Bologonyából hazafelé novemberben, mert a a Radio Head koncerten voltunk és annyira megérintett engem, hogy ott vagyok a húommal a Radio Head koncerten, és előtte Egerben voltam egy panzióban, ott ültek mellettem.
[00:51:40]Ezek a szerencsétlen nők, akik ott is megjelennek, akiket én mi jogon nevezek szerencsétlen nőnek, mert én is lehetek ott a repülőn az a szerencsétlen nő.
[00:51:48]Tehát itt is ez a közös sors, attól függ, hogy ki néz engem, vagy vagy ki mit [torokköszörülés] gondol rólunk, vagy vagy magunkról.
[00:51:55]És én nagyon szeretem a Wilco nevű zenekart, a Jeff Tweedia a szerelmem.
[00:52:01]És van ez a dal, a ez a Jesus don't cry, you can rely on me.
[00:52:08]És abban van ez, hogy a hogy csak a szeretet, csak a szeretetünk a mi van, és hogy valahogy ez járt a fejemben, és állandóan ez van, hogy hogy hát csak a szeretet van, és a szarságainkat is, meg a másik szarságait is érdemesebb szeretni és elfogadni, és a kis dolgokba nem tudom szeretettel kibélelve ellenni.
[00:52:33]És megint meghatódom megint magamtól.
[00:52:36]Tökre ki vagyok borulva.
[00:52:38]Ez Vszónak is jó volt már nem a kiborulás, hanem ez a csak a szeretet.
[00:52:41]Igen.
[00:52:42]10 év múlva megbeszéljük, hogy ebből mire emlékszel.
[00:52:43]Köszönöm.
[00:52:45][torokköszörülés] Jó.
[00:52:45]Én köszönöm.
[00:52:50]Ezúttal 10 olyan könyvet ajánlok, amelyeket a Margó fesztiválon mutattak be.
[00:52:54]121 vers, ami összetöri vagy összeragasztja a szíved.
[00:52:57]Péceli Dóra szerkesztésében jelent meg.
[00:53:00]A teljes válogatás 121 verset gyűjt össze a magyar költészet elmúlt századaiból és a jelenalkotásaiból, köztük 60-at beteljesedett szerelemről, örömről, békéről és a létezés felszabadító humoros pillanatairól, amik miatt az ember úgy érzi, helyén van az életében és a világban is.
[00:53:20]Másik 60-at.
[00:53:22]Viszonzatlan szerelemről, magányról, háborúkról és a lét sokszor elviselhetetlennek tűnő nehézségeiről.
[00:53:29]Hallunk titeket.
[00:53:29]Kortársversantológia.
[00:53:32]Ez egy klasszikus felépítésű ciklusokban rendezett kortársantológia, és a mai kortárs dalszerzők verseit tartalmazza.
[00:53:40]A kötetet szerkesztette és a versek melléi széljegyzeteket írt Borsi Bálint.
[00:53:45]A felkét szerzők pedig a következők.
[00:53:47]Barkóci Noémi, Berta Csongor, azaz Bongor, Cseri Hannan, Halász Mese, Indigó, Halász Kolos, Koli, Horvát Krisztián, azaz Krubi, Olasz Patrik, Ovarpest is, Schwarz Ádám, Betonhofi, Süli, Laura Lóri, Szirmai Marcel, azaz pogány induló.
[00:54:04]Há János, 100 nap.
[00:54:08]Há János új könyve lehetőség mindenki számára, hogy bekukkantson, miképpen zajlik egy író egy napja, két napja, vagy éppen 100 napja.
[00:54:16]Látni azokat a gondolatokat és próbálkozásokat, amelyek előbbre juttatják és visszavetik egy-egy írás létrejöttét.
[00:54:25]Egy ajánlat arra, hogy megfigyeljük a mindennapjainkat, mert minden nap része egy 100 napos ciklusnak és minden 100 nap része az egész életnek, amit élünk.
[00:54:35]Inkei Bence, újságíró és író.
[00:54:35]regényének hőse, Bertrand Pali pedig lemez lovas, nem is akármilyen gagyi számokat hiába is kérnénk tőle, és kizárólag CD-ről hajlandó játszani.
[00:54:44]Csak úgy lassan 30 éve annak, hogy elkezdte.
[00:54:47]Kedvenc szórakozóhelyei rég bezártak, az eredeti közönsége pedig kiöregedett.
[00:54:51]A zenei még nosztalgia bulikba valók.
[00:54:54]Csak Pali mégis tartja a frontot, lakzikon és céges karácsonyokon kergetik, kétségbe esve a hülye számkérésekkel, miközben körülötte szétesik minden, a család, a magánélet baráti társasága és a nagy remények is, amikkel a rendszerváltás idején nekivágott a pályának.
[00:55:10]Karafát orsolya sehogy se.
[00:55:13]A szerzővel beszélgettem.
[00:55:16]Lugosi Viktória Üst.
[00:55:16]Hány szerencse kell egy élethez?
[00:55:20]teszi fel a kérdést új regénye nemzedékeken átívelő történetében a szerző.
[00:55:25]A fiatal zsidó fiú, Wolfner Man 194-ben hajóra száll, hogy testvéreivel együtt Amerikában tegye próbára a sorsát.
[00:55:33]Bátjaitól elsodródva saját lábára áll, szakmát tanul, így tér vissza Magyarországra, hogy feleségül vegye gyerekkori szerelmét.
[00:55:42]több mint 100 éven átkövetjük családjának sorsát, amely egyszer mint a családi vállalkozás története is.
[00:55:48]Maros András több mint Maros András új kötetének elbeszélő főszereplője előtt nem sokkal az 1990-es rendszerváltás után mesebelinek tűnő lehetőség nyílik meg.
[00:56:01]Némi protekciónak, meg persze saját rátermettségének köszönhetően megveti lábát a frissen újjászülető hazai reklámiparban, ahol a legalantasabb feladatokkal megbízott gyakornokból egészen az igazgatói pozícióig viszi.
[00:56:15]A könyv egyszerre Zsulien Soreli karriertörténet, nosztalgikus időutazás az 1990-es és 2000-es évekbe.
[00:56:22]Száguldó Pikareszk a vadk kapitalizmus korának Magyarországán.
[00:56:29]Legfőképpen pedig végtelenül szórakoztató feszes és mesteri próza.
[00:56:33]Rakovski Zsuzsa a tengerkapui.
[00:56:37]A szerző új kötete egy mozaikos családregény, amelyben 1944-től kezdve hét évtizeden keresztül követhetjük végig, hogy mi történik a zömmel női hősökkel.
[00:56:48]Rakovski Zsuzsa ezúttal is káprázatosan érzékelteti a karaktereket körülvevő, azokat mélységesen meghatározó vagy egyenesen magába záró, körbefalazó milliót.
[00:56:58]A regény fejezeteiben 10 évente pillanthatunk ezeknek az alakoknak az életébe egymással kölcsönhatásban lévő sorsmetszeteikre.
[00:57:08]Szabados Attila ma inkább a szerelmeimre gondoltam.
[00:57:13]Szabados Attila új könyve egy dühös és érzékeny felnövéstörténet.
[00:57:15]ifjúkori önarckép és számvetés azzal a rengeteg hatással, ami az embert érheti.
[00:57:20]A pornográfiával való találkozástól kezdve a szerelemnek és a kikosarazások történetén keresztül a korán sem nyugalmas megállapodásig.
[00:57:31]Vida Gábor a Bukfenc.
[00:57:31]Vida Gábor családregénye térben és időben is a határon játszódik.
[00:57:36]Főszereplője Tamándi Lőrinc, Bece nevén Lorenzo.
[00:57:39]Mellette megismerhetjük a családját is, a mérnök apát, aki mindent meg tud javítani otthon.
[00:57:45]a családot egybentartó anyát, a verseket író nővért és örökbefogadott húgát is.
[00:57:51]Mellettük feltűnik szerelme a román Lavinia is szekus apjával és orvosanyjával, és ott van még a kisváros megannyi lakója, magyarok, románok és még ki tudja mifélék.
[00:58:01]Ami összeköti őket az a kollektív tudás, az öntudatlan cinkos intelligencia, hogy miképpen lehet túlélni egy abszurd, mégis létező diktatúrát.
[00:58:17][zene] ฮ